Délmagyarország, 1969. április (59. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-27 / 95. szám

Szellem és realitás! Valahogyan manapság sokkal divatosabb — szóban és írásban — az élet negatívumainak, az irtandó visszásságoknak számbavétele, mint eredményeink felsorakoztatása. „Sikk" a panaszjkodás. Divattalan, olykor majdhogynem „bűn" a fogható pozitívumok számbavétele. Lehet, hogy magam is hálátlan feladatra vállalkozom, amikor iparkodom — szándékom szerint építőén, „sine ira et studio" hozzáfűzni gondolataimat a Délmagyarország április 20-1 számában megjelent, „A szellem karaktere" című cikkhez. Pedig én is nagyon örülök annak a közszellemnek, mey lehetővé teszi a negatívumok indokolt számbavételét, s hitemre, nem kívánom vissza azokat az időket, amikor magam is csak nagyon szűk körben mertem hangot adni esetleges kételyeimnek, s panaszaimnak. Az indokolt panaszok elő6orakoztatása megelégedéssel tölt el: megerősít abbéli tapasztalásomban, hogy az egykori „ne szólj szám, nem fáj fejem" gyakorlatnak végképp befellegzett, s jól esik — egészséges szellemi atmoszférában - — valóságos problémákról nyíltan szólani. Azonban semmiképp nem esik jól a nyilvánvalóan egyéni, szubjektív hangulatból, elkeseredésből származtatható, vélt sérelmek vagy panaszok jelentós fórumon történő hangoztatása. Igaztalannak érzem az ilyenféle panaszokat; s hasztalan a szerző szubjektív meggyőződése — ezek egyáltalán nem szolgálják a közérzet egészségesedését, a közhangulat •jobbítását, s a közvélemény tárgyilagos informálásának ügyét sem. „A szellem karaktere" című cikk szerzője azt reklamálja a többi között, hogy ha csakugyan Szeged irodalma a legerősebb a vidéki városok között, akkor miért nem érvényesül e tény „az irodalom konkrét megnyílván ulásabian, az irodalom közéleti súlyában, szerepében, az íróknak nem személyes tulajdonságaik, hanem munkásságuk értéke szerinti megbecsülésében". Ügy érzi, mintha a megbecsülés „nem állna arányban a ... mennyiségi tényezővel, s nem difreneciálna az egyes értékeknek megfelelően, mintha határozatlan volna a nagyon pontosan és könnyen megkülönböztethető tehetség megkülönböztetésében", stb. Népköztársaságunk kormánya minden esztendőben irodalmi dijak odaítélésével értékeli a kiemlekedő alkotást létrehozó, vagy figyelemreméltó alkotói periódussal jeleskedő költőket, írókat, kritikusokat. Eddig három élő írót, illetve irodalmárt becsültek meg József Attila-díjjal, egyet pedig SZOT-díjjal. Ezek egyikét az Írószövetség helyi csoportja titkári teendőivel bízták meg, a másik megbecsült előadója tudományegyetemünknek, a harmadik a folyóirat munkatársa. SZOTdíjas költőnk az egyetemi és főiskolai lap felelős szerkesztője. Valamennyien párt- és társadalmi funkciók egész sorát töltik be — pártvezetőségi tagságtól a népfront elnökségéig, s különféle kulturális, operatív testületekig. Közülük ketten tavaly kiérdemelték — s jogosan — a városi tanács megtisztelő művészeti ösztöndíját. — Egyikük már másodízben. A Magyar Írók Szövetségének városunkban munkálkodó, többi tagja közül mintegy hatan-heten újságíróként, szerkesztőként munkálkodnak; kitűnő fiatal kritikusink legtöbbjének a tudományegyetem ád katedrát. fiz itteni S -köi zül többen lehetünk tanúi annak, hogy nem volt ez mindig így. A város néhány éraemes, tehetséges írót, irodalmárt — sajnos — csaktigyan nem tartott meg — annakidején. De esteknél sokkal-sokkal több azoknak a tehetséges fiataloknak a száma, akiket magához-ajnározott, befogadott, akiknek kenyeret, életlehetőséget, boldogulást biztosított. Három igen tehetséges, az egyetem padját a közelmúltban elhagyó, három kiemelkedő „költő-utánpótlásunk" is körünkben munkálkodik. Egyikük ugyan — családi körülményei folytán — Pesten él, de élénk kapcsolatban áll foyóiratunkkal: másikuk az egyetemen tanít, a harmadik a Délmagyarország jótollú újságírója. — No, persze, nem abszolúte problémátlan az életük —, mint ahogy egyikőnké sem az. De azért, ha csakugyan „mérlegelni kezdenek előbbutóbb", mérlegükön „a negatívumok" a marasztaló pozitívumoknál reményem szerint nem fognak „többet nyomni". Egy-egy személyes kudarc, egy-egy elkeserítő perc nyilván sokónkból kisodorta már a keserű szavakat: „Elköltözöm innen!" De azért, ha ez az elköltözés bekövetkeznék is egyszer valamelyőnk részéről, a bennünket tápláló, nevelő, ajnározó, nékünk kenyeret, hajlékot, s megbecsülést is nyújtó város társadalmát egyikőnk sem átkozná el. Ahogyan az olykon fenyítéssel, de legtöbbször jó saéval nevelgető szüleit sem tagadhatja meg a jóérzésű gyermek. Nyilván ez az álláspontja nem csupán az objektíven mérlegelni képes szegedi íróknak, hanem más szellemi területek munkásainak is: akadémikusainknak, akik világszínvonalon végzett tudományos tevékenységük számára otthont kaptak a közelmúltban, s festőművészeinknek, akik az alkotómunka elősegítésére ragyogó műtermi lakásokat kapnak a közeli hónapokban „mostoha" városunktól. Dióhéjban megbecsülésről. Ami a kritikusok számára írt kritikát illeti, hogy t. i. „miért nem születik, nem születhetik meg a legújabbkori és jelenlegi szegedi irodalom átfogó öszszegezése, az az értékelés, amely elfogulatlan, tárgyilagos szigorral, pontos és megalapozott ítélettel rakná végre rendbe a megméretés mostani kuszaságát, kcdös zűrzavarát" — erre vonatkozóan természetesen elsősorban kritikusaink illetékesek nyilatkozni. A magam véleményeként azonban hadd mondjam meg: szerintem ők is, helyi és budapesti orgánumok is igen sokszor értékelték már a jelenlegi szegedi irodalom eredményeit, s írásos dokumentumok bizonyítják, hogy a szegedi kritikusok is iparkodtak frissen reagálni egy-egy szegedi szerzőtől származó kötetre,írásműre, s nem hallgatták el véleményüket egy-egy költői vagy írói életpálya eddigi útját illetően sem. Azonban arra hogyan is vállalkozhatnának, hogy átfogó kritikai összegezéssel örök időkre szólóan érvényes értékrendet állapítsanak meg — holmi irodalmi arany-, ezüst- és bronzérmeket osztogatva, mint valami sportversenyen. Ezzel összefijggében ide kínálkozik első főszerkesztőm, s mindmáig kedves barátom, Cseres Tibor példája. Cserest az elhamarkodott ítélkezésre hajlamosak nem a legkiemelkedőbb prózaírók között tartották számon. S ötven éves korában egyszerre csak kirukkolt egy nem is oly terjedelmes művel: a „Hideg napok"-kai. Senki nem tagadja, hogy ezt a szuggesztíven intellektuális regényt az utóbbi évek magyar prózai termésének legjava között tartják számon. Jól festett volna az a kritikus, aki „átfogó összegezést" adott volna Cseres „Hideg napok" előtti periódusáról, s egyszer-smindenkorra „ítéletet" mondott volna írói rangjáról! Amíg a, s lélegzik egy irodalmár, vagy bárminő alkotó, kockázatos és értelmetlen dolog „összegezni" életpályáját. Az utókor pedig országos — és nem városi mércével mér majd. Egyébként is Sí hogy az ilyenfajta, értékrend megállapítására törekvő kísérlet nemhogy „az irodalmi élet továbberősödését" nem szolgálná, hanem hatalmasan elmélyítené az esetleges személyi ellentéteket, sőt gyűlölködést szítana, klikkesedéshez vezetne. Pedig épp ennek az ellenkezőjére volna szükség: a baráti, elvtársi kapcsolatok tovább-erősítésére, az összefogás munkálására. Ebben — ha a „Szellem karaktere" című cikk szerzője, a város által kiemelkedően, megbecsült, kiváló költő-barátom, kicsit felülemelkedve tapasztalható elkeseredettségén, tárgyilagosabban képes majd mérlegelni — bizonyára egyet fogunk érteni. Az embert érhetik elkeserítő élmények bőven, s. nyilván jobban fájnak itt, egy kisebb közösségben, mint egy nagyobban — például Budapesten. De azért itt, Szegeden sincs egyedül az ember. Mi, „gyüttmöntek", a város fogadott fiai sem. Fogjunk össze, s dolgozzunk — segítsük egymást, hátha körünkben nevelkedik fel — valamelyik diákból — a jövő Illyés Gyulája. De akkor is, ha nála sokkal rangtalanabb hegedősök maradunk. Mily példamutató szerénységgel tiltakozik Ö is a rangsorolás ellen: „Véletlenül ázok közé tartozom, akiknek feje köré a hazai jóakarat meg-megfonja a világhír koszorúját. Még ha ez valónak bizonyulna, még ez is csak hír s nem hely a világirodalomban ... Persze, hogy megvan minden jogosultságunk világirodalmi helyre. De ezt a jogosultságot nem a mi dolgunk érvényesíteni". Nos, ennél többet, s szebbet nem tudok idézni ennek a tán kusza, de szívvel és jóakarattal írt hozzászólásomnak a végén. DÉR ENDRE INGYENES, nyolchónapos szobafestő szakmunkásképző tanfolyamra jelentkezhetnek 1.8—45 éves férfi segédmunkások és betanított festők. A tanfolyam helye: Kecskemét. Kezdete: május 19. (hétfő). A tanfolyam ideje alatt kereseti lehetőséget, szállást, ebédet, munkaruhát biztosítunk. Szabad szombat rendszeresítve van. Az érdeklődők levelezőlapon kérjenek tájékoztatót. BÁCS MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT Kecskemét, Klapka utca 34. V 13 993 Nevükkel is jelzett napszakokra osztva mutatta be egy istenhátamögötti gyógy; üdülő egy napjának történetét Szőnyi G. Sándor rendező Súlyfürdő című filmje. Feltétlenül kell ezt a beosztást hangsúlyozni, hiszen az egymás után megjelenő „reggel", „délelőtt" és „este" feliratokon kívül alig volt valami, amit a néző tisztán, zavaró mellékgondolatok nélkül meg tudott érteni. A péntek esti bemutatósorozat legújabb darabja ugyanis már eleve nélkülözött minden olyan gondolati magvat, amely köré az egy órányi történet felépíthető Halász Mihály, a forgatókönyv írója — aki egyben fényképezte is a filmet — egyrészt az illegális mozgalom két fiatalabb tagjának váratlan találkozását, s az ebből adódó ráadás-konfliktusokat akarta kibontani, másrészt pedig szándékában volt a nemzedékek közötti ellentét bemutatása is. Ezek mellett — csak úgy mellékesen — beleírta még a forgatókönyvbe a Pestről lehívott sanzonéit fénye-vesztett alakját, valamint egy gyöngécskén „hegedülő" beat-zenekart, nem is beszélve arról a szakállas festőről, aki szabad óráiban kazánt fűt... Egymásra halmozott motívumok, „direkt" figurák, az át nem gondolt jelképek garmadája — úgy nagyjából ezek akadályozták meg, hogy a Súlyfürdőből elfogadható film legyen. Azt viszont — sajnos — senki nem akadályozta meg, hogy e2t a félfilmet bemutassák, és vele — éppen a benne megidézett, más megbecsülést érdemlő nemzedéknek — rossz perceket szerezzenek. A. L. Épült: 1957—1969 Szilagyi utca 8. (68.) A Kossuth Lajos sugárút Nagykörúton belüli rövid mellékutcácskáiban az utóbbi időben több kisébbnagyobb új bérház épült. Közülük való ez a csinos lakóépület is, melyet Gyenizse Lajos tervezett. | Orgonaest Hosszú téli álmából ébredt pénteken a Dóm orgonája, hogy a koncertigényeknek ismét helyt adjon. Azok, akik látogatják ezeket a koncerteket, nem mindennapi előnyben, élményben részesülnek, akik viszont — sokan fiatalok — csupán a hangszer varázsától fogvatartva kerülnek kontaktusba a komoly zenével, őszinte híveivé válhatnak majd. A hangverseny művésznője, Kistétényi Melinda műsorán Bach-művek. régi magyar istenes énekek saját feldolgozásában , —, Liszt: Weinen, Klagen-je és saját improvizációja szerepeltek. Sokoldalúsága nemcsak tevékenységének sokféleségében jut kifejezésre, hanem a mondani tudásban is. A Bach-művek jó formai felépítettségükkel tűntek ki, improvizatív készsége eredeti tehetségre vall. Az egyes darabok énekszólamát Kemény Klió, a Szegedi Nemzeti Színház művésznője szólaltatta meg. Kifejező előadásmódjával híven teljesítette feladatát. Laczkó Sándor Építésügyi együttműködés Befejeződtek az 1969—70. évi magyar—csehszlovák építésügyi gazdasági és műszaki-tudományos együttműködésről április 21-től 26-ig Budapesten folytatott tárgyalások. A megbeszélések jegyzőkönyvét szombaton délelőtt az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban írta alá Simor János miniszterhelyettes, a magyar delegáció vezetője, és Frantisek Toman, a Cseh Szocialista Köztársaság építésügyi minisztere, a csehszlovák delegáció vezetője. Jelen volt az aláírásnál Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter. A megállapodások alapján az idén és a jövő évben jelentősen bővítik a két ország építésügyi együttműködését, főleg a határmenti területeken. (MTI) Betörő galeri Többrendbeli lopás miatt letartóztatta a rend-őrséi? Vigh Feren-c, 20 éves, büntetett előéletű, Szeged, Bécsi korút 9. es Kalmár Antal, 24 éves. büntetett előéletű, Szeged Móra utca 4. szám alatti lakosokat. Ugyanakkor büntető eljárást Indított társaik ellen, a szabadlábon levő Kurucsai Mihály, 20 éves, büntetett előéletű, Szeged. Április 4. útja 17., valamint két fiatalkorú, O. Béla, 17 éves és K szilveszter 15 éves szegedi lakosok ellen is. A nyomozás eddigi adatai szerint Vigh és Kalmár behatoltak a Mátyás tér 5. szám alatti házban egy lakásba, ahonnan nagyobb értékű ruhaneműt és több száz forint készpénzt vittek el. Társaikkal együtt ugyancsak lopásokat követtek el a Tisza Lajos, a Szivárvány, és a Hámán Kató utca környékén. Általában élelmiszert és készpénzt vettek magukhoz. SZEGED a hazai lapokban 1969/17 1968-ban műszaki vizsgán megfelelt, üzemképes Opel Kapitén felújított, jó állapotban levő GAZ 51-ES TEHERGÉPKOCSI ELADÓ. Apr. 4 Cipész Ktsz. Szeged. IRODÁNAK IS ALKALMAS külön bejáratú üres vagy bútorozott SZOBÁT KERES Budapesti Tervező | Vállalat. Címeket: „Tervező-" 43 874. jedigere a Hirdetőbe. HOPPAL Mihály: Az L Országos Néprajzi Filmszemle. Szeged, 1968. augusztus 1—3. Ethnographia, 1968. 4. szám. HOPPAL Mihály: Ankét a magyar néprajzi filmezés problémáiról. szeged, 1968. augusztus 3-án. Ethnographia, 4. szám. fNagy Sándor. 1905—1969-1 Magyar Textiltechnika, 1969. március. rA Textilművek igazgatójának nekrológja. Fényképpel.l KISS Jenő: Végbeosztás gépesítése a szovjet RMRT—2 végbeosztó géppel. Magyar Textiltechnika, március. fA Szegedi Ruhagyárban. 1 HOVORKA István: Zöldségellátás Szegeden. Kertészet és Szőlészet, április. MAROS László: Ismét van szegedi játékosa az MTK-nak. Labdarúgás, április. rSalánki Istvánról, az SZVSE volt ]átékosáról. Rajzzal.1 FRTTZ János: Tapasztalataink a csecsemőknél alkalmazott pszlchomotorikus fejlődési lapok használatáról. Népegészségügy, április. [Csongrád megyében.] Móra-katalógus. Magyar Hírlap, ápr. 20. IA Somogyi-könyvtár kiadványának ismertetése.! Űj varosrész épül Szegeden. Magyar Hírlap, ápr. 23. [A nyugati városrész. 1 Dugonics-bibliográfia. Esti Hirlap, ápr. 24. [A Somogyikönyvtár kiadványának ismertetése.l A szegedi ünnepi hetek programja Magyar Hírlap, ápr. 24. Perbészédverseny az ifjúsági jogásznapokon. Magyar Hirlap, ápr. 25. fSzegeden.l Jogos önvédelem? Santa Cruzban egy Mendoza nevű fogorvos betege kezelés közben élesen felkiáltott a fájdalomtól, majd revolvert rántott és kínzójára lőtt; szerencsére azonban a golyó célt tévesztett. A sietve riasztott rendőrség letartóztatta a lövöldöző fogfájós beteget, aki rövidesen a börtöncellában pihenhette ki a nagy idegi zgalmat. Egy fél órával később társat kapott cellájában, mégpedig Mendoza „fogorvost". A rendőrség ugyanis megállapította, hogy nincs fogorvosi diplomája. A revolverhős most azzal védekezik, hogy jogos önvédelemből emelte fegyverét a sarlatán ellen. VASÁRNAP, m/isi ^fft fS^f^Bm 1969. ÁPRILIS 27. mm mk