Délmagyarország, 1969. március (59. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-18 / 64. szám
•'• V Két tojásból négy A szegedi botanikus kertben a József Attila Tudományegyetem mintegy 2 millió forintos költséggel új A háziasszonyok gyakran nyugtázzák örömmel, ha a feltört tojásban egy helyett két sárgáját találnak. Vajon ez az „egyet fizet — kettőt kap"-elv valamiféle tudatos tenyésztési Irányzat I , , . ., eredménye vagy csak a vé- 1 kíserleti intézetet - ugyneletlen játéka? vezett fitotront — létesít. A A kérdésre válaszoló ál- furcsa elnevezés magyar lattenyésztési szakemberek megfelelője - hivatalos neve előrebocsátjuk, hogy jelen n,ncs — szal)Bd fordításban esetben, ami a vásárlóknak valahogy így hangzik: nökedvez, nem feltétlenül jó a vények tulajdonságait vizstenyésztőknek. Nem is a do- «010 helyiség, log üzleti oldalét nézve van A természetes fénytói elez így —, hogy tudniillik ke- zért laboratóriumokban a Fitotron épül a füvészkertben színű fényt színes fóliával biztosítják. A laboratóriumban a levegő páratartalma, valamint a talaj összetétele is változtatható. Az így elért eredmények alapján, a nagyüzemi termelésben, a legopSzaiay János: A Tanácsköztársaság Szegeden 0 Fehér Mátyás emlékezése sértek el Szeged felé, bennünket pedig a parasztok betámogattak u faluba és elrejtettek. Később hallottam a húgomtól, aki Bokor vörös tiszt felesége volt, hogy a franciák a gyilkolávesebbet fizetünk a csaknem kétszeres áruért — hanem a kérdés állategészségügyi oldaláról. A kétszikű tojást tojó tyúkok ugyanis nem valamiféle csodalények, hanem genetikai hiba áldozatai. Ha például az ivarérés a szokásosnál hamarabb következik be, a tyúkot el ls pusztíthatja egy Ilyen óriás tojás. kísérleti növényeket mesterséges fényforrással világítják meg. A kutatások során megállapítják, hogy bizonyos növényekre milyen színű megvilágítás kedvező — a mennyiségi és minőségi fokozása érdekében. Kísérleteket majd főként élelmiszernövényeken folytatnak. A gyakorlatban a szükséges Hallgassak meg Fehér Má- comb átszúrásáig, a hátból tyás, Oroszlán utcai autósze- való szíj hasítástól a hajcsorelőt, akit szintén elfogtak mók kitépéséíg, s a fogak kiHorthy pribékjei és aki ma veréséig minden benne volt a is (1956-ban!) ott viseli a tes- „programjukban". tén az akkori szörnyű kínzá- _ Engem galm vett kezetimélisabb körülmények biz- , sok helyeit és sebíorradásait: lésbe SalrT) szadista volt. Letosíthatók. - 1919"ben Szegedről kötöztetett a kínzó gerendára tettenértmagyarterrolUB1v avv/iv. kimentem a Ladányi-féle vó- é. „„ éső sziVarrul fúrt lvuka- rlsta tiszteket szabadon boA kutató laboratóriumok rös zászlóaljjal. Amint szúk- kat a testembe. Tudtam. Ír- csátották... mellett Irodát és szociális ségessé vált. önként jelent- gaiomra akkor se számí'tha- — Horthy terrortisztjeivel épületet ls terveznek, vala- I keztem az életveszélyes fel- tok ha bármit vallok (többen aztán még egyszer kerültem mint eondnoki lakást fosa- adatra> és Csongrádról — át- kfnjukban azt „ismerték be", szemtól-szembe, - emlékmint gondnoki lakast, ioga menetj áUomáshelyemr6V __ J k dik'^ltak s utana 8Zík vissza Fehér Mátyás dórészt - ez utóbbi alkal- visszajöttem Szegedre. Árulás IS, S), T elvtárs. - Még pedig 1919. mas le6z tudományos kon- folytán elfogtak Keresztesi hát a legnagyobb kínomban augusztus havában, Szatyferenciák lebonyolítására. őrna© csendőrtisztjei, és a ls hallgattam. Salm ezen mázon. Amikor a tanácskorAz új beruházás jelentősé- törvényszéki palota harmadik előbb c80dólkozott, majd ma- mány lemondott, és felbomhnov fnnUrtöte emeletén lev0 eg-vik vizsgála- gához hívogatta tiszt-társait: lott a vörös front. Elindulgét növeli, ho© funkciója tl cellába zártak Gyertek csík, itt van a né- tam gyalog én is a váronem „csak" kutatásokra korlátozódik, hanem a végzett terméseredmények botanikusoknak a Jól felszerelt intézetben lehetőségük ti cellába zártak. _ ____ — Amint eljött az éjszaka, ma kommunista , engem és még két hasonló foglyot lekísértek az épület Miért nem ordítasz, te nyílik a korszerű kísérleti tár©aló terembe. Ezt is másodi k emeletén W módszerek elsajátítására. A műszaki átadásra — ez év augusztusában kerül sor. Acs S. Sándor Horthy fővezér terrortisztjei kapták meg, akik kínzó kamrává alakították át. (Horthy ja, ho©an jár, aki kommunista! - dühöngött Léderer. És fölemelte a pisztolyát, de Salm ráordított: „Az én munkámban ne avatkozz!" miniszteri szobája közvetle- & folytatta a kínzást, nül a terem alatt volt, az «"_ /miknr „ testem Földúton Sok király termett ezen a húzta volna kifelé a város a mégis hoztam nekik e© liliomokon. Nem lett belőlük lábam alól, két kézzel. Volt ter bort mert megsajnáltam koronás fej, leginkább csak nekeiti annyi adóhátralékom, őket Volt közöttük olyan zsíroskalapu, télen meg meg bérletem, hogy csak ők idős ls, mint én. Azok emlekucsmás királyok voltak. tarthatták számon. Hiába gették a maguk baját, én — Amióta evilági életemet mondtam, ho© in©en nem meg a mienket. Nem nagyon szamontartják, azóta én ki- operálnak Szegeden se, kl- mondták, hogy lépjek be, rálj4 vagyok. Persze csak jöttek, hogy dobraverik a csak beszélgettünk. Mindenú© névileg. Jöhetett a for- földet ls, meg a tanyát is. nap jöttek. Közben irt a radalom balról is meg jobb- De akkor kiáltsák mellé a fiain a katonáéktól, ho© ról is, ebből a királyságból két ©ereket is, mondom a bent azt mondják nekik, nem ütött ki senki. Még a sürgölődő embereknek, mert ho© ide visz minden út, azt legszegényebb ember se írl- ide még a Tisza is messze nem lehet elkerülni. Amit a ©elte meg a sorsomat. Ha- van, ho© neklmenjek velük, kormány meg akar csinálni, Jam szála se görbült meg Anyjuk sincsen, házuk sin- azt ú©is megcsinálja. Ha miatta, pedig én ma Is ki- csen, mi lesz belőlük? Lehet, meg tudom várni, amíg ő lerálypárti vagyok. hogy ók már hallották a szerel, várjam meg, de ha Királyságához méltóan na©obb dobszó hangját, nem, lépjek be. most ls koronával bánik, mert elkotródtak. Üj tetőt Amikor megtett az agitáHosszúlábú létra tetején áll, csináltam a tanyára, de már lás, sorba adták a népek behogv az arany almafák leg- csak szalmából. Üres bukszá- felé a kilépési nyilatkozatofelsó ágát is meghajlásra hoz a nád is drága volt kat Kérdezze meg őket kikényszerítse, és szigorú tör- "'6-ban már újra tudtam lépnének-e most! Azelőtt, vényt te©en: a rendbontó- fűidet venni. Kezdtem a ami termett, elvitte a szánkat még hajtas korukban le- magam ura lenni. Halvan- tó, az adó meg a beszolgalnyakazza sajátkezúleg. ban. amikor belementünk a tatás. Mióta ket napsugár süt — Láttam én igazi királyt téeszbe, megsirattam a föl- ránk, annyit azért össze tuts, de nem tanultam tőle det De akár hiszi, akár nem, dunk kaparni, ho© nem semmit a szakmában. A azt mondom. kezdődhetett hiányzik. Mert én a NapsuKároly király volt. Kijött volna hamarabb is. gérba léptem be. Onnan kahozzánk egyszer a román — Nem hiszem. pom a nyugdíjat, meg háztáfrontra. Nem volt kedvem Most aztán láthattam mér- jiba ezt a szólöt. Tíz év se megmondani neki, hogy én gcs királyt ls. Ü© hadoná- kellett hozzá, hogy ezt mégis királyi család tagja vá- szőtt a szemem előtt a met- szokjam. A másikat hatvan ©olt, mert nem szívesen szóollóval meg a kis, kézbe- esztendő alatt se sikerült. somba, Szegedre. Szatymazon azonban elfogtak, és kénytelen voltam végig nézni, mit csináltak... — A szatymazi postaépület elé gyűjtötték azokat, akik - szerintük - megsemmisítendők, mert kommunisták. Megrendülve, iszo— _ , — _ Amikor a testem már nyodva láttuk, ho© e©es első emeleten.) A kínzó te- j u - ési sebekkel, és elvtársainkat már megkfremben vártak rám és hét á szinte füstölt a húsom, nozták, és előttünk akarjak társamra, Pálffy Daun Jó- piVPK7jtf.ttem az eszmélete- őket felakasztani, va© zsef gróf, Salm Hermann gróf, Se" ma?d agyonl6ni. Igy kinostak meg mindketten tartalékos száza- . '" tórve! megértettem Kukovetz Nana íestőműdosok, Léderer íőhadna© és amint vala^ odaszólt Salm vésznőt, és akasztották fel még va© tizen. A háromne- hóhérnak: ölég, saját ló_ a szatymazi postaepület vet azért emelem ki. mert ók bén kell ^mennie " előtt. A fö vád az volt elVw¥kT?A,«gtertéke^b tr" - Csakhamar meg kellett lene, ho© hónapokkal előbb ebek Pálffy Daun bikacsök- értenünki mir61 van 8ZÓ: lefestett e© parasztlányt, kel, Salm égő szivarral Lé- terrorista tisztek terve akire, mint alka ml modellderer pisztollyal a kezében s7erint meg hajnall plrka. re. ráadta Kószó Istvan dr. = dag el6tt keUett klmennünk, úgyvéo. belügyi államti&ár va© a Boszorkányszigetre, feleségének piros stafrokját. va© a városon kívül hú- Ezt a ruhadarabot, állítólag, zódó kukoricásba, Dorozs- Kubovetz kOlon engedély ma felé. Igen. í© hurcolták nélkül vitte ki Kószoek vilkezdte meg a „vallatást — Na, büdös kommunisták — kezdte Pálffy Daun ittasan. Es intett Léderemek: „Kezdhetjük". — Ez az úri komáztam volna vele. Na- való fűrésszel, mintha azon gyon súthfette már akkor föl- múlna, ho© kinyílik a szeséges talpát a paraszti föld. mem, vagy nem. A találkozás mégis jólesett — Bolondnak néz maga Olyan puhabélű fehér kenye- engem? Látott maga már rct kaptunk két napra, ami- parasztembert életében? Ivet én addig mesébe se Nézze meg azt a tanyát! A hallottam. Este adták, e©be kisebbet az az enyém. Esza kétnapi porclót hogy több- tendeje rakattam rá a csenek mutasson. Nem lehetett repet. Ereszcsatornával! Mit azt eltenni holnapra, mert gondol, miért? ftlert flancoLú© kívántatta magát, ho© ni akarok. Hetvenéves vénmindjárt B bajusz alá vetet- embernek azelőtt mindé© tünk szállást neki. Az egész volt már. Én ereszcsatornás, háború alatt olyan kenyeret pirostetejú házat akartam, ettünk csak. amibe talán Nem a fiamnak csináltam, még a pocok is megfialt, mert az a nagyobb, akin mire hozzánk jutott. Mond- mág vakolat sincs, az a fiatuk is, ha esze lenne ennek mé. Annak az én tanyám a királynak, mindennap ki- kicsi. Magamnak cslnáltatjönne hozzánk fris6 levegő- tam, mert módom van hozre. zá. Az a széki ód-kupac az — Hát a béke? öcsém háza volt. Azt elárve— Jól szolgált az is az rezték annak idején, elejiben. Huszonnyolcban Visszakérdezek az agitáiásmár saját tanya volt a fe- ra. lem fölött Az a fehérfalú, a — Jöttek azolc, mint a kisebbik. Aztán jött az e©ik han©ák, ha esót éreznek, baj a másik után. Mert a Még annál ls jobban, mert baj is fél e©edül bemenni a télen nem jár a han©a. szegény ember hazába. Attól Volt, aki befogta a lovat, fel, ho© ragad rá valami, amikor látta, hogy azok az Beteg lett az asszony. Any- elakadt teherautót taszigálnyit operálták bent Szege- ják, tuskót kötött utána, és den, mintha más dolga 8e a na© hóban a tuskó nyolett volna az orvosoknak, mán elindult az ellentétes Eltettük szegényt a föld alá. irányba. Én megvártam őket, Horváth Dezsó dott, körbe-körbe... A tiszt urak na©okat röhögtek, ho© mink oly kétségbeesett i©ekvéssel kapkodtuk a lábainkat. Szó ami szó, valóban kapkodtuk, igen, végkimerülésig! Akinek a „mesterlövő" Léderer a lábába belelőtt, az a „legcsöndesebb szocialista". Czibulát í© élve ha©tók. — Láttam, amikor a szatymazi szőlőkből előhozták a borzalmasan összevert Fekete kisteleki direktóriumi elnököt — folytatja a vlszszaemlékezést Fehér MáG járt jobban, mert azt a földet már nem háborgatta senki. Az enyémet pedig de csak az udvaron. Mondtam nekik, ho© jöjjenek tavasszal, ha fáznak. Aztán KEDD, 1969. MÁRCIUS 18. Séta a „szentek" utcáin Szende Bélától Szigligetig sorakoznak a szegedi utcanévje©zékben a szentek. Tízen őrzik emlékét a régi időknek ma is: Szt. Anna, Szt. Antal, Szt. Gellért, Szt. Györ©, Szt. Imre, Szt. István Szt. László, Szt Mihály, Szt Miklós és Szt. Rókus. A róluk elnevezett utcák és terek jórésze alaposan kívül esik a belvároson: a Szent Anna utca a holt Maros mellett az Erdélyi térről fut a Hargitai útig, a Szent Imre tér és utca Hattyastelepen van. A többi e© délelőtti sétával akár esőben is megközelíthető. „Párizsba tegnap beszökött az ősz. Szent Mihály útján suhant nesztelen ..." Az Ady-sorokat a századfordulón készült magas házak sugalják taián a Szent Mihály utca kezdetén. Az egyik kerítésen át orgona hajlik, zörögtetl megcsontosult fürtjeit, a magasra nőtt épületeket vadszőlő száraz indái futják be. A sarkon modern önkiszolgáló bolt, a nemreg felújított, szecessziós mintájú házban. Innen lep ki a sétáló a Szent István térre, amelyet az 1904-ben épült víztorony ural és a néhány szép pavilonnal bővülő piac. Ami körben van, az csak rontja az összképet: hatalmas MÉH-telep deszkakerítése, omladozó falú házak, tarka-barka cégtáblái. Itt van viszont a sarkon a híres Búza vendéglő, ahová flekkenezni járnak az ínyencek. Kitérő a Püspök utcába, mely kiváltságos jókat élvez: új hazak nőnek itt ki a földből, ám unottan fordítja feléjük a Centrum Áruház dísztelen, triciklikkel és kukákkal éktelenkedő oldalát. Szeged legkisebb utcája a Szent Gellert utca, amely a Marx térről nyílik. Mindbetyár magasra emelte a töl- ki és 16tték agyon a kom_ Iájából. tött pisztolyát: munistákat! Akiket a Bo- _ U©anekkor Prónay — Futo©akorlat, senki le SZOrkányszigetre vittek, azo- tisztjei elfogták Czibula Anne maradjon mert annak be- kat_ már mint hullákat a talt, a szegedi direktórium lelövök a labikrajába! Rajta: Tiszába dobták. De mert tagját, megásatták vele a egy-kettő-egy-kettő! szerb részr61 jelentések jöt- sírját. A klvégzesre felálltak I© kezdődött. E© ideig teki hogy sok gyanús hulla a fehér terroristák, amikor ment is, de aztán lihegni dgzlk a Tiszán Szeged felől e©, Szatymazon nyaraló kepdtünk, s aki erőtlenül _ ezen „e©szerú módon" szegedi tanár és több szatykezdett lemaradni, annak változtattak Horthy pribék- mazi lakos odaállt Prónay közvetlenül a sarka mögé go- jei. s a meggyilkolt embe- elé, mondván, hogy Czibula lyót eresztett a íőhadna© úr. rek testét összedrótozták, a soha nem volt kommunista, Ho© el ne felejtsem, mind a dr6tok végére köveket, tég- sőt állandóan hadilabon állt nyolc áldozat anyaszült mez- iákat erősítettek, ho© a e©ik túlzó elvtarsával, mint telenúl futott, aho© csak tu- f0iyó medrébe végleg elsüllyedjenek. — Engem és társaimat a szegedi határba hurcoltak ki. Hármasával kellett a kukoricás szelére állnunk, így adták le a sortüzet. — Minden jel szerint francia : páhi járőr meghallotta a már kizuhant a „futóverseny- lövések zaját, villám©orsan tyás. - Még a fehér tömegből" az már ez életben nem hozzánk lovagoltak, s f© ©ilkosok közt is akadt bírt tovább körözni... az én agyonlövésemre már olyan, aki elfordult a szöt— A lövés után először az nem került sor. De mar nyen összetört Feketétől, s ilyenek megkínzásába fogtak, három kommunista teteme hallottam, amint három luA kéz- és lábkörmök erősza- vérbe borulva ott hevert dovlkás surbankó összesukos leszakításától a here- előttünk, a földön. A terro- gott: „Egyikünk adja le rá zacskó összetörésélg, a cson- rista ma©ar tiszteket a a ke©elemlövést..." E©itot törő ütéstől a kar- és franciák mint foglyokat, kí- kük ©orsan előlépett, és kétszer belelőtt Fekete elvtársba, aki rövid vergődes után végleg elcsöndesült. — Láttam, amint odahozták Boros József és Stancz Gyula vörös zászlóalj-parancsnokot, akik haza akartak térni városukba, Szentesre. Okét sortűzzel végezték ki. — Hasonlóképpen gyilkolták le Kertész szegedi kereskedőt. a Bartha-féle vörös dandár második ezredének parancsnokát, Daróczi szegedi vörös katonát, a szegedi Katonatanács tagját. Ugyanekkor Jött a rettenetes hír, hogy Kovács János elvtársat, vörös zászlóalj parancsnokot, a szegedi végrehajtó bizottság tagját is — árulás folytan — felismerték és felakasztották. — Kivégezték Kecskeméti Imre munkást, Burghardt Géza vasúti tisztet, Simonyi Ferenc ©ári munkást. — Bibó Dénes hadnagy pedig szíven szúrta azt az ismeretlen nevű szegedi munkást, aki azt „merészelte'" mondani, hát a tiszt urak nem gondolnak arra. ho© mindennek még böjtje is lehet... — Én több halálra jelölt forradalmárral együtt csupán annak köszönhetem, hogy életben maradtunk, mivel két fiatal fehér tiszt sápadtan szaladt a ©ilkolókhoz: „Meneküljünk, most futott be a szatymazi állomásra egy páncélvonat román katonákkal!" — Prónay és terroristái a szőlőkön át ©-orsan meglógtak. ff'olt/taíjukj össze e© hatósági húsbolttal dicsekedhet. A belőle kinövő tér, Szent Rókus tere sem sokkal többel: megkopott a templom, rozsdás a kerítés, a park elhanyagolt. Innen visz a temető felé — micsoda kontraszt — a Feltámadás utca aszfaltjárdája, melyet csak az átkelőknél szakaszt meg egy-egy sártenger. A keresztező Árvíz utca is hű a nevéhez: a kocsiúton szörnyű kátyú, vízzel telnek az árkok. Valamikor majd a Na©'körúton kívüli városrész egyik legszebb utcácskája lesz a Szent László utca. Első sarkán miniatűr palota: a Járási MGTSE-ek önálló Közös Vállalkozása a cégtáblán. Apró e©emeletes házai közül nem ez az egyetlen új, bájos kis épületek egész sora áll már itt. A szentek társulásának harmadik centruma a József Attila sugárútról nyíló Szent Miklós utca környéke. Hepe-hupás járdája, saras kocsiútja arra vall, ho© a védőszent alaposan elfeledkezett róla. Innen sétaihat át az ember a lassan rendeződő Szent György térre, melyet a régi minorita kolostor szépen újrafestett fala zár le. Sajnos nemcsak a szép fal, hanem a hanyagul odaállított néhány horpadt kuka is. De ez — ú© látszik — már hozzátartozik a városképhez. Egy délelőtti séta ezt mutatja a „szentek" utcáiból. Azt. hogy csak a név a régi, újulnak a házak és az emberek. S mire az utcák lakói elfelejtik valamikor, ho© milyen is a sár s a téglajárda, megújulnak majd ezek a funkciójukat vesztett nevek ls. A sétáló most e©előre inkább arra gondol, hogy jó lenne t.udni: ki is az influenzások védőszentje. Veress Miklós I )