Délmagyarország, 1968. december (58. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-24 / 302. szám

Álmodozások kora Kutató szemek, keresgélő kezek; rajzó gondolatok a sima gyermeki gondolatok között. Ki hogyan látja közülük helyét a világban? Ki hol, milyen szerepet vállalna szívesen, melyik mesterséggel, tudománnyal, művészettel jelezné el magát egy életre? A kamasz-fantázia dolgozik, játszik; a valóság és az olvasmány, a hétköznapi élet és a film építőkockáit egymásra rakja, forgatja, össze is keveri olykor. Szép idö, reményteljes idö az álmodozások kora, van valami bájosan romantikus, hősies és egyben gyerekes pátosza. S hányféle ez a pátosz! A kis Andris például, a Nacsáék hetedikes fia egy foghíjtelken játszik expedíciót társaival. A telket belepte az embermagasságú gaz, bokrok is ágaskodnak rajta, az ugyancsak foghíjas kerítésen ide lopja be magát délutánonként a gyerekcsapat. Hancúroznak? Azt nem lehet mondani, mert Andris, a „vezér" regulázza. Irányítja őket. Felfedezőknek mondják magukat, mindig van valami céljuk. Többnyire az, hogy áthatoljanak a sűrű „dzsungelen", kiszabadítsák az előttük erre járt, s kannibál-fogságba esett kutatókat. Andris füttyel figyelmezteti társait az óriáskígyó közeledtére, jelez mindenféle veszélyt, például mikor párducmorgást hall. Jó szervező-, irányítókészsége van, annyi bizonyos. S mesélő kedve kiapadhatatlan. A tervei? Szeretne pár évet az Amazonas-vidéken tölteni, aztán hazajönni. Le is írná szépen, színesen az útját Házat, igen, azt is fog építeni. Tele van a vállalkozás izgalmával, de nincs kialakult képe még arról, mivel is keresi meg majd a kenyerét. Annyit már érez, hogy a munka fetétlenül hozzá kell tartozzék jövendő életéhez. Lehet, hogy képzelete, amely most még játékokra ragadja, később a valóseg elemeivel játszik majd komolyan, logikusan, szervező értelemmel ötleteket eslholva, új utakat keresve és találva. Kitűnő tanuló, érdekli minden. A családokban már a hetedik osztály végén a nyolcadikat előző nyáron, az évkezdetkor egyre gyakoribb a kérdés: mi lesz belőled? mi akarsz lenni? Kis Sanyi egy dolgozatban meg Is írta, hogyan képzeli el tíz év múlva az életéi „Tíz év múlva családom és lakásom lesz, szeretni fogom a munkám, természetesen akkor, ha a munkám nekem való. A gyárból hazajövet vásárolok ajándékot a fiamnak, hadd őrüljön. Nincs szebb annál, ha jót teszek valakivel. Aztán beülök a szobámba, olvasok, tv-t nézek." Tehát munka valamilyen gyárban, család, otthon, kisfiú — akinek természetesen, nyilván, mivel Sanyi maga is szeret ajándékot kapni, vesz majd valamit hazajövet S persze a kényelem. Nincs abban semmi furcsa, hogy Így képzeli el a jövőjét. De ahhoz. hogy ezt a képet reálissá tegye, hogy a keretet kitöltse, hogy az óhajtott kényelmeit munkával megalapozza: körültekintő segítségre, Irányításra, Jó pályaválasztásra van szükség. Szép Joga a fiatalságnak az álmodozás. Kár, ha valaki nem él vagy nem élhet vele. Van, akinek szülei, mint minden földi Jót, a pályaválasztást is igyekeznek készen elötálalni. „Nesze fiam, ez egy divatos. Jól pénzelt szakma!" — De csak a keresetet nézik, a Jövendő boldogulást csak ilyen perspektívában tudják látni és láttatni. Ehhez idomítják a gyerek képzeletét, gondolkodását. Molnár Antiról például annak Idején mindenki tudta — a beszédes mama jóvoltából —, hogy fiacskája gépészmérnök lesz. Természetesen Anti is tudomásul vette, jó fiúként, a helyette hozott családi döntési Csakhát a beleegyezés nem minden. Gyöngye érettségi, sikertelen felvételi. Anti jelenleg egy gebines kisvendéglőben dolgozgat, s noha szép pénzt keres, keserű fiatalember. Túl sokat ígértek neki, s amit képességei lehetővé tesznek számára, azt meg túl kevésnek érzi. Esete intő példa. Ugyanilyen, csak ellenkező előjellel az Abonyi Jancsié, ö — rendezetlen körülmények, „válás-közi" állapot a családban — ha álmodozik, békéről, nyugalomról, veszekedés nélkü'i otthonról álmodozik. Ez a központi problémája, életre készülésében szinte semmi szülői támasz. Lelkqs fiatal osztályfőnöke segít neki. „Múltkor gyárlátogatáson voltunk. Nekem a hegesztők munkája tetszett a legjobban — mondja a vékony barna fiú —, mert olyan az, mint a csillagszóró." A szerkezeteket, gépeket imádja, szétszedni, összerakni, javítgatni, neki ez a játék. Balogh Gabi édesapja sofőr, busszal járja a vidéket, egy kicsit már Gabi is megtanult vezetni. Álmai mindenképp a gépekhez kötődnek, csak még választani nem tud közülük. Néha látja magái mint a méltóságos Ikarus pilótáját, kabalababa libeg a vezetőfülkében, s ott van a felesége, gyereke képe is, mint ahogy apunál ls ott van. Máskor meg egy óriás gyári csarnokba képzeli magát, sok-sok automatizált masina közé, ha valamelyik .lesántul", 6 ott terem, kihúzza a hiba tüskéjél hadd fusson tovább. Anyu is inkább erre beszélné rá: „Elég, hogy apádért anynyit aggódom!" — mondja. Nem könnyű, de az 6 esetében nem is ígérkezik nehéznek a döntés, úgy tűnik, nz álmok simán torkollhatnak a megvalósulásba. Tiszta, mély gyermeki szemek. Kamaszarcok. Kutató tekintetek, keresgélő kezek; rajzó gondolatok a sima gyermeki homlok mögött. Öröm, ahogy előrenéznek, lebbentgetik a holnap fátyoléi építgetik elképzeléseiket. Fontos a társadalomnak is, hogy egy ifjú generáció tudjon tervezni. S mert fontos, igyekezni kell ehhez a képzeletbeli építőkocka-játékhoz minél több kelléket — az ábrándozás bátor elemeit s a valóságkockákat egyaránt — megadni nekik. Slmal Mihály N

emrég as angol tudósok furcsa rádió Jelzéseket fogtak fel a kozmoszból. Felmerült az a felvetés, hogy a titokzatos Jelzéseket értelmes lények küldik, akiket „zöld emberkéknek" kereszteltek el. A cambridgei egyetem professzora, aki az érthetetlen jelzések megfigyelését irányította, később beismerte, hogy őt és munkatársait eleinte hatalmába kerítette a réKell-e félnünk rbeliektől?" rr U mület. Egy olasz tudósítónak adott interjújában kijelentette, hogy értelmetlen lenne jeleket sugározni más civilizációk számára, ha lehetőség nyílnék erre. Merő ostobaság lenne saját tnkognitónk feltárására törekedni és felhívni magunkra azoknak a lényeknek figyelmét, akikről semmit sem tudunk azonkívül, hogy valószínűleg hatalmasabbak és fejlettebbek nálunk. Gusztáv Maan szovjet akadémikus ezzel a problémával kapcsolatban az alábbiakban fejtette ki véleményét Beszéltem a „zöld emberkékről" egyik ismerősömnek, akinek gyorsjárású az agya és találóak a megítélései, s I megkérdeztem tőle: tyidám kis várospolitika ntfiiitiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiin V

an, ofci a városért il, van aki a városban, s van aki a városból, ök hárman csinálják, alakítják együtt a várospolitikát. Ha megszólalnak, feltétlenül oda kell figyelni rájuk. Tenni persze nem muszáj, bár éppen lehet, ha van rá keret. Épül, szépül, növekszik a város, de azért a mi vidám kis várospolitikánknak is maradt még témája elegendő. Fúrt tornyok — Maga tudja, hogy miért nem épülnek már az olajosok beígért toronyházai? — Tudom, persze. — Hát akkor mondja! — Megfúrták az olajosok... — Ez komoly? Megfúrták? — Félreért A kutakat fúrták meg. — Hogyhogy? — Toronyházak helyett fúrótornyokat építettek. Rendőrt fogtak — Hallotta a legújabb rendőrségi hírt? — Mi történt? Megint hullarablókat fogtak? — Nem. — Huligán bandát? — Nem. — Mondja már, az istenért! — Egy közlekedési rendőrt a posta sarkán. Képzelje. irányította a forgalmat! Siker — Ez volt a legnagyobb siker! A Fesztivál gyöngye! — Medveczky Ilonára gondol? — Dehogy! A csemegeborra, aminek leszállították az érát, mert sem kellett! Munkaerőhiány — Maga dolgozik itt? — Én. — Es ld a művezető? — Én. — Hát az építésvezető hol a kutyának van? — Itt vagyok. A nagy titok — Pszt! Nem tudom, hogy mikor, nem tudom, hogy miért, nem tudom, hogy miként, de azt hallottam, hogy meg fogok szűnni Fejlődő köztisztaság Új üzletek — De azt legalább ismerje d. hogy rengeteg új üzlet nyílt a városban. — Tényleg? Mondjon példát! — Hát, a Duna Cipőgyáré. — S mi volt a helyén aaelőtt? — Cipőbolt. — Még példát! — A Tisza Cipőgyáré. — Es ml volt a helyén azelőtt? — Cipőbolt — Még példát! — A Minőségi Cipőgyáré. — És mi volt a helyén azelőtt — Na, most megfogtam! Nem cipőbolt. Az MTESZ. — S hol van most az MTESZ? — Egy üzlethelyiségben. m i 1966 V 1 gg|g||&::: ) 1967 t 1968 6 DÉL-MAGYARORSZÁG KEDD. 1968. DECEMBER 24. (Ábránkon az egyharmad ember valóban egyharma dot, a kétharmad kétharmadot, az egész az összeset jelenti. Nem millióban, nem ezerben, hanem egy az egyben.) Irta és rajzolta FEUÉ& KALMAó — Véleménye szerint bele lehet-e szeretni az Xbolygón élő pöttömnyi nőkbe? Hiszen zöldek. — Természetesen beléjük lehet szeretni — válaszolta —, ám a kérdés az, hogy lehet-e szeretni őket? Nos. fején találta a stzöget. Most azonban ne menjünk bele abba a heves vitákat kiváltó kérdésbe, hogy mennyire lehetnek hasonlóak hozzánk más bolygók lényei, szükségük van-e szeretetre stb. Ezt egyelőre nehéz lenne megítélni. Különféle nyomós érvek alapján arra a következtetésre jutunk, hogy a nálunk fejletlenebb lényekkel való kapcsolat megteremtésének valószínűsége igen kicsi. Ha esetleg kapcsolatba lépünk más bolygókon élő lényekkel, akkor ezek a civilizációk feltétlenül sokkal magasabb fejlettségi szinten állnak, mint ml Ha ez így van, akkor az „űrbéliek" irántunk tanúsítandó viszonyában három alapvető változat képzelhető el, s e változatoknak megfelelően dönthető ei az a kérdés, hogy válaszoljunk-e jelzéseikre vagy sem. Az első eset Mondjuk, érdeklődnek éa jóindulatot tanúsítanak irántunk. Ez Ideális változatnak tűnik: el fognak látni bennünket igen értékes tudományos, műszaki, művészeti és minden egyéb információval, megóvnak bennünket nevetséges, vagy végzetes hibáktól esetleg például attól hogy figyelmen kívül hagyjunk a tudományban olyan irányokai amelyekre nagy jövő vár, vagy megóvnak bennünket olyan lépésektől, amelyek a bennünket körülvevő közeg megmérgezéséhez, sől saját pusztulásunkhoz vezetne stb. Ám még ebben az ideális esetben is ott van az a bizonyos „de". Sől talán nem is egy. Például: egyáltalán milyen mértékben lehet tanulni mások hibáiból? Vajon nem az a helyes, ha mindenki maga töri fel a dióját? Vajon a haladás túlságosan könnyű útja nem csökkentené-e az érdeklődést az élet és a megismerés, a technika és a művészet iránt? Azt mondják, hogy a nyulak normális fejlődéséhez farkasokra van szükség, amelyek megkergetik őket Bennünket a nehézségek „kergetnek". A második eset A feltételezett értelmes lények a feltevés szerint jóindulatúak, de nem érdeklődnek irántunk. Ez az eset a legsajnálatosabb. de nagyon is lehetséges. Ha ők évezredekkel előttünk járnak (márpedig ennél még jobban is megelőzhetnek bennünket), akkor hozzávetőleg úgy kell nézniük minket, mint ahogy mi a hangyákat nézzük a maguk kétséges értelmével. Mit tanulhatnánk mi a hangyáktól vagy mitől óvhatnánk meg őket? A harmadik eset Érdeklődnek irántunk, de merőben gyakorlati, például gasztronómiai elképzelésekből — ez a legnehezebb eset. Éppen ezért ezt külön érdemes megvizsgálni. Először is, ha valamely földön kívüli civilizáció rendelkezni fog olyan techni-x kai lehetőségekkel hogy felfedezzen bennünkel akkor nem tudunk elrejtőzni előlük. Kozmikus kapcsolatokat teremtve, valószínűleg az értelem magas szintjén álló lényekkel lesz dolgunk, s ez a találkozás esetleg elősegíti, hogy felfogjuk saját kozmikus helyzetünket, hogy megtudjuk, hol is állunk a kozmikus fejlődés létráján. Lényeges méretváltozás esetén a dolgok egészen más színben tűnnek fel A saját mindennapi vagy történelmi méreteinkhez alkalmazott „leghitelesebb" elképzeléseink abszurdumokká válnak. ha kozmikus méretekbe helyeződnek ál s ellenkezőleg. Ebben rejlik a kozmikus távlatok felmérésének egyik hasznos oldala. így egyebek közt kozmikus méretekben kell szemlélnünk az evolúciós fejlődésben elfoglalt helyünket. Mi meghatározott társadalmi, biológiai és kozmikus evolúció terméke vagyunk. A kozmikus evolúció szervetlen stádiuma törvényszerűen a biológiai stádiumhoz, a biológia pedig a társadalmi szakaszhoz vezeteti Vajon mi következik ezután? Nem tudjuk. Am elég naiv lenne úgy vélni, hogy ez az utolsó stádium. A kozmikus evolúció létrájának elvben számtalan foka lehel A mi evolúciós stádiumunk abszolút felsőbbrendűségének eszméje kétségtelenül a naiv illúziók közé tartozik. Mi elsősorban az emberi nem megmaradására törekszünk és saját szempontunkból igazunk van. Az ichtioszauruszok ugyanerre törekedtek, ám ne feledjük, hogyha ez sikerül nekik, akkor mi nem lennénk. Röviden szólva azt állítom, hogy az ismeretek elől való menekülés semmire sem vezet: ha a magas fejlettségi szinten álló földön kívüli civilizációk elhatározzák, hogy kapcsolatba lépnek velünk, akkor, amint már említettem, mindenképpen felfedeznek bennünket, bárhogy is próbálnánk elrejtőzi. S ha erre sor kerül, regeteg fontos, szükséges dolgot fogunk megtudni tőlük, talán éppen tőlük fogjuk megtudni azt is — amiben bizonyos vagyok —, hogy az emberiségre az élet, a fejlődés, a haladás hosszú története vár. Számos más, s köztük igen biztató perspektívák is vannak. Vajon nem számíthatunk a más bolygókon élő lényekkel való kölcsönös megértésre?! Biztosan nem. de a földönkivüli civilizációval való találkozás, saját helyzetünk felismerése kozmikus méretekben, kétségtelenül elvezeti az emberiséget saját egységének kialakításához. S ez megéri a kockázatot!