Délmagyarország, 1969. május (59. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-11 / 106. szám

H év múlva holnap Politikai görcsök Néha megmosolyogjuk a jövőt Mottó: „A nép szigorú munkaadó. Sok munkát ad. SOK feje van, mindent lat és mindent követel. Régen szidta az ember a tőkést, harcolt ellene, a dolog egyszeri: volt. Most szemb® jön az utcán egy ember és megkérdezi: hát maguk ezt micrl csinálják így?" (Kádár János). Múltkor, amikor olvasóink közül egyszerre többen is megkérdezték tőlünk, hogy mikor hozzák már végre rendbe az egyik szegedi utcát, mielőtt választ adtunk volna, természetesen felkerestük a kérdéssel az illetékes tanács csoportvezetőjét. Mit válaszolt? Azt ugyan nem mondta, hogy fogalma sincs róla, de azt sem tudta pontosan, hogy mikor. Néhány éven belül feltétlenül. Korábban már egyszer szerepelt is az aszfaltozás a költségvetésben, de mivel a pénz sokfelé kell, elvitte egy fontosabb munka. Csak a legszükségesebbre jut, s ami még halogatható, el kell halasztani. Naponta botlunk a bajokba Tulajdonképpen teljesen érthető érvek ezek. Nem egy-egy tanácsi dolgozó hibája, nemtörődömsége annak az oka, hogy (bár a tanács kezében levő anyagi eszközök a múlt években igen tekintélyesen növekedtek), a várakozástól, az igényektől jócskán elmaradtak. Igen ám, de a járókelő. a város polgára nem egykönnyen nyugszik meg Ilyen sommás érveléstől. Aki naponta botlik meg ugyanabban a járdából kiálló kőben. kényszerül félkilométeres kerülőre, amikor hazamegy, szagolja a csatorna bűzét, veszít értékes perceket, félórákat a forgalmi dugók miatt (s még két bekezdésben lehetne folytatni ezeket az „apró" napi kellemetlenségeket, kényelmetlenségeket, amelyek nem méltók egy magát nagyvárosnak nevező településhez), annak mindig az a fontos, ami őt érinti, őt bosszantja. Ráadásul olykor a sajtó ^ingerli" is a közvéleményt. A tervekkel: elkészült a tanács éves költségvetése, kétéves pénzügyi terve, készül a negyedik ötéves terv, jóváhagyásra terjesztették fel a távlati fejlesztési tervet, elfogadták a délnyugati városrész részletes rendezési tervét, most dolgoznak a Belváros beépítési tervén (és ezt a felsorolást is lehetne még jócskán folytatni). Az emberek kapkodják a fejüket, s megkérdezik: mire való ez a rengeteg rövid-, közép- és hosszútávú terv, ha azt emberfia meg nem tudja mondani, hogy a mi utcánkat mikor aszfaltozzák ki? Csak távlatilag tervezünk, de nem tudjuk, mit csinálunk holnap? S mosolyognak, amikor hallják, hogy a városrendezők azon vitatkoznak, legyen-e, s hói legyen majd egyszer, az ezredforduló táján földalatti autóparkoló Szegeden. Bizony én is hajlamos vagyok sokszor együtt mosolyogni velük. Oszd be és gazdagodj Persze, jól tervezni, reálisan tervezni nagyon nehéz dolog. A bírálóknak, megmosolygóknak összehasonlíthatatlanul könnyebb a helyeetük. őket nem szorította annak idején a merev, utagílásos rendszerű tervgazdálkodás, s most nem kell keresniük a rugalmas, önálló tervezés legalkalmasabb .módszereit. Bár meg kell hagyni, hogy a „merev" (ezt a pénzt erre adom, azt arra, másra felhasználni nem szabad, ha megmarad, viszsza kell adni) években Szeged akkorát fejlődött, mint előtte hosszú évtizedek alatt, s most, az új gazdasági mechanizmus második évében már elmondhatjuk hogy minden zavar, megtorpanás nélkül, a korábbinál még lendületesebben fejlődik tovább. De annak azért igaza van, aki azt szeretné, hogy a tervek ne az archívumok számára készüljenek (a körülbelül tíz éve készült húszéves távlati terv is oda került, bár haszontalan munkának nem nevezhetjük. Sok tanulságot levontak, egyes részeit fel is használták újabb munkáikban a szakemberek), hanem egészükben is a város és lakóinak gyarapodását szolgálják. Az a tervezési metódus, amelyet a városi tanács ezekben az években igyekszik kialakítani, éppen ezt a célt szolgálja. Nagyon leegyszerűsítve a kérdést: ezelőtt úgy állt össze az évi költségvetés, hogy a megadott összeget szétosztották, amire telt, telt, amire nem, : nem. Most igyekszenek fordítva csinálni; az igényeket előbb összehordani, s azokból kialakítani a költségvetést. A kétéves pénzügyi terv (amit az idén csináltak először) azt a célt szolgálja, hogy ne kelljen a tervezésben december Síével megállni, hiszen csak a naptár zárul le évenként, az élet folyamatos, A lehetőségele valóban végesek, annyi pénze sosem lesz a tanácsnak (nem is volt soha), hogy minden problémát rövid időn belül mindenki számára megnyugtató módon megoldjon. Éppen ezért van szükség az eddiginél átgondoltabb, körültekintőbb tervezésre. Élj, mint maga a város És távlati tervezésre is. Senki sem szeret máról holnapra élni, egy város, amely ma is már csaknem 130 ezer polgárának ad otthont, semmiképpen nem engedhet meg magának ekkora könnyelműséget. Az lehet, hogy ma még nem tudjuk megmondani valamelyik utcáról, mikor aszfaltozzák ki, de hogy melyik utcát kell kiaszfaltozni, azt tudni kell és tudjuk is. A városrendezés, a városépítés kérdéseiben a véletleneknek, esetlegességeknek nincs helyük, csak a tudományosan pontos terveknek, amelyekben legfeljebb annyi a bizonytalansági tényező, amennyi a tudományos módKülföldre utazók valutaellátása A Magyar Nemzeti Bank közleménye 1969. május 15-től kezdő- A nyugati országokba útadóén az idegenforgalommal zó turisták részére a Makapcsolatos igények jobb gyar Nemzeti Bank az eddikielégítése érdekében az gi 70 dollár helyett, az ehalábbi változások lépnek hez fűződő előírások váltoeletbe: A szocialista országokba utazók a megállapított évi 6000 forintos kereten belül korábban egy alkalommal, legfeljebb 14 napra, személyenként és naponként 150 forintnak megfelelő külföldi fizetőeszközt kaphattak. A 14 napos korlátozás megszűnik. Megszűnik továbbá a rokoni látogatás címén a zatlanul tartása mellett, 100 dollár kiutalást engedélyez. A gépkocsival utazók üzemanyag-költségre a jövőben is külön valutakiutalásban részesülhetnek. Akik május 15-e előtt felvették a korábban engedélyezett összeget, de még nem hagyták el az ország területét, pótlólag — ott ahol az eredeti ellátmányt vásároituristaellátáshoz képest ala- ták — megkaphatják a kücsonvabb ellátás. A látoga- lönbözetet. tök is 150 forintnak megfelelő fizetőeszközt igényelhetnek az évi 6000 forintos kereten belül, annyi napra, ahány napra utaznak. A Jugoszláviába utazó turisták, ugyancsak a fenti 6000 va)utakjszolgáítató forintos kereten belül, az . _ , . eddigi évi 700 dinár helyett (Országos Takarék pénztár, 1000 dinárt igenyelhet**k IBUSZ) nyújtanak. A valutakiutalásra vonatkozó egyéb rendelkezések, valamint az illeték, jutalék és költségtételek változatlanok. Részletes tájékoztatást a helyek szerek és elvek fejlődéséből következik. Ahogy a város maga organizmus, állandóan változik, idomul, fejlődik, a jó városterv éppúgy él, finoman és rugalmasan alkalmazkodik az új s újabb követelményekhez. Egy távlati rendezési terv, de még egy beépítési terv (lásd a Tarjánét, ahol a tervezés és a kivitelezés befejezése között szükségszerűen hoszszú évek telnek el) sincs soha készen, mindig dolgozni kell rajta, mindig azsurban kell tartani. Ez nem hiba, s legfőképpen nem a tervezésé. Az lenne a hiba, ha hagynák elhalni, kivihetetlenné, elévültté válni, megmerevedni. Szeged gazdasági és kulturális fejlődése szemünk elótt vált át közepesről gyorsra, autós nyelven szólva, most tesszük a sebességváltót „direktbe". Szerencsés egybeesés, hogy a rendelkezésre álló tervezési lehetőségek is éppen most válnak különösen alkalmassá arra, hogy az eddiginél jobban szolgálják a célok elérését. A türelmetlenség jogos, de csak addig a határig, amíg a követelések megmaradnak a valóság talaján. Azt eddig is számonkértük, s ezután sem marad szó nélkül, ha a tervek helyébe netán felelőtlen ígérgetés lép, vagy ha a jó terv rossz kivitelezés miatt nem valósul meg. Most azonban mindenképpen érdemes optimistának lenni. Fehér Kálmán S

zembe jön az utcán egy ember és megkérdezi: Miért nem teszik már szóvá, hogy ...?, miért nem bírálják meg jó keményen, hogy ...? — és szalad tovább, azzal a jó érzéssel, hogy kilőtt egy figyelmeztető rakétát, s ezzel megtette a magáét. Meg sem várja a választ. De most elmondom neki. Más megszólítottak nevében is. Legelőször talán azt, hogy igenis szóvá tesszük. Pártmunkások, társadalmi és tömegszervezetekben dolgozó elvtársak naponta szenvedélyesen szóvá teszik minden lehetséges fórumon az emberek problémáit, gondolatait. S nem is minden haszon nélkül. Csak erről más is eszembe jut. Egy korábbi panaszos sóhajtásom ellenpéldája. Régebben egyszer a „főhivatású kritikusokat" akartam megpirongatni egyik cikkemben. Azokat, akik zsebretett kézzel jönnek, mennek közöttünk, és elsőrendű elhivatottságot éreznek arra. hogy bírái legyenek közösségek igyekezetének. Sohasem ismertük el valami ilyesféle ..munkamegosztásnak" a jogát. De most az érem másik oldala tetszik hangsúlyosnak: az sem való. hogy mindig másokat biztassunk „észrevételezésre''. Politikai görcsök élnek bennünk — magyaráztam egy ismerősnek, aki pedig olyan módon érvelt: „Jobb, ha ti mondjátok!" És meg is leltük ezeket a görcsöket. Kis tartózkodó félelem a nyelven; csekélyke önbizalom, mert hogy őrá „úgysem figyelnek": annak a tévhitnek a maradéka, hogy „de hát akkor esetleg nekem majd valahol visszalőnek". öreg lerakodások ezek. Régi reflexek. Arra azonban jók, hogy szemléltessék, milyen végtelenül nehéz föloldani az idejétmúlt, korszerűtlen, közállapotunkhoz már semmiképpen nem illő politikai görcsöket. Jó évtizede győzködjük az embereket arról, s maguk is nap mint nap tapasztalhatják, hogy itt alapvetően megváltozott a társadalmi légkör; olyan politikát dolgozott ki a párt, amelynek egyenes az íve és általános rokonszenv kíséri. De hiszen nem kell erről sokat beszélni, érzi mindenki. És mégis Vissza-visszalopakodik magatartásban, gesztusban, fogalmazásban, s olykor módszerben is a gondolkozásba egyegy olyan reflex, amit a régi hatások váltottak ki. Reflexek, amelyek időben tovább élnek eleven hatásuknál. Igaz, a politika vagy helyesebben a közélet szélein. S főleg olyan emberekben, akik valamiért már akkor lecsitították magukban teljesen a politikus elemet, bezárkóztak — s máig sem szellőztették ki teljesen a tudat kis kamráeskáit. Nagyon kényelmes dolognak tetszik ez — pedig gondolati restség az oka. ök még mindig azt hiszik, különleges helyzet kell ahhoz, hogy valaki mondja a véleményét. Vagy különleges bátorság. Pedig szó se róla. Ma már csupán több társadalmi kötelességtudat. Gondolhatunk ugyan a régi görcs mellé új ellenkezést is. Olyat például, hogy sok a bátorítás a nyílt beszédre, a bírálatra, a javaslattételre — de kevés annak a becsülete. Olyat is, hogy meghallják ugyan, meg föl is jegyzik — de marad a dolog a régiben. És van Ilyen, kétségtelenül. Vannak intézmények is. amelyek dacolnak a közvéleménnyel, személyek is, akik fél füllel iia odafigyelnek. S az is előfordul, hogy nagyon jól meg is szívlelik, amit így összeszedegetnek, de nem túl következetesek az észrevételek további sorsának intézésében vagy képviseletében. Szemlélek dolga hát ez leginkább minden- helyen és minden fokon. Mert a szocializmus sem óhaj-társadalom. Itt sem elég csak kigondolni és kimondani a véleményt, az ötletet, a kritikát. S kár volna rácsodálkozni arra a véleményre, hogy bizony, sokszor meg kell harcolni a jóért is. Vállalni kell érte a fáradságot, néha a meg nem értést, máskor szemek haragos villogását — egyszóval azt, amit patetikusan így mondunk: a harcot. Nem azért, mintha csak csupa kényelmes, hajthatatlfih emberekből meg örökmozgó forradalmárokból állna ez a társadalom, s ilyen csoportok képeznének frontokat. Hanem mert olykor magamagunkat is rajtakaphatjuk ellenkezésen. zsörtölödésen, szájhuzogatáson, ha nem olyan ügyről van szó. amelyért éppen magunk vállaltuk a fáradozást. Hányszor előfordul politikában járatos emberrel is, hogy abban sem igen vállal kezdeményezést, amire pedig határozatok bíztatnak. Még a legutóbbi választáskor sem igen örült senki annak, hogyha két jelöltet állítottak egy országgyűlési vagy tanácsi mandátumra, — „minek komplikálni!" — pedig már akkor is tudtuk, éreztük, hogy a több jelölt elve felé törekszünk. Mennyimennyi óvatoskodássai, hányszoros nekifordulással készülődünk olykor, még a cselekvési kötelesség terhével hii^atotta/c között is. De azért azt sem lehetne elvvé tenni. hogy félre minden óvatossággal! A megfontoltság fegyelme nélkül jó ügyet jól szolgálni bajos lenne. Görcseink azonban itt-ott ma is tapinthatók. S ezek közül a legrosszabb és legoktalanabb talán az, amelyik a nyelvre kőt csomót. Igenis mondja mindenki a magáét a szocializmusért. Mondja egyszer-kétszer tízszer, fáradhatatlanul és harcosan, mindaddig, amíg meg nem győzik gondolata éretlenségéről, javaslata koraiságáról, irrealitásáról — vagy meg nem valósul időszerűnek, használhatónak és értékesnek minősített gondolata. Sz. SIMON ISTVÁN Az újvidéki vásáron A hagyományos újvidéki mezőgazdasági vásárt és kiállítást pénteken nyitották meg ünnepélyesen. Sorban az idei vására harminchatodik, s egyben egész történetében a leggazdagabb. Idén már 25 ország ezernél több kiállítója vitte el Üjvidékre legújabb gépeit, berendezéseit, technológiai és agrárkémiai újdonságait, közöttük hazánk is. A vásár kereskedelmi jellege is egyre erősödik: komoly üzleteket köthetnek itt a kereskedők. A tavaszi mezőgazdasági vásár csak nyitány Újvidéken, hiszen ez az élénk város újabb kezdeményezéseket vállalt. Az erre rendelt s alaposan bővített vásárközpontban ősszel zöldségés gyümölcstermesztési kiállítást rendeznek, amiben szintén komoly magyar részvételre számítanak. De hasonlóan érdekesnek ígérkezik a Gyermekvilág című nemzetközi kiállítás, amelyre 22 ország küld anyagot. Ezen a gyermekélettel összefüggő valamenynyi problémakört bemutatják: a gyermekegészségügy, tékgyártás stb. újdonságait A gyermekélet fontos témaköréiből — egyidőben a bemutatókkal — tudományos konferenciákat is rendeza ruházat az oktatás, a já- nek. é— Kozmikus fechnika Velencében szombaton vé- Német Szövetsegi Köztársaget ért a második nemzet- ságból. Japánból. Angliából, közi kozmikus technikai ér- Franciaországból és Olaszortekezlet. A négynapos érte- szagból. kezlet munkájában több Körülbelül ötven tudomámint 150 tudós és szakember nyos beszámoló hangzott el vett részt, 22 országból, köz- és került megvitatásra. Az tük a Szovjetunióból. Ma- értekezlet résztvevői behatógyarországról, az Egyesült an foglalkoztak az új típusú Államokból, a Német De- rakétahajtóművek kifejleszmokratfkus Köztársaságból, a tésének problémáival. A Ganz-MÁVAG szí vattyúberendezései állításon az újvidéki WiVASÁRNAP, 1969. MÁJUS 1L DÉLMAGYARORSZÁG 3 »