Délmagyarország, 1968. július (58. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-14 / 164. szám

A téren... Alinak a Bánk bán díszletei Már péntek délután megkezdődtek a „hivatalos próbák" — egyelőre statisztaválogatással. Az idei szabadtéri játékok nyitányára, a Bánk bán bemutatójára 180 statisztát válogattak ki, akiket tegnap este a Szinetár Miklós — Félix László rendezópáros alaposan megmozgatott a hatalmas színpadon. Beleizzadtak, pedig hát mit szólhattak a táncosok: már délután 5-kor Barkóczy Sándor koreográfusra figyeltek, s a könyörtelenül betűző napsugarakkal dacolva, az orchesterből felhangzó zongoraszóra — csak a belépést vagy tízszer elpróbálták. „A Bánk bánhoz 12 fiatal párosra, a János vitézhez és az Aidához 40—40 balettesre terveztem koreográfiát — jegyzi meg a próba pillanatnyi szünetében Barkóczy Sándor —, az Operaház a szegedi, a debreceni színház művészeire, és az Államj Balettintézet növendékeire." Egy héttel a premier előtt napi 24 órás műszak zajlik a téren, 45 világosító 160 reflektorral „keveri" "a fénytérképet, a díszletezők valahol a háttérben már az Aida díszletelemein dolgoznak — miközben a színpadon a Bánk bán jeleneteit „díszletpróbálják." A finom szövésű dróthálóból készült, faragott kőreliefre emlékeztető háttérfalra a tervező Fülöp Zoltán odakomponálta az opera valamennyi fontos jelenetének „tartalmát". Legfrissebb értesülésünk szerint tegnap érkezett Szegedre a Rigai Balett díszlettervezője: Edgár Vardaunisz és karmestere: Janisz Kunkén, aki ma délelőtt a zenekarral próbált • •• és a kiállításon Tegnap érkeztek a szomszédos Szabadka első küldöttei az ipari kiállításra és vásárra: a csokoládégyár, a csillár-gyár, az italgyár kiállításának rendezői. Jóformán még az út porát sem mosták le, úgy öltötték fel a munkaköpenyt; megkezdték pavilonjaik díszítését Lázasan dolgoznak a szövetkezeti csarnok építői is, a képtárban viszont az első árucikkek is a vitrinekbe kerültek. A tavaly óta megszaporodott három vásárkapu fölött frissen díszeleg a felírás, egésznapos ügyeletet tartanak a vásárirodában. A nagy sürgés-forgás közepette már működő vendéglöt is felleltem: a Birka-csárdában főzik a paprikást mérik a sört — egyelőre a szomjas építőknek, az utcáról betévedt alkalmi kíváncsiaknak. És még ez sem az igazi szezon, hiszen a lázas készülődés holnaptól kezdődik. Hétfőtől éjszaka sem alszanak el a lámpák. A kiállítás az utolsó napokban veszi fel azt a ruhát amit jövő hét végén a vendégek látnak majd. „Nyakkendős" népművelés A népművelésről beszélgettünk — népművelőkkel. A téma ez volt: mennyire kell szakembereknek lenniök a kultúra hivatásos terjesztőinek? Szinte mindenki azt mondta, tulajdonképpen szakemberek a népművelők is; munkájukat elsősorban és főképp megszerzett tudásukra támaszkodva végzik. Felkészült specialisták, kiművelt szakkáderek... A legelején... Aztán a beszélgetés legvégén szólásra jelentkezett egy addig szótlan fiatalember. És elkezdte! Pontosan ott, ahol kezdeni szokás: Pontiusnál, Pilátusnál, vagyis ott, miképp is került ó jelenlegi státuszába, egy kis, várostól távoli falu művelődési otthonának élére. Hosszú percekbe telt, míg költözködésének, lakásszerzésének útkanyarjai után közlésre szánt témájához jutott. Ekkor sóhajtott egyet, majd azt mondta, hogy ó nem a rábízott intézmény egyre szaporodó előadásaira, de nem is az előadásokat tartók rangos névsorára büszke, hanem arra, hogy az ó kultúrházába még a melegebb estéken is nyakkendőben ülnek be az emberek. Meg arra; féléve már, hogy takarítónőjének egyszer sem kellett az olajos padlóról felsöpörni az azelőtt bizony könynyen deszkára ejtett sercintéseket. .„ Igen, ezek az elmaradt sercintések igazolják leginkább őt! A fél év óta „meg nem tisztelt" padló, a korábban oly szabadon dolgukat tevő, s most csak beszédre, nevetésre nyíló szájak. Mert, mint mondta, neki bizony itt, az alapok alapjánál kellett kezdeni. Ott, ahol a kisgyerekek tanítójának, hogy mit miért nem illik, miért nem szabad. De azért mégsem úgy, mert ő nem kurtaszoknyás, rövidnadrágos kicsiket kapott a keze alá, hanem éppen ezek apáit, nagyanyáit; százszor nehezebben formálható felnőtteket .., Rend rendet szül falidíszről kellett ismét gondoskodnia ... A terem után a művelődési otthon udvarára kerített sort. Egy ráérősebb napján virágágyakká kezdte formálni a kerti szerszámokat még aligha látott területet. Előbb csak az iskola hivatalsegédje állt be mellé segíteni, majd szállingózni kezdtek mások is. Tény, hogy rövid egy hét alatt léckerítéses, salakutas virágoskert született a hajdani iparoskör tövében. A virágoskertet hamarosan egy új vaskapu követte — egy fillér belesegítés nélkül csináltatta meg az egyik tsz —, majd a kaput nemsokára egy embernyi magas, saroktól-sarokig futó — a másik tsz vezetőit, tagjait dicsérő — téglakerítés. Ha előadás jött, a kultúrházában sorba rakta a székeket, padokat, s akár a színházban, aprócska, számmal, betűvel díszített cédulákat _ , , rakott rájuk. Megszámolta: iCnC/" az újjárendezett terem premierjén három kartonlap fflCgbCCSÜléS maradt szakítatlan. A többit letépték, elrongyolták. De mégis: másodszorra csak a sorjelzők felét kellett újra írnia, harmadszorra pedig már alig egy-két papírdarab hiányzott. A padrendezés után a falakat hozta rendbe. Jobb külsejű plakátokkal, mutatósabb reprodukciókkal aggatta tele — persze arányosan, módjával — a termet. Második akciója már valamivel kedvezőbben kezdődött, csupán minden harmadik-negyedik Képernyő Halász doktor Szemléleti vagy generációs probléma a falura került értelmiség városnosztalgiája? Kimerítően a kérdés szinte megválaszolhatatlan, sokirányú körülmény, momentum, sőt, hangulat is motiválja. Mindenesetre tény: az értelmiség rendszerint városban, az ottani évek során szerzi meg diplomáját, s jött légyen akár faluról, akár a szomszédos utcából járt be az egyetemre — a város, a műveltség és tudományos intézményes lehetőségeivel, kitörölhetetlen nyomot hagy benne. Városba vágyódása tehát indokolt, ki vehetné zokon, ha legfeljebb villamostávolságra szeretne élni a könyvtártól, a múzeumtól, a színháztól, a kiállítási csarnoktól. Eddig a szemléleti probléma — leegyszerűsítve, véznaHibáját elismerte az illetékes Újfajta vaj Lapunk július 9-i számában írtunk Szeged tejellátásáról, de már korábban is szóvátettük, hogy az úgynevezett minőségi vajat csak a Csemege üzleteiben lehet kapni, melyek főként Pestről kapnak árut. Absolon Ottó, a szegedi tejüzem vezetője most arról tájékoztat bennünket, hogy vállalata új adagológépet szerzett be a minőségi vaj készítéséhez. „A vaj Tisza néven jeleni meg. tetszetős fólia csomagolásban és magasabb zsírtartalommal. Korlátlan menynyiségbev tudjuk forgalomba tazvi.". A 2-es villamos nem indult tovább a megállóból, a kalauz rnegis beszedte a viteldíjat, s aki reklamált, azt kioktatta. Erről írtunk Szidást vettek című június 23-i írásunkban. A Szegedi Közlekedési Vállalattól kapott levél szerint amikor az eset történt, vihar volt Szegeden, s egy súlyos faág rászakadt a vezetékre, megszakította az áramot. Amikor az utasok felszálltak a Radnóti gimnáziumnál levő megállóban, még égtek a kocsi lámpái, csak később lett áramszünet. Ezért váltatta meg a kalauz a jegyeket. A szabály szerint a beszedett menetdíj árát nem térítik vissza. „Á kalauznövel elbeszélgettünk — fejeződik be a levél — és ismételten kioktattuk az udvarias magatartásra. Hibaját elismerte, szigorú dorgátasban részesítettük." Kivilágítják az állomást Május 29-i számunkban szóvátettük, hogy Szeged-állomás némely vágánya körül nagyon rossz az út, és gyenge a világítás is. Kiss Károly, a szegedi vasútigazgatóság vezetője válaszában a következőket közli: „A vizsgálat megállapította, hogy az észrevétel jogos volt. Intézkedtünk. 3 higanylámpa felszereléséről, mely azonban nem végleges megoldás, mivel Szeged-állomás belátható időn belül az igenyeknek megfelelő új térvilágítást kap." Kár, hogy a válaszlevél az állomás útviszonyaival nem foglalkozik Pedig az is megért már a felújításra vázlatosan, természesetesen hiányosan. Hanem ugyanannak az értelmiségnek városnosztalgiája veszít erejéből, ha hivatásbeli eltökéltséggel (vagy éppen kedvetlenül, belefáradással) hosszú éveket leszolgált már az egykor munkahelyének kijelölt faluban. S ez már generációs probléma. Akik elfáradtak, akiknek alkotó-tevő kedvét kikezdte a tényleges vagy vélt reménytelenség, azokkal most kevesebb dolga az irodalomnak. Am aki erősebb elhatározással választott hivatást, mint ragaszkodott városi munkahelyhez, az — valahogy, valahol — falun is megtalálta számítását. Ilyen értelmiséginek állít emléket Fekete Gyula Az orvos halálában, s ilyen orvosról szólt Szakonyi Károly péntek esti tévéjátéka, a Halász doktor is. Pontosabban majdnem ilyen orvosról: hivatásszeretetük, alapvetően helyes, etikus szemléleti beállítottságuk hasonló. Ami megkülönbözteti őket: a generáció. Halász doktor hivatásvállalásában, városnosztalgiájában a pályát kezdő és annak végéhez közeledő falusi értelmiségi problémavilága találkozik. Őrá a friss élményű elvágyódás és a megáliapodottság még többékevésbé egyenlő eséllyel hat: évtizede él falun, de zsebében a városi státusz lehetősége. Választását súlyos meg súlytalan körülmények motiválják. Felesége a városba hívná, betegei a faluhoz kötik. Az eredetileg hangjátékra tervezett drámából Hajdúig Miklós kitűnően ismerte fel a képernyő zárt, sajátos méreteire ideálisan komponálható tévéjáték lehetőségét, s hangulatilag is í sikeresen tudta „felbontani", j történetileg egy estére meg egy éjszakára sűríteni, Szakomyi Károly mondandóját. k. i Mikor a kultúra otthona már úgy ahogy megfényesedett, hozzálátott vendégeinek lelke-fényesítéséhez is! Fehér ingben, nyakkendőben jelent meg közöttük minden összejövetelen. Amikor pedig megkérdezték tőle, hogy közönséges hétköznapokon minek ez az ünneplősdi, azt mondta; a vele együtt levőket így szeretné szemmel láthatóan is megbecsülni. Két-három hét múlva már járványszerúen elterjedt ez a szemmel látható, fehéringes megbecsülés... Nehezen megteremtett alapjaira támaszkodva később már könnyebben boldogult. S hogy hol tart most a fiatalember faluja pallérozgatásában? Már ott, hogy tényleg mindig útba ejtett otthonná lett a művelődési otthon, hogy a falu lakói már nemcsak alkalmi vendégként, de az öreg házat magukénak érző tulajdonosként is járnak. Ott ülik meg a legszemélyesebb örömöt adó családi ünnepeiket éppúgy, mint a hagyományok szerinti közös ünnepeket. Otthon lett az otthon. „ Mit tehettek ezek után a szakember-pártiak, a népművelők speciális felkészültségére esküdök? Hallgattak. Aztán ki halkabban, ki hangosabban azt mondta: hát igen, ilyen is van, ilyesmit is kell néha csinálni._ Nemcsak néha — nagyon sokszor kell ilyesmit csinálni! Ha nem is a sercintésekről, de sok egyéb rossz szokásukról, magatartás-nyavalyájukról kell még leszoktatni embereket! Ahhoz pedig, hogy necsak ünnepnap, de minden közönséges hétköznapon felvegyék lelkük fehérebb ingét, a szakképzettségen, a speciális felkészültségen kívül többel is, mással is kell még a velük foglalkozónak rendelkeznie. Valami olyasmivel, mint amivel az itt idézgetett utoljára szóló rendelkezik ... A. U Ne csak egyet! Panaszkodik az iskolaigazgató: „Űj épületbe költöztünk, tágas épületbe, mindenünk szép, mindenünk jó, mégsem vagyunk elégedettek; mégpedig azért nem, mert csupán egy napközis termet illesztett az épülethez a tervező. Sok tanulónk van, szép számmal akad köztük napközis is..." Akik hallják — pedagógusok, művelődésügyi szakemberek — bólogatnak. Aztán szép sorban belefognak a mostanában tető alá került iskolák megvitatásába. Kifogásaik szinte mind a napközis termek szűkösségét bírálják. S igazuk van, mert egy iskolához csak egyetlen napközis terem jár. Legyen az az iskola több emeletes, sok tantermes, sok száz gyerek számára épült, akkor sem kap társat az egész nap bent diákoskodók — bent evők, bent tanulók — étkező, foglalkozó helyisége. Akik panaszkodnak rá — a Pedagógusok Szakszervezete Szeged városi bizottságának tagjai — azok tanúsíthatják a legjobban, milyen rossz hagyomány, bevett szokás ez; milyen sok gondot okoz diáknak, tanárnak egyaránt! A statisztikák jól mutatják: mind több és több iskoláinkban az egész napra otthont kérő gyerek, az olyan tanuló, aki diákéveinek java részét „odabent" tölti el. Miért csak a zsúfoltságot nap mint nap tapasztaló pedagógusok figyelnek fel erre a jelenségre? Az iskola terveztető-építtető illetékesek miért nem igazíttatják ehhez a szorongató igényhez a terveket? L. A. A legszebb plakátok Odaítélték „az év legszebb plakátja" címeket és díjakat a grafikusművészek tavalyi legsikeresebb alkotásaiért. Az év legjobb politikai plakátját „50 év a Nagy "Október útján" címmel Balogh István komponálta. Papp Gábor műve bizonyült a gazdasági témájú plakáto kategóriájában az első helyre méltónak; a Budapesti Nemzetközi Vásár idegien nyelvű plakátja. „Kánkán" című filmplakátjáért Görög Lajos grafikusművész kapott első díjat a kulturális plakátok csoportjában. S. Végh Katalin készítette a legjobb kereskedelmi és Sándor Margit a legsikeresebb közlekedési balesetelhárítási témájú plakátot. Nívódíjas lemezek A Művelődésügyi Minisztérium az utóbbi három évben kibocsátott kiemelkedően színvonalas hanglemez felvételekben való közreműködésükért nívó-díjban részesítette: Szabolcsi Eencét és Forrai Miklóst a Musica Hungarica című sorozatért; a Tátrai vonósnégyest a Haydn: „Erdődy kvartettek" című hanglemez felvételért; Melis Györgyöt és László Margitot a Rigolettó című operalemezért, Kórody Andrást, Komlóssy Erzsébetet és Ilázy Erzsébetet, Szokolay: „Vérnász" című operájának hanglemez felvételéért; Andor Ilonát a Kodály: „Egynemű kórusművek" című hanglemezért. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat zenei rendezőit és hangmérnökeit is nívódíjjal jutalmazta a Művelődésügyi Minisztérium. VASÁRNAP, 1968. JÜLIUS 14. DÉL-MAGYARORSZÁG 5