Délmagyarország, 1969. május (59. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-21 / 114. szám

Kihaló foglalkozás? Egy fiatal MAI ÉDES ANNÁK tíszt Háztartási alkalmazottnak, írták akkor is hivatalosan, mikor a szó legszorosabb értelmében cselédék voltak. „A gazda feljelentésére a szolga mindjárt fogadtassák el és 24 páltza botütésekkel megbüntetvén, annyiszor amennyiszer adják vissza gazdájának, ha pedig azt szolgálni nem akarná, küldjék tömlöcbe" — szól az elsó városi cseléd rendelet, az 1804-ben, Pest megyében kiadott, 20. paragrafusból álló drákói szabályzat. A cselédszökés gyakori lehetett, mert legszigorúbban éppen azt büntetik. Az 1857-es cselédszabályzat is alacsonyrendű emberként kezeli óket: „A cseléd gazdájának parancsait, intéseit és feddéseit tisztelettel és szerénységgel fogadni köteles". Alkalmazottat tartani rang volt A századforduló Magyarországában a jéjlét egyik fokmérője volt, hogy hány cseléd sürgölődik a házban. „Prolinak" számított a tisztviselő is, ha nem tartott szolgálót. Az értelmiség, a köztisztviselők, katonatisztek rangjához tartozott a cseléd, és „leégett" ember volt az az ügyvéd, ahol a kliensnek nem a szobalány nyitott ajtót Legtöbb cseléd a fővárosban 1910-ben volt 70114. s noha a lakosság száma 1920 körül Jelentősen emelkedett, a cselédek száma ezt a rekordot már nem érte el. Még az 1930-as válság években sem, pedig akkor — a Katolikus Háziasszonyok Szövetségének adatai szerint — új rétegek konkuráltak az addig többnyire falusi lányokból kikerülő cselédekkel: Jelentkezett egy, a közgazdasági egyetemet „summa cum laude" végzett lány, bárónő, és kiöregedett lokál-táncosnő. Ezekben az években, amikor az öngyilkosságok száma a gazdasági válság miatt rendkívül megnövekedett, még több hír jelent meg az újságokban lúgkövet ivott, Tiszának—Dunának ment cselédlányokról. A vidéki városokban, így Szegeden ls aránylag kevesebb szolgálólány volt, mint a fővárosban, de a Délmagyarország akkori példányaiban sok cselédöngyilkosságról olvashatunk. „Egy Somogyitelepi lány a Dugonics téren követett el öngyilkosságot. A 16 esztendős lány nem birta a nehéz munkát, elbocsájtották munkahelyéről". — olvashatjuk például a Cserkészlányok az öngyilkosjelöltek megmentéséért című cikkben (Délmagyarország 1931. április 23.). Dc hogyan ls lehetne jótékonykodással megmenteni a többségükben tanyáról bekerült lányokat n testi-lelki kiszolgáltatottságtól. amikor az újság arról is hírt nd. hogy „80 filléres ínségnapszám van a tanyákon". A faluról került cselédlányok sorsát szimbolizálja a Kosztolányi Dezső mintázta Édes Anna, mégis a legtöbb nem jutott el — nemhogy a véres lázadásig —, de addig sem. hogy amikor lehetősége volt rá, más munkát keressen. Ma is sok olyan magánalkalmazott van (főleg Idősebbek), akik még n felszabadulás előtt kezdték ezt a munkát és még nem mentek nyugdíjba. A statisztika szerint 1946-ban 50 ezer, 1957-ben 10 ezer 300 háztartási alkalmazott volt (mintegy fele Budapesten dolgozott.). Legtöbbjük idős, a nyugdíjkorhatár felett pedig 35,4 százalékuk van. Fiatalok számára csak átmeneti megoldás ez, nem titok, főleg a lakás miatt vállalják. láppénz és nyugdíj A háztartási alkalmazottaknak 1945 előtt csak a Tanácsköztársaság Idején volt szakszervezetük, ma a HVDSZ-hez tartoznak. Érdekvédelmük azonos a más munkaviszonyban álló dolgozókéval, de n törvény szerinti egyenlőség gyakorlatban nem valósul meg, főleg a háztartási munka sajátos Jellege miatt. Az alkalmazottak nagy része bejáró, s amennyiben heti 30 órát dolgoznak egy munkahelyen, már SZTK biztosításra és nyugdíjra jogosultak (10 évi szolgálat után). Szegeden és közvetlen kögnyékén jelenleg 232 „személyi szolgálatra" (ez a hivatalos titulus) fogadott magánalkalmazott van. A megyében mintegy 450 öszszesen. Ma már ritkaság, hogy egy családnak két alkalmazottja ls legyen, a megyében mindössze 2 ilyen család van. A háztartási alkalmazottak száma kiegészíthető a heti pár órában bejáró takarítónőkkel, akik munkaidő után vállalják aránylag magas, 8—10 forintos órabérért ezt a munkát. Némelyik állandóra felvett háztartási alkalmazott meglepően jól keres, különösen a gyermekek gondozására, vagy idős családtag ellátására fogadottak. Az alkalmazottak között legkevesebb a 30 év körüli, sok az idős vagy az egészen fiatal. Milyen a bánásmód? Szégyen bevallani? J. Aranka 16 éves: „Kevés ugyan a szabad időm, de munkámmal elégedettek, Jól bánnak velem, s én is szívesen dolgozom. Hatkor kelek, este 9 ora, mire a vacsorázás után elvégzek mindent, de délutánonként 3 órát szabad vagyok. Nem hajszolnak és ezzel nem élek vissza. Mindent rámbízhatnak. Moziba járok, könyvet háziasszonyom szokott ajánlani és adni. De ha kérdezik, nem vallom be, hogy háznál dolgozom". B. Józsefné, közel 60 éves, özvegyasszony: „1954 óta vagyok jelenlegi helyemen, egy orvosházaspárnál. Nincs bajunk egymással. A gyerekeket jóformán én neveltem fel, ma ls tudok az udvarlóktól a vizsgákig mindenről. Mikor beteg voltam, ágyamhoz hozták a reggelit, ebédet is. Sok a háztartási gép, én utánam talán nem is lesz már szükség senkire". Tudnak az SZTK-ban olyan családról is, ahol csak pár hétig hajlandó megmaradni minden alkalmazott ... Mi a jövő, kihal-e ez a foglalkozás? A gépesített nyugati háztartásokban egyre kevesebb az alkalmazott, s nálunk ls ez a jövő. De mert a gépek nálunk még nem olcsók, és főleg: nem automatikusak, tehát csak megkönnyítik a munkát, de változatlanul rabolják az időt, nem egyhamar mondhatnak le a segítségről a dolgozó asszonyok. Aki jól keres, szívesen kifizeti a még oly magas órabért ls, hogy maradjon ideje pihenésre, tanulásra, gyereknevelésre. És számítsunk csak reálisan: a társadalomnak is fontos, ha a felsőfokon képzett asszonyok energiájának nagy részét a munkahely köti le, csak zavartalan, jó munkájukkal térül meg képzésük költsége az államnak. Fontos tehát, hogy segítséget kapjanak, pihenten menjenek a munkába — s ilyen relációban még hasznosabb a háztartási alkalmazottak gazdasági szerepe. Szükség van a segítségre Jelenleg nem könnyű Szegeden háztartási alkalmazottat kapni (ez persze a bánásmódot is meghatározza), a munkaerőt lekötik az üzemek. Csak helyeselni tudjuk, hogy a fiatal lányok a jövőt blztosftó szakképzettség megszerzésére törekszenek. Ma is főleg értelmiségieknél dolgoznak alkalmazottak, ezt a fizetés miatt sem birja mindenki. De alkalmi segítségre szüksége lenne nagyon sok háziasszonynak, s ezt a szolgáltató üzemek (Patyolat, kölcsönző vállalatok) munkáján kívül más ls szolgálná: olcsón takarítást vállaló céget kellene létrehozni és az Igényeknek megfelelően fejleszteni. Szegeden jelenleg az Unlverzál Ktsz vállal meglehetős borsos áron ilyen munkát, s mint megtudtuk, nekik is muhkaerő gondjaik vannak. Viszont az ilyen cégek, meg a jobb háztartási gépek tudnák csak megszüntetni ezt a ma már nem is emberileg, inkább a munkakörülmények miatt nem „vágyálom" foglalkozást. P. Szőke Mária élete Szöveg nélkül cc^? % Befejezték az Egy fiatal tiszt élete című tévé-film : forgatását néphadseregünk egyik harckocsizó-egységé- i nél. A Toncs Gusztáv had- : nagy életéről, munkájáról, | küzdelmeiről és sikereiről szóló film sokrétűen érzékelteti a nézők előtt napjaink katonai nevelési problémáit és a korszerű harc megvívására történő felkészülés műhelytitkait. >Kv w K..6 • Lfc^MJU-.. Pakstól Szoboszlóig Most már valamennyi vi; déki napilap — a Délmagyarj országhoz hasonlóan — hétj köznap 8, vasárnap 12 olda\ Ion jelenik meg. Tehát közös | vasárnapi számuk 240 oldalt tenne ki. Tekintélyes meny| nyiség! Ezúttal a Hajdú-Élhar megyei Naplóból, a Dunántúli Naplóból, a Komárom megyében megjelenő Dolgozók Lapjából és a Tolna megyei Népújságból vettük híreinket. Rendezik atomfalut Tallózás a megyei lapokban az *t A Tolna megyei tanácsi tervező vállalat a közelmúltban elkészítette Paks új központjának rendezési tervét. A jelenlegi faluközpontot meghagyják, az újat a falu déli oldalán jelölték ki. A „súlypont" különben is délebbre tolódott az utóbbi évtizedekben: itt épült ki a konzervgyár, az új lakónegyed, s Itt van az új középiskola is. A faluközpont kialakítását meggyorsítja a paksi atomerőmű építése, az építkezés felvonulási lakótelepének kialakítása. Lakodalom — rendelésre Néhány hete adta hírül a sajtó, hogy Tatabányán megnyílt a családi ünnepeket, eseményeket rendező intézet. A hosszú és hivatalos cím helyett inkább családi ünnepek házának nevezik az intézmény központját. A múlt hét végén volt itt az első, úgynevezett rendezett lakodalom. Az Ifjú pár nem bajlódott a meghívók kinyomtatásával, a menyasszonyi csokor vásárlásával, az Italok beszerzésével, az ünnepi hangulatot emelő kamarakórus . meghívásával. Mindezt az irodára bízták és hiány nélkül meg is kapták. A műit hetekben kilenc temetést is rendeztek. Gondoskodtak a sírhelyről, a szállításról, a beszédről és zenéről. A családtagok szívesen veszik igénybe ezt a szolgáltatást is, mert megkíméli őket a temetéssel kapcsolatos kellemetlenségektől. Képzőművészeti centrum A Baranya megyei tanács végrehajtó bizottsága a köztimúltban megvitatta a képzőművészet helyzetét és úgy döntött, hogy a meglevő adottságokat továbbfejlesztve Baranyában az ország egyik képzőművészeti centrumát alakítják ki. A megyei tanács jelenlegi székházát az •'•) tanácsház felépülése után átalakítják, s itt helyezik el a Modern Magyar Képtárat, a Zsolnay-gyűjteményt, a kerámiakiállítást és a később létrehozandó műcsarnokot. Az egyik legjelentősebb hazai műgyűjteményből, Bedő Rudolf magángyűjtő anyagából 600 képet megvásárol a tanács, tízéves szerződéssel évi 60 ezer forintért, és ezzel magas színvonalú anyaggal egészíti ki a Modem Magyar Képtárat, amely már nem mennyiségi, csakis minőségi gyarapítást igényel. Továbbra is tárgyalásokat folytatnak olyan nagy művészekkel. Illetve hozzátartozóikkal, mint Ferenczy Béni, Gorka Géza, Kovács Margit, Gádor István, hogy életművük jelen* tős darabjait a baranyai múzeumnak ajándékozzák. Szoboszlói program Hajdúszoboszló fürdőváros jellegéből eredően az idén nyáron is sok* vendéget vár; s ezért igyekeztek számukra a fürdőzésen kívül megfelelő kulturális programot is összeállítani. A debreceni Csóko* nal Színház három, a szolnoki Szigligeti Színház két szabadtéri előadást tart, majd, opretthangversenyeket rendeznek, és fellép a közkedvelt Illés- és Me$rózenekar is. Szoboszlóra latogpt a pécsi Mecsek népi táncegyüttes, divatbemutatót tart a budapesti divattervező vállalat. Tíz szövetkezeti kő* rus itt ad majd egymásnak dalos találkozót. A klSllftá-' sok közül Szász Endre, Mol-' dován István és Kamocsaf István festőművészé mellett a karcagi népi fazekasok és az lfj. Fazekas Lajos nádudvari népművész fekete kerámiáiból rendezett bemutatója figyelemre méltó. A nyári programot debreceni és hortobágyi kirándulások teszik gazdagabbá. jgmIMVÍUt (3.) Ernővel nem komáztam én, kispolgár volt, dohányos. Bementem hozzá. Ruhástul feküdt az ágyon. Olvasott. Szép, okos arca volt, aranykeretes szemüveggel. Mindig előre köszönt, és érdeklődött egészségem után. Kicsit émelyített a közeledése, mert valami törleszkedést szimatoltam őkispolgársága magatartásában proletár mivoltom iránt. Szinte megalázta magát, és én tudtam, hogy igaziból lenéz engem. Éreztem. Soha nem fogalmaztam meg. Cigarettát kértem. Kipattintotta ezüsttárcáját, felült, előzékenyen dugta az orrom alá. Megcsapott a fiatal professzor igazságának szele. „A kispolgár nyájassága ryálasság." De kellett a bagó. és kivettem egyet, mélyen leszívtam indulatokkal vergődő tüdőmbe. Unottan kérdezgette, hogy s mint vagyok. Ahogy szokta, úgy kérdezte: no, mi van, atyafi? Mozdulás nélkül veregette meg a vállam. Pajtásomnak szólított. Én meg dühös voltam. Ide kényszerül a proletár, egy slukk füstért, a polgárhoz. Mondtam neki, nem kell ingyért, de nincs pénzem! Adok én, azt mondja, mennyi kell? Nem kell! A cigarettáért meg rögtön produkálok valamit, mert nem szeretek tartozni. Azzal a fogamra vettem az asztalt, mint a cirkuszi akrobaták, és felemeltem. Kirobbant belőle a röhögés. Nagyon megutáltam érte. Mire a szobámba értem, megjöttek a cimborák. Együtt éreztek velem. Ök ajánlottak a pártba. De nem vigasztaltak. Csak hümmögtek. Ok nem így akarták. Közölték, hogy én leszek a reggeli torna szervezője. Az nem lehet, hogy csak a proletár jár le reggeli tornára, a polgár meg sumákol. Inkább a vécén ülnek, de nem állnak kl félmeztelen az őszi esőkbe. Mi kiálltunk. Vacogtunk, de kiálltunk. A polgárt is meg kell tanítani! Elég puhák így is! Az is a mi kötelességünk. Én vagyok a felelős érte. Jól van. Adjatok pénzt kölcsön! Adtak. Bementem a legelső kocsmába. Csorgott az eső. Négy felet úgy öntöttem le. mint a vacsoratejet szokás. Azt kívántam. hogy részeg legyek. A lyukas esőcsatornákból zuhogott a víz. Alája álltam. Ázzak bőrig! Pirinyót józanodtam, s tudtam, mert a fiatal professzor beszélt róla, hogy ez meg kispolgári dekadencia. Amikor az ember nem tudja, hogy bizonyos érzéseit mibe ölje, olyankor hülyeséget csinál. Ott kezdődik a dekadencia. Másnap kába voltam, mint a birka. A nyelvészeti speckol-on, beleszunnyadtam évfolyamtársam monoton beszédébe. Még aznap megbírált érte a tancsoport-vezetőm. Elmondott részegesnek, lajhárnak, és erősen hangsúlyozta, hogy a tanulmányi kötelezettség alól semmiféle proletár mivoltom nem mentesít. Sőt! Tudomásul vettem. Igaza volt. De a kedvem kicsit alábbszállott. Csak a lány vigasztalgatott. Sokszor elmondta, hogy eszem van, táblányi tiszta eszem. Ne adjam meg magam. Mert én lázadtam, hogy engem ez a rossz fogú polgár tanulócsoport-vezető verjen a földhöz ilyen bírálatokkal, azt nem tűröm. Hát részeges az, aki berúg, amikor bánata van? Bánatom volt. nem vettek föl a pártba. Bánatom volt, mert amikor engem kirúgtak, felvettek a sokat szidott polgárok közül kettőt. Két sima fiút. Elismerem, kitűnő tanulók voltak, és semmiféle fogódzó nem akadt rajtuk. Azok mindenféle politikai eseményre sietve rikkantottak igent. Én nem szerettem őket. Lehet, hogy mert tényleg sok mindent, irigylésreméltón sok mindent tudtak. Nyelvészetben is éppolyan kitűnők voltak, mint az irodalomban. Persze, a gyerekszoba, ugye? És nem fitogtatták tudásukat, összehúzódtak, ha kellett, éjjel is fölkeltek segíteni a gyengébb tanulóknak. A párttörténetet úgy tudták, mint a miatyánkot, eszükből soha egy mondatnyi ki nem csöppent. Engem a vizsgákon tízszer is rövidzárlat sújtott. Ok fújták a kérdést, és számukra a kulákok elbírálása vagy a jugoszláv helyzet annyira természetes volt, mint az, hogy víz folyik a vezetékben. Mondom, lehet, hogy kicsinyes, paraszti éhes irigység volt bennem irántuk, de így volt. Én soha semmiben el nem fogadtam a segítségüket. Pedig amikor csillagászatból készültem vizsgára az utolsó éjszaka, sok mindent nem értettem. Tudtam, hogy ök öt perc alatt megmagvaráznák nekem. De ezt is utáltam. Megvetni valónak tartottam. Szerénységüket álszerénységnek minősítettem. És őket felvették a pártba. Engem meg kirúgtak. Hát ilyen errtoerek kellenek ide? Igaziból mondom, semmi rosszat nem tudtam rájuk, csak evett a fene a gyűlölettói irántuk, S minél inkább eltávolodtam attól a naptól, amikor az első csalódás ért, annál terjedelmesebb lett bennem a harag. A lány kicsit meg is csúfolt érte. „Nyafog a paraszt." És én ilyenkor őrá is ferdén kezdtem nézdegélni, én azt éreztem, hogy émelyít a kölnije. Ügy a hónap végén, új ösztöndíjkor nagyon akartam már egy kis valódi bánatűző proletármurit rendezni. A pénzem sem adtam a lánynak. Nem voltam én ivós, de időnként azt éreztem, hogy a bor jót tenne nyűglődő állapotomnak. Nem kellett sokat magyarázni a cimboráknak. Gyerünk! Fiatalok vagyunk. ennyit megengedhetünk magunknak. Meg aztán, amikor pénz csörren a zsebben, könnyelműbb is az ember. Törzshelyünk volt a Szentháromság utcában. Sötét, a portára messzire benyúló kocsma volt az Jó mócsingos pörköltet adtak uborkával, és olcsó, hét forintos borokat. Lehetett mellette kurjongatni is. Éz volt a legfőbb. Ha iszik az ember, üvöltsön utána. Különben is veszedelmesen „pentaton" gyerek voltam világéletemben. Nekem a legszebb muzsika citerából meg a klarinétból jött elő. Mondom, mentünk mi a kocsmába hatan, lelkicimborák, nagy nekivadultam Szombat este volt. Bemegyünk, a kocsma teli. Egy szék nem volt üres. Állva már csak Itten nem kezdünk el dalolni! Szólok a komáknak, melyikőjüknél van bicska! Mindjárt rám rebbentek, csak ne okoskodjak, mert nem a huszonegyes majorbeli dühöngőben vagyunk. De aztán megnyugtattam őket, hogy nem bántok én senkit, csak magunk között vesszünk össze, persze csak úgy, na, értitek, nyitott bicskával kiszaladunk az utcára. (Folytatjuk.)