Délmagyarország, 1969. július (59. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-19 / 165. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 59. évfolyam, 165. szám 1969. JÜLIUS 19., SZOMBAT Megjelenik hétfő kivé­telével mindennap, hét­köznap 8. vasárnap 12 oldalon. ARA: 90 FILLÉR # SZEGEDI KlíÜNNEPI HETEK MÜSZerefí, Pihenőben Megnyílt az ipari kiállítás Is vásár összkiadása áll, amit 1971 végére fejeznek be, összesen 37 lemezen. Dr. Erdős Pé­Dr. Biczó György megnyi­tójában a vásár rangjáról, tiszteletreméltó tradíciójáról beszélt. Elmondotta, hogy a kiállítás nagy utat tett meg a több mint háromnegyed évszázaddal ezelőtt megren­dezett első szegedi ipari vá­sártól. Míg a felszabadulás előtt főként a kézmű- és kis­iparosság fórumának ismer­ték —. az utóbbi esztendők­ben, újjászületésétől az egész megye, sőt Dél-Maevar­ország ipari seregszemléje lett Az utóbbi években a fővárosi nagyvállalatok, az ország más városainak üze­mei is helyet kaptak ezen a népszerűsödő fórumon. A ki­állítás rendezőinek helyes elképzelései alapján a fejlő­dés újabb állomásán jutott tovább: előtérbe került a vásár jellege, örvendetes, hogy a jó alkalom, a kínál­kozó értékesítési lenetősége­ket felismerve szinte vala­mennyi résztvevő vállalat Szegedre invitálta üzletfele­it. belkereskedelmi partne­reit — a jövendő üzletköté­sek érdekében. Ennek nyo­mán. a gazdaságirányítási rendszer második évében a szegedi ipari vásár már több mint kiállítás — vásár a szó szoros értelmében. Dr. Biczó György elmon­dotta, hogy a kiállítás igyek­szik megőrizni eredeti jelle­gét, a könnyű- és élelmiszer­ipar „kirakata" szándékozik maradni. Ezen nem ront. hogy a két iparág termékei Kellett egyre több bútoripari Dr. Biezó György megnyitó beszédét mondja vei — nagy fényerejű termék, sőt építőipari pro­duktum is megjelent. A nagy érdeklődést tanúsítja, hogy a vállalatok jelentősnek tart­ják a szegedi vásáron való részvételt — s egyre nagyobb számban küldik el nevezé­seiket Végezetül dr. Biczó György köszönetét fejezte ki azok­nak a szerveknek és szemé­lyeknek. amelyek és akik közreműködtek a vásár és kiállítás sikeres megrendezé­sében. a kiállító vállalatok­nak gazdag termékeiért, maid megnvitottnak nyilvá­nította a 24. Szegedi Ipari Vásárt és Kiállítást, amely július 27-ig várja látogatóit. Már az első nap eredmé­nyes üzletkötésekkel ért vé­get. A késő délutáni tájé­koztatás szerint a Szegedi Tömegcikk Ktsz és a jugo­szláviai Meteor Külkereske­delmi Vállalat — a Kon­zumex magyar külkereske­delmi cég közvetítésével — 148 ezer dollár értékben zo­máncozott és fekete füstcsö­vek gyártására, illetve szál­lítására kötött szerződést. El­lentételként összesen 1 millió üveg sört ad át a jugoszláv Meteor Vállalat, amelynek első szállítmányai jövő hé­ten érkeznek Szegedre. Hasonlóan kecsegtető tár­gyalás kezdődött a kiskőrösi Vegyipari Vállalat és a Mete­or között. Az elképzelések szerint a kiskőrösi vállalat Szegeden kiállított termékei­hi­ganygőz-lámpáival — kíván­ter elmondotta még, hogy a lemezek minőségének állan­dó javítása közben olyan ne­hézségekkel is számolni kell, hogy „az országban igen ne­ják korszerűsíteni Szabadka héz tisztességes lemezjátszó­közvilági tását hoz jutni." Somogyi Károlyné felvételei Együtt a parti. Vacsoráig altival tölti az időt (balról jobb­ra) Kasza Jenő, Katona Lajos, Kövér Imre, Farsang Istváa és Nahaj Máté Armstrong és Aldrin a holdkompon Színes televíziós közvetí­tést adtak csütörtökön este űrhajójuk fedélzetéről _az Apollo—11 utasai. Az űr­hajó ekkor már több mint 200 ezer kilométer távolság­ban volt a Földtől. A színes képeken a Földnek csak mintegy fele volt látható, a többit árnyék takarta. Pénteken elaludtak az Apolló—11 űrhajósai: több mint másfél órával a terve­zett időpont után ébredtek fel. Orvosi tanácsra a földi központ nem ébresztette fel Arsmtrongot, Aldrint és Collinst, annál is inkább, mert délelőtti programjuk nem írt elő különösebb fel­adatokat. Az űrhajó egyébként las­suló sebességgel halad célja, a Hold felé, mindaddig amíg be nem érkezik az égitest vonzásterébe —, et­től kezdve ismét felgyorsul. Ma, szombaton, magyaror­szági idő szerint este hét­óra után, kezdi meg Hold körüli keringését az Apollo— 11. Nyugati hírügynökségek gyorshírben jelentették, hogv az Apolló—11 űrhajó két ausztronautája, Neil Arms­trong és Edwin Aldrin pén­teken — magyar idő sze­rint a késő esti órákban — az űrkabinból átmászott a holdkompba. Elsőnek Aldrin kúszott át 21.43 órakor az űrhajót és a holdkompot összekötő alig 81 centiméter átmérőjű fo­lyosón, kezében villanylám­pával. Az egész manővert színes televízió közvetítette és a NASA houstoni űrköz­pontjában jó minőségű ké­peket vettek. Például ki­tűnően lehetett látni, amint Aldrin fehér szkafanderjé­ben, kezében a villanylám­pával háton fekve bemászott a folyosóba. Nem sokkal utána mászott Armstrong is. Közben harmadik társuk, Michael Collins a televízió­kamerával nyomon követte az eseményt. Az egész akció a terve­zettnél csaknem egyórával korábban zajlott le és az űrhajósok öntevékenysége annyiban is meglepte a houstoni ellenőrző közpon­tot, hogy az átmászásról készült élő televízió-adás nem szerepelt az eredeti ter­vek közt. Clifford Charlesworth, az Apolló—11 útjának egyik földi irányítója sajtóérte­kezleten közölte, nem tartja kizártnak azt a lehetőséget, hogy az ember Holdra-lé­pése a tervezettnél előbb fog bekövetkezni. Mint mon­dotta, ha minden úgy ha­lad, mint eddig, esetleg en­gedélyezni fogják, hogy Armstrong és Aldrin három órával lerövidítse a hold; komp belsejében végzett előkészületeket és már hét­főn hajnali négykor (magyar idő) kilépjen a Hold felszí­(Folytatás a 2. oldalon.) Tiltakozó távirat A Magyar Partizán Szö­vetség országos bizottsága tiltakozó táviratot küldött Dachau polgármesterének, a dachaui járási tanácsnak és a bajor tartományi kor­mánynak. A távirat a többi közt hangsúlyozza: „Mély=­séges megdöbbenéssel és felháborodással értesültünk arról, hogy az újfasiszta NPD júliusban Dachauban akarja megtartani találko­zóját. Dachauban, a hitleris­ták hírhedt koncentrációs táborában antifasiszta ha­zafiak ezreit pusztították el, s e hely minden antifasisz­ta, minden demokratikusan érző és gondolkodó ember számára a kegyelet helye. A Dachauban elpusztított magyar hazafiak emléke és az onnan sok szenvedés után hazatértek nevében a leg­határozottabban tiltakozunk az NPD provokációs lépése ellen. Követeljük, hogy a hatóságok akadályozzák meg e gyalázatos terv megvaló­sítását". (MTI) A Szegedi Ipari Vásár al­kalmából tegnap délután az újságíróklubban tartott saj­tótájékoztatót az Elektroni­kus Mérőkészülékek Gyára. Tegnap délelőtt 10 órakor a vásár fel­díszített Horváth Mihály utcai területén dr. Biczó György, a Szeged m. j. városi tanács vb elnöke ünnepélyes keretek kö­zött megnyitotta a 24. Szegedi Ipari Vá­sárt és Kiállítást. A vendégek körében ebből az alkalomból megjelent Győri Im­re, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Csongrád megyei pártbizottság el­ső titkára, Sípos Géza. az MSZMP Szeged városi bizottságának első titkára. Török László, a Csongrád megyei tanács vb el­nöke, valamint dr. Vitéz András, a Bu­dapesti Nemzetközi Vásár igazgatója. Ott voltak a jugoszláviai Vajdaság vezetői, Bárkányi Pál, a Vajdasági Külügyi Bi­zottság elnöke, a szabadkai tartomány képviselője. Anton lÚilodonovics, a JKSZ szabadkai választmányának első titkára. Györgye Gvozdunovics, a Vajdasági Ipari Kamara elnöke és Sztaniszlav Szigurinsz­ki, a szabadicai városi tanács alelnöke is. Jelen voltak a megnyitón Szeged és a megye állami, társadalmi szerveinek kép­viselői, a résztvevő vállalatok szakemberei. A vendégek a megnyitó után körsétát tettek a vásáron, a pavilonokoban. A ju­goszláv kiállítók termében Márki-Fejes Antal, a Szabadkai Ipari Vásár és Kiál­lítás igazgatója fogadta a megye és a vá­ros vezetőit. A körséte befejeztével Győri Imre gratulált mind a magyar, mind a jugoszláv kiállítóknak. Megállapította, hogy a XXIV. Szegedi Ipari Vásár és Ki­állítás továbbfejlődésről tanúskodik — és a jövőben ez eddigieknél is jobban ki kell használni jó lehetőségeit A fiatal és nagy jövő előtt álló üzem képviselői — köz­tük Harangi Miklós anyag­és áruforgalmi osztályvezető — elmondották, hogy több újdonsággal érkeztek az áru­cikkek nagy szegedi bemu­tatójára. Különösen a 16 csa­tornás elektroenkefalográf tranzisztorizált változatának hazai és nemzetközi vissz­hangjára kíváncsiak, amely készülék első ízben Szegeden kerül bemutatásra. A gyár más műszerei kö­zül több már kiváló bizonyít­ványt kapott a szegedi klini­káktól! Elsősorban az úgyne­vezett „baby-monitor" — a magzatok születését ellenőr­ző készülék — nyerte el a szakemberek elismerését A Hanglemezgyártó Válla­lat képviseletében tartott sajtótájékoztatót dr. Erdős Péter propaganda-osztály­vezető az újságíróklubban. Elmondta, csupán három éve szerveződtek nagyüzemmé, mégis jelentős művészi, ered­ményekkel büszkélkednek a hazai, s a külföldi szakmai körökben. Tavaly például 100 ezer komolyzenei felvételt adtak el idehaza, s oi éve még 800 ezer hanglemez ké­szült, tavaly már 3 és fél millió, Előreléptek a komoly­zene tervszerű reklámjában is, folyóiratot adtak ki Hang­lemez 69 címmel. Jelenlegi tevékenységük középpontjá­ban Bartók Béla műveinek Az eteő cigaretta ezen a napon. Kint a gázzal, olajjal teli berendezéseknél szigorúan tilos a dohányzás, jólesik hát nyugodt körülmények között Farsang Istvánnak és Nahaj Máténak a cigaretta hang­lenezek Véget ért a nehéz műszak Algyőn, az olajbányászok pihe­nőre térnek új munkásszállásukban. A kényelmetlen ágy­és albérlet, a hónapos szobák után jólesik „hazatérni" a tiszta ebédlőbe, klubszobába; a frissen vetett ágyakhoz. Az emberek lassan hozzászoknak az új életformához, a kö­zös munka utáni közös estékhez, a közös pihenésben V J

Next

/
Thumbnails
Contents