Délmagyarország, 1969. május (59. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-18 / 112. szám

Karakter, vita kultúrpolitika Frrlplrpcnplr 'Sérkező Vita folyik a lapban. LlUCKCollCn minősíthető haszna persze attól függ. hogy a város szellemi életének reprezentánsai milyen mértékben kérnek szót. A polémia nem mai keletű. Három esztendeje annak, hogy a jelentősebb kultúrpolitikai írások egy központi gondolat köré fonódnak Szegeden is; hogyan lehetne a város szellemi életét koncentráltabbá, országos méretekben is hatásosabbá tenni. Ennek a szellemi buzgásnak lökést adott Erdei Ferenc előadása ez év április elején, a Szegedi Művészklubban. Besoroltam a vitázók táborába, mert érdekelnek a szellemi élet kérdései, és mint „szögedi állampolgár", némileg én is ismerem azt a mozgást, amely a kultúrpolitika szférájában zajlik. Nagyjából egyremegy a megnevezés; szellemi karakter, vagy intenzívebbé váló szellemi élet, mert a jelölések mögött az húzódik meg, hogy a két és fél évtized olyan helyzetet teremtett — anyagi, tárgyi, személyi tekintetben egyaránt —, amelyben a szellemi élet minőségi változásának szükségessége objektíve is napirendre került A hivatalos kultúrpolitikával foglalkozó vezető szervek meggyőződésem szerint ezt jól érzékelik Csongrádban és Szegeden. Nagyképűség lenne, ha egyedinek, valamiféle helyi specialitásnak tekintenénk ezt a helyzetet. Debrecenben hasonlóképpen „forr az élet", ott azon vitáznak például, hogyan lehetne az egyetemek és a város kapcsolatát értékesebbé, gyümölcsözőbbé tenni. Na és természetesen „irigykednek" ránk a zenei élet, operakultúránk (a szabadtérit is ideveszem) valódi értékei miatt Pécsett meg most zárul egy nyilvános vita, körülbelül hasonló természetű, mint a miénk, ök meg azt mondják, hogy jó nekünk, előrébb járunk a szellemi élet koncentrációjában. Tigyi József, pécsi akadémikus és Csendes Lajos, a Baranya megyei Pártbizottság titkára két nappal ezelőtt tanulmányozták a Szegedi Akadémiai Bizottság működését Budó Ágoston akadémikusnál, mert ök is megcsinálják a következő hónapokban. S közben gratuláltak Szegednek a magyar biológiai központ „megszerzéséért". Mi meg „irigykedünk" a balettjukért, meg az évenként megrendezett filmfesztiváljukért, meg a képzőművészetük — régi értékeik — tudatos és eredményes összegyűjtéséért és fejlesztéséért. Nem jó azt a közmondást követni egy vitában, hogy „a szomszéd rétje zöldebb", mert ez csak valószínűsítés, különösen akkor, ha felületesen ismerjük a szomszéd rétjét Ezekben a vázlatosan érintett „városjegyekben" mutatkozik a szellemi karakter különbözőségeinek tapintható vonása is. Nálunk a kultúrpolitika nehéztüzérsége (ideveszem a tudománypolitikát, művészetpolitikát egészségügyi politikát és a népművelést) a tudományos élet. Ez a fő és elsőrangú vonása Csongrád megye és Szeged szellemi életének. Talán nem orrolnak meg a fővárosi egyetemek és akadémikusok, ha azt mondom, hogy hazánkban most a szegedi természettudományi kar a legrangosabb. A biológiai központ működésével ez a helyzet további minőségi javuláshoz jut. Talán az sem tűnik provinciális kérk ed esnek, hogy szellemi életünk reprezentánsai közül — a helyi kultúrpolitika ösztönzésére is — igen sokan dolgoznak központi tudományos fórumokban, s nemzetközi szervekben is; Budapest után azt hiszem, ez a város következik. Az is mond valamit, hogy az utóbbi években majdcsak százan szereztek tudományos fokozatot a szegedi egyetemeken. Legjobb belátásunk szerint, a szellemi karaktert kifejező sajátosságokban ezt a területet tettük és tesszük első helyre. Világjelenségről van szó; a tudomány és a technika „forradalmi" megújulása megy végbe. S szerencsére, minket e tekintetben országos és nemzetközi árfolyamon jegyeznek. Ezt a megjegyzést nem rangsorolásnak szántam, belőle senki se „értse ki" a társadalomtudományok második helyre tessékelését. Ott is kiváló tudósok dolgoznak, s most — a szocialista tábor relációjában — egyik nagy gond a társadalomtudományok egy-egy elhanyagolt ágának a korszerű igényeknek megfelelő marxista tartalmú fejlesztése; elsősorban a szociológiáról, etikáról, pszichológiáról van szó, s ehhez itt Szegeden is vannak megfelelő szakemberek és most folyik külföldi iskolákon néhány fiatal tehetség szakképzése. A művészetek szerepét, jelentőségét nemcsak a hivatalos kultúrpolitika becsüli nagyra, hanem az általános közvélemény is. Szeged múltja érdekes, mert itt voltaképpen az irodalom jeleskedett — Tömörkény, Juhász, Móra — országos rangon, a képzőművészet sajnos nem ért fel ilyen fokú figyelemig. Most újra az irodalom kelt nagyobb visszhangot, egy képzőművészeti műhely biztató fejlődése mellett. A szegedi opera, a magyar színházkultúra reprezentánsa, ha sikerül a prózát is fölkarolni, akkor színházkultúránk egészét számon tartja az orszásos közv»ternénv Meggyőződésem, hogy a helyi kultúrpolitika közreműködött abban, hogy országos rangot kap tak költők és írók, s hogy a város művészei' díja évről évre a legjobb alkotásokkal jelent kezőké. Sajnos, a vitázók ez ideig a szellemi életnek ezen az egy területén portyáztak, s nem is a jellegzetesebb gondokat, problémákat említették föl. Csongrádban és Szegeden a művészeti életet megítélésem szerint egészséges, jó légkör veszi körül. Ez nemcsak az anyagi figyelemben nyer kifejezést, hanem a művészek iránti társadalmi — ha úgy tetszik politikai — megbecsülésben. A politika és a kultúrpolitika fórumain „forognak", s alkotásaik értéke szerint kerülnek újra és újra bemutatásra a közvélemény előtt. Talán a legfontosabb az, hogy művészetpolitikai kérdésekben nélkülük — véleményük nélkül — a hivatalos kultúrpolitika nem hoz döntést, sem országosan, sem helyileg. Viszont az az elvárás nem reális, hogy a kultúrpolitika minősítsen művészi érték, stílusirányzatok stb. tekintetében. Ez a kritikusok feladata, hiszen véleményükre támaszkodva alakítja ki álláspontját konkrét esetekben is a kultúrpolitika. A Tiszatáj-t, az írószövetség folyóiratát elmarasztalják, de remélem nem a hivatalos kultúrpolitikától kérik számon a megjobbítását! Itt működik az írók szövetségének dél-magyarországi szervezte, s egy tekintélyes kritikusgárda — saját portájukon ők tegyenek rendet, ha valóban rendetlenség van ott Ez viszont joggal elvárható tőlük. Kényszerülve vagyok annak megemlítésére is, hogy képzőművészetünk értékrendjéről — helyéről, szerepéről — kialakítandó véleményt a piktúrával foglalkozóknak, a Képzőművészek Szövetségének, kritikusoknak és zsűriknek kell tisztázniuk. Felszínesen nem vethető oda, hogy „ez provinciális" — ahogyan a vitában jelentkezett, de az sem, hogy a piktúra már Szeged művészi karakterét jellemző és fémjelző magasságokban van, mert ilyesmire is történt utalás a vitázó partnerek részéről, A művészeti életben jelentkező „belső villongások" (uram bocsá') egymással szemben erős szubjektív gesztusok feloldása nem emelkedhet a hivatalos kultúrpolitika rangjára. Ez a művészeti szférák ügye. A kultúrpolitika a szabad alkotás légkörét biztosítja, anyagi lehetőségei szerint támogatja a művészeket (s ezek nem is megvetendő lehetőségek), művészetpolitikai kérdésekben rájuk támaszkodik, inspiráló szerepet tölt be; s a meggyőzés eszközével érvényesíti koncepcióját, amely mindig és mindenütt az általános politika függvénye. Még világosabban; a nemzet és a társadalom érdekeit, erkölcsét sértő alkotásokat nem engedi nyilvánosság elé. Ezt soha sehol sem lehet elvitatni. Sarkalatos vonása kultúrpolitikánknak, hogy az alkotó művész saját egyéniségét adja, s ne a mindenhez és mindenkihez alkalmazkodó mesterember szerepkörét töltse be! Azt hiszem, az utóbbi években Szegeden sem kellett küzdenie senkinek azért, hogy alkotó egyéniségét megőrizze a kultúrpolitika „vasmarkával" szemben. Fordítva áll a helyzet; lassacskán a mesteremberként működő kiszorul az egyéniséget hordozó, művészi értéket teremtő, belső viharokkal élő és küszködő alkotók mellőL Én ezt látom jellemző folyamatnak, és nem azt, hogy valaki csak egyéniségének feladása árán tud boldogulni. Ha tévednék, kérném tévedésem korrigálását, bizonyító példákkal. az is, hogy az embert csak akkor veszik észre, ha nagyot kiált! Van ebben igazság? Feltétlenül. S ez nem „vidéki" specialitás, hanem egy megrögzött rossz szokás. De ez csak egy bizonyos pontig érvényes. Írhat valaki tíz jó könyvet középszerűen — bizony nem figyelnek oda. Festhet valaki húsz jó képet középszerűen — bizony nem figyelnek oda. De ha egy igazán jó könyvet ir valaki — az áttöri a megrögzött rossz szokások falát. Kohán nem kiáltott nagyokat Gyulán és Vásárhelyen, de minden műpártoló reá figyelt. Dobozy Imre se hangoskodja be az országot, de színdarabjai telt házak előtt mennek a Nemzetiben. A rossz szokás ellen nem segít a nonkomformizmus, csak a valódi tehetség képes változtatni művészetben, tudományban, közéletben... A megjegyzés mégis figyelmeztető, a valóságban meglevő közönnyel szemben, nem lehet elutasítani ezt az észrevételt. De közöny nemcsak a művészettel szemben — hanem az élet minden területén — létezik. Merem remélni, hogy senki sem tételezi fel rólam, hogy én gond, baj és probléma nélkülinek látom a szegedi kultúrpolitikai életet. Nem élek a minden nagyon szép és nagyon jó gondolatvilágában. A város szellemi karakterének eddig nem a legfontosabb kérdéseiről esett szó, ez nemcsak azért van így, mert a polemizáló kedv a művészeti életben kapott lábra először, de a mélyenfekvő kérdésekről nehezebb is véleményt rnnridani. hasznosítható ww'oljst! ' Érdekes gondolat rójelet kell tennem; felelős emberek nem minősítenek senkit sem demagógnak, feltűnési viszketegséggel sem vádolják, a vezetés tekintélyét sem féltik azoktól, akik valami ici-pici gondolattal, esetleg cselekvéssel hozzájárulnak közös dolgaink előmozdításához. Még akkor sem „nézik ki" őket, ha itt-ott keményebb hangon szólnak.) Szegeden a kultúrpolitikában nincsen hiány kezdeményezőkészségben, inkább az a baj, hogy elaprózódnak a sok új és új ötletben. Kevesebb többet érne. (Nem követhető az a nézet, amelyet ígyik vitázó ajánl, hogy csak úgy virul a szelemi élet, ha egyszerre minden megindul és ejlódik. A szellemi életben különböző kvalitáú és értékű szakágazatok, művészi ágak műödnek, s ez még hosszú ideig igy lesz.) A tudománypolitikai elvek idén átkerülnek a »yakorlat számára, s két-három éven belül működik a biológiai - központ. A tudományos élet és a város kapcsolatának eddigi szálai elégtelenekké váltak. Ez nem párt- és tanácsi „ügy"; a tudományos élet a város szerves részévé csak úgy válhat, ha „ezerszálú" kötődés következik be. (Közélet, kutatótevékenység, ipar, mezőgazdaság, várospolitika, országos és nemzetközi tudományos ülések itteni rendezése, művészeti élet, sajtó és valami közös, egészséges klubélet stb. útján. Hogy ne legyen Szeged — Révai József 1945ben mondott szavait idézem, mert most is érvényesek — a verebekkel fekvők városa. Este kilenc óra után csak moziból és a délutáni műszakból hazatérők láthatók az utcákon.) A kezdeti lépések inkább csak jelzik a téma jelentőségét és feszítő erejét. Újra fogalmazódik a népművelés, s ez minden bizonnyal koncepcionális változásokat hoz. Művészeti életünkre — írókra, képzőművészekre, zenei szakemberekre, színházakra — sokkal nagyobb szerep vár. Ez a helyzet tovább növeli a művészeti élet társadalmi szerepét, rangját, s közéleti jelenlétét. Persze Szegeden is olyan mértékben sikerül minőségileg is új helyzetet teremteni, amilyen mértékben az itt élő művészek közéleti, „népművelő" érdeklődése is alkalmazkodik az újra fogalmazott igényekhez. A kultúrpolitika inspirációs és orientáló szerepével szembeni kívánalom módosul, különösen igényesség és hozzáértés tekintetében. Nem az a baj, hogy a kultúrpolitikával foglalkozók zöme oktatási szakember (tanári, tanítói diplomával rendelkező), hiszen az újságírók, írók zöme is pedagógus végzettségű. De nem fogadnák el azt a megjegyzést, hogy azért gyengélkedik a vidéki újságírás, mert pedagógusok írják, s azért fejlődik nehezen vidéken az irodalom, mert tanári, tanítói végzettségű emberek írnak. Nem a diploma milyensége, hanem a tehetség jelenléte, vagy hiánya a meghatározó, ez minősít lassacskán kultúrpolitikust és művészt, persze jellembeli, morális magatartással együtt. Sajnos mi még csak most jutottunk el oda. hogy kultúrpolitikusok képzéséhez kezdjünk. Eddig nem volt rá időnk, módunk, most meg az élet sürgetően, azonnali igénnyel követeli. Ugyanis a kultúrpolitika — politika és szakma egyszerre! Mégpedig nagyon érzékeny természetű szakma. Csongrádban és Szegeden megvannak azok az egzisztáló személyek, akik a mai és holnapi kultúrpolitika elvontabb elméleti kérdéseit, s aktuális problémáit a következő egy-két évben behatóan tanulmányozzák. Itt is sietek egy félreértést eloszlatni; a kultúrpolitikával szemben támasztott tifTvesség, korszerűbb követelmények indokolják 4 képzést, s nem valamiféle tehetetlenségi nyomaték kiküszöbölése. (Persze itt is dolgoznak alkalmatlan személyek.) S nem is egyformán, egy „kaptafára" megy a képzés, a kultúrpolitikai funkciók szerinti meghatározásban. A legnagyobb gond azonban az, hogyan lehetne most — az urbanizációs kor reneszánszán — okos, szívós munkával elérni Szegeden nagyobb szellemi aktivitást Néhány figyelmeztető vonás: a város lakossága nhgyobb lélekszámú lesz; a szocialista demokrácia tágulásával effektívebb politikai, közéleti, szellemi szerephez jutnak, a társadalmi szervek, művészeti, műszaki szövetségek, az egyetemek, tehát a szellemi élet. De ennek a felismerésnek a birtokában sem kielégítő a „felkészülés", hogy a kialakítandó kereteket jó, okos tartalommal töltsük meg. Hiszen a szellemi koncentráció csak ezeken a csatornákon — a demokratizmus egészséges miliőjében — tud igényesebben és hasznosabban működni! A szellemi élet aktivitása csak egyfelől múlik a kultúrpolitikán; megvalósítása az intelligencia dolga. Nem vagyok szkeptikus, de Csipkerózsika álmát kellene elűzni véglegesen Szeged ege alól, s kihozni több és több embert saját szellemi kuckójából, mert ez itt évszázados „karakter". Talán kiderül, hogy nem bántó szándékkal tettem e megjegyzést, mert nem hagytam figyelmen kívül azt a nagy változást, amelyet a negyredszázados szocialista valóság itt is magával hozott. De ez most már kevés. Vissza lehet nyúlni — és szükséges is — a régi szellemi asztaltársaságok mintájához, de csak szélesebb körű társadalmi alapokon, erőteljes szellemi mozgásra épülve hozhatnak ezek új színt mai világunkba. Meggyőződésem, közösen vitatkozhatunk, mert ami eddig történt, sikerekben és sikertelenségekben, azt nem „Ti" és „Mi" alapon tettük, hanem közösen, felelősséget érzők és vállalók ezreivel. A jövőben pedig a nehezülő, bonyolult gondokat megoldani, az új vonásokat életre dajkálni még közösebben lehet. E valóság platformján, remélem lesz másoknak is szava ebben az érdekes, izgalmas témában. — - X - , < VRTC* Tudományos ülés a szervátültetésekről A Szegedi Orvostudományi Egyetem szokásos keddi tudományos ülése keretében május 20-án, kedden a szokásos időponttól eltérően, délután fél 3 órakor az emberi szervek átültetésével kapcsolatos immunitási kérdésekről rendeznek ankétot, melyen a szegedieken kívül hazánk más városaiban dolgozó előadók és felkért hozzászólók is közreműködnek. A tudományos ülés elnöki vezetését dr. Farádi László, az egészségügyi miniszter első helyettese vállalta. Bárczi Gusztáv emlékére Az őt éve elhunyt Bárezi Gusztáv Kossuth-díjas orvos-gyógypedagógus, országgyűlési képviselő emlékére tegnap, szombaton a városi tanács dísztermében emlékülést rendezett a Magyar Fonetikai, Foniátriai és Logopédiai Társaság dél-magyarországi csoportja, a városi tanács egészségügyi osztálya és a TIT Csongrád megyei szervezete. Az ülésen Bérezi Gusztáv szegedi tanítványain, volt munkatársain és tisztelőin kívül számosan vettek részt a fővárosból és az ország különböző vidékeiről. Dr. Szabón Józsefnek, a Szegedi Orvostudományi Egyetem fdl-orr-gégeklinikaja igazgatójának megnyitója után Gordosné dr. Szabó Anna méltatta Bárczi Gusztáv munkásságának jelentőségét. Az ülésen ezen kivul dr. Horváth László és dr. Palotás József tartott előadást Hétnyelvű műsor a Ságváriban Ha a magyart is beleszámítjuk, összesen hét nyelven, angolul, görgül, latinul, franciául, németül, olaszul éa magyarul tolmácsolták műsorukat tegnap, szombaton a Ságvári gimnázium ta~ nulói világirodalmi délutánjukon. Dr. Szabó István igazgatóhelyettes megnyitója után kezdődött a 22 számból álló zenés, irodalmi műsor, amelyben a görög drámáktól a modern költőkig szerepet kapott a világirodalomnak több olyan alkotása, amely a békéről, a népek egységéről és az élet szépségéről beszél. Sophoklész, Burns, Anakreon, Martiaüs, Ronsard, Tibullus, Qusaimodo, Plautus, Sponder, Girandoux, Schiller, Dürrenmatt, Shelley, Kluard és Jevtusenko alkotásai hangzottak el, többségük az eredeti nyelven és természetesen magyarul is. A műsorban színvonalas zeneszámok is szerepeltek, szintén az iskola növendékeinek előadásában. Már csak hárman élnek Az algyői tragédia után három nappal a szegedi bőrklinika orvosainak küzdelme azt eredményezte, hogy szombaton délelőtt Szabó Lászlót és Baji Bélát el lehetett Budapestre szállítani. A bőrklinika tájékoztatása szerint sikerült őket átmenteni a primér életveszélyen, de ahhoz, hogy fölépüljenek, még sok emberi s anyagi áldozatra, speciális kezelésre lesz szükség. A két beteget a mentőszolgálat repülőgépe vitte Budapestre, ahol a Központi Honvéd Kórház profilírozott osztályán folytatják tovább a harcot életükért. Mint már megírtuk. Kertész Mária sérülése olyan életveszélyes, hogy még mindig rendkívül víilsáans állanntbRn vp"