Délmagyarország, 1969. június (59. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-08 / 130. szám

Szegedi kultúra szocialista kultúra IÍ9C7nnP vitát indított nddlllUb el Erdei Ferenc akadémikus nemrégiben megtartott előadása, amely Szeged helyzetéről és szerepéről szólott az ország életében, Az előadás nyomán keletkezett diszkusszió tulajdonképpen egy fő kérdés körül forgott: azon érdekes gondolat körül, hogy tulajdonképpen milyen is Szeged szellemi karaktere, s hogy van-e egyáltalán külön karaktere. A Délmagyarország hasábjain megjelent cikkek önmagukban is alkalmasak arra, hogy ismételten ráirányítsák a figyelmet Szeged szellemi habitusára, annál is inkább, mert — gondolom — van e körül a téma körül mondanivalója minden közéleti embernek. A magam részéről is e szellemi erők összefogásának vagyok híve, mégpedig mindenek előtt olyan értelemben, hogy olyan fórumokat kell teremteni, melyek alkalmas formák munkásságának problémáinak megismertetésére és megvitatására. Ezzel kapcsolatban legyen Fzabad hivatkoznom Marx György professzorra, aki legújabb könyvében írja: „Egy ertelmes ember számára nyomasztó volna a gondolat, hogy évszázadok múltán felébredve egy elképzelt álomból és visszatekintve életére, azt látná, süketen élt, nem vett tudomást mindenről, amit korából értékesnek ítélnek a jövő századok." Ez a könyv választ ad az értelmiséget megosztó „két kultúra" tányéré és elvére, törekedve a modern természettudományos és humánus műveltség szintézisére. Marx György olyan kérdésekre keres feleletet, mint például, hogy mennyiben gazdagabba mai fizika anyagfogalma, mint a klasszikus fizikáé? Melyek a természettudományos szemléletnek a korszerű világképet leginkább átalakító és forradalmasító motívumai? Mit jelent a XX. században élni, a tudományostechnikai forradalom világában? Hogyan kell korunk felelős emberének válaszolnia, megoldást keresnie és cselekednie a tudomány és társadalom kiélezett helyzeteiben, mi is a jövő század távlata a gondolkodó és érző ember számára ? De talán egy kissé meszszebbról kezdve el szeretném mondani, hogy sok évvel ezelőtt éppen egy napilap hasábjain fejtettem ki ama véleményemet, hogy az úgynevezett „szegedi gondolat" — melyről oly sok szó esett a felszabadulás előtt, — tulajdonképpen nem is szegedi volt. Hiszen ennek a „gondolatnak" a vezéralakjai kivétel nélkül nem szegediek voltak. Ez a bélyeg, melyet a város a felszabadulás után kénytelen magán visejni — meggyőződésem szerint — bénítólag hatott sok kezdeményezésre, de hatott abban az irányban is, hogy több olyan régebbi fórumot és formát elsorvasztottunk, amelyek pedig új tartalommal szolgálhattak volna a felszabadulás utáni kulturális célkitűzéseinknek. Ezek közül egy-kettő pedig igazán demokratikus hagyományokkal is rendelkezik. Elsősorban a szegedi szabadtéri játékokra gondolok, melynek megteremtésében haladó értelmiségiek, köztük marxisták és szervezett munkások is aktív részvételt vállaltak. geden valahogy úgy alakult az utóbbi években a feladatok végzése, mintha az év vége júliusban lenne, s az utolsó erőfeszítéseknek — már építkezésekre, kommuniális szolgáltatások rendbehozására gondolok — a szabadtéri játékok idejére kellene befejeződniük. Mást ne említsek, mint a város utcáit ugyanúgy kellene locsolni a szabadtéri játékok előtt és után is, mint a szabadtéri játékok idején. Egy ilyen ünnepi fesztivál keretében, úgy hiszem, valóban fokozott erőfeszítéseket kell tenni, de „a szabadtéri játékok városa" jelző nem szabad, hogy elterelje a figyelmet más olyan kérdésről, mint Szeged irodalma, művészete és tudományos eredményei, melyek különben még az ünnepi hetek keretében sem kapnak megfelelő teret, helyet és közérdeklődést. Ügy gondolom, hogy a jövőben ezeken a rendezvényeken és a rendezvényeken túlmenően, az eddigieknél sokkal inkább kell a közérdeklődés homlokterébe állítani éppen azokat a kulturális produktumokat, amelyekről a Délmagyarország hasábjain számos kitűnő cikk jelent meg, amelyek nem hangsúlyozták talán eléggé e kultúra ideológiai funkcióját. Sajnos, nálunk is találkozunk újabban bizonyos fokú ideológia-ellenességgel, ami pedig éppen a mai polgári táradalomelméletek jellegzetes vonása. A polgári teoretikusok, társadalomkutatók jó része mintegy anakronizmusként utasítja el a XX. századi társadalom életfolyamatainak osztályszempontú vizsgálatát. Az ideológiák „alkonyának" jelszava azokra a feltevésekre épül, hogy a modern kapitalizmusban megszűntek a társadalmi osztályok és velük együtt az osztályellentétek, továbbá, hogy a kapitalizmus és a szocializmus ugyanazon irányban haladnak, fejlődésük kiegyenlítődik az úgynevezett ipari társadalomban. J. Wiatr nemzetközileg is elismert lengyel szociológusra hadd hivatkozom, aki tényanyagok elemzése alapján mutatja ki a polgári társadalomkutatók ideológiaellenségének jogosultságát, amikor Az ideológia alkonya"? című könyvében sokoldalúan vizsgálja a legfejlettebb tőkés országokban igenis az ideológiák továbbélését, s vizsgálatát kiterjeszti a szocialista országokra is, foglalkozva az Ifjúság körében mutatkozó ügynevezett dezideologizálódás jelenségeivel... A „szabadtéri-centrikusság" különben mintha háttérbe szorítaná egyik, sokszor kellően meg nem becsült fórumunkat, amelyben rangos szellemi erőink fejthetik ki nézeteiket A Tiszatáj című folyóiratra gondolok, amelynek hasábjain tanúi lehetünk irodalmi életünk vitalitásának. A Tiszatáj-nak azonban ugyancsak eredeti célkitűzése szerint a társadalom kérdéseit, a társadalomtudományok, de a természettudományok alkalmazott eredményeit is tükröznie kellene. A Tisza tájának szellemi erői is nagyon kis számban szerepelnek cikkeikkel, alkotásaikkal, pedig véleményem szerint ennek a lapnak tájjellegűnek kell lennie, olyan értelemben, miként Szeged szellemi életét soha sem lehetett elvonatkoztatni a megye többi városától. Azt hiszem, hogy értelmiségi politikánknak egyik fogyatékosságával függ ez össze, amikoris a megye értelmiségéről beszélünk, ezen jóformán csak a szegedi egyetemek, főiskolák reprezentánsaira gondolunk, és bizony sokszor elfeledkezünk a létszámban és minőségben is kitűnő megyei és városi pedagógusokról, orvosokról és más alkotó munkát kifejtő értelmiségiekről. Pedig ezeknek is lehetőséget kellene biztosítani „szervezetlen" továbbképzésükre, önálló munkásságukra, előtt Szegeden működött „ Dugonics Társaság" évkönyvét átlapozva láthatjuk, hogy ebben a par excellence irodalmi társaságban szóhoz jutottak az irodalmárok mellett jogászok, orvosok, pedagógusok és városi vezetők egyaránt. Azt hiszem, hogy régi formák új tartalommal való megtöltése hasznos lehet viták keretében, ahogy erről Kádár János, a párt első titkára beszélt a minap az Eötvös Loránd Tudományegyetemen: a viták mellett, a különböző nézetek megvívása mellett foglalt állást Hasznosak lehetnek esek a megyei és viA felszabadulás rosi vezetés számára még olyan kértlésekben is, mint például a városfejlesztés problémái Mert ebben is lennének mondanivalói Szeged fizikai és szellemi dolgozóinak. Nem biztos az, hogy csak a hivatalos vezető testületek, szövetségek vezető szerveinek véleménye elegendő egy-egy sok évre szóló távlati tervezés megkonstruálásához. Nem elég továbbá közzétenni a kulturális élei problémáivalv foglalkozó — egyébként helyes — „állásfoglalásokat", hanem az ezt megelőző vitákat is publikálni kellene. Persze vannak jó és hasznos kezdeményezések — gondolok itt elsősorban a szegedi Akadémiai Bizottság rendezvényeire —, de úgy vélem, körüket szélesíteni kell, már csak azért is, mert mi nem egy elit kultúrát akarunk teremteni ebben a megyében, városban és országszerte, hanem a tömegek kultúráját, melynek karaktere a szocialista karakter lehet, összetevő elemei között lehet keresni a szegedi jellegezetességeket is. Érdemes ezért a hagyományokból is meríteni, a szellemi erőket esetleg úgy is koncentrálni, a helyi vonatkozású problémák megoldásában, mint ahogy azt tette annak idején a Dél-alföldi Tudományos Intézet. Mindehhez ismerjük meg és ismertessük meg egymás munkáját, munkásságát, és ezen koncentrált erőfeszítések szintézise csapódjon le közéleti érdeklődésben, publicitásban is. Ez csak úgy érhető el, hogy kiki a maga szektorában vitázzon, hozzászóljon, segítse városunk, megyénk még egyértelműbb szocialistává válását. Dr. ANTALFFY GYÖRGY A hippi ruhatára JELEK AZ ÜTŐN. Nagyon hasznos, a közlekedés biztonságát növelő jeleket festenek az útra a KPM útjelölő brigádjai. Képünk a Kossuth Lajos sugárúton — a közlekedés lezárása nélküli — jelzésfestést mutatta be, amelyet már gépesítettek Hallásjavító szemüveg Április 10-i számunkban a Legújabb technika rovatban hírt adtunk a hallásjavító szemüvegről. K. B.-né, Egressy Béni utca 49. szám alatti olvasónk érdeklődik, hogy lehet-e és ha igen, hol tud vásárolni ilyen szemüveget. Ezt a készüléket mint az angol ipar egyik újdonságát ismertettük, amelynek tömeges gyártását nemrég kezdték el. Ezt a hallásjavító szemüveget még nem lehet kapni hazánkban. Hasonlóakat a Bizományi Áruház budapesti boltjaiban szoktak árusítani. — Estélyre ugyan melyiket ' „1 asszam? Szegeden nincs vízkorlátozás Bár a Délmagyarország tását korlátozzák, hanem a május 28-i számában megírtuk, hogy lapunkban nem a szegedi, hanem a Csongrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat hirdette meg a vízkorlátozást, ezügyben többen fordultak felvilágosításért szerkesztőségünkhöz. Tóth Károly, Kískundorozsma, Felszabadulás utca 19., és Horváth Lajos, Ságváritelep, Palánkai sor 15. szám alatt lakó olvasónk is félreértette « hirdetést Egyikük kifogásolja U, hogy nem a városi lakások fürdőszobáinak vízfogyaszkiskertek locsolóit fenyegetik pénzbírsággaL Megismételjük tehát, hogy a szegedi vízmű —, amely Kiskundorozsmát is ellátja vízzel — nem vezetett be és nem is szándékozik bevezetni korlátozást a fogyasztásban- Viszont komoly erőfeszítéseket tesz, hogy a kánikulai napokban naponta közel 40 ezer köbméternyi vízigényt kielégítse. Természetes, hogy minden fogyasztó érdeke az ésszerű takarékosság, akár kerttulajdonos, akár nem. Gyermekkocsi a villamoson Május 21-én hasonló címmel közölt olvasói levélre hivatkozik Rózsa Vilmos, Hunyadi tér 3. szám alatt lakó olvasónk. Kérdezi, végül is lehet-e és hogyan lehet gyermekkocsit szállítani a villamoson? A Szegedi Közlekedési Vállalat igazgatója levélben válaszolt kérdésünkre. Ebben idézi a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium és a Belügyminisztérium 1968ban kiadott F. 2. számú forgalmi utasítását. E szerint: „Minden utas legfeljebb 2 db 40x50x80 centiméter méretű, egy személy által hordozható, fel- és leszállást nem akadályozó kézipogygyászt díjmentesen szállíthat Kézipoggyásznak minősülő tárgyak: bőrönd, hátizsák, összecsukható gyermeg sportkocsi, bevásárlókosár" — ...és egyéb. Hozzáteszi, hogy ezek a kézipoggyászok nem szállíthatók a járművezető által elfoglalt peronon. Az elég későn feltámasztott szabadtéri játékok alkalmasak arra, hogy Szeged kulturális életében valóban központi helyet foglaljon el. Meggyőződésem szerint azonban éppen a szabadtéri játékok kapcsán elsikkadt az az eredeti gondolat, hogy ez egyben a magyar és a szegedi irodalom fóruma is legyen. Másrészről: amennyire örvendetesek azok a fáradozások, amelyeket Szegeden és a megyében tesznek a szabadtéri játékok és az azt kiegészítő rendezvények sikeréért, úgy annál sajnálatosabb — meglátásom szerint —, hogy ezek a rendezvények háttérbe szorítják az egész évi egyéb kulturláis feladatokat. SzeÉpl -suIge/ka IMpiaidcsárok (19.) Pukkadtak rám a tanárok. Éreztem a levegőbóL Természeti ember, ég alatt élő ember, mielőtt felhőt látna, megérzi a vihar közeledtét. Nem a tücsök muzsikájából vagy a hold udvaráról. A bőrével érzi, hogy teli a levegő elektromossággal. Most is éreztem. Csak úgy sistergett a fojtott harag. De többet az évben senki nem jött az órámra föl. Nehogy azt higgyem, uramteremtőm, tanulni jöttek. Valahogy meg is voltam nélkülük. Hanem váratlanul behívtak a járásra. Az osztályvezető kelletlenül állt fel, és bemutatkozott, örült is, hogy vagyok a világon, és jót is hallott már rólam. Sajnálta, hogy még nem volt szerencsénk. Cigarettával kínált. Leültetett — Megtalálja nálunk a helyét? — Meg. — Minden rendben van? — Panaszkodjam? Nincs az a jó, aminél jobb ne lehetne — Ez igaz. Gondolja, miért hívattam? — Fogalmam nincs. — Vallásos maga? — Nem. De... — Ezt hogy kell érteni? Különben szeretem az őszinte embereket. Pártunk politikája elvárja a fiatal értelmiségitől, hogy mindenben a legőszintébben nyilatkozzon és éljen. — Igen. — Nos? — Nem értem, mire vonatkozik a nos. — Vallásos? — Sokat emlegetem az Istent Rossz szokás. Mikor dühös vagyok, olyankor. — Eltér a tárgytól. Istentagadó? — Nem tagadom, de nem is állítom. — Nézze, maga kibújik... Értem. Szóval ezért viszi maga a diákokat a templomba? — Én és a templom! Magyarázzam meg? Mért kell egy tanárnak ezt így... magyarázni? Én művészettörténetet is tanítok. Két osztályban a gótikát. A katolikus templom gót. — Ez csak újabb kibúvó, ön előtt tizenkét év óta tanították a gótikát, de sohase látták szükségét annak, hogy szervezetten, osztályszámra vigyenek diákokat a templomba. — Mert gyáva nyulak! — Ne mondja? Maga fedezte fel a spanyolviaszt? Felállt, és járkálni kezdett a szobában. Én is felálltam. Kinyitotta az ajtót. — Viszontlátásra. Nem kellett ahhoz a lány, hogy lehűtse puffatagra dagadt önbizalmamat. Mert most meg politikai vonalon nyitják rám a világ ajtaját az iskolaiak. Különben ugyan honnét jönne ez a huzat? Pukkadjatok meg! Pukkadtak is. Az igazgatónak hivatalosan soha nem volt találkozása velem, de most az osztályozó konferencia után, sietve atyáskodott az irodájában. — Maga is láthatja, hogy jó érzéssel ügyeljük, támogatjuk magát. Most csak az idősebb, tapasztaltabb kolléga beszél belőlem. És azt kérem. ne keverje magát rossz hírbe Dorgay kartárssal. Maguk egészen összemelegedtek, ami alapjában véve nem volna baj, de ha nem tudná. Dorgay tanár úr, egész rendszerünkkel szemben álló reakciós, mi több, fasiszta. Ugye, nem tudta? Magában elvbarátot keresett, és sajnos talált Mi sem tűrnénk itt az iskolában őt, de a tanárhiány, ugye. Értse meg. fiatalemember, a szakmájét kiválóan tudja. Őelőtte egy közönséges buszsofőr tanította a fizikát és a matematikát Hát azt, ugye. már mégse. Egyébként Dorgay nem is tagadja kivoltát mi több, büszkén vallja. Ludovikás volt. Vezérkari százados. Ez az egyik, amiért szükségét láttam, hogy magamhoz hívjam. Tudomásul vette? Szakítsanak. Nagy dolgot kérek? Jóindulatúan közlöm, maga csak akkor ébred föl. hogy kivel barátkozik, amikor bajban van. Dörzsölt ellenség ő. — Ismerem. — Honnét? — Elmond ő mindent — Látja, milyen rothadt, cinikus. Dicsekszik vele. Csak találnánk mást Már százszor kértem a minisztériumtól fiatal szaktanárt, s akkor kirúgnám. Én nem vállalom érte a felelősséget. Sem a párt. sem a szülők előtt. Szóval magának is megmondta, hogy ő kicsoda? — Igen. — Ne járjon a lakására. Megtiltom. hivatalos ügyekben érintkezhetnek itt az iskolában. — Ezt nem tilthatja meg. — Hogyhogy? Megtilthatom. Megtiltom. — Furcsa. — Lehet, hogy magának furcsa. Maga még sok mindent nem ért. De lássa következményét, — Ez fenyegetőzés. Nem adtam rá okot. Az év végi zárással sok munka volt. Noha nem voltam osztályfő, az adminisztráció ette napjaimat és éjszakáimat. De a szakfelügyelő óta dühöngött alig fékezhető jókedvem. Beszélhettek, amit akartak. Persze megjátsszák a jóindulatút, de ha úgy esik kezükre, belém döfik a politikai bicskát. Az már melegebb história egy 'ött-ment. gyökértelen tanárnak. Mert valaki lehet akármilyen hülye is mint tanár, politikailag jól fekszik, kézigránáttal sem lehet kirobbantani egzisztenciájából. De politikailag sem féltem. (Folytatjuk)