Délmagyarország, 1968. szeptember (58. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-20 / 221. szám

Csökkent a harcok hevessége • Saigon (AFP) Dél-Vietnamban a hírügy­nökségek megállapításai sze­rint csökkent a harcok in­tenzitása. Szerda este a fel­szabadító hadsereg tüzérsé­ge támadást intézett a kor­mányhadsereg állásai ellen a deltavidéken. valamint Tay Ninh közelében, ahol egy Idó óta napirenden van­nak az elszórt csatározások. A hazafias erők változatla­nul nyomást gyakorolnak a városra és a kormányhadse­reg arra törekszik, ho© ezt a nyomást elhárítsa. A demilitarizált övezettói mintegy másfél kilométer­nyire délre a szabadsághar­cosok aknavetőiből, automa­ta fegyvereiből és géppus­káiból a lövedékek áradata zúdult az amerikai 3. gépe­sített ©alogoshadosztály el­ső dandárénak egységeire. A „Felszabadulás" hírügy­nökség csütörtöki közlése szerint Dél-Vietnamban Tay Ninh tartományban kedden a hazafias erők egyetlen csa­ta során 400 amerikai kato­nát semmisítettek meg. Ugyanakkor elpusztítottak 70 katonai járművet. Hamuul! a Szosida—5-ril NDK emlékirat MIKOR ? vetített rádióadást fogták. Lövell megállapította, hogy # Jodrcll Bank (UPI, AFP) Sir Bemard Lövell, a Jodrell Bank-1 csillagvizs­gáló Igazgatója csütörtökön belelentette, az intézet rá­dióvevői orosz nyelvű szö­veget fogtak a Szonda—5 szovjet űrállomásról. A csillagvizsgáló egyik munka­társa hozzátette, nincs arról™5 ^^^ szó. hogy ember tartózkodna szennt valoszmuleg sor fog a Szonda—5 fedélzetén. Csu- kerülni a Szonda—5 vissza­0 Genf (MTI) Georg Stibi, a Német De­az űrállomás altal vi.sszaköz- mokrat.ikus Köztársaság Genf-ben tartózkodó külü©­miniszter-helyet.tese hivata­SZEBTEMBER »., PENTEK - NÉVNAP: KELSZAKADOZÓ FELHŐZET FRIDERIKA az" esemény ennek ellenére 'osan átnyújtotta az NDK igen fontos, mert a na© tá- kormányának emlékiratát volság következtében az ösz- Rolf Bjoernstedtnek. az szeköttetés fenntartása az atomfegyverrel nem rendel­úrállomással lult. Bemard Lövell véleménye igen bonyo­a pán a földről sugárzott, és térítésére a földre. Nixon „húrjai" 0 Washington (MTI) Váratlan nyilatkozatának fő­A mind nagyobb erővel oka világos: a rutinos poli­ktbontakozó választási kam- tikus rádöbbent, ho©' az pány során Nixon, az ame- amerikai nép ellenszenvvel rikai republikánusok elnök- fogadja azt a növekvő hisz­jelöltje a szokásosnál béké- tériát. amely — különösen sebb húrokat pengetett. Ki- a csehszlovákiai fejlemények jelentette, ho© megválasz- dta _ Washington magatar­tása esetén csúcstalálkozót ... anvilvánul és kezdeményeznek a szovjet ldSaDdn megnyilvánul es vezetőkkel a nemzetközi "e™ akar szavazatokat vesz­problémak megvitatására, teni. Dlákmegmozdulások Amerika-szerte 0 Mexicó City (UPI) A mexikói hadsereg ala­kulatai behatoltak az e©-e­A misszió háltere W/j iután kudarcba ful­•VI ladt az imperialisták lelektanl és diverziós behato­lási kísérlete Csehszlovákiá­ban, elsősorban a bonni mi­litaristák átálltak e© má­sik, nem kevésbé veszélyes irányzatú politikára. Ter­veik meghiúsulása előtt a „demokrácia védelmében" hangoztatták frázisalkat, most kimondottan kommunistael­lenes pszichózist keltenek, hogy ezzel fokozzák az euró­pai és a nemzetközi feszült­ségéi. Azt a látszatot igye­keznek kelteni, mintha most az öt szocialista ország fellé­pése Indokolttá tenné a NATO megerősítését és ezért küldték követelket — Kurt Birrenbachot, Kiesinger sze­mélyes megbízottját, illetve Hermuth Schmidt-et, a Szo­ciáldemokrata Párt képvise­lőjét — Washingtonba, hogy ott ehhez segítséget kérje­nek. A Fehér Ház úgy tett, mintha ő ezt a missziót nem túlságosan támogatná, ennek alátámasztására hivatalos amerikai kijelentések hang­zottak el arról, ho© a NATO erősítése elsősorban az euró­pai tagországokra hárul. Azt is kijelentették a washingto­ni Illetékesek, „nem tudnak arról", hogy egy NATO csúcsértekezletet hívnának össze még ebben az évben. A bonni misszió tagjai az imperialista sajtó szerint lé­nyegében üres kézzel jöttek i issza Washingtonból és ez a propaganda alkalmas arra, hogy az USA-t „jó színben" tüntesse fel. Valójában nemcsak NATO­crősítésről van szó. A bonni militaristák azt szeretnék, ho© a potsdami megállapo­dás hatályát veszítse. A re­vansísta rajnai bajnokok eb­be a kockázatos játékba — amely ellen a Szovjetunió idejekorán és ezen a nyáron is az NSZK-hoz intézett jegyzékében fl©elmeztetett — be akarják vonni NATO­beli partnereiket. Azzal az állítással teszik ezt. hogy ma­napság már nem felelősek a Hitler-ellenes koalíció ha­talmai abban — amelyért annak idején kötelezettséget vállaltak — ho© megaka­dályozzák a német militariz­mus újjászületését. Azt kür­tölik, hogy a júliusi szovjet jegyzék és a Jelenlegi cseh­szlovákiai helyzet teszt In­dokolttá a potsdami szerző­dés felrúgását. Az NSZK e szélsőséges magatartását az USA, „megnyugtató" nyilat­kozatai ellenére, a kulisszák mögött tulajdonképpen tá­mogatja. A nyugatnémet misszió washingtoni látogatá­sa után a Fehér Ház leszö­gezte. ho© adott esetben kész fe©veresen is a bonni kormány segítségére sietni, „ha a Szovjetunió vagy a Varsói Szerződés más államai egyoldalú fe©veres beavat­kozást hajtanának végre az NSZK-ban". Ilyenformán az USA is felrúgja — nem elő­ször a világszervezet meg­alakulása óta — az ENSZ alapokmányát, amelynek ér­telmében a szövetséges or­szágoknak joga van fellépni a nácizmus és a militarizmus feléledése ellen. A Pentagon azt ls bejelentette, hogy az USA „hadgyakorlatok cél­jából" néhány hónapon belül 40 ezer katonát szállít át Nyugat-Európába, természe­tesen elsősorban az NSZK-I ba. Na©on is találó a szoci­alista országok azon vélemé­nye. hogy elsősorban az NSZK teszi feszültté az eu­rópai helyzetet, mint létre­hozójának, az USA-nak elő­retolt bástyája. A revansista célt azonban — amellyel az Egyesült Államok a háttér­bői egyetért az NSZK mi'i­tarista köreivel — nem tud­ják elérni. „A potsdami megállapodás egyik aláíró­jaként — írja Vladlen Kuz­nyecov, a Pravda hírma©a­rázója — a Szovjetunió to­vábbra is kész arra. hogy szükség esetén más békesze­rető államokkal együtt meg­tegye a hatékony intézkedé­seket és véget vessen a neo­nácizmus és a militarizmus veszélyes üzelrrteinek." M. T. temi városrészbe, amelyet több mint hat hete tartot­tak megszállva a sztrájkoló diákok. Mintegy 3000 acél­sisakos, szuronyos katona rendőri erőkkel együtt el­foglalta az e©etem terü­letét. A karhatalmi alaku­latok eltávolították az épü- | letekből a diákokat. 0 Montevidco (Reuter) Csütörtökre virradó éjjel csatatérré változott az uru­guayi főváros. E©etemi hallgatók barrikádokat emel­tek az orvoskar épületei kö­rül és kőzáporral fogadták a közeledő rendőröket. Később a helybeli textil©ár mun­kásai is csatlakoztak a tün­tető diákokhoz. 0 New York (AP) Az őszi beiratkozások al­kalmával zavargások kez­dődtek a New York-i Co­lumbia e©etemen. A tila­lom ellenére több mint 400 diák vonult be az egyik egyetemi épületbe, ho© részt vegyen a Diákok a Demokratikus Társadalo­mért nevű szervezet által rendezett ©ülésen. kező országok genfi értekez­lete végrehajtó bizottsága titkárának. Az emlékiratot megküldik a genfi értekezlet | valamennyi résztvevőjének. Az emlékiratban a Német Demokratikus Köztársaság kormánya ismételten határo­zott támogatásáról biztosítja sz atomsorompó-szerződést és felszólítja a Német Szö­vetségi Köztársaság kormá­nyát, ho©' haladéktalanul és feltétel nélkül csatlakozzék a szerződéshez. A genfi értekezlet foglal­kozik azzal a latin-amerikai javaslattal is, amelynek ér­telmében legkésőbb 1960. márciusáig tár©alásokat kezdenének a nemzetközi el­lenőrzés mellett történő nuk­leáris leszerelésre vonatkozó megállapodás aláírásáról. Az afrikai országok javasolták az értekezletnek, ho© még 1969 augusztus előtt konfe­renciát. hívjanak össze, ame­lyen nukleáris meg nem tá­madási szerződést dolgozná­nak ki. Várható idő.iárás péntek cutig: keleten ls felszakadozó fel­hőzet, néhány helyen mén, inkább csak keleten, eső. zivatar. Elénk, időnként erős északnyugati, északi a/él. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet J«—21 fok kőzött. (MTI) A Nap kel 5 ora 28 perckor, és nyugszik 17 ora 46 perekor. A Hold kel 2 éra 38 perckor, és nyugszik 17 óra 14 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vizallása Szegednél csütörtökön plusz 77 cm (apadűT. HETVEN ÉVE Muzsikáló Könyvek. 14.30 Zei­l-.alt meg Throdor Fonta ne (1819 bongó. 15.0(1 Hírek. 13.15 üzene­-1898) francia szArmazasn nemet telt. 15.» AJándékfelveteletnkbol. realista .ró. költö. az impresszió- Medlterranée Operetfrés/­nlsta, naturalista Irodalom egyik 18.38 Hallgatóink flgyelmé­gyakorlatl úttörője. Már túl volt "•«> "!relL 'I'95 Külpolitikai a 60. életévén, amikor első re- J15 Baeh-orgonamuvek. senye sikert ért el. A Jobb jövő "•«« út st.id.ó. 18.CO Üjze­klalakltólt a proletárokban látta, nel ujgég. 18.31 Llsrt-rapszödiák Magyar vonatkozású a „Gróf népi zenekari előadásban. 18.58 Izrael tovább fegyverkezik 0 Kairó (AFP) Az Al Ahram című kairói lap csütörtökön beszámol arról, hogy a napokban amerikai, olasz és belga ha­jók összesen száz tankot szállítottak Izraelnek. Az egyiptomi fővárosban élénken kommentálják azo­kat a híreket, amelyek sze­rint az E©esült Államok száz „Phantom" típusú re­pülőgépet szállít Izraelnek. Az EAK fővárosában ezzel kapcsolatban hangsúlyozzák, hogy amennyiben e hírek igaznak bizonyulnak, ú© E©iptom is biztosítja ma­gának a „megfelelő válasz­adásra alkalmas eszközö­ket". Petőfi" címil regénye. NYOLCVAN EVE született Szegeden Beczássy Ju­dit (1888—1901) írónő. Balázs Sán­dor fró felesége, számos leány­regény írója. SZÍNHÁZ Nemzeti: Mathis. a festő. (7 ój Bérletazünet. MOZIK Szabadság: My fair Lady. (Szí­nes amerikai. 70 mm, 3 é& 7.) Fáklya délután: Aranysárkány. (Színes magyar. 2 és 4.) Fáklya este: Napfény a légen. (Színes magyar. 6 és 8.) Mihálytelek: A koppányi aga testamentuma (6). VIDÁMPARK Nyitva 13 órától 21 óráig. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket a II. sz. Kőzkórház (Tolbuhln sgt. 97.) veszi fel. INSPEKCIOS ÁLLATORVOSI SZOLGALAT Szeged város területére Szeptember 14-től 21-lg este 6 órától reggel 6 óráig (vasarnap nappal ls) elsősegély és nehéz­ellés esetére ügyeletes dr. Ko­máromi János állami állatorvos. Lakása: Újszeged. Torontál tér 3. Telefon: 14-064. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. Hallgatóink figyelmébe. 19.00 Esti krónika 19.25 Sporthíradó. 19.35 Pódium 68. 22.00 Hirek. 22.20 Verdi: Requlem. 23.38 A Magyar Radio es Televízió esztrádzeno­kara Játszik. 24.00 Hírek. 0.10— 0.25 Részletek Dunajevszklj Az uj ház cimü filmjének zenéjéből. Petőfi 4.30—8.03 Azonos a Kossuth R ­dió műsorával. 9.54 Idegen nyel­vű vlzjclzőszolgálat. 10.00 Kóru­sok népdalokat énekelnek. 10.25 Mindenki kedvére! 12.15 Válaszo­lunk hallgatóinknak. 1230 Brahms: c-moll vonósnégye . 13.00 Gondolatok filmekről. 13.13 Jocobl—Martos: Syblll — a II. felvonás fináléja. 13.30 Tánczen'. 13.47 Vízállásjelentés. 14.00 Kettő­től hatig . . 13.00 Hírek. 18.10 A Mantovant zenekar játszik. 10.31 Decsényi János: Három ta­vaszi enek. 18.38 Láttuk, hallói­luk. 18.58 Gounod: Faust, ötfel­vonásog opera. Közben: 19.54 ló éjszakát, gyerekek! 20.00 E'J1 krónika H. 20.25—20.35 Spór híradó. 21.26—21.32 A Rádió Hongmúzeumából. 22.20 Egy ma­gyar humanista római sírjánál. 22.53 Boros Jolán és Mozsár Imre nótákat énekel. 23.00—23.20 Hí­rek. Időjárás. Sport TÉVÉ RÁDIÓ Kossuth 4.30 Hírek 4.32 Hajnaltól reg­gelig . .. Zenés műsor. 5.00 Hí­rek. 5.30 Reggeli krónika. 5.45 Falurádió. 6.00 Hírek. 6.45 Hall­gatóink figyelmébe. 7.00 Reggeli krónika II. 7.13 Körzeti Időjárás. 7.30 Üj könyvek. 8.00 Hírek. 8.05 Műsorismertetés. 8.16 Dallal­tánccal a világ körül. 8.50 Az obsitos. Elbeszélő költemény. 9.07 Liszt-zongoraművek. 10.00 Hirek. 10.10 Bazsalikom virága. .. Óvodások műsora. 10.30 Édes anyanyelvünk. 10.35 Cigényszerc­Budapest 8.25—12.20 Iskolatévé. 14.00 ­16.10 Iskolatévé. 17.25 Müsori ­mertetés. 17.26 Pedagógusok fó­ruma. 17.58 Műsorismertető 18.00 Hirek. 18.03 Gyere pajta j énekelni! 18.20 Ember és gép. Félautomata-sor. 18.50 Ne szólj szám? ... Nyílt tárgyalás a köz­életi bátorságról. 19.45 Esti mé3 . 19.35 Szünet. 20.00 Tv-hiradv. 20.20 Péntek esti bemutató. Vés I Endre: Aranyszoba. Tévéjátéi.. 21.15 Magyar képeskönyv. 31.55 Tv-hlradó — 2. kiadás. Belgrád 16.38 Gyermekműsor. 18.29 Hangverseny a bolondos fiatalok világának. 19.05 Tudomány. 20.33 Játékfilm. 22.03 Téma ma estére. 22.20 Az ember és a zene. 22. rf) Hangversenyfelvétel a Dubrov lem. Operettrészletek. 10.59 Lottó- nhd Nyári Játékokról. eredmények. 11.00 Zenekari mu­zsika. 12.00 Hírek. 12.15 Táncze­nei koktél. 13.00 A világgazdaság hírei. 13.06 Budapest kulturális programjából. 13.06 Kóruspódl­um. 13.17 Gazdaszemmel a nagy­világ mezőgazdaságáról. 13.31 Bukarest 18.20 Spanyol nyelvlecke. 16.30 Balladák és legendák. 17.30 Euu híradó. 18.00 Költészet. 18.15 Me­zőgazdasági újdonságok. 18.35 Zenei stúdió. 19.15 Reflektor. 20.55 Éjszakai híradó. Egy enciklika hullámai O Az új holland katekizmus, mely­nek elterjedését a Vatikán igyekszik megakadályozni, a családtervezésről azt vallja, hogy a gyermeket „meg­fontolt szerelemben" hívják életre. Egészség, lakáskörülmények, személyi meggondolások és sok más tényező­től függ, hogy a szülők hogyan ha­tároznak családjuk nagyságáról, és abba kívülálló bele nem szólhat. Pe­dig a holland katolikusok 60 száza­léka gyakorló hivő, míg az olaszok­nak csupán 2—3 százaléka. Az, ami „a Vatikán küszöbén" Itá­liában történik, nemcsak képmutató, hanem országos tragédia, ötmillió ember várakozik arra, hogy törvé­nyesítsék a válást — gyakorlatilag most is külön élnek. A születéssza­bályozás tiltott. Hozzávetőleges számí­tások azt mutatják, hogy évente 900 ezer „angyalcsinálás" történik. A leg­szegényebb rétegeknél az asszonyok egyharmada „maga segít magán" kö­tőtűvel. Az utóbbi 30 év alatt 800 000 leendő anya élete esett áldozatul. Mit szólnak az enclklikához a fő­papok? 172 amerikai teológus hat vi­lágival együtt, akik tagjai voltak a születésszabályozássai foglalkozó pá­pai bizottságnak, az enciklikát, mint idejét múlt és nem kötelező erejű ta­nítást, elutasították. Kari Rahner, a híres német jezsuita teológus „meg­hökkent" a döntésen. Suenens kardi­nális és König bécsi kardinális, a zsi­nat haladó erőinek vezetői, hírek sze­rint próbálkozást tettek, hogy meg­akadályozzák a pápai tanítás nyilvá­nosságra hozatalát, ök is korszerűt­lennek tartják. A harmadik világban, mindenek­előtt Latin-Amerikában népességi robbanásról beszélnek, s arról, hogy ezzel a növekedéssel nem tud lépést tartani a termelés, és így a lakosság helyzete nemcsak nem javul, hanem állandóan romlik. Ezért jegyezte meg cinikusan e© amerikai politikus: töb­bet segít, ha az Egyesült Államok öt dollárt ad születésszabályozásra, mint száz dollárt segélyre. Washington nemcsak propagálja a születésszabá­lyozást a harmadik világban, de se­gélyfeltételei között szerepel. Előze­tes becslés szerint a következő 12 esztendőben 40 millió ember — nagy­részt gyermekek — pusztul éhen, vagy sorvad el a rossz táplálkozás követ­keztében. A latin-amerikai papok közül a ha­ladóbbak szembeszállnak a konzer­vatívnak tartott pápai enciklikával. Például Chiében 256 pap tiltakozását azzal fejezte ki, hogy elfoglalta a Metropolitaine székesegyházat. Az or­szágban az egyház vezetői napokra felfüggesztették az egyházi szertartá­sokat. A kolumbiai külügyminiszter kritikája a pápa bogotai látogatása előtt kormányválságot robbantott ki. A katolikus szaktudósok úgy vélik, következetlenségek és nyilvánvaló té­vedések halmaza az enciklika, kezdve azzal, hogy a természetjog elvét, amelyre a pápa hivatkozik, a II. va­tikáni zsinat elutasította. Ezt Az egy­ház a modern világban elnevezésű konstitucióban maga Pál pápa hir­dette ki. Más elemzők sértőnek talál­ják a pápa kitételeit azokra a más vallású asszonyokra, akik élhetnek a születésszabályozás modern módsze­reivel. Ez új frontvonalat nyit, és megnehezíti az alig megkezdett pár­beszédet más keresztény felekezetek­kel. Egyesek a katolikus egyház ke­belében is újabb szakadás lehetőségét emlegetik, s ho© ez az erélyes hang, ez a nem demokratikus döntési mód­szer kockára teszi a II. vatikáni zsi­nat eredményeit. A pápai megnyilatkozás ez esetben nem véget vetett a vitának, hanem vi­haros tiltakozást provokált ki. VI. Pál a zsinaton, a Népek haladásáról szóló enciklikájában a kapitalizmus és a gyarmatosítás legkirívóbb bű­neinek elítélésében, a béke melletti állásfoglalásaiban pozitív szerepet játszott, és ez nagyon fontos volt az egyház megújhodási mozgalmában. Most sokan teszik fel a kérdést, va­jon a Humanae Vitae liberális kor­szakának végét jelenti-e? MÁTÉ SÁNDOR Figyelem! A kályhák, tűzhelyek 10 - 20 százalékkal olcsóbbak lettek Gondoljon a télre, én erre as óriási kedvezményre I ásárol jon kitűnő áruinkból Csongrád megyei Vegyesiparcikk Kiskereskedelmi Vállalat vas szaküzletei Szeged, Szentes, Hódmezővásárhely, Makó H 44135

Next

/
Thumbnails
Contents