Délmagyarország, 1969. március (59. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-02 / 51. szám

Veress Miklós EURÓPAI TAVASZ Zuhog a fény Három nap óta kitavaszodott Európa A mindenség szíve felól virágok hada őzönöl Röppen a kő folyó csörömpöl mint az üveg Mintázza arcom az idő számban keserű füvek Európában tavasz van Európa vénül mosolyog kőben bronzban és vasban e száz századnyi gazban gázlót keresnek csontváz-szomorú niammutok medvék bivalyok Vajúdnak a hegyek Pirosra dagadt csőcsükből tej-reggel szökik sikoltásnyi magasra combjukat szétvetik méhükből az idő kimossa vadak és ősök csontjait Folyó csörömpöl mint az üveg vergődnek a házak a járdák jönnek a neandervölgyiek megint jönnek létüknben vágni a baltát zápolyák horthyk hitlerek búsuló-álarcuk leromol nem hőköl vissza e sereg vasvirágok lándzsáitól Kétarcú eszmék menekülnek gerince-tört lovakon Európa 6 Európa ott van csak hatalom legyőzni a csontváz-sereget hol összeömöl egy folyóba az értelem s a lelkiismeret Reménytelen másképp a harc nyerítenek gazdátlan hidak Eiffel-torony szuronyoddal szuperszónikus nyilaiddal Európa mit akarsz törd össze kötábláidat Hullik a kö csörren a csont az üveg Eltörli arcom az idő szemem gödrében semmi-füvek Csütörtök dél A felhő rámszakad Rozsda hamu és por zuhog Fölfelé tartom arcomat Szomjazok PATAKI JÁNOS ÉPÍTKEZÉS Kaposi Levente HÁZ A VILLANEGYEDBEN Beérsz az öltözőbe, s máris röppennek feléd a köszönések, a kérdések, ... Szevasz Jocókám, mi újság Jocó. Mindenki kedves, udvarias. Még félnek tóled, ha szemben állsz velük. De ha elfordulsz, mosolyra rándulnak a sunyj pofák, s a hátad mögött azt suttogják, hogy kiöregedtél. Ledobod a cuccaidat a padra, átöltözöl, válladra teríted a köpenyt, s lassú léptekkel átballagsz a terembe. Kötelet veszel elő. Ugrálsz a kötélen, egykettő. Váltasz, egy-kettő, egykettő. Figyelnek, minden mozdulatod kritikusan mé-' regetik. Leteszed a kötelet kesztyűt húzol, most jön a nagy attrakció. Most már nézhettek, gondolod, most már láthattok valamit. Odaballagsz a homokzsákhoz, bal kezeddel megsimogatod, aztán hátralépsz, felsőtested villámgyorsan előrelendül, ütsz, elhajolsz, jobbegyenes, balegyenes, elhajlás... Hozzád lép az edző, suttog valamit hangja mint az olvasztott méz, nem figyeled, jobbegyenes, balegyenes, elhajlás. Élvezed a mozgást, tompán puffannak az ütések, izmaid olajozottan, tökéletesen működnek. Minden rendben. Be akarom tenni a srácot, duruzsolja az edző, fiatal, hadd tanuljon, nehogy azt gondolj Jocókám, tudod nem azért csinálom, te már eleget verekedtél, pihengetsz Jocókám, de azért számítunk rád, tudod, hogy van Jocókám .. Vered a homokzsákot, jobbegyenes, balegyenes, unod már a süket siramokat. hagyná a nyavalyába. Megállsz, homlokodról letörlöd az izzadtságot. Jól van. Feri bácsi, mondod, tegye csak be a srácot. Rohadt alakok, szűröd a szót a fogaid között, s közbe vigyorogsz, füledig húzod a szádat. Jocókám, szól valaki, gyere egy kicsit Ráléptek a szőnyegre. szemben megálltok. méregeted a fickót. Néhány tapogatózó ütés, fedezékbe vonulsz, hagyod, hogy püfölje a kesztyűdet Aprókat ugrálsz, nem fárasztod mapad, nincs is miért Közepes ütések, tenyereddel könnyedén felfogod őket s arra is van időd, hogy nézegesd a többieket. Figyelő, kidülledt szemek, bámulják, hogy birod-e még. Félrehúzod a szádat. vigyorogsz, hagyod a srácot ütögetni. Támad, kijön a fedezékből, gyorsítja az ütéséket. Hülye — gondolod magadban, s beszúrsz neki egyet. Meginog, visszahúzódik, elment a kedve a támadástól. Elég, mondod, s lehúzod a kesztyűt Azt hiszem, mára elég volt Leülsz a padra, nézed a többieket. Melléd ül az edző is. Mit szólsz a fiúkhoz, Jocókám? Ügyesek, Feri bácsi. Mit gondolsz, a Kristóf?... Na, végre, gondolod, kiböki, hogy mit akar. Ártatlanul megjegyzed: „Ö is, Feri bácsi." Az edző morog, kínosan érzi magát. Félszemmel ránézel. látod, hogy izzad a szemöldöke. „Tudod, Jocókám, azt gondoltuk ..." „Ne strapálja magát Feri bácsi — mondod — nem segítek a srácnak." „Te tudod Jocókám, a szakosztály érdeke, nem az enyém..." Dadog az edző. Felnézel, a szemek rádszegeződnek. Kíváncsi pillantások, vállalod-e? Legyintesz, gúnyosan mosolyra húzódnak a szájszögletek. Berezelt, nem mer kiállni, gondolják a hülyék. Vársz, aztán kifelé indulsz. Hirtelen megfordulsz, lehervadnak a mosolyok. „Ha úgy gondolja Feri bácsi — szólsz az edző felé — talán mégis megpróbálhatjuk." Kristóf, szól a fickónak az edző. álljatok be. Ráléptek a szőnyegre. Mindenki aobahagyja, körbeállnak benneteket. Jókötésű ipse, gondolod, rajzolni lehetne az izmait. Résrehúzott szemmel bámuljátok egymást, a fickó nyugodt. magabiztos. Közelebb léptek, álltok szótlanul. Megmozdul, villámgyorsan üt. Kivéded, hátrálsz egy keveset. Röhögjetek, gondolod magadban, nyugodtan. A nagy Jocó, ma visszavonul, szépen kikap, éppen csak egy kicsit, úgy, hogy ne legyen feltűnő, s visszavonul. Üti a srác a fejed, kicsit megszédülsz Villanegyed, mormolod. Ujabb ütés. Opel Rekord, sziszeged befelé. Ujabb ütés. Házi edzőterem. Ujabb ütés. Micsoda barom, mondogatták rólad. Zabálja a téliszalámit, amit kap, s spórol, mint egy őrült. Túrák, külföldi holmik, pénz — ház lett belőle, autó, reprezentatív feleség, szőke, mint az angyal. Megmondom, kertelés nélkül: a lakás miatt Igen, a kétszobás, szolgálati lakás miatt Mert egy gyerekkel iparitanuló-intézetben nevelősködni, kérem, kissé bajos. Ismétlem, szerfelett bajos. Jött ez a hirdetés, megpályáztam, és kész. Idehívtak. — El merte vállalni? — kezdte megint Durucz, aki ma délután a főinkvizitor szerepét játssza életemben. — Olyan felkészültséggel, mint a magáé, Kis elvtárs? Aki pontosan a módszertani kérdésekben nem érte el a minimumot sem... — Nem szabad így beszélni, Durucz elvtárs — emelte fel az ujját az őszhajú asszony. Pláne előre. Az elméleti tudás és a gyakorlati brillírozás olykor éppen nem esik egybe... — Persze, el mertem vállalni. Hiszen családom van, Durucz elvtárs. És nincs családi házam. Másodszor, azért némi gyakorlati tapasztalatom mégiscsak akadt. Két évig könyvelősködtem az érettségi után egy nagy művelődési házban. Méghozzá üzemiben. Vagányok közt. — Hogyhogy mi erről nem tudunk? — Mert egyszerűen nem érdekelte magukat, profeszor elvtárs. — Na, kezd el már, Lajos — ismertem meg az ajtó mellől Povádi Imrének, a körmösdi tanácselnöknek mély hangját. Ó, egyszerre olyan cefetnyugodt lettem. — Mondd csak el, mibe csöppentél! — Hogy mibe? Amikor tavaly szeptember elején idejöttem, az elődöm hétszáznyolcvan forintot hagyott a kasszában. Ennyi volt, slussz. Lehetett bennem akkora hivatástudat, kérem, mint az új berlini tévétorony, de előbb pénzt kellett teremtenem. Ha létezni akartam. A tanácsnak nincs pénze, ez köztudott. No, fogtam a módszert, és rendezni kezdtem. Kell a magyar-nóta? Két-három dalest. Lehoztam a pesti kabarészínészeket. Nem válogattam, finnyákoltam, kérem. Az ismeretterjesztés, a szakkör nem mehet kenőolaj nélkül. Világos. Százezer feletti a költségvetésünk, ebből a tanács és a két helyi téesz hatvanat ad. A többit gazdálkodd ki, Kis Lajos. Már ha művelődési otthon Igazgató akarsz lenni. Kigazdálkodtam, kérem ... — Es most van már szakköre? — kérdezték. — No, akkor menjünk — feleltem. Körbe vezettem a társaságot Megmutogattam nekik mindent A zenetermet, ahol a zongora- és gitártanítás folyik. Aztán a három klubszobát. Az én ötletem volt, hogy külön legyen a gyerekeknek, az annyit emlegetett tizenéveseknek, meg az öregeknek. Az így igaz. De Halmágyi László kaparta össze valahonnan a pénzt, a megye bukszájából. Amikor a honismeretiek magnóját, teleírt füzeteit, az üveg alatti fényképeket, okleveleket meglátták, nem akartak hinni a szemüknek. Hogy mi ezt januárban kezdtük. Jól be ls sároztam őket, mert kivittem a frissen felásott kísérleti kertünkbe, az otthon mögé. A könyvtárba meg a raktárba már csak megszokásból nyitottak be. Már láttam, kész a leltár. Csak akkor lelkesedtek meg megint, amikor a nagyterem ajtajához értek, mert akkorra feleségem feltette a jövő heti televízióműsort mutató nagy, rajzolt táblát, amelyiken az is fenn áll. hogy melyik előadás után rendezünk „trécs"-et. így hívjuk a műsorok utáni megvitatást... Volt ám jegyezgetés, kérdezgetős, de hál' istennek, nem sokáig. Jött a filharmóniás £iú, menjek már, kezdeni az előadást. Mondjam gyorsan a bevezetőt. A telt ház mellbe vágta a deputációt. Erre nem számítottak. Sietve búcsúztam tőlük. Mit tagadjam, jólesett a biztatás, a gratulálások. Duruczot ekkor már el akartam kerülni. Mit izgassuk egymást. Meglátta, ki vagyok, mivé lettem, menjen isten hírével. Hanem ő maga tolatott hozzám. Rázta, szorította tenyerem. — Kis elvtárs, engedd meg, hogy gratuláljak — tegezett le. — Meglepő, meglepő, mondhatom. Igen nagy örömmel vennénk, ha leírnád munkád csínját-bínját. Ennek az esztendőnek módszertani történetét. Küldd el nekem. Kiadnánk az egyetem évkönyvében. Ha ott nem, akkor is kézikönyv lehetne a szeminárium könyvtárában ... — Ne haragudj, sajnos, nem vállalhatom. Megígértem Povádi elvtársnak, a helyi tanácsnak, egy év alatt összebúvárlom Körmösd történetét, és megírom. Történelemszakos is vagyok, meg aztán... ők adják a mindennapimat. ök... — Lajos bácsi! — kurjantotta túl a termet Turbucz, a Petőfi téesz nálam tíz évvel idősebb elnöke. — Kezdd már, Lajos bácsi! Előretörtettem. Szemembe néztek a körmösdiek. De jó volt telt házat látni. Nemcsak az Angyalra gyűlnek már össze, az istenfáját! Hírtele elszorult a torkom. Fátyolosan láttam. A küldöttség egészen beleolvadt az embertengerbe. Már csak a körmösdieket láttam. Akkor felkísértem a színpadra, s bemutattam a táncművészeket. És beszélni kezdtem, folyékonyan, jókedvvel. Ahogy odahaza, családi körben ... Hazamenet előtt Nagy Pista bácsi egy névjegyet adott kezembe. Megfordítottam. Tyű, szaladt ki számon. A megyei pártbizottság titkára. Bozse moj... „Holnap 11 és 12 közt szívesen venném, ha felhívna telefonon. Megállapodnánk egy hosszabb beszélgetés időpontjában. Gratulálok." Ügy. furán megindult előttem a világ. Talán egy tized másodpercre. Nem véletlenül jöttek ide ezek mégsem? Álljon meé a menet! Hiszen a mi művelődési házunknak sok mindene van már. De telefonja, az mért lenne? Feladod a fedezéket, hatalmas ütés csattan a bal szemed felett. Felreped, vérzik, összekeveredik az Izzadsággal. „Hagyjátok, üvölti az edzőv nincs semmi értelme." Fémes ízt érzel a szádban. A fejed bírja az ütéseket Lila foszlányok lebegnek előtted, tűröd, hogy ütik a pofádat. Kovács professzor. Széki mérnök, ők a szomszédaid a villanegyedben. Palota, ájuldoznak a házadtól. A fickó üti, veri a fejedet, s nem bánod. Ha srácom lenne, eltörném a kezét mielőtt kesztyűt húznának rá — gondolod magadban. Vérzik a fogad is, elfordulsz, köpni akarsz. A fickó oldalról teljes erővel tarkóm vág, összecsuklik a térded. „Hagyjátok, marhák", üvölt torkaszakadtából az edző, s erre összeszeded magad. Bal kezeddel megtámaszkodsz egy pillanatra a szőnyegen, s felkelsz. Fekete karikák vibrálnak a szemed előtt, zavaros összevisszaságban. Fedezékbe vonulsz, véded magad. Lefogod az ütéseket, s pihensz. A fickó támad, záporoznak az ütését jobbról, balról, mindenfelől. Pihensz, érzed, lassan visszatér az erőd. A fickó üt, elhajolsz, védekezel. Teljes erővel támad. Jó ütései vannak, gondolod, van bennük erő és gyorsaság. Ujabb ütés a szemeden, ismét megszédülsz. Hülyeség, gondolod, miért? Mérlegeled az ipsét, az egész olyan, mint egy lassított filmfelvétel. Érzed a másodpercek minden pillanatát, tudod, mikor fog ütni és hová. Hagyod, még mindig pihensz. Felméred a lehetőséget, szabad hely az orrnyerge felett Vársz. Ismét szabad hely a homlokán. Üjra kivársz. Aztán ... kitámad. bal kezeddel lefogod az ütését de előrelendülsz vele. Felkapja a kezét, szabad a gyomorszája. Ebben a másodpercben lesújt az öklöd. Tompán puffan az ütés. érzed, hogy a fickó szinte a levegőbe emelkedik, karja lehull, feje előrecsuklik, leesik a szőnyegre. Letörlöd a homlokod, kifelé indulsz. Letussolsz, felöltözöl. bemész a szemközti traf'kba. Ot éve nem dohányzol, most egymásután szívod a cigarettákat. Ülsz a volán mellett, a meggypiros Opelben, s fújod a füstöt. Beindítod a kocsit elindulsz. Körbejárod a várost, hazaérsz. A villanegyedbe. Kiszállsz, nekitámaszkodsz a kocsinak, nézed a házat. Gyönyörű, sikongnak feleséged ismerősei, ha látják a villát. Isteni, zokognak a gyönyörűségtől. Fújod a füstöt. Kovács professzor végigsiet a sétányon, köszön, beül az autójába. Nézed a házat, a cirádás erkél'yel. Gyönyö-ű — hallod — s elfog a hányinger. A háztól — a pompás kis edzőteremmel, fürdőmedencével. az erkéllyel, a három ezüstfenyőtől, amelyek pontosan egymás mellett állnak két méterre, öt centire, s negyvenkét milliméterre. I