Délmagyarország, 1969. február (59. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-09 / 33. szám
VTLÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 1969. FEBRUÁR 9., VASÁRNAP 59. évfolyam, 33. szám Megjelenik hétfő kivételével mindennap, hétköznap 8, vasárnap 12 oldalon. ARA: 1 FORINT g a i s A legfőbb esztendő a húszból Jubileumi közgyűlés a kisteleki Magyar—Szovjet Barátság Tsz-ben Kistelek homokján nehéz az élet és a gazdálkodás. Különösen, ha a maga karjára és igyekezetére marad csupán a parasztember. Ezért kezdődött a Magyar—Szovjet Barátság Tsz tegnapi jubileumi zárszámadó közgyűlése az úttörők dicséretével, azok bátorságának és hitének megbecsülésével, akik húsz esztendővel ezelőtt elsőnek hagyták el a hagyományos életformát az új termelési és boldogulási lehetőség reményeiért. Amikor Busa Vilmos tsz-elnök felsorolta a nevüket (ma is itt dolgoznak még közülük heten), az egész közgyűlés hálásan megtapsolta Bedecs Lajost és feleségét, id. Boros Illést és feleségét, id. Horváth Zs. Istvánt, .Ürmös Lajosnét és Seres Józsefet Azóta már 319 tag jött utánuk a gazdaközösségbe. S a fennállás 20 éves jubileumát az évek legszebb eredményé- | vei köszöntötték. A természet igen szeszélyes •olt ugyan 1968-ban, a közösség ereje és a nagyüzemi gazdálkodás biztonsága mégis kivételesen szép számokat produkált. Az egyik legnagyobb állattenyésztő szövetkezetté vált a Magyar—Szovjet Barátság Tsz. Tavaly több mint 14 millió forint értékű árut értékesített, s az államnak eladott áru mennyisége 45 százalékkal több volt, mint a megelőző esztendőben. A tiszta vagyon már megközelíti az 5 és fél millió forintot, s mindinkább csökken az állami tartozás. Ez az év jó 2 millióval gyarapította a tiszta vagyont A tagság reményei is valóra váltak: 15 828 forint az egy tagra eső átlagrészesedés (1967-ben: 11 ezer 237 forint). S kevés helyen jellemző, hogy ugyanekkor az alkalmazottak jóKépünkön: Sz. Sz. Szatocsin Busa Vilmos vedelme nem nőtt hanem még valamelyest csökkent is. A jubileum jegyében előbb az alapítókat köszöntötték a közgyűlésen — azután az újakat: negyvenen kériék most felvételüket az ünnepi közgyűlésen. Erre a szép ünnepre Kistelek tsz-gazdái vendégeket is hívtak. Eljött közgyűlésükre és meleg hangú beszédet mondott Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, a község országgyűlési képviselője; Győri Imre, az MSZMP KB tagja, a Csongrád megyei pártbizottság első titkára; több járási párt- és tanácsi vezető. A Szovjetunió budapesti nagykövetségének képnagykövetségi titkár és tsz-clnök » viseletében Sz. Sz. Szatocsin nagykövetségi tanácsos gratulált a szorgalmas kisteleki gazdaközösségnek. . A jubileumi közgyűlésnek több fontos dologban is szavaznia kellett. Közös irányítással dolgozott már korábban is a Magyar—Szovjet Barátság és a Perczel Mór Tsz. Ott már megszavazta a tagság az egyesülés gondolatát, most itt is ráadta a közösség az áldását. „Nem lesz rangon aluli házasság egyik részről sem" — így minősítette az egyesülés tervét egy felszólaló. S ennek a „házasságnak" már csak a hivatalos „anyakönyvezése" van hátra. Sz. & L Növekvő export, import Dr. Bíró József kül kereskedelemi miniszter szombaton sajtótájékoztatón válaszolt a napilapok, valamint a rádió és a televízió kérdéseire. A többi között az idei feladatokról megállapította: — Fokozottabban kell törekednünk, hogy a belső piaci egyensúly megszilárdítása mellett a külkereskedelmi forgalom és a nemzetközi fizetési mérleg egyenlege az eddigieknél kedvezőbben alakuljon. Az áruforgalom a tervek szerint 1969-ben 6—7 százalékkal, jövőre pedig mintegy 9 százalékkal növekszik. Ez feltételezi, hogy az iparágak jelentős részének külkereskedelmi forgalma mind szocialista, mind tőkés viszonylatban a termelést meghaladó ütemben növekedjék. Megkezdődött az OKP XII. kongresszusa A bolognai sportcsarnok zászlódíszbe öltözött épületében szombaton délelőtt nyílt meg az Olasz Kommunista Párt XII. kongresszusa, amely felméri az 1966-ban megtartott előző kongresszus óta megtett utat és kijelöli a párt előtt álló feladatokat. A tanácskozást Armando Cossutta, a vezetőség és titkárság tagja nyitotta meg, az elnökségre tett javaslatát egyhangúlag jóváhagyta a pártkongresszus. Ezután ugyancsak egyhangúlag megválasztották a kongresszus titkárságának három tagját, majd Fanti, Bologna jelenlegi kommunista polgármestere emelkedett szólásra. Hangoztatta, hogy a pártkongresszusra nagy érdeklődéssel tekint nemcsak Olaszország, hanem külföld is. Azok az elemzések és azok a döntések, amelyek az olasz kommunisták tanácskozásán születnek, mély és konkrét következményekkel járnak, majd mind az olasz tömegek harcában, mind pedig az imperializmus elleni általános nemzetközi küzdelemben. Luigi Longo beszámolója Ezután Luigi Longó lépett a küldöttek tapsvihara közepette az emelvényre, hogy elmondja beszámolóját. Az OKP főtitkára három részre osztotta beszámolóját: az első az olasz, a második a nemzetközi helyzettel foglalkozik — ebben kapnak helyet a nemzetközi munkásmozgalom problémái is — míg a harmadik rész a párt belső kérdéseit taglalja. Bevezetőben rámutatott: a kongresszus bonyolult és ellentmondásos, lehetőségekben és veszélyekben egyaránt bővelkedő helyzetben ült össze. Olaszországban mélyreható társadalmi és politikai válság alakult ki. A beszámoló első része a továbbiakban a feladatokat (Folytatás a 2. oldalon.) Százezer röntgenfelvétel A szegedi Kálvin téren 1963 óta működik az ország egyik legjobban felszerelt, legkorszerűbb módszerekkel dolgozó tüdőszűrő-állomása. Itt évente szinte valamennyi szegedi lakosról készítenek mellkas-röntgenfelvételt, s a filmek átvizsgálásából a tüdőgondozó-intézetben megállapítják, hogy kinek van szüksége orvosi beavatkozásra, gyógykezelésre. Tavaly 1968-ban első ízben haladta meg az állomáson megjelentek száma a százezret. Közülük 93 új tüdő-tuberkulózis beteget fedtek fel. Ez a szám az egészségügyi helyzet kedvező alakulását mutatja, hiszen 1957-ben — amikor még jóval alacsonyabb volt a lakosság száma — az akkor még mozgó állomás felvételei alapján 400 fertőző tüdő-tbc-s beteget találtak. A tüdő-tbc terjedésének megakadályozására, visszaszorítására írta elő 1960-ban a 42. számú kormányrendelet, hogy a tüdőszűrő-vizsgálatokon kötelező részt venni a lakosság minden 10 éven felüli tagjának. Az e kornál fiatalabbakat megelőző módszerekkel igyekeznek megmenteni a fertőzéstől. Köztudott, hogy az újszülöttek még a szülőintézetbcn BCGvédőoltásban részesülnek, majd három-, hét- és tízéves korukban úgynevezett próbatuberkulin ellenőrzést kapnak. Ezeken az ellenőrzéseken megállapítják, hogy megfelelő-e a kiskorú védettsége és szükség esetén azonnal beavatkoznak. E tekintetben is megnyugtató rekordot értek el a tüdőgondozószakemberek tavaly Szegeden. Míg 10—15 évvel ea*előtt évente 150—300 volt a 14 évnél fiatalabbak közötti tüdő-tbc-s megbetegedettek száma, 1968-ban egyetlen egy sem. A szegedi tüdőszakorvosok jelszava, hogy az egészségügy egyeséges, s ezt gyakorlai munkájukkal is igazolják. Tavaly július óta nemcsak a tuberkulózist kutatják, hanem a felvételekből a tüdőrákot és az egyéb mellkasi rendellenességeket is „feltérképezik". 1968-ban 41 új tüdőrákos beteget utaltak ennek alapján kezelésre, ezek közül 17-et az I. számú Sebészeti Klinikán műtötték meg. Jellemző, hogy a tüdőrákosoknak több mint a fele semmilyen tünetből nem tudott előzőleg betegségéről. A tüdőszűrés során kiterjesztett vizsgálatok tehát támpontul szolgálnak a belgyógyászati. sőt — terhes anyák esetében — a nő- és a gyermekgyógyászati orvosi ellátáshoz is. A tüdőgondozóintézet, a klinikák és kórházak között ezért jól alakuló együttműködés szolgálja a közegészségügyet. Az idén megint élőiről kezdik a tüdőszűrő-vizsgálatokat. Mindannyiunk érdeke, hogy a hívásnak a megjelölt időpontban tegyünk eleget. K. J. szakítás nélküli pihenés Tájékoztató az áprilisi munkaszüneti napokról Ebben az évben április 4ét a húsvéti ünnepektől egy munkanap választja el. A dolgozók megszakítás nélküli pihenésének biztosítása érdekében és gazdasági szempontból is célszerű, hogy az ünnepek közötti szombati munkanapon a dolgozók a munkavégzés alól mentesítést kapjanak. Ezért a kormány úgy határozott, hogy április 5-én szabadnapot kell biztosítani. Annak érdekében, hogy a szabadnap miatt ne legyen munkaidő-kiesés. a következőképpen kell eljárni: Ahol kéthetenként szabad szombatot tartanak, ott ezt április 5-én kell kiadni akkor is, ha a munkaidő-beosztás szerint más napra esnék. Ahol szabad szombat nincs, ott az április 5-i szabadnap miatt kiesett munkaidőt le kell dolgozni. A szabadnap miatt kiesett munkaidő ledolgozásáról a vállalatok — a szakszervezeti szervvel egyetértésben — az alábbi három megoldás szerint rendelkezhetnek: 1. Március 30-án, vasárnap tartanak teljes munkanapot. Ahol szombaton rövidebb a munkaidő, mint más napokon, március 30-án az április 3-i, csütörtöki. teljes munkanapot kell ledolgozni és a szombati rövidített munkanapot április 3-ára kell áttenni. Ha az április 5-1 szombati munkaidő nem rövidebb, mint az egyéb napokon, akkor március 30-án ezt a munkaidőt dolgozzák le. így a további munkanapokon változás nem szükséges. 2. Az április 5-i munkaidőkiesést (akár rendes, akár rövidebb ez a munkanap) az április 4-ét megelőző, vagy azt követő két hétre elosztva dolgozhatják le. 3. Ha a vállalati kollektíva ezzel egyetért, az április 5-i szabadnapot az évi rendes szabadság terhére adják ki A költségvetési szerveknél a szabadnap következtében kiesett munkaidőt, a szakszervezeti szervvel egyetértésben, megállapított időben, az április 4-ét megelőző vagy azt követő két hétre elosztva kell ledolgozni. A termelő munkát folytató részlegeknél és a fegyveres testületeknél azonban a vállalatokra vonatkozó bármelyik megoldás alkalmazható. Azoknál a vállalatoknál és költségvetési szerveknél, amelyek a jogszabály rendelkezése szerint ötnapos munkahétben dolgoznak és szabadnapjuk rendszeresen szombatra esik, munkaidőátcsoportosításra nincs szükség. Ha azonban a szabadnap nem szombatra esik, az április első hetében szombatra célszerű áthelyezni. Ha ez nem lehetséges, az április 5re eső munkaidőt az előbbiek szerint le kell dolgozni. A kiesett munkaidő pótlására munkában eltöltött időre a túlmunkáért, illetve a heti pihenőnapon végzett munkáért járó pótlék nem fizethető ki. A kormány határozatában foglaltak nem érintik a megszakítás nélkül üzemelő vállalatok, illetőleg az ilyen jellegű munkakörökben foglalkoztatottak munkaidő-beosztását. Szfinx A Tömörkény István művészeti szakközépiskola diszílő-szobrász tagozata második osztályos tanulóinak ez az első nyilvános bemutatkozása. Tóth Sándor szobrász-tanár vezetésével emeletnyi magas hószobrokat készítettek iskolájuk elé. A látványossággal nagy sikert arattak! Somogyi Károlyn íelvét -4e *