Délmagyarország, 1969. július (59. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-18 / 164. szám

Tarka MOZAIK Tíz ország futói SPORT a maratoni versenyen HAJÖÁLLOMÁS. Magyar tervek alapján épült fel Pozsony hajókikötő központja. A közeljövőben átadásra kerülő hajóállomás a város központjóban, a múzeum előtt foglal helyett. A legmodernebb építészeti megoldásokkal, vasbeton, acél, alumínium szerkezettel, üvegborítással ké­szült épület emeleti teraszán kávéházat létesítettek. Az MTK veresége Az MTK labdarúgó-csapa­ta szerdán játszotta New Yorkban amerikai portyájá­nak első mérkőzését: Olympiakosz—MTK 2:0 (1:0). A görögök vezető gólja a mérkőzés 2. percében esett: Szidrisz, az európai góllövő­lista második helyezettje sza­badrúgásból küldte hálóba a labdát. A mérkőzés nagy ré­szében mezőnyfölényben ját­szott a magyar csapat. Az MTK csatárai azonban gyen­ge napot fogtak ki. A 73. percben egy szögletrúgás után kavarodás támadt az MTK kapuja előtt és a lab­da Dunai lábáról a hálóba pattant, öngól. Szerdán a torna második találkozóján, a brazil Por­tuguese együttese 1:0 arány­ban győzött a New York-i válogatott ellen. Már évek óta az egyik leg­nagyobb szegedi sportese­ménynek számít a nemzetkö­zi maratoni viadal, amelyet idén ugyancsak az ünnepi hetek megnyitása után egy nappal bonyolítanak le. Ez­úttal a tizenharmadik alka­lommal. A sok gonddal összeállí­tott program szerint vasár­nap (július 20-án) délután már fél 6 órakor megkezdő­dik a közönség tájékoztatása a Széchenyi téren levő hang­szórókon keresztül. Negyed­órával későbben felvonulnak a versenyzők a városi ta­nácsháza elé az ünnepélyes megnyitóra a veterán szege­di maratonistákkal együtt, csehszlovák, bolgár, jugo­szláv, szovjet, lengyel, NDK­beli, NSZK-beli, román, tö­rök és magyar futók. Tehát tíz ország fiai indulnak. A maratoni lángot Temesvári Gyula gyújtja meg, majd Papp Gyula, a szegedi városi tanács vb elnökhelvettese mondja el megnyitó beszé­dét, üdvözli az atlétákat és pontosan 6 órakor indulnak a versenyzők 42195 méteres útjukra. A Széchenyi térről a Kos­suth Lajos sugárút, Lenin körút, Petőfi sugárút, Ápri­lis 4. útja, Dóm tér, Oskola utca, közúti híd. Vedres ut­ca, Csanádi utca, Szőregi út, Szőreg, Deszk, Klárafalva, Ferencszállás útvonalon és onnét visszafelé futva érkez­nek meg Szegedre, de az új­szegedi vasútállomásnál jobb­ra fordulnak az Odesszai körúton, majd a Védőnőkép­ző Intézet és a Liget ven­déglő előtt elhaladva térnek rá a közúti hídra, ahonnét egyenesen a Széchenyi téren levő célba érkeznek be. Az első futó beérkezése es­te negyed 9 óra körül vár­ható a tanácsháza előtt. Ki­lenc órakor kerül sor az el­ső három helyezett eredmé­nyének ünnepélyes kihirdeté­sére, a díjkiosztás pedig es­te 10 órakor lesz a városi ta­nácsháza dísztermében. Megemlítjük még, hogy » moszkvai és az odesszai ver­senyzők ma, pénteken dél­előtt érkeznek Budapestre, és onnét folytatják útjukat társasgépkocsival az összes külföldivel együtt. A szovjet és a kassai maratoni futókat a szegedi Tisza Szállóban helyezik el, a többi verseny­ző — tekintettel a szegedi elhelyezési nehézségekre — Makón kap kényelmes szál­lást. A magyarok legtöbbje, közöttük a négyszeres szege­di győztes Tóth Gyula, szom­baton érkezik meg Szegedre. Lovasparádé Szegeden Nöl PILÖTA. Turi Videöre a nyugati világ első női pilótája. A 30 éves norvég nőt a SAS Légitársaság alkal­mazta. Turi kisebb teherszállító repülőgépeket 8 évig vezetett már. A RAJKO-ZENIíKAR PAKÍZSBAN. Nagy sikerrel ven­dégszerepel a magyar Rajkó-zenekar Párizsban. Ott készült ez a felvétel Á szurkalók hangja nlRKSSEGEK. A moszkvai nemzetközi filmfesztivál három illusztris, világhírű vendége az Oktyábr filmszín­ház előtt, ahol a fesztivál filmjeit vetítik. Balról jobbra: Marcello Mastroianni, Sophia Loren és férje, Carlo Ponti. EGY SZERELEM VÉGE A válóperes bí- gonggal hívjon fel pipámat mustárral ró előtt egy meg- parancsa teljesíté- töltötte meg, hogy gyötört belga férj sére, hogy a leg- a dohányzásról le­hidegebb télben is szoktasson, rájöt­hidegvízzel kellett J"* igy Indokolja a keresetét: „Tizen­hét évig tűrtem. hogy nősültem". A tör­mosakodnom; vényszék osztotta feleségem amikor azonban véleményét. A labdarúgó-szurkoló min­denre reagál, amit a pályán lát. Ez érthető, hiszen azért megy ki a mérkőzésre, hogy élvezze a játékot, beleélje magát a küzdelembe. Az iga­zi drukker együttérez csapa­tával. örül, ha a fiúknak megy a játék, és csak a leg­ritkább esetben hagyja cser­ben kedvenc együttesét. Ezt bizonyítja, hogy a SZEOL legutóbbi edzőmérkőzésén kö­zel ezer néző volt kint a Tisza-parti stadionban. Pedig a SZEOL az utóbbi időben gyengécskén szere­pelt a bajnokságban, de azért az úgynevezett vérmes szur­kolókat majdnem mind ott lehetett látni a nézőtéren. Igaz, most is elégedetlenked­tek. Amikor a második fél­időben a Salgótarján már 2:0-ra vezetett, egyikük jó hangosan bekiabált a pályá­ra: — Csatárok, ne nézzétek a meccset, arra mi fizettünk be!... Nem tudni, volt-e valami köze a megjegyzésnek ahhoz. hogy a szegediek játéka szin­te percek alatt megváltozott. Egy bizonyos: az utolsó 12 percben két gólt szerzett a SZEOL, és 2:2 lett a vég­eredmény. Másik véleményt is hallot­tam az nap egy másik mér­kőzésen. Igaz, az sokkal csendesebb, szerényebb volt, de azért érdemes megemlíte­ni. Egy idősebb ember balla­gott kifelé a szurkolók kö­zött a Vasutas-pályáról a Szolnok—Szegedi Vasutas Kupa-mérkőzés után. — Ez az 1:1 a legszebb eredmény — mondta a bácsi. A körülötte lépegetők cso­dálkozta: — De hiszen 2:1-re nyert a Szolnoki MÁV — vágták rá többen is. A bácsika elszégyellte ma­gát és szótlanul ment tovább a kijárat felé. Pedig tévedé­séhez közrejátszhatott a rendkívül unalmas játék is. Nyilván, amikor az egyik szolnoki gól esett, szundikált a nézőtéren. Metzger Károly Képünk hét közben az egyik edzésen készült, a sándorfalvi lovasklub szegedi iskolájában. A fiatalok tan­ügetéssel készítik elő négylábú versenyzőtársaikat, hogy jó eredményeket érjenek el a szombaton és vasárnap délelőtt 9 órakor kezdődő viadalon. S=0=R=0=K=B=A=N fpÉLMAGYARORS/ÁG P PÉNTEK, 1969. JÜLIUS 18 Az Ausztriában most fo­lyó asztalitenisz Európa-baj­nokságon befejeződtek a csa­patküzdelmek. A fiúknál: 1. Csehszlovákia, 2. Magyaror­szág, 3. Svédország, 4. Szov­jetunió, 5. Jugoszlávia, 6. Románia. A lányoknál: 1. Szovjetunió, 2. Csehszlová­kia, 3. Anglia, 4. Jugoszlávia, 5. Magyarország, 6. NSZK. A magyar fiúcsapatban szere­pelt a szegedi Bénák András is. • Szombaton és vasárnap nagy erőpróbája lesz a ma­gyar férfi atlétikai váloga­tottnak. A Népstadionban kerül sor az NSZK elleni vá­logatott viadalra. Ezen — mint a válogatott csapat tagja — a diszkoszvetésben indul Tégla Ferenc, az SZVSE versenyzője is. • A hét végén Szegeden bo­nyolítják le az egyik terüle­ti úszóbajnokságot, amelyen nem kevesebb, mint öt me­gye, Bács, Békés, Csongrád. Szolnok és Pest legjobbjai vesznek részt. Indulnak ter­mészetesen a szegediek is. Elsősorban a Szolnoki Dózsa gárdájától várhatók kiváló eredmények, mert a szolno­kiak jelenleg Eger mellett a vidék legjobbjai. Mintegy 15 szakosztály tagjai veszik fel a küzdelmet az újszegedi uszodában, gyermekúszóktól kezdve felnőttekig, közös fu­tamokban. Szombaton és va­sárnap a selejtezőket délelőtt 10 órától, a döntőket pedig délután 4 órától bqnyolítják le. A versenyen indulnak a Szegedre érkezett francia szakszervezeti úszók is. * A szegedi maratoni ver­senyek eddigi történetét is­mertető képes füzetet áru­sítanak vasárnap a verseny idején Szegeden a Széchenyi téren és a viadal útvonalán. Ez egyébként belépőül szolgál majd a térre. Ugyancsak ki­adják az idei verseny részt­vevőinek nevét és rajtszámát tartalmazó listát is. * A SZEOL férfi kosárlabda­együttese a tavaszi idényben egy kivétellel mindegyik mérkőzését megnyerte. A szegediek csak a Bp. Cső­szerelőtől szenvedtek veresé­get Budapesten. Egyébként a Csőszerelőknek is egy vere­sége van. A SZEOL és a Csőszerelő mellett harmadik bajnoki címre esélyes csa­pat is van az NB II közép­csoportjában, és ez a Ka­posvár. A kaposváriak eddig kétszer kaptak ki. Az ősszel hármuk között dől el, hogy ki jut fel osztályozók nélkül az 1970. évi NB I-be. A SZE­OL-ból most senki sem távo­zik, sőt valószszínűleg egy­két egyetemi hallgatóval erő­södnek. A legrégibb szegedi aktív kosaras, dr. Dobó And­rás, aki már 13. éve szere­pel az egyetemistáknál, to­vábbra is csapata rendelke­zésére áll. * A megyei II. osztályú baj­nokságban szereplő deszki labdarúgócsapat megkezdte a felkészülést az őszi idényre. Vasárnap Kiszomborban ba­rátságos mérkőzést játszanak. Jó híre van a sándorfalvi lovascsapatnak. A múlt hó­napban az országos ver­senyben is kitettek magu­kért az Üj Élet Termelő­szövetkezet lovas sportköré­nek tagjai, hiszen elhódí­tották az ötödik helyet. Holnap és holnapután (szombaton, vasárnap) kez­deményezésükre Szegeden, a rókusi vásártéren meghívá­sos lovasversenyt rendez­nek, amelyre az ország kü­lönböző tájairól, városaiból érkeznek versenyzők, ven­dégek. Jönnek Dunántúlról, Bé­kés megyéből, Mezőhegyes­ről, Orosházáról, Csongrád­ról, Székkutasról, s termé­szetesen Sándorfal várói is; méghozzá három lovascsa­pattal, ugyanis egy ifjúsági­csapat, egy felnőtt (haladó) ez nyerte az országos ötödik helyezést, és egy felnőtt (kezdő) csapat indul. Sán­dorfalva színeiben 16 lovas méri össze, csillogtatja tu­dását, legtöbbjük a közös gazdaság tagja. De akadnak közöttük diákok, akik a ta­nulás mellett kikapcsolódás­nak, jó sportolási lehetőség­nek tartják a lovassportot. Az országból mintegy 80— 90 versenyző érkezik, 120—• 140 lóval. Annál inkább jelentős esemény ez, hiszen Szege­den négy-öt esztendeje nem volt lovasverseny és a sza­badtéri játékok, a fesztivál #keretében először rendeznek; ilyen nagyszabású műsort, amelyben díjugratás, foga­tok ügyességi hajtása, 3— 5—7-es fogatok, csikós be­mutatók, lovasjátékok sze­repelnek. A termelőszövet­kezet vezetőinek elhatározá­sa, hogy ezentúl esztendő­ről esztendőre megrendezik ezt a találkozót, s jövőre már külföldi vendégek, ver­senyzők részvételével. Nemcsap sportolási lehe­tőség ez, hanem pénzkeresé­si forrás is. Íme a bizonyí­ték: az országos versenyen, Regölyben a sándorfalviak Reflex nevű lova szépen szerepelt és megtetszett az egyik osztrák istálló-tulaj­donosnak. Azon nyomban megvásárolta 162 ezer fo­rintért. Az érdeklődők busszal, vagy villamossal könnyen megközelíthetik a lovasver­seny színhelyét, s remélhe­tő, kellemes emlékekkel tá­voznak. Á Postás az első A Csongrád megyei teke­bajnokságban a tavaszi idény befejezésével a Sze­gedi Postás csapata áll az élen 54 ponttal, második a Szegedi Épitők, harmadik az SZVSE 53—53 ponttal, negyedik a Szegedi Ruha­gyár, ötödik a Szegedi Ken­der 44—44 ponttal, hatodik a Szegedi IKV, hetedik a Makói TVSE 43—43 ponttal. Eddig tart az élcsoport, amelyben hat szegedi együt­tes található. A mezőny alapjában véve szoros. A három első és az IKV má­sodik gárdáját szerepelteti ebben az osztályban, mert NB-s csapatuk is van. Ezért a jövő évi NB II-be jutásért a Ruhagyár, a Kender és a Makó küzd. Még bárme­lyikük bajnok lehet. A megyei bajnokság ki­eső-zónája a következő: nyolcadik a Szentesi MÁV 30, kilencedik a HÓDIKÖT, tizedik a SZAK 27—27, ti­zenegyedik a Hódmezővásár­helyi MEDOSZ 22 pont. Megjegyezzük még, hogy a SZAK és a H. MEDOSZ is a második csapatával in­dul, mindkettő első gárdája az NB II-ben vesz részt. DÉLMAGYARORSZÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottságának napllapla. - Főszerkesztő: F Nagy István. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanács­köztársaság útja "10., telefon: 13-535. 13-0C3. - Felelős kiadó: Kovács László. — A lapot nyomía: S2eged! Nyomda Vállalat, 6zeged, Bajcsy-Zsilinszky u. 28. (Index: 29 053). — Előfizetési díj egy bónapra 20 íorlnt

Next

/
Thumbnails
Contents