Délmagyarország, 1968. október (58. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-27 / 253. szám

Beregovoj ezredes \Az ENSZ-köz^sen a híreszfeSéseket nem a világűrben (Folytatás az 1. oldalról.) hajtja a repülést. Hozzátette, . _ t„,lUh,.u hogy véleménye szerint a seges, hogy a Szovjetunió Sz^uz_3 valószínűleg £öld. egy hónapon belül végre- körüli pályán marad. Befejeződött követfék lépések a politikai vita A Szojuz—3 parancsnokának pályafutása Beregovoj ezredes pálya- nyilatkozott a moszkvai rá­futása voltaképpen 1938-ban diónak. Hangsúlyozta, sike­kezdődött, mikor a katonai resen folytatódik a világűr repülőiskola hallgatója lett. ostroma. Ennek állomása­Ékkor mindössze 17 éves ként kiemelte a szovjet úr­volt. Éppen hogy elegendő- hajók korábbi összekapcso­nek bizonyult az az idő, lását a világűrben, továbbá amelyet az iskolában töltött a Vénuszra leszállt űrhajó ahhoz, hogy pilótaként a hó- és a Szonda—5 sikereit, ború kezdetétől részt vegyen Nyilatkozatát ezekkel a a fasizmus elleni harcban, szavakkal fejezte be: „Vi­A hitleristákkal vívott első szontlátásra a földön!" légiütközetből győztesen tért a Szojuz—3 moszkvai idő meg és a fiatalembert ki- szerint 18.45 orakor (ma­tüntették a Harci Érdemrend gyar idő 16.45) befejezte az 1. fokozatával. Egy ízben a ötödik fordulatát a Föld németek lelőtték repülőgépét körül. Ebben az időben lé­és Beregovojnak csak az lesült rádióösszeköttetés so­utolsó pillanatban sikerült rán Beregovoj űrhajós pi­megmenckülnle egy sofőr ióu jelentette, hogy silce­önfeláldozó vállalkozása ,esen teljesíti az űrrepülés eredményeképpen, aki a lö- programját. Közérzete jó. vedékek záporában eljutott \ kabinban a Tégnyomás a senki földjén levő pilótá- 760 higanymilliméter. a hoz és hazamenekítette őt hőmérséklet 17 Celsius-fok. A kitűzött programnak az övéihez. Beregovoj t 1944 októberé- megfelelően megtörtént az l>en a harci feladatok pél- űrhajónak a napra tájolása, dás teljesítéséért és szemé- Az ötödik körben Bere­lycs bá torságáért a Szov- govoj űrhajós pilóta át­ictunió Hősének Arany Csil- ment a kabin szomszédos Ingával tüntették ki. A szakaszába, amelyet a tu­24 éves fiatalember ekkor dományos kutatások végre­már századosi rangban szol- hajtására és az űrhajós pi­náit A háború idején mint- henésére rendeztek be. egy 200 bevetésben vett Leonyld Brezsnyev, Nyi­lészt. A háború befejezése kolaj PodgorniJ és Alek­otán Beregovoj berepülő szej Kosztgin szívélyesen pilóta lett. Négyezer fel- üdvözölte Beregovoj űrha­szállást hajtott végre és jást abból az alkalomból, számos új típusú repülőgé- hogy sikeresen megkezdte pet próbált ki. 1964-ben lett űrrepülését és teljesítette a manőverezéssel, űrhajóknak űrhajós. a földkörüli térségben tör­Beregovoj ezredes még a ténö egymáshoz közelítésé­Kozmoszba indulás előtt vei kapcsolatos feladatokat. ' sa. 0 New York (Reuter, TASZSZ) Az ENSZ-közgyűlés pén­teken, magyar idő szerint az éjszakai órákban befejezte az általános politikai vitát a nemzetközi helyzet legidő­szerűbb kérdéseiről. A négy héten át tartó vitában 110^ ország küldöttei fejtették ki álláspontjukat. Az utolsó ülésen felszólalt Buteflika algériai külügyminiszter is, a vietnami kérdésnek, vala­mint a közel-keleti problé­mának szentelte beszédét. Az altalános politikai vita befejeztével a közgyűlés leg­közelebb hétfőn, magyar idő szerint 15.30 órakor ül ösz­sze, hogy meghallgassa az ENSZ égisze alatt megtartott második kereskedelmi és fejlesztési világértekezletről szóló jelentést. A közgyűlés általános po­litikai vitáját kommentálva hírügynökségek felhívják a figyelmet arra, hogy a fel­szólalók elsősorban a viet­nami ós közel-keleti kér­déssel foglalkoztak. A TASZSZ szemleírója han­goztatja, hogy nem járt sikerrel az Egyesült Álla­mok, Anglia és néhány más nyugati ország küldöttségei­nek az a kísérlete. hogy visszahozzák az ENSZ-be a feszültség és idegesség hi­degháborús légkörét. Erre akarták felhasználni az úgynevezett csehszlovák­kérdést is, kísérleteik azon­ban nem találtak különö­sebb támogatásra. Több de­legátus egyértelműen hang­súlyozta felszólalásában, hogy az európai feszültség forrása a NATO vezető kö­reinek agresszív magatartá­sa, a nyugatnémet revans­körök növekvő aktivizálódá­Londoni tüntetés S > London (MTI) ráról órára fokozódik a feszültség a vasárnap dél­után két órakor kezdődő ha­talmas londoni tüntetés előtt: tizennégy ezer rend­őrt helyeztek készenlétbe, hatszáz detektív kapott pa­rancsot, hogy keveredjék el a tüntetők között, biztonsá­gi előkészületeket tesznek a kormányhivatalok. A White­hall (a kormány-negyed) és az, amerikai nagykövet­ség környékén úttorlaszokat helyeztek el, hogy bármikor lezárhassák a mellékutcákat. Lehetséges, hogy mindezek az Intézkedések csak a hisztéria fokozását célozzák, tüntetők egy részének fő­dé a jelek szerint valóban fennáll bizonyos kilengések veszélye. A várható több tízezer felvonuló között ott lesznek a Kommunista lf­űsági Szövetség tagjai, az ifjú szocialisták, liberálisok és sok más szervezet kép­viselői. Igen népesnek ígér­kezik azonban a trokisták, anarchisták, maoisták, hip­pik, jippik és közönséges hangoskodók csoportjai, amelyek „forradalmi" tö­megverekedéssé akarják vál­toztatni a vietnami nép mellett szervezett tüntetést. A szombati Morning Star impozáns, egységes, békés tömegtüntetésre hív fel, amelynek fő feladata: ki­harcolni, hogv a brit kor­mány határolja el magát az amerikaiak vietnami agresz­s/dójától. Ezt a gondolatot fejtegeti a lap hasábjain John Gollan, Nagy-Britan­nia Kommunista Pártjának főtitkára is. A londoni közgazdasági főiskola elfoglalása után, több mint ezer diók töltötte az éjszakát az iskola épüle­tében. Sok ezer diák érke­zik vidékről, sőt külföldről is: holland, francia, belga, nyugatnémet, amerikai tün­tetők keresték fel a köz­gazdasági főiskolát. amely Londonban a Közgazdasági Iskola igazgatója bezáratta az inté­zetet. hogy (gy akadályozza meg a diákoknak a mai, Vietnam melletti tüntetésben való részvételét. Képünkön: rendőrök és diákok a bezárt Iskolakapu előtt (Telefoto — AP — KS) az elkövetkező napokban a Washington és Athén ölelkezése 0 Washington (MTI, AP) nyújtott nyílt segítséggel is. A héten Washingtonban Washington eddig legalább a folytatódtak a híresztelések látszatot igyekezett megőriz­arról, hogy a Johnson-kor- ni, most viszont bejelentette, mányzat nagyszabású diplo- hogy 17 hónapos szünet után máciai tevékenységbe kez- felújítják a nehéz-fegyver­dett a vietnami békés ren- szállítmányokat Görögország­dezés előmozdítására, s hogy nak. S e sötét ügylet ellen­hamarosan a VDK bombázá- szolgáltatásaként a hálás sának teljes megszüntetését athéni junta meggyorsítja jelentik be. Ilyen bejelentés annak a görög dandárnak az azonban az egész héten — összeállítását, melyet a viet­minden híresztelés és titok- nami háborúba akarnak kül­zatoskodás ellenére — elma- deni, hogy harcoljon Wa­radt. Rusk amerikai külügy- shington oldalán ... miniszter ugyan a héten is tárgyalt Dobrinyin szovjet nagykövettel, a New Yersey nevű amreikai csatahajót, amely a VDK-t lőtte, elvezé­nyelték és 36 órás tűzszünet jött létre egy 288 négyzet­mérföldnyi partmenti terüle­ten, de a bombatámadások a VDK más területei ellen folytatódtak, sőt Hanoiban a héten több légiriadó is volt pilóta nélküi felderítőgépek berepülése miatt. Élénk az amerikai diplomáciai tevé­kenység Saigonban is: itt az amerikai nagykövet ugyan­csak sűrű vendég a rendszer vezetőinél. A VDK párizsi tárgyalóküldöttsége világos­sá tette: amíg az Egyesült Államok kormánya feltétel nélkül nem szünteti be telje­sen a VDK területének bom­bázását, nem lehet eredmé­nyes semmiféle „diplomáciai erőfeszítés". A Johnson-kor­mányzat vonakodása ettől a lépéstől — egyes nyugati kommentátorok szerint — a Pentagon vezetőinek a hábo­rú folytatására irányuló nyo­másával és a saigoni rend­szer ellenállásával magyaráz­ható. Pedig valamennyi kom­mentátor egyetért abban, hogy ha ez a lépés az elkö­vetkező napokban elmarad, aligha valószínű, hogy Humphrey, a Demokrata Párt jelöltje győzelmet arat­hasson a november 5-1 el­nökválasztáson. A jelenleg az észak-vietna­mi fővárosban tartózkodó Wilfred Burchett világhírű író és publicista, akit szoros kapcsolatok fűznek a VDK és a DNFF vezetőihez, az AP amerikai hírügynökségnek küldött tudósításában megál­lapítja; Hanoiban kételked­nek abban, hogy Washington jóhiszeműen sugallta volna a bombatámadások küszöbön­álló megszüntetéséről szóló híreket. Burchett azt is meg­írja, hogy az észak-vietna­miak mégis remélik: a bom­batámadásokat feltétel nél­kül be fogják szüntetni. Mindamellett az éberség az első számú jelszó. A Johnson-kormányzat hi­vatali idejének utolsó hónap­jait hírhedtté teszi egyébként a görög katonai juntának Tűzharc a Szuezi­csatorna mentén 0 Kairó (AFP, Reuter) A kairói rádió adását megszakítva sugározta a fegyveres erők főparancs­nokságának következő köz­leményét: „Az ellenség a Szuezi-csatorna mentén el­helyezett 216 milliméteres föld-föld rakétákkal 14.50­kor (magyar idő szerint 15.50-kor) tüzet nyitott. A tűzcsapás következtében el­pusztult két lakóház Port Teqmfikben. Tizennégy óra 55 perckor valamennyi könnyű- és nehézlövegünk összpontosított tüzet nyitott az ellenség rakétáira, a tűz­harc a két tüzérség között tart". Kairóban a fegyveres erők vezérkarának szóvivője be­jelentette, hogy 16 órakor (magyar idő szerint 17 óra­kor) a Szuzei-csatoma men­tén 110 kilométer hosszúság­ban tomboló tűzharc végét­éit. Az EAK tüzérségének sikerült megsemmisítenie az izraeliek rakétaállásait. Az izraeli hadsereg szóvivőjének közlése szerint a tűzroárbaj során hat izraeli katona éle­tét vesztette, hét megsebe­sült. A Reuter emlékeztet arra, hogy a Szuezi-csartona men­tén szeptember óta ez volt az első nagyobbszabású tü­zérségi összecsapás. 0 Jeruzsálem (AFP) Jeruzsálemből jelenti a francia hírügynökség, hogy a nap folyamán izraeli fia­talok összeverekedtek a Pa­lesztina szabadsága mellett tüntető araD középiskolások­kal. Az izraeli rendőrök hat arab fiatalembert és egy leányt letartóztattak. Ünnep Cseh­szlovákiában Losonczi Pál távirata Ludvik Svobodának 0 Prága (MTI) Csehszlovákiában szomba­ton megkezdődött az az ün­nepségsorozat, amellyel az ál­lam alapításának 50. évfor­dulóját ünneplik. Ez alka­lomból Losonczi Pál, a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke táviratot intézett Ludvik Svobodának, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének. „A csehszlovák nép függetlensé­ge visszaszerzésének, a Cseh­szlovák Köztársaság megala­kulásának 50. évfordulója al­kalmából — hangzik a távirat — a magam és az egész ma­gyar nép nevében szívből jö­vő jókívánságainkat küldöm önnek és országa népeinek, őszintén kívánom, hogy a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság népei újabb sikere­ket érjenek el hazájuk felvi­rágoztatásában, szocialista ál­lamrendjük erősítésében, a szocialista államok közössé­géhez fűződő kapcsolataik to­vábbi szilárdításában kö* zös ügyünk, a béke, a hala­dás, a szocializmus javára."? Prága már zászlódíszbe öl* tözve várja az ünnepi es©-: ményeket. Ma a megemléke* zés virágait helyezik el az Ismeretlen Katona sírján, a szovjet hősök emlékművén; az ország felszabadításáért vívott harcban elesett cseh­szlovák és más nemzetiségű harcosok emléktáblái előtti Ugyancsak megkoszorúzzák a köztársaság volt elnökeinek síremlékeit. Vasárnap ül össze a nem* zetgyűlés teljes ülése, hogy; a hetek óta folyó országos vita után megtárgyalják az államjogi elrendezésről; vagyis a föderációról, vala­mint a nemzetiségek helyze* téről szóló két törvény javasj latot. Ünnepi díszaktus lesz 4> CSKP Központi Bizottságá4 nak, a Nemzeti Frontnak, a|> nemzetgyűlésnek és a kor4> mánynak a hétfői ülése a prá^f gai vár spanyol termében. |« Kedden Pozsonyba érkezsaí nek a legfőbb párt- és állami vezetők, a szlovákiai ünnep* ségek kiemelkedő eseményé* re szerdán kerül sor a törté­nelmi emlékű pozsonyi vátf most újjáépült dísztermében* itt írja alá az új államjogi elrendezésről szóló törvényt Ludvik Svoboda köztársasá* gl elnök. > hadiszállása, segélyhelye és menedéke lesz. Ujabb lázadás Kongóban? 0 Kinshassa (UPI) Kínshasában érkező meg nem erősített hírek szerint a kongói Kwilu tartományban lázadás tört ki. A lázadás hírét egyes források a nem­rég kivégzett Pierre Mulele személyével hozzák kapcso­latba. Ügy tudják, hogy Kwilu tartományban Mulele egykori helyettese, Ilouis Kafungu állt a lázadók mö­gött. Mulele Kwilu tarto­mány szülötte volt. Jean-Jacques Kande, a kinshasai kormány tájékoz­tatásügyi minisztere sajtóér­tekezleten közölte, hogy a Kwilu tartománybeli Kikwit közelében Mulele kivégzésé­nek közhírré tétele után megöltek két katonát. A tar­tományba szombaton két század elit-ejtőernyőst irá­nyított a kongói központi kormány. Tóth Béla: \A rikkancs Egy szegedi újságárus félszázados emlékei új­ságokról, szerkesztőkről, történelemről 2. DÉL-MAGYARORSZÁG VASARN \P. 1968. OKTOBER 27. melletti kiadóhivatalban dol­gozó kisasszonynak, hogy az emelgesse föl, mert akkor is sűrűn csengett a telefon. A város polgárai érdeklődtek, hogy mi lesz már? Én éppen a szerkesztőség gázlámpái­nak üvegeit subickoltam pa­pírral, mikor Szalai beóva­kodott. Énrám nem sokat fi­gyeltek, mivel gyerek vol­tam. Egy ideig Móra aszta­lánál ültek, de mivel estele­dett az idő, és a térre néző kiürült, ® A Demarche-hoz ultimá- Mórához. Tömörkénnyel is tum csatoltatott, melyben komázott volna ő, hiszen a Monarchia császári és ki- szomszédok is voltak. Az a kiadóhivatal már rályi kormánya közli a me- sarokház ma is ott áíi egye- vége volt a munkának, átte­rénylet eseményét és a sze- dül a régi Oroszlán, most lepültek oda. Onnét láthat­replők neveit. Negyvennyolc Tömörkény és Révai utca tájc az egész Dugonics teret óra alatt választ várunk!" sarkán, amelyben Szalai ia- és végiglátták a Kárász ut­Hát kínos negyvennyolc kott. A Tömörkény házát a cat- Szalai, ha tehette, nem óra volt. A szegedi lapok te- múlt években bontották le. járt egyenruhában. Akkor is li vannak szolid találgatások- De Tömörkény a maga puri- utcai civilben volt, mert úgy kai. Nem Móráék találgat- tán szemléletével nem tudta látszik, a rendőrruhát kinő­nak. Távirati utakon jönnek összeegyeztetni, hogy az igen hette, mivel jó tagbaszakadt le a központi sajtóiroda ki- müveit, de rendőr Szalaival embernek teremtette az Is­találásai. Ezenkívül öt az is többre jusson a jó szom- ten. Ha leült egy székre, az szomorítja és szorítja, hogy szédi viszonyon. Tömörkény majd összeroskadt, a miniszterelnökségi sajtóiro- iszonyodott a puskától, kato- — Hanem Ferkóm — így dából jövő utasítások ellen- naságtól. Néha mondta is: szólította Szalai Mórát —, őrzés alá vonják a lapokat, ..Kéményseprő is csak azért most egy kicsit fel kell ten­és megparancsolják, hogy nem lennék, mert azok is ni a Szájkosarat. Cicatricis mindennap három példány- derékszíjat hordanak." főispán úr nem állja azt a ban fel kell juttatni azokat De Szalai Mórával ezalatt hangot, ahogy Vilmos csá­a sajtóiroda főnökéhez. a feszült negyvennyolc óra szart összeegyeztetted a ku­Július 25-én érkeznek ezek alatt is többször kereste a tyával a sövény mögött, az életbevágó táviratok. Ak- kontaktust és személyesen — Hát már olvas is az kor még Szegednek városi megjelent nála a szerkesz- öreg? rendőrsége volt, és a kapi- tőségben. Emlékszem rá, — De még mennyire, ha tányuk. Szalai József, akit hogy amikor a szigorító táv- a kenyeréről van szó. máig is literátus jelzővel il- iratok jöttek a sajtótilalom- — No hát nehéz lesz ne­ietnek az irodalomtörténé- ra, Szalai odaóvakodott Mó- kem az a szájkosár, amit szek, mivel könyv- és. betű- rához és hosszú beszélgetés- rám akartok parancsolni, szerető ember volt, vala- be kezdtek. Móra még a te- Nem vállalom én azt. mint közeli szálak fűzték lefont is átadta a szobája — Hát né úgy értsd. Írd meg a véleményed, csata mostanában ne a tagadó pen* nádat vedd elő. — Dicsőitsem azt, ami ké* szülőben van? Inkább szűn*. jön meg a lap, de egy csöpp-; nyi tintát hazugságra nem pazarolok. — Gondolod, hogy arra kényszerítenének? Én azt hí* szem, csupán egy kis lojali* tást várnak tőled. — Mikor az újságíró kri* tikus pillanatokban kicsit lo­jális, akkor az olvasók szem­pontjából hazudik. Mar én csak nem állok a szerb ki­rály zsoldjában, elhiheted rólam, de meg vagyok róla győződve, hogy erre a De­marchera és ultimátumra olyat a mostani szerb kor­mány nem tud válaszolni, hogy az a monarchiát kielé­gítse. — Nem létezik. Láthatod,' Ferkóm. milyen higgadt az uralkodó. Most ő védi a há­borús uszítókkal szemben a békét! Móra La Fontaine állat­meséjét idézte Szalainak, A farkas és a bárányt, majd hozzátette: — Szerbia nem sző sze­rint bárány. De a szó szerint farkaskodó uralkodók föl akarják falni. Ez régóta lát­nivaló. És most mi tapsol­junk hozzá? Szerbia akár­mit válaszol a Demarche-ra, meg lesz támadva. (Folytatjuk.) • 1

Next

/
Thumbnails
Contents