Délmagyarország, 1969. január (59. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-12 / 9. szám

Jubileum A kommunista ifjúsági sajtó születésének, az Ifjú Proletár megjelenésének 50. évfordulója alkalmából ün­nepi fogadást adott szomba­ton az Ifjúság Szállóban a KISZ Központi Bizottsága. Részt vett a fogadáson Ka­tona István, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága agitációs és propaganda osztályának he­lyettes vezetője. Kárpáti Sándor, a KISZ KB titkára méltatta a kommunista if­júsági sajtó fél évszázados útját, majd KISZ Érdemér­met és aranykoszorús KISZ­jelvényt nyújtott át több új­ságírónak. Több mini 21 ezer lakást adlak át Az ÉVM-vátta*aíok tavalyi tei/esitménye Ügyek, sorsok A törvényesség őrei Sze­geden és Csongrád megyé­ben is az ügyészségek. A panaszfelvevő soros ügyész­Az Építésügyi és Város- gyei többet, mint 1967-ben. j hez szerdánként egész nap, fejlesztési Minisztérium érté- Néhány kivételtől eltekintve más napokon pedig délelőtt kelte vállalatainak 1968. évi a vállalatok teljesítették kö­lakásépítési munkáját. A telezettségüket — s elsösor­múlt évre az ÉVM vállala- ban a 43-as, a Szolnok me­tok már maguk dolgozták ki gyei. a Komárom megyei és " Bács megyei Építőipari lakásépítési tervüket és ösa­szeseu 21 000 új otthon át­adását irányozták elő. 821­Fejlődik a mentőszolgálat a Bacs megyei Vállalat átlagon felüli mun­kájának eredményeként — túlteljesítették az előirány­zatot: huszonegyezer helyett 21 438 új lakást adtak at az országban. A munkaerőhiány miatt különösen sok gondot okozott a munka a budapesti lakás­építőknek. Ezért a Szolnak megyei, a Zala megyei és 26-os számú Építőipari Vál­lalat dolgozói több fővárosi lakóház építését átvállalták, a Nógrád, Heves és Vas me­gyei építők pedig brigádo­kat kölcsönöztek a budapes­tieknek. Ezzel az összefogás­sal végeredményben a múlt évben átadásra előirányzott 9-től déli 1 óráig be-beko­pognak a panaszosok — ál­lampolgárok, vállalatok, vagy intézmények képviselői egyaránt. Valamilyen ügyes­bajos dolguk lezárását kü­lönböző szerveknél, másod­fokú államigazgatási ható­ságnál sérelmesnek tartják és törvényességi intézkedést kérnek. Az élet bármely te­rületéről jövő panaszosnak nyitva áll az ügyészségek ajtaja és tanácsadás vagy intézkedés nélkül nem is tá­voznak el onnan. E Az országgyűlés az idei tereprepülő-gépe-t vásáro­költségvetés tárgyalása so- lünk. amely szükség esetén rán a tervezetten kívül 15 akár egy futballpályán is millió forintot bocsátott az fel- és le bír szállni, országos mentőszolgálat rai- — Ez év végére mar min­riplk-ezésérr céDkocsik vásár- den mentőállomáson lesz íásfcT^*. Bencre Béla^a ultrarövidhullámú adó-vevő i 7200 helyett 7506 új budapesti szolgalat főigazgatója ezzel készülék. (MTI) I otthont építettek fel. kapcsolatban egyebek között elmondta: — Az országgyűlés határo­zata évek óta fennálló gon­dunkat szünteti meg. Szolgá­latunk legfontosabb munka­eszköze ugyanis a mentőgép­kocsi, s az utóbbi időben sok gond, nehézség árán sikerült csak fenntartanunk megfele­lő állapotban gépkocsipar­kunkat. A szolgálat tevé­kenységének bővülését jel­lemzi, hogy míg 1948-ban, amikor az országos mentő­szolgálat létrejött, 95 000 mentő-feladat — jelezte évi tevékenységünket és ennek ellátására a mentőgépkocsik mintegy két és fél millió ki­lométer utat tettek meg, 3 958-ban a mentők már 630 000 mentő-feladatot lát­tak el, és a gépkocsik 15,2 millió kilométer utat hagy­tak maguk mögött. Az 1968­as teljesítmény pedig egymillió-százkilencvenezer mentő-feladat é% 28,7 millió kilométer. Fő feladat a hálózat kor­szerűsítése. A légiszállítás a korszerű mentőszolgálat nélkülözhetetlen kelléke. Földrajzi adottságainkat te­kintve, mentőrepülővel s az ország bármely részéből két orán belül el lehet juttatni a beteget a megfelelő inté­zetbe. Olyan, úgynevezett A főügyészségnek erről a munkaterületéről beszélget­tünk dr. Milassin Lászlóval, a főügyészség helyettes ve­zetőjével, akihez az ilyen természetű ügyek is tartoz­nak. — A munkajogtól a kisa­játításig, mezőgazdasági, ül<!' SB Somogyi Károlyné felvétele SZERELÉS. A nagy hidegben nehéz a szabadban dolgozni, de a szerelök sem hátrálnak. A Béla utcában ködben, vizpárában dolgozott a Szegedi Víz- és Csatornaművek két szerelője, mélyen a fagyott földben csőrepedcst javítottak ez is két-háromszáz forint, mivel a gazdának nincsen kocsija, lova. Olyan jól még nem megy, hogy kis erejű vontatótraktort tartson magá­nak. Az a furcsa, hogy itt építtetett há­tat a homokvilág közepén, messzire a falutól. De ez csak az érdeklődőben kelt visszatetszést, a gazda természe­tesnek tartja, és indokolja is. Ott élt az apja a régi házban, ide született és nevelődött, ugyanígy harmincesz­tendős fia is. Nem tágít innen, a gye­rek is maradni akar. Szó szót követ, aztán ez a hatvanas'formájú, telt ar­cú, akkurátus beszédű ember széjjel mutat a síkságon és csöndesen oldja a rejtélyt: „Itt ez erre a szabadság. Nincsen sok embör." Hó borítja a homokot, ameddig csak lát a szem. Vánnyadt kis er­dőcskék színezik a környéket, na­gyon hideg van mostan. Állunk az udvaron, aztán nézzük a szép tágas világot, alig beszélünk. Nem moccan semmi, a nyugalmas csöndességben a köd is megáll. Nem is érdemes az időt vesztegetni arra, hogy a zárt te­lepülések előnyeiről beszéljek. Hiába, aki úgy fogja föl, hogy a szabadság tágas térséget jelent a világban, va­lami olyat, hogy az embert minél ke­vesebben szólongassák, kérjék, szid­ják ... az nem mozdul onnan, ahol megtanulta, megszokta ezt a sajátos szabadságot, A fiú is úgy nyilatko­zott, mint az apja; majd asszonyhoz jut, aztán ellakik itten az újonnan épített házban. • •rsrdekes, forgolódó, törekvö vi­gúj lág van erre. Igen derék em­berek lakják a vidéket — így mondta Ilonka (Tóth Szilveszter­né), a tanács vb elnöke. Mindenféle kérdésben szót lehet érteni, ha ér­zik, látják, hogy őszintén a saját szá­juk íze, eszük járása szerint beszél­nek velük. Mondta volna, de az egyik tszcs vezetőemberei jöttek, azután elkezdték szidni a világot. Elromlott a traktor, alkatrészek után jártak, de nem tudták besze­rezni még a fővárosban sem. Valaki végül egyik bontótelepre (magyarul: ócskavastelepre) irányította őket. Ott is azt mondta az illetékes, hogy nin­csen ilyenfajta alkatrész, de ha vég­képpen nem kapnának, hát délután nézzenek vissza, majd csinál valamit az érdekükben. Vissza is kerültek és azután az illetékes feszengve, nehéz­kes mondókával mégis csak tudtuk­ra adta, hogy volna itt ilyesmi, nem is használt, egészen új alkatrészek, csak... ugyebár nem ilyen egysze­rű ez az egész ügy. A homokiakat sem a gólya költöt­te. Értenek ott is a kimondatlan sza­vakból, kényszerűségükben aztán rá­kérdeztek az illetékesre: mennyi a taksa? Kétezer, mert ugyebár a ki­adó, meg a portás, aki ilyenkor band­zsít, tehát nem lát rendesen ... és az udvaros, aki kitolja a kocsit... szó­val van itt ember, éppen elég. Igaz. hogy a hivatalos számla csak hétszáz-egynéhány forint, a „kenés" a sok: kétezer. Most aztán az a baj, hogyan lehetne elszámolni ezt a zsebből adott pénzt, mert erről nin­csen bizonylat. Először én arra gondoltam, hogy tanácsot kémek az elnökasszony­tól, de aztán mondták. hogy tudják a forszát az ilyesminek is. Nincsen más hátra, mint két sze­mélynek jutalmat adni, egy-egy ez­rest, hogy meglegyen a bizonylat De ezt csak olyan személyekkel lehet, akik elég felelősek és komolyak ah­hoz, hogy megértsék- az üzem érde­kei megkívánják a munkaképes gé­peket, ha más útja-módja nincs, szükséges így biztosítani. Fölfortyant az elnökasszony, és kö­vetelte, hogy mondják meg a pesti címet, majd fölszólal a parlament­ben és elmondja ezt a gyalázatos dolgot, mivel ő egyébként is ország­gyűlési képviselő. Igenám, de erre a segítőszandékú ajánlkozásra úgy megijedtek a tszcs vezetői, hogy az ádámcsutkájuk egyszeriben sebeseb­ben járt föl-alá... Csak azt ne — kérlelték az elnököt. Bármelyik pil­lanatban odaszorulhatunk és mi lesz velünk, ha ez az egy forrás is bedu­gul. Az üzem nem állhat meg, a föl­deket nem lehet elmunkálatlanul hagyni... a termést is be kell taka­rítani. Inkább így, mint sehogyan. Ez elég hatásos érv volt, Tóth Szil­vesztemé is elállt a szándékától. Helyesen tette-e — firtattam ma­gamban, de nem tudtam dűlőre jutni, mert amíg az elvek szférájában já­runk, addig könnyebb és egyszerűbb a döntés; ilyen ügyben, természetesen a hallgatás kár. De itt a hideg szít­ta, kemény vonású homoki emberek előtt állva, ahol az égető gyakorlat jelentkezik a maga súlyosságával... bizony, itt már sok szálú latolgatni­való akad. Néhány száz vagy ezer forintos „kenés" még mindig gazda­ságosabb, mint egy-két milliós érté­ket képviselő termék elveszítése, ami néhány száz homoki embert érintene itt nagyon érzékenyen. A két rossz közül a kevésbé rosszat választották. Újra csak meggyőződtem arról, hogy „steril" elvek és „steril" gya­korlat nincsen. Nehéz eligazodni és megtalálni a helyes nyomot mindenütt. ' • m egjárta a nap a maga égi pá­f | lyáját, leereszkedett Móraha­lom mögött Föltámadt az al­konyati szél. hideg, metsző éllel vitte lejjebb a hőmérő higany szálát a mínu­szok grádicsán. A presszó sarkán megálltunk. Jót tesz ilyenkor egy forró feketekávé, különösen, ha kibé­lelik konyakkal vagy rummal. Így járja ez errefelé is, nemcsak Pesten. KOMOR ANDRÁS ipari, kereskedelmi jellegű panaszoktól a lakásügyek nem körültekintő elintézésé­ig, sokféle problémával for­dulnak hozzánk — mondot­ta. — A panaszoknak mint­egy 35—40 százaléka munka­jogi természetű. Főként fe­gyelmi, kártérítési ügyek, vagy a törvényesen biztosí­tott szabadság, a jubileumi jutalom, nyereségrészesedés megsértése köré csoportosít­hatók. Egyébként ezt a te­rületet — éppen a tapaszta­latok alapján — részletesen vizsgáljuk majd a közeli hónapokban. Az idevonatko­zó jogszabályok megjelené­sét követően ugyanis szá­mos helyen problémák adód­tak, a gyakorlat nem volt egységes és sok esetben ügyészi intézkedésekre volt szükség. Erre példa: a Kisteleki Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetnél kiszámították dolgozóik nyereségrészesedé­sét, amelyet döntőbizottságok helytelenül megemeltek. Az ügyészség óvása folytán ho­zott a döntőbizottság törvé­nyes határozatot. Baleset okozása miatt bizonyos idő­re a rendőrség visszavonta egy gépkocsivezető jogosít­ványát. Vállalatánál, a 10­es AKÖV-nél olyan munka­körbe kapott beosztást, amelyhez nem volt szüksé­ge jogosítványra. Panasz­szal fordult a döntőbizott­sághoz, amely helytelenül, visszahelyezte gépkocsiveze­tői beosztásba, holott nem rendelkezett jogosítvánnyal. A 10-es AKÖV igazgatósága ezért panasszal fordult az ügyészséghez. Ez esetben megóvta az ügyészség a dön­tőbizottság határozatát. — Sajnos — folytatta a főügyész helyettes — még mindig előfordul, hogy akik valamilyen fórumon szóvá lesznek éppen munkahelyük­', kel kapcsolatban különféle visszáságokat, bejelentésük miatt hátrányt szenvednek. A Szegedi Cipész Ktsz volt titkárnője közérdekű beje­lentést tett az ORKISZ-hoz. Azt követően munkahelyén i leváltották beosztásából, más : munkaterületre helyezték. A területi megyei döntőbizott­1 ság visszahelyezte eredeti beosztásába, három nap után | azonban átszervezés címén felmondtak, neki. Ugyanaz a döntőbizottság ekkor már a felmondást jogosnak vélte, holott a panaszost éppen a közérdekű bejelentés alap­ián jogszabály-adta véde­lem illeti meg. A Csongrád megyei főügyészség intézke­dett a törvényesség érdeké­ben, végül a Munkaügyi Minisztérium a panaszos ja­vára döntött, noha az már nem is akart visszamenni eredeti munkahelyére, más­hol helyezkedett el. A hát­rányos időre eső munkabért viszont megkapta, ugyanak­kor munkakönyvében a „fel­mondás"-t „áthelyezésire javították. vesz döntőbizottsági tárgya­lásokon, s azokon javaslato­kat, észrevételeket tesz. Er­re is van számos példa. A Művelt Nép Könyterjeaztó Vállalat 120-as szegedi bolt­jában több alkalmazott em­bertelen módon viselkedett egy náluk gyengébb társuk­kal szemben. A bolt veze­tőjének távollétében azt ösz­szekötözték, csupán „játék"­ból. A kellő figyelmeztetés után ugyanezt másodszor is megismételték. Ezeket a dol­gozókat a vállalat azonnal elbocsátotta, ők viszont dön­tőbizottsághoz fordultak, amely gyenge figyelmezte­téssel visszahelyezte vala­mennyiüket állásukba. A verekedés, durvaság a jog­politikai elv szerint csak úgy bírálható el, hogy a következmény feltétlenül példamutató legyen. A Mű­velt Nép Könyvterjesztő Vállalat is a Csongrád me­gyei főügyészségtől kért és kapott védelmet a törvényes­ség betartása érdekében. Ez segítés a vezető számára, hogy a munkafegyelmet a törvény erejével be tudja tartatni. 2. Az új jogszabály adta le­hetőséggel él is a Csongrád megyei főügyészség. Részt Ismeretes, hogy a mező­gazdaság területén is szá­mos új jogszabály lépett életbe. Ezek nem kellő meg­értése tükröződik egyes pa­naszokban, amelyek az ügyészségekhez kerülnek. Legtöbben a földjeiket visz­szakövetelő panaszt terjesz­tettek elő. Az idén a föld­törvényt végrehajtják, s ez majd az ilyen természetű problémákat, panaszokat véglegesen megoldja. A rendelkezés szerint az is nyilvánvaló, hogy a tör­lés a tsz-tagok sorából csak azokra vonatkozik, akik bár egészségesek, munkabí­rók, mégsem dolgoznak a közös gazdaságban huzamo­sabb időn át. öregség, mun­kaképtelenség miatt nem lehet törölni senkit a tsz­tagok sorából. Egyes közös gazdaságokban, például a röszkei Kossuth Tsz-ben, makacsul ragaszkodtak a szabálytalansághoz. Beteg, munkaképtelen embert akar. ták törölni a tagság sorá­ból a Csongrád megyei ta­nács határozata ellenére is. Ez esetben a főügyészség a szegedi járási tanácsnál kez­deményezte a felügyeleti el­járást, amely még nem fe­jeződött be. Az ilyen és ehhez hason­ló esetek azt bizonyítják, hogy akik jogos sérelemmel fordulnak az ügyészségekhez, azok feltétlenül elégtételt kapnak, hiszen az Alkot­mány értelmében a törvé­nyesség betartása, betartatá­sa mindannyiunk számára kötelesség. Lődi Ferenc Dinnyés­emlék­kiállítás Halálának tizedik évfordu­lójára Dinnyés Ferenc szege di festőművész alkotásai' emlékkiállítássá rendezték s a két hónappal ezelőtt szegedi bemutató után mos a Magyar Nemzeti Galériá ban táriák a közönség elé Szombaton volt a megnyitó ünnepség. amelyen Papr Gyula Szeged város tanácsá nak végrehajtó bizottsági el nökhelyettese méltatta a fes 'öművtóz munkásságát. Jégpáncél a Dunán A Dunán erősödött a zaj­íás. Szombaton a Szob alatti szakaszon zajló jégtáblák a víztükör 70—90 százalékát 'akarták. A Duna jégoár.jM­la az előző napi tíz helvett húsz kilométerrel hosszabbo­dott s így a jégmező el'utott Ordasig. Innen csak 111 kilo­méteres utót kell megtenni Budapestig. Szombaton a l£gtöröhajókat a Dunát elbo­rító sűrű köd tétlenségre '•ér boztyll-­VASÁRNAP, 1969. JANUÁR 12. DÉL-MAGYARORSZÁG

Next

/
Thumbnails
Contents