Délmagyarország, 1969. március (59. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-02 / 51. szám

Űj arcok, új sze Üj arcok, új szemek — s most már mosolygósak is. Bezzeg otthon a búcsúzáskor, meg az első este itt a gyári leányszálláson is volt egy kis szomorkodós. sírdogálás. No, nem sok; csak annyi, amenynyivel négy ici-pici egérkét meg tudott volna itatni ez a négy kislány. Kovács Ilona Pitvarosról, Balázs Magdolna és Győri Olga Füzesgyarmatról; Tóth Etelka pedig Kistelekről utazott Szegedre. Jártak már itt kirándulni, vásárolni, de ez a mostani megérkezés más volt: elfogódottabb, szorongóbb. Az állomás jelképesen is új, fontos állomást jelentett; a választott pályával való ismerkedést, a dolgos, felelős élettel való találkozást. Búcsút az otthonlaktól, minden eddiginél hosszabb időre. A szegedi textilművek lett a négy kislány „tanuló oskolája". Egyben — ami külön őröm számukra — lakást is kapnak a korszerűen berendezett leónyszálláson. Meg ebédet az üzemi konyhán. — A reggelit, vacsorát magunk készítjük — mondják a lányok. — Főzés? — Hát arra is van lehetőség a szálláson. Most vasárnap például húslevest, pörköltet csináltunk magunknak Megismerkedtek az üzemmel, leginkább persze a fonodával. Ez lesz a munkahelyük. S nem lennének lányok, ha amellett, hogy tetszik a korszerű gépek sora, imponálnak a gyári méretek, nem örülnének még valaminek: a szép, színes munkaköpenynek is. — Az oktató nénik megmutatták az üzemet. — Először a kisodrást tanultuk. — Három nap gyakorlat — persze mi csak hat órát dolgozunk — három elmélet. — Volt szó a tűzrendészetről is. Meg a balesetvédelemről. Szóba kerül egy figyelmeztető példa. Igen, már hallották. hogy itt egy ipari tanuló kislány ujját elkapta a gép. Mert levette róla a védőrácsot. Elkomolyodás, sajcn Történelmi 50. emlékeztető 4 MRT»»S! AR'DIE JfWfrute/der anísriscMfi raaierwutt ÍI. stop -iüwmm •VR-JATSR n: • s í awjwst <» H0SW5 St .1 G» ti/J * I | | | I I I IDÍODP JO.TE WNIMS «R TOTTUN.S frwfttíws bejruesst s.rm-ós.aaius a : wiarische raetsremiik st» def st yetérni*t dass <j.e fejt mcht rernst *o,j ,<ter koMun.ísoi in aer janién sett s.éaer. a.rf' ^•OLct.e aftejter Hiasse russurws •<!•<< eteti ,! ,,.t alté* «as^si8 nur mki zu h.ue kottén sto* h <jíe arbejtkr <»r ganzen mt *ef<ten twamu ; ffflSL »«>P*'n Wtfffi fótién und wrdén w-jm üwér.aústen keines uivas enauten'teaen. idie'iwtie sflcjatistisae reeubi.k .-.re ^ne 'íu j erwben stöe es tete aas bot^tuníam stw es ! ..ttte difi intemat.onjte kOHun.stiü>e WHti Lenin távirata a Magyar Tanácsköztársaság kormányához 1919. március 2.: Megalakul Moszkvában a III. (Kommunista) Internacionálé, melynek alapító tagja a KMP. — Az alföldi munkástanácsok kongresszusa Szegeden. 1919. március 4.: Somogy megyei parasztok szövetkezetet alakítanak Pusztaberényben. — Széthullik a szegedi radikális párt — Megalakul a szegedi szellemi munkások szakszervezete. 1919. március 5.: Szövetkezet alakul Mernyén, Szentmiklóson és Vadán is. 1919. március 6.: A minisztertanács foglalkozik a Somogy megyei eseményekkel. — Megalakul Szegeden a KMP katonai csoportjának végrehajtó bizottsága a Kossuth Lajos sugárút 5. sz. alatt 1919. március 7.: A hirhedt Wimmer Fülöp eltávozik Szegedről a forradalmi eseményektől való félelmében. 1919. március 9.: Kommunisták nagygyűlése Szegeden, tüntetés a Csillag-börtön előtt a kommunisták szabadonbocsátásáért. 1919. március 11.: összetűzés a szegedi szociáldemokraták és kommunisták között — Megérkezik Szegedre a Neuberger különítmény. — Leszerelt katonák nagy tüntetése. — Megjelenik a szegedi KMP röplapja: „A proletariátus készüljön fel a proletárdiktatúra fegyveres kivívására". — Altalános tüntető sztrájk Szegeden. — Kihirdetik a statáriumot. 1919. március 14.: A szegedi munkástanács átveszi a köziguzgatás irányítását: „Békés proletárdiktatúra" Szegeden. 1919. március 18.: A nyíregyházi helyőrség katonái fellázadnak, elzavarják tisztjeiket. 1919. március 20.: Vyx iGYARORÍ 7A G francia alezredes újabb területi követelésekről szóló jegyzéket ad át a kormánynak. — Lemond a Berinkeykormány. 1919. március 21.: A szociáldemokrata pártvezetőség a kommunistákkal közös kormányalakításról tárgyal. — A gyűjtőfogházban aláírják a két párt egyesüléséről és a hatalom átvételéről szóló okmányt. — Kun Bélát a tömeg diadalmenettel hozza ki a fogházból. — Megalakul a proletárdiktatúra kormánya, a Forradalmi Kormányzótanács. — Elrendelik a statáriumot, a forradalom ellenségeivel szemben. 1919. március 22.: Lenin és Kun Béla távirati üzenetváltása. — A népbiztosok elfoglalják hivatalukat. — Az ország valamennyi helységében megtörténik a hatalomátvétel. 1919. március 23.: Megjelenik a Szegedi Vörös Üjság (a Friss Hírek, A Proletár, a Szegedi Friss Üjság helyett). 1919. március 35.: Rendelet a Vörös Hadsereg létrehozásáról — Forradalmi kiskáté jelenik meg a Délmagyarországban. 1919. március 26.: Megalakítják a Vörös őrségei — Kimondják a munkához való jogot és az általános munkakényszert. 1919. március 27.: Rendelet a gyárak, üzemek, bankok, lakóházak államosításáról. — A szegedi direktórium a francia vonalon túlra menekül. 1919. március 29.: Az eltávozott direktórium üzenete Szeged népéhez: „Minden eddigi intézkedésünk érvényben marad". 1919. március 30.: Elrendelik az összes dolgozók általános betegségi és baleseti biztosítását. VASÁRNAP. 1969. MÁRCIUS 2. nálkozás. És a következtetés: vigyázni, vigyázni, betartani az előírásokat Három a fiú — a többi mind lány a februárban idejött elsős ipari tanulók között. A három körül kettőnek — lányneve van. — Az alacsonyabb a Kati, a magasabb pedig a Zsuzsi, így neveztük el őket. — Mert megsértődtek, mikor az oktató így mondta az elsősöknek: kislányok. Hogy az rájuk nem vonatkozik. — De most már nagyon hallgatnak a nevükre — fejezi be nevetve a történetet a fekete, hosszú hajú Kovács Ica. — Hazautazás? — Minden héten lehet. Otthon megmutatjuk és aláírják a jegyeinket. — És milyenek? — Egy ötösöm van. de sajnos egy hármas is becsúszott — Olga majd belepirul —, hát nem nagyon tudtam a nyújtottszalag-illesztést... De már megy, mint a karikacsapás. Magda, Etelka és Ica is beszámolnak. Igazi diákizgalommal. De benne már az „anyagi érdekeltség" is, hisz negyedévtől a tanulmányi szint alapján lesz több vagy kevesebb az ösztöndíj. S szorgalommal, ügyességgel el lehet érni a 300 forintot is. — Sétálunk a városban, nagyon érdekes volt, csak majdnem eltévedtünk. Esténként nézzük a televíziót. Jó itt — summázzák élményeiket. Olga, Magda és Ica egy szobában laknak. A negyedik szobatársukat, mondják, ma este hazaviszi az apja, annyira vágyódott a mamája után, mindig sírt, hánykolódott éjszaka az ágyban. Ilyen is van. Meg persze közben is előfordul „lemorzsolódás". De az utánpótlást ők jelentik, a mosolygó új arcok, csillogó tekintetek. Megkérdezem: hogyan képzelik életüket tíz év múlva? Nem tudnak válaszolni Egyikük sem. Mintha tűi nagynak éreznék á távolságot. Csend ereszkedik közénk. Azt viszont kórusban mondják: — Szeretnénk jó fonónők lenni. Most hát ez a nagy terv — hisz erre is készültek, ezt választották. 1970. február 1ig — akkor lesznek szakmunkások — bizonyára valóra is válik a közös kfvánság. S akkorra talán — és itt a nevelésen nagyon sok múlik, hiszen ezek a gyerekek pedagógusmunkát is kívánó emberkék egytől egyig — kialakulnak távolabbi elképzeléseik is, messzebbre tekintő tervekkel, ábrándokkal. Mert a ma munkáslánya nemcsak szakmailag — emberileg is igényesebb lehet; többet akarhat-kaphat az élettől. Símal Mihály Z Tisza Kálmán minlszterelnök tudta, ha a parlament szemet is huny Szeged veszélyes helyzete fölött, nem úgy az ország közvéleménye. De Szegedet nem ismerte, nem szerette, mert őt se szerették Szegeden. Mikszáth írja le a szegedi társadalom véleményét: a sors nem büntetheti Magyarországot annyira, hogy Szegedet tönkre tegye. A sorsban van annyi becsület, hogy egy rókáról, ha két bőrt húz is, legalább nem húzatja két vargával. A sors két Tiszát nem mér ránk egyiptomi csapásul, elég nekünk az egyik is! Mocsáry felszólalására Tisza Kálmán is válaszolt: Szeged városának fontossága csak egy okkal több, hogy mi a teendő és tehető, s azt belügyminiszteri minőségemben is megtegyem. Hogy Szeged városa bajainak részben a Tisza-szabályozás is oka, azt nem kívánom tagadni. De az igazság az, hogy Szeged maga is oka a bajnak. Nem engedte ugyanis a Maros vizének levezetését egy szabályozással a város alá a Tiszába, s szerintünk ez minden bajnak legfőbbike. Munkaerőt nem kell Szegednek adni, van ott, s környékén elég. Én, mint belügyminiszter és mint miniszterelnök az első táviratokra válaszolva parancsoltam nekik táviratilag, hogy kötelességük a szakemberek kívánságait teljesíteni, különben mindent figyelemmel tartok, ami ebben a városban történik és bizalommal fordulhatnak hozzám bármely kérésükkel. Ami emberileg megtehető, megteszem nekik, mint akármelyik más magyar veszélyben levő településnek, ha azok bajban lennének. Egyébként nem kötelessége az államnak minden bajt elhárítani a város feje fölüL Védekezzenek maguk is! így aztán a szegediek még jobban nem szerették Tisza Kálmánt Nemcsak az Időjárás, amely gyakran zúdított bőséges tavaszias esőket a tájra, nemcsak a remény lankadása, amely sok szegedit menekülésre késztetett, de a vasúti társaság akadékoskodása is gátolta a város védelmét. Taschler és mérnökei tudták, hangoztatták, hogy belülről kifelé haladva kell a városnak védekeznie, tehát az alföld—fiúméi vasút töltését kell pár lábnyira fölmagasítani, majd azután a baktó— macskásit, s aztán a petresit. De a vasút — féltvén a felmagasítással járó forgalomAhol a mai árvízi emléktábla áll szünetelés következtében kieső tarifadíjakat — nem engedte a töltés magasítását. Ezért a szegediek magasitgatIdén március 12-re esik Szeged múlt századi katasztrófájának, a mindent elpusztító nagy árvíznek kilencvenedik évfordulója. Ebből a jubiláris alkalomból közöljük 14 folytatásban megjelenő „Tudósítások a szegcdi nagy vízről" című dokumentumsorozatunkat ták azokat a gátakat, amelyek az övékéi voltak, amin dolgozhattak, amitől remélhették a veszélytől való szabadulásukat. A vészbizottság, hogy a kormány ilyen hideg elutasításban részesítette a szegediek baját, szinte félt már magában lenni. Azt kérte a felelős minisztériumtól, hogy legalább kormánybiztost küldjön ki, ald kezeskedik a történtekért. Egyúttal ajánlotta, hogy Dáni Jánost bízzák meg a kormánybiztosi UsztteL Ennek dacára Lukács György miniszteri osztálytanácsost küldték le kormánybiztosnak, aki március 5-én érkezett meg Pestről, annak a Boros Frigyes főmérnöknek a társaságában, aki 76ban oly ügyesen vezette a szegedi védekező akciókat, hogy meg is menekítette a várost a vésztől. Lukács leállította a vasGrafikusok? Nem havi fizetésből, csupán képeinek, metszeteinek eladásából élő festőművészünk mondta egy nyilatkozatában: ha felkérnék, szívesen rajzolna megrendelésre is; ötletei és kedve szerint alakuló képei mellett örömmel készítene olyan munkákat, amelyek különböző kiadványokhoz kellenek. Várja jövendő megbízóil de azok bizony nemigen kopogtatnak műterme ajtaján ... A panasz méltánylandó, s annál is inkább az, mert bőven volna lehetőség a felkínált képességek kamatoztatására. Rajzok ugyanis szép számmal díszelegnek a nyomdakaput szapora ütemben elhagyó hirdető cédulácskákon, prospektusokon, csakhogy azok éppen nem a kiállítások — netalán díjak — ..fémjelezte" kezek alól kerültek ki. Bizonytalan vonalaikat úgynevezett „grafikusok" húzkodták, akik parányi tehetséggel de óriási ambícióval törnek a nem éppen szegényes honoráriummal járó megbízatások után — határozott fellépésük, ügyesen kiépített összeköttetéseik révén maguknak hónapról hónapra elegendő „művészi munkát" szerezve. Sajnos, cáfolhatatlan tény, hogy a helyben készülő — vállalati, közületi — kiadványok számos darabjáról néznek ránk efféle dilettáns rajzolatok. Különösen a nyári hónapok megnövekedő idegenforgalma idején akadhat meg a szemünk egyegy odavetett skiccen, amely a maga gyermeteg módján valami „el nem kerülhető" helyre hívogat. Persze, láthatunk efféle „grafikai termékeket" a hidegebb hónapokban is: alkotóik papírpusztító lázát nemigen hűtik le a fagyosabb napok. Hogy mit lehetne tenni a mindenhova eljutó, s ezért tíz- meg tízezrek ízlését bántó-romboló „grafikák" terjedése ellen? Újra és szigorúbban kellene szabályozni a nyomdatermékek kiadásának mód j ál különös tekintettel azok illusztrációira. Hogy mást ne mondjunk: miként a tárlatok nézői. úgy a cédulácskát, füzetecskék jóval nagyobb számú kézbe vevői is csak zsűrizett munkákkal találkozhassanak. s ne —•' mint most — iskolás fércniűvekkel! S hogy végezetül azt is megmondjuk, miféle „grafikák" sokszorosítását ellenezzük, kérünk mindenkit, lapozza fel például a régebbi kiadású Csongrád megyei telefonkönyvet, s annak 55. oldalán látható ugyanis egy olyan hirdetésrajz, amelynél jobb és közismertebb példát aligha idézhetnénk. Mert ahogy annak két gverekflgurája nevel nem vigyorit úgy senki... a. l úti forgalmat és a pályatest töltéséi ezer és ezer munkással megindíttatta. Enyhe idő volt. A nap nem sütött, de a Tisza se áradt, alig mozdult a medrében, nyájasan, biztatóan csillogott ki ágyából a partjain hullámzó néptömegekre. Március 5-én este mindenki nyugodtan feküdt le a soknapi kimerültség után. Csak a vészbizottság virrasztott és a hozzájuk beosztott torna és csónakázó egylet fiataljai Kilenc óra után a hajóhíónál levő vízmérce őrei közül futva ment egy városi hajdú a vészbizottsághoz. — Apad a Tisza! Tíz órakor újra jött a hajdú. — Két colat (öt centiméter) apadt a Tiszai Erre Taschler táviratokat küld szét a környékbeli városokba, Vásárhelyre, Kanizsára. — Mi történt, itt apad a Tisza? — Valahol el kellett szakadnia a töltéseknek. A katasztrófa valahol megtörtént, merre megy a Víz? A Szeged felőli oldalon vagy a túlparton? Éjfél tájban jött a választávirat: a Tisza árja Petre®nél 20 öl szélességben elszakította a gátat Nóvák József mérnök. A korabeli tudósítások szerint Taschler állítólag nem tudta, de a városházán készültségben levő százig menő szegediek közül senki sem tudta, hol van Petres. Lázár György a városházához közel levő lakására futott, s idősebb családtagjaitól érdeklődött Petres iránt amit a szomszéd szobában alvó Dócról hozzájuk került cselédlány meghallott, s sírva fölsikoltott, amint Petres nevét hallotta. — Ha ott ömlött el a víz, akkor az ő szülei már úsznak, ha élnek, hiszen Dóc Petres alatt van. — Reisner első kézből vett, szemtanúk elbeszélése alapján így írja le a petresi gátszakadást: — Váradi Ignác szegedi mérnök, a petresi gát felelőse, ötödikén este a rábízott szakaszt szemle alá vette, s a petresi töltésen nem észlelt semmiféle gyanús körülményt. Hanem alig haladt két kilométernyit, mikor egyik őrjáró katona vészlövéseit meghallotta. Rögtön visszafutott, s látta, hogy azon a ponton a töltés mintegy 20 öinyi hosszúságban egyszerűen eltűnt és a nyíláson a Tisza iszonyú erővel és robajjal ömlik a percsorai rétre. A három öl magasságú vízoszlop egyre szélesítette a gátat, elzárására gondolni sem lehetett (Folytatjuk.)