Délmagyarország, 1968. december (58. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-15 / 294. szám

Acta az üzemi bizottságokról Nemcsak a történelemből szilárdítva a munkafegyel­tudjuk, közeli tanúk emlé- met, megvédve a párt gaz­keznek ma is rá, hogy 1945- daságpolitikáját, sikerült el­tel gazdasági életünk szocia- émi, hogy 1946. augusztus lista átalakulása sem zajlott 1-től, kisebb le a „terülj asztalkám" egy- eltekintve, szerűségével. A világtörténe- emelkedett a termelés az őr­iem egyik legsúlyosabb in- szágban. flációján kellett túljutni az Az üzemi bizottságok har­országnak. s ehhez, meg a cáról közölt tanulmány a stabilizáció megteremtésé- József Attila Tudományegye­hez a dolgozók áldozatos tem tudományos tzocializ­munká.ja, a Szovjetunió mus tanszékének legfrissebb anyagi segítsége, a munkás- actája — dr. Rácz János osztály és az MKP vezető tanszékvezető tollából, aki szerepe mellett nem kis fel- kandidátusi dolgozatának adat jutott az üzemi bizott- részletét publilcálta. Ságoknak. A magyar­román együtt­működési bizottság iTése Felmérés az EMERGÉ­ben Szombaton a megingásoktó1 ; épületében ülést egyenletesen , magyar—román együttműködési vegyes kor­mánybizottság, amely átte­kintette a két ország gazda­sági együttműködésének hely­zetét és megvitatta a kap­A szegedi EMERGÉ gyár pártszervezete kezdeménye­zésére fontos vizsgálatsoroza­tot végez az üzem szakszer­Parlament vezete. Dolgozói egyharmada tartott a részére, a kettő vagy több­gazdasági gyermekes munkásoknak N 26 kérdésből álló kérdőiveket bocsátottak ki. Többek kö­zött megkérdezik, hogy mennyi a havi jövedelme, van-e mellékfoglalkozása, mi­lyen a szakképzettsége, hány Az ÉS-ben olvastuk Az önérzet sorompója csolatok továbbfejlesztésének !embert tort e1' van'e neki­i családjának megfelelő laká­lehetoségeit. A ket ország . . . , , ; sa, honnan jar be dolgozni, delegációit Apró Antal ^ , mire használja szabad idejét N. L Gogu Radulescu miniszterei- j nök-helyettesek vezetik. Részt válla Itali a dolgozók élelmiszer-ellátásának szer vezésíben, ott voltak az 1945-ben kibontakozott má­jusi. illetve országos újjá­építési munkaversenyek lel­kes propagálói között, fel­léptek a tőkés szabotázs­akciók, a reakció szervezte vad sztrájkok ellen. S bár működésük koránt sem volt ellentmondás-mentes — leg­többjük ugyan következete­sen harcolt forradalmi fel­adataik megvalósításáért, néhányukat viszont meg­vesztegettek, korrumpáltak a tőkések —, mégis az 1946­os újraválasztások után egy­ségessé, szervezetté vált munkájuk. Nem utolsó sor­ban, mert az MKP vezette baloldali ellentámadás meg­hátrálásra késztette a reak­ciót Az üb-k megértették hogy az Infláció felszámolá­sának és a stabilizációnak legfontosabb feltétele a ter­melés fokozása. S valóban, leküzdve a sztrájkokat, meg­Kérelmek benyújtása a személyi földhasználatra Pápai Károlyné, a gyár szb-titkára közölte, hogy el­sősorban a dolgozók munka-, valamint szociális körülmé­nyeire igyekeznek a valóság­nak megfelelő adatokat sze­rezni. A közvéleménykutatás után összegezik a beérke­zett feleleteket, s határoznak az esetleges segítség módjá­ról is. A felmérés eredmé­nyeit megkapják a gazdasági vezetők is azért, hogy napi munkájukban, az irányítás­ban felhasználhassák. Az EMERGÉ-ben kezdeménye­zett vizsgálatsorozat 1969 ta­A személyi földhasználat- rinti községnek minősül a tal kapcsolatos kérdésekről tsz gazdálkodásával érinteti szóló kormányrendelet vég- és az azzal szomszédos köz­rehajtását szabályozta a me- sétt zőgazdasági és élelmezésügyi Amennyiben az említett miniszter. A miniszteri ren- feltételek együttesen fennáll­delet szerint az a kívülálló nak. akkor a földhasználatra jogosult személyi föld'hasz- vonatkozó kérelmet 1968 nálatra, akinek valamennyi december 31-ig kell a lakó- vaszán fejeződik be. földje termelőszövetkezeti hely szerinti községi tanács ; tulajdonba került és részére végrehajtó bizottságához be- [ a belterületen vagy zárt nyújtani. A rendelet ki-1 kertben földet visszahagyni mondja: a személyi földhasz- < (mentesíteni) nem lehet. A nálati igényeket a községi jogosultsághoz az is szűk- vb március 15-ig bírálja el , séges, hogy az érintett sze- és az eredményről a kérel­mélynek a tsz már 1967-ben mezőt határozatban érte- ' is valamilyen címen bizto- siti. Előírja a miniszteri ren­sitott földhasználatot és, delet, hogy a személyi hasz­hogv az illető a termelőszö- nálatba adott földet legké­vetkezet székhelye szerinti sőbb május l-ig a jogosult községben lakjon és a to- birtokába kell adni. A kiad­vábbi földhasználatot sze- ható legnagyobb földterület mélyi körülményei is indo- nem haladhatja meg az 1 kolják. A tsz székhelye sze- kataszteri holdat Németh László, az író Németh László Kiadatlan tanulmányainak két köte­téről közöl recenziót a Ti­szatáj, a folyóirat Tisza­táj decemberi száma dr. Csukás István egyetemi tanárnak, a szegedi József Attila Tudományegyetem tanszékvezető professzorá­nak tollából. A szokottnál is fontosabb determinálást pedig azért tartjuk szük­ségesnek, mert létezik egy pávatoll-fényesítő Németh László is, aki egész sereg „kiadatlan műhelytitkát" gyűjtötte már össze egy későbbi nagy életmű szá­mára, aztán a város kör­nyékén működik egv Ti­szatáj nevű termelőszö­vetkezet is, melynek ösz­szefüggése a folyóirattal hely és időhiány miatt e helyütt ki nem fejthető, végül pedig vezeti a sze­gedi egyetem újkori iro­dalomtörténeti tanszékét egy Csukás István revü professzorral is, aki min­den ellenkező híresztelés dacára sem azonosítható Csukás István 32 éves, bu­dapesti Röltő lakossal. Hogy Fortuna szeszé­lye egyazon nevet jutta­tott szegedi és budapesti kiválasztottjának, eddig is tudtuk. Bizonyára tudta az Elet és irodalom cimű kedvelt fővárosi hetilap is. Ezért meglepő, hogy legutóbbi számában arról értesít: a pesti Csukás Ist­ván csak most szerzett tu­domást szegedi névroko­náról, s ugyanez a pesti Csukás István önérzetesen kikéri magának, hogy ne­vét bitorolják valahol. Nem én írtam! címmel természetesen magyaráza­tot is kér. (Véleményünk szerint rovat.) Íme: a szegedi Csukás István 1955-től a Felsőok­tatási szemle főszerkesztő­je, 1946-tól publikál a Valóságban, NDK-beli lengyel, szovjet folyóira­tokban, 1961-ben az Aka­démia Kiadó gondozta Ady a szlovák irodalomban cí­mű tanulmánykötetét, 1965-ben A Nyugat és a modern szlovák líra mo­nográfiája magyar és cseh nyelven jelent meg, sa­többi. Ö tehát a szegedi Csukás István. Ügy lát­szik, a 32 éves budapesti költőnek most jutott elő­ször a kezeihez a Tisza táj. Különben már régen rá­jöhetett volna a névrokon­ségra. Ha netalán máskor is látni óhajtja a folyóira­tot, megnyugtatásul el­mondjuk: a Posta Köz­ponti Hirlapirodában fi­zethető elő, de bármely kézbesítőnél is. Ezen apró­ságokat és a többit meg­találja az impresszumon Az Elet és Irodalom is... És még valami: igazuk van a pestieknek, mikor önkritikusan hangoztatják, az irodalmi élet sorompói sem zárulnak le Budapest határában. Nikolényi István Válaszol az illetékes Hosszabb Csak a szabványnak? Lapunk Olvasóink írják rovatában november 30-án közöltük Hajdú Béláné le­vele alapján, hogy az utóbbi időben romlott a Csongrád megyei Tejipari Vállalat ál­tal készített vaj minősége, elsősorban az ize. Erre válaszolt most Sze­menyei Bálint, a Csongrád megyei Tejipari Vállalat üzemvezetője Hangsúlyozza, hogy mivel tájanként vál­toznak a takarmányozási viszonyok, attól függően a tejtermékek is más és más ízeket eredményeznek. Tá­jékoztatásul közli, hogy a kereskedelembe kerülő ada­golt vajat minden esetben házi vizsgálat és bírálat előzi meg: megállapítják a hasznos anyag értékét és a* íz-sajátosságokat Az üzemükből kikerülő vaj mi­nősége mindenkor megfelel a szabvány által előírt kö­vetelményeknek. Hozzáteszi még: „A Tisza csemegeva­jat amely minőségileg meg­egyezik a Székesfehérváron gyártottéval, Budapesten is forgalomba hozzuk. Leg­utóbb ez év október 30-;'m a budapesti Kereskedelmi Ellenőrző Intézet által vég­zett vizsgálat eredménye is megállapította, hogy a mi­nőségmutatók a műszaki le­írás követelményeinek megfelelnek. Megemlítjük: az üzem az adagolt vaj mi­nőségéért csak a feltünte­tett szavatossági időn belül vállal felelősséget." nyitvatartás Korán bezár a bolt cím­mel tettük közzé Kurucsai Jánosné (Harmat utca 16.) olvasónk panaszát arról, hogy a Szabadság téri élel­miszer üzlet és kenyérbolt korán bezár, a vásárlóknak kedvezőbb nyitvatartási idő felelne meg Erre válaszolt Bemutató előtt Szalatsy István a szegedi balett nagy vállalkozásáról A Szeged! Nemzeti Szín- nem vesz részt a balettkar ház balettegyüttese decem- munkájában. Nem zavarta ez ber 21-én, szombaton este a felkészülést? mutatja be Bartók Béla — Véleményem szerint táncjátékát, a Csodálatos nagyon érdekes lett volna mandarint. Bár nem először Imre Zoltánnal, mint ko­szerepel ez a mű a szegedi reográfussal együttdolgozni színpadon, előadták már a Mandarin szinpadravite­közvetlenül a felszabadulás lén. Mint táncos, viszont után és most, néhány éve — csak valamelyik kisebb sze­bamu tatása mégis nagy ese- repet táncolhatta volna. Ily­ménye színházi életünknek, módon a produkció nélküle A produkció karmestere is teljesértékű. Szalatsy István. Nem elő- Az előadás tehát Ha­! ször vezénvli a művet, a tangózó Gyula koreográfiá­j legutóbbi Mandarin előadást jára épül? másod karmesterként irányi- igen. Ezt. a koreográfiát az totta. Most viszont o készf- élet, az idő igazolta: az ed­ti elő a premiert. digiek közül a leghívebben — Mit tart fő feladató- tükrözi a zeneszerző koncep­_„t9 cióját. A közönség nem kí­sérletet lát majd az. elő­— A Mandarin zenéje, adáson, hanem egy időtálló, mint ismeretes, technikailag, hogy úgv mondjam, beért előadásbcli szempontból koreográfiát. rendkívüli nehézségeket ró a _ Harangozó Gyula zenekarra és a karmesterre. Ennek megfelelően rend­Házgyár ! kívüli felkészülést is kiván. dr. Kuti Árpád, a Szegedi Fz az egy,k feladat. A má­Élelmiszer-kiskereskedelmi sik, ami engem elsősorban Vállalat igazgatója. Méltá- érdekel, hogy a tolmácsolás nyolják a Szabadság térj- *^ ^f™* Gyula Szegedre jön és mélységei bői felszínre hoz- balett főpróbáit már itt, ható differenciált jellemáb- mi Színpadunkon, vezeti ró Tnlsi c r budapesti Operaház tagja. Hogyan készítette elő a be­mutatót? — Az együttes Budapestre járt próbákra. Hétfőtől kezdve azonban Harangozó Á posta gondja környéki vásárlók kérését, A szóbanforgó élelmiszer­bolt az igényeknek megfele­lően, ezentúl reggel 6-tól este 6 óráig tart nyitva. a vázolást. — Imre Zoltán egy éves düsseldorfi szerződése miatt Lapunk Gyorsposta rova­tában két alkalommal is közzétettük dr. Beretzky Tibor (Bokor utca 7.) olva­sónk postaval kapcsolatos panaszait. Török József, a postaigaz­gatóság helyettes vezetője válaszában közli, hogy a táviratkézbesitő szabálytala­nul járt el, amikor a távira­tot a lépcsőházi levélszek­rénybe dobta, de nem áll azonban módjukban ezért felelősségre vonni, mert a kézbesítő időközben kivált a posta szolgálatából. A sza­bálytalan kézbesítés miatt a tavirat címzettjétől szíves elnézést kér. Ugyancsak el­nézést kért azért is, amiért november 3-án a hírlapkéz­besítő a hírlapoltat nem vitte fel a címzett emeleti lakásába. A posta ezúttal sem élhet felelősségrevonás­sal. mert a hírlapkézbesítő az eset történtekor felmon­dási idejét töltötte, s ezért nem fordított kellő gondot a munkaszüneti napokra előirt kézbesítési előírások megtartására. A válaszlevél arra is ki­tér, hogy a Szeged I. posta­hivatalban a táviratkézbesi­tök állandóan cserélődnek. Sok esetben olyan dolgozót is kénytelenek alkalmazni, akiről rövid időn belül kide­rül, hogy feladata ellátására alkalmatlan. A postának az a törekvése, hogy megfelelő, állandó munkaerők biztosí­tásával megszüntesse a kül­demények kézbesítésében fennálió hiányosságokat, panaszokat Az utóbbi kitételhez oda­kívánkozik a mi vélemé­nyünk is: a posta munka­erő-problémáját nyilvánva­lóan nem oldják meg a hírlapok előfizetői, a leve­lek, táviratok és más kül­demények címzettjei, akik minden tekintetben pontos, kultúrált szolgáltatást vár­nak a postától is. Ujéifi December 17 és 29 között, csóbb árut a vásárlóknak, idén először, újévi vásárt Szabadka község erre az idő­rendeznek Szabadkán a már re lemond a neki járó 6 szá­ismert helyen, a vásár- és zalékos forgalmi adóról is. sportcsarnokban, a kiserdő- Különösen nagy lesz a vé­nél. Az újévi vásár azonban laszték ruhanemükben, ci­sokban különbözik a szoká- pőkben, bőrárukban, élelmi­sos szabadkai kisipari és kéz- szerekben, más közszükség­műipari vásároktól. Elsősor- leti cikkekben. Naponta ren­ban áraiban. Az előzetes in- deznek különböző kóstolókat, formációk szerint ugyanis ajándékcsomagokat osztogat­még a legdivatosabb áruk is nak, s kapható lesz a közel­10—20, a többi pedig 20—70 múltban oly híressé lett százalékkal olcsóbban kerül Moska Voda is. majd forgalomba. Értesüléseink szerint a Sze­Az újévi vásáron részt gedi Idegenforgalmi Hivatal vesznek a Vajdaság keres- több turistacsoportot kalau­kedelmi vállálatai, gyáripari zol majd a szabadkai újévi üzemei és magánkisiparosai vásárra, s ezek a csoportok egyaránt, s állítólag abban a vásár területére a belépő­vetélkednek majd, hogy me- díj megfizetése nélkül lép­lyikük ad jobb, szebb és ol- hetnek be. — A szereposztás? — Érdekessége, hogy a két főszerepet. tehát a Lány és a Mandarin szere­pét ugyanaz a két táncos alakítja, mint a legutóbbi előadásokon: Lászay And­rea és lakatos Károly. Az öreg gavallér Pálfi Lajos, a Fiú Bojtár Tamás, a há­rom csavargó pedig Stahl Endre, Szente Ernő és Serley Iván. A Csodálatos mandarin egyébként a Bajazrófckal egy műsorban kerül a kö­zönség elé. A Leonca ralin opera előadását Angyal Má­ria rendezi és Várady Zol­tán vezényli. A főbb szene­oeket Karikó Teréz, Vadar Kiss László. Gyimesi Kál­mán, Réti Csaba és Littay Gyula énekli. Ö. L. Szombaton felavatták a 400 millió forintos költséggel épült miskolci házgyárat Ki­vitelezése 1966-ban kezdő­dött meg a KISZ Borsod me­gyei bizottságának védnök­ségével. A jubileumi mun­kaverseny egyik szép ered­ményeként csaknem egy hó­nappal a határidő előtt ké­szült el a gyár, amely évente 4200 lakáshoz elegendő pa­nelt készít majd. A magas fokon gépesített gyár szov­jet tervek alapján, szovjet berendezésekkel épült. Az avatóünnepségen meg­jelent Bondor József építés­ügyi és városfejlesztési mi­niszter, F. J. Tyitov. a Szov­jetunió magyarországi nagy­követe is. Ott voltak a tár­sadalmi szervek vezetői, a beruházók és a kivitelezést végző magyar—szovjet sze­relők. továbbá Kazincbarci­ka, Ózd és Tiszaszederkény város képviselői. Emlék­ünnepség A Bebrits Lajosról elne­vezett Szegerii Vasútforgalmi Technikumban tegnap, szom­baton délelőtt bensőséges ünnepséget rendeztek a név­adó születésének 77. évfor­dulója alkalmával. Dr. Ti­hanyi Nándornak, az iskola igazgatóiának megnyitó sza­vai után ünnepi beszédet mondott Lindner József, a MÁV helyettes vezérigazga­tója. Az ünnensóg keret-1 ben másodízben adták át a Beb­rits-alaoítvány ezer forintos ösztöndíját Kószó József IV'a osztályos tanulónak, aki tanulmányi eredménye alap­tan érdemelte ki a megtisz­telő ösztöndíjat. A jutalmat Túrba Sándorné. a KPM vasúti főosztálv oktatás' osz­'álvának vezetői*" adta át. Azt követően Rohonvi La­'os nviiEalrp-"70tt MÁV főta­nácsos Bebrits Lajoshoz fű­ződő személyes élményeiről tartott színes beszámolót a hallgatóságnak Az ünneoség második részében az iskola rodalmi szlnnadának tagjai szerepeltek Faragó Péterné tanárnő betanításában. VASÁRNAP, 1968. DECEMBER 15. DÉL-MAGYARORSZÁG 5

Next

/
Thumbnails
Contents