Délmagyarország, 1969. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-03 / 178. szám

Mai történetek DÉR ISTVÁN ESTE A TISZAPARTON "• 1 1 %-^J*1 •• "• 'r* 1 i i • •• i i i .. i Balla László SZIMULTÁN: • NOVELLA Szerte a földön áldozati tüzek gyúllak... Mindig élvezte ezt a látványt. Talán még a pogánykorból maradt meg az ember tudatának legmélyén ez a vonzódás a tűzhöz — nemcsak a meghódítotlhoz, a pusztítóhoz is. Meg a romboláshoz magához. Ahogy házak dűlnek ö^sze. és pucér vaskonslrukció vagy roncsolt gerendavég meredez az égnek, ahogy kőtömbök repülnek téglaszököár tör a magasba — mindebben van valami földöntúli. Tán az egykoriak az isteneknek kedveskedtek. mikor szűzleánvt áldoztak ünnepeiken? Fenéket! Nekik maguknak kellett ez a részegítő látvány, hogy most a pap kezétől elpusztult valami, ami oly szép. oly költői. Azzal, hogy kiadta a lelkét, hogy megsemmisült, hogy senkié sem lehetett többet — mindannytumcc lett. Mindenkié, aki részt vett az ünnepségen. — Zuhanás! — Értettem! — Bombákat kiclda , A bombatiszt hangja — Értettem. — Fel! — Értettem. Ahogy őrült tempóval magasba törnek, meg van érkezése egy pillantást vetni a földre. Roncsolt gerendavégek, pucér vaskonstrukciók, téglaszökőár, repülő kőtömbök, betonpillérek. S az egyik helyen valami történt.: másodpercek alatt összeverődik a sárga csőcselék. Vietnamiak. Szerte a földön áldozati tüzek gyúlnak. Szerte a földön áldozati tüzek gyúlnak... Az égen sűrű rajokban érkező, kísértetiesen vijjogó gépeken is az örök tűz jelképe: a napkorong. Hirtelen jelentek meg a kis Fülöpszigeti város egén a japán bombázók. Nem is volt riadó. Szinte úgy látszott: az odafenn ténfergő fehér felhőfoszlányok feketedtek meg. vastagodtak meg egyik pillanatról a másikra, bőgni. vijjogni kezdtek, rázták magukból az acélesőt. Az utcán egy kerékpáros ember haladt. Lazán a csomagtartóra erősítve kis hintaló: rég megígért ajándék a gyereknek S az embernek még valamelyik kapu alá húzódni sem volt érkezése. Az egyik bomba ott robbant a közelében, ö holtan vágódott ki a nyeregből és elhasalt az utca kövezetén, de a kerékpárnak alig történt baja, a csomag pedig leoldódott, leugrott, és szép lassan hintázni kezdett a kövezeten. Békésen, mint akármelyik JUBILEUMI TÁRLAT Ralph Wiener TÉVES KAPCSOLÁS Nincs egyetlen rossz szavam sem a német posta ellen, de azért... ... de azért jó lenne tudni, miért mindig az én telefonom cseng, ha valaki a Tej központtal akar beszélni. Talán a vezetékben van a hiba A Tejközpont száma 2808, az enyém pedig 2809 — és folyton csöng. — Itt Wiener beszél — szólok bele — Itt a 309-es számú Élelmiszerbolt — jelentkezik egy női hang, aki a nevemet vagy egyáltalán nem vette tudomásul, vagy úgy vélte, hogy a Tejközpontnál dolgozik egy ilyen nevű kartárs. Panaszosan folytatta: — Kérem, ma egyáltalán nem szállítottak nekünk túrót! — Kisasszony — jegyeztem meg —, ' milyen alapon szállítsak én Önöknek túrót? — De hát minden reggel Önöktől kapjuk! — Kérem, még egyszer, ki beszél ott? — Már mondtam: a 309-es számú Élelmiszerbolt. — És az hol van? —- kérdeztem. — A Gartenstrasse 18-ban. — Ja úgy — válaszoltam —, a Gartenstrasse 18-ban, és maga az. a kis szőke ... — Nem, én fekete vagyok — szakított félbe beszélgetőpartnerem. — Nagyon téved, kedves kisasszony — torkoltam le. — Túrót ugyanis mostaná ban csak szőkéknek szállítunk. — Ott valóban á Tejközpont beszél ? — kérdezte a hölgy most már elbizonytalanodva. — Nem — közöltem vele —, itt az Egyesült Göngyölthering Művek. De ekkor már a partnernőm letette a kagylót. Tulajdonképpen bosszantó, hogy mindig én vagyok a téves hívások áldozata. Nem kellene valamiképp bosszút állni azon a kilazult csavaron, és megfordítani a dolgokat? Például Ifjúkori szerelmemnek, Lilónak 2027-es a telefonszáma, a Technika Házáé pedig 2028. Feltárcsáztam Lilo számát. — Jó reggelt — szóltam a kagylóba... — Itt az ALO Művek. Ma küldünk önöknek két darab tévékészüléket. Lilo nyilván nem készült erre. — De hát... miért éppen kettőt? És azonkívül... — Azonkívül kapnak még tizenkét rádiót — mondtam ellentmondást nem tűrő hangon —, három magnetofont és hét... — Kedves uram — szakította félbe Lilo a felsorolást — én nem vagyok a Rosemarie! És ha azt hiszi, hogy a nevetséges ajándékaival elkápráztat, akkor nagyon téved. Különben is menyasszony vagyok. Akkor megszakadt az összeköttetés. Őrület, nem? Ily módon kellett megtudnom. hogy Lilo menyasszony ... Fogtam a. telefonkönyvet, nézegetni kezdtem. . Mutzik egyháztanácsos száma 2236, a Trautwein balettiskoláé 2237. Tárcsáztam. — Mutzig — jelentkezett egy kemény, férfias hang. — Jónapot — mondtam. — Itt az Orion Revüszínház. Küldünk Önhöz két fiatal táncosnőt továbbképzésre. De először vizsgálja meg az alakjukat .. — Hogyan, kérem? — hüledezett az egyháztanácsos. — Meg kell vizsgálnia, hogy az alakjuk megfelelő-e? — Igen, de kérem ... — a tanácsnok hangja érezhetően remegni kezdett. — Én igazán nem nagyon foglalkoztam ilyen fiatal hölgyekkel... Micsoda kísértés! — majd hozcátette. — Rendben van, jöhetnek! Első győzelmem jtán boldogan tettem vissza a kagylót. Most már csak Leopold barátom maradt hátra Az ő száma 2807. Milyen érdekes véletlen: ugyanis, mint ismeretes. a Tej központé 2808. Az övé egy számmal kisebb a tejesekénél, az enyém meg eggyel nagyobb. Elszántan tárcsáztam Leopoldot. A 2807-et. — Jó reggelt — rikkantottam. — Kérem szépen, mi történt a tejszállítmányokkal? Önöknek 30 liter tejet és 25 font túrót kellett volna küldeniük a címemre! Talán elfeledkeztek róla? Egy fél órán belül most már itt legyen, megértették? És kérek még 8 tábla vajat is. Leopold úgy látszik belement a tréfába. — Igenis kérem, hová küldjük mindezt? — kérdette. — Természetesen hozzám, tökfej — szóltam és bemondtam a nevemet éa elmemet. — Rendben — felelt tömören Leopold, és letette a kagylót. Egy fél óra múlva megérkezett az áru. Ugyanis véletlenül valóban a Tejközpont volt.. Fordította: Zilahi Judit Ralph Wiener német tárca- és novellaíró, humoros Írásai rendkívül népszerűek a Német Demokratikus Köztársaságban. A különböző napilapok és hetilapok tárcarovatán kívül rendszeresen Jelennek meg művel az Euienspiegel című humoros-szatirikus hetilap hasábjain. GIZIKE A megszólításokkal gyakran van problémája mindenkinek, így nekem is. Gyakori eset, amikor az ember nem talál rá a megfelelőre, vagy csak olyan kényszermegoldás-félét választ. Sokszor és sokfelé sodornak dolgaim, így gyakran kerülök eszpresszóba, ahol, mint köztudomású, általában jóval több a vendég, mint a felszolgáló, ennek következtében, mikor az embernek már fogytán az Ideje és a türelme, megreszkfrozza, hogy a közelben elsuhanó felszoigálónő figyelmét felhívja magára. És itt a kérdés: de hogyan? Kartársnő? Elvtársnő? Kisaszszony? Halló, kérem? Tündérbogárka? Nos, ezt a gordiuszi csomót évek óta úgy oldom meg, hogy bármilyen korú felszolgálónőnek hangosan odaszólok: — Gizike! És lett légyen bármi is a neve a megszólítottnak, még mindig odafordult hozzám, majd barátságos mosollyal kísért Intésemre oda is jött, és kivétel nélkül ezzel kezdte minegyik: — Nem Gizike vagyok, hanem... — és megmondta a nevét. Beutalót kaptam a siófoki bányászüdülőbe. Csodálatos hely, minden van ott, még házipresszó is. Első este vacsora után odaballagtam a presszópulthoz, és az én-en kávét főző csinos asszonykának bevált módszeremmel így szóltam: — Gizike, kérek egy jó duplát. Ekkor a csínos asz. szonyka mosolyogva felém fordult éa kedvesen megkérdezte: — Honnan tetszik tudni a nevemet? Meglepetésemet gyorsan leküzdöttem és merően a szemébe nézve válaszoltam: — Megéreztem. Mire ő ugyancsak merően rámnézett és csak ennyit szólt: — Jó szöveg. És olyan erős kávét főzött, hogy csak hajnal felé tudtam elaludni. V. L Ma délben nyílik meg a Horváth Mihály utcai képtárban a X. Szegedi Nyári Tárlat. Kupéink a kiállítás néhány alkotását mutatják be. ZOLTÁNFY ISTVÁN T. L. A BARÁTOM KÓRUS * SZA_»Ó IVÁN t 1