Délmagyarország, 1968. augusztus (58. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-18 / 194. szám

Selecták — Furcsa árukombináció van önöknél: csupa szaxofon és revolver! — Nem ls olyan furcsa. Mihelyt valaki szaxofont vásárol, hamarosan megjelenik a szomszéd és revolvert vesz. * Az igazgató az új hivatalsegédet leckézteti. — Nem mondta a helyettesem, mit kell csinálnia ebédszünet után? — De Igen! Ébresszem fel, ahogy ön megérkezik. * — Hallottad az érdekes újságot? Azt mondják, hamarosan megjelenik az áruházakban a gomb nélküli férfiing. — Azt gondolod, hogy ez valami új dolog? Én esküvöm óta Ilyen Ingekben járok. Az igyekezet nem gondatlanság Érdekes perek a Legfelsőbb Bíróság előtt Egy bányavállalat hegesz- de a vállalat elutasította. Így egyszerre magához a javítástője a műszak befejezése döntött a Járásbíróság is, hoz szükséges összes szerszáután azt az utasítást kapta, megállapítva, hogy a baleset é ^ de elóbb a hogy egy megrepedt csöve- kizárólag a munkás gondatzetéket a lejtős aknában lansága miatt történt, mert munkahelyet megnezte és sürgősen javítson meg. Bár mindkét kezében szerszám nem látta akadályát, hogy a hegesztő a nyolc órai mun- volt és ezért nem tudott lc/i- fgy cselekiedjék.. Nem, róható ka után fáradt volt, mégis paszkodni. A legfőbb ügyész terhóre hotrv a leena2vo5b leszállt a bányába. A szük- törvényességi óvásra a Leg- ternere> nogy a legnagyooo séges szerszámokat két ke- felsőbb Bíróság ezt az ítézében vitte. Miközben a letet hatályon kívül helyezmunkahely felé ment, a cső- te és a vállalat teljes kárrepedés következtében vizes térítési kötelezettségét megfalépcsőn megcsúszott, el- állapította, esett és súlyos sérülései mi- A határozat indoklása szeatt hosszabb ideig táppénzes rint a balesetet az okozta, állományban volt Ilyen hogy a munkahely és kör- ezt megakadályozhatták volelőzmények után a táppénze nyéke vizes, iszapos, csúszós na. Ilyen körülmények köés átlagkeresete közti kü- volt. A hegesztő a munka zött a kárt a vállalatnak kell lönbözet megfizetését kérte, sürgőssége érdekében vette viselnie. figyelem mellett is a vizes Iéprsőn megcsúszott mert kapaszkodó korlát nem volt. Egyébként is, ha úgy látták, hogy sok terhet visz magával és ez balesetet okozhat, Látogatás a „csontkovácsnál'1 A csehszlovákiai Szelőcén Csontkovács Pista bácsi portája előtt megszámlálhatatlan gépkocsi sorakozik. A legkülönbözőbb országok felségjelzéseit viselik. Utasaik a kis parasztház konyhaajtaja előtt toporognak bebocsátásra várva. A szűk, félhomályos konyhában, ahol kiégett a villanykörte, húsznál is többen tolonganak. Szinte mozdulni sem lehet a sok gyógyulásra vágyó embertől. A Csontkovács néhány kérdést tesz fel betegeinek. Udvariasan, de élcelődve. Ügy beszél, mintha nem is beteg emberek vennék körül, hanem makkegészséges érdeklődők. Hangjának megnyugtató varázsa átragad pácienseire is. Az udvaron még elkeseredetten várakozók, itt, a fülledt meleg ellenére is új erőre kapnak. Már a reménytől is új eróre kapnak. Feszülten figyelik a „mester" minden mozdulatát, lesik minden szavát. Egy mozdulattal — Ml a baj nénike? — Alig bírom a vállam magasságáig emelni a kezem ... nagyon fáj, ha csak megmozdítom is. Azt mondják, reuma... — Na, lássuk csak, lássuk. Ne dugja el, nem kapcsolom le. Bár ahogy elnézem, nem ártana, igaz-e? Mert biztosan nagyon kardos volt az apukával ? — A, dehogy! — szabadkozik a beteg. A többiek nevetnek, a néni a nyolcvanhoz közelebb lehet, mint a hetven esztendőhöz. — Akkor rendben van —s már munkához is lát Egy mozdulattal megemeli a fájó kart másik kezének hüvelykujjával pedig előrebillenti. Űjra a magasba lendíti, aztán már a néni próbálgatja eredménnyel... Igaz, néhány napig még húzódnak az izmok, de az így van rendjén, sokáig feszítette őket a kiugrott csont. — Aztán dolgozzon ám, ne lazsáljon, mert vékonyak a csontjai, azok meg nem szeretik a vastag zsírpárnákat (A néni bizony nem a legvékonyabbak közül való, talált a célzás. Később a vendéglő előtt láttuk, a fia kocsijában ülve. A többiek benn falatoztak. Miért nem ment be? Félt hogy nem tudja megállni a fogyókúrát ...) félszegen áll a Csontkovács elé. — Mi a baj, édes? — méri végig a gyereket De nem is vár a válaszra, megakad a szeme az egyik lábon. — Látom már! U1J le szépen. Egymás mellé illeszti a két lábat Az egyik 5—6 centivel rövidebb. — Ejnye no, mióta van ez a baj? — A mama meséli, hogy a gyerek csípőficammal született Vitték mindenhová, az orvosok ugyan valamit segítettek, de még mindig nem tökéletes a gyerek járása, Pista bécsi átfogja a gyerek vállát, a csípőízületeket taplnja. A kislány felszíszszen, szabadulni szeretne. — Nincs már semmi baj, készen is vagyunk. — Leülteti a gyereket ismét A nézők felmorajlanak: egyforma hosszúak a lábak. „ Egy szusszanásnyi időben sikerül néhány szót váltanunk. — Kitől tanulta a ficamgyógyítást? — A nagynénimtől. Nyolcunkat akart bevezetni a titkába, egyedül rajtam fogott az okítás. Asszony létére a nagyobb csontokat nem tudta helyre illeszteni, így már 16 éves koromban rám várt ez a feladat Elismerő levél — Titok a gyógymódja? — Dehogy, azt csak úgy mondom. Érkeznek egymás után a betegek, és mi valamennyien megkönnyebbülve szállunk a vonatra. Sokan vannak még, akik vitatják a „Csontkovócs" gyógyító tehetségét, de akinek helyreállította „kificamított életét", mellette állnak. S nem kisebb ember, mint a Berlini Orvostudományi Egyetem egyik orthopéd sebészprofesszora vitte el hozzá csípőficamos kislányát Azóta szaladgál a gyerek, s a professzor elismeréssel írta a „Csontkovácsnak": „Amit ön tett, az csoda. De olyan csoda, amelynek tudományos alapja van. Évtizedek múltán — biztos vagyok benne — az orvostudományi egyetemeken is tanítják majd módszerét". Hívták, menjen el egy klinikára rendelni. Nem vállalta. Marad a falujában, Szelőcén. Szelőce modern zarándokhely. M. Kovács Attila Az egyik szövetkezet alkalmazottja üzemi építkezésük műszaki átvételénél vett részt, majd saját autóján hazaindult a szomszédos községbe. Ütköziben a kocsi árokba fordult és a szerencsétlen ember kórházba szállítás után meghalt. Az özvegy kártérítési igényét a szövetkezet azzal utasította el, hogy férje közúti balesetet szenvedett és így a következményekért nem felel. Az asszony pert indított, amely törvényességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság elé került, ahol elutasították. — Valamely vállalat felelőssége akkor állapítható meg, ha a dolgozót a sérülés munkaviszonya keretében érte és a vállalat működési körébe tartozó, vagy működési körén kívül eső, de általa elhárítható okra vezethető vissza — hangzik a határozat. Bár az elhunyt kiküldetése munkaviszonya keretében történt, azonban a baleset oka az volt, hogy kiküldetéséből hazatérőben ismeretlen körülmények között az árokba bukott Ezt az okot pedig nem lehet a vállalat működési körélbe esőnek tekinteni, vagy olyannak, amit elháríthatott volna. Ilyen körülmények között anyagi felelősség nem terheli és kártérítéssel sem tartozik; H. E. Kitől tanult? Szabó Marika mamájával együtt érkezett Budapestről. A tizenhárom éves kislány Piacon Kora reggel jönnek a kocsik, az autók is. Benépesül, elevenné válik a tér, kirakják az árukat, távolabb féldeciznek, sültkolbászt falnak, jönnek a vásárlók is kosarakkal, táskákkal, sietnek egyik árutól a másikig. Szegedi piac. Nézzük az almákat. Nagy halomban mutatóban ponyván és ládákban. Kocsival hozta a gazda. Volgával. — Savanyú? — Nem. Savanykás. Állunk tovább a portéka előtt. A termelő ügyet sem vet ránk, van neki más baja, ki szeretné cserélni a kocsiját Opel Rekordra. Ezt magyarázza a szomszédjának. — Savanyú alma kellene — mondom. — Vinnék ebből, ha savanykás. Mondhattam. Nem értik. Inkább nem akarja. Most már azért is maradok. — Megkóstolom. — Felvágjak egyet? — csodálkozik és kelletlenül, lustán veszi kezébe a bicskát. — Es ha nem vesz belőle? — Ne féljen kifizetem, ie^ hogy teszem tönkre magát. Bizonytalanul, kevés lelkesedéssel vág egy gerizdet Nyújtja. A megkezdett almát leteszi a mérleg mellé. Belepi a piszok, rászáll majd a por —, gondolom. — Mérjen belőle II — szólok. Elviszem. Otthon kiborítjuk az almákat. Kezembe akad a mustra is. Majd elfelejtettem, hiszen nyilvánvaló, ennek as ára volt a benzinre való. Szüreteink Odébb még m szüret, de már készülődnek rá. Javítgatják a pincéket, elidőznek a szőlőben. Kinézik, már ahol lehet, a birkákat is, szegényekre rossz világ lesz, bográcsba kerülnek majd. Ez így dukál. A szőlő szedésének, a borcsinálásnak törvényei vannak. Szigorú törvényei. Ilyen a poharazás. Addig-addig poharazgatnak, amíg összezördül a család. Rendszerint a férfinak nagyobb a hangja, de az asszony se hagyja. S ez a költözés időszaka is. Naponta hárman-négyen beszaladnak a tanácsházára. — Jöjjön már, elnök el«4 társ, szét megyünk. Máskor pedig így: — Szétosztjuk a disznó lábát Aztán tisztulnak a fejek, a bor is tisztul, visszaköltözik az elvándorló. Nem veszik komolyan. — Szüretben se mulatgat. hat az ember? Hosszú ideig se italozni, se hangoskodni nem látjuk a férfiembert, szólni se nagyon. Törleszti az adósságát Ha szorgalmatos, előre dolgozhat a következő szüretre. Sz. L l Hajótöröttek (4 napköziben Aranyos nyári vasárnap délelőtt, kifelé sétálva a Petőfi Sándor sugárúton, a Vértanúk terét körüljárva felfigyeltem egy boltajtófélére, melyhez négy-öt lépcsőn kellett fölmenni. Üvegajtó volt, csipkefüggönnyel, felette fakó felirat, melyről megtudtam, hogy a III. kerületi tanács gondozásában fennálló ÖREGEK NAPKÖZI OTTHONA előtt állok. Nosza, megpróbálom az ajtót kinyitni. És kinyílt. Beléptem hát a kisebb teremnek is beillő szobába. Vagy nyolc-tíz, viaszosvászonnal letakart, kerek asztalt látok, székekkel. Minden asztalon vizeskancsó, poharak. Szemben a falnál televíziós készülék, a bal sarokban üvegezett szekrény. Ugyancsak bal oldalt egy deszkafallal leválasztott beugró. Később láttam, hogy itt porciózzák az ételt. Egy szál ember van a helyiségben. Borostás arcú, fekete szemöldökű, deresedő bácsika ül az egyik asztalnál, a Dél-Magyarország aznapi számába temetkezve. Horpadt ajkai mögül két szélső fogát látom csak kikandikálni, amint visszaköszön, anélkül, hogy rámnézne. Az újság tartóra van fűzve, mint hajdan a kávéházakban. Leülök csendben az egyik asztalhoz. Várok, talán megkérdi, mi járatban vagyok. Rám se néz. Végül is én szólalok meg: — Szoktak ide többen is járni? — Ajaj. Sokszor alig férünk. — Aztán mivel foglalatoskodnak itten? — Ki mivel akar, mög tud. Ki csak beszélget, ki mög olvas, ki a tévét nézi... Én például nagyon szeretök olvasni. Mindön újságot kiolvasok az utolsó bötűig. — Ezzel tudomásomra adta, hogy hagyjam békén, s visszadugta fejét a lapok közé. Némi szünet után mégis szükségesnek látta kiegészíteni az előbb mondottakat: — De a legfőbb, uram, az ebéd. Azér gyünnek a legtöbben. — Aztán jó ebédet adnak? — Jót bizony. Nagyon jót. Majd mindönnap van hús. Tészta is van. — No és, mennyibe kerül? — Néköm sémmibe, mert ingyenös vagyok. Van, aki feleáron kapja, ki mög teljes áron, ha jól tudom, hat forintért. Ahogy a tanács mögítéli, kinek-kinek a tehörbírása szerint — Magának például mennyi a „tehörbírása"? — Éppenhogy sémermyi. — Hát hány éves? Nincs nyugdíja? — Hetvenegy. Nagyon eltoltam, kérőm, az életöm. — Tán maszek volt, vagy mi? Bosszúsan legyint. Üjra befúrja magát az újságba. Közben bejön egy asszony, leül, egyenest az én asztalomhoz. Néz, néz — nyilván ez a megszokott helye —, kiféle lehetek? Meg is kérdi: — Mi járatban teccik? — Csak úgy beszélgetünk — mondom, s folytatom az öreghez: — Mi volt hát a foglalkozása? — Mi volt? Városi hordár. — Hol volt a standja? — A Klauzál térön. — Kiskocsija volt? — Volt neköm mindönöm, ami a trógeroláshoz köllött. De ahogy változott is az élet én csak álltam tovább a Klauzál térön, vártam, hogy hívjanak. Nem is volt sömmi baj, akadt valami szinte mindön nap. Amíg... egyszer egy zongorát köllött elszállítani, több ennek már, mint tíz éve. Volt két segítőtársam, visszük hárman a gurtnival. föl a második emeletre, holott négy embör köllött volna hozzá. Egyszercsak roppan egyet a gerincöm, elvágódok a lépcsőn. Mozdulni sé tudtam. Bevittek a kórházba. Hónapokig nyomtam az ágyat, míg talpra álltam. Cipeködnöm persze többet nem volt szabad. De mög aztán hiába is, a hordárság már nem mögy. Jött az Univerzál... — Boyszolgálat? — Hát igőn. Kátéesz. Elviszik azok még a szerelmes levelet is. Ami kis pénzünk volt, föléltük. Ittmaradtam nyugdíj nélküL A Gyufagyár hirdetött éjjeli portást Elmöntem, jelentköztem. Hát íráspróbát követöltek, a nádvágóját! Olvasni jól olvasok én, de írni a kezem nehéz, hibákat csinálok... Hát ez van. Közeledik a dél, egyre-másra jönnek már az öregek, leülnek ide, oda, megindul a terefere. Egy nénike egyenest a tévéhez megy, bekapcsolja, s leül a készülékkel szemben, jó közeL A kép homályos, fekete csík a közepén, néha ugráL De a nénike csak nézi, fó, hogy lát valamit, szabályozni nem tudja. Másik asztalnál egy parasztember féle panaszkodik egy másiknak a hajdani gazdájára, akinél kapálnia kellett a havibúcsú napján, pedig ő arról sose hiányzott. Az én szomszédasszonyom nyelve is megindul. Elmondja bizalmasan, hogy azelőtt 6 volt itt a háziasszony, de mostan már egy fiatalabbat raktak ide a tanácstuL — Ez az éppen — int a fejével a fiatalos aszszonykára, aki most lépett a terembe. Odoment rögtön a tévé-készülékhez, beszabályozta, szépen láthatóvá vált az Ifjúsági film, valami Tenkes-féle. Az én partnerem ezalatt már a Népszabadságot lapozgatja Fogom magam, átülök közvet-" lenül mellé. Kérdem bizalmaskodva, nekem megmondhatja, tényleg nem akad semmi elfoglaltsága? — Hát igön. Ilyenkor nyáron statisztálok — mondja némi rátartással. — Statisztál? — csodálkozom. — A fesztiválon. Fárasztó ám, kérőm. Este héttül ott taposni a deszkát Meg aztán a próbák. Ismételni, ismételni, lépcsőkön föl, lépcsőkön le. Szép az erkölcsi siker, nem mondom, de kevés a pénz... Delet harangoznak. Megjött az autó. Nézem: szép, sárga húsleves van, metélt tésztával, egy szelet rántott hús burgonyával, meg valamilyen süteményféle. SARLÓ SANDOB