Délmagyarország, 1969. július (59. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-20 / 166. szám

Üj versek Zelk Zoltán KÉT HOLD ALATT A hold, amelynek lábnyomot nem őrző porába, néma krátereire leszállni készül most á föld ura, nem az a hold, ahol Dávid húrjain szikrázik a dallam és nem a költők nagybetűvel írt csillaga, nem Tóth Árpád, s Füst Miláv nem Musset Holdja az, és nem is az a fehér, déli füstcsík, mely napsütésben is hirdeti az éj nem múló tüzét: nem csillag ez, a nyughatatlan elme kikötője, vagy ha úgy akarod, új földrész is talán, melyre hódolva nézek, ám meghalni én úgy fogok még, mint apánk, anyánk — Vörösmarty, Ady ege alatt. DE JÓL VAN ÍGY! Igazatok van emberek, ha bor, ha tánc, ha kártya, a boldogság egy korty ital, egy harapás pogácsa. A boldogság lugasban ül, a vállán nyári este, bemond egy piros ultimót, emlékezik egy meccsre. A boldogság 716771 didereg, ha térdig hóban táncol: a dombokon zápor szalad, a kürtök torka lángol. A boldogság úgy változik, nem lelkét, tollát váltja, tegnap tangó, ma csacsacsa, mindig csattog a szárnya. A bodogság ... most már tudom, mint mindig tudtak mások, véreres szemű éjszakán így oltom el a lángot. Villanykörtémet dér lepi de tudom a világot, az én labdám már sohasem zörgeti meg a hálót... Kiki magának? .milliárd boldogság a közösség! be jól van elrendezve igy, hogy ti vagytok a többségi Somoskői Lajos HULLÁMVERÉSBEN Rozsdásodom vasakkal, viaskodom a világgal, magammal, küszködöm szerelemmel és haraggal másokért, magamért... Téged őrizlek. Arcod, két töprengés között is elébem villan, megjelensz félszeg mozdulatomban, utánam szólsz, ha gondolkozva járok, ha egy kirakat előtt néha megállok, itt vagy velem az éber idegekben tőlem távol is, minden rezzenetben. Örökzöld szépséged nekem virágzik újat minden évszakban más-más színű virággal, s méheim: vágyaim idebújnak. Ragaszkodó szerelemmel szeretlek Atjcöltve mindig újnak. Tizenöt éve mossa már az idő hullámverése hűségünk gránittömbjeit, tizenöt éve alakít hasonlóvá minket a szerelem, a tűrés, meg a gond, t úgy tartozunk együvé már, mint élő lestben az idegek között a hús, az inak, meg a csont. A VITA SUMMÁJA A Délmagyarországban április 20-tól július 13-ig vi­ta zajlott Szeged szellemi életéről. A polémiában sor­rendben részt vettek: Papp Lajos költő, a Szegedi Egye­tem című lap felelős szerkesztője A szellem karaktere; Dér Endre József Attila-díjas író, a Tiszatáj munka­társa Szellem és realitás; Vántus István zeneszerző, a Szegedi Zeneművészeti Szakiskola tanára Van miről vi­tatkozni; dr. Nikolényi István újságíró, a Délmagyaror­szág munkatársa A karakter szelleme; Sz. Simon István, a Délmagyarország főszerkesztő-helyettese Szellem — palackban; Tóth Miklós, a megyei pártbizottság mun­katársa Alkotó szellem — ad acta; Ökrös László, a Délmagyarország rovatvezetője A karakter — teljesít­mény; Siklós János, a megyei pártbizottság titkára Ka­rakter, vita és kultúrpolitika; dr. Havasi Zoltán, az iro­dalomtudományok kandidátusa, az Egyetemi Könyvtár igazgatója A nagyvárossá alakulás folyamata és a kul­turális mobilitás; dr. Márta Ferenc egyetemi tanár, a József Attila Tudományegyetem rektora Szeged szellemi élete és az egyetem; dr. Antallfy György egyetemi ta­nár, a JATÉ jogtudományi karának dékánja Szegedi kultúra — szocialista kultúra; Papp Gyula, a Szeged m. j. városi tanács vb elnökhelyettese Szocialista szel­lemiségű karaktert; dr. Szontágh Ferenc egyetemi ta­nár, a Szegedi Női Klinika igazgatója Kultúra és civi­lizáció: dr. Szentirmai László, az Egyetemi Könyvtár tudományos főmunkatársa és dr. Vágvölgyi András egyetemi adjunktus A vitához, egy szociológiai vizsgálat kapcsán; dr. Rácz János tanszékvezető egyetemi docens Hagyomány és karakter; dr. Horuczi László egyetemi docens A szellemi élet és a világnézet című írással. get. De nem kérték. „Legyen vele a vén barom boldog!" — az öreg szerint valami ilyesmit gondolhattak. Hát most már tévé nem lesz belőle. Azt szeretett vol­na venni, ha megkapja az egész munkát, ami az orvo­séknál ezen a nyáron volt. Egy kis pénz ott lapított az órazsebében. Ahhoz elég, hogy a megaláztatást egy kissé le­mossa magáról. És a talponállóban az első féldeci után filozófálni kez­dett. Hogy míg ő sráckorában kilencedik évétől szódás­üvegeket hordot egy nyikorgó kisszekéren, addig Mihályi úr nagy kényelmesen szakmát tanult. Most meg azt mond­ja neki: „Adjon isten..." Neki persze nem kellett eltar­tani özvegy anyját meg három kistestvérét. Isten tudja, a fronton volt-e. Lajos bácsi volt. És mint legendásan peches embert, fogságba esése előtt beosztották a tá­bori csendőrökhöz. Akart menni hozzájuk a nyavalya. De próbálta volna azt mondani, hogy nem. Azután nem is csi­nált ott semmit, két napig valami lőszeres vagonra vigyá­zott, de a fogságban csak a parolit nézték. Azt mondták: Szvolocs, faslszt... F,s ott-tartották jó pár évig. Ott ta­nulta ki a kőművességet. Csempézni is megtanították. Szi­bériában a falusi iskola kolezetjében jó volt így is. Mihályi közben jól megszedhette magát az első konjunktúra­évek építkezésein. És most azt mondja neki: „Vigye"... Már az ötödik féldecinél tartott. A talponálló előtt vala­mi turistacsoport ment el. Tükrös napszemüvegek, színes ruhák, jókedv, nevetés ... Lajos bácsi őket is ellenségesen nézte a tükörablakon át; meg volt győződve, hogy a tu­risták is csak annyit mondanának neki: „Adjon isten..." — és személyének megjelölésére csak ezt a lenéző mutató­névmást használnák: „ez"... Pedig ő helyettük is meg Mi­hályi helyett is tróger volt öklömnyi korában, lövészárokban rothadt legényéveiben, aztán „szvolocs fasiszt" lett belőle és évekig kuksolt a fogságban. A színes ruhás kirándulók helyet. A tarka nyári város vihogó sokasága helyett. A vi­lág kétmilliárd emberének megváltására ... És mielőtt újra ajkához emelte volna a poharat, meg­görnyedt. Vállán érezte az egész földgolyó roppant súlyát 7 A főleg értelmiségi kö­rökben élénk érdeklő­dést kiváltó vita igen szenvedélyesen indult, a cikkekben éles kritikai ele­mek is jelentkeztek, később azonban észrevehetően le­csillapult. a hozzászólók in­kább tapasztalatokon nyugvó érveket igyekeztek felsora­koztatni, javaslatokat tenni. Jellemző, hogy magát a vi­tát szinte valamennyi részt­vevő helyeselte, s így indo­kolták álláspontjukat: „Sze­ged igen tekintélyes szelle­mi tőkével rendelkezik. s ezzel nem mindig gazdál­kodtunk úgy, hogy megfe­lelően kamatozzék." — „Hf­ve vagyok a vitának, mert az ennek során kialakult közvéleménytől várom a ta­nácstalanság. az elboznyta­lanodás, a gondolati és gya­korlati restség itt-ott teret hódító légkörének visszaszo­rítását." — „A megjelent cikkek önmagukban is al­kalmasak arra. hogy ismé­telten ráirányítsák a fi­gyelmet Szeged szellemi habitusára." — Üdvöz­löm a vitát, mert ez­zel ébren tartunk fontos problémákat." — „A lap ne­mes feladatának tesz ele­get azzal, hogy helyet ad a vitának." Érdekes, hogy az indító írásnak ama passzusára, mely szerint az írókat nem személyes tulajdonságaik, hanem munkásságuk értéké­nek megfelelően kellene be­csülni. többen élénken rea­gáltak. Volt. aki lényegében — értve vaev ismerve a cikkíró szándékát —, csat­lakozott a felvetéshez, má­sok azonban — szubjektív indítékokat látva vagy érez­ve a javaslatban — többé­kevésbé ellenkező nézetet fejtettek ki. Csak nébánvat az opnozíciós érvek közül: „A művészek nélkül a hiva­talos kultúrpolitika TI em hoz döntést, s nem is minősít­het, a kiemelkedő alkotásra mindig odafigyelnek" — „Ha a tehetség olyan alkotások­ban realizálódik, amelyek a valósáa gyakorlati-szellemi elsajátításának síkján szer­vesen kapcsolódnak a társa­dalmi-történeti folyamat ha­ladó vonalába, nincs az a provinciális helyi okoskodás, amely gátat emelhetne" — „Ha tehetségünk nem ele­gendő még a legszűkebb kö­rök kereteinek áttörésére sem, akkor ne hárítsuk ezt át felelősség szempontjából a kultúrpolitikára. hanem vonjuk le a következtetést" — „Olyan művészi kollektí­va lenne ideális, ahol a vi­ták az alkotások körül foly­nak elsősorban, nem a sze­mélyek körül" — „Semmi szükséges holmi kérészéletű rangsorolásra, mert ez me­revséget, szeméhreskedő ku­szaságot okozna" — „A fi­gyelemre méltó alkotók évente Szegeden is irodalmi és művészeti ösztöndíjakat kapnak, különféle párt-, ál­lami és társadalmi funkció­kat töltenek be". A fentiekből is kitű­nik. hoev a vitában eleiente az irodalom, a művészet képviselői hallatták szavukat éppen ezért a város egész szellemi karakterére vonat­kozó kép is nehézkesen bon­takozott ki. Az elöljáró írá­sokban olvashattuk azoka,t a türelmetlen, szinte dühös kifakadásokat is. amelyek bizonyos ellenérzést, nyugta­lanságot váltottak ki azoknak körében, akiknek valami­lyen közük van a kulturális politikához. íme néhány odamondás: „A tehetségek azért nem tudnak meggyö­keresedni Szegeden, mert a negatívumok többet nyom­nak a pozitívumoknál" — „Egyetlen kultúrpolitikai fó­rum nem nyúlt gondolato­kért és nem hárított el gon­dolatokat. nagyon hangosat kell itt kiáltani, hogy meg­hallják" — „A bizonyítványt mindenki maga állítja ki je­lesre, ezzel a szellem hiva­tali presztízskérdéssé válik, s bekerül a fiókba, ad acta" — „A művészetekben fej­hosszal ver bennünket Pécs vagy Debrecen" — „Hiba, hogy Szegeden a hivatalos művelődési vezetés szinte teljesen oktatási szakembe­rek kezében van". M int várható volt, a vita ettől kezdve ki­lépett a kulturális mederből az egész szellemi élet tágasabb mezejére. A türelmetlen hangokra egy­re többen próbáltak így, vagy úgy választ adni: „Nem egészen igaz, hogy a szom­széd rétje mindig zöldebb, hiszen például Debrecenben meg ránk figyelnek jeles matematikai iskolánk, zenei életünk, operakultúránk va­lódi értékei miatt, a pécsiek is eljöttek hozzánk tanul­mányozni az akadémiai bi­zottság működését" — „A kultúrpolitika biztosítja a szabad alkotás légkörét" — ..Az irányításban nem a dip­loma milyensége, hanem a tehetség léte vagy nem léte a meghatározó" — „Egyik fogyatékosságunk az, hogy néha elfeledkezünk a lét­számban és minőségben is kitűnő pedagógusokról" — „A sok tudományos publi­káló, a nemzetközileg elis­mert kutatómunka, a tan­könyvkiadás stb. tanúsítja, hogy Szegeden a szellem nincs palackba zárva és nincs is ad acta téve" — ..Szeged nemcsak megszerez­ni, de megtartani is tudja tudósait, ma érdekesebb és izgalmasabb szegedinek len­ni. mint bármikor". És hogyan állunk az oly sokszor emlegetett karakter­rel? Az egyik vitázó szerint. ami tartós és tartalmi jegye­ket ígér szegedi szellem pro­filjához, azt az átlagosnál erőteljesebben kellene daj­kálni. A másik úgy látja, hogy a szellemi karakter végső fokon a teljesítmények értékével függ össze, de csak akkor, ha a teljesít­mények nagyjából azonos színvonala és folyamatossá­ga kapcsolja össze a kultu­rális élet különféle ágait. Volt, aki cáfolta ezt. mond­ván, hogy illúzió valameny­nyí művészeti és tudomány­ágban állandóan magas szinten produkálni. A negye­dik úgy fogalmazott, hogy a város szellemi életének jel­lemző jegyeit a történetiség és a szociológiai szemlélet egységében kell elemezni. Továbbá: az alap- és alkal­mazott természettudományok több szakágazatának ma már országszerte, sőt külföldön is kifejezetten szegedi jellege van. A következő hozzászóló leszögezi, hogy mi nem elit kultúrát akarunk teremteni, hanem a tömegek kultúráját, amelynek karaktere csak szocialista karakter lehet Majd ilyen megállapítás kö­vetkezik: a mi városunknak volt és ma is van más vá­rosokétól elütő sajátossága, a vitának azonban nem az a legfontosabb célja, hogy tudományosan meghatározza Szeged szellemi karakterét, hanem az, hogy előmozdítsa a város szellemi életének szocialista irányú fejlődését. És végül: egy város életének főbb jellemzőit meghatároz­ni az általános politikai, ideológiai, gazdasági és kul­turális helyzettel összefüg­gésben lehet csak. Szegeden is ez a jellemző, hogy immár 25 esztendő óta a szocializ­must építjük. Az első évti­zedekben nem a szellemi karakter kialakítása volt az elsődleges cél. hanem a szo­cialista kulturális forrada­lom fő kérdéseinek megol­dása. T öbbeket foglalkoztat ez a kérdés, hogy a város szellemi életét hogyan hatja át ma a szo­cializmus építésének tudata és produktumainak milyen a hatása az itt élő. dolgo­zó emberekre. Megnyugtató, hogy a kérdésekre adott vá­laszok igen pozitívak, jól­lehet — amint az egyik po­lemizáló megállapította —, találkozunk újabban bizo­nyos fokú ideológiaellenes­séggel, ami pedig éppen a mai polgári társadalomelmé­letek jellegzetes vonása. Ugyanakkor azok. akik egy szociológiai vizsgálattal fel­mérték a szellemi terméke­ket fogyasztók Igényeit az egyetemi hallgatók körében, úgy tapasztalták, hogy a megkérdezettek 85,5 százalé­ka elégedett azzal, amit kap. Azt azonban hozzátették, hogy Szeged lehetne nagy­városiasabb, Budapestnek mintegy ellenpólusa a mű­velődési igények differenci­áltabb kielégítésében. Egy másik vélemény szerint a fiatal értelmiségiek világ­nézetére a marxizmus kitö­rölhetetlenül rányomta a bé­lyegét, vagyis, ha nem ér­tenek ls vele mindenben egyet, gondolkodásmódjukra a marxista világnézet a jel­Apáti Miklós DÉLIDŐ A munkások most az ebédidőben a legsimább asztalra ráhajolnak. Az ideges bádoglap meg-megzörren, ahogy bicskáik nyílnak, csukódnak. Szorgalmas tárgyaik messzire léptek, olajat falnak, zsírcseppeket rágnak. Ventillátoraik asszonyt zenélnek, de kenyér formája van most a vágynak Kenyerek, szalonnák eltünedeznek, ételnek étel-sors épp elegendő. Hat-hét óra múlva majd újra esznek. Magukat, minket is újra-teremtők. lemző. Elhangzott továbbá, hogy egyre jobban érvényre jut a tudománynak a társa­dalmi-gazdasági viszonyokra is ható, a népgazdaság fej­lesztési irányait is befolyá­soló szerepe. Természetes igény azonban, hogy a tudo­mány ne csak teljesítse a gyakorlat részéről érkező megbízatásokat, hanem mu­tasson is rá a tudományos munka során feltárt lehető­ségekre. Javaslatként hangzott el a szellemi élet olyan di­menzióinak vizsgálata, ame­lyekben az intézmények, as eszmék kollektív formáinak továbbélését keressük, a tradíciókat tanulmányozzuk. Ehhez kapcsolódóan: Sze­gednek olyan haladó és for­radalmi hagyományai van­nak, amelyekre lehet és kell is támaszkodni, hogy erősít­sük a szocialista hazafiságot és a proletár Internaciona­lizmust. Jó lenne, ha a ha­ladó hagyományok nemcsak nagyobb évfordulók alkal­mával kerülnének reflektor­fénybe, hanem köznapokon is magától értetődő feladat­nak tekintenénk. Nem volt nézeteltérés ab­ban, hogy Szeged szellemi életét tovább kell pezsditeni, élénkíteni. Mint többen rá­mutattak: ebben a városban sok hozzáértő, kezdeménye­ző készségű, szenvedélyes, cselekedni tüdő tehetség ta­lálható. csak ösztönözni, lel­kesíteni kell őket az alkotó munkára. Ez egyrészt a kul­túrpolitika dolga, de a meg­valósítás elsősorban az ér­telmiségre hárul. Ahhoz, hogy a szellemi értékek mi­nél gyorsabban közkinccsé váljanak. vitafórumokra, asztaltársaságokra is szük­ség van. Kár — hangzott el a vitában —, hogy ezeket a felszabadulás után jórészt elsorvasztottuk, pedig új tar­talommal lehetett volna megtölteni. Fontos, hogy a szellemi emberek alaposan, ismerjék meg egymás mun­kásságát és a koncentrált erőfeszítések szintézise csa­pódjék le közéleti érdeklő­désben, publicitásban. Ezt a törekvést segíti a városi ta­nács is azzal, hogy helyi kulturális alapot kíván te­remteni, szorgalmazza a té­véstúdió létrehozását. a. könyvkiadást, a művésztele­pet stb. Az egyik megállapí­tás szerint: az anyagi ösz­tönzés fejlődő és tökéletese­dő módjai. a döntési hatás­körök fokozatos decentrali­zálása hozzák meg a műve­lődési mobilitást. A szerkesztőség nem vál­lalkozhat a csaknem három hónapig tartó, sokágú polémia értékelésére, az abban résztvevők közötti valamiféle „igazságosztásra". Ügy véljük. megelégedhe­tünk e rövid summázással, hiszen az elhangzott észrevé­telekből. bírálatokból, ja. vaslatokból könnyen kivá­laszthatók a megvalósításra érdemesek, illetve azok, ame­lyekre érdemes odafigyelni. Célunkat — úgy véljük — elértük azzal, hogy ráterel­tük a közfigyelmet Szeged szellemi életének problémái­ra, s ennek talán még a vá­rosfejlesztés is hasznát lát­ja. Mert — ahogyan a vi­tatkozók egyike megfogal­mazta: „Nem biztos, hogy csak a hivatalos vezetőtes­tületek, szövetségek vezető szerveinek véleménye ele­gendő egy-egy sok évre szp­16 távlati tervezés meg­konstruálásához." Szeged társadalmi-gazdasági hely­zetében olyan dinamikus korszak kezdődött. amely újabb igényeket fogalmaz majd meg a szellemi életben is. S a vitát mindenekelőit ennek a szükségletnek a ru­gói mozgatták; ez adott va­lós társadalmi hátteM a kérdések spekultív vagy gya­korlati megközelítéséhez. Ügy gondoljuk, hogy ezt a vitát tartósan vagy véglege­sen lezárni nem lehet. Az általános fejlődés mai üte­me új és úi kérdéseket kí­nál a továbbiakban is. Ezért szükség lesz ezután is a vé­leményekre, javaslatokra, a vitázók elhangzott és új gondolatainak folyamatos mérlegelésére.

Next

/
Thumbnails
Contents