Délmagyarország, 1968. augusztus (58. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-04 / 182. szám

Több tanterem, Elkerülhető-e NemCSdk k©r©S©tÍ óvodai hely a hangrobbanás? Az idén fejlesztési alapjukból országosan 500 millió forintot meghaladó összeget fordítanak a tanácsok új közoktatási intézmények létesítésére, illetőleg a meglévők bővítésére, korszerűsítésére. A tervek szerint 637 — új tanterem — 475 általános és 162 középiskolai osztályterem — készül el az év végéig. Az óvodai helyek száma 2850-nel gyarapodik. Tovább bővül a diákotthonok hálózata is. Az építkezések eredményeként egyebek között 40 új óvoda és 13 középiskola nyílik meg 1968ban. Sokhelyütt bővítik a már működő óvodákat és iskolákat. Több műhelytermet is építenek a tanulók gyakorlati foglalkozásához. A jelentések szerint az építkezések országszerte általában jó ütemben haladnak. Az új közoktatási létesítmények egy részét az egy hónap múlva esedékes tanévkezdésig a többit előreláthatólag legkésőbb decemberben adják át rendeltetésének. Elkerülhető lesz-e jövőben a szuperszonikus repülőgépek hangrobbanása? Alig valószínű, de a szakértők úgy vélik, hogy csökkenteni lehet. Több mérnökcsoport vizsgálja a problémát. Ügy gondolják, hogy a reaktorok módosítása és a szárnyak újvonalú tervezése mintegy felére csökkenthetné a hangrobbanást. Igaz viszont, hogy a repülőgépek számának növekedése folytán ezzel a „sikerrel" sem sokra mennénk... Megnyílt az országos őszibarack- és borkiállítás Immár hagyományos, hogy minden nyáron a szabadtéri játékok idején adnak találkozót egymásnak a homoki táj híres gyümölcsküldeményei: az őszibarackok. A kiállítás országos, meghívásos jellegű, s minden valamirevaló termelő elküldi áruját ide, a Tisza partjára, a nagy vetélkedésre. Tegnap délben Papp Gyula, Szeged mj. városi tanács vb elnökhelyettese köszöntötte a Horváth Mihály utcai kiállítási pavilonban megjelent vendégeket, érdeklődőket. A látogatók között volt dr. Komócsin Mihály, a megyei pártbizottság titkára, és dr. Perjési László, a városi pártbizottság első titkára. Dr. Erdei Ferenc akadémikus, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára megnyitó beszédében utalt a homoki táj jelentőségére, s rámutatott, hogy a homokon aránylag rövid idő alatt egy új, fiatal kultúra bontakozott ki. Bizonyítják ezt a felvásárlási adatok is, hiszen, amíg 1951-ben mindössze 21 vagon őszibarackot vásároltak fel a Szeged környéki gyümölcsösökből, s ebből csupán 8 vagon indulhatott el exportra, addig az utóbbi években már a felvásárlás 700—1100 vagon között ingadozik. Nem kevesebb, mint 300 vagon „homok kincse" indulhat külföldi piacokra, hogy versenyre keljen a francia és olasz árukkal. A fejlődés imponáló, de pillanatra sem szabad elfeledkezni arról, hogy a mai termesztéstechnikai színvonalnak az alapjait néhány kisember, kisüzemi telepítéssel, szívós kitartással alapozta meg. Mi tagadás, akkoriban a tudomány sem vette ezt komolyan. A homoki őszibarack kultúra bizonyított, s ma már rangra, hírnévre, megbecsülésre tett szert. Azonban az igazsághoz tartozik az is, hogy a világpiacon nagyon erős a verseny, s az elkövetkezendő évek legfontosabb feladata jobban, olcsóbban, a világpiaci árakhoz igazodóan termelni. Részlet a kiállításról Lényegében ez vonatkozik a szőlőtermesztésünkre, a borkereskedelmünkre is. Értékes dijakat adott ki a bírálóbizottság, összesen 58 termelő jelentkezett őszibarackkal, s 11 fehérhúsú fajtát küldtek be. A sárgahúsúak közül nagydíjat nyert a szatymazi Béke Tsz Elbertája. A fehérhúsú őszibarackok közül pedig a rúzsai Napsugár Tsz Fordja kapta a megtisztelő nagydíjat és a Kertészeti Kutató Intézet Budapest őszibarack fajta-bemutatója. A bírálóbizottság négy különdíjat és több elsődíjat szavazott meg. Osztatlan siker kisérte az Egri Állami Pincegazdaság szemelt rizlingjét és a szegedi Pincegazdaság pusztamérgesi rizlingjét, méltán érdemelték ki a nagydíjat. Jól szerepeltek a Duna—Tisza közi borok és a csongrádi kadarka is. Nagydíjjal jutalmazták a budafokiak brandy italkülönlegességét. A kiállítás nemcsak szép, szemet gyönyörködtető, hanem egyben tapasztalatokkal is szolgál. Tegnap több kertészeti szakelőadást tartottak a Hazafias Népfront városi bizottságának nagytermében. » Á MEK a piacon Jól felfogott gazdasági érdekből a Csongrád megyei MEK elhatározta, hogy az aszály miatt korábban kialakult magas piaci árakat a lehetőség határáig mérsékli. A fogyasztók megnyerése és megtartása céljából a korábban kalkulált nyereségből is lemond. bizonyítva, hogy igy is érdemes és szükséges jól kereskedni. Képünkön: a szakadó esőben is sűrű. tömött sorban álltak a burgonyavásárlók a MÉK Marx téri piaci standja előtt, bizonyságául annak, hogy itt olcsóbb az áru. lehetőségek írta: Siklós János Somogyi KJrolyntf felvitele A napokban a televízió riportot készített egy Nógrád megyei mezőgazdasági termelőszövetkeret elnökével, aki egyben országgyűlési képviselő is. A mondandó lényege az volt, hogy a szövetkezet olyan jelentős építőipari tevékenységet folytat, amellyel most már nagyobb objektumok, utak, hidak megépítését is vállalja. S ez a gazdaság új irányítási rendszerével került összefüggésbe, a televízió által dicsért vállalkozásként... A riporter és a tsz-elnök álláspontjával nem lehet egyetérteni. A termelőszövetkeretek építőipari brigádokat a saját szükségletű építkezések elvégzése érdekében hozták létre. A munkával túlterhelt állami, tanácsi, szövetkezeti építőiparnak nincsenek „kiszolgáltatva", mert ezek a cégek elsősorban a városokban, nagyobb méretű építkezéseken találják meg a számításukat. Nem jutnak ki a mezőgazdaságba olyan erővel, amit igényel egy most fejlődő, építkező mezőgazdaság. De az már nem „házi" építőbrigád, amely hidakat, utakat és közületi irodákat épít; ez olyan méretű vállalkozás, amely kifejezetten az ipar kategóriájába tartozik és nem a mezőgazdaságéba. Ilyen értelmű konkurrenciára nem gondol és nem is utal a gazdaság új irányítási rendszere. Szerintem a tsz-ekben, a mezőgazdasági termeléstől elütő, nagyméretű ipari vállalkozások a lehetőségek rossz fölfogását fejezik ki, átmeneti vadhajtásoknak tekinthetők. Ez a folyamat értékű gyakorlat is szerepet játszik abban, hogy országosan egyre többen mennek vissza községekből és falvakból eljáró emberek a szövetkeretbe. Nálunk, Csongrádban az utóbbi egy esztendő alatt több mint 4 ezer új belépővel gyarapodott a szövetkeretek taglétszáma. S ebből majdcsak fele 18—35 év közöttiekből áll. Nem kimondottan mezőgazdasági természetű téma ez, figyelemreméltó és alaposan vizsgálandó társadalmi kérdés. Maga a tény örvendetes. Alig egy évtized elteltével termelőszövetkezeteink zöme erős, jól szervezett és jól gazdálkodó nagyüzemek. Vonzóak, mert szakszerűen vezetett, kulturált gazdaságok és biztos megélhetési alapot nyújtanak tagjaik számára. Ez az egyik magyarázata annak, hogy visszamennek az emberek a „faluba". Persze szerepet játszik ebben a társadalombiztosítás és a nyugdíj renderese és egyéb szociális tényezők, amelyek csaknem azonosak az ipari munkásokéval. A háztáji föld jelentősége, használati értéke az utóbbi 1—2 évben megnőtt, rendkívül fontos jövedelmi forrása a szövetkereti tagoknak. De a szövetkezetbe lépett embereknek egy része ipari szakmunkás. Az új gazdálkodási viszonyokból eredő sokoldalú termelési kezdeményezés maga után vonta az ipari szakmunkások iránti igényt. A mezőgazdaság korszerűsítése, fejlesztése és a termelés sokoldalú növelése egészen más megvilágításba helyezi a mezőgazdaságot néhány éven belül; rendkívül sok módon kötődik össze az iparral, az ipari tevékenység lényegesen nagyobb tényezővé válik, mint jelenleg. Ez a kezdeményezés persze kiterjed a gépipartól az építőiparig, szinte minden lényegesebb ipari szakma kicsiben-nagyban, de megtalálható szövetkezeteinkben is. Hogy ezek közül mi lesz életképes és mi sorvad el, azt előre megjósolni nem lehet, de ez a sokoldalú kezdeményezés mindenesetre a mezőgazdasági termelés változásainak egyik jellegzetes mutatója. Viszont érdekes vonása a szövetkezeti tagság számszerű növekedésének a jobb anyagi körülmény, ami az iparból átlépőket fogadja. Voltaképpen alapos vizsgálódásra ez a tényező ad okot. Jobban keres egy tsz-építőbrigádban dolgozó kőműves. mint egy hasonló képzettségű szakember az állami építőiparban. De ugyanezt a példát hozhatjuk esztergályosok, lakatosok, villanyszerelők, motorszerelők stb. esetében is. Lényeges motívum, hogy például Csongrád megyében a mezőgazdasági termelőszövetkeretekben dolgozó építőmunkásokból letre lehetne hozni bármelyik pillanatban egy ezer főn felüli állami építőipari vállalatot. Ha arról volna, szó, hogy a mezőgazdasági építkezéseket ez az ezer fő végezné el, és nem vállalna egyéb természetű építőipari tevékenységet, akkor a dolog rendjén is volna. De itt is megtalálhatók a nagy építkezések, amelyeket szövetkeretek bonyolítanak le. A bérezések, jövedelmek közötti differencia lényeges tényező. Semmivel sem magasabb normákkal működő építőbrigád lényegesen többet keres, mint az állami iparban dolgozó hasonló munkacsoport. Sőt, a teljesítmények iránti igény talán még valamivel lazább is a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben működő ipari munkásokicai szemben. Viszont a keresetek jobbak. Ha csak azt vesszük figyelembe, hogy az órabérek I— 2—3 forinttal magasabbak, szinte minden szakmában, mint az állami vagy tanácsi iparban, és ha ehhez számítjuk az egy hold háztájiból eredő jövedelmet, akkor kiderül, hogy tetemes anyagi különbség áll fent az állami iparban és a szövetkeretekben dolgozó ipari szakmunkások között. A jelenlegi körülmények között az állami, tanácsi vállalatok nem jelentenek konkurrenciát - s7«i'<.tv<i'»toif számára. Az átlag bérszint maximum olyan fékező tényező, amely nem tesz lehetővé szélesebb skálán mozgó bérezési differenciáltságot, sem olyan méretű létszámmozgást (csökkentést), ami kívánatos lenne. Nem oldható fel ez a kötöttség, legalábbis most még nem. Nincs elég tapasztalat ahhoz, hogy lei lehessen számítani a feloldás következményeit. De előbb-utóbb bekövetkezik az a változás, amelynek alapján lehetővé válik az ipari munkások bérezésének nagyobb differenciáltsága és kialakul egy egészségesebb munkaerőmozgás, amelyre igen nagy szükség lenne máris. fölmerül azonban a kérdés: csak kereseti lehetőségek közötti különbségekről van szó? Nem lehet elhamarkodott véleményt mondani, mert itt fontos társadalmi, politikai motívum húzódik meg. Nem az a baj, hogy az ipari munkások visszamennek a termelőszövetkeretekbe, hanem az, hogy a termelőszövetkeretek esetében a mechanizmus hatása, kedvező érvényesülése gyorsabb, mint az iparban éa ez "idézi elő a jövedelemkülönbségeket. Nem egyedi esetekről van szó. hanem társadalmi méretekről. A munkásság életviszonyainak további javulása az új irányítási rendszer alapján szükségképpen be kell hogy következzen. Ez összefügg azonban a termelékenység alakulásával. Ugyanakkor a termelőszövetkezetekben az eltérő adottságok folytán ez a hatás igy is jelentkezik. S kihasználható negatív értelemben a munkások és a tsz-tagok egészséges, jó viszonyának rontására. Holott nem a termelőszövetkezeti tag, az ott dolgozó ipari munkás jövedelme a magas, hanem az állami és tanácsi iparban dolgozókét szükséges javítani a gazdaság új irányítási rendszerében kifejtett elvek alapján; tehát a differenciált bérpolitika eszközével; a népgazdaság erejének növekedésével arányosan. Szükségtelen magyarázkodni, mert az objektív gazdasági körülmények nem a magyarázatoktól változnak meg. De attól, hogy erről nem beszélünk, ezek a körülmények még léteznek, tehát érdemes es szükséges is szót ejteni róluk kendőzetlenül, őszintén. Remélhetőleg e gazdasági év kedvezően alakul az ipari termelej szempontjából. Lesz már elégséges tapasztalat ahhoz, hogy a jelenlegi centrális kötöttségek oldódjanak, s ezáltal a bérpolitika is fejlődhet, az üzemi létszám is változhat Anélkül, hogy a munkanélküliséget kívánnánk, mégiscsak szükséges létszámcsökkentés következik be ott, ahol ez célszerű. Hiszen, ha száz ember munkáját el tudja végezni 80 ember, akkor a felesleges 20 fő bérének 75 százalékával lehet javítani a 80 fő bérét Amikor megszűnik az átlag bérszint maximum, akkor ezek a kérdések azonnal aktualitást nyernek. Ezzel azt is kimondtuk, hogy a bérviszonyok fejlődése az ipari termelés javulása útján érvényesüL Nincs más lehetőség. Szükséges figyelembe venni egyéb tényezőket is, amelyek itt közrejátszanak. Az utóbbi években lényegesen megnőtt jónéhány élelmiszercikk ára. Ma Szegeden a szabadpiaci árak legalább 20—30 százalékkal drágábbak; mint ezelőtt négy-öt esztendővel. Vagyis minden száz forinthoz még 30 forintot hozzá kell tenni, hogy ugyanazt vásárolhassuk a piacokon, amit 1961— 62-ben vásároltunk. Ez nem véletlen, s természetes is, hogy az élelmezés drágul. De ezzel párhuzamosan — ilyen mértékben — nem nőtt a bérből és fizetésből élő városi ember fizetése. A jövedelme ugyan gyarapodott, mert még soha annyi másodállásos iparos nem volt Szegeden, mint most. Szinte alig van olyan szakember, aki ne dolgozna munkáján kívül még valahol: magáncégeknél, termelőszövetkezetekben. önálló vállalkozóként (kontár) stb. A jövedelem ily módon történő gyarapodása azonban negatívan hat viszsza az eredeti munkahelyre, nem segíti elő a kollektív termelés intenzitását és fejlesztését fczek csak látszólagosan mezőgazdasági vagy ipari problémák. Voltaképpen nagyon lényeges társadalmi és gazdaságpolitikai kérdések, amelyek megoldásra várnak. Felvetik a nemzeti jövedelem helyes elosztási arányának újabb vizsgálatát a munkásság és a városi lakosság szempontjából. Tévedés ne történjék: nem a nemzeti jövedelem újrafelosztásáról van szó, hanem a gazdaságirányítás eredményeiből következően létrejövő korrigálásokról az iparban, és ott is különösen a kisebb bérezéssel dolgozó iparágakban. Mindenkeppen hasznos lenne egy alaposabb szociológiai felmérés, amely kizárna sokféle felvetést és hamis nézetet is, s elősegítené a kérdés alaposabb, mélyebb megértését, s egyben segítséget nyújtana a megoldásokhoz is. Minden túlzás s demagógia csak káros lehet. Árt társadalmunk egészének, gazdaságpolitikánknak és annak a társadalmi osztályszövetségnek, amelyet több mint egy évtizedes munkával teremtettünk meg Sajnos, akadnak bőven emberek, akik ezeket a kérdéseket nem a megoldás iránti szenvedély és igény alapján hozzák szóba, hanem hiba és bajkereső janosok módján. Ezeknek az embereknek válaszolunk: mi az ésszerű, helyes megoldásokat keressük, és nem tartunk igényt kibicek ajánlásaira.