Délmagyarország, 1969. január (59. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-14 / 10. szám

Izraeli gondok ** z a megállapítás, miszerint a bejrúti repülőtér el­leni bombázásokkal az izraeli agresszorok „túllőttek a cé­lon" — nyugati eredetű, hiszen baloldalinak még megkö­zelítőleg sem mondható angol, amerikai, francia, impe­rialista politikát hirdető lapok közölték ezt a szólás­mondást, amely mégis nagyon találóan jellemzi a táma­dás következményeit. A hagyományos nyugatbarát Liba­non elleni izraeli fellépés a nyugati hatalmak elílelését is maga után vonta, és a francia fegyverszállítási embar­gó most kt'lönös gondot okoz az izraeli vezetőknek. Ez domborodott ki tegnap a Tel-Aviv-i kormány ülésén, ahol azt latolgatták a kabinet tagjai, hogy az embargó miatt le nem szállított, de már kifizetett 50 Mirage típusú gé­pért követeljen-e kártérítést Izrael Franciaországtól. A közel 100 millió dolláros összeg visszakövetelése enyhí­tené az Izraeli fizetési mérleg 800 milliós deficitjét, azon­ban Franciaország esetleg visszavághatna azzal, hogy le­szállítja. vagy nagy mértékben korlátozza az izraeli—fran­cia általános kereskedelmet. Az a lehetőség is korlátozza a kormány állásfoglalását, hogy ha követelik a repülő­gépekért korábban felvett összeget, akkor Franciaország az 50 Mirage-t eladhatná Izrael ellenfeleinek — az arab allamoknak. Ez a feltevés egyelőre meggondolásra készteti az iz­raeli kormányt, annál is inkább, mivel például köztu­dott, hogy Jordánia kizárólag nyugati fegyverekkel, re­pülőgépekkel rendelkezik, és éppen Libanont különösen bensőséges baráti szálak fűzik Franciaországhoz. Az AFP tegnap közölte, hogy Charles Helou libanoni elnök hétíőn fogadta Georges Gorse volt francia tájékoztatásügyi mi­nisztert, aki az elnöki palotából távozva többek között kijelentette: „ Franciaország és Libanon kapcsolatai arra késztetik Franciaországot, ne maradjon közömbös a Li­banont fenyegető veszély láttán." Természetesen Izrael a maga okozta gondjai közepet­te nem arra törekszik, hogy a közel-keleti válság eny­hüljön, hanem a „fenyegető veszély" fenntartására. Erre mutat az Osservatora Politico nevű olasz hírügynökség tegnapi jelentése, amely bizalmas források alapján arról tájékoztat, hogy a frosinonei Augusta—Bell üzem köze­lében izraeli pilóták csoportjait képezik ki jelenleg olasz yártmányú helikopterek használatára Eszerint nem le­het kizárni annak lehetőségét, hogy az izraeli hadsereg helikopterparkját mostmár fokozatosan olasz repülőgé­pekkel váltják fel. A hír felháborodást keltett ,a nemzetközi közvéle­ményben, annál is inkább, mert Pietro Nenni olasz kül­ügyminiszter nemrégiben a képviselőházban azt mon­dotta, hogy az olasz kormány továbbra is szigorúan be­tartja az embargót, amelynek ertelmében nem szállít fegyvereket a közel-keleti országok egyikének sem. A hétfői Unitá ezzel kapcsolatban így ír: „A hír súlyos vol­tat nem szükséges igazolni. Az olasz kormánynak vilá­gosan állást kell foglalnia." M. T. I Pravda: A NATO a szocialista országok határainál 0 Moszkva (MTI) bálja tökéletesíteni az „el­Az NSZK-ban rendezendő lenforradalom exportjának amerikai hadgyakorlatok rendszerét", azok kezdemé­provokatív jellege mindenki nyezésére, akik Európa újra­számára teljesen nyilvánvaló felosztására számítanak — — írja a Pravda hétfői szá- írja a Pravda, mában Mihajlov, a lao bonni tudósítója. „Ha az Egyesült Államok politikai és katonai vezetői nem találtak más he­lyet a mostani hadgyakorla­tok számára az egész vilá­gon, mint közvetlenül a szo­cialista országok határainál, akkor világos, hogy ki ellen irányul ez a katonai erőfi­togtatás." E gyakorlatoknak határo­zott céljuk van a jövőre néz­ve is: folyik az úgynevezett .stratégiai rotáció" kidolgo­zása — vagyis az amerikai katonai vezetés olyan hadi­szállítási rendszert szándéko­zik kiépíteni, amely lehetővé teszi Nyugat-Európában csa­patainak tömeges összevoná­sát a legrövidebb időn be­lül. Ez a stratégia az úgy­nevezett „új keleti politiká­nak" van alárendelve. Bonn Csehszlovákiával kapcsola­tos terveinek kudarcát a ,NATO passzivitására" való hivatkozással Igyekszik lep­lezni. Nyugat most megpró­MÍ? I!I»1M MIKOR? j Szov'et küldöttség az ÜSS ban 0 Moszkva (TASZSZ) Nyikolaj Blohin akadé­mikus vezetésével szovjet küldöttség utazott az Egye­sült Államokba, hogy eleget tegyen az amerikai közéleti személyiségek egy csoportja meghívásának. A küldöttség taglal — tudósok, újságírók, politikusok — január 13—20 között a szovjet—amerikai kapcsolatok, valamint a nem­zetközi helyzet időszerű kér­déseit vitatják meg amerikai kollégái kkaL A CSEMADOK ülése 0 Pozsony (CTK) Az ülésről kiadott közle­Pozsonyban ülést tartott a mény hangsúlyozza, hogy az Csehszlovákiai Magyar Dol- elnökség tudatában van a je­gozók Kulturális Egyesülete lenlegi politikai helyzet fon­(CSEMADOK) Központi Bi- tosságának és aggódik az 1»69. JANUÁR 14., KEDD — NÉVNAP i BODOG MÉRSÉKLŐDIK A HIDEG Várható lödjárás kedd estig: erősen felhős ldö. többfelé ha­vtiüás, ónos esö. Keleten ls megerOsödő déli szél. Helyenként párássae. Az erős hideg mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában mínusz 2—mínusz 7 fok között. A Nap kel 7 óra 28 perckor, és nyugszik 10 óra 18 perckor. A Hold kel S óra 38 perckor, és nyugszik 12 óra 02 perckor. VÍZA LLAS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 11 cm. (Apadó.) SZÁZHATVAN ÉVE rusoódlum. 15 00 Hírek. 15.15 Ze­s/.ületett Vysocki József (1809— nekarl muzsika 16.05 Rádlóis­1874), a szabadságharc honvéd- kola 16.58 Hallgatóink figyelmé­tábornoka, a Lengyel Légió fő- be. 17.00 Hírek. 17.05 Tallózás a parancsnoka. Az 1831. évi len- világsajtóban. 17.20 Csárdások, gyei felkelésben már kitüntette 17.28 Leimezek közt válogatva . magát, leverése után külföldre 18.00 Uzleiröl üzletre. . . 18.28 kényszerült. 1848-ban honfitér- Könnyűzenei h'ra-'ó 18.58 Hall­saiból önkéntes légiót szervezett. Katóink figyelmébe. 19.00 Esti Maga mutatott példát katonái- krónika 19.30 A Szabó ' család, nak. Világos után még fedezte 20.00 Mindent a hallgaióért. 20.6* a szabadságharc vezéreinek me- Hírek. 21.00 Házimuzsika. 22.00 nekülését. maid Orsován át ma- Hfrek. 22.20 A jazz világa. 23.li ga is török földre távozott. Éle-. Meditáció. .23.20 Századunk zené­te utolsó szakaszában Párizsban tóből. 24 10 Hírek. 0.10—0.2; Le-g élt. SZÍNHÁZ Nemzeti: Az előadás el­marad. MOZIK Szabadság: Egri csillagok. I— II. rész. (Színes, magyar, dupla helyárral 3 és 7.). Fáklva dél­után és este: Egri csillagok. I— n. rész. (Dupla helyárral, 2 és 6 órakor.). BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket a II. sz. SebA=z~ti Kli­nika (Pécsi u. 4.) veszi fel. INSPEKCIÖS AM«znnve-.i "«»,AT Szeged város területére „, . , Január 18-ig e'te 6 órától reg- ?J^te0r, gel 6 óráig (vasárnap nappal ls) 23.00-23.20 Hírek, -lsfl-eeeiy és n»h'i7ellés esetére ügyeletes dr. Rosti Ince állami állatorvos. Lakása: Gogol utca 6. Telefon: 13-648. Az állatorvos kiszállításáról s hivő köteles gondoskodni. gyen az önéi Petőfi 4.30—8.05 Azonos a Kossuth Rá­dió műsorával. 9.54 Idegen nyel­vű 1- ­né'dánvszám. 1214 Nót'k. 12.41 Héjunk táia. 13 oo Zenekari mu­zsika. 13 47 Vízáilásje'e-tés. 14.00 Ketiőtöi ha he . '8.00 H^ek. 18.'0 Rárz Bé'a néDi zenekara látszik. lfl 25 GastoMi-k'r-sm'í vek. 18.3' üt a ha»á-i"'°nba 19.00 Kovác« Lócán fuvoláik. Frey­18'™ M'"d* znrxmrá-lk 19.27 A Rédt* Adv-F.m'é'-könwe. 19.27 Kálmán Imre oo"e"t"e"iől 115« Jó ét-zakát. pv«-ek-kl som F,«tl l-rónik- JI 30 Ü1 kór-yvek. 20.33 Orosz Jü'la t- °za'ma Fe­renc énekel 'I NI pi <tc'""""vtár — msen-'s-stsson. Az ano-tol. n rész. 21 57 Nóták. 22.17 v-aii és vezényel Hü T ÉVE 3 RÁP1Ö zottságának elnöksége. Nemzetközösség vagy vitaklub ? Hh r gL^.-yLSJHf - *-fP; Jú HR tflLjv^^^H mé m WMwmá 0 London (MTI) A brit nemzetközösség most zajló konferenciája — amelyen tizennyolc kor­mányfő, hat köztársasági el­nök és négy alacsonyabb rangú küldöttségvezető vesz részt —, hét munkanapon és két pihenőnapon át tart. Az első két napon a jelenlegi világhelyzet általános vitá­ja zajlott, ez nem hozott különösebb szenzációkat. Hiszen a brit nemzetközös­ség ma már nem alkalmas ^tógállamok^ akár kérdések még felmerültek, érdekeltségekkel rendelke­mert a nemzetközösségi zik a nemzetközösség orszá­vémrendszer bizonyos, elő­nyöket tartalmaz és Nagy­Britannia még mindig nagy Felvétel a brit nemzetközösség értekezletének szünetében (bal­ról jobbra) Indlra Gandhi asszony India, Makariosz érsek Cyprus, dr. Berg Ollvicr Malta, dr. Hastlngs Banda Malawi miniszterelnöke, valamint Aeolowo Nigéria képviselője Teleíoto — AP — MTI — KS olyan szélsőséges jelenségek miatt, amelyeknek célja hogy konfliktushelyzet és politikai válság jöjjön létre. A jelenlegi politikai hely­zet kapcsán a CSEMADOK KB elnöksége indokoltnak tartja a szlovák népnek azt követelését, hogy az ál­lam legmagasabb vezető tisztségeinek egyikét szlovák nemzetiségű politikus töltse be. Az elnökség mélységesen meg van győződve arról, hogy a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság összes ál­lampolgárainak érdekében — viták és konfliktusok helyett —, az ország társadalmi éle­tében nélkülözhetetlen, pozi­tív intézkedéseket fognak életbe léptetni. egyetlen, igazán fontos poli­tikai, vagy társadalmi prob­lémájának megoldására. Szorosan vett gazdasági Az SPD ifjúsági kongresszusa 0 Bonn (MTI) másik határozat — ugyan­A Nyugatnémet Szociálde- csak az SPD-vezetőség ki­mokrata Párt — a tavalyi vánságával szemben — el­partkongresszus határozata ítélte azt a tervet, hogy be­alapjén — ifjúsági kongresz- vezessék az NSZK-ban az szust rendezett a hét végén előzetes internálás rendsze­Bad Godesbergben. Mintegy rét 500 delegátust hívtak meg a Brandt, az SPD elnöke legkülönbözőbb ifjúsági szer- hosszú beszédében megígérte, vezetek soraiból. hogy pártja alaposan meg­... vizsgálja az ifjúság problé­A kongresszus bebizon*- má,r Brandt beszédét azon­totta, hogy az SPD ^ezetősé- ban állandó közbekiáltások­80 PJiZ l'A f ^ kai és szavalókórusokkal za­szakadék tátong. A pártveze- varták A vitában több tőség jelenlegi Politikája ke- felszólaló azzal vádolta az vés támogatóra számíthat a gp „elkeni" a tár­nyugatnémet ifjúságnál. Ez sadalm, konfliktusokat. Sen­azonban nem különleges szo- ^ hisz éldául Német­ciáldemokrata probléma. A . úiraeevesítésében CDU/CSU-nál és az FDP-nek N hasonló problémái vannak. párt mégis elutasítja az NDK elismerését — hangoztatták A Bad Godesberg-i kong- a felszólalók, resszus — a pártvezetőség Néhány ízben tumultuózus akarata ellenére — hatéro- jelenetekre ls sor került, zatban követelte Krause Ba- Brandt — aki betegsége el­den-Württemberg-1 szociálde- lenére végig részt vett a mokrata belügyminiszter le- kongresszuson — friss leve­mondását, mert megengedte, ggt akart szippantani a be­hogy a rendőrség durván járatnál, csak nagynehezen megtámadja a tüntető Hai- szabadították ki ellenségesen delberg-1 egyetemistákat. Egy viselkedő fiatalok gyűrűjéből. 2 DÉL-MAGYARORSZÁG KEDD, 1969. JANUÁR 14. gaiban. A nemzetközösség csúcs­találkozóján szerdán fogad­ják el a közös közleményt, miután hétfőn és kedden a részvevők teljes ülésen vi­tatják meg a világkereske­delem és a világgazdaság helyzetét. Sajtókörökben úgy tudják, hogy a kommü niké kidolgozása nehézsé­gekbe ütközik, mert több afrikai ország nem hajlandó semmitmondó frázisokkal elkendőzni a rhodesiai kér­désben támadt nézeteltéré­seket. 7 Tanzánia, Zambia, vala­mint több más afrikai or­szágok küldöttei azt javasol­ják, hogy a közlemény mondja ki nyíltan: a rész­vevők többsége kérte a brit miniszterelnököt, vonja vissza a Fearless hadihajón Smith-nek tett ajánlatait, mert ezek ellentétben van­nak a Nibmap-elvvel („Rho­desia nem lehet független a többségi afrikai uralqm megteremtése nélkül."), -A.S térjen vissza a Nibmárra vonatkozó kdjfábbi ígéreté­hez. V •*­Az egykori brit birodalom már igen távolra jutott a még két évtized előtt is gyakorolt „hadihajó-politi­kától", amikor a különböze problémákat a Londonból irányított ágyúcsövekkel „rendezték". Most, amikor elkészültek a csoportképek a konferencia részvevőiről, egyes újságírók még azt is felvetették, vajon lesz-e még alkalmuk a fotóripor­tereknek a jövőben hasonló felvételeket készíteni a Mal­borough-House terraszán? Budapest ! 9.00 Lsköla-tv. Környezetisme­ret. (Alt Isk. 3. oszt.) 9.55 Fizika. (Alt. isk. 6. oszt.) 14.00 Környe­* zetismeret. 14.55 Fizika. 17 58 Hí­rek. 18.03 Jó napot, tanító üi. Kossuth Portréfilm. 18.25 Minden százalék 4.30 Hírek. 4 32 Hajnaltól reggé- tízezer ember. 18 45 A világ nagy Ug. . . 3.00 Hirek. 5.30 Reggeli vasútiak 9. Sínek a zöld pokol­krónika. 5 45 Fa'urádló 6.09 11'- ban. 19.10 Esti mese. 19.20 Felkai rek 6 45 Hallgatóink figyelmébe Ferenc: Boszorkányok pedig 7 00 Receli k-órúka Tf. 715 Kör- nincsenek Történelmi vígiáték. zetl ldőlárás. 7.30 Ú1 könyvek. Kb. 20.25 Tv-híradó. 21.30 fzőnyi 8 00 Ffrek. 8 Műs—i*me-t»'ó3 Olga énekel. Kb. 22.00 Tv-híradó 8.20 Haydn: D-dúr (örai szimf. — 2. kiadás. 850 Ék Sándor: Mába érő teg- Belgrád napok. 9.00 Harsan a kürtszó. 17.45 Rajzfilmek '8 00 Bábtáték. i •,'n.tK'," r"Ít 18.20 Telesport. 19.00 Folklór­19.10 Szőnvi Sándor két elbeszé- szemle. 19.15 Még egy lépés 20.35 lése. 10.30 Frahms- és Schumann- Dokumentumfilm. 20.50 A búj­dalok. 1100 Iskol-rácUó. 11.35 dosó lovas" - amerikai film Tánczene 12.00 Hirek 12 15 Hoff- 22 20 Komolyzene, man mesél. 13.00 A világgazda­ság hírei. 13.05 Budanest kultu- Bukarest •áii-, proersmiából. 13.06 Jancsó 16.35 A román nyelvről. 17.05 Adrieijne és Rsdnai György néi>- Angol nyelvlecke. 17.30 Ftataiok­ds'ok't én-kel 13'3 ódoHs'eok. nak. 18.40 Gazdasági útdonságok lehetAsécek. 13.48 Zemnl'ni Kor. 19.05 Folytatásos iflúsági fiira, nél Kodálv-művekc zongorázik. 19.30 Kön-yűzenei nrogram. 21.00 14.07 ABC Meseáruház. 14.51 Kó- Színházi újdonságok. A lett nép ünnepe 0 Moszkva (MTI) A Lett Szovjet Szocia­lista Köztársaság fővá­rosa, Riga zászlódíszbe öltözve köszönti a lett nép nagy ünnepét, 50. évfordulóját annak, hogy 1919. január 13-án Ri­gában megnyílt a mun­kások és katonák szov­jetjeinek első lettorszá­gi kongresszusa. A ju­bileum alkalmából az SZKP Központi Bizott­sága, a Szovjetunió Leg­felső Tanácsának elnök­sége és a Szovjetunió Minisztertanácsa forrón üdvözölte Lettország dolgozóit. 99 Szembesített „demokrácia Nagy pora és füstje van a pot-törvényt. S amikor a a propagandaköltségekkel. A nyugati országokban a „de- tüntetők ezrei mozdultak múlt évi választáson mokráciának". Még mostaná- meg a törvény ellen, s a Humphrey 12 millió, Wal­ban is a burzsoá demokrácia neonácizmus ösztönzése el- lace 15 millió, Nixon 2U nagyszerűségéről, páratlansá- len, egy burzsoá lap, a Köl- millió dollárt költött a vá­góról fecsegnek a legmaga- ner Stadt-Anzeiger tudósító- lasztási kampányra. így a sabb politikai pódiumokon is. ja sem írhatott másként a legszegényebb szénbányász­Hadd szembesítsünk most megütközésről, mint így: nak még valameddig gyűj­néhány elegáns nyilatkoza- „Hirtelen, figyelmeztetés tögetnie kell, mert megítélé­tot — néhány kevésbé ele- nélkül, hátulról nagy rendőr, sem szerint nincs több pén­gáns nyugati politikai, köz- osztagok hatoltak be a jár- ze egyelőre öt milliónál! életi ténnyel. dán ülő tüntetők közé. „Az ország Istenben egy­Johnson így nyilatkozott Ugyanakkor elölről is tárna- séges és oszthatatlan, sza­egyik Interjújában az USA dás indult ellenük. A tűnte- badságot biztosít nemcsak belső politikai-közéleti lég- tők be vannak kerítve. Pá- nekem, neked, vagy valaki­köréről: „Nálunk demokrá- nikban igyekeznek menekül- nek személy szerint, hanem cia uralkodik. Es az ameri- ni. A rendörök azonban nyo- mindenkinek" — így kortes­kai polgároknak teljes jo- mukban vannak, ütik-verik kedett Humphrey. De guk van arra, hogy a kor- őket kíméletlenül". Hát még Memphisben megölték Mar­mány bármely politikájával ha itt sem virágozna Luther^ Kinget,_JLos An­— bel- vagy külpolitikájával ugyanannyira a demokrácia! — ne értsenek egyet". Az amerikai kongresszus E nyilatkozat közelségében, hivatalos közlönyére, a tavaly április végén „hitele- Congressional Record-ra is sítették" Johnson szavait érdemes odafigyelni egy idé­New York rendőrei, amikor zet erejéig Azt mondja, hideg kegyetlenséggel és hogy: „Egyenlő lehetőségek brutalitással verték szét a mindenki számára — ez talán militarizmus és a fajgyűlölet ellen tiltakozó diáktüntetést. Számlájuk: százötven sebe­sült, hétszáz letartóztatott. Mi történt volna, ha nincs teljes joguk arra, hogy ne értsenek egyet a kormány politikájával? _____ gelesben Róbert Kennedy!, Az amerikai kongresszus D^lasba" J°hn Kennedy! 0 mindenre korona a New York-i tőzsde felirata: „Nemzeti korporációink az emberek millióinak birtoká­ban vannak". Ha milliókat jelent a lakosság 2,7 száza­a legnagyobb azon áldások léka< amely a vagyon kót­közül, amelyeket a szabad- harmadával rendelkezik Ha ság biztosít . A legszegé- nem volna „ 4 mUUÓ ol nyebb szénbányász egyenlő . ', ' , ' jogokkal rendelkezik Texas poigara az USA-nak, akik­legaazdagabb olajmágnásá- nek csak adósságai vannak! val." A legszegényebb szénbá­Schrőder belügyminiszter úr nyász is bejuthatna hát ter­NSZK) egyik beszédében mészetesen a szenátusba — kormánv által meBá,,an(f„f( <gy fogalmazott: „Németor- ha meglenne az ezzel kap- Kormany altal megállapított szágban (csak így nevezi az es<>latos kampányhoz szüksé­Ha az USA lakosságának egyharmada nem élne- a szegénységi határ" alatt. S ez a kép ls azért olyan NSZK-t!) először létezik vi- °es minimálisan kétmillió „csinos", mert a tőzsde be­rágzó parlamenti demokrá- dollárja. Még elnök is le- járatán az a jeles szöveg cia." Ez a virágzó „demok- netne, ha minden más alkal- írva vagyon... rácla" szülte a szükségálla- másságát meg tudná toldani Sz. S. L

Next

/
Thumbnails
Contents