Délmagyarország, 1969. június (59. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-18 / 138. szám

fiz imperializmus elleni harc feladatai a jelenlegi szakaszban és a kommunista és munkáspártok, az összes antiimperialista erők akcióegysége (Folytatás az 1. oldalról.) nak a fegyveres Intervenciók, a kegyetlen repressziók — különösen ott, ahol a harc a legélesebb formákat ölti, és ahol a forradalmi erők fegyverrel a kézben küzdenek —, az ellenforradalmi összeesküvések. a reakciós és a fasiszta államcsínyek, a provokáció és a zsarolás. A szocializmus nemzetközi pozicióinak megszilárdulását tapasztalva, az imperializmus a szocialista világrendszer egységét igyekszik gyengíteni. A nemzetközi forradalmi mozgalomban felmerült nézeteltéréseket arra használja fel, hogy megkísérelje megosztani e mozgalom sorait, az antikommunlzmus szolgálatába, a szocializmus, a haladó erők elleni harc szolgálatába állítja ideológiai gépezetét, s ezen belül a tömegtájékoztatási eszközöket. Az imperializmus az elmúlt évek folyamán ismételten éles nemzetközi válságokat provokált, amelyek a termonukleáris összeütközés szélére sodorták az emberiséget. Az amerikai imperializmus azonban kénytelen volt számot vetni a kialakult nemzetközi erőviszonyokkal, a Szovjetunió nukleáris potenciáljával és a nukleáris rakétaháború esetleges következményeivel. Egyre nehezebb és veszélyesebbé válik számára megkockáztatni egy új világháború kirabbantását. Az amerikai vezető körök ebben a helyzetben, anélkül, hogy lemondanának egy Ilyen háború előkészületeiről, a fő eúlyt a lokális háborúkra helyezik. Egyre szembetűnőbb azonban az ellentmondás az imperializmus „erőpolitikája", s az imperializmus reális lehetőségei között. Az imperializmus képtelen visszaszerezni az elveszített történelmi kezdeményezést, 6 visszafelé fordítani a mai világ fejlődését. Az emberiség fejlődésének fő útvonalát a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály és az összes forradalmi erő határozza meg. A vietnami háború mindennél meggyőzőbben bizonyltja az ellentmondást az Imperializmus agresszív tervel, s az Imperializmus lehetőségei között e tervek megvalósítására. Történelmi jelentősége van annak a vereségnek, amelyet a legerősebb imperializmus, az amerikai imperializmus szenved el Vietnamban. A vietnami fegyveres intervenció különleges helyet foglal el az amerikai imperializmus katonai-politikai terveiben. Az agresszor terve az volt, hogy eltiporja a szocializmus egyik előretolt állását Ázsiában, elzárja Délkelet-Ázsia népei elől a szabadság és a haladás útját, csapást mérjen a nemzeti, felszabadító mozgalomra, s próbára tegye, mennyire szilárd a szocialista országoknak, a világ összes dolgozóinak proletár szolidaritása. Az amerikai imperializmus azonban, noha óriási tömegű haditechnikát vetett be, kénytelen volt beleegyezni a VDK bombázásának feltétel nélküli megszüntetésébe, és képviselői leültek a tárgyalóasztalhoz a VDK és a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front képviselőivel. Vajon mi késztette erre? A vietnami nép példátlan hősiessége, a VDK és a DNFF messzetekintő politikája, az a sokoldalú segítség. amelyben a többi szocialista ország, elsősorban a Szovjetunió részesítette a vietnami népet, az egyre fokozódó, harcos nemzetközi szolidaritás, amely mindenütt a világon, még az Egyesült Államokban is kibontakozott. A bűnös vietnami intervenció az Egyesült Államok jelentős erkölcsi és politikai elszigetelődésére vezetett, még nagyobb néptömegeket, újabb társadalmi rétegeket és politikai erőket sorakoztatott fel az Imperializmus ellen, számos országban meggyorsította a fiatalok millióinak bekapcsolódását az antiimperialista harcba, kiélezte az imperialista hatalmak ellentéteit, sőt újabb ellentéteket váltott ki közöttük. A hős vietnami nép sikerei meggyőzően tanúsítják: napjainkban egyre inkább lehetővé válik, hogy vereséget mérjenek az imperialista agresszióra azok n népek, amelyek minden eszközzel, eltökélten védelmezik függetlenségüket, szuverenitásukat és szabadsagukat és széles körű nemzetközi támogatást élveznek. Közel-Keleten nagy nemzetközi válságot idézett eló az izraeli hódítóknak az EAK. Szíria és Jordánia ellen végrehajtott agressziója. Az imperialisták, főleg az amerikai imperialisták, az izraeli agresszió segítségével szét akarták zúzni az arab államok haladó rendszereit, el akarták nyomni az arab felszabadító mozgalmat, s meg akarták őrizni, vagy vissza akarták állítani közel-keleti pozícióikat. Ez azonban nem sikerült nekik. Mégis Izrael uralkodó erői, amelyek a világreakció, többek között a cionista körök támogatásában részesülnek, figyelmen kívül hagyják az arab államok és a békeszerető népek követeléseit, s nem törődnek az ENSZ határozatával, amelynek értelmében az izraeli csapatokat ki kell vonni a megszállt területekről. Folytatják a terjeszkedés és az annexió politikáját és szüntelenül újabb háborús provokációkat követnek el. E politika ellen fellép az Izraeli Kommunista Párt, s az ország más haladó erői. Az arab népek keményen tovább harcolnak szabadságuk, függetlenségük és nemzeti haladásuk védelmében, összes megszállt területük visszacsatolásáért, a palesztinai arab nép nemzeti jogainak elismeréséért. A megszállással szembeforduló ellenállási mozgalom egyre terebélyesedik, különböző formákat ölt, s egyre növekvő támogatásra talál. Az arab népek oldalán áll a Szovjetunió, más szocialista országok, a nemzetközi kommunista mozgalom és szolidárisak velük a nemzeti felszabadító mozgalom erői, s a tőkés országok közvéleményének egyre szélesebb körei. Az amerikai imperializmus nem hagy fel a forradalmi Kuba eltiprásának terveivel. A nemzetközi jogot durván megszegve, tovább fenyegeti a Kubai Köztársaság függetlenégét, gazdasági blokádot próbál szervezni Kuba ellen, s provokációs és felforgató tevékenységet folytat ellene. A bátor kubai nép azonban kommunista pártja vezetésével, a Szovjetunió, más szocialista országok, a latin-amerikai, haladó erők és az egész forradalmi mozgalom támogatásával álhatatosan védelmezi szuverenitását és szabadságát, s ezzel a szocializmus előretolt állását az amerikai földrészen. Európában működik az északatlanti tömb — az imperialista agresszió és kalandok fő eszköze. Tengelye — Washington és Bonn szövetsége. Az Egyesült Államok, az NSZK és Anglia vezető körei az európai népek akaratával nem törődve, mindent elkövetnek, hogy meghosszabbítsák e tömb életét, erősítsék szervezetét, s fenntartsák az Egyesült Államok „katonai Jelenlétét" az európai kontinensen. Főképp a NATO segítségével újjászületett és megerősödött a nyugatnémet imperializmus — a háborús veszély fő tűzfészke Európa szívében. A Német Szövetségi Köztársaságban, ahol a neonácizmus és a militarizmus mindinkább erőre kap, az Imperialista vezető körök a második világháború eredményeinek revízióját és számos európai állam határainak megváltoztatását célzó revansista programmal lépnek fel. Ez a politika, amely mindenekelőtt az első német szocialista munkás-paraszt állam — a Német Demokratikus Köztársaság ellen irányul, az öszszes európai népek biztonságát és a világbékét fenyegeti. Fontos szerepet játszanak az imperialista tervekben a Földközi-tenger térségének országai. Az amerikai imperializmus, amely jelentős katonai támaszpontokkal rendelkezik Spanyolországban, a harcoló spanyol nép akarata ellenére támogatta és támogatja a Franco-rendszer fennmaradását. A Földközi-tenger térségében a politikai és katonai nyomás állandó eszközéül " szolgál az amerikai 6. flotta és a katonai támaszpontrendszer, amely veszélyezteti a népeket, a béke ügyét ebben a térségben. A ciprusi helyzet többszöri kiéleződése és a görögországi fasiszta puccs az imperialisták műve, akik támogatják az ezredesek juntáját. Délkel et- Ázsia, a Távol-Kelet — az egyik fő térség, ahol az imperialisták az agresszió és a háborús kalandok politikáját folytatják. A SEATO, az ANZUS és az úgynevezett amerikai— japán biztonsági szerződés lehetővé teszi, hogy az amerikai fegyveres erők tényleges megszállás alatt tartják a Csendesóceán és az Indiai-óceán délnyugati részét. Ez az egész rendszer mindenekelőtt az ázsiai szocialista országok, e térség nemzeti felszabadító mozgalmai, valamint semleges és el nem kötelezett államai ellen irányul. Az amerikai Imperialisták változatlanul megszállva tartják Tajvanszigetét, a Kínai Népköztársaság elidegeníthetetlen részét, meggátolják, hogy a népi Kína megkapja törvényes jogait az ENSZ-ben. Az amerikai imperialisták folytatják fegyveres provokációikat a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ellen, katonailag megszállva tartják Dél-Koreát, önkényeskednek, elfojtják az ország szabadságáért és újraegyesítésééit küzdő haladó erőket. Agressziós cselekedeteket hajtanak végre Laosz ellen és provokációkat Kambodzsa ellen, hatalmas katonai támaszpontokat létesítettek Thaiföldön és ezeket szüntelenül bővítik. Erős nyomást gyakorolnak Indiára azzal a céllal, hogy az feladja az el nem kötelezettség és a független gazdasági fejlődés politikáját. Az Imperialisták támogatták az indonéziai népellenes puccsot, amelynek során a kommunisták és más demokraták százezreit Irtották ki. Indonézia reakciós körei folytatják a véres leszámolást, ami az indonéz forradalom Vívmányainak felszámolására vezet és azzal a veszéllyel fenyeget, hogy az ország elveszti függetlenségét. Megnövekedett az imperializmus aktivitása egész sor afrikai orszagban. Az imperializmus iparkodik megállítani a felszabadító harc kibontakozását, megőrizni és megszilárdítani hadállásait a kontinensen, Anglia, Franciaország, az Egyesült Államok, Nyugat-Németország és Japán imperialistái széleskörűen élnek Itt a gazdasági, politikai, ideológiai behatolás és leigázás neokolonialista módszereivel. Az imperializmus terveinek megvalósítása érdekében hajtott végre Kongóban (Kinshftsa) fegyveres beavatkozást, reakciós államcsínyeket szervezett Ghanában és más országokban. Nigériában az ország széttagolásának szándékával mesterkedett, a Dél-afrikai Köztársaságban és Rhodesiában támogatja a fasiszta-fajüldöző rendszereket. politikai és katonai támogatásban részesít reakciós és nemzetellenes klikkeket, államközi konfliktusokat és törzsi viszályokat szít. Felveszi fegyvertárába a monopóliumok gazdasági expanzióját is. A portugál gyarmatosítók a fegyver erejével és a NATO segítségére támaszkodva igyekszenek megtartani birtokaikat. Az amerikai imperializmus fokozza gazdasági behatolását. valamint politikai, ideológiai és kulturális beavatkozását Latin-Amerikában. Szövetségben a helyi reakció erőivel, olyan politikát folytat, amelynek célja az, hogy megakadályozzon más népeket Kuba példájának követésében. Szembeszegül minden olyan lépéssel, amely a gazdasági és a valóságos politikai függetlenség elérését célozza. Az amerikai imperializmus ezért terjesztette eló a „Szövetség a haladásért" programot. Ebből a célból folyamodik az uralom új. leplezett formáihoz. Politikája szolgálatába állítja az Amerikai Államok Szervezetét ós az amerikaközi katonai szövetséget, erőfeszítéseket tesz az úgynevezett „amerikaközi békefenntartó erők" létrehozására, igyekszik Jogot vindikálni magának bármely latin-amerikai ország ügyeibe való katonai beavatkozásra, mint ahogyan ezt a Dominikai Köztársaságban és Panamában tette. Az amerikai Imperialisták reakciós dlk-, tatúrákat támogatnak és honosítanak meg, részben államcsínyek útján erősítik a szakadár tevékenységet a szakszervezeti mozgalomban, kiszélesítik befolyásukat a fegyveres és rendőri erők kötelékeiben, a népi mozgalmat sújtó megtorló intézkedéseket sugallmaznak. Közvetlenül részt vettek egyes latin-amerikai országokban a partizánellenes katonai akciókban. Az Egyesült Államok imperialista politikája azonban súlvos nehézségekbe ütközik. Nem sikerült stabilizálnia a reakciós rendszereket, és nem sikerült kieszközölnie az összes kormány beleegyezését az .amerikai békefenntartó erők" létrehozásához. A „Szövetség a haladásért" program vereséget szenvedett. Más Imperialista hatalmak, különösen Nyugat-Németország ég Japán, szintén erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy megerősítsék pozícióikat ezen a földrészen. Az imperialista agresszió egész politikája, amely fenyegeti a világbékét, s a népek biztonságát, valamint nemzeti függetlenségét a kapitalista országokban — tekintet" nélkül a politikai, felfogásbeli es világnézeti különbségekre — a munkásosztály, a parasztság, az ifjúság és a diákság, valamint a legszélesebb néptömegek növekvő ellenállásába ütközik. Az Egyesült Államok vietnami agressziója ellen tiltakozó hatalmas mozgalom támogatja az egész amerikai imperialista politika, valamint az ezt támogató kormányok politikája ellen harcoló demokratikus erők harcos megmozdulásait. A vietnami nép hősies harca Japánban ée más ázsiai országokban kiszélesítette az amerikai katonai támaszpontok megszüntetéséért és az ezeket az országokat a Pentagon politikájával összekapcsoló szerződések felmondásáért indított • mozgalmat. Még az Egyesült Államokban is — magában az agresszió kiindulási pontjában — tömegmozgalom indult a háború és a militarizmus ellen. Nyugat-Európában a gazdasági, valamint az államközi kapcsolatok normalizálásáért és az együttműködés fejlesztéséért. az európai biztonság biztosításáért indított mozgalomba a lakosság egyre nagyobb rétegei kapcsolódnak be. NyugatNémetországban is növekednek azok az erők. amelyek aktívan fellépnek e célok érdekében. Azokban az országokban, ahol amerikai katonai támaszpontok vannak ma i6, egyre hangosabban követelik az agresszió e bástyáinak felszámolását. A latin-amerikai népek harcolnak az elnyomás, a belügyeikbe való leplezetlen amerikai imperialista beavatkozás ellen. A munkások sztrájkmozgalma, a parasztság megmozdulásai, a diákság és más rétegek akciói arról tanúskodnak, hogy a széles néptömegek az egész kontinensen egyre erőteljesebb ellenállást tanúsítanak az Egyesült Államok diktátumával éf, az amerikai katonai tervekkel szemben. Egyes országokban a forradalmi erők az oligarchia ellen a fegyveres harc eszközéhez nyúlnak. A nép nemzeti érzelmei és a gazdasági nehézségek még egyes kormányokat is fontos antiimperialista intézkedések meghozására késztethetnek. Ebből ered a szocialista országokkal, köztük a Kubával való kapcsolatok megteremtésének vagy e kapcsolatok elősegítésének irányzata. A demokratikus és antiimperialista harc élén a kommunista és munkáspártok állnak. A reakciós kamarillák hiába üldözik őket. bátran és önfeláldozóan harcolnak a tömegek követeléseinek kielégítéséért és a forradalmi átalakulásokért. Az ázsiai és az afrikai népek nemzeti felszabadító mozgalmának fellendülése erős csapást mért az imperialista pozíciókra ezeken a földrészeken. Az ottani népeka komoly nehézségek ellenére folytatják a harcot a kblonializmus és a neokolonializmus ellen, s ezzel kiveszik a részüket az általános támadásból az imperializmus ellen. Az utolsó évtized eszményei még erőteljesebben leplezték le az amerikai imperializmust, mint a világ kizsákmányolását és csendőrét, s a felszabadító mozgalmak engesztelhetetlen ellensége. Az amerikai monopóliumok befészkelték magukat számos ország gazdaságába. Ezekben az országokban növelik tőkebefektetéseiket, s igyekeznek ellenőrzésük alá vonni a gazdasági kulcspozíciókat. A nyugatnémet Imperializmus, miközben növeli gazdasági erejét, hadigépezetét is kiépíti. Az atomfegyver birtoklására törekszik, fokozott erőfeszítéseket tesz a nyugat-európai hegemónia megszerzéséért. . Szembehelyezkedik minden olyan Intézkedéssel, amely a leszerelésre és a nemzetközi feszültség enyhülésére vezetne, a neokolonializmus és a terjeszkedés politikáját folytatja az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országokkal szemben. Anglia — a brit imperializmus gyengülése ellenére — továbbra is az egyik fő imperialista hatalom, amely neokolonialista módszerekkel igyekszik megőrizni afrikai, ázsiai, karib-tengeri és közel-keleti pozícióit, de olykor közvetlen katonai intervencióhoz is folyamodik. A világpolitika fó kérdéseiben az Egyesült Államok egyik legaktívabb partnere. A NATO-ban az egyik vezető agresszív erő és szorosabb szövetséget Igyekszik kiépíteni Nyugat-Németországgal. Erősödik a japán imperializmus és fokozza terjeszkedését, főleg Ázsiában. Japánban újra felüti fejét a militarizmus. Az ottani vezető körök, amelyeket számos kötelék fűz össze az amerikai imperializmussal, ténylegesen a Vietnam ellen háborút viselő Egyesült Államok egyik fegyvertárává tették az országot és részt vesznek a koreai nép ellen folytatott mesterkedésekben. A francia imperializmus tartani és erősíteni próbálja világgazdasági és világpolitikai pozícióit. Makacsul folytatja nukleáris ütőereje kiépítését, s nem hajlandó csatlakozni olyan intézkedésekhez, amelyek előmozdíthatnák a leszerelés ügyét. Fenntartja gyarmati uralmát Guadeloupe. Martinlque és Réunon szigetének, valamint egyes afrikai és óceániai országok népei fölött, nem hajlandó elismerni az ottani népek önrendelkezési jogát, megtagadja tőlük azt a jogot, hogy maguk intézzék saját ügyeiket. A francia imperialisták, kihasználva maradék befolyásukat volt gyarmataikon és a koloniallsta politika új módszereihez folyamodva, főleg Afrikában fejtenek ki élénk tevékenységet. Fokozódik az olasz monopoltőke expanziója. Egyre erősebben mutatkozik meg az egyenlőtlen gazdasági fejlődés a különböző imperialista hatalmak között és az egész tőkés világban. Az élet igazolja, hogy helyes az a marxista—leninista tétel, amely szerint az imperialista hatalmak és a kapitalista nionopoliumok között harc folyik a befolyási övezetekért. Erősödik az ipari és kereskedelmi konkurrencla, mind nagyobb méreteket ölt a pénzügyi és valutaháború. Fokozódik a versengés Nyugat-Európában, beleértve- a Közös Piacot is. Európa kapitalista országai és az Egyesült Államok között szintén egyre hevesebb a vetélkedés A piacokért és a maximális profitért folyó harcba tevékenyen bekapcsolódik a japán imperializmus is. Nemcsak a gazdaság szférájában jelentkeznek ellentétek az imperialisták kö. zött A NATO szintén komoly válságot él át. Recseg-ropog az Ázsiában letrehozott két agresszív tömb — a CENTO és a SEATO. Nyugat-Európa a tőkés országok viszályainak színtérévé válik. Mindez gyengíti az imperialista világrendszert és keresztezi az amerikai imperializmus hegemonisztikus terveit. Éleződnek az ellentétek az imperialista országok vezető körein belül is, egyfelől a szélsőséges lépésekre, a háborúra orientálódó legharciasabb csoportosulások, másfelől az olyan csoportok között, amelyek számot vetnek a világ új osztály-erőviszonyaival, a szocialista országok növekvő hatalmával. s hajlamosak reálisabban közelíteni a nemzetközi problémákhoz, es ezeket a különböző rendszerű államok békés egymás mellett élésének szellemében megoldani. Egyes országok vezető körei megértik, hogy számolniuk kell a reális helyzettel, amely a háború és a háború utáni fejlődés eredményekent alakult ki Európában. s kezdik megérteni az NDK elismerésének szükségességét. Számos állam az amerikai nyomás ellenére elismerte a VDK-t és a Koreai NDK-t. A kommunista és munkáspártok, a munkásosztály és az antiimperialista erők számolnak az ellenséges táborban jelentkező ellentétekkel. Igyekeznek elmélyíteni, a béke és a haladás érdekében felhasználni ezeket az ellentéteket. Mindegyik imperialista állam saját céljait követi, ugyanakkor azonban valamennyi az imperialista világrendszer egyegy láncszeme. A Jelenkori imperializmus, amely alkalmazkodni próbál a két rendszer harcának feltételeihez, s a tudományíjs-mü-