Délmagyarország, 1969. május (59. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-18 / 112. szám

ÁLMODNI KELL, ÁLMODNI! Irta: Balázs Béla Évről évre vita Indul helyben és országosan, szóban és írásban az ünnepi játékok sorsáról, Jövőjéről, jellegéről. Nyilván így lesz az Idén ls. Balázs Bélának, Szeged neves költő és tudós szülöttének, halála 20. évfordulóján azzal tiszteleghetünk legméltóbban, ha meghallgatjuk és végre megfogadjuk tanácsait. A fölszabadulás után 6 volt a Szegedi Szabadtéri Játékok fölújításának kezdeményezője és legjelentékenyebb elméleti kidolgozója. Szegeden időzött akkoriban, itt irta Álmodó Ifjúság című önéletrajzi regényét, legkitűnőbb szépprózai müvét, • akkor fogamzott meg benne a szegedi Játékok új arculatú, új szerepkörű fölújításának gondolata. Azóta többször emlegetjük őt, anélkül azonban, hogy terveit alaposan végiggondolva, megvalósításukra törekednénk. Ezért végre szükséges, hogy ne csak csipegessünk gondolataiból, hanem javaslatát teljes terjedelmében tegyük közkinccsé, mindenki számára hozzáférhetővé. Abban a reményben közöljük az eredetileg a Délmagyarország 1946. október 6-i számában megjelent cikket, hogy a változott körülmények között is megszívlelésre váró indítványaival termékeny!tőén hat majd a Szabadtéri Játékok jövendőjére. Sürgős gyakorlati feladatról lesz szó. Azért kell az álmodás jogáról és szükségességéről beszélnünk. Valóságunk düledezik, létünk forog kockán. Azért kell igazolnunk, hogy nincsen az alomnál reálisabb útmutatónk a jövőbe Álmot fogunk mesélni, fantáziát. Ne tessék mosolyogni. Lehetőségek látomásai voltak az óriási vagyonok csírái is. Amerikai cipőpucoló suhancok fantáziáiból lettek dollármilliárdok. Álmodni kell, álmodni! — volt Lenin egyik legnépszerűbb mondása és az ő álmodó népe nyerte meg valóságosan a világháborúk Minden idők legreálisabb politikusa álmok után Indult Erdemea-e egyebet megvalósítani? Mert nemcsak a művészetnek, hanem minden alkotásnak álom a teremtő csírája. Nemzedékek vágyálmaiban érlelődött minden társadalmi átalakulás. Ne tessék mosolyogni. Nincsen forradalmasí tóbb hatalom az álmóriásnál. De álmodásról beszélünk, nem fellegjáró, talajt eleresztő álmodozásról, mely annak ellenkezője. Nem tétova ködló ábrándozásról, hanem világos értelmű víziókról, melyek tisztább rajzúak bizonytalan és zavaros hétköznapunknál, és vaskörmökkel fogódznak jövendő valóságunkba. Azokról a szilárd álmokról beszélünk, melyek gondolattá sűrűsödnek, akarattá lendülnek, és élesvonalú mérnöktervként terülnek járható útnak elénk. Elég volt az álmodozásból a gyávaság, tunyaság, fáradtság mákonyábóL Elég az inpotencia óvatosan előre lemondó ábrándozásából. Almondjunk bátor álmokat, jövőnk álmát, az egyetlen szilárd pontot, melynél fogva kihúzhatjuk magunkat a hínárból. Íme, egy álom. A délkeleteurópai nemzetek kultúrünuepe Szegeden. A Balkán nemzeti művészetek Olymplisza. Békés egymást megismertető szellemi verseny, minden esztendőben: Magyarország déli végvárában. Szegeden. A szegedi szabadtéri játéké* jó híre már évek éta bejárta Európát De szegedi esemény maradt csupán, legfeljebb magyar ügy. Most a nemzetközi kultúrpolitika egyik legfontosabb tényezője. A Dóm teret a magyar lobogókon kívül jugoszláv, román, bolgár stb. zászlók díszítik. Mert a reflektorfényű nagy tribünön nemcsak Az Ember Tragédiája zúg ei, évenként visszatérő üstökösként, hanem a jugoszláv, román, bolgár színpad nagy alkotásai is. Jugoszláv kórusok harmóniái, román tánckarok ritmusa, bolgár népi oratóriumok dallamai kelnek békés versenyre magyar remekeinkkel és nemzetközi zsűri osztja a babérkoszorúkat. Európa sajtója ünnepel. De elfér-e egy Dóm téren az a bőség, melyet a delkeleli népek kultúrái itt elébünk ontanak? A gyönyörű, olaszos formájú Klauzál téren, mely tetőtlen zárt teremként kínálja magát színpadnak, a szökőkutas szobros Széchenyi téren, melyen az építészet egyik szerény világremeke, Lechner városháza áll hatteret a nagy tribünnek, a kakasos templom intimebb környékén. A görög oszlopos kultúrpalota lépcsőzetén, mely a Tisza felett néz el, — mindenfelé a városban nagy mutatványok és hangversenyek lobognak minden este. Oláh Gusztáv, Fülöp Zoltán és legjobb tervezőink építették a nyári színpadokat és tribünöket mindenfelé a városban, mely egységes művészi elgondolás szerint alakul át minden nyáron a délkelet-európai játékok színhelyévé. Nemcsak szinmüvészetüket is zenéjüket hozták ide a szomszédos balkán népek, hanem tribünjeikkel, pavilonjaikkal nemzeti építészeti stílusaikat is megmutatják. , Hova menjünk ma este? A szegedi Nemzeti Színházban modern darabot adnak. A Tisza Szálló termében a bukaresti filharmonikusok játszanak. A kommunista székház nagytermében magyar, jugoszláv és bolgár kamarazene hallható. A városháza termében ma lesz döntője • hegedűsök versenyének. (A belgrádi dijat tegnap magyar zongorista nyerte.) Színielőadás vagy koncert után lemegyünk a Tiszapartra, ahol tüzijátékos csónakkorzó és víziparádé van. Vagy menjünk inkább az újszegedi parkba, a külföldi vendégek báljára? A délkeleti nemzetek szoborkiállítását az újszegedi parkba éjjel is megnézhetjük, mert a szabadban, lugasokba csoportosított szobrokat fényszórók világítják. (Mestrovtcs szobrainak ligetéhez alig lehet hozzáférni.) De a magyar, jugoszláv, román, bolgár képkiállítást holnap délelőtt nézzük meg. Tizenkét órakor lesz a nagy díj kiosztása. Azután még körüljárunk kissé a népművészeti pavilonokban. (A Gyöngyösbokrétáénak nagy sikere van.) Talán veszünk is román hímzéseket, szerb fafaragásokat? Elnézünk s könyvessátrakba is, ahol megismerkednek végre • délkelet-európai szomszédok egymás irodalmával is. De váltsuk meg Jegyeinket a balkáni regattára is. El ne mulasszuk a magyarszerb válogatott futballcsapatok mérkőzését és a délkelet-európai teniszbajnokság döntőjét sem. Ilyen nemzetkőzi kultúrünnepet Hellasz éta nem látott a világ. A salbvrgi játékok Bécsnek, meg Reinhardtnak jegyében történtek, Bayreuth Wagnert ünnepelte. Segeden világkultúra történik, népek barátkozása, nemzeti szellemek ismerkedése, egymáshoz szokása, a humanizmus legnagyobb ideáljának valósulása. Szegeden a dunai déli népek demokratikus testvérisége lesz sugárzó ünneppé. A magyar nép nagy gesztusa ez, mely vendéglátó déli kapuját kitárta. Íme, az álom. Mielőtt gyá-_ ván és szkeptikusan alkudni kezdenénk belőle, mielőtt azon rágódnánk, hogy meg lehet-e csinálnunk, eszméljünk rá, hogy meg kell csinálnunk. A szegedi délkeleteurópai találkozások életszükségletünk nekünk magyaroknak. Tildy Zoltán, akinek egy szegedi véletlfcn találkozás alkalmával szóvá tettem ezt az álmot, megragadta karomat, mondván: „Mindent el kell követnünk, hogy ezt megvalósítsuk. Életkérdés számunkra, hogy hidakat verjünk szomszédaink felé. Ahhoz nyújtanunk is kellene valamit, de mi, koldusok, csak a kultúra terén vagyunk csereképesek". Mit is mondott a minap Kodály Zoltán az egyik riporternek? Túlsók a magyar művész, nincs még egy nemzet a világon, amely ilyen százalékban ontaná magából a világviszonylatbem is jelentős tehetségeket Gazdaságunk, legnagyobb kincsünk válik hovatovább átokká, ha nem tudjuk exportálni művészetünket De hogyan küldjük mi, koldusok külföldre? Nos, hát itt van a lehetőség művészetünk olyan exportjára, melyhez nem kell külföldre utazni. Érts fognak jönni Szegedre! Nincs rá pénz? Most Jelentkezzenek tehetséges és nagystílű tőkéseink. A világ egyik legnagyobb és mégis egyik legtisztességesebb áldást hozó üzletéről van szó. Minél nagyobbszabású, annál jövedelmezőbb. Itt az alkalom, hogy kapitalistáink hazafiaknak és demokratáknak mutassák magukat. Nem fognak ráfizetni. A magyar idegenforgalom legjobb üzletéről van szó. Európa egész demokratikus sajtójának lelkes propagandájára számíthatnak, ha előmozdítják a békés nemzetköziség ügyét Szeged olyan alkalmas az ilyen egész városra kiterjedő ünnepség megrendezésére, mintha erre a célra tervezték volna. Nem olyan nagy, hogy a város megállíthatatlan robajos üzeme elborítaná a szabadtéri játékokat Nem túl kiest Éppen elég az ilyen ünnep bázisának. Szép, egyformán kétemeletes házsorai szokatlanul sok, intimen csukott, szépformájú tere. Nagyipara a perifériákon túl van. Belül csendes, és a háborús pusztulás nyoma sem látszik rajta, kivéve, bogy gyönyörű hídja a vízbe lóg. Szép nagy színháza, nyilvános épületei, parkjai épek. Es folyója, a Tisza! Íme, az álom. Íme a lehetőség. Minden egyéb megértés, fantázia, energia és lelkesedés kérdése. Azon múlik, van-e annyi rugalmasság bennünk, hogy rögtön hozzálássunk a konkrét tervezéshez, számításhoz és az anyagi feltételek elő teremtéséhez. Van-e elég politikai vitalitásunk, hogy rögtön elkezdjük a tájékozódást Belgrádban és Bukarestben. Megértik-e kulturált szervezeteink, hogy elsőrendű nemzeti érdekről van szó? Emberek, fogjunk neki. Fulladozó magyar népünknek ki kell jutnia Európa napvilágára! SZŰCS ÁRPÁD SZEGED Veress Miklós > GYŐZEDELMES BAROKK Roham a semmi ellen nyári por kavarog rekkenő délutánban gázolok roham a semmi ellen vágtatnak a füvek hajnalka-trombiták izzó rózsa-tövek nincs aki meneteljen papír s hang-cafatok roham a semmi ellen haláltala* barokk szólalnak szólalnak vakító harsonák csodakék csodazöld a rákmarta torok gitár-hangszál szakad megőrülnek a dobok világébresztő fáklya égő embervirág roham a semmi ellen gőzbe fulladt csigák csendélet vak halakkal könyörtelen barokk rlbanc-part szajha-fák őklendeztető ének hazányi folyó rohan sosemvolt tengerének örvénye piszkos tornyán döglött költő forog a sín a golyó a rák az őklendeztető ének roham a semmi ellen a boncoló szikének dobbanó békaszív iszonytató barokk dadog a szem csak a szín csak a szín a semmi ellen kell valami kell ami meneteljen páncélos nemiszerv és párzó angyalok rekkenő délutánban gázolok mosolytalan vagyok hogy megalkudnom ne kelljen jaj óarany ragyogások borostyánkő-barokk roppan az ég lepereg csillag-cifrájú máza ezüst hull és zöld és Ibolya a kézre a fűre a házra hull a megfáradt szeretőkre lehervadnak a remegő (karok vörös kerék a nap kihűl létemnek láza roham a semmi ellen májusfa tántorog elvesztett csodáimért roham a semmi ellen (győzedelme* barokk Jutalmazási tendenciák Időszerűnek látszik tudományos rendszerbe foglalni, mikor hogyan és miért történik jutalmazás. Arcra. Vonzó és megnyerő arcra. Ez a progresszív pofapénz. Szájra, illetve hangra. X hangosoknak és a követelőzőknek. Ex az óriási pofapénz. Külcsínre és betcslnre. gyengéd kacsókra, rajongó pillantásokra. Ez a poflkapénz. Jutalmat adunk éa kapunk a jól megszolgált konkrét munkáért. Ugyancsak adunk éa kapunk az el nem végzett konkrét munkáért. Jutalmat lehet ezenkívül adni hűségért (a főnök személyéhez). JÓ kis summához lehet Jutni folyamatos, lelkiismeretes, szorgalmas munkáért (99,9 százalékban) és esetleg netán a főnökök körüli sündőrgéssel, azok régi viccein való hahotázásért, valamint zsenialitásuk időnkénti emlegetésével (0,1 százalék). O. !F. Goda Gábor PORTYÁZOM A VILÁGBAN Hirtelen tavaszodott Sőt nyáriasodott Ablakunk előtt a barackfák keményen vívták harcukat a hosszú hideggel. Hideg tél vol ez. Hideg és hosszú. Haláleset feleségem súlyos betegsége, a a magam kínjai. Mór százféle formában ismertem az életei és idén mégis sikerült neki új grimaszokkal ijesztgetnie. Azelőtt betegség és halál szinte ki volt tiltva a társalgás szótárából, s most nyersen és brutálisan törtek házamba, hogy aligha tudok ocsúdni. Egyszer egyik kedves és baráti orvosom szememre vetette, hogy regényeimben és elbeszéléseimben túlságos szerepet juttatok e „pesszimizmusoknak". Azóta az optimizmusuk sírba vitte őket író vagyok, tehát mindig arra törekszem, hogy az élet valóságos egységét ne engedjem füllentő mozaikokra töredezni. Nem játszom az optimizmus és pesszimizmus fogalmaival, inkább keresem valóságos társadalmi jelentőségüket Ha évezredekben gondolkodom, más fogalom az optimizmus, mintha évtizedekben mérem jelentőségét Időnként nézegetem a térképet, a földet, amelyről csak most kezdünk szerteportyázni a világűrbe. Statisztikákat olvasok, hogy a jelenlegi, csaknem három és fél milliárd ember nyolcvan százaléka nem éri el az emberi ellátottságnak azt a fokát sem, amelyet magam is keveslek. Világszerte — néhány százmillió embert leszámítva — még kétségbeejtően alacsony az élet korhatára, éheznek, fáznak, izzadnak és viszonylag azonos kórságok nyomán fordulnak fel az utcán. Ha fiatalabb volnék és lehetőségem volna rá, bejárnám a világot, a nyomorgás nyomába szegődnék, hadd lássam, hogy miért is gondolom a régi rendek átalakításának szükségességét. Ügy mondják, hogy kétezerre hat-hét milliárd ember él majd a nyomorgó világban. Egyesek a felrajzolódó képeket mumusnak látják, amely ijesztgeti az embereket Az ilyen emberek még azt sem tanulták meg a közösségi törvényből, hogy ezen a földön akkor is minden öszszefügg és együvé tartozik, ha ezt nem veszi észre a provincialista, nacionalista. Mi már tudjuk, hogy ez a világ egy éa oszthatatlan. Egy, tízezer kilométerre éhe-