Délmagyarország, 1969. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-03 / 178. szám

Üj versek Devecseri Gábor RET ÖTÉVES KORBAN A hernyók másztak föl és le a fán Vem voltak szcpek. lalványak. pettyesek, puhák, sokan voltak. I cseresznyefa törzse fényes, amelyik fa Ifényes. az cseresznyefa : ez már mindörökre igy marad. \lattuk karszékben ült a tüdőbajos ember, i világ egyetlen tüdőbajos embere, [templom kettő volt. utca sok. iidőbajos ember egy. A világ azóta megnőtt, a számok érvényüket veszítették, azaz helyet cseréltek egymással, de ezt az rendjüket is itt hagyjuk végülis. Demény Ottó HA EGYSZER RÉVAI JÓZSEF Ha egyszer minden sikerül — mit kezdesz elmúlt éveiddel. ml lesz a kibékíthetetlen gyermekkorból, vad álmaidból, hogy leplezed el volt éhséged s hova rejted a mohóságod, rossz gönceidet hova hányod, sebhelyeid mint takarod be. riadt farkastempód mivé lesz abban a langyos biztonságban s jogod, hogy ordíts a veszélyben — hová leiz boldog ösztönöd, mit kezdesz a gyönyörű vággyal, ha egyszer minden sikerül? Arató Károly VALAMIT CSERÉBE Fogadkoztam: makacs leszekl Kúsztam hozzájuk egyre közelebb, szívig kitakarózva, csendesen. lopakodtam köreikhez lábujjhegyen. Ott surrantam a köznapok mögött megépült búvóhelyeken. ahonnan majd elérik ők is egykoron az Örök Vadászmezőket — megszerettem oly nagyon nemzetem! Pedig de féltem, kémlelve feléjük: tolakodásom tán zavar? De ők is épp úgy társra vártak s nem szóltak rám: maga itt mit akar? Így lettünk mind szótalan szövetségesek egyformán kötöz a való! Mert vallani némák, nekem kötelesség a szól Nagy csöndjüket oszlatni tollat kezem ezért ragad. Hűséggel, érdekükben? Ellenőrzik: vállam fölött e versbe bepillantanak. Meg kell fontolnám: mit írok s miként? Bizalmukért cserébe gyújtok-e valami fényt, ha arcom átfut, mint szél a vízen, annyira őrzött szentségeiken? írás és tett — ez a kettő elválaszthatatlanul fonódott össze Révai József életében: életműve mind e két vonatkozásban maradandó. Révai, a kimagasló politikus és forradalmár, valamint az író, a kritikus, a történész, az irodalomtörténész és a publicista. Tizenkilenc éves, amikor neve először jelenik meg nyomtatásban. Kassák háborúellenes folyóiratának, a Mó-nak 1917-es évfolyamában. Első tanulmányaiban az írói felelősség kérdését, a szociális irodalom követelését veti föl, sürgeti az irodalom társadalmi hivatásának fölismerését, bírálja az öncélú formalizmust. Társaival, Komját Aladárral, Lengyel Józseffel, kiválnak a Mó-ból és Kilencszáztizenhét címmel új folyóiratot akarnak indítani, de már az első számot megfojtja a cenzúra. Az őszirózsás forradalom után munkatársa és egyik legjobb tollú publicistája a Vörös Újságnak, alapítója az Internacionálé című folyóiratnak. A Tanácsköztársaság idején kezdi tetté váltani az írást, s ettől kezdve e kettő egyaránt életeleme. „Csak a küzdő értheti meg a küzdőt" — írja 1932-ben, s ez mottója, jeligéje egész életművének. Az emigráció kommunista kiadványaiban, lapjaiban, folyóirataiban rendre jelennek meg a magyar munkásmozgalom időszerű kérdéseit elemző cikkei; az elsők között ismeri föl az 1919 után kialakult történelmi helyzetből, a forradalmi apályból és a fasizmus létrejöttéből következő új stratégia, „a történelmi kerülőút" szükségességét, a népfrontpolitika követelményét. Ez a fölismerés viszi őt el a magyar történelem és irodalom marxista—leninista újjáértékeléséhez. A harmincas években egymás után jelennek meg — többnyire börtönben írott — tanulmányai a magyar tennivalókat megvilágító történelmi és irodalmi hagyományainkról, Kölcseyről, Kossuthról, a szabadságharcról, Petőfiről, majd a népi írókról. Tanulmányai — ha a nehéz körülmények között csak korlátozott hatósugarúak lehettek is —, jól szolgálták kitűzött céljukat, a németellenes szabadságharcra, a nemzeti függetlenségre és demokráciára való előkészítést, a hazai értelmiség fölvilágosítását. Főként a fölszabadulás után. amikor együtt olvashattuk őket, értek be gyümölcsei: a nép mellé álló — régi és új — értelmiség zöme az ő írásai nyomán ismerte föl, hogy a korszakos változás történelmünk progresszív hagyományainak továbbfolytatása, s irodalmunk legnagyobb alakjai évszázados álmainak valóra váltása. Amikor — negyed századdal ezelőtt, 1944. novemberének első napjaiban — a Magyar Kommunista Párt egyik Vezetőjeként a legális pártmunka megindítására Szegedre érkezett, már nem először fordult meg városunkban. A Tanácsköztársaság leverése után Bécsben folytatta publicisztikai tevékenységét, majd 1926-tól többször haza-hazatért illegális pártmunkára. Eközben tartóztatták le 1930. december 31-én. Két év múlva, 1932. decemberében hozták a szegedi Csillagbörtönbe. Itt töltötte le büntetését, innen szabadult 1934 januárjában. Májusban Prágába, majd Moszkvába ment. 1944 novemberében Szegedre jött. Minden bizonnyal az ő történelmi érzékének, a múlt haladó hagyományai iránti megbecsülésének volt döntő szerepe abban, hogy a korábbi Szegedi Népakarat helyett november 19-én meginduló szegedi újság, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapja, az 1944 tavaszán betiltott Délmagyarország nevét vette föl. Névtelenül megjelent beköszönő cikkében hangoztatta is a régi Délmagyarország demokratikus örökségéhez való tudatos kapcsolódást, érHalálának 10. évfordulóján tékes hagyományainak vállalását. S mint a szerkesztő bizottság tagja, a Délmagyarország hasábjain folytatta negyedszázados publicisztikai tevékenységét, s egyben elkezdte azt az újat, ami a fölszabadulással hárult reá: tömöríteni a magyar népet az új Magyarország megteremtésére. A Kortárs nekrológja annak idején helyesen méltatta ekkori munkásságát: „S a húszas-harmincas évek magyar marxista gondolkodása, benne Révai gondolatainak java, ekkor, a polgári demokráciából a proletárdiktatúrába vezető harc idején igazolódik, váltódik valóra. Révai 1945 és 1949 között a Délmagyarországba és a Szabad Népbe írt cikkei: a nagy történelmi tanulmányok, egy negyedszázados, harcban edzett gondolkodói tevékenység alapjára támaszkodnak, s a széles magyar tömegek, s az értelmiség számára egyaránt vszokatlanul koncepciózus, gyors és meggyőző elemzései annak a rohanó fejdődésnek, amelynek egyes állomásait átélni is nehéz, nemhogy áttekinteni." Itt jelent meg a Szikra-kiadó egyik első kiadványaként Kossuth Lajosról írott könyve, amelyet a Délmagyarország december 17-i számában Erdei Sándor méltatott. Itt látott napvilágot mintegy tucatnyi cikke, amely először adott marxista elemzést a háborúból kilábaló ország helyzetéről, föladatairól. Itt terjesztették sokszorosítva Polgári és népi demokrácia címmel előadását, amely az első dokumentuma volt a kommunista párt új politikájának, a hazai fejlődés távlatainak. Révait a nemzetgyűlés és az Ideiglenes Kormány debreceni megalakulása, majd Pest fölszabadulása 1945 elején elszólította Szegedről. Nevét azonban április 7-ig viselte a Délmagyarország, még ő írta a május elsejei vezércikket is, majd július 24én ő köszöntötte programadó írásával a népfrontlapból pártlappá váló, kommunista Délmagyarországot is. Ez volt utolsó cikke a lapban. Szegedtől azonban nem szakadt el. Képviselte a várost az Ideiglenes Nemzetgyűlésben. Az első országgyűlési választáson, 1945. november 4-én ó volt a szegedi kommunista képviselők listavezetője. Hasonlóképpen az ő neve állott a kommunista jelöltek élén 1947. augusztus 31-én, 1949. május 15-én, sőt még 1953. május 17-én is. Majd másfél évtizedig (1944— 1958) volt tehát Szeged parlamenti képviselője. Számos nagygyűlésen volt ünnepi szónok: utoljára 1950. október 12-én, a tanácsválasztások előtt. Utána, a megmerevedő években, eltávolodott Szegedtől is. Csak a politika megváltozása, és az ezzel éppen egybeeső súlyos szívbaja fordította ismét figyelmét — közvetve — Szegedre. József Attila révén. Révai önkritikus elme volt. Hamar belátta, hogy művelődéspolitikája károkat okozott, s nagy veszélyeket rejtett magában. Fölismerte egyebek között, hogy a magyar költészetnek a Petőfi-jelszóval való irányítása — a mozgalmi zsargonnal szólva: orientálása — mennyire leszűkíti líránk fejlődési lehetőségeit. Ekkor döbbent rá József Attila példájának, életművének időszerűségére. Petőfi- és Ady-tanulmányai után most — a történelem kényszere alatt — logikusan jutott el a József Attila-problémával való szembenézéshez. így kerekedett ki irodalmi tanulmányainak bokra néhány értékes írással, amely egyszersmind szembenézés önmagával is, Életműve ellentmondásaival együtt a magyar közélet, újságírás és társadalomtudomány kimagasló teljesítménye. Péter László KÖSZÖNTŐ A húszas évek elejéi fiatal muzsikus búcsú I zott Kodály Zoltán ze i neszerző-osztályától. i 1923-ban a lipcsei egye ! tem zenetudóssá avat.i | az akkor 24 esztendő Szabolcsi Bencét, eg sikeres Mozart-könyv cikkek s kritikák szer zőjét. Lipcsében kellet tudományt tanulnia i Kodálynál elsajátító" zene mellé, hiszen csak nem három évtlzedne'- j kellett még eltelnie amíg a mi Zeneművé szeti Főiskolánkon — s éppen Szabolcsi Bence professzor kezdeményezésére — megalakult a zenetudományi fakultás. 1951-ben teremti meg Szabolcsi Bence a magyar zenetudósképzés kereteit, de előbb a magyar zenetudományt kellett jóformán elődök nélkül, s alig néhány kortárs segítségével megteremtenie. Szabolcsi Bence zenetudományának tárgya nem csupán a formák, dallamok, harmóniák elvont világa. Amit művel, nem száraz tudomány. elefántcsonttoronyba zárkózott elme szüleménye a beavatott kevesek számára. Szabolcsi Bence művében mindig az élő zene az elsődleges s a muzsika humanista küldetése, társadalmi elhivatottsága az, amit Immár majdnem félévszázada nyugtalanul fürkész. Szabolcsi professzor életművére bízvást elmondható: miközben a zene fejlődésének legfontosabb jellemvonásait tárja fel, egy mindenki előtt nyitva álló demokratikus zenei élet megteremtését cél ózza. A tudás közkinccsé tételéért szerkesztett és írt — Tóth Aladárra] közösen — Zenei Lexikont a SO-as évek elején. olyan kézikönyvet adva az érdeklődőnek, amelyben megtalálhat mindent, ami a muzsikával kapcsolatban fontos. A magyar zene demokratizmusáért küzdött. amikor Bartók és Kodály korszakos műveire hívta fel a közvélemény figyelmét. Zene és történelem Szabolcsi életművében tökéletes egységet alkot. A tudós kutató átéli a muzsikát, s majdhogynem önálló művészet már az ls, ahogyan a muzsikáról ír, tökéletesen érzékeltetve egyegy korszak légkörét, hangulatát családi otthonban. Ha közelebbről hallatszott egy-egy detonáció, nagyot ugrott, olykor már úgy látszott felborul, de talpon maradt, és mikor a támadó repülőgépek elvonultak, szépen lelassult a ringása. Ott himbálódzott még akkor is, amikor odaért a család. Az egyik amerikai gyarmati hivatal kistisztviselőjének özvegye jajveszékelve borult le férjének tetemére. De a gyerek még kicsi volt. Négyéves vagy valamivel több. Nem sokat értett még az egészből. Felkapaszkodott a hintaló nyergébe, a rég áhított, rég várt hintalóéba, és féktelen iramban vágtázni kezdett. Körülölte tüzek égtek. Áldozati tüzek. Körülötte tüzek égtek, áldozati tüzek. Jobbra is. balra is egy-egy meggyújtott kereszt lángolt. A kör közepén sikoltott, üvöltött a néger asszony, nagy testű, idősebb, csúnya nézésű. Nem volt szép áldozat. Szebb volt. izgatóbb, mikor áttetsző fehér szüzeket ajánlottak az isteneknek. Állt ott ő is a kör szélén, fehér csuklyáson. nagybátyja mellett, akinek a fehér anyag alól elődomborodó széles háta bika-melle maga volt a biztonság. De róla is aligha gondolhatta apia, a kis, szerény Fülöp-szigeti gyarmati hivatalnok, hogy az Államokba való visszatérte után ó nagybátyjának déli farmján tagbaszakadt daliává, egy tucat kocsma bálványává serdül. Az ökléről legendákat meséltek: azt mondták, hogy puszta ököllel képes szétverni ellenfele kezén a boxert. A bátyjának a farmja jó iskola volt, pompás nevelő mindenkinek, aki erre a kemény, könyörtelen életre készült. Itt nem babra ment a játék. A szomszéd farm konkurrenciája egyszer majdnem a tönk szélére juttatta őket De egy napon lobogva lángolni kezdett. Es lobogva lángolt a vizsgálóbíró kocsija is, mikor olyan buzgón nyomozott a tűzeset okai után. Meg azoknál is fel-felcsapott a láng. akik nagyon sokat véltek tudni a dologról. És csend lett. Volt úgy, hogy őket akarták kikapcsolni a versenyből. De akik megpróbálták — felrobbantak útközben, mielőtt még teltüket végrehajthatták volna. Ez az élet: égetni vagy elégni. Ez az élet: égetni vagy elégni. Ö nem tudta, hogy a lány régi udvarlójának ökle még keményebb, mint az övé. Pedig nem volt igaza: a lányt nem kényszeritette senki. Neki magának is tetszett a játék. Ketten eszelték ki ezt a játékot unokafivérével. farmer-nagybátyjának fiával Volt ott a közelben két unakonővérlány. ezeket meg nem is kellett soká rábeszélni, benne voltak. Hogy először egy lány megy be a pajtába két fiúval, azután két lány egy fiúval, a bent levők azután helyet cserélnek, és három közül az egyik mindig a néző. A negyedik a pajta előtt vigyáz, hogy senki se zavarja őket. Olyasféle volt ez is, mint valami különös áldozatbemutatás. Neki tetszett a magasabbik lány. Éppen ki akarta kapcsolni a játékból, mikor a régi udvarló megneszelte a dolgot Ört álló unokafivérét egy csapással leütötte. Rájuk törte az ajtót, öt is egyketlőre elkábította. A lányokat kihajigálta a pajtából, őt bent hagyta, rázárta az ajtót és meggyújtotta az egészet. Már a ruhája lángolt, már a lábán súlyos égési sebek voltak, mire kimentették. A lány régi udvarlójára ő aztán rálőtt, de a seb nem volt halálos: csak az arcán maradt, a jobb szelne alatt egy csúnya forradás. De ezt a tartozását még meg fogja adni. Égetni vagy elégni. Égetni vagy elégni. Az egyik testvérgépüket telibe találta egy rakéta, ahogy új hullámban támadásba indultak. Áldozati tűzként égett, lobogott, mint az ősi. pogány isteneknek gyújtott fáklya. S ök újra támadtak. — Zuhanás! — Értettem! — Bombákat kioldani. A bombatiszt hangja: — Értettem. Mielőtt visszarántaná a gépét, a pilótának van még érkezése lepillantani a repülő kőtömbök, a meredező gerendavégek világába. És odalent? Látomás vagy valóság? De láthatja-e egyáltalán ilyen tisztán, ami odalenn történik? Az útburkolaton kerékpár, mellette egy férfi teteme, tőle nem messze hintaló himbálózik, lassan, ütemesen. — Fel! Nem hallja a repülőgép parancsnokának hangját. Nem rántja vissza a gépet. Az a kényszerképzete támad, hogy még lejjebb kell ereszkedniük, hogy pontosan célba találjanak majd a követktző bombával, ha odajön a gyerek. Hogy falrobbanjon. levegőbe repüljön, mielőtt m*g beülne a hintalóba és himbálózni kezdene apjának holtteste mellett — Fel! Meg vagy te bolondulva? Nem hallod? Na. most eltaláltak minket! Próbálj meg legalább leereszkedni az égö géppel, te barom! A zuhanó gépből lövellni kezdenek a lángok. Ez az élet: égetni vagy elégni Lobog a repülőgép törzse Eg, lobog az áldozati tűz. Ég lobog az áldozati tűz. A téren ordító tömeg: újjongó fiatalok. A tér felé vijjogva rohan a szirénaszó: rendőrautó közeleg, reflektora éhesen. mohón villózik mintha lángra akarna lobbantani mindent, ami az útjába kerül. Ég. lobog az áldozati tűz: újjongó fiatalok gyűrűiében behívóját égeti el a főváros egyik terén egy fiatalember. A jobb szeme alatt csúnya forradás. Ez az élet: égetni vagy elégni. Ég, lobog az alig tenyérnyi papír. Ég. lobog az áldozati tűz.