Délmagyarország, 1969. október (59. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-05 / 231. szám

Polner Zoltán MESE A KIRÁLYKISASSZONY ÓHAJÁRÓL Szegényember! Világesze szegényember! TűzvtlLámú palotában: aranyában, bársonyában szomorodik a királylány. Királyfiak feje bánja. Nincsen gyógyír bánatára. Szegényem ber! Hol vannak a fiaid? Túl a ganés palincs hídon, sötét varnyúfej az úton. Messze még a héthatár, a legkisebb arra jár. öcsénk, hékás! Pogácsádból, hamuban sült pogácsádból van-e még a tarisznyádban? Lásd, [a miénk elfogyott már. kedves anyánk szűken mérte. Hitvány dugót adunk érte. Adunk érte rozsdálló vaskarlkát Ment a fiú szerencsésen. Mosdott égő sárkányvérben, látott tornyos palotát ajtónálló katonát Adjon isten kiskirálylány! Tisztességgel így köszön be: — De jó meleg a szobája! — Hát [a húsom milyen meleg! Ereznéd csak! Elvernéd csak! — [Mosolyogva mondja a lány. Melle holdja keményedik és az arca mészfehér. Bámul a király s királyné, hogy egy Jöttment tahó. málé miket nem mond hasztalan. Három próba hátra Ha úgy lgas amint mondod. Ímhol itt egy rassz varnyúfej. megsülne-e vajon benne? — Jaj, [megsülne de kiesik! — Itt egy dugó majd bedugjuk! — Jaj, [de akkor széthasad ára! — Nem hasad az olyan könnyen ráhúzzuk a karlkát Edes szívem, szép szerelmem! Te gyógyítottál meg engem. Ásó, kapa, nagy harang: mindörökre itt maradj! Hol volt hol nem: volt egy király, annak meg egy lánya. Szegényember fia tudott gyógyírt bánatára. Holnap lesz az esküvője, én Is mennék enni, inni, táncolni a lakodalmán, hogyha tudnám oda az út hol vezet m+'jtfa'fit ROZS NY AI ZOLTÁN FŰZFÁK V

égre már meg kellett oldani a bajt hisz a raktár tíz esztendeje krónikus betegségben szenvedett A szövetkezet vezetősége először is egy volt vincellért tett oda, Horváth Mózes bácsit; de már az első hónapban eltűnt a keze alatt ötven liter bor. A vén Mózsi fegyelmit kapott és maradt Aztán eltűnt néhány zsák ocsú. Ujabb fegyelmivel ezt is megoldották, s annyira lehordták az öreget hogy » tárgyaláson elsírta magát Nem váltották le, mert nagyon szépen vezette a raktárkönyvet; Ilyen szép írása a gimnáziumot végzett gépírónőnek sem volt De amikor már két mázsa árpa is hiányzott s ráadásul a lyukas zsákból kifolyt árpa egy hajnalon végig megmutatta az utat a raktártól a gebines kocsmáig, Mózsi bácsit nem lehetett tovább tartani; letették a növénytermesztő brigádba. Gombos Karcsi került a helyére. — Egyszerű parasztember, majd ó rendet tart itt — mondták. Karcsinak azonban a krumpli volt a mindene. Disznai etetéséhez már előbb is cefrét kapott a pálinkafőzőéből, miért ne szállított volna hát oda egy ízben két vagon burgonyát? A krumplit kifőzték, a kilencvenhat fokos szeszen megosztoztak. Egy év múlva Gombos Karcsi is lekerült a növénytermesztési brigádba. Aztán persze Jöttek még mások is a tíz esztendő alatt, legalább öten; s ki a búzát szerette jobban, ki a napraforgómagot, ki az állatok étkeztetésére meghozatott lucernatápszert. S már csak arról volt szó a vezetőségben meg a tanácsnál, de még az egyházközség képviGalambos Laios TIZENHET SÜLDŐ selőtestületi ülésén Ls, hogy hát nincs ebben a faluban egy ember, aki tiszta, mint az arany, s akinek a kezéhez nem ragad oda semmi? — Van ilyen ember — mondta Kralovánszky Milos, a szövetkezet főagronómusa. — Ki az? — Fekete Sámuel. Fekete Samu? Hát Igen. Csakhogy eddig még semmiféle funkciót nem vállalt a szövetkezetben. Tizennyolc holdas, aranykalászos gazda volt, felajánlották neki annak idején az elnökhelyettesi posztot, nem vállalta el. Felajánlották a tanácstagságot. nem kellett neki. Egyedül csak a római katolikus egyházközség kurá torsága kellett neki. Minden munkát elvégzett a szövetkezetben tisztességesen. — Éppen ő kell nekünk? — kérdezte az elnök. — Csakis ő — mondotta Kralovánszky Milos. — Ha az egyháznak megfelel, mért ne felelne meg nekünk? — És ha őneki mi még most sem kellünk' — Az én dolgom — mondta Kralovánszky Milos. — Mennyi a garantált fizetése a raktárosnak? — Ezernégy. Mez az alapszabály szerint a többi. — Ezerhatot javaslok, meg az alapszabály szerinti többit — mondta Kralovánszky Milos. S egyszer csak azt látták a népek, hogy mintha Fekete Samu már hétköznap ls Ünneplőben járna. A tekintélyt szabó görbepálcával ment végig a soron, mint valaha a törvénybíró. Fekete kalapját a köszönőkre alig mozdította. — Nagy, szigorú világ kezdődik itt — mondták a népek. — Még csak hagyján lenne. ha szigorú, de ha egy összemarék csirketápot se lehet hazavinni? Féltek azontúl a raktárostól a szövetkezetiek. Vasárnaponként még a templomba se igen kívánkozott az az ember, akinek valami égette a nyakát Hiszen a kurátori székben ott ült Fekete Samu, s a nagy szeme különbül vágott mint a papé gyóntatáskor. — Hogyan vállaltattad el vele a raktárosságot? — kérdezték a vezetőségben Kralovánszky Milostól. — Semmi az — felelte a főagronómus —, szóból ért az ember. — Vajon neki is nem lesz-e egy idő után hiánya? — Neki? Soha. ősszel észrevették a népek, hogy Fekete Samuhoz a szövetkezet kocsija tizenhét süldőt vitt ki hizlalásra. Mások csak két-három darabot kaptak s azoknak az élelméből vajon mit lehet elcsenni? Tizenhét mellett azonban már fel lehet nevelni akár két sajátot is. Ahol tizenhétnek van enniA part bokrai közül ügyetlenkedett elő. A hátán nedves uszadékfát cipelt. Szótlanul átkelt az országúton és eltűnt Az Előadónak eszébe jutott egynémely kollégája... A szakadt ruhákat, a kidőlt oldalú cipőt hazaküldik... A pulóverokat, melyekben már takarítani sem lehet otthon, mert csenget a postás és meglátja a rongyokat, s a postásnak sem szabad rongyokat látni, csak a hűtőszekrényt, a televíziót, az autót. — „Mit mondok én ezeknek, ha eljön az este... ? Ha az ember jól él, nem figyel eléggé... Elszalasztja a legfontosabb szavakat... A szellem könnyen vereséget szenved... A jólétet meg kell szokni és túllépni, föléje emelkedni... Csak a második nemzedék mozog természetesen az autója mellett ... Az első kissé komikus... A második nemzedék viszont mással van elfoglalva..." A parton megjelent egy lány. Végtelenül rövid, piros szoknyát hordott, és semmi mást... Nem volt táskája, retikülje, zsebje, szatyra, csak saját maga volt, hosszú combjával, szőke hajával, türelmetlenségével... Az Előadó önkéntelenül is oldalra pillantott, s a lány azonnal nyugtázta a mozdulatát... Az Előadót az a képtelen gondolat kezdte foglalkoztatni, hogy ez a lány hogyan hordja magával a SZEMÉLYI IGAZOLVÁNYÁT? Hiszen csak hosszú lábszára van, piros szoknyamaradványa, szőke haja, arca... Az Előadó emlékezett még a háború utáni évekre, amikor igazolvány nélkül senki sem mert az utcára lépni. A papír fontosabb volt, mint a kenyér... Bizony, az igazolvány itt az utóbbi harminc évben nagy dolog volt... Az igazolvány és az élet szinte egyet jelentett. „Ez a lány nem hordja magával az igazolványát... — gondolta. — Nem is gondol rá, hogy magával vigye ... ö maga az igazolvány... Saját maga igazolja saját magát..." A lány a jelek szerint várt valakire.- A va•laki késett. Az Előadó csaknem felállt, és meghajolt-. .De már jó előre hallani vélte a röhögést, ami a lányból, mozdulatára előtörne... Viszont meghajlás nélkül nem tudta elképzelni... Nem állt fel... Makacsul a vízre meredt, mintha vízvallású lenne. A vízen csónak közelgett. Keskeny, fürge mozgású sportcsónak. A barna bőrű evezős legény lefékezett a part tövében és a lányra kiabált: — Kiálltál ide emlékműnek...? Hiába várod ... — Mi közöd hozzá — kiáltott vissza a lány. — Na gyere — mondta a csónakos... És a piros ruhás lány ment. Beszállt a csónakba és az evezők megmerültek. Az Előadó figyelte, hogy a csónak hogyan távolodik és tűnik el a túlpart vízre csüngő fűzbokrai között. — „Ez a lány legfeljebb tizenkilenc ..." — Tűnődött, hintázott a szavakon, mintha a szavak érnének valamit, amikor... Az Előadó kicsit sajnálta, hogy fiatal évelt durva napszámosmunkával tölötte. Sajnálta, hogy kimaradt a túlparti füzesek szép birodalmából... Másrészt ingerültséget is érzett: — „Ennyi az egész?"... Olyanforma nyugtalanság kínozta, mint a háziasszonyokat, akikkel megesik, hogy lemaradnak valamelyik közeli üzlet árleszállításáról ... Mindenki olcsón bevásárol, csak éppen ők nem... Otthon ülnek, s amikor értesülnek a nagy lehetőségről, már késő... A halasbárkára meredt, s egy overállos férfit látott a palló szélén, ahogy a szatyrát tartotta. A szatyorban vergődtek a halak. — Későn jött — mondta a bárka gazdája. — Gyűlés volt — válaszolta a másik, aztán fizetett. Az Előadó lépteket hallott maga mögött. Megfordult. Magas, sovány fiatalember közeledett a Dunához, majd megállt és az órájára pillantott öt óra is elmúlt, mire a túlparti bokrok közül kibontakozott a sportcsónak. Óvatosan, ár ellen evezve közeledett. Az Előadó mellett még mindig ott állt a sovány fiatalember. Amikor felismerte a csónak utasát, felnyögött. Előbbre lépett, majd oldalt. Fújtatott. A csónakból integetett feléje a lány. Aztán néhány perc múlva a csónak kikötött A lány partra lépett, és felkapaszkodott a rakpart lépcsőin, A sportcsónak ott ringott a Dunán, pár méternyire a kikötőtől. — Gyere ki! — ordított a sovány fiatalember a sportcsónak felé. — Ha akarsz valamit, majd befáradsz — mondta a csónak birtokosa és idegesen röhögött. A csónak és a part között öt-hat méter szélesen folyt a Duna. A sovány fiatalember a vízre bámult, aztán hirtelen pofon vágta a lányt, aki éppen eléje érkezett. — Na... — mondta a lány. A sovány újra ütött, s a lány csaknem felbukott. Az Előadó a sportcsónak gazdájára pillantott. A barnára sült fiatalember úgy vélte, hogy ami a továbbiakban következik, az már nem tartozik rá. Evezőit kicsit kiemelte a vízbőL s a csónakot lefelé sodorta az ár... A halárus, s a vásárlók odapillantottak, majd ismét a mérlegre, és semmit sem szóltak. Az Előadó felállt, odalépett a sovány fiatalemberhez: — Uram, megbocsásson! Ez a lány nem kubikosló... Be sem fejezhette. A lány csípőre tette a kezét és ráförmedt: — Mi köze magának ehhez?! Maga mocsok!... A lány eléje köpött a földre, aztán karon ragadta sovány fiúját: — Gyere. Laja ... Elmentek... Az Előadó értetlenül bámult utánuk. A halárusra pillantott, azátn maga is elballagott. Este tizenegyen ültek a teremben. Nézte a hallgatóságát. A szocialista hazafiságról kellett beszélnie, és általában a hazáról, a földről, melyhez mindenki kötődik néhány titokzatos szállal. való, van tizenkilencnek ls, vagy húsznak. Ki néz oda? Meglegyen a hízók súlya időre, ennyi az egész. S a Fekete Samué megvolt. Sőt, a legkülönb hízókat ő adta vissza a szövetkezetnek — Nincs a raktárban hiány? — kérdezték a vezetőségben Kralovánszky Milostól. — Egy gramm se. — Fekete Samu a múlt héten két saját hízót adott el nyolcezerért — Az ő dolga. — Rábízhatnánk akár a pálinkaosztást is? — Nyugodtan. De akkor már a népek valahogyan nem féltek annyira Fekete SamutóL A pálinkaosztásnál meg merték kínálni egy pofa itallal: — Ugyan fogadd már el, mi van abban? — Igyon már egy kortyot Samu bácsi, csak nem viszem haza szűzen ezt az üveget Estére hatalmasul Jól érezte magát Fekete Sámuel, bement a kocsmába, megevett egy kiló kolbászt a megivott vagy öt korsó sört Tehette, nála volt a fizetése. Éjféltájban egy vasutas szedte ki az utca árkából s a bicikli vázára fektetve vitte haza. A kertkapu culápjánál kénytelen volt megkönnyebbülni Fekete Samu, s ennek csak a hitvány kutyája örült igazán. Az áldástól berúgva hevert el hamarosan a nagy eperfa alatt. Hát persze a vasutas elmondta az esetet feleségének mindjárt, ahogy hazaért Az asszony pedig másnap a szomszédnak. Este már néhány suhanc utánaugatott Fekete Sámuelnek. A raktáros nem értette. Csinálta a dolgát minden hiány nélkül. Nem lopott. Amit adtak, elfogadta. Ha két bikát akart hizlalni a szövetkezet részére, annyit kapott Mellette felnövekedett a borjú. Ha húsz libára kötött szerződést lett belőle harminc. Hisz miért van otthon az asszony? Nem azért hogy dolgozzon? Ha fizetett neki valaki egy féldecit, csak szólt Kralovánszky Milosnak, hogy ennek meg ennek az embernek ne három disznót adjatok hizlalásra, legalább négyet. Megérdemli. Kralovánszky mosolygott A raktárban hiány nem volt. Csak a raktáros ment haza esténként gyakran részegen. S akkor megállt a kertkapu culápjánál... Már egy idő után a népek csak azt lesték, milyen állopotban van a kutya? Fekszik-e részegen az eperfa alatt, vagy felébredvén a vályúból nyelveli-e befelé a vizet? Amikor megértette Fekete Samu, miről van szó, meszszire rúgta magától a hitvány kutyát. Egy vasárnap már a templomba Ls részegen ment a kurátor és a pap kérdezgette: — Mi lett ezzel az emberrel? Pedig hát mi lett volna? A raktárban nem volt hiány. A többi meg mindenkinek a saját ügye, nem? — A többi mindenkinek a saját ügye — mondta a vezetőség előtt Kralovánszky "'ilos. i