Délmagyarország, 1968. szeptember (58. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-20 / 221. szám
Uruk IZ OSII Munkásgyűlések A Budapesti öszi Vásár zárása után az OKISZ-ban elkészült a szövetkezeti kiállítások üzleti eredményének mérlege. A kisipari szövetkezetek vásári árukínálatából a hazai kis- és nagykereskedelem összesen '282,5 millió forint értékű terméket rendelt. A budapesti vas- és fémtömegcikk Utszek 69 millió forint értékű árura kaptak megrendelést. A bútorgyártó ktsz-ek sikeres tárgyalásokat folytattak a BŰTORÉRT-tel. A vásáron részvevő Pest megyei kisipari szövetkezetek 46 millió forint értékű terméket adtak eL Győri Imre elvtárs A hévíz gazdasági tájékoztatója Szentesen j bizonyítványa Tegnap délután a BOV hangsúlyozta, hogy meg- országgal egyetértésben, az szentesi gyáregységében tar- tisztelő feladat politikai előzetes megállapodások és tott munkásgyűlést Er- kérdésekben tájékoztatni a a prole*?r i^rnacionalizdelyi Laszlóné nyitotta meg J mus szellemeben. A helyzet az üzem gazdasági és poli- munkasokat, annak a tarsa- javulására kedvező jelek tikai vezetősége nevében. Az dalmi osztálynak a tagjait, vannak, de a teljes kibonelnokségben foglalt helyet akik a hatalom birtokosai, a takozás még időt vesz igényGyőri Imre a Központi Bi- szocializmus letéteményesei. Az imperializmus most zottság tagja, a megyei part- . ,.. ,. . , . , a hidegháború felújításához bizottság első titkára. or- Az eloado részletesen ele- folyamodik, miután tervei szággyűlési képviselő, Török mezte a csehszlovákiai ese- nem váltak valóra CsehszloLászló, a megyei tanács vb mények menetét, annak jel- vákiában. elnöke, Labádi Sándor, a lemző szakaszait, az ottani Az elöado k\etPeltf' hosy .., . ... .... - „„,,,, <i nagy nemzetközt kommu. városi pártbizottság titkára, ellenforradalmi veszely meg- nista tanácskozáson nem ejPatai Szabó Sándorné, Szen- jelenését. A magyar párt és tettek csorbát a csehszlovák tes országgyűlési képviselője kormány a kipróbált és be- események és a találkozó es Mag Pál, a gyáregység vált politikájának folytató- A nép , . megertette es bizalommal igazgatója sat jelentettek azok a leA gyűlés előadója, Győri pesek, amelyet hazánk is Eltemették id. Kovács Sándort Csütörtökön délután Kiskimdorozsmán nagy részvéttel kísérték utolsó útjára j idős Kovács Sándor elvtársat, a forradalmi mozgalom veteránját, a Szocialista Hazáért Érdemrend tulajdonosát A járási és a községi pártbizottság nevében Ambrus Péter községi párttitkár búcsúzott az érdemes harcostól. Sírján a Csongrád megyei és a szegedi járási pártbizottság koszorúját Csápenszki István. a járási pártbizottság első titkára helyezte ei. Jó bortermés ígérkezik fogadta a párt és a kormány cselekedeteit és így tekinti \ azokat a jövőben is. Győri elvtárs arra kérte a szentesi üzemek munkásait, hogy ezután is támogassák a párt és a kormány politikáját, majd a Központi Bizottság és a megyei pártbizottság nevében további termelési és személyes sikereket kívánt a gyűlés résztvevőinek. A Népi Ellenőrzési Bizottság megvizsgálta a megyei melegkutak hasznosítását A Csongrád megyei Népi jobb adottságokkal a hévíz Ellenőrzési Bizottság meg- kitermeléséhez és itt lelhevizsgálta a megyében feltárt tő fel az ország legnagyobb termálvizek hasznosítását, az hévíz- és hidegvíz-készlete, ezekkel kapcsolatos beruhá- Mindehhez olyan geológiai zások helyzetét és hatékony- viszonyok tartoznak, hogy a ságát. Április 15-től augusz- geotermikus gradiens is itt a tus 10-ig négy tagú bizottság legmagasabb, s 500—2000 dolgozott a témán. Fehér Mi- méter mélységből már 30—90 hály vezetésével. Visszatekintést is nyújtanak beszámolójukban a hévízkincs feltárásának történetére. Megállapítják, hogy a megye területén az 1920—30-as évek A szűretS helyzetről. a .Tárható termésről, a felvásárlási árrendeletről tájékoztatta csütörtökön ax újságírókat Mihalusz Ferenc, a Magyar Állami Pincegazdaság vezérigazgatója. A végleges termésbecslé- ! sek mintegy 8,3 millió má- í zsa szőlőtermést ígérnek, ! amelyből a helyi fogyasztást, valamint a szőlőeladást leszámítva 5,3 millió hektoliter bor várható. Ez a mennyiség több mint félmillió hektoliterrel nagyobb a tavalyinál. A kedvezőtlen időjárás ellenére minőségileg is jő termésre számítanak a szakemberek. A termés hozzávetőleges pontos ismeretében a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium az illetékes hatóságokkal egyetértésben elkészítette — néhány napon belül nyilvánosságra is hozza — a szőlő, a must és a bor átvételi árával kapcsolatos rendeletet, amely szerint az 1968. évi termésnél a tavalyi árakat kell alkalmazni. Imre elvtárs, többek között megtett a többi szocialista Siklós János elvtárs beszélt Csongrádon Tegnap, csütörtökön dél- kérdésekről. A munkásgyiilés után Csongrádon, a Tisza részvevői nagy érdeklődéssel Bútoripari Vállalatát üzemé- kisérték a csehszlovák hely- { ben munkásgyűlést tartót- settel foglalkozó tájékoztatót. lak. : A nagy tetszéssel fogadott A gyűlés elnökségében he- beszámoló után Szolik Sánlyet foglalt Siklós János, az dor technikus örömének MSZMP Csongrád megyei adott kifejezést, hogy a csehbisottságának titkára„ Góg szlovák rendelések újra akMihály. ti csongrádi cárosi tuálissá váltak: a csehszlopártbizotiság titkára, Dom- vikok 1300 garnitúra bútort • ján Gyula, a Tisza Bútor- kérnek a vállalattól. Rácz I ipari Vállalat csongrádi üze- György festő helyeselte azo| mének igazgatója, a csongrá- kat az intézkedéseket, arne; di városi párt-végrehajtóbi- lyeket a csehszlovákiai szo] :ottság tagja- cialista rendszer érdekében Nyikoe Mihálynak, a bú- tett a szocialista tábor öt tor gyár pártszervezetének országa. Kifejezte meggyőj utkára nyitotta meg a mun- zödését, hogy a Csehszlovák I dolásokról a Művelődésügyi középiskola működik, célszekásgyűlést, majd Siklós Ja- Kommunista Párt és a cseh- j Minisztérium főosztályveze- tű a gimnáziumot és a szaknos, a Csongrád megyei párt- szlovák munkásosztály meg-! töj!' Vf1ldé?.h Sándor ?. kö" középiskolát külön-külön el bizottság titkára tájékoztatót szilárdít ja a szocialista renCelsius fokos vizet lehet nyerni. A kőzetadottságok miatt a kitermelés lehetőségei is a legkedvezőbbek. így már 1965-ben 25 darab termálkút működött Csongközött figyeltek fel először rád megyében, az összes hakomolyabban erre az ener- zai melegvizű kutaknak 10 giaforrásra, s ebből az idő- százaléka, de ez az arány a böl származik a híres szegedi későbbiekben tovább javult. Annakút is. Minőségi váltó- Ma már 35 hévízkút üzemel, zás azonban csak a második nem számítva azokat, ameötéves tervben történt, ami- !/ek kö<jldi után; meddőíúras közben keletkeztek. Hasznosításuk a megye többi részén eredményesebb, mint Szeged területén, s közelebbi jövőjük is ígéretesebb a szegedi melegkutakénál. Ipari célokra Szegváron a kenderüzem, Vásárhelyen a kor geológiaitág pontosan kimutatták, hogy az Alföld e térségében már 1000 méter mélységben is bővizű és magas hőfokú készletek húzódnak. Egész hazánkban a Nagyalföld rendelkezik leg- porcelángyár hasznosítja a melegvizet. Évente legalább Készül a középfokú oktatás hálózatfejlesztési terve Amint már arról a sajtó is színvonalának emelését szolhírt adott, ez év nyarán az gáló tárgyi- és személyi felOrszágos Oktatási Tanács tételek javítása, az anyagi megtárgyalta a középiskolák eszközök hatékonyabb kies a szakmunkásképző isko- használása érdekében iskolaiak területi, szakonkénti, típusonként, rokonszakonként szakmacsoportonként! fej- önálló iskolaegységek kialalesztésének főbb irányelveit, kítására törekszünk. Azokon A kialakult tervekről, elgon- a településeken, ahol több tartott időszerű nemzetközi detGazdag program a fegyveres erők napjára Az idén is országszerte ahol — egyebek között — gazdag programmal ünnep- haditechnikai kiállítás, harlik hazánkban a fegyveres cászati bemutató, munkás, erők napját. paraszt, katona találkozó A pákozdi csata 120. év- szerepel a programban, fordulóján rendezik meg Fejér megyében a katonaíiatalok és ifjúgárdisták honvédelmi bemutatóval, harci Hősök terén a magyar hőtúrával egybekötött táboro- sök emlékmüvét, 29-én délzását. Szeptember 27-én, 28- előtt a pákozdi emlékműnél án és 29-én ifjúsági honvé- ugyancsak koszorúzási ündelmi napok lesznek a pá- népségén adóznak a szabadkozó—sukorói dombokon, ságharc hőseinek. (MTI) Budapesten szeptember 28-án megkoszorúzzák a vetkező tájékoztatást adta: helyezni. Elsősorban azokat — Az iskolatípusonkénti a gimnáziumokat alakítjuk beiskolázás alakulása a kö- át teljes egészében szakköj zépfokú oktatás szerkezeté- zépiskolává, amelyekben i nek egészségtelen megváltó- már jelenleg is szalcközépis! zását eredményezte. 1955-ben kolai osztályok működnek, és , például az I. osztályos kö- ahol a szakmai képzés feíté! zépiskolai tanulók közel 70 telei viszonylag könnyebben százaléka gimnáziumban ta- kialakíthatók. A demográfiai nult, s csökkent a szakkép- hullám csökkenésével párhuzést nyújtó középiskolák ará- zamosan az általános iskonya. Iával közös igazgatású kö— A társadalmi szükség- zépiskolókat — a középiskoletek és lehetőségek mérle- la önállósításával vagy meggelése a tudományos-techni- szüntetésével — fokozatosan kai haladás követelményei felszámoljuk. alapján, az oktatási reform-' — Jelentős új vonása a törvény célkitűzései a szak- most folyó munkának, hogv képz est nyújtó középiskolák a megyék felelőssége és számának növelését és a koordinációs tevékenysége szakmunkásképzés fejleszté- kiterjed a területükön műk'ösét határozta meg. A szak- dő valamennyi középfokú okképzést nyújtó iskolák fej- tatási intézményre — belelesztésével egyidejűleg' a értve a szakmunkásképző isgimnáziumi beiskolázási ará- kólákat is. A hálózatfejlesznyok csökkentésére kerül tési javaslatot tehát valasor. mennyi érintett oktatási in— Legfontosabb feladat a tézményre kell elkészíteniük, szakközépiskolák és a szak- Szükség szerint ezért a tanámunkásképző iskolák fej- csok honzultálnak majd az lesztési tervének szakmán- adott megye területén iskokénti és megyei közigazgatási lát vagy kollégiumot fennegységenkénli összehangoló- tartó főhatóságokkal fejleszsa. Az oktató-nevelő munka tési terveikről. 3500 tonna• fűtőolaj ennek a népgazdasági haszna. Három kutat kórházak hőellátására használnak, bár Makón és Vásárhelyen még inkább csak vágy a nagyobb eredményesség, beruházási összegek híján. Legtöbb sikert a termelőszövetkezetek értek el a hévízzel: a szegedi Haladás és | Felszabadulás tsz kezdem?! nyezését jó] kamatoztatják 1 Mindszenten. Vásárhelyen. Szentesen, több tízezer négyzetméter üvegházat fűtenek meleg vízzel. Néhány tsz a teljes hasznosításra is dolgozott ki programot, de például Üllésen nem tudnak ezzel ar áldással mit kezdeni. A Népi Ellenőrzési Bizottság a vizsgálat tapasztalatai alapján több ésszerű javaslatot dolgozott ki és ezeket eljuttatja az illetékes fórumokhoz. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságtól nagyobb segítséget kér — főként hitelfedezet formájában — a lermálkutak hasznosításához; a vízügyi hatóságnál kezdeményezi, hogy vízjogi és üzembehelyezési engedélyt csak olyan kutakra adjon ki. amelyeknek teljes hasznosítása garantált; szorgalmazza közös termelőszövetkezeti vállalkozások létrehozását a kőolajfúrásoknál meddőn maradt, de meleg vizet adó kutak felhasználására, (terményszárító, tartósító berendezések, hajtatóházak, fűtött állattenyésztő telepek stb. megépítésére), az Egészségügyi Minisztériumnál pedig kezdeményezi a hévíz gyógyászati alkalmazásának felderítését, rheumatológiai osztály megteremtését javasolja a szentesi és a makói kórház mellett. tizepteftfbei1 Az idei szeptember szeszélyességben szinte áprilishoz hasonlítható: az egyik szeme sír. a másik nevet ... Hol meleg napsugarakat küld, hol záporesőt zúdít a nyakunkba. Néhány képünk az idei szeszélyes szeptember egy-egy pillanatát örökíti meg: a zuhogó esőt, a napozás kellemes perceit, és az öszi sétát a park kis tócsái között. Somogyi Károlyné felvételei k