Délmagyarország, 1969. június (59. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-14 / 135. szám
Képes VILÁGHÍRAOŰ Koppenhágában készülődnek Holnap Szegeden: Küzdelem SPORT , o serlegért a valogatott merkozesre A DÉL-VIETNAMI FORRADALMI KORMÁNY AKCIÓPROGRAMJA. Tran Buu Kiem, a DNFF párizsi konferencián részt vevő küldöttségének volt vezetője — aki az új kormányban államminiszter — sajtóértekezleten beszélt a kormány megalakításáról és akcióprogramjáról. A Délvietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormánya 12 pontból álló akcióprogramját a népi küldöttek kongreszszusán fogadták eL E program célul tűzi ki Dél-Vietnam fegyeveres erőinek és egész lakosságának szoros tömörítését. a katonai és politikai harc fokozását. A program előirányozza továbbá a normális kapcsolatok létrehozását Észak- és Dél-Vietnam között, békés és semleges külpolitikát. diplomáciai, gazdasági és kulturális kapcsolatok kialakítását valamennyi országgal, függetlenül politikai ós társadalmi berendezésüktől, s így a békés együttélés öt elve alapján az Egyesült Államokkal is. Hangsúlyozza, hogy a Dél-vietnami Köztársaság nem csatlakozik semmiféle katonai tömbhöz, s nem engedi meg, hogy területén má6 országok katonai támaszpontokat tartsanak fenn és ott hadsereget vagy katonai személyzetet állomásoztassanak Bajnoki táblázatok NB I B-s kézilabdacsapatunk, a Szegedi Előre vasárnap vereséget szenvedett a Budai Nagy Antal SE-tőI a fővárosban, így ismét a táblázat alsó felére zuhant. A csapat idegenbeli szereplése nagyon rossz képet mutat, s elsősorban ennek „köszönhető" a rossz helyezés, melvet az alábbi táblázat szemléltet: A dán fővárosban minden előkészületet megtették a magyar labdarúgó-válogatott elleni mérkőzésre. A Politiken bemutatja a Sós Károly által kijelölt s ma érkező magyar válogatott keret tagjait: „Néhány nemzetközileg ismert, tapasztalt játékos van köztük — állapítja meg a lap —, akik, ha jó napot fognak ki, labdarúgó-parádét teremthetnek. Albert, Göröcs. Dunai II., Mészöly és Farkas szereplésével azonban a szakemberek az utóbbi időben elégedetlenek. A magyar válogatott két VB-selejtezó találkozóján és a bajnoki mérkőzéseken is csak Szentmihályit, Páncsicsot, Benét tartották igazán jónak. Budapesten különben már hosszabb ideje szólásmondás — a magyar válogatott a világ bármely együttesét, beleértve a világbajnokot is. képes legyőzni, de bármelyiktől, még a leggyengébbtől is kikaphat. Vajon mi melyik változattal találkozunk az Idrots-parkban ?" A SZEOL az esélyesebb 1. FTC 2. Sznndv SE 3. Csömöri TSZ SK 4. BNA 5. Videoton 6. Vári Fonó 7. Pécsi Dózsi 8. Sz.-feh. MAV 3. BVTK 10. Szeg. Előre 11. Nvíregvh. K. 12. MGM Debr. 9 7-2 228:154 14 9 6 12 168:152 13 9 6 - 3 165:158 12 9 6-3 181:176 12 9 6-3 170:170 12 9 5 - 4 174:185 10 9 4 14 171:161 9 9 4-5 187:168 8 9 3 - 6 167:188 6 9 9-6 127:156 6 9 2-7 174:212 4 9 1-8 153:183 2 NB II-® női kézilabdacsapatunk. a Tanárképző az utóbbi időben jól játszott és sorra nyerte mérkőzéseit, az utolsó helyről felkerült a 7. helyre. A bajnoki táblázat állása a következő: 1. Martfű 2. Kinizsi SSr 3. Hímv.-hely 4. Makó 5. B.-csaba 6. Szentes 7. Szegedi Tk. 8. Teiefongv. 9. VM KÖZÉRT 10. Kiskőrös 11. Cegléd 12. Tipográfia 9 7-2 97:47 14 9 7-2 101:62 14 9 7-2 108:88 14 9 5 13 71:57 11 9 4 2 3 9 5-4 9 4-5 9 2 3 4 9 3-6 9 2 2 5 9 2 16 9 117 69:65 10 77:86 10 62:74 8 46:67 7 70:78 6 52:75 6 61:82 5 52:85 3 OB II-® vízilabda-csapatunk 10 ponttal a harmadik helyen. Első helyen is Csongrád megyei csapat van. A Szentesi Vízmű helyezése gyengébb, de leszakadva nin®. 1. HAdmezóv. MEDOSZ 7 6 1 - 49:24 13 2. V. Izzó 7 5 - 2 42:17 10 3. SZEOL 7 5 - 2 31:30 10 4. MAFC 7 4 1 2 31:25 9 5. Bp. V. Mot. 7 3 2 2 37:34 8 6. VTSK 7 2 3 2 40:41 7 7. Tatabányai B. 7 3 1 3 33:42 7 8. Szent. Vízmű 7 3 - 4 18:29 6 9. G.-Villany 7 - - 7 27:42 10. Tipográfia 7 - - 7 21:45 Holnap, vasárnap H. MEDOSZ—SZEOL, vízilabdarangadót játszanak Vásárhelyen. A labdarúgó NB I B osztályában is elérkeztek a csapatok a tavaszi hajrá utolsó mérkőzéseihez. Minden együtt® igyekszik a nyári szünet előtt minél jobb helyezést elérni a táblázaton, hogy az őszi rajtnál a lehető legelőnyösebb helyzetből folytassa a küzdelmet. A SZEOL labdarúgói — mint ismeretes — a tavaszi szezon utolsó előtti mérkőzését vasárnap Nagybátonyban játsszák. A bányászok az eddig lejátszott 15 mérkőzésen szerzett 7 pontjukkal a táblázat utolsó helyén állnak. Gólarányuk is a legrosszabb az NB I B 18 csapata között, 29 kapott góljukkal szemben mindössze 6 gólt lőttek ellenfeleiknek. A SZEOL eddigi szereplése összességében jónak mondható. Ha azonban külön választjuk a csapat idegenben elért eredményeit a hazai mérkőzésektől, láthatjuk, hogy az idegenbeni teljesítmény gyenge: a megszerezhető pontoknak még az 50 százalékát sem tudták hazahozni. A vendégként játszott, 8 mérkőzésen 7 pontot szerzett a csapat, a ;,vidéki" mérkőzések gólaránya pedig 7:15. Kétségtelen, hogy a gyenge idegenbeli mérleg — az oroszlányi kisiklástól eltekintve — elsősorban a nehéz körülmények közt indult tavaszi rajt következménye. Az utóbbi hetekben mutatott játék alapján latolgatva a vasárnapi mérkőzés kimenetelét, még idegenben is a SZEOL-t tartjuk esélyesebbnek. A miskolci és az ózdi győzelem is csapatunk pontszerzési lehetőségét igazolja. A várható ®apatösszeállítással kapcsolatban Subits Lajos edző közölte, hogy Varga sérülése komoly gondot jelent. A kitűnő középpályás a BKV Előre elleni mérkőzésen vált harcképtelenné és sérülése súlyosabb, mint akkor látszott. Orvosi kezelés alatt áll, vasárnap nem játszhat. A csapat szombaton délelőtt utazik Nagybátonyba és előreláthatóan a következő 11 lép pályára: Nagy — Várhelyi III., Molnár. Kővári, Magyar. Várhelyi I.. Pikó Dávid, Mészár, Vörös, Vass. H. Gy. Bizakodik a Kender A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság első helyéért folyó versengésnek kétségkívül egvik ®élyese a Szegedi Kender SE. Jelen pillanatban a bajnoki táblázat harmadik helyéin állnak a kendergyáriak. de mindössze két ponttal vannak lemaradva az első és második helyezett — 16—16 pontos — Csongrádtól, illetve Dorozsmától. „VÁLASZTÁSI" PLAKÁT. „A távolmaradás: harc a re-1 akció ellen" — ez a francia kommunisták új választási plakátja, amely arra szólítja fel a baloldali érzelmű választópolgárokat, hogy tartózkodjanak a szavazástól vasárnap, az elnökválasztások második menetében, mert a két jelölt: Pompidou és Poher egyaránt a reakciót képviseli Ha játszik a Vasutas A hét végi műsor AZ ELFOGOTT PANAGULISZ. Június 6-ra virradó éjjel sikerült megszöknie börtönéből Panagulisznak, aki életfogytiglani börtönbüntetését töltötte, mellyel a Papadopulosz miniszterelnök, a görög katonai junta vezetője ellen megkísérelt merénylet miatt sújtották. Képünkön: a görög hatóságok megmutatják az árulás útján elfogott Panaguliszt a sajtó képviselőinek 8 DÉLMAGYARORSZÁG 1969. SZOMBAT, JUNIUS 14. SZOMBAT Labdarúgás. NB II: SZVSE— Ceglédi VSE, Vasutas-stadion, 4 óra (Szávó). Előtte SZVSE— Hódmezővásárhelyi MEDOSZ tárta lék bajnoki. Megyei bajnokság: Kisteleki TE—Szegedi Építők, Kistelek, fél li (Bartucz). Előtte ifibajnoki. Ifjúsági bajnokság: SZEOL n.—SZAK, SZEOL-pálya, 4 óra. Kossuth SE—SZEOL I.. repülőtér, fél 6. Megyei n. osztály: Móravárosi Kinizsi—Textilművek rangadó. Cserepes sor, fél 6 (Nyiri). Előtte Kinizsi—Textiles ifi. Városi bajnokság: EMERGÉ—Bőrösök. Juta-pálya, 5 óra (Czirok). Az Alsóváros Hódmezővásárhelyen játszik. Atlétika. Megyei utánpótlás és ifjúsági bajnokság, SZEOL-«tadion. fél 4. (Első napi küzdelmek.) Kosárlabda. A postás kosárlabda-csapatok országos tornája, férfiak és nők részvételével, Rókusi Tornacsarnok, 2 óra. (Első nap.) Üszás. Szegedi városi bajnokság, Újszeged. 5 óra. (Első nap.) VASÁRNAP Labdarúgás. NB ni: Kossuth SE—Mezőberényi Spartacus. Szőreg. fél 6 (Molnár S.). Előtte Szőregi Rákóczi—Szentesi Kinizsi megyei bajnoki felnőtt mérkőzés. háromnegyed 4 (B. Szűcs). Szőreg—Szentes ifimérkőzés 2 órától Megyei bajnokság: Dorozsma—Csongrád rangadó. Dorozsma, fél 6 (Békés megyei játékvezető). A felnőttek találkozója előtt ifimérkőzés. Ifjúsági bajnokság: SZVSE—H. MEDOSZ, Vasutas-stadion, háromnegyed 9. Megyei n. osztály: Tápé—Makói TVSE, Tápé. fél 10 (Jurka). Előtte Tápé—Makó ifibajnoki. Baktó—Nagylak. Petőfitelep, Füge sori pálya, ló óra (Albert). Előtte Baktó—Makói Spartacus tartalékbajnoki. Algyő —Nagymágocs. Algyő, fél 6 (Móra). Előtte Algyá—Szőreg tartalékbajnoki. Járási bajnokság : Tiszasziget—Szaty maz, Tiszasziget, 10 óra (Dr. Molnár). Röszke—Pusztaszer. Röszke. fél 9 (Gallyas) Forráskút—Asotthalom. Forráskút, fél 4 (Molnár J.). Üllés—Domaszék. Üllés. 3 óra (Szeles). Balástya—Zákányszék, Balástya. fél 5 (Halász). Üjszentlván—Sándorfalva rangadó. Ülszentiván, fél 5 (Horváth M.). Városi bajnokság: Siketek— Gyálarét. Juta-pálya. 5 óra (Kiss J.l. SZTK—Mihálytelek. Ady tér. 9 óra (Bálint). Falemezgyár—Konzervgyár. SZEOL-stadion, fél 9 (Barna). Csapataink idegenben. A SZEOL Nagybátonyban. a Dózsa Kecskeméten, a SZAK Orosházán. a Postás Makón mérkőzik. Atlétika. Megyei utánpótlás és ifjúsági bajnokság, SZEOL-stadion, 9 óra. (Második napi küzdelmek.) Kézilabda. NB n-es mérkőzés: SZTK—Bp. Telefongyár nők, Kisstadion. 10 óra (Ruszina). Megyei bajnokság: SZTK—Textilművek férfiak. Kisstadion. 10 óra (Dobórzky. Hafdú). SZEOL— Szentesi Kinizsi nők és férfiak. 9 óra és negyed 10. Adv tér (Kliiment, Plavetz). Ifjú Garda— Textilmüvek nők, Szőregi út, 9 óra (Hetényi, Szedő). Sándorfalva—Szegedi Spartacus férfiak. Sándorfalva. 10 óra (Kiss I., Kiss S.). KITE—Hódmezővásárhelyi Metripond férfiak, Kistelek. fél 11 (Papp Gy., Ácsai). Mórahalmi Gimnázium—Szentesi MÁV nők. Mórahalom, 10 óra (Akosi. Pálfalvi) Kosárlabda. A postás kosárlabda-csapatok országos tornája, férfiak és nők részvételével. Rókusi Tornacsarnok, reggel 8 óra. (Második nap.) Röplabda. NB l-es mérkőzés: Sz. Spartacus—Miskolci Vasutas SC nők, Tisza-parU Gimnázium udvara, 10 óra. Üszás. Szegedi városi bajnokság. Üjszeged, 5 óra. (Második napúi A Kender edzője, Galgóczi Károly nem szív®en beszél bajnoki ®élyeikről. — A bajnokság elején nem a minden áron bajnokságot nyerni célt tűztük a játékosok elé — mondta. — Két kulcsemberünk. Óvári és Varga visszavonult, helyükre fiatalokat állítottunk a csapatba, akik be is váltották a hozzájuk főzött reményünket. — Nagy gondot jelentett szakosztályunk vezetőségének, hogy örököltük elődünktől. a volt UTC-től. a inegyeszerte tapasztalható tartózkodást. A sportszerűségre gondolok, hiszen köztudomású, hogy egy csapat sem jött szív®en Újszegedre játszani. Még az elmúlt ®ztendőben is a CSLSZ sportszerűség! versenyében egyaránt utolsó helyezett lett az első, az ifjúsági és a tartalék csapatunk. — Az idei bajnoki szezon megindulásakor elsősorban a sportszerűségre nevelést tűztük ki célul. Az eddigi eredményeink azt i gazol iák, hogy hely® úton járunk. A bajnoki küzdelmekben résztvevő csapataink közül csupán ifinkből került a kiállítás sorsára még a szezon elején egy játékos. A táblázaton elfoglalt helyezésünk is bizonyítja elhatározásunk helyességét. — Jelenlegi célkitűzésünk: szeretnénk megnyerni Szentesen a hátralevő mérkőzésünket. ezzel biztosítani tudnánk az első három hely egyikét a tavaszi szezon befejezésekor. A többit majd novemberben meglátjuk — mondotta befejezésül Galgóczi Károly edző. Az év nagy labdarúgó-találkozójára kerül sor holnap, vasárnap Szegeden a Vasutas-stadionban, délelőtt 10 órai kezdettel. A szegedi SZŰR vidám műsora keretében a színészek és az újságírók mérik össze tudásukat a zöld gyepen. Képünkön a Kupák Kupája, az értékes ezüstserleg látható, amelyért mar 1962 óta mérkőznek a neves ellenfelek. Hogy most kié lesz egy évre a vándordíj? Arra feleletet kapunk a holnapi műsor keretében, amelyre ma, szombaton délelőtt a Kárász utcai jegyirodában és a Sajtóház hirdetési irodájában elővételben is lehet jegyeket vásárolni. Jegyek természetesen vasárnap a helyszínen is válthatók még. Eredmények Brazília—Anglia 2:1 (0:1) Rio de Janeiróban 120 000 néző előtt a brazilok bizonyultak jobbnak. A csaknem végig vezető angolok ellen II perccel a befejezés előtt szerezték az egyenlítő, majd 9 perccel a mérkőzés vége előtt a győzt® gólt. Góllövők: Tratao (79. perc), Jairzinho (81. perc), illetve Bell (13. perc). Szegedi Kender— Szegedi Spartacus 1:0 (0:0) Újszeged, SZAK-pálya, 400 néző. Vezette: Tóth M: (Kecskemét). Az első fél* időben a gyári csapat, fordulás után a Spartacus volt a jobb. A gólt a második félidő közepén a cserejátékosként beállt Ördögh szerezte. Utána megélénkült az iram, és mindkét csapatnak volt egy nagy helyzete. (Megyei labdarúgó-mérkőzés.) Jók: Magda, Magyar L.j Krecskai, illetve: Papp, Bába. Déli ifjúsági válogatott— SZEOL II. 3:1 (2:1) A Szegeden megtartott edzőmérkőzésen a válogatott mindhárom gólját Bán László (Bajai Vasas), a SZEOL gólját Vass Ferenc rúgta. SZVSE—Pánai Vasas 5:3, 2533:2484 Az NB l-es férfi tekecsapatok a Vasutas-stadionban játszottak. Legjobb dobó: Slajchó 470, illetve: Balla 429. Á huszadik mérkőzés A Csongrád megyei labdarúgó-bajnokságban nagyjelentőségű, a holnapi, Dorozsma—Csongrád rangadó. A két csapat azonos pontszámmal áll az első helyen, és a győztes most két ponttal „megugorhat". Ez lesz egyébként a kél együttes huszadik egymás elleni bajnoki mérkőzése. Ebből most a tizedik dorozsmai összecsapásra kerül sor. Eddig Dorozsmán a hazaiak hatszor nyertek, egyszer (tavaly) döntetlen volt az eredmény, és két alkalommaj (még 1953-ban és 54-ben) i Csongrád győzött. A pályaelőny miatt ezúttal is a Dorozsma esélyes a két bajnoki pont megszerzésére. H. L. DÉLMAGYARORSZAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottságának napllapla. — Főszerkesztő: F. Nagy István. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10.. telefon: 13-535. 13-003. — Felelős kiadót Kovács László. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Vállalat, Szeged. Bajcsy-Zsilinszky u. 28. (Index: 29 053). — Előfizetési dil egy hónapra 30 torint