Délmagyarország, 1969. október (59. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-29 / 251. szám

Papp Gyula: kérdései Sze n felszabadulás utáni m^ffpr konyiv5c£cacíless O

Városesztétikai szempontból az épületek külső képének megjelenése mellett talán legtöbb szerep a város úthálózatának, tereinek, parkjainak van. Az utóbbi években éppen a városrendezési tervek elkészítése kapcsán sokszor hangzott el, hogy Szeged' föutcaja a Tisza. Ténylegesen így van és éppen ezért esztétikai szempontból is sokkal többet kellene törődnünk a Tiszával. Mindenekelőtt kellőképpen felismerni, hogy a Tiszával együtt a mai ember számára annyira nélkülözött természet az, amely szinte naponta változó formáját kínálja a városlakónak. mintegy 5—8 km-es szakaszon. A Tisza így, ahogyan van, természetes szépségével is nagy esztétikai élményt nyújt. Közelebb a Tiszához A Tisza-kedvelő szegediek zöme a nagykörúttól a gyermekklinikáig, a híd környékénél naponta találkozik vele. A természetet jobban kedvelők már nagyobb területen, a Marostoroktól a Boszorkány-szigetig elnézik ilyen, vagy olyan módon a Tisza szépségét. Azt is meg kell azonban állapítani, hogy a 130 000 lakosságszámhoz viszonyítva nagyon kevesen élnek naponta, vagy legalábbis rendszeresen a Tiszával való találkozás lehetőségével. A legfontosabb teendő: közelebb vinni a Tiszát az emberhez. A közelebb vivésnek sokféle változata, formája lehetséges. Csak a példa kedvéért néhányat felsorolunk. Az egyik legfontosabb Teladat, hogy az eddiginél lényegesen hosszabb folyószakaszt kell feltárni és hozzáférhetővé tenni a lakosság részére. Az említett 5—8 km-es szakasz könnyen duplájára növelhető mind északi, mind déli irányban. A szaporodó kollektív és egyéni közlekedési eszközök számára az újonnan feltárt részeket megközelíthetővé kell tenni. A másik fő kérdés, hogy különösen a várossal közvetlenül kommunikáló tiszai részt a jelenleginél sokkal kulturáltabbá kell tenni. Amilyen jó érzés látni, hogy a strandot és közvetlen környékét évente nem kis erőfeszítéssel egyre kulturáltabbá teszik, ugyanolyan szomorú látványt nyiijt a szegedi oldalnak az ifjúsági viziteleptől a gyermekklinikáig elhanyagolt, provinciális szakasza. Különösen vonatkozik ez a hajóállomási és a híd közötti részre, vagyis a jelenleg leglátogatottabb részre. Furcsa hatások Furcsa hatást kelt, hogy az üdítően szép Móra-parkon való átsétálás utón a Tiszaparton a látogatót vagy a megcsúszott partszakasz sártengere, vagy pedig a macskaköves útból felszálló portenger fogadja. — A legnagyobb lehetőség ugyanis ezen a szakaszon van meg ahhoz, hogy a tömegeket közelebb vigyük a folyóhoz. A hajóállomás környéke, a híd melletti ír- és feljárók, a Lenin krt-on a gyermekklinika vége szinte kínálja, hogy széles lépcsősor vezessen le a folyóhoz. A régi rakpart funkciója lényegesen megszűnt a teherhajó-forgalom megszűnésével. Kulturált útburkolat kiképzésénél, esztétikusan megtervezett gombák, vendéglátó és kereskedelmi egységek létrehozásával igen jellegzetes színfoltja lehetne Szeged idegenforgalmának. A gomba módra szaporodó utcai árusító pavilonoknak — hangsúlyozom a helyhez Illően megtervezetten — sokkal jobb helye lenne a rakparton. És végül az eddiginél sokkal nagyobb mértékben kell törekedni, hogy Szeged lakosalt „vízre" bocsássuk. Elenyészően kevés az a szám, ahányan Szegeden rendszeres víziéletet élnek. Ennek okát főképpen az ilyen irányú nevelömunka és a hagyomány hiányában vagy megszakadásában, de főleg a vízi alkalmatosságok csekély számában látom. Dicséretes, hogy a Fürdő Vállalat az elmúlt években néhány kishajót szerzett, be. Ez azonban még csak a kezdet. Tömegessé kell tenni az emberek vízzel való kapcsolatát. Éppen úgy, ahogyan a pesti ember számára a budai hegyekbe való kirándulás, a szegedi ember számára a Tiszával való találkozás tartozzon életéhez. Ehhez sok és sokféle vízialkalmatosságra lenne szükség. mely a kishajótól a csónakig, vagy az erre a célra megtervezett vendéglátó motorostutajig, a magánengedéllyel működő révészig mindenkit mozgósítana, és természetesen üzemeket, intézményeket is. Hiszen a hét végi szabadidő növekedése nem teszi mindig lehetővé a Balatonra való utazást és főleg nem nagy tömegeknek. A természetből fakadó regenerációs erőt itt helyben kell mindenekelőtt kiaknáznunk. Minden a folyóhoz vezet A tiszai táj szépsége Szegeden is jócskán rendelkezésünkre áll. A Tisza tehát csak akkor válik igazán a város főutcájává, ha azt főutcához méltóan gondozzuk. Szeged esztétikumához szorosan kapcsolódik, hogy a Tiszára, mint a város főutcájára sugárutak és körutak vezetik fel a látogatót. Sugárútjaink lényegében, mind egy-egy városkaput is jelentenek, hiszen a megye és az ország különböző részeiből érkező látogatók itt találkoznak először Szegeddel. Lepény algákból A szakemberek már néhány éve felfedezték, hogy az afrikai Csad-tó partján élő egyes népek pocsolyákban termő, meglehetős mennyiségű szódabikarbónát tartalmazó kékes algát esznek. Az asszonyok nagy lepényeket gyúmuk belőlük, ezeket a napon szárítják és csak később használják fel. Egyes Indián törzsek is fogyasztottak spirulin algát. amelyet a Mexikói-tavakból szedtek. Ez az alga 60—60 százalék proteint tartalmaz, vagyis hatszorta annyit mint a büza és háromszorosát, mint a marhahús. A spirulin kivételes tápértéke késztette a francia és mexikói szakértőket, hogy laboratóriumokban mesterségesen termesszenek spirulin t foto-szintézis segítségével. Sajnos, ezek a városkapuk különösen esztétikailag sok kívánnivalót hagynak maguk után. Legproblematikusabb a Budapest felől bejövő útvonal, különösen annak dorozsmai úti szakasza. A sertéshizlalda kitelepítéséért folyó harc eredményes volt. záros határidőn belül megszűnik a kellemetlen szag. A nyugati iparövezet szép. modern üzemei részben felépültek, vagy épülőben vannak, s szintén jó benyomást tesznek az ide_ érkező számára. Az Építőipari Vállalat impozáns munkásszállója jól nyitja meg a sort. Annál több esztétikai problémát okoz a benzinkút környéke, az Izabella-híd és környéke, a Kossuth Lajos sgt. minősége és beépítettségének elavult, tarka képe. A városrekonstrukció során egyik feladatunk lesz e kérdés megoldása is. Hasonló feladataink vannak a Belgrád felől bejövő útvonal Vúgóhídtól a Vám térig tartó szakaszán. Legszebb bevezető utunk a Vásárhelyről jövő, mely most a körtöltésnél kezdődő északi városrész felépítésével igen impozáns lesz. Számolnunk kell aZzal ls, hogy az Újszegedről bevezető útvonalunk a Románia felé megnyíló határátkelő miatt egyre inkább nemzetközivé válik. Az ideérkező vagy távozó utas számára a teljesen kiépülő Odessza városrész, a fedett uszoda és a Biológiai Intézet impozáns épületei, az újszegedi park növényzete igen kellemes hatást vált ki Az Április 4. útja — bár beépítettsége nagyon vegyes és az út minősége is sürgős javításra vár —. mégis impozáns. A szép fasor, a Hősök kapuja. a szépen felújított Aradi vértanúk tere széD és ismételhetetlen jellegzetessége a városnak. Ugyanakkor megoldásra vár a nagyállomás előtti tér környezetének rendbe tétele. A városkapuk kívánalomnak megfelelő esztétikus kiképzése csak a városrekonst rukcióval együtt képzelhető el. Reálisan vizsgálva a város anyagi eszközeit, ez legalább két ötéves terv feladata lesz. Addig is sokat lehet azonban tenni a meglevő épületek karbantartásával, kisebb tereprendezéssel (Folytatjuk) Negyedszázada kezdte meg munkáját Szegeden a Szikra Kiadó A Magyar Kommunista Párt Külföldi Bizottságának tagjaiból Szegeden 1944. november 5-én megalakult Központi Bizottság november 7-i ülésén határozatot hozott, hogy Szikra Könyvkiadó néven vállalat létesüljön. A Szegedi Városi Nyomdában már október 24-én megjelent az első kiadvány: egy 1944 tavaszán, a fővárosban megjelent szójegyzéknek (Hogy mondják oroszul?) második kiadásaként a Magyar—orosz zsebszótár. A Szikra Kiadó első termékeit a Délmagyarország december 10-1 száma hirdeti először. Ebből derül ki a vállalat helve ls: a Kígyó u. 1. sz. házban kezdte meg működését. Irodája egy emeleti kétszobás lakásban volt, raktára és boltja a földszinti üzlethelyiségben. Ebben azelőtt Szalay Antal hírlap- és könyvesboltja, valamint kölcsönkönyvtára volt. Szalay Antal — Szalay János újságírónak, a Kommunisták Magyarországi Pártja 1919. január 1-én alakult szegedi szervezete elnökének öccse — az első világháború előtt színész volt, majd miután a fronton félkarját elveszítette, „hírlapirodát" nyitott. Neki, róla írta Juhász Gyula A rokkant színész című versét (1916). Itt volt 1919-ben a kommunistákkal rokonszenvező baloldali szocialista hetilapnak, az lgazsáonnk szerkesztősége és kiadóhivatala is. A „Szikra-ház", ahogyan akkoc rövid ideig hívták, különben is jórészt üresen állott, s ezért sok olyan kommunista talált benne kvártélyt, akinek nem volt korábban szegedi lakása. Itt lakott a Szikra Kiadó első vezetője, Háy Károly László festőművész is, valamint itt pihente kl a német és nyilas uralom alatt szenvedő Budapestről Szegedre betegen érkező Apró Antal is fáradalmait, itt gyógyult meg, s azután Innen indult vissza a fronton át, megteremtve a kapcsolatot a szegedi Központi Bizottság és a fővárosban illegalitásban harcoló Központi Vezetőség között. Később, 1945. március elején, átvette a kiadó a volt Nemzeti Sajtóvállalat, Kárász u. 5. sz. alatti könyvesboltját is, és ott nyitotta meg a Szikra Könyvesboltot. Itt azóta változatlanul könyvesbolt van, az Állami Könyvterjesztő Vállalat 205. számú, Móra Ferencről elnevezett üzlete. Jellemző, hogy sok szegedi máig is csak Szikrának hívja! Vas Zoltán visszaemlékezésében az ő kezdeményezésének vallja a szegedi könyvkiadást. „Szegeden bőséges nyomdakapacitás állt rendelkezésünkre. Nálam akkor kéznél volt két könyv, az egyik Sztálin valamelyik könyve, a másik az én munkám: Tizenhat év fegyházban. Azonnal nyomdába adtam őket, hogy mindjárt az első időben valamilyen kommunista irodalom megjelenjék." Nem Sztálin műve, hanem életrajza volt a második szegedi Szikrakönyv. Vas Zoltán írja, hogy rossz néven is vették, amiért az ő könyve, véletlenül, megelőzte a Sztálinról szólót. Az első kiadványok — egyéb kéziratok híján — a Moszkvai Idegennyelvű Kiadónál korábban megjelent munkák új kiadási voltak. Így jelent meg december elején Révai József könyve Kossuth Lajosról, majd 1945 januárjában Lenin életrajza. Mintegy negyedéves szegedi működése alatt, 1945. január 25-ével való Pestre költözéséig. a Szikra 33 kiadványt jelentetett meg. A Szegedi Városi Nyomdán kívül a Szegedi Üj Nemzedék nyomdája, a gyomai Kner-nyomda, a debreceni Szabadság nyomdavállalat, a makói Szabadság nyomda, a kisújszállási nyomda, sőt a pécsi Új Dunántúl nyomda is állított elő egy-két Szikra-kiadványt. „E művek kiadása — írta a Párttörténeti Közleményekben 1964ben Borús József — mégsem volt véletlen vagy ötletszerű, hanem már az Idegennvelvű Irodalmi Kiadó ls éppen a háború és főleg a magyar nép háború utáni helyzetének figyelembe vételével készítette elő őket. Lenin életrajza, néhány műve és a többi kiadvány is, a fasizmus alóli felszabadulást követő helyzet, a demokratikus átalakulás és nevelés feladatait, a magyar nép előtti út tisztázását szolgálta; az érzelmekre is hatva igyekezett megismertetni a marxizmust." A kiadó egyik akkori dolgozója, Mária Béla, visszaemlékezéseiben beszámolt arról, hogy a Szikra munkatársai jobbára nyitott szovjet teherautókon vitték szét a téli hidegben az első kiadványoltat, mégpedig nemcsak Szeged közvetlen környékére, hanem még Románia magyar lakta vidékeire is. „A romániai magyarok ki voltak éhezve magyar nyelvű haladó irodalomra." Czibor János szerint pedig a kiadványok oly gyorsan terjedtek az országban, hogy több helyre hamarabb elérkeztek, mint a fölszabadító seregek! Tardos Béla, akkor ugyancsak a kiadó munkatársa, elmondotta: „Már itt tartalékoltunk egy jelentős példányszámot, hogy azt majd Budapesten a felszabadulás után terjesszék." „A Szikra Könyvkiadó munkája kezdetének — mondja ismét Borús József — legjellemzőbb sajátossága és egyben legnagyobb nehézsége az volt,' hogy az adott szervezeti kereteket betöltő, politikailag és szakmailag megfelelő káderek a megindulásnál nem állottak rendelkezésre. A szocialista könyvkiadást Magyarországon marxista— leninista művek kiadásában járatlan gárdával, fordítókkal, szerkesztőkkel és lel torokkal kellett elkezdeni, ilyeneket a munkával egyidejűleg, a munkán keresztül kellett kinevelni." A magyar könyvkiadás —' nemcsak a politikai, hanem a szépirodalmi könyvkiadás is — az igénytelen külsejű kis szegedi füzetekkel indult, Joggal mondhatjuk tehát: a fölszabadulás utáni magyar könyvkiadás böl csője Szeged volt. Azóta könyvkiadásunk óriási uta t tett meg mind a kiadványod mennyiségét, mind külsőbelső minőségét illetően is.' Am e szegedi kiadványok-; nak, a szabad írás első fecskéinek művelődéstörténeti jelentősége mindig is emlékezetes marad. Péter László SZERDA, 1969. OKTÓBER 29. 13. A szép Gelethayné, a tisztiorvos felesége, utánozhatatlan mozdulattal nyit be Sarukán divatüzletébe. Ugyan mi kell neki ilyen halaszthatatlanul, két kilométerre az oroszoktól? Ezek a németek, akár a dolgukat értő napszámosok. Nyugodt, pontos, akkurátus mozdulatokkal dolgoznak, se fővesztett kapkodás, se egy ingerült szó. Kolomeánál láttam, heves tűzben is épp ilyen megbízható munkások voltak. A háború szakmunkásai. Elhiszem a gázkamrákat, miért ne hinném, rosszabbat ls elhiszek róluk. De ott már csak bezárul a kör. Kezdődni előbb kezdődik, ezeknél a mesterségre figyelő, avatott, higgadt mozdulatoknál. Ez az ijesztő. Hogy az ágyú is épp olyan szerszám a kezükben, mint az ásó. Vagy a kenyérsütő lapát, vagy a ciklontartály szelepe. Egy tár töltény van a pisztolyomban, semmi több. Desőnek biztosan lesz, végre is a frontról jött. A városháza előtt nyilas strázsa. Ismerem, Kalamó suszter segédje, valami Feri úr, a vezetéknevét nem tudom, egyszer csinált nekem egy pár íehér betétes, szép, sárga félcipőt. Katona se volt, mi a fenét keres itt? Megcsalta a felesége. Vagy már rég, a kaptafa mellett azon törte a fejét, hogy az ő kezébe géppisztoly való inkább. A háború után, mint mindig, szakemberek és dilettánsok bizonyára egész rakás magyarázatot gyártanak majd róla, a kergült időben kit mi hajtott ide vagy oda. Ha megkérdezném, Feri úr meg tudná mondani? Különben sem érdekes. Ha valaki beáll valahová, hogy azt csinálhassa, amit szeretne: mihelyt beállt, már úgysem azt csinálja, hanem amit rendelnek neki. Felrántja a kezét, mintha darazsat hajtana el, kitartás hadnagy úr, nagyon örülök. Hát csak tarts ki, míg a seggedbe nem rúgnak. Szálasi eskütétele napján együtt szálltunk be a liftbe Telky Bélával, vezérigazgatómmal. Kérlek, kommentálta dühösen a nyilas hatalomátvételt, mit szólsz ezekhez a piszkos körműekhez, azt se tudni róluk, apjuk-anyjuk ki volt. Agyalágyult gentry, gondoltam, a nyilasokról csak az jut eszébe, hogy piszkos a körmük. Most meg nekem is az jut eszembe Feri úrról, hogy susztersegéd. Klára még hátra van. Nehéz lesz, Istenem, Ernő, nem engedem el! Hirtelen a bőrömön érzem forró lélegzetét. Ez a legkeservesebb az egészben. A szép Surándy Klára, menynyit nyüzsögtem körülötte egyetemista koromban, a Kör báljain, meresztettem a szemem, mint egy párzó túzok, a jégpályán rohantam felcsatolni a korcsolyáját. majd összetörtem magam. Semmi. Észre se vett. Áprilisban hóvirágért másztuk meg a Gyapát vagy harmincan, én meg bottal kapaszkodtam felfelé, kíméltem a lábam. Klára egyszer csak hátraszólt, jaj istenem, Ernő, magával senki se törődik, és belém karolt, és gondjaiba vett anyásan, ördög tudja, hogyan, mitől kezdődik s változik az ilyesmi, három nappal később a feltámadási körmeneten is mellém lés pett, ne a botómra támaszkodjam^ nem áll jól nekem, inkább őrá. Olyan tűz lobbant köztünk, miro észrevettük, csak faltuk egymást, nö-r vő éhséggel, a tiszteletteljes, régi rajongást elégette bennem az élő hús melege, ilyen nőhöz még nem nyúltam életemben, egy tapadással, egyetlen csókkal robbanásig tud formálni. Remek teste van, isteni melle, micsoda válla, gőgös-szép nyaka, a mellét úgy ismerem, álmomban meg tudnám húzni, döfő, meredek, ingerlő két kúpjának vonalát: de lejjebb soha nem engedte a kezem. Ernő, értse meg, én azért úrilány vagyok, Klára ebben hajthatatlan, magát is épp oly gyüretlenül akarja őrizni az esküvőig, mint a kelengyéjét Karácsony hetére tűztük ki az esküvőt. Kiskarácsony, nagykarácsony, hol van az még, de messze lökődött... Az eljegyzés náluk volt. Anyám óriási tortát sütött, mint a malomkerék, a segéd cipelte utána, drága kosztümöt csináltatott, rendbehozatta a körmeit, a városi ügyész lánya lesz a menye, igazi úricsalád, nem aféle elsőgenerációs, már a nagypapák és dédpapák is urak voltak, a szaga is úri mindnyájának, de a tortát letették a konyhában, nem szelték fel, a Gerbeaud-tól hozatott süteményekkel szolgáltak, anyámat néninek szólították, apámat mester úrnak. Egész délután. Csak én voltam Ernő, kivált Surándynak, aki hangsúlyosan tegezett. Apám, ijedt kis öreg, az asztalt simogatta, hiába, a diófa az diófa, annak nagyon szép munkája van. Szólnom kellett volna? Ne nénizzenek, mester urazzanak? Fene tudja, nem is jutott eszembe. Apám valahogy nékem is mester úr, és ez már rég kezdődött, talán egy régi-régi bittai búcsún. (Folytatjuk)