Délmagyarország, 1969. június (59. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-07 / 129. szám

Közlemény Fock Jenő látogatásáról (Folytatás az 1. oldalról.) fejezik ki a hős vietnami néppel, amelynek a jövőben la minden tőlük telhető segítséget megadnak. A két fél egyetértett abban, hogy a közel-keleti hely­zet továbbra ls süiyos veszélyt jelent a békére. Hangsú­lyozták az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Taná­csa 1967. november 22-1 határozatának alapvető jelentősé­gét, az arab államok ellen elkövetett izraeli agresszió nyo­mán kialakult permanens válság megszüntetése, a helyzet rendezése és e térség tartÓ6 békéjének biztosítása érdeké­ben. Mindkét ország kormánya kész támogatni a határo­zatból következő minden olyan kezdeményezést, amely a konfliktus tartós politikai megoldására irányul. A miniszterelnökök üdvözlik a Német Demokratikus Köztársaság nemzetközi elismerése terén elért újabb ered­ményeket. Irak, Kambodzsa, Szudán és Szíria kormányá­nak ezzel kapcsolatos döntései nemcsak cáfolhatatlan rea­litások kifejezői, de egyben jelentősen hozzájárulnak a nemzetközi kapcsolatok konszolidálásához. Mindkét fél teljes mértékben meg van győződve arról, hogy a kommunista és munkáspártok Moszkvában most folyó nemzetközi tanácsokzása tovább szilárdítja a nemzet­közi kommunista és munkásmozgalom egységét és elmé­lyíti a világ valamennyi haladó erőinek együttműködését A két kormányfő megbeszélésein minden érintett kér­désben teljes nézetazonosság nyilvánult meg. Fock Jenő, a magyar Minisztertanács elnöke magyarországi látogatásra hívta meg Oldrich Cerniket, a csehszlovák kormány el­nökét, aki a meghívást megelégedéssel elfogadta. Látoga­tására később egyeztetendő időpontban kerül sor. a Nyugat­európai Unió négy pontja 0 Hága (MTI) Pénteken folytatja mun­káját a Nyugat-európai Unió hágai konferenciája. A konferencia eddigi munká­járól Luns holland külügy­miniszter sajtóértekezleten tájékoztatta az újságírókat. Elmondotta, hogy a kon­ferencia részvevői az euró­pai biztonsági értekezlettel kapcsolatban a következő négy pontban értettek egyet: 1. Az értekezletet minden feltétel nélkül kell összehívni; 2. A részvétel tekintetében meg kell való­sítani a teljes egyenlőséget, vagyis az értekezleten az Egyesült Államok és Ka­nada is részt vehet; 3. Az értekezletet rendkívül gon­dosan kell előkészíteni; 4. A konferenciát csak akkor kell összehívni, ha a siker — még ha korlátolt siker­ről is van szó — világos jelei mutatkoznak. Elégtétellel állapíthatjuk meg, hogy a budapesti fel­hívás világméretű hatása alól még a Nyugat-európai Unió általában nem éppen konstruktív magatartásáról ismert vezetősége sem von­hatta ki magát. I Fokozódott a DNFF harci tevékenysége Nixon ma utazik a holnapi találkozóra Szudáni vezetők nyilatkozatai 0 Khartoum (MTI) Numeiri tábornok, a szu­dáni forradalmi tanács el­nöke, az Izraeli agresszió második évfordulója alkal­mából közzétett nyilatkoza­tában felhívta az arab or­szágokat, fogjanak össze, az agresszió következmé­nyeinek felszámolására. Rá­mutatott arra, hogy az ag­resszor vereségét csakis az arab népek összefogása és elszántsága révén lehet el­érni. Audallah miniszterelnök nyilatkozatában rámutatott arra, hogy Szudán külkap­csolatait ezentúl az szabja meg, miként viszonyulnak az illető országok a palesz­tinai nép jogaihoz, az iz­raeli agresszióhoz. Szudán ezután nemcsak szemlélője lesz a palesztinai nép küz­delmének, hanem segítője is. Törökfürdtt • Isztambul (AP) A nemzetközi kereskedelmi kamara (ICC) felháborodott tiltakozást intézett a török újságíró-szövetséghez. A la­pokban ugyanis (javarészt az első oldalon) a szervezet Isz­tambulban folyó 22. kong­reszusán részt vevő delegá­tusok feleségeinek fényképei jelentek meg — Éva-kosz­tümben. A felvételek — amelyek­nek nagy része színes — a hölgyeket azokban a pillana­tokban örökítették meg, ami­kor a törökfürdő örömeit él­vezték, mig férjeik a világ­kereskedelemről tanácskoz­tak. Egyes feleségek a há­tukon feküdtek, amikor az állítólag női fotóriporterek megörökítették őket, mások hasra fekve pihentek. A lefényképezett hölgyek különbözőképpen fogadták a váratlan sajtóreklámot. Ku­go Timonen helsinki üzlet­ember felesége nevetve vá­laszolt az újságírók kérdé­seire: „Engem nem zavar". Judd Polk, az egyik amerikai küldött felesége viszont kije­lentette: „Nincs nyllatkozni­valém". Az AP értesülései szerint szó van arról, hogy a sértett feleségek pert indíta­nak az indiszkrét lapok el­len. Rádiótelex Algír Tran Buu Kíem, a DNFF párizsi küldöttségének veze­tője megbeszélést folytatott Bumedien algériai államel­nökkel, valamint Kait Ah­az USA haderői 1971-ben ki­ürítik a támaszpontokat. Tokió Sztrájkba léptek az oki­nawai amerikai támaszpon­... ... . , .. _ ton dolgozó japán munká­meddel, az Algériai Nemze- k A B ameJri£ai katonai " Fel^ba,dítá81 Eront veze" rendőrség és a sztrájkotok 6 éve Klem háromnapos köz Wcsapások kez­látogatáson tartózkodik Algé- dődtek Mlndkét részr61 sok rlöban- a sebesült. Egy amerikai ka­_ , tona szuronnyal sebesített a*5 meg egy ismert helyi japán A csehszlovák kormány politikust; a fényképe az Cernik elnökletével pénteken összes pénteki japán lapok­ülést tartott, s megvitatta: ban megjelent, hogyan valósítják meg azo­kat a feladatokat, amelyek a London CSKP KB májusi ülésének A br)t szaks2erve2etek határozataiból a kormányra rendkívüll kongresszusának hárulnák. csütörtöki határozata után a Wilson-kormány úgy nyilat­Ath*B kozott, hogy továbbra is ra­A görög tájékoztatásügyi gaszkodik a sztrájkellenes minisztériumban sebtében törvényjavaslathoz, a szak­ősszehívott külföldi újságírók szervezetek pedig határozot­előtt felolvasták az igazság- tan ellenállnak a törvényja­ügy-minisztérium közlemé- vaslat büntető szankcióknak, s nvét, amely bejelenti, hogy a kongresszusi határozat sze­Alexandrosz Panagulisz csü- rint készek magukra vállal­törtökön éjjel megszökött ni a nem hivatalos sztrájkok börtönéből. Á 30 éves Pana- korlátozását. A TUC .veze­guliszt 1968 novemberében a tői hétfőn találkoznak Wil­Papadopulosz miniszterelnök sonnal, s várható, hogy meg­elleni merénylet és a rend- próbálnak valamiféle komp­szer megdöntésére irányuló romisszumos megoldást talál­szervezkedés vádjával halál- ni. ra ítéltek. A rövid közlemény szerint a hatóságok megtesz- Washington nek mindent Panagulisz kéz- Két amerikai városban ke­rekerítésére. Felszólították a rült sor csütörtökön este sú­lakosságot, hogy működjön lyos összecsapásra a rendőr­együtt a rendőrséggel és ség és a néger gettó lakói kö­500 000 drahma jutalmat zött. Indianapolisban, India­tűztek ki a nyomravezetőnek, na állam fővárosában első ízben volt kisebbfajta gettó­New York lázadás. Több épületet fel­ESSS^T Stó^fS SSL^ASSSS^NÍT Kat^nács^tagtovi2 VT több nap óta tartanak a za lasztották. Kuba 15 szavaza­tot kapott, Argentína I4-et a poszt betöltésekor. Washington Létrejött az ideiglenes megállapodás a Spanyolor­szágban levő amerikai tá­maszpontok kérdéséről. A tá­maszpontok fenntartására vo­natkozó egyezmény még márciusban lejárt, Washing­ton és Madrid azonban nem tudott megegyezni a továb­biakról. A többhónapos hu­zavona végül is nem hozott tartós megegyezést és a tá­maszpontok fenntartását csak két évre hosszabbították meg. Lapjelentések szerint az Egyesült Államok két év alatt 50 millió dollár értékű katonai felszerelést szállít a Franco-rezsimnek, a rotál haditengerészeti és a két légi­támaszpont fenntartásának fejében. Amennyiben nem Jön létre újabb szerződés, vargások — csütörtökön este lövöldözésre is sor került • Saigon (AP, AFP) Péntekre virradóra je­lentősen fokozódott a dél­vietnami hadszintéren a hazafiak tevékenysége. Egy ameijikai katonai szóvivő Saigonban kijelentette, a hazafias erők 74 amerikai katonai állást lőttek grá­nátokkal. Saigon közelében két heves csata folyt le. Amerikai részről nyolc ka­tona meghalt és harmincöt megsebesült. Ezenkívül had­műveletekre került sor Dél­Vietnam középső részében, ahol három amerikai halt meg és tizenhét megsebe­sült. A péntek reggeli órákban Saigonban a haza­fias erők tüzet nyitottak egy dél-vietnami lőszerraktárra. A saigontói 24 kilométerre északra fekvő Bien Hoa-i amerikai légitámaszpontra 45 rakéta csapódott be. Ez­úttal összesen 13 amerikai támaszpont és főhadiszál­lás ellen intéztek támadást. Az amerikai főhadiszál­lás közlése szerint a DNFF egységeinek ez volt a leg­erőteljesebb katonai akció­ja május 12. óta. Vietnami értelmiségiek egy csoportja négypontos béketervet hozott nyilvános­ságra, amely azonnali tűzszünetre, ideiglenes „megbékélési" kormány alakítására, valamint va­lamennyi nem dél-vietnami fegyveres erőnek az ország­ból történő kivonására szó­lít fel. E béketervet politi­kai megfigyelők Thieu dél­vietnami elnöknek szánt ki­hívásnak tekintik Nixonnal tartandó találkozójának elő­estéjén. Az említett, béke­tervet az önmagát „a ha­ladó nemzeti erők megte­remtéséért küzdő bizott­ság"-nak nevező csoport 23 tagja írta alá. 0 Washington (MTI) Nixon elnök ma utazik kaliforniai házából Midway szigetére, hogy végleg ki­dolgozza a taktikát a va­sárnapi találkozóra Thieu elnökkel. Bár az Egyesült Államok nem tett közzé hi­vatalos napirendet a hat órára tervezett vasárnapi találkozóról, a megvitatásra kerülő kérdések három té­ma köré csoportosulnak majd: a dél-vietnami kato­nai helyzet és az ameri­kai csapatok részleges kivo­násának kérdése; a politikai helyzet és az esetleges vá­lasztások problémája: vé­gül a párizsi tárgyalások és az ott követendő taktika. Amerikai részről egyetlen r kérdésben sem hangzott még el világos állásfogla­lás. Rogers külügyminiszter sajtókonferenciáját Wa­shingtonban általában úgy értelmezik, mint annak a jelét, hogy az USA kész megkezdeni a csapatok de­monstratív, de a hadihely­zetet lényegesen nem be­folyásoló kivonását és kész elfogadni egy kompromisz­szumos megoldást a politi­kai problémák rendezéséra Ottó Winzer Kairóban 0 Damaszkusz (MTI) Ottó Winzer, az NDK kül­ügyminiszteré a szíriai fő­városból való elutazása előtt sajtóértekezletet tartott A külügyminiszter az újság­írók kérdéseire válaszolva! kijelentette, hogy derülátó az NDK más arab és kül­földi országok részéről tör­ténő esetleges elismerésével kapcsolatban. 0 Kairó (MTI) Az NDK külügyminisztere pénteken Majmud Riad egyiptomi külügyminiszter meghívására háromnapos hivatalos látogatásra az Egyesült Arab Köztársaság­ban érkezett. DÉLMAGYARORSIÁG SZOMBAT, 1969. .TÜNIUS 7. MEGSZŰNT A FÜSTSZŰRÖS CIGARETTAHIÁNY. KORLÁTLAN MENNYISÉGBEN KAPHATÓ A KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ BOLGÁR FÜSTSZŰRÖS CIGARETTA 1 CSOMAGBAN 20 DB, ÁRA: 4,40 Ft. xBp 2224 A Murville-kormány utolsó ülése Megkezdődött a második forduló kampánya 0 Párizs (MTI) Franciaországban erősebben fújnak a Nem lehetetlen, hogy rností mind amikor már Pompidou győ­válto- zelme csaknem bizonyosra zás szelei. A francia minisz- vehető, a nagytőke bizonyos tertanács megtartotta ülését, köreiben úgy döntöttek: ha amely a jelenlegi kabinet Pompidou ellenjelölt nélkül hattyúdala volt: az utolsó, szerzi meg a szavazatok! Alain Poher ideiglenes el- nagy többségét, nehezebben nöksége alatt tartott ülés és lesz kézben tartható, mintha egyben — csaknem bizonyo- — Poher indulása nyomán! san — általában is a Mur- — győzelme nem le6Z olyan ville-adminisztráció utolsó elsöprő arányú. minisztertanácsa. • Poher egyébként Annyi bizonyos, hogy az most elsöprő arány valószínűleg már hivatalosan is elvetette csak viszonylagos lehet. A a kockát: a visszalépésre Francia Kommunista Párt biztosított alkotmányos ha- tar tózkodásra való felhívása táridő lejárt, az ideiglenes ugyanis élénk visszhangra köztársasági elnök tehát az talált, és nem nehéz meg­első forduló eredménye jósolni, hogy a szavazásra illetve eredménytelensége — jogosultak Igen jelentős szá­ellenóre is folytatja a kor- zaleka távol marad június tesküzdelmet. Hiába taná- 15-én az urnáktól. A Figaro, csolták neki veterán politi- kózvéleménykutatási statis.v-' kusok, köztük saját hívei is, tikija szerint Jacques Duc­a visszalépést, Poher hajtha- los választói közül eddig, tatlan maradt. Nem tudni 51 százalék határozott úgvj pontosan, milyen indítékok hogy követi az FKP böjkott­— vagy éppen kényszerítő felhívását, körülmények — állnak szán- A második forduló hivata­déka hátterében, de csak- los kampánya penieken es­nem biztos, hogy döntése te megkezdődött a rádióban mögött valamilyen formában és televízióban, mindkét a monopóliumok hatalmas- jelölt ezúttal két-ket • óra ságait kell keresni. műsoridőt kapott. fELROBHANT HELIKOPTER. A párizsi nemzetközi repülökiál­lftáson légibemutató közben felrobbant és lezuhant egy ame­rikai gyártmányú helikopter. A repülőgép angol pilótája életét vesztette a szerencsétlenségben Pályázati felhívás! A FELSŐFOKÚ VASÜTFORGALMI TECHNIKUM (Szeged, Marx tér 14.) z pályázatot hirdet: a Vasútüzemi Tanszéken kettő docensi oBIdsro Pályázhatnak: okleveles közgazdászok, vagy mérnök közgazdászok. A Távközlési és Biztosítóberendezési Tanszéken három docensi álBásro Pályázhatnak: okleveles villamosmérnökök. Illetmény az 161/1962. <M. K. 21.) MM számú Utasítás szerint jár. Ezenfelül biztosítjuk a vasutas dolgozók­nak járó szabadjegyet és egyéb kedvezményt is. Bő­vebb felvilágosítást a Felsőfokú Vasútforgalmi Tech­nikum igazgatósága ad. S 44 329

Next

/
Thumbnails
Contents