Délmagyarország, 1969. október (59. évfolyam, 227-253. szám)
1969-10-17 / 241. szám
Hegeszfés az űrben Csütörtökön délután visszatért a Földre a Szojuz—6 űrhajó. Képünkön Georglj Sony In és ValerlJ Kubászov a leszállás után (Folytatás az 1. oldalról.) csolta az automatát, amely elŐ6zör plazmahegesztésre volt beállítva. A következő szakaszban elektronsugaras hegesztésre kapcsolta át a berendezést és meggyőződött arról, hogy rendben működik. Ugyanígy próbálták ki az ívhegesztést úszó elektródokkal. A hegesztés jellemző üzemelési adatait telemetrikus úton juttatták el a Földre. A most lezajlott kísérlet jelentőségét értékelve, Paton akadémikus rámutatott: a világon most először idéztek elő Föld körül pályán olyan technológiai folyamatot, amely a fémek melegedésével és beolvadásával függ össze. A kísérlet arról tanúskodik, hogy a modern hegesztőberendezéssel felszerelt ember a világűrben szinte korlátlan lehetőségekkel rendelkezik. Nagyon fontos — fűzte hozzá —, hogy a felkészülés során szerzett tapasztalatokat máris alkalmazzák a gazdaságban. Így például tökéletesítették a vákuumos ívhegesztés technológiáját; kisméretű és nagy termelékenységű berendezést szerkesztettek a fémek elektronsugárral és plazmával való egyesítésére. Koszifin és d'Estaing megbeszélése A francia—szov/ot keresh esfalm/ kamara Stözgyüióse • Moszkva (TASZSZ) Koszigin, a szovjet Minisztertanács elnöke csütörtökön a Kremlben fogadta Giscard d'Estaing francia gazdasági és pénzügyminisztert, a szovjet—francia vegyesbizottság negyedik ülésszakán részt vevő francia küldöttség vezetőjét. A két államférfi a baráti és a kölcsönös megértés szellemében megvitatott néhány nemzetközi gazdasági problémát, amely a Szovjetuniót és Franciaországot érdekli, továbbá a szovjet—francia hosszú lejáratú gazdasági, kereskedelmi, tudományos és műszaki együttműködés fejlesztésének kérdéseit. A következő öt esztendő alatt Franciaország és a Szovjetunió kölcsönös kereskedelme megkétszereződik — jelentette ki Giscard d'Estaing a francia—szovjet kereskedelmi kamara közgyűlésén, amelyet első ízben Moszkvában tartanak. A moszkvai fogadások palotájában megrendezett közgyűlésen Nyikolaj Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszter beielentette. hogy a Szovjetunió jövőre Párizsban kereskedelmi-ipari -kiállítást rendez. „M-nap" az Egyesült Államokban # Washington (MTI) Moratórium nap, vagy egyszerűen rövidítve „Mnap" — így nevezték el azokat a megmozdulásokat, amelyek a vietnami háború ellen, október 15-én zajlottak le az Egyesült Államokban. A megmozdulássorozat onnan kapta az elnevezést, hogy a háborúellenes erők nyomatékosan hangsúlyozni akarták, hogy a kormányzat számára immár nincs több moratórium-haladék; haladéktalanul lépéseket kell lennie a háború gyors befejezésére, az amerikai csapatok teljes kivonására DélVietnamból. Ilyen nagyszabású tiltakozó akcióra eddig nem volt példa az amerikai történelemben. Milliók csengettek be a házak kapuin, a lakások ajtajain, hogy cselekvésre hívjanak fel minden amerikait: követelje kormányától a békés rendezést. A tiltakozó megmozdulás szervezői szinte kifogyhatatlanok voltak az ötletekből: fáklyás felvonulások, az elesettek névsorának felolvasása. jelképes koporsók elföldelése — mindmegannyi formája volt annak, hogy Nixon-kormány tudomására hozzák: a türelmi idő lejárt a vietnami háború befejezésére. Az amerikai fővárosban a megemlékezések sorozata a Fehér Ház közvetlen közelében tartott monumentális békegyűléssel zárult Több mint ötvenezer ember előtt Coretta King, a meggyilkolt Luther Kingnek özvegye jelentette ki: az egyetlen megoldás az, ha azonnal véget vetnek a vietnami háborúnak. azonnal klvonlák Vietnamból az amerikai katonákat. A Washington-emlékoszlop tövében megtartott hatalmas gyűlésen részt vett sok ismert közéleti személyiség. a békemozgalom sok vezetője. Nlxon. aki azt hitte hogv kormányzata az Anollo—11 holdraszállásn és a Vietnamból elrendelt mlnlcsaoatklvonások után ..síneken" van. kénytelen volt tapasztalni, hogy ahhoz hasonló bizalmi válság van ellene kibontakozóban, mint amilven •Tohnsont elvezette a bukáshoz. 55 m-'v csak arra sem hivatkozhat., hoev néhánv tucat ewetórnt hnilcrntó szervezi csupán a rtiáksóvra elszigetelt tüntetéseket. Az M-nanon demokrata *s republikánus k*nvtselők és szenátorok sokasága vállalt szolida-'tást a mozgalom szervezőivel. A tiltakozó nannak a fő jelszava ez volt: . Nvomd meg a gombot a háború beAz új csehszlovák kormányprogram • Prága (MTI) A prágai vér spanyol termében, a csehszlovák szövetségi gyűlés tegnap befejeződött ülésszakán Oldrich Cernik miniszterelnök Ismertette kormánya programját. Részletesen elemezte az 1968. januárja utáni fejlődés sajátosságalt, s ismertette az 1969 április utáni helyzetet, a konszolidációs folyamat eddigi eredményeit, Ebben a szituációban nagy feladatokat kell megoldania a csehszlovák kormánynak, a párt politikai koncepciójának szellemében. A kormány a gazdasági életet tekinti legfontosabb működési területének és most dolgozza kl az 1979—75-ös időszak népgazdasági tervét, amelyben a dolgozók életszínvonalának emelését, a gazdaságirányítás tökéletesítését tűzik ki célul. I Izrael! { támadások ® Tel Avlv (Reuter, UPI) Izraeli harci repülőgépek csütörtökön is bombázták a Szuezi-caatorna térségét, a háború óta használatlan vízlút középső szakaszát. Ezt egy Tel Avlv-i katonai szúvivő jelentette be. Ugyancsak izraeli részről közölték, hogy a csatorna déli szektoránál egész éjjel ágyú- és aknavetőpárbaj folyt az izraeli, illetve az egyiptomi ütegek között. Az izraeli hadsereg szóvivője egy katona elestét ismerte be. • Kairó (MENA) A kairói katonai parancsnokság sikertelennek minősL tette a csütörtöki támadást: az egyiptomi légelhérítás a támadó gépeket visszafordulásra kényszerítette. # Aminan (AFP) Egy jordániai katonai szóvivő csütörtök délutáni közlése szerint hat izraeli bombázó kora délután egyórás támadást hajtott végre a Holt-tengertől délre. A jordániai légelhárítás, tüzet nyi. tott a támadó gépekre. Szó van az új csehszlovák kormányprogramban az Iskolai oktatásnak a marxista— leninista alapokra helyezéséről, a szocialista rendszer demokratikus fejlesztéséről, az állami apparátus tekintélyének helyreállításáról és sok minden egyébről. A programnyilatkozat külpolitikai részéből kitűnik, a csehszlovák külpolitikának változatlanul a többi szocialista országgal fenntartott barátság és szoros szövetség az alapja. Lényeges a kormánynyilatkozatnak az a megállapítása is, amely szerint a szövetséges csapatok 1968. augusztusi akcióját nem „Csehszlovákia megszállásának" minősítik, hanem „a szocialista Csehszlovákia sorsáért érzett Indokolt aggodalom megnyilvánulásának". Orvosi Nobel-díj • Stockholm (Reuter, UPI. AFP) Három amerikai tudósnak ítélték az 1969-es orvosi Nobel-díjat. A stockholmi királyi Karolina-intézet csütörtökön bejelentette, hogy Max dei Brüsköt, a pasadenai technológiai intézet kutatóját, Salvador Luriét, a massachusettsí technológiai intézet professzorát és Alfréd Nersheyt, a washingtoni Carnegíe-alapítvány genetikai kutatócsoportjának vezetőjét a víruskutatások terén elért eredményeikért Nob-1 díjjal tünteti ki. A kép az egyik washingtoni gyűlést ábrázolja, amelyen dr. Benjámin Spock, a világhírű gyermekgyógyász beszél a tüntetőkhöz fejezésére!'' E fő jelszó arra ja kivonni. Ez azért van — is célzott, hogy korunkban, mondotta, mert nem befeamikor az elnök egyetlen jezni, hanem meghosszabbígomb lenyomásával hozhat- tani akarják a háborút, ja működésbe a legpusztí- Nguyen Thi Binh asszony, tóbb háború gépezetét, a bé- a dél-vietnami Ideiglenes ke erői is megnyomhatják forradalmi kormány külügya „gombot" amely megállít- minisztere is azt hangsúhatja n vérontást. E jelszó lyozta, hogy az eddig végretehát félre nem érthető fi- hajtott csapatkivonások jeKÖFgffÜtSFSTéZ lentéktelenek és egyáltalán pen a nagy Ultakozó nap nem befolyásolják az amerielőestéjén nyilatkozott nagy- kai háborús erőfeszítéseket, hangúan arról, hogy a háborúellenes erők megmozdulásai semmiképpen sem befolyásolhatják. A moratórium lejárt. A példa nélküli tömegtüntetés meg kell, hogy győzze az elnököt: be kell váltania igéretét, véget kell vetnie a háborúnak Vietnamban. A háborúellenes mozgalom most egyhónapos várakozási időt ad Nixon elnöknek a háború befejezésére. Ha a kormány nem tesz valóban érdemi lépéseket a háború megszüntetésére, az amerikai csapatok kivonására, a jövő hónap közepén az eddiginél Is nagyobbszabású megmozdulásokra kerül sor. # Párizs (MTI) Csalódást okozott a Vietnammal foglalkozó párizsi négyes konferencia csütörtökön megtartott 38. teljes ülése is. Az amerikai és saigoni küldött némileg más szavakkal, de lényegében ugyanazt a beszédet mondta el. mint az előző hetekben. Xuan Thuy miniszter, a VDI< képviselője, aki Ho Si Minh halála után újra átvette a küldöttség vezetését, feltette a kérdést: miként lehetséges az, hogy az Egyesült Államok, amely rakéták sebességével képes embereket a Holdra küldeni, csapatait Dél-Vietnamból csak teknősbéka lassúságával tudVita az ENSZhizattságban • New York (MTI) Az ENSZ első számú (politikai) bizottságában folytatták a nemzetközi biztonság megteremtésére vonatkozó szovjet javaslatok megvitatását A vitában elhangzott Púja Frigyesnek, a magyar külügyminiszter első helyettesének felszólalása, amelyben részletesen kifejtette a magyar küldöttség álláspontját a fenti kérdéseket illetően. Biafra kész tárgyalni a Llbrevllle (UPI, AFP) tárgyaláspkra a gambiai Bathurstban vagy a ghanai A szakadár blafrai tartó- Accrában kerülhet sor. mány vezetője. Odumegwu Lagosi részről — ugyanOjukwu tábornok Albert csak a francia hírügynökség Bongóhoz, Gabon elnökóhez szerint — üdvözölték a biafintézett levelében közölte, raj tárgyalási készséget. Meghogy hajlandó tárgyalni a ni- figyelők megjegyzik' ez az gériai kormánnyal az ellen- utolsó lehetőség a szakadár ségeskedések beszüntetéséről. rezsim számára, mert az esős Ojukwu ez alkalommal csu- időszak elmúltával a korszepán egyetlen feltételt tá- rfj fegyverekkel felszerelt lamasztott: a tárgyalások idő- . kormánvcsaDatok min_ tartama alatt mind a nigé- e0S1 K°rmanycsapatoK minriai, mind pedig a biafrai den bizonnyal rövid időn becsapatok tartsák be a tűz- lül elfoglalhatnák a még szünetet. mindig biafrai kézen maradt Az AFP úgy tudja, hogy a területeket. 3. DÉLMAGYARORSZÁG P PÉNTEK. 1969. OKTÖBER 17. A törzsparancsnok pisztolyával hadonászva szaladt felénk a szikkadt ösvényen, amelynek kérges felszínébe gumicsizmák nyoma száradt bele, és mozgott a szája, de nem lehetett ér^ teni, mit kiabál. Hátul r.z almafák között egy férfi futott meggörnyedve, míg el nem terült puhán a fűben, mint fáradt úszó a viz hátán. Az ötödik századbeliek kézigránátot kezdtek dobálni, néhány ház szalmateteje lángralobbant. Lakóik kirohantak, kézenfogva gyerekeiket, mintha attól tartottak volna, hogy a kicsik eltévednek a halálban, A sárból vert falak, lövéseink nyomán, ontották a port. Alig lehetett látni. Géppisztolyomban harminckét töltény volt, de mintha millió lett volna, nem akart kifogyni. — Vazulay odaért mellém, lihegve mondta a fülembe, jól van Deső, ne sajnáld. Friss tárat löktem fegyverembe. Hozzatok egy másik kovácsot. Lőttem. Ha szabálya nincs az elvadulásnak, mértéke hogyan lehetne I Amikor menetbe álltunk, a lángoló házak világánál, Vazulay nótát parancsolt. Kiskút, kerekeskút van az udvarunkban. Az utolsó ház falának támaszkodva, mint aki semmit sem ért az egészből, hét-nyolc éves lányka ült gyámoltalanul. Amint melléje értem, önkéntelenül megsimogattam a fejét. Eldőlt. Ki ölte meg? Melyikünk? Mindegy. Mindnyájan. Hidd el. öreg fiú, a huszadik század derekán még mindig a vadember szűköl bennünk. Jobban félünk a sebtől, mint a megrendüléstől: a fizikai haláltól, mint az erkölcsi megsemmisüléstől. — Énekeltünk, rágtuk a port, Gyerehovótól Siskáiig. A tudatlanságot, előbb vagy utóbb, mindenkiben felváltja az alku. Mindenkiben! Ha csak golyót nem ereszt magába... De én nem ott kezdtem. Itthon. Nem most Régen. A gáldi história hemzseg a maguk zsebére politizáló hazafiaktól. közigazgatási rablóvezérektől, előrelátó pecsovicsoktól. Mi mindent túrtam ele a levéltárból! De meg akartam nyerni a polgármester jóindulatát. Az egész magisztrátusét. Mindenkiét. Aki az ördöggel hál, hiszen tudod ... Gyerehovóban egyetlen óra alatt megértettem: a gyávák több embert pusztítanak el, mint a bátrak. Többen vannak, és engedelmeskednek. Siskalban, négyórás menet után, mindnyájan megettük a vacsorát.. A babgulyás zsírját kenyérrel töröltük le a szánkról." Felindulásában is pontosan, elegánsan fejezte ki magát. Frissen beretválva, ruganyosan, kardja markolatát könyökhajlatába fogva sétált velem az Áj kavicsos útján. Aki szembejött velünk, azt hihette, semmiségekről fecsegünk. Deső becsukta a szomszédos irodaszobába nyíló ajtót. — Gallai nagyon hangosan beszél — mondta magyarózólag. — Engem nem zavar. — Később talán igen. Nem tehet róla... A doni áttörés közben félholtra fagyott. Lábafejéről lemállott a bőr, csizmáját eldobta, rongybatekert lábbal, üvöltözve tántorgott hatszáz kilométert az első vonatig, amelyre felkapaszkodhattunk. A vonaton kezdte piszkálni a fülét. Panaszkodott, hogy kínzó viszketést érez, majd megőrül tőle. Nyomorúságos állapotban voltunk mindnyájan, nemigen törődtünk vele. Lavocsne állomáson, veszteglés közben, a zsúfoltságtól bűzös, jéghideg vagonban dideregve, egyszercsak kipiszkálta a hallócsontjait. Egymás mellett ültünk, de én vacogó félálomból felérezve, csak ennyit láttam, hogy dermedten bámulja maga elé tarlott tenyerét, amelyen néhány gennytől rozsdaszínű, apró csont hevert. Mire megmozdultam, Gallai kiugrott a vabonból, rá a sebes lábára. Bicegve szaladt. Az állomáson akkor vágtatott keresztül a lőszeres szerelvény, amelyre várakoztunk. Sorki törzsőrmester második szakaszom parancsnoka, fürgébb volt. A kerekek alól visszarántotta a hadnagyot. Hat nem képtelenség? Fegyvere van, egy ujjmozdulat az egész, de inkább a vonat elé... Gallai kétszer arculütötte a törzsőrmestert, visszamászott a vagonba, egész éjjel szótlanul piszkálta üres fülét. Másról akarok beszélni, de ez most eszembe jutott. (Folytatjuk.)