Délmagyarország, 1969. július (59. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-08 / 155. szám
Olasz kormányválság C supán három nappal a kitört olasz kormányválság előtt jeleztük lapunkban, hogy „forró nyár" várható Itáliában. Az olasz politikai prognózis elemzése ugyanis előre mutatta, hogy a szokásos nyári politikai csend helyett sötét felhők sűrűsödnek és elkerülhetetlenül kitör a vihar. Ez a vihar már a nehezen születő Rumor kormány megalakulásn óta dörög, villámlik. Nagyméretű sztrájkok hömpölyögtek végig az ország Iparában; a szicíliai parasztok felkelését, a torinói munkások tüntetését, a diákok megmozdulásait verte le véres rendőrterrorral az állam hatalmi gépezete. Am nem léptek fel ilyen eréllyel a fasiszta provokátorok ellen. Az Olasz Kommunista Párt számos esetben adott hangot a munkások és alkalmazottak jogos kívánságainak, amelyekre u sztrájkok némi gyógyírt hoztak. A kormány azonban mind bel-, mind pedig külpolitikai vonatkozásban messze eltért az olasz emberek álláspontjától, a realitásoktól Még a Kereszténydemokrata Párt kormánya is az egy héttel ezelőtt befejeződött kongresszusán azzal vádolta Rumor kabinetjét, hogy elmarad a helyzet és az élet által felvetett követelményektől, különösen olyan vonatkozásban, hogy nem hajlandó az Olusz Kommunista Párttal folytatott párbeszédre. Ezt maga Aldo Moro korábbi miniszterelnök vetette fel olyan erélyesen, hogyha nem teljesítik követeléseit, felszólítja híveit, lépjenek ki a Rumor-kormányból. Ezt követte a Szocialista Pártban pénteken bekövetkezett újabb szakadás — évek óta tart az olasz szociáldemokraták körében a frakelózás —, amikor Pletro Nennl lemondott a pártelnöki tisztségéről és u külügyminiszteri tárcáról. Ezután egymás után mondtak le a miniszterek és szombaton Rumor is kénytelen volt bejelenteni lemondását és a kormányválság kezdetét. A Szocialista Pártban tovább gyűrűzik a megosztottság, és a párt jobbszárnya „Egyesült Szocialista Párt" elnevezéssel vált kl. Az elszakadókkal szembenálló és a vezetésben jóval nagyobb számot képviselő balszárny az eredeti névhez ragaszkodott és továbbra is kitart — lényegében ez képezte a vita alapját — a kommunista párttal való együttműködés mellett. Luigl Longo, az Olasz KP főtitkára a válság kirobbanása után rámutatott, hogy az Olasz Szocialista Pártban bekövetkezett szakadós nyomán új politikai helyzet állott elő Olaszországban, amely arra készteti az összes baloldali erőket, hogy gondosan elemezzék a helyzetet és keressék a fokozott akcióegység megvalósításának módozatalt. Saragat, Olasz Köztársasági elnök csütörtökre halasztotta a kormányalakítási tárgyalások megkezdését, hogy Időt adjon a parlamenti pártcsoportoknak a tanácskozásokra. Az Olasz KP vezetősége tegnap összeült, hogy megvitassa a kialakult válságos politikai helyzetet. Az itt született döntések feltárják a válságból kivezető utat. Kérdés, mennyire ért meg a jelenlegi helyzetben a baloldali egységtörekvés Olaszországban és slkortil-e a még mindig erős jobboldal befolyását csökkenteni, a baloldali összefogást az eddigi jelek szerint bizonytalan kimenetelű kormányválságnál érvényesíteni. Markovits Tibor Az OKP nyilatkozata törekvéseivel. Az elmúlt hetekben a két vezető kormánypárton belül nyílt harc robbant ki. A Rumor-kormány megbukott. A kormányválságot úgy kell megoldani, hogy az olasz demokrácia ügyét előre vigye, ne pedig hátráltassa. Lehetetlen és veszélyes mindennemű nyílt vagy álcázott visszatérés az úgynevezett középbal formulához. Olaszországnak nem kétértelmű kisebbségi megoldásokra, hanem olyan kormányra van szüksége, amely meg akarja es meg tudja valósítani a dolgozó tömegek követeléseit. Mélyreható strukturális változások szükségesek. A nyilatkozat ezután hangoztatja: Külpolitikai téren a nemzetközi feszültség csökkentése és a béke ügyének előmozdítása céljából szintén önálló kedvezményezésre van szükség. Az Olasz Kommunista Párt kész hozzájárulni e promlémák megoldásához, hajlandó együttműködni valamennyi baloldali és demokratikus erővel. • Róma MTI Az Olasz Kommunista Párt vezetősége, amely Luigi Longo főtitkár elnökletével megtárgyalta az olasz belpolitikai helyzet legújabb fejleményeit, nyilatkozatot adott kl. A nyilatkozat egyebek között rámutat, hogy Olaszországnak új politikára van szüksége. A dolgozók szélesen kibontakozó egységhnrca mind nagyobb nyomatékot ad ennek a követelésnek. Azok a pártok, amelyek az országot eddig kormányozták, szintén felismerték a változás szükségességét. Hiábavalók azonban az olyan kísérletek, hogy megakadályozzanak mindennemű változóit, hiúbavalók a Szocialista Párt szakadár Jobbszárnyának a konzervatív erőkkel együtt kifejtett mesterkedések Az ilyen kísérleteket viszsza lehet és vissza kell utasítani — folytatódik nz.OKP nyilatkozata. — Az országban hatalmas erők helyezkednek szembe a jobboldal Podmaniczky bárd csínytevései Az Atasszl elnOK vezette sztrlal pírt- és kormánvküIdattséR Leningrádban ellátogatott a Szmolnljba is, ahol megtekintette Lenin egykori szobáját Izrael!—egyiptomi légicsaták U Thant figyelmeztetése Lengyel—csehszlovák megbeszélések • Prága (MTI) Prágában közleményt adtak ki Marian Spychalskinak, a lengyel államtanács elnökének csehszlovákiai látogatásáról. Spychalski Javorinában, a Magas-Tátrában baráti találkozó keretében megbeszélést folytatott Ludvik Svoboda csehszlovák államelnökkel. Találkozott továbbá Husákkal, a CSKP KB főtitkárával. Cernikkel, az SZSZK miniszterelnökével. Sadovszky-val. a Szlovák KP Központi Bizottságának első titkárával, és más vezető személyiséggel. Ludvik Svoboda és Marian Spychalski véleményt cserélt a csehszlovák—lengyel kapcsolatok fejlesztésének távlatairól. A találkozó megerősítette. hogy a két ország közötti kapcsolatok továbbra ls sikeresen fejlődnek. Borman a Krímben © München (Reuter) Képhamisítványok eladásán nyerészkedő szélhámos bandát fülelt le a nyugatnémet rendőrség. A háromtagú bűnszövetkezetet. amely magas áron értéktelen festményeket sózott rá hiszékeny műgyűjtőkre, a maga egyébként filmproducernek kiadó GUbert Maria Podmaniczky baró. magyar emigráns irányította. Főképpen Rubens és Veronese hamisítványok eladásával kilencmillió márka tiszta haszonhoz jutottak. A huszadrangú piktorok kéziétől származó hamisítványokhoz „szakértői véleményt" mellékeltek. Ezeket a véleményeket egyébként megvesztegethető álműbarátoktól szerezték nem éppen ellenszolgáltatás nélkül. A botrány akkor pattan ki, amikor egy rászedett képgyűjtő az egyik vásárolt „remekművet" a londoni Sotheby árverési képcsarnoknak kívánta továbbítani. A cég valódi szakértője azonban hamarosan kétségessé tette a vásárolt kép valóságát: Podmaniczky bárót és bűnszövetkezetét átadták az igazságszolgáltatásnak. DFtMAGYARORS/ÁG KEOD. 1969. JÜLIUS 8. • Kairó (MENA) A hétfői kairól lapok vezető híre: az EAK légiereje felderítő repülést hajtott végre a Sinal-félsziget és a Szuezi-csatorna mentén húzódó izraeli állások felett. A kibontakozó légicsatában egy Mirage gépet lelőttek. Az egyiptomi légierő mostanáig inkább védelmi feladatot teljesített és csupán egy olyan esetről számoltak be, amikor az egyiptomi gépek a Sinai-félszlget fölé hatoltak. A katonai szóvivő szerint vasárnap az EAK légiereje nagyszabású felderítést hajtott végre és alakulatai a frontvonal és a Sinal-félsziget sivatagja fölött meglepték az ellenséget. Az izraeli gépek megtámadták az egyiptomiakat, akik lelőttek egy izraeli gépet. A szóvivő kijelentette, hogy az egyiptomi gépek mind visszatértek. Az A1 Ahram szerint Izrael nem jelentette ezt a lé-' giesatát, csupán arról adott' hírt, hogy az egyiptomi légvédelem tüzet nyitott a Szuezi-öböl fölött haladó gépeire. Az egyiptomi katonai szóvivő bejelentette, hogy hétfőn délután izraeli repülőgépek behatoltak az EÓK légiterébe, és harcba bocsátkoztak az egyiptomi légierő gépeivel. A szóvivő cáfolta azt a Tel Aviv-i jelentést, amely szerint az izraeli vadászgépek a légicsata során két egyiptomi gépet lelőttek. © New York (MTI) U Thant ENSZ-főtitkár a Biztonsági Tanácsban hétfőn kijelentette, hogy a KözelKeleten csúcspontot ért el a háborús feszültség. „Ha ez a helyzet fennmarad, meghiű • sithat minden, a békés rendezést célzó erőfeszítést" — mondotta a főtitkár s hangsúlyozta; az ENSZ megfigyelő posztjai ellen intézett támadósok azt mutatják, hogy semmibe veszik a Biztonsági Tanácsot és intézkedéseit. U Thant kijelentette, hogy a Szuezi-csatorna tűzszünet! vonalában „felújult a nyílt háború". Az Izrael és Jordánia közötti tűzszüneti vonalról érkező jelzések szerint a helyzet ebben a térségben is súlyosbodott. A háborús helyzet és harci tevékenység 1967. júniusa óta nem volt még olyan heves, mint most. Az Egyesült Nemzetek Szervezete békefenntartó tevékenységének történetében még sohasem tapasztalta, hogy tevékenységét ennyire figyelmen kívül hagyták volna. Az ENSZ megfigyelő erőinek főhadiszállásáról majdnem mindennap jegyzéket intéztek az izraeli hatóságokhoz az ENSZ-posztok lövetése ügyében, a jegyzékek azonban semmilyen konkrét eredménnyel nem jártak. Egyedül júniusban öt alkalommal lőtték az izraeli erők a figyelőállásokat. U Thant felszólította a Biztonsági Tanács tagjait, vessék latba minden befolyásukat a közel-keleti helyzet békés rendezése, az ENSZmegflgyelők biztonsága érdekében. LAPZARTAKOR ÉRKEZETT „Eilat kikötője lángokban áll" — jelentette be az El Fatah katonai szervezetének a libanoni sajtóhoz eljuttatott közleménye. Az A1 Aszifa egységei hétfőn gyújtóbombákat helyeztek el Izrael Vörös-tengeri kikötőjében, s ezek robbanása után hatalmas tűzvész keletkezett. A közlemény szerint a tűz több millió dollár összegű károkat okozott. • Washington (MTI) „Joseph Sisco külügyi államtitkár, a közel-keleti kérdésről folyó szovjetamerikai kétoldalú tárgyalások amerikai képviselője egyhetes látogatásra Moszkvába utazik" — jelentették be az amerikai külügyminisztériumban. © Jalta (MTI) Frank Borman amerikai űrhajós második napja tartózkodik a Krím-félszigeten. Ellátogatott a kozmikus távközlési központba, megtekintette a laboratóriumokat, a tudományos berendezéseket és a számítóközpontot Az Apolló—8 volt parancsnoka, akit szovjetunióbeli látogatására családja is elkísért, szárnyashajóval utazást tett a félsziget déli partja mentén, s megtekintette az Artyek úttörőtábort. Innen az amerikai vendégek először a Donbassz bányász szanatóriumba látogattak el, majd a híres Masszandra kombinátban délvidéki szovjet borokat kóstoltak. Az amerikai űrhajós a krími borokat ízlelgetve megjegyezte: szeret, ném, ha minél előbb eljönne a nap, amikor saját városomban ls ihatom boraikat. Moszkva Július 10-én a Kremlben megnyílik a Szovjetunió Legfelső Tanácsának 6. ülésszaka. Belgrád Belgrádban, a jugoszláv kormány palotájában ma délelőtt kezdődik az el nem kötelezett országok konzultatív értekezlete. A találkozó mintegy másfél éves előkészítés után ül össze. A mostani értekezlet nem csúcsszintű, azon rendkívüli kormánymegbízotti minőségben miniszterek, miniszterhelyettesek, vezető diplomaták és egyes országok belgrádi nagyEgyházi konferencia állásfoglalása Különböző vallások papjai nagyszabású békekonferenciái rendeztek a szovjetunióbeli Zagorszkban, Moszkva közelében. Képünkön (balról jobbra) B. Bulika, B. Barauskasz és P. Hakshiss, a Litván Szovjet Szocialista Küztórsasóg római katolikus egyházának képviselői és Louis Dion, római katolikus pap, az Egyesült Államokból. Moszkvában közzétették azt a nyilatkozatot, amelyet a Szovjetunió egyházai béke- és barátság konferenciájának részvevői fogadtak el. A nyilatkozat többek között megállapítja: egyöntetűen fellépünk a fejlődő országok népeinek támogatásáért, az imperializmus ellen, politikai és gazdasági elnyomásuk ellen, a kolonializmus és neokolonializmus valamennyi formája ellen folyó harcukban. Síkra szállunk a fejlődő államok teljes szabadságáért és függetlenségéért. Feltétel nélkül elítéljük az apartheid politikáját és a fajgyűlöletet, bárhol jelentkezzék is. McGovern javaslata # Washington (UPI) A UPI hírügynökség McGovern amerikai szenátornak a Christian Science Monitor-ban megjelent interjúját ismerteti, A demokrata szenátor kijelentette, Nixon elnöknek azonnali hatállyal 30 napos, mindenre kiterjedő tűzszünetet kellene kezdeményeznie a vietnami háborúban, s meg kellene várnia az ezzel kapcsolatos reakciókat. © Kuala I umpur (AFP) Kambodzsa levelet Intézett a Biztonsági Tanácshoz, azzal vádolvu az Egyesült Államokat és Dél-Vietnamot, hogy kambodzsai területen különböző katonai akciók során két kambodzsai állampolgárt megöltek. © Canberra (AP, Reuter) John Gorton ausztráliai miniszterelnök televíziónyilatkozatának tanúsága szerint a canberrai kormány fontolóra veszi a Dél-Vietnamban állomásozó 8000 főnyi expedíciós alakulatának teljes kivonását, ha majd az Egyesült Államok „nagy ütemben és állandóan" csökkenteni fogja Dél-Vietnamban az amerikai haderő létszámát. Az ausztráliai alakulatok kivonásának kérdése azonban — fűzte hozzá Gorton — karácsonynál előbb valószínűleg nem merül fel követel vezetik a küldöttségeket. A mostani konzultációra az el nem kötelezett országok legutóbbi kairói — 1964-ben megtartott — csúcsértekezletén részt vett országok kormányai kaptak meghívást. Az akkori találkozó 58 résztvevője közül 51 lesz jelen Belgrádban: 33 afrikai és közel-keleti, 8 ázsiai, 8 latin-amerikai és karib-tengeri és két európai ország. Kennedy-fok A július 16-án startoló Apollo—11 három űrhajósa: Neil Armstrong, Edwin Aid- , rin és Michael Collins a hét végét a texasi Houstonban töltötte, hogy mégegyszer istenhozzádot mondjon a hozzátartozóknak és a rokonoknak. Az űrhajósok hétfőn visszatértek, a Kennedy-fokra. Prága Mint a CTK jelenti a csehszlovák kormánnyal és nemzetvédelmi minisztériummal való egyetértésében július 6— 14-ig Csehszlovákia területén hadgyakorlatokat rendeznek az Ideiglenesen ott állomásozó szovjet csapatok kiképzési tervének megfelelően. A csapatmozdulatokat műutakon és vasútvonalakon bonyolítják le. Addisz Abeba Hailé Szelasszié etióp császár hétfőn Addisz Abebából háromnapos látogatásra az Egyesült Államokba utazott. Havanna A Kubai Köztársaság forradalmi kormányának meghívására július 20—27-én szovjet hadihajóraj tesz baráti látogatást Havannában. A rakétahordozó cirkálóból, két tengeralattjáróból, vulamint védelmi és kisegítő hajókból álló hajóraj az Atlanti-óceán középső részén végzett hadgyakorlatot. Washington Bonny-t az amerikai űrmajmot, a legrövidebb Időn belül „lehívják" nyolc és fél napja tartó földkörüli keringéséről, miután kiderült, hogy idegállaDota fokozatosan romlott. Űtját eredetileg 30 naposra tervezték. A hétfőre virradó éjjel azonban nem reagált egyetlen földi Intésre 6em, sőt a legismertebb és legbegyakorlottabb utasításra, az „ivóvíz van" jelzésre sem tanúsított érdeklődést. Az amerikai légierő minden előkészületet megtett Bonny és hajója fogadására. Az űrhajót helikopterek még a tengerbe csapódás előtt akarják fedélzetre emelni. Haxxari környékén. Az érkezést lapzártakor várták. 0 p