Délmagyarország, 1969. június (59. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-18 / 138. szám

Hz imperializmus elleni harc feladatai a jeleniegi szakaszban és a kommunista és munkáspártok, az összes antiimperialista erek akciéeaysége szaki forradalom követelményeihez, néhány uj vonással rendelkezik. Erősödik állammonopolista jellege. Egyre nagyobb mértékben folyamodik olyan szabályozókhoz, amilyen a termelés és a töke monopolista koncentrációjának állami ösztönzése, a nemzeti jövedelem mind nagyobb hanyadának állami újrafelosztása, a monopóliumok hadimegrendelésekhez juttatása, az ipari- és tudományos kutatási-fejlesztési programok állami finanszírozása, országos gazdaságfejlesztési programok kidolgozása, az imperialista integráció politikája, s a tökeexport számos új formája. Az állammonopolista szabályozás azonban — amely a monopoltőke érdekeinek megfelelő formákban és méretekben megy vegbe a monopoltőke uralmának megóvása céljából — nem képes megfékezni a kapitalista piac ösztönös erőit. Ügyszólván egyetlen tőkés országban sem kerülte el a gazdaság számottevő ciklikus ingadozásait es visszaeséseit. Az egyes országokban az^ ipari termelés gyors növekedesének időszakai a lassú növekedés időszakaival, sőt gyakran a termelés visszaesésenek időszakaival váltakoznak. A tőkés rendszert heves valuta- és pénzügyi válság gyötri. A tudományos-műszaki forradalom példa nélkül álló lehetőségeket kínál az emberiségnek a természet átalakítására, hatalmas anyagi javak létrehozására, az ember alkotó képességének megsokszorozására. E lehetőségeknek minden ember javát kellene szolgálniok, a kapitalizmus azonban a profit növelésére és a dolgozók kizsákmányolása fokozására használja ki a tudományos-műszaki forradalmat. A tudományos-műszaki forradalom meggyorsítja a gazdaság társadalmasításának folyamatát; a monopóliumok uralmának viszonyai között ez a társadalmi antagonizmusok még nagyobb méretekben és még kiélezettebben megvalósuló újratermelésére vezet. Nemcsak a kapitalizmus korábbi ellentmondásai éleződnek ki, hanem újak is keletkeznek. Mindenekelőtt a tudományos-műszaki forracialommal megnyíló, nem mindennapos lehetőségek és az ezek társadalmi érdekű felhasználása elé gördített kapitalista akadályok ellentmondásáról van szó, mert l.iszen a kapitalizmus a tudományos felfedezések nagy részét, óriási anyagi erőforrásokkal együtt, katonai célokra használja fel, s a nemzeti gazdaságot elherdálja. Ehhez tartozik a modern termelés Ursadalmi jellege és szabályozásának állammonopolista jellege közti ellentmondás, s ide tartozik nemcsak a munka és a tőke közti ellentmondás növekedése, hanem a nemzet túlnyomó többsége és a tőkés oligarchiának az érdekei között mutatkozó antagonizmus mélyülése is. Még a legfejlettebb tőkés országokban is többmillió ember szenved a munkanélküliségtől, a nincstelenségtől és létbizonytalanságtól. A „jövedelmi forradalom" és a „társadalmi partnerség" hirdetése ellenére fokozódik a kapitalista kizsákmányolás. A béremelkedés messze elmarad a munkatermelékenység és a munkaintenzitás növekedésétől, a szociális szükségletektől, s össze sem lehet hasonlítani a monopóliumok profitjának növekedésével. Tovább romlik a kisparasztság helyzete, mind nehezebben él a középrétegek számottevő része. Fokozódott a kapitalista rendszer kiegyensúlyozatlansága. A tőkés országokban társadalmi-politikai válságok törnek ki, amikor is a dolgozók széles tömegei ismerik fel a mélyreható, döntő változások szükségességét. Mindenekelőtt az 1968. májusában és júniusában lezajlott franciaországi események tanúsítják ezt. Az ott kibontakozott hatalmas sztrájkmozgalomban a kommunisták fontos szerepet játszottak. A sztrájkoló dolgozók jelentős eredményeket értek el. A munkásosztály, valamint az értelmiség és a diákság jelentős része komoly öszszeútközésbe került a gaulleista rendszerrel, a monopóliumok hatalmával. Ez az összeütközés a demokráciáért és a szocializmusért vívott harc új lehetőségeit tárta tel. Olaszországban országos méretekben szakadatlanul erősödik a sztrájkharc, nagyszabású politikai csaták bontakoznak ki, a baloldali erők teret nyernek a választásokon. Mindez megingatta a balközép politikáját, amelynek segítségével az uralkodó osztályok a kapitalizmust szerették volna stabilizálni. Spanyolországban a tömegek harca még jobban meggyengíti Franco fasiszta diktatúráját, amely rendkívüli intézkedésekhez volt kénytelen folyamodni. Ez a harc azonban a megtorlások ellenére csak még jobban kibontakozik. Uj társadalmi rétegek, a közvélemény széles körei csatlakoznak Franco ellenzékéhez. Angliában fontos osztályütközetek bontakoznak ki, beleértve a munkáspárti kormány által támadott szakszervezetek és sztrájkjog védelmében lezajló politikai sztrájkokat. Fellendült az osztályharc és a sztrájkmozgalom, erősödtek a dolgozók, diákok és más társadalmi rétegek egyéb megmozdulásai Mexikóban, Brazíliában, Argentínában, a Német Szövetségi Köztársaságban, Uruguayban, Belgiumban, Portugáliában, Chilében, Indiában, Pakisztánban, Törökországban és más országokban, valamint Nyugat-Berlinben. A demokratikus mozgalom erősödését tükrözték a kommunisták és más haladó erők választási sikerei számos országban, például Japánban. India néhány államában a kommunisták részvételével alakult meg a demokratikus front kormánya. Helyet foglalnak a kommunisták Finnország kormányában is. A kapitalista világ válságának mélységét világosan tükrözi az a tény, hogy még az Egyesült Államokban, a világimperializmus fellegvárában is fellendül a tömegmozgalom. A faji megkülönböztetés, a nyomor és az éhség, a rendőrség kegyetlenkedése ellen ki-kicsap a lázadás a gettókból, mint a hullámverés. Amerikai városok tucatjai a hadsereg és a rendőrség fegyveres egységeivel való heves összecsapások színterei lettek. Az összecsapások áldozatokat követeltek. Többezer négert tartóztattak le. Harcos sztrájkokat rendeznek az Egyesült Államokban a gazdasági követelések teljesítésért, gyakran a reakciós szakszervezeti vezetők akarata ellenére és tekintet nélkül arra, hogy a kormány a nyomás és a fenyegetés eszközéhez nyúl. Az egyszerú tagok és a haladó erők egyre nagyobb aktivitást fejtenek ki a szakszervezetekben. A dolgozók széles rétegei lépnek fel a vietnami háború ellen. Az értelmiségiek, a szabad foglalkozásúak, az Egyesült Államok vallásos köreinek képviselői egyre aktívabban kapcsolódnak be a társadalmi tiltakozás mozgalmába és a békemozgalomba. Az ifjúság, s különösen — mind a néger, mind a fehér — diákság a legkülönbözőbb módon, keményen harcol a vietnami háború, a faji megkülönböztetés, az egyetemek monopolista ellenőrzése ellen. A reakció erre közéleti személyiségek ellen végrehajtott merényletekkel válaszol. Fokozódik a megtorlás, az erőszak tömegméreteket ölt. Mindez az egész világ előtt lejáratja a hírhedt „amerikai életformát". A monopolista burzsoázia mindenütt megpróbál olyan látszatot kelteni, mintha a fennálló rendszer forradalmi átalakulása nélkül is elérhető volna mindaz, amire a dolgozók törekednek. A kapitalizmus annak érdekében, hogy elrejtse kizsákmányoló és agresszív lényegét, különféle spologetikus koncepciókhoz folyamodik („népi kapitalizmus" „jóléti állam" „a bőség társadalma" stb.). A forradalmi munkásmozgalom leleplezi ezeket a hazug koncepciókat és erélyes harcot folytat ellenük. Ily módon elmélyíti az imperialista ideológia válságát; a néptömegek mindinkább elfordulnak ettől az ideológiától. Az emberiség lelkiismerete, józan ítélőképessége nem békélhet meg az imperializmus bűntetteivel. Az imperializmus a világháborúért felelős, amelyek sok tízmillió emberéletet követeltek áldozatul. Az imperializmus olyan eddig példa nélkül álló katonai gépezetet teremtett, amely óriási emberi és anyagi erőforrásokat nyel el; fokozza a fegyverkezési versenyt, évtizedekre előre megtervezi az új fegyverek gyártását; termonukleáris világháború veszélyét hordozza magában, amely ha kirobban, százmilliók semmisülnének meg, egész országok válnának sivataggá. Az imperializmus szülötte a fasizmus — a politikai terror és a haláltáborok rendszere. Az imperializmus mindenütt ahol teheti, támadást indít a demokratikus jogok és a szabadságjogok ellen, belegázol az emberi méltóságba, szítja a fajgyűlöletet. Az imperializmus felelős százmilliók nélkülözéseiért és szenvedéseiért. Az imperializmus a fő vétkes abban, hogy Ázsia, Afrika és Latin-Amerika országaiban óriási tömegek kénytelenek nyomorban, betegségben, írástudatlanságban, elavult társadalmi viszonyok között élni, hogy egész népcsoportokra éhhalál vár. , Hogy véget vethessenek az imperializmus bűnös tevékenységének, amely még szörnyűbb csapásokat hozhat az emberiségre, a munkásosztálynak, a demokratikus forradalmi erőknek, a népeknek egyesülniük kell és közösen kell fellépniük. Megfékezni az agresszort, megmenteni az emberiséget az imperializmustól — ez a küldetés jutott a munkásosztály, s minden imperialistaellenes erő osztályrészéül, amely a békéért, a demokráciáért, a nemzeti függetlenségért, azaz a szocializmusért harcol. 2 A szocialista világrendszer — az imperialistaellenes harc döntő ereje. Minden felszabadító harc semmi mással nem pótolható támogatást kap tőle és mindenekelőtt a Szovjetuniótól. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom, a szocializmus felépítése a Szovjetunióban. a német fasizmus és a japán militarizmus szétzúzása a második világháborúban, a forradalom győzelme Kínában és egy sor más európai és ázsiai országban, Amerika első szocialista államának, a Kubai Köztársaságnak a megalakulása, a 14 országot magában foglaló szocialista világrendszer kialakulása é6 fejlődése, a szocializmus ihlető hatása az egész világra — megteremtette a történelmi haladás meggyorsításának előfeltételeit, új távlatokat nyitott meg a haladás és a szocializmus világméretű győzelme előtt. A szocializmus megmutatta az emberiségnek az imperializmustól való megszabadulás távlatát. Az az új társadalmi rend, amely a termelőeszközök társadalmi tulajdonán és a dolgozók hatalmán alapul, képes biztosítani a nép érdekeinek megfelelő tervszerű és válságoktól mentes gazdasági fejlődést, képes biztosítani a dolgozók társadalmi és politikai jogait, megteremteni az előfeltételeket az igazi demokráciához, a széles néptömegek tényleges részvételéhez a társadalom igazgatásában, a személyiség sokoldalú fejlesztéséhez, a nemzetek egyenjogúságához é6 barátsághoz. 'A gyakorlatban bizonyosodott be, hogy csakis a szocializmus képes megoldani az emberiség előtt álló mélyreható problémákat. A szocializmus világrendszere mindenekelőtt növekvő gazdasági hatalmával járul hozzá az imperialistaellenes erők közös ügyéhez. A szocialista rendszer országainak gyorsan fejlődő népgazdasága, amely a gazdasági növekedés üteme tekintetében megelőzi a kapitalista államokat, a szocializmus élre törése tudományos-műszaki baladás több ágazatában a világűrbe vezető utak megnyitása a Szovjetunió révén — a szocialista országok népei által végzett alkotómunkának e reális eredményei döntő módon elősegítik a béke, a demokrácia és a szocializmus erőfölényét az imperializmussal szemben. A szocialista világ most a fejlődés olyan időszakába lépett, amelyben lehetőség nyílik az új rendszerben rejlő hatalmas tartalékok lényegesen teljesebb felhasználására. Ezt előmozdítja azoknak a tökéletesebb * gazdasági és politikai formáknak kidolgozása és alkalmazása, amelyek már az új társadalmi szerkezet alapján fejlődő érett szocialista társadalom szükségleteinek felelnek meg. A szocializmus építése és további tökéletesítése a munkásosztály által ösztönzött és vezetett széles néptömegek támogatásán, részvételén és kezdeményezésein alapszik. A kommunista párt az egész szocialista társadalom élcsapataként jelentkezik. A dolgozók egyre nagyobb politikai aktivitása, társadalmi szervezeteik öntevékenységének kibontakoztatása, a személyiség jogainak kiterjesztése, a bürokratikus jelenségek elleni kérlelhetetlen harc, a szocialista demokrácia sokoldalú fejlesztése gyarapítja a szocializmus erőit, ós előmozdítja az egész nép akarat- és akcióegységét. A szocialista demokrácia tökéletesítése, a termelőerők fellendítése, a politikai és kulturális haladás, az emberi és erkölcsi értékek fensőbbsége növeli a szocializmusnak az egész világ dolgozóira gyakorolt hatását, szilárdítja hadállásait az imperializmus ellen folyó, világraszóló jelentőségű harcban. A gyakorlat megmutatta, hogy a szocialista átalakulás, az új társadalom építése bonyolult és hosszú folyamat. Függ azonban a hatalmon levő kommunista és munkáspártoktól, e pártok ama képességétől, hogy marxista—leninista módon oldják meg a szocialista fejlődés problémáit —, függ azoknak a hatalmas lehetőségeknek a kihasználásától, amelyeket az új társadalmi rendszer nyújt. A tudomány térhódítása a gazdasági és társadalmi élet különböző területein, a tudományos-műszaki forradalom révén megnyíló lehetőségek teljes kihasználása, a gyorsított ütemű gazdasági fejlődés érdekében és a társadalom minden tagja szükségletének kielégítése érdekében — lehetővé válik a tulajdon szocialista jellege, a termelés tervszerű megszervezése, a fizikai és szellemi munka képviselőinek a népgazdaság fejlesztésében és támogatásában való aktív részvétele révén. A kapitalizmus és a szocializmus történelmi versenyében egyik fő területté vált tudományos-műszaki forradalom széles körű kibontakoztatása a szocialista társadalom fejlődésének fontos feltétele. A szocialista világrendszer létrejötte a világban folyó osztályharc alkotó része. / A szocializmus ellenségei nem mulaszthatnak el egyetlen lehetőséget sem arra, hogy megkíséreljék aláásni a szocialista államhatalom alapjait, hogy lehetetlenné tegyék a társadalom szocialista átalakítását és hogy visszaállítsák uralmukat. Az ilyen kísérletek határozott visszautasítása a munkásosztály vezette néptömegekre és a munkásosztály kommunista élcsapatára támaszkodó szocialista államhatalom elengedhetetlen funkciója. A szocializmus védelme — a kommunisták nemzetközi kötelessége. Minden egyes szocialista ország fejlődése és erősödése az egész szocialista világrendszer előrehaladásának fontos feltétele. Minden egyes szocialista ország népgazdasagának fejlődése, társadalmi viszonyainak tökéletesedése minden oldalú haladása egyaránt szolgálja a népnek és a szocializmus közös ügyének érdekeit. A szocialista országok kommunista és munkáspártjainak egyik legfontosabb feladata ezen országok sokoldalú együttműködésének fejlesztése és újabb sikerek biztosítása a két világi-endszer gazdasági versenyének döntő területein, a tudományos és technikai haladásban. A két rendszer közötti harc élesedésének körülményei között ez a verseny megköveteli, hogy a szocialista rendszer — kiindulva a szocialista államok alapvető érdekeinek és céljainak közösségéből, a marxizmus—leninizmus elveiből, amelyeken ezen allamok politikája alapszik —, mindinkább támaszkodjék a szocialista nemzetközi munkamegosztásra es a szocialista országok önkéntes kooperációjára, amely kizárja a nemzeti érdekek mindenfajta csorbítását, biztosítja külön-külön minden ország felemelkedesét. és az egész szocialista világrendszer erejének gyarapodását. Szakadatlanul növekvő gazdasági és védelmi erejére támaszkodva, a szocialista világrendszer lebéklyózza az imperializmust, korlátozza lehetőségeit az ellenforradalom exportjára és internacionalista kötelességét teljesítve, növekvő segítséget nyújt a függetlenségért és a szabadságért harcoló népeknek, megszilárdítja a békét és a nemzetközi biztonságot. Amíg fennáll az agresszív NATOtömb. addig a Varsói Szerződés szervezetére fontos feladat hárul, a szocialista országok biztonságának biztosításában, az imperialista hatalmak katonai támadásával szemben, a béke fenntartásában. A szocializmus sikerei, a világesemények menetére gyakorolt befolyása, az imperialista agresszió ellen folytatott harcának hatékonysága jelentós mértekben függ a szocialista országok összefogásától. A szocialista országok akcióegysége valamennyi antiimperialista erő összefogásnak fontos tényezője. A nemzetközi kapcsolatok új típusának kialakulása, a szocialista államok testvéii szövetségének fejlődése — bonyolult történelmi folyamat. A szocialista forradalom győzelme után a szocializmus építése, amely az általános törvényszerűségek alapján megy végbe, sok országban különböző formákban bontakozik ki, a konkrét történelmi feltételeknek és a nemzeti sajátosságoknak megfelelően. E folyamat sikeres fejlődése feltetelezi a proletár internacionalizmus elveinek szigorú betartását, a kölcsönös segítségnyújtást és támogatást, az egyenjogúságot, a szuverenitást, az egymás belügyeibe való be nem avatkozást. A szocializmus természetéből hiányoznak a kapitalizmusra jellemző ellentmondások. Amennyiben az eltérő gazdasági fejlettségi fokból, társadalmi struktúrából és nemzetközi helyzetből kifolyólag, illetve a nemzeti sajátosságokkal kapcsolatban ilyen vagy olyan nézeteltérések merülnek fel a szocialista országok között, ezeket a nézeteltéréseket a proletár internacionalizmus alapján, elvtársi megvitatás és önkéntes, testvéri együttműködés útján sikeresen meg lehet és meg is kell oldani. Az ilyen nézeteltéréseknek nem szabad megbontaniok a szocialista államok imperialistaellenes egységfrontját. A kommunisták látják a szocialista világrendszer fejlődésének nehézségeit. A szocialista rendszer azonban a társadalmigazdasági rend azonosságára, a szocialista országok alapvető érdekeinek és céljainak egybeesésére épül. Ez az azonosság a záloga annak, hogy sikéfül majd a marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus elvei alapján megoldani a fennálló nehézségeket, és még jobban megerősíteni a szocialista rendszer egységét. A kapitalizmus fellegváraiban — amint ezt a legutóbbi idők eseményei is bizonyították — a forradalmi harc, az egész demokratikus, imperialistaellenes mozgalom fő mozgató ereje a munkásosztály. A jelenlegi időszakot az jellemzi, hogy a munkásosztály, a széles dolgozó tömegek fokozódó harcot folytatnak nemcsak gazdasági helyzetük megjavításáért, hanem politikai követeléseik teljesítéséért is. A saját, létfontosságú érdekeiket védelmező dolgozók egyidejűleg a demokratikus szabadságjogokért és a szociális jogokért is harcolnak. Követeléseik mindinkább közvetlenül a monopoltőke uralmi rendszerét, politikai hatalmát veszik célba. A széles néptömegek mindinkább az ember kizsákmányolásán alapuló gazdasági és társadalmi rend gyökeres megváltoztatását kívánják. A munkásság nagy osztálycsatái sok kapitalista országban szétzilálják a monopóliumok hatalmát, elmélyítik a kapitalista társadalom ingatagságát és ellentmondásait. Előhírnökei olyan új osztályütközeteknek, amelyek meghozhatják az alapvető társadalmi átalakulásokat, a szocialista forradalmat, a más dolgozó rétegekkel szövetséges munkásosztály hatalmának megteremtését. Az utóbbi idők osztályütközetei csapást mértek a neokapitalizmus és a reformizmus hívei által terjesztett illúziókra, s újult erővel igazolták a marxizmus—leninizmus alaptételeit. A kommunista es munkáspártok a jobb- és baloldali opportunistáktól eltérően, nem állítják szembe a mélyreható gazdasági és szociális követelésekért, a fejlett demokráciáért folytatott harcot a szocializmusért vívott harccal, hanem azt e harc részének tekintik. A radikális demokratikus átalakulasok, amelyeket a monopóliumok, s azok gazdasági uralma és politikai hatalma ellen vívott harc eredményez majd, elő fogják segíteni, hogy még szélesebb tömegek is(Folytatás a 4. oldalon.) >