Délmagyarország, 1969. szeptember (59. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-27 / 224. szám

Élelmiszeripari együttműködés A magyar—román gazdasági együttműködés keretében működő élelmiszeripari munkacsoport szeptember 22 —26 között Budapesten tartotta ülésszakát. A két ország szakemberei az élelmiszer-gépgyártási kooperáció bővítéséről, az Élelmiszeripari Tervező Intézetek közötti szerződéses kapcsolatok továbbfejlesztéséről és kölcsönös tapasztalatcseréjéről tárgyaltak. A jegyzőkönyvet pénteken dr. Sághy Vilmos, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter első helyettese és Ion Plingu, a román élelmiszeripari minisztérium főtitkára írta alá. Határrend Belgrádban szeptember 22 —26-ig megtartották a magyar—jugoszláv határügyi fő vegyesbizottság IV. ülésszakát. A fő vegyesbizottság ülésszaka értékelte a magyar—jugoszláv határ rendjét és ezzel összefüggésben a helyi vegyesbizottságok tevékenységét. Megállapították, hogy a magyar—jugoszláv határon a helyzet jó és rendezett. 11 Illést tartott isxtertanacs A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács pénteken ülést tartott. A kormány meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vette Fehér Lajosnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének beszámolóját a Ho Si Minh elvtárs temetésén részt vett magyar párt- és kormánydelegáció útjáról; Apró Antalnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének beszámolóját a Bulgária felszabadulása 25. évfordulója ünnepségein részt vett magyar párt- és kormányküldöttség útjáról; valamint a pénzügyminiszter jelentését a KGST-tagországok pénzügyminisztereinek szeptember 16. és 18. között Magyarországon tartott tárgyalásairól. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter előterjesztésére a kormány határozatot hozott hazánk részvételéről az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezete (FAO) konferenciájának Rómában november 8. és 27. között sorra kerülő 15. ülésszakán. A küldöttség vezetőjévé dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztert, helyettesévé Kazareczkl Kálmán miniszterhelyettest, a FAO magyar nemzeti bizottságának elnökét nevezte ki. A közlekedés- és postaügyi miniszter előterjesztése alapján a Minisztertanács Az idő vasfoga? Az alaptól a tetőig címmel korábban riportsorozatot írtunk a Nemestakács utca 2. számú társasház születéséről. Meg a folyamat vajúdásairól, a nehézségekről, gondokról, határidő-csúszásokról, szóval az építkezéssel járó kevésbé épületes dolgokról is. Ezekből, úgy látszik, nehéz . kifogyni. Mert most, több mint egy esztendővel a beköltözés után bizony nem valami jó látványt nyújt a társasház, illetve lépcsőháza. Aki nem tudja, mikor készült, azt hinné, az idő vasfoga látszik meg rajta; az épület és a lépcsőház közt keletkezett, s egyre táguló repedések legalábbis erre utalnak. Ilyen rövid időnek persze nincs vasfoga. S ha a szemmel látható, kézzel tapintható valóság makacsul azt • mutatja; van valami hézag, akkor ez nem az idő, hanem a rossz munkavégzés ellen tanúskodik. A hézagok eltüntetésére pedig nem történik semmi. Noha a lakókon kívül a tervezőmérnök is megkérte rá a kivitelezőt — a Szegedi Építőipari Vállalatot — már hónapokkal ezelőtt. Abban, hogy az egyes szintek, s a lépcsőház építménye között nincs kellő „összetartás", a mérnök szerint egy, a vállalat által annak idején alkalmazott „újítási" eljárás a ludas, ennél ugyanis eltekintettek tervének előírásaitól. Már most az volna a legsürgetőbb, hogy végre a tettek mezejére lépjen a vállalat és serénykedjék a hiba kijavításában. Nem valami hízelgő dolog, hogy ilyen hamar ilyen problémák jelentkeznek egy új épületen, annál sietősebben kellene tehát helyrehozásukon munkálkodni. Ahogy annak idején — nagyobb gondossággal — bizonyára megelőzhető lett volna maga a hiba is. Nyilvánvaló, hogy a huzavona, a késlekedés is elkerülhető lenne most. Egy kis igyekezettel! " Annál inkább, mert nemcsak ezzel, hanem jó néhány garanciális javítással is adósa még a Szegedi Építőipari Vállalat a Nemestakács utcai épületnek. A riportsorozat tanulságaihoz újabb illusztrációt szolgáltatnak ezek a repedések. Érdemes elgondolkodni jelentésükön. Mindenkinek, de legelsősorban a legilletékesebbeknek, az építőknek. Slmai Mihály úgy határozott, hogy hazánkat kormányküldöttség képviseli az Egyetemes Postaegyesület (UPU) október 1-én Tokióban kezdődő 16. kongresszusán. Az Egyetemes Postaegyesület 1874-ben alakult, célja elősegíteni az országok közötti különböző postaszolgálatok megszervezését, tökéletesítését, elmélyíteni az együttműködést. Magyarországot, amely a postaegyesületnek megalapítása óta tagja, 1964-ben beválasztották az egyesület végrehajtó tanácsába. A Minisztertanács a küldöttség vezetőjévé Horn Dezsőt, a közlekedés- és postaügyi miniszter első helyettesét, a Magyar Posta vezérigazgatóját nevezte ki. A Minisztertanács határozatot hozott az Állami díj és Kossuth-díj bizottság összetételéről. A bizottság elnökévé dr. Ajtai * Miklóst, a magyar forradalmi munkásparaszt kormány elnökhelyettesét nevezte ki. A munkaügyi miniszter és a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége tájékoztatta a kormányt a munkaidő-csökkentéi tapasztalatairól. Az előterjtesztők megállapították. hogv eddig az iparban és az építőiparban mintegy kétmillió dolgozó munkaidejét Csökkentették és ezeknek a dolgozóknak azonos kereset mellett évente huszonöttel több szabadnapjuk van. A kormány megállapította, hogy megfelelő ütemben halad a munkaidő csökkentésére hozott határozat végrehajtása és ezzel javultak az érintett dolgozók életkörülményei. Gondot okoz, hogy a vállalatok sok esetben nem szervezik meg a hét végén a vasúti kocsik rakodását és ezzel nehezítik az áruszállítás zavartalan bonyolítását. , A Minisztertanács elemezte a megnövekedett szabadidő felhasználásának tapasztalatait és megállapította, hogy nagyobb gondot kell fordítani a kulturált pihenés feltételeinek biztosítására. Felhívta a szakszervezetek, az ifjúsági szervezetek, a tudományos intézetek, a közművelődési intézmények és vállalatok vezetőit: fordítsanak erre nagyobb figyelmet. Az építésügyi és városfejlesztési. a mezőgazdasági és élelmezésügyi, valamint a pénzügyminiszter közös előterjesztése alapján a kormány rendeletben újra szabályozta az állami tulajdonban álló házingatlanok eladásának feltételeit. Az új rendelet lehetővé teszi, hogy társasházzá történt átalakítás után a tizenkét lakásosnál nem nagyobb épiiletekoer. levő lakásokat magánszemélyek öröklakásként megvásárolhassák. Az átalakításról az illetékes tanács — illetőleg az eladásra jogosult állami szerv — gondoskodik Magánszemély ek megvásárolhatják a vegyes (részben állami, részben személyi) tulajdonban levő társasházakban az állami öröklakásokat is. A vásárlásra elsősorban a bérlők jogosultak. Állami ingái lant azonban csak az vásárolhat, akinek — illetőleg családjának — a vásárlás után legfeljebb egy állandó íakása és egy üdülés céljára szolgáló házingatlana lesz. Az ingatlanok vásárlói árkedvezményben részesülnek, a vételárat részletekben fizethetik. Ez esetben az öszszeg 10 százalékát a szerződés megkötésekor fizetik ki. a többit évi 3 százalékos kamat mellett a bentlakók huszonöt, a másutt lakók pedig tizenöt év alatt törleszthetik. A megvásárolt házingatlanra öt évre szóló elidegenítési és terhelési tilalmat kell a telekkönyvbe bejegyezni. A vételárból származó bevételt a tanácsok (állami szervek) elsősorban lakásépítésre és az állami lakóépületek javítására használhatják fel. Állami szervek irodai, gazdasági. szociális, kulturális, testnevelési, sportolási, üdültetési célra felhasználható házingatlanukat — amenynyiben már nem tartanak igényt rájuk — eladhatják társadalmi szervezeteknek, szövetkezeteknek. A rendelet intézkedik az ilyen épületek vételárának megállapításáról, a fizetési feltételekről és az eladásból származó bevételek felhasználásáról. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Zajosan élünk A

zaj az újságok panaszrovataiból és a humoros karcolatok hasábjairól kezd átkívánkozni a társadalmi, publicisztikai írások újságrovataiba; kezd tudományos elemzések és kutatások témája lenni, mert valóban túllépi az elfogadható határt. Hogy különösen a főváros, de már a vidéki városok is kezdenek elviselhetetlenül és feleslegesen zajossá válni — ez közhely, mindenki által ismert tény. Nem kell sorolni a zajkeltés részleteit, a jelenség apró és dühítő megnyilvánulási formáit. A bőgő kipufogójú motorkerékpárok ismétlődő szerenádját, a vékonyfalú lakótelepi házakban versenyt bőgetett rádiók és televíziós készülékek zaját, a hajnali órákban környékre szólóan döngő tejeskannaktói és kukatartályoktól az éppen a pihenésre szánt parkokban és ligetekben berregő, géppuskahangú fűnyíró gépekig. Pokoli — mondja az ember és okokat keres. Nem mindig szerencsésen. Mert a sokasodó „decibelek" számából el lehet jutni technikaellenes következtetésre is: sokat zajonganak a gépek. tehát ördög vigye őket, „ők az okai" a sok idegességnek, úgyis, általában „a sok gép az oka" ennek is. annak is, az a sok repülés, űrhajózás „nem vezet jóra". Talán kissé eltúlzom a „sebességváltást" és túl gyorsan kapcsolok át egyik típusú következtetésről a másikra, de nem véletlenül. Hallottam már ilyen összefoglalását életünk bajainak-gondiainak idős és középkorú embertől, kevésbé művelttől és látszatra művelttől, sokat olvasó emberttői egyaránt. Ez a kissé közvélemény-szélességben terjedő nézet balkezes és áltudományos jóslatokból is táplálkozik, és nem árt vele foglalkozni, mert olyanok is hangoztatják, akik — miközben életünk nyugalmát, poézisét, szépségét stb. féltik a gépektől a televízió előtt ülnek, porszívóval takarítanak és az ételt természetesen hűtőszekrényben tartják. Ez ennek a furcsa, kései technikaellenasségnek legkülönösebb vonása: hogy hangoztató} is csak — hangoztatják. És való igaz, legfeljebb a következetesség szigorú meg követelői igényelhetik tőlük, hogy ezek után ne nézzél: meg a tévén kedvenc csapatukat, ne figyeljenek oda a fiatal gitáregyüttesre, ha véletlenül nekik tetsző dalba kezd. vagy söpörjön az öreg cirokseprűvel a porszívó helyett minden „elgépiesedéstől" félő kortársunk. De hát igazán van-e „eltechnizálódási" veszély? Valóban a gépek rabjai leszünk? Beszéljünk most ne a tudományos utópiák nyelvén, hanem a mi magunk életének reális tapasztalatai alapján. Hogy egymillió év múlva vagy akár ezer év múlva az akkori ember mire jut a komputerek \és az addig kitalálandó ezernyi más okos gép révén, azzal nekünk még korai foglalkoznunk, de egy bizonyos: akkor is és mindig a gén lesz az eszköz és az ember az alkotó, az ihlető, a mozgató Most éppen eljutottunk arra a pontra, hogy például a magyar falu népének legnehezebb munkáit kezdi elvé gezni a kombájn és a kémia. Az aratásra és a kapálásr; gondolunk, amelyek, főleg a legutóbbi azonban, még egyáltalán nincsenek mindenütt és tökéletesen gépesítve. Akik sokallják a gépet, kissé figyeljenek jobban oda az iparra, amelynek anyagmozgató munkáit ugyan nagyrészben daruk és targoncák intézik, de csak, ami a legnagyobb terheket illeti. A kisgépesítés. a belső anyagmozgatás azon ban még nagyon-nagyon sok helyen „hórukk" dolga. „Agyon vagyunk gépesítve?" Ebben csak az hisz, aki nem lát az üzletek előtt ládákat cipelő fiatal tanulólányokat és munkásasszonyokat. E

gyszóval: távol vagyunk attól, hogy a gépek átvették volna a munka nehezét mindenütt; hogy a legpraktikusabban használnánk ki őket; iga?; persze, hogy kényelmes mivoltukkal társítani kell előbb-utóbb a hangtalanabb működtetés lehetőségét, de hát ez csak másodrangú kérdés. Ami pedig a szórakozás „elgépiesedését' illeti, abban bajos lenne az elektromos gitárt, vagy a hangszórót elmarasztalni: ezek a gépék mind kapcsolóval és erősítővel rendelkező eszközök. Ember kell hozzá, aki le is tudja őket halkítani. És le is akarja. De a tapintatlanság vagy a fegyelmezetlenség — a zai két legfőbb oka — nem varrható a gépek nyakába. A/ egész „technika, te vagy az oka" vádirat kissé félresikerült Rólunk, emberekről szól a mese. Baktai Ferenc Október 17-31: Szakszervezeti világkongresszus Budapesten somogyi Károlyné íelvétele FAPRIKASZÜRET Pénteken Budapesten az ' lelmezési Dolgozók Szakjzervezetének székházában ülést tartott a Szakszervezetek Országos Tanácsa. Dr. Beckl Sándor, a SZOT titkára az első félévi gazdálkodásról és a szakszervezeti munka tapasztalataival kapcsolatban rámutatott: esetenként elkényelmesedés tapasztalható a termelő vállalatoknál. A múlt évihez hasonló nyereség elérése ugyanis nem igényel a korábbinál! nagyob erőfeszítést a vállaidtok jelentős részénél. Mivél „zsebükben érzik" a tervezett jövedelmet, nem vállalkoznak kockázatokra. Több helyen előfordul, hogy a termelés kismértékű növelése ellenére a múlt évinél 30—40, sőt néha 60 százalékkal magasabb nyereségre is szert tehetnek. Bejelentette, hogy a közeljövőben kidolgozzák a vállalatok részére adományozható kitüntető elismerések korszerűsítését célzó javaslatokat is. Somosköi Gábor SZOTtitkár tájékoztatója után a tanácsülés elfogadta a felszabadulási munkaverseny kibontakoztatását célzó, a KISZ KB-val közösen kibocsátandó felhívást. Meghallgatta a SZOT a VII. szakszervezeti világkongresszus előkészítéséről szóló jelentést is. A kongresszust ez év október 17-től 31-ig rendezik meg Budapesten. Dr. Siklós János elvtárs a Népszava főszerkesztője A Szakszervezetek Országos Tanácsa szeptember 26-i, tegnapi plenáris ülésén dr. Siklós János elvtársat, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának volt titkárát, kinevezték a Népszava főszerkesztőjévé. Egyidejűleg a testület kooptálta a Szaktanácsba és megválasztotta a SZOT elnöksége tagjának. Űj minőségében a SZOT titkárságának is tagja. SZOMBAT, 1969. SZEPTEMBER 27. j 2 DÉLMAGYARORSZAG