Délmagyarország, 1968. december (58. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-12 / 291. szám

Az éialáira itélt Az éhhalálra ítélt ember neve Krammer, találkoztam vele. Tudtam, hogy beteg, majbajos, fél tüdeje van, negyed gyomra, éjjel alvás helyett olvas. Krammer mérnök, jó szakem­ber, de újabban azt hallottam, hogy az orvosa éhhalálra ítélte. Ilyesmi nincs! — kiáltottam fel döbbenten, s most, hogy ott állt előttem Krammer új bőrkalapban, bőrzekében, saját bőrében, megkér­deztem, ml igaz a dologból — Hát tudod, mindent felírtam, amit tanácsolt, hogy tovább élhes­sek. Apránként jöttek össze a dol­gok, itt a lista, figyelj csak. Hús semmi, tej és tartozékai tilos, főze­lékek erjedést okoznak, (amúgyse szeretem), aztán semmi szalonna, tepertő, kenyér, gabonafélék, sem­mi cigaretta, alkohol semmi nő. Kétszázhúszas vérnyomásom van, cukrom, csak az Inzulin éltet, ja, majdnem elfelejtettem — és sok pihenés, semmi munka. így elélhe­tek még egy évig. — Ez vicc. Nem igaz. — Artézikutat fúrok most itt, a közeli községben, odaigyekszem. Sietek, itt a buszom. — De barátom, kedves Krammer, legalább magyarázd meg, hogy egyáltalán miből élsz? Levegőt sza­bad szívni? — Csak ózondúsat. És semmi zaj. Csend, séták. Semmi gondolat, ami izgat. Még egy évem van. — Marhaság. Hiszen nem is nézel kl rosszul. — ötvenegy kiló vagyok, azelőtt — emlekszel — voltam kilencven. Bizony, barátom, ha nem szánom el magam, már elástak volna. — Menj más orvoshoz, öthöz, húszhoz, az ember így éhenhal! — Hát igen, elítéltek, voltam öt­nél, húsznál, tele vagyok bajjal. Két évig tapostam az emeleteket a ren­delésekre. Igazuk volt. — Szegény barátom. Az Iskolában te nyerted a kerületi súlydobó baj­nokságot. És most befejezed. Fogadd részvétemet. De azért fel a fejjel. — Köszönöm, majd gondolok rád ott a másvilágon. Jött a busz, el­vitte szegény Krammer mérnököt ártézikutat fúrni. Legalább ezt fe­jezze be, ezt a mélyfúrást, szegény ember. Két hónap múlva találkoztam Krammerral. Fején új bőrsapka, hátán új bőrzeke és mindenütt új bór rajta. Meghízott Döbbenten néztem rá. — Krammer, mi van veled? — Most ráérek, a kútból folyik a víz, hála istennek. Bemegyünk ebbe a büfébe. Meghívlak, gyere csak. AZtán kérdezhetsz. Az éhhalálra­ítélttöl! Keserűen felkacagott, hátam lúdbőrös lett. Követtem. A második baracknál így szólt, karomat fogva. — Barátom, elhatá­roztam, hogy öngyilkos leszek. — Most. mikor hízol? Ne tedd. Éljél csak, ha már megvagy. — Még van négy hónapom, ezt kiélvezem. Az összes gyógyszereket elástam, SzTK igazolványomat szél­nek eresztettem a buszbóL Van egy nőm, nagyon eleven lány. Hogy ezt megérhettem! De eszem is barátom hat helyett. Mindent. És alszom — ugyanis éjfélre már nagyon elfára­dok... Aztán a munka, barátom! Másodállást vállaltam, kell a pénz. Tönkreteszem magam, felhízok ki­lencven kilóra, újra megdobom a tizennégy méter tíz centit és amikor lejár a terminus, meghalok. Remé­lem eljössz a temetésemre? Kővéváltan néztem az eszelős Krammert: Nem sok időm volt töp­rengeni, hozták a zsíros, ropogós sült kolbászt, mindkettőnknek két adagot. Aztán sört ittunk rá, majd Krammer mérnök s én is rágyújtot­tunk. Krammer cinkosán kacsintott. — Ha ez továbbra is így megy, kényte­len leszek életben maradni. VINCZE ANDRÁS Megérzés - . .tt-;.' v: • — Furcsa, egyszerre lepereg előttem az egész életem. Tanácstagok beszámolói Pénteken, decembr 13-án Is­mét több helyen tartanak be­számolót választóiknak a városi és a kerületi tanácstagok. Délután 5 érakor Vass István városi. Takács Antal és Korda László L kerületi a Dózsa álta­lános Iskolában. Kovács István városi. Oláh Károly és Nagy József n. kerületi a fodortele­pi pártszervezet helyiségében; fél C-kor dr. Tarl János városi. Kedveskedés ölvlildle — l ortuna kedvez a sze­gedi lottózóknak. Tegnap, szerdán négytalálatos nyere­ményt fizettek ki a Petőfi Sándor sugárúti totózóban Filep Miklósnak, aki a 48. D „Finis" az iskolákban - aővad-szezon. A hideg idő beálltával az apróvad­A kővetkező tíz nap lényegében az idd oktatási év ban különösen gazdag Duna első részének „finise" lesz az iskolákban. A pedagógusok —Tisza közi tájakon meg­deeember 21-én, az oktatási év elsó részének utolsó kezdődött az élovad-szezon. napján zárják le a jegyeket A szünidő alatt — az oezr Évente átlagosan 10 000 fá­tályfőnökök vezetésével — megtartják az osztályozó ér- cant- foglyot es nyulat szál­tekezletet, amelyen azok a pedagógusok vesznek részt, "tanak innen az ország más akik az adott osztályban valamilyen tárgyat tanítanak, vidékeire, illetve exportra. A téli szünet utáni elsó tanítási napon, január 8-án, az _ Tf , . nAMAn», ellenőrző könyv útján közlik a szülőkkel az osztályza- ,)an 'ITpostaetek­tokat- ben a napokban a külföldön — A közút! közlekedés — Piac! irak. A szerdai élő magyaroknak a Magya­i . , • időszerű kérdéseiről rendez piacokon közepes felhozatal rok Világszövetségé hagyo­jatékhéten érte el talalatat ^étot a TIX Csongrád me- mellett a következő árak mányos újévi köszöntőjét: az és 139 ezer forintot nyert j szervezete és a rnegyd alakultak kl: alma 4—8, kör- 1969-es Kincses Kalendá­te el az OTP-ben. cember S rS 9 órai ~18' mák 32~35' burgonya rált> csaknem három és fél­- Szepesi Attila költő tart kezdettel a TIT-ben. Az an- 3-4, fejes káposzta 1,50- száz oldalas kalendárium új­szerzői estet holnap, pénte- kt-'ton a közúti közlekedéssel 1,60, kelkáposzta 3,50—4, kar- donsága, hogy a képek ki­ken este fél 8 órakor az kapcsolatos bírósági és fiol 8—10 forint kilogram- sérőszövege két nyelven ké­Éva-presszótaan. Bevezetőt ügyészségi utasításokról elvi monként Baromfi csak egy- szült, számolva a magyar le­I??ncl ^ G8aJ,ldTJFePenxC- kieaSés^llesz 2ó két helyen volt 27-28 forin- származottak, a második ge­Közremuködnek Maday Ernő- Kiegeszittsekrol lesz szo. „ . .. „ l-e és Teszárv Gábor, a Ró- - A Balázs Béla Fllmstú- ^ , ..? darabjat M biá"yOS magyar zsa Ferenc gimnázium iro- munkájáról beszél Oláh 1,80—2 forintért adták. nyelvtudásával dalmi színpadának tagjai. Gábor filmrendező holnap, pénteken este 6 órakor Üj­— A gyeroieknyllkos bún- szegeden, a November 7 mű­ügyének tárgyalása. A Fő- velődesi otthonban. A kisfil­városi Bíróság szerdán meg- mek kedvelőinek ismeretter­Icezdte Bodgál Zoltán 41 éves, jesztő sorozatban ezúttal a foglalkozás nélküli, többszö- Diákszerelem, a Sor és A há­lósén büntetett előéletű sze- rom kívánság című rövidfil­Figyelem! Vállalatok és magánosok részére minden típusú SZEMÉLYGÉPKOCSI kis és nagyjavítását vállalja rövid Javítási határidővel az (ILLÉSI ARP AD TSZ. ÜUés. Ady K. u. X számú telepén-. xS. 99 894 dr. Varga János és Bürcsük Ferenc L kerületi a Tömörkény gimnáziumban: 6 órakor Bárdos Miklós városi, dr. Kasza József és Pálfalvl István I. kerületi. Illetve Nitslngor Gyula városi, Szigeti János és dr. Száva Lajos L kerületi a Me.zö Imre Iskolá­ban; 6 érakor dr. Szalay László városi, dr. Waldmann József és BcguU Ernóné L kerületi s Ta­nárképző Április 4. úti gyakorló iskolájában, Dunai József váro­si, Sttnlcs Béla és Csányi János O. kerületi a Petőfltelep X. ut­cai pártházban. A CSONGRÁD MEGYEI TEJIPARI VÁLLALAT Szeged. Budapesti út 8. Értesíti ügyfeleit Telefon számai: 11—042 11—043 11—044 Értesítjük kedves vevőinket, hogy 1960. december 27-től 1969. január 10-ig leltárosunk A LELTÁROZÁS ALATT NEM SZÁLLÍTUNK KI ÁRUT. Ezért kérjük, rendeléseiket mielőbb szívesked­jenek beküldeni, hogy azokat beérkezésük sorrendjében feldolgozhassuk, és a leltár után kiszállíthassuk. VASÉRT VASTÖMEGCIKK ÉRTÉKESÍTŐ VÁLLALAT, Budapest VIII., Üllői út 32. HL. 143. mély bűnügyének tárgyalá­sát. Amint arról a sajtó an­nak Idején hírt adott, a ho­moszexuális hajamú Bodgál meket mutatják be. — Banditák. Égy palermói utcán kedd este négy ban­dita megtámadta az autójá­emberen elkövetett ember­ölés miatt emelt vádat Bod­junius 16-án megismerkedett bol Uis^illó Capanni éksze­a 12 esztendős Blázsik Isi- l.(-,szt ej akarta rubolni válinal akit később megölt tőle drágaköveket tartalmazó < s elhantolt Szeptember táskáját A rablók és az ék­10-én a csepeli bisztróban szerész között közelharc fej­Nagy József 13 éves fiúval iödött kj, s ebben az egyik kötött ismeretséget, akit el- bandita agyonlőtte Capannit, csalt, majd később megöli s valamint egyik saját bűntár­Uorabbi áldozata közelében gát. A három életben maradt eltemetett A Fővárosi Fő- bandita elmenekült, ügyészség aljas indokból több _ Bankjegyhamisítók. Egy New York-i bíróságon perbe H^^^H fogtak ni amerikai férfit, gál ellen. A tárgyalás több köztük egy miami ügyvédet, napig tart mert tízmillió dollár névér­tékű hamis bankjegyet akar­— Anglia ha n a bűnözés tak Indiában elhelyezni. A aránya ez év első kilenc ho- tervezett tranzakciót 1967. napjában több mint hat szá- december 27-én fedezték fel zalékkal emelkedett - kö- ^Z^UXf .-ölte a brit Belügyminiszté- négymillió névértékű hamis rium. dollárt Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatom, Köszönetet mondunk mind­•íory szeretett tériem, WOL- azon szomszédiknak, barátnők­ford sándor életének Sí- nek és összes Ismerősöknek, évében hirtelen elhunyt. Ham- kik sr-retett halottunk, özv. 'asztia utáni búcsúztatása de- IJALMOSI jozstn'f '.-metésén "ember lZ-én 13 Órakor lesz a merjelentek. virágaikkal mély belváros! temető bamvedertáro- fájdalmunkat enyhíteni Igyekez­lA.lából A gi ászoló család. lek. Köszönetet mondunk to­T. 1381 vábbá a II Belklinika o-vosat­„.____ rak és t pólóinak áldozatos Tudatjuk, bogy u-vrttvr munkájukért. A Szántai család. j., jj45 Mély fájdalommal tudatjuk. hogy szeretett férj, testvér és sógor, GAL JÁNOS életének 69. évéhen türelmes szenvedés után elhunyt. Temetése december ADÁSVÉTEL B"r ka bilist most ala­kíttassa, javíttassa, vls­batlao festéssel. Csor­dásnál. Szent Miklós u. 7. ss. jc KnmMnétt szobabútor jutányos ' áron eladó. Cím: Alsóklkótö sor I. ép. C. lépesd, fsat. 3. Ouureladás: sezlon, hármesszékrény, reka­mié, fotótok, mBkélt. heverő, ágybetétek, mat­racok, hálóezobabütor. varrógép, ágyak, sodro­nyok. konyhabútor, ru­hoszekrény, kályha. Te­leki u. 6. x kétaknás jobbágy kály­ha, háromlángú gát­tűzhely (városi gázra). 3 db nagyméretű fo­nott kosár eladó. Róna U. 10/a. L 1. ajtó. x K, mbtnáu szekrény és könyvszekrény eladó (délután 4 órától). Marx tér 1.. I. em. 7. ajtó. Skoda 1000 MB eladó. Gutenberg u. 38. az. Mándokl. X ANTAL elhunyt. Temetése de­< ember 12-én 13 órákor lesz s belvárosi temető ravatalozójá­ból. A gyászoló család, Szlvár­vánv u. 40. T. 1353 Tudattuk hogy drága Jó édes­anya év nagymama, özv. DORA ..-OZSE-NE Bánra Erzsébet 75. éves karába, elhunyt. Temetése 13-án 12 órakor lesz a belvárosi derember 12 én 13 órakor lesz a temetü ravatalozóiéból. A gyá­belvárosl temető ravatalozótá- , , , , . .... bot. A gyászoló család. Vasutas ""'o felesége. József A. sgt. 159. sor «. T 1949 T. 1354. DÉL-MAGYARORSZÁG 1968. CSÜTÖRTÖK, DECEMBER 12. Jó hangú cimbalom ol­csón eladó. „Mogyorósi" 13609 Jóllgero a Hajtó­húrba. x Személy- és teher ol­dalkocsis DKW, kokszáé kályha. lóezórmatruc, vaaugy eladó. Tamási. Mlkszáth K. u. 17. x KÍfrgástalan Ehrbar oánoélttkée zongora bOOO Ft. Skoda Octuvls Super személygépkocsi 36 000 Ft-ért eladó. Csepel. Kiss János alt. ú. 13. Magyar. Telefon: 470-807. Mésrh'm ktéela azonnali átvétellel minden meny. nyi.végben vásárolható a Tt'ZtP kiskunhalasi te­lepéin Bejáratott Simson Schvalbe-robogó el­adó. Érd.: vasárnap egész nap. Kecskeméti ú. 2. skeda 445 személykocsi Üzemképes állapotban 33 000 Ft-ért eladó. Kossuth L. sgt. 32.. L emelet 1. 661 -es Trabant Deák Ferenc fszt. 6 után. eladó. «. 33., ntz-tt fehér hússertés 1 Só—300 kg-os eledó. Pettóf: telep 14. utca. Trabant 600-as Jó álla­potban eladó. Attila u. 6 . i. 8 teá-as" ptros új.vzerü Moszkvics eladó. Mura u. 12. 120—ÍM kr közóttl ser­tések eladók. Korda u. 17. Nyugatnémet Basa gri tár eladó, érd.: Mérey u. 9. alatt 3—6 óralg. Hererák, sezlouok, airy1­betétek készeu kapha­tok. Javítást vállalok. Dudás kárpitos, Bájka u. 13. PB gázpalack rezaóval -'adó. Tartántelep 110. C-lőpcs-J, TV. emelet 18 eltó. Délelótt 9-bél. Ju­hász. Mir használt B"ko 4 személyes rekamié, két­ajtós szekrény eledó. Dorozsmai út 100. álig használt ocelot-pa­noftx bunda ée gyer­mek orkánoverál eladó. Bokor u. 7., mfszt 1. Gyarmati. x a h pró­írdetesek Veazek konyb&kredencet, asztalokat, klsméretüeket, sezlont, festett ágya­kat. Klalnué, Pacsirta n. 29. Fiatal 120—136 kg-os fehér hússertések eladók. Tisza Lajos u. 34. Veazek konyb&kredencet, asztalokat, klsméretüeket, sezlont, festett ágya­kat. Klalnué, Pacsirta n. 29. Csepel boblnos, siülyesz­tcs varrógép eladó. Tá­pé. Uzaokl u. 1. Bécsi félhosszú zongora részletre cadó. Hul­lám u. 3., emelet. Csepel boblnos, siülyesz­tcs varrógép eladó. Tá­pé. Uzaokl u. 1. Bécsi félhosszú zongora részletre cadó. Hul­lám u. 3., emelet. líd kg körüli hízott sertég eládó. Hármat u. 22. Villanyvonat eladd. Krd. szombaton, vasárnap. Bácsi krt. 8—16. A.-ép. A-lépcsóház, IV. 13. líd kg körüli hízott sertég eládó. Hármat u. 22. Villanyvonat eladd. Krd. szombaton, vasárnap. Bácsi krt. 8—16. A.-ép. A-lépcsóház, IV. 13. 120— 15ó kg-os íohér bu-jellegü sertósek ol­adók. Bal fasor 01. x 156—160 kg-os fehér hússertés eladó. Bueged, Móra u. 26. Eladók! Halószobabú­tor. konyhabútor, ruha­szekrény. székek, aszta­lok. hárniasszekrény, gáztűzhely, virágállvány, kályhák, stelázsl, ágyak, reltkmlé, könyvszekrény, ágybetétek, varrógép. Kossuth L. sgt. 32. Z db hízott sertés 150— 160 kg közötti eladó. Gyík u. 13, a. Erd.: 3—4-ig. Eladók! Halószobabú­tor. konyhabútor, ruha­szekrény. székek, aszta­lok. hárniasszekrény, gáztűzhely, virágállvány, kályhák, stelázsl, ágyak, reltkmlé, könyvszekrény, ágybetétek, varrógép. Kossuth L. sgt. 32. 2 db 120 kg-os hízott sertés eladó .Ságvárlte­lep, Vak Bottyán u. 30. az. Eladók! Halószobabú­tor. konyhabútor, ruha­szekrény. székek, aszta­lok. hárniasszekrény, gáztűzhely, virágállvány, kályhák, stelázsl, ágyak, reltkmlé, könyvszekrény, ágybetétek, varrógép. Kossuth L. sgt. 32. 2 db 120 kg-os hízott sertés eladó .Ságvárlte­lep, Vak Bottyán u. 30. az. 1 db 110 kg-os sertés S'adó. Tomoa u. 37. 160—170 kg-os fehér hússertések eladók. Har­—at u. 24. Perzssbunda szép, mo­dern eladó. Petófl Sán­dor sgt. 36. sa„ fezt. 3. Elad., jó állapotbau te­vő lrhabunda 7—8 éves vyermeknek. 8rd : dél. után 4-ból. Borbás u. 75., emelet 2. ajtó. 180 kg-ee búsgerlés el­adó. Temető u. 8. Elad., jó állapotbau te­vő lrhabunda 7—8 éves vyermeknek. 8rd : dél. után 4-ból. Borbás u. 75., emelet 2. ajtó. Pianlnó 3006 Ft-ért el­adó. „Sürgés" 09 873 lellgére a Hlrdet'ba. Tt-rd-rhatü fűrészporos cserépkályha. modern mély vyermekkocsl ,',s evy kél'aoú vlllanyfózó -'adó. Kormány 00 u. 17. Pianlnó 3006 Ft-ért el­adó. „Sürgés" 09 873 lellgére a Hlrdet'ba. Tt-rd-rhatü fűrészporos cserépkályha. modern mély vyermekkocsl ,',s evy kél'aoú vlllanyfózó -'adó. Kormány 00 u. 17. Fehér hússertések el­adók. Rákóczi U. 6. Tt-rd-rhatü fűrészporos cserépkályha. modern mély vyermekkocsl ,',s evy kél'aoú vlllanyfózó -'adó. Kormány 00 u. 17. 3 db hízó eladó. 160 kg-os. A'földl u. 40. 110 Ig-tra fehér hízó el­ádó. Pálfl u 38. Vérny má-mérő, küifól. dl. ÚJ eladó. ..Garan­cialevéllé!" 13 724. jel­igén a Sajtóházba. ' 9«o. évre szóló szo­méiyré"kocsl Z'utn'Bst átveszek. „Bártnllysn típu«ó" 08 88a Jeligére I a Hirdetőbe. Vérny má-mérő, küifól. dl. ÚJ eladó. ..Garan­cialevéllé!" 13 724. jel­igén a Sajtóházba. ' 9«o. évre szóló szo­méiyré"kocsl Z'utn'Bst átveszek. „Bártnllysn típu«ó" 08 88a Jeligére I a Hirdetőbe. 1r-0 ke-os fehér hússer­tés eladó. Korda ' a. 34.'%. KbtfóldJ baba eladó, t babák javítását, fósülé­sét, Öltöztetését vál­lalom. Lenin krt. 40. Öj olajkályha eladó. Dugonics tér 2., L cme­let 1. 16 ««0 Ft-ért Skoda 1103 gépkocsi, műszaki, lap vizsgázott, eladó. Pacsirta u. 6/b. Félem* kabátbélés klfo­gustalsn állapotban, barna szekrény 200 Ft­ért, éjjeliszekrény 60 Ft-ért, konyhaezztel 120 Ft-ért, zainottos kály­he 400 Ft-ért eledó. Tánesicz Mihály n. 3/a, II. emelet. Bériri Hamburger arany­márkás zongora és Ori­on Pacsirta rádió el­adó Makón. Széchenyi utce 18. Tálékoztetís: Szereden. Stelner er­nyétnűhelyben. Attila U. 0. HÁZASSÁO Szerény Igényű Jórevaló 44—60 év kórúll hölgy Ismeretségét keresem házasság céljából vidé­ki otthonomba, „őszin­te" 99 869 Jeügéro * Hirdetőbe. egyéb Hibátlan gépírást vállal nyugdíjas. Intézmények­től. vállalatoktól ls, bedolgozóként- Szűcs u 3/b. legalsó csengő. x Húsflutólésl Ismét vál­lalok. Hétköznap 8 órá­tól délután 7 óráig, va­sárnap 8—11 óráig. Joó Imre, Honvéd tér S. r.ycrmekaoiidoeást más­fél éves kortól vállalom, lakásomon, Lenin krt. 29., IL emelet. Nagync Geráse kiadó. eladó. József 161. Üvegajtó L sgt. 58 éves szerény özv. magány oe dolgozó férfi házaeság céljából még­Ismerkódne korban hoz­zá Illő nővel. Kellemes élettársa és Jó munka­társa lennék „Falus! Is lehet" 1» 719. Jeligére a Sajtóházba. Megismerkednék báres­sig céljából Jólelkű nyuedljee férfival ' 68 éveetfl. „Ketten le­ásunk boldogok" 13 «33 leUgére e Sajtóházba. Antókaroaszérla Javítás műszaki vizsgára való elkészítés. Klskundorozs­ma, Árpád u. 18. x Elvesztettem fekete rctl­külomet Iratokkal, sze­mélyazonossági Igazol­vánnyal. Kérem a be­csületes megtalálót. Csá­nyi Józsefné. Szeged, Körtöltés u. 45. elmre adja Is. Bejárónét nepl 8 órára felveszek. Tápéi utce 7/h. Garázs kládó Írd.: l óra után. Batthyány u. 16. ez. Várost háztartásban Jár­tas bejirónót napi 8 '-•"'a fel-eszek Jelent, kezós vasárnap 9—11-lg Or. Gábor, Tábor u. 6 Ery szemé'vnek dtótáe­ebéd készítőjét keresem . MeeevyezUnk" 99 891 leUgére a Hirdetőbe. Elektroakusztikai cikkek és alkatrészek, híradástechnikai készülékek ériási választékban kaphatók Szeged, Kölcsey u. 4. (Royal-szállovai szemben.) Telefon: 14-288

Next

/
Thumbnails
Contents