Délmagyarország, 1968. július (58. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-21 / 170. szám

eszélt a lemez, forgott körbe, körbe a rögzítő holtpont körüL „Mindenki belekiabálhat a hangszóróba. A kábelt bekötötték a szívekbe, tessék, tessék, van valami újdonsága? Nézze, a hajam hosszú, hónom alatt gitár. Milliós vállalatok nyernek rajtam, csavargókat gyújtok fel rongyként, betontömbök alatt lapuló lényeket vigasztalok, ólombetűkbe börtönzött madarakat próbálok kiszabadítani. Tessék, kiáltsa ki vágyait, elkeseredését. Tessék, hallgatjuk. A csillagokat fényesítsék meg, barátaim, nem bánom. És maguk is káromkodhatnak, ahogy kedvük tartja. Téglákat koppantanak, poharakat emelgetnek, szénport nyelnek. Hát élet ez? Tessék, a szénport nyelje az a dagadt fickó, aki ott ül sátra előtt, hasán a háj kilenc ráncot vet, előtte megterítette a mezőt: szalámi, vaj, ringli, sajt, sonka, kolbász és borok, pálinkák, és egy nő is leng ott valahol, bugyija frissen szárad a sátor főpóznáján, mint egy szép világ lobogója. Ez a pasas nyelje a szénport, vagy az a merev tarkójú ott a kocsiban, aki hideg tekintettel robog és itt gázolt el egy vacak kutyát Látta, hogy akkor kissé elmosolyodott? — kicsit zökkent a kerék. Ez az. Élvezte! Hát ez nyelje a szénpont, esetleg talicskázhat. Ezt is be lehet mondani a hangszóróba, azt is, hogy ott állsz a kirakat előtt és nincs egy vasad sem. Pimaszul tömött a kirakat. Mindent le gyártottál, ami ott csillog, hever, pompázik gőggel és elérhetetlenül. Tessék — a hangszóró a szívekbe van kötve, csak tessék bemondani. Mindenki belekiabálhat a hangszóróba. A szívet nem lehet eltiporni. Miért nem faragnak szobrot a paragrafusról? Hej, szobrászok, elő a márványnyal, vagy az utcakövezetteL Pele a vésőt, bele. Emlékművet a paragrafusnak! Tessék bemondani! Mindenki megérti majd ezt a zseniális szobrot Nem, most jut eszembe, ne legyen kőből, legyen valami plasztikból. Ugyanis szükséges a hajlékonyság. Hiszen maga a paragrafus nemzetközi jele is milyen tekervényesen hajlékony. Mint egy önmagába hajló kígyó. Legyen csak plasztikból. Lépjél a hangszóróhoz és magyarázd meg a paragrafusszobor nagy jelentőségét Valahogy ilyenformán: a rend jelvénye ez, jelzi, hogy mit tehetsz, mekkora vagy, milyen a léc magassága a rúdon. Csak enynylt mondj, megértik. Aztán hasalj le a járdára, és hallgatózz. Dübörög távolról az emberek lépte? S ti ott izmosak és bátrak, akik névjegyekkel ellátott elegáns ajtókat rugdaltok — gondoljátok meg, mi van ott belül. Gyógyszereket kísérleteznek, melyek nem válnak be, tanácskoztak, terveznek, adatokat gyűjtenek. Halott írók bolháit fogdossák. TemeV/ncze András A SZÍVET NEM LEHET ELTIPORNI tőket ásnak ki. Képeken merengenek, szavakat köszörülnek, és sráznúszezer gépírónő veri a gépet sápadtan — ctt magas izélés, gőg és napo"ta egy könyv készül. Rúgjatok csak bele az elegáns ajtókba, hallják meg ott bent az ipsék, méltóságukból felriadva gondoljanak egy pillanatra az emberre, aki terhei emel, gabonát vet, izzadva önti a folyó vasat. De az istenért, mindezt bele a hangszóróba! Mindenki előjöhet bánata odvaiból. Nadrágszabászok, bádogperemezők, csillések, eladók, utcaseprők, leváltott férjek, meddő anyák, vakok, mindenki. Akinek fáj valami. Válogatás nélkül, nincs névsor, rang, ilyesmi nem létezik. Jöhetnek a tömegszállásellenzők, pincelakók, valahova fel nem vettek, a pimaszságoktól elborultak, ott a hangszóró, tessék, minden szív kábele be van kötve. Hiszen tudjátok, hogy a szívet nem lehet eltiporni. Nagy erőmű, nagyobb az atomhatalmakénál. Ez az erőmű termeli a szerelmet, a kitartást, a jóságot, a bátorságot, a gyűlöletet, a becstelenségek egymilliárdnyi válfaját. Mindenre képes. Mindent feltalál és mindent lerombol. Bízzatok hát a szívben, mindég élt a szív, most ne élne? Hé, ezredesek és tábornokok! Semmi háborút, elégedjetek meg békebeli kitüntetésekkel. Miniszterek ne ragaszkodjatok a tárcáitokhoz, hátha az üres. Bírák, mikor véditek meg a törvényt? írók, sohase hallgassatok másra. Igazgatók, legyetek egyszer hat napig hivatalsegédek. Fecsegő autóbuszutasok, ml lenne, ha egyszer szelíden néznétek egymásra és nem cipelnétek annyiféle szajrét? Versenyzők és díjatnyerők, ti a veszteségben ne roppanjatok össze, nem dőlt össze semmi — hiszen csak játék volt. És ti, szomszédok, áldott emberek, ne öntsétek le mocskos vödörrel az alattatok lakót Hiszen nektek mindnyájatoknak szive van, ha penészes is, ha bazaltból is van, ha csak akkora mint a tű feje —, de szív, ettől rángatóztok, vezényeltek, —, nos hát, itt az alkalom bemondani őszintén a hangszóróba, mit szóltok a dolgokhoz? Meztelenül lépjelek elő, ruha, fegyver, igazolvány, protekció nélkül. Anya nélkül. Szerető nélkül. Lássák az emberek — kik vagytok va'ójában. ök megmérnek majd és ha jól üt ki a dolog — megszeretnek — és nincs semmi baj. Te használjatok a hangszórót — a ti szíveteket nem lehet eltiporni." A mikrobarázdás lemez hirtelen lejárt, az általános ricsajban egy bajuszos makróbiológus poharát ingatva kacsintott a lányra és éles hangja váratlannak hatott: Három fehér kecske legelt a dombon... A tükörben ormány ingott, két lyukkal, az ormány ezt röfögte valahol a gallér és a lyukak között: — Mindent elismerek, de mindent. Hirtelen eltűnt a tükör híg fényében loccsanó arcok vergődtek, szájak nyíltak, a ricsaj az üveglap mögött zajlott. A lemezkezelő körülnézett. — Mit szólsz? — kérdezte a semmibe. Könyököket érzett sovány bordáiba döfolödni, vaiaki ráténfergeti iábáta. Hülyén bámult maga elé, azt hitte fellázítja a világot, ha lejátssza ezt a nagyszerű kiáltványt Prof. apu csináltatta egy londoni cégnél, farzsebében vitte magával a szövegét Kábán nézett körül. Hát nem értik a barmok? Mi van itt?! Valaki sikított, de ez nem volt most lényeges. Rádió nyekergett, ugrált, sípolva ugiált előre az űrben, s megállt egy számnál. Táncoltak. A bajuszos kiitta ginjét. Ezek a barátai a lázadók, a matéria fsták, az idealisták, a vallást kívánók, a vallást utálok, munkái akarók, és tagadók, öregeket leköpök, szegény hülyék, itt a kiáltvány! Jó lenne leugrani az udvarra. Négy eme'etról az ember remélhetően alaposan odakeSipos Áron HALOTT ANYÁM Kezeimet megmostam a szélben, arcomat a Nap tisztította meg, hogy estére, mire hazaértem téged gyermekként öleljelek. Szárazon és hófehéren hordozlak magamban, mint terhüket a lövedékek, álmomban élsz és foszló karácsonyokban akár a gyermekévek. amik most érnek meg bennem, mint Naptól, Szelektől független virág. nódik A hülyék, megérdemelnék. Könny szökött szemébe. Felkapta a kis hajlékony korongot — milyen könnyű, nem érződik rajta a soktonnányi súly, amit a barázdák rejlenek — kissé el- j torzult arccal meredt a hangzavarba, aztán közéjük dobta. A lemez úszott, majd kecsesen íelrepüit, mint egy kávébarna sirály, a falra tapadt, s lassan lecsúszott a könyvszekrény mögé. — öregem — mondta valaki, s csuklott — hallottam. Minden szót értettem. Általános lázadás. Ovcskétól vörös Benditig. Berlintől Ankaráig. Nincs vizsga, nincs tankönyv, órarend, minek az? Házfalak se kellenek, konszernek, producerek, nagy menők. filmcsillagok és atombombák, törvények és papok, bőrkötéses könyvek, Kiszemelt Leendő Vezetők Egyeteme, anyakönyvvezető, profit, ha akarok meztelenül sétálok végig a körúton, öregem, jó volt az a szöveg. Ilyen a rohadt nyugat. Pontosan. Egy másik pasas félretolta és belebámult arcába. Érezte a bűzös fogszagot, látta a sovány, pattanásos arcot, két mákszemnyi híg csatornavíz cseppet szemöldöke alatt — hátrált. Az alak így beszélt: — Hol van a dugóhúzó? Szundizik nálam tartalékban egy üveg szilva. Jöjjön, meghúzzuk a konyhában. — Nem volt dugóhúzója, az ipse csalódottan visszalépett a ködbe, s ő hirtelen elhatározta, hogy hazamegy. Elfelejtette, hogy otthon van — lement a kapuhoz, majd újra felment — Eltévedtem, gondolta. Alit a függőfolyosón, hallgatta a kiszüremlő ricsajt, elolvasta a réznévjegyet a bordó ajtón. Dr. Dusnoki László. Érdekes. öt is pontosan így hívják. De nem doktor. Majd jövőre, s akkor az Egyesült Vegyiműveknél lesz. Kiemelt pozícióban. Haja arcába esett, vékony nyakkendője akasztásra emlékeztetően, girhesen és szabadon lógott torka alatt máris imbolygott. Hülyeség volt az a lemez. Félreérthetik. Pedig olyan szöveg, mely felöleli mindazt, arrti foglalkoztatja az ifjúságot. Ügy van, felöleli. Felöleli. Benne van egy remek szó. — öl. Ez az. öl. Lecsúszott a korlát mellé, lent a beton udvar rejtelmes feketeségbe merült. Horkolt, de ezt a vonyító, szörcsögő hangzavart elnyelte a bérház hallgatása, melyben munkájukban elíáradt csillések, mérnökök, gépírók, muzeológusok, tanárok, halászok, reménytelenek és reménykedők aludtak, gyűjtötték az erőt a holnapi napra. földalatti szellem, szüntelen, s anélkül, hogy akár egy csöppet is kifaradt volna. Elmúlt egy óra, kettő, három... Már régen le kellett volna feküdnünk aludni, de ő még mindig fújt, tombolt a ház alatt, s mi már kezdtünk idegeskedni. Ekkor végre elhívtuk Ljonykát, a falu cipészének fiát. Ljonyka híres volt faiuszerte rettenthetetlen. bátorságáról és talpraesettségéről. Rábíztuk, csalja ki valahogy a macskat a ház alól. Ljonya vett egy selyem horogzsineget és rácsomózta egy napközben fogott hal farkára, majd behajította a búvólyukon. A fújásnak hirtelen végeszakadt. Rágcsálást, szilaj ropogtatást hallottunk — a kandúr megragadta fogaival a hal fejét. Ráharapott halálos harapassal. Ljonyka pedig lassan elkezdte húzni a zsineget kifelé. Csóró eltökélten szegült szembe, de Ljonyka erősebb volt, no meg a macska semmi áron nem akarta elereszteni az ízletes ajándék-zsákmányt. Egy perc múlva a nyílás száján megjelent a macska íéje a fogai közé szorított hallal. Ljonyka elkapta Csórót, s felemelte a földről. Először vettük szemügyre, amúgy istenigazából. A kandúr lehunyta szemeit, füleit feszesen koponyájához szorította, s farkát mindenesetre behúzta maga alá. A rablások ellenére, bizony .véznának tűnt ez a tűzvörös, sárgafoltos csavargó. Ruvim hosszasan nézegette, majd némi töprengés után megkérdezte: — No és — most mi legyen vele? — Verjük meg — mondtam én. — Nem használ — felete Ljonyka. Már „gyermekkora" óta ilyen a „jelleme". Inkább adjatok neki enni egyszer rendesen. A macska várt, lehunyt szemmel. Megfogadtuk a tanácsot, bevonszoltuk Csórót a kamrába és pompásan megvacsoráltattuk; adtunk neki disznósült-pecsenyét, sügérkocsonvát, túróslepényt és tejfelt. A macska több mint egy óráig falatozott. Annyira jóllakott, hogy ingadozva jött ki a kamrából, leheveredett a küszöbre. Pimasz tekintettel nézegetett bennünket. Megmosakodott, majd sokáig prüszkölt, azán mereven feltartott fejjel hengergőzni kezidett. Ez biztosan annyit jelent, hogy meg van elégedve — gondoltuk. De már féltünk is, hogy ledörzsöli a szőrt a tarkójáról, Aztán a határa penderült, elkapta a farkát és harapdálni kezdte: köpött egyet, a kemencéhez vonult, elnyúlt rajta és békés horkolásba fogott. Azóta már hozzánk szokott, együtt lakott velünk — és nem is fosztogatott többé. Sőt, már másnap reggel páratlan és nemes cselekedetet hajtott végre. A tyúkok felmásztak a kerti asztalra és nagy tolakodás, karattyolás közepette nekiláttak szedegetni egy tányér pohánkakásából. A macska a méltatlankodástól remegve hozzá, juk lopakodott és az asztalon termett. A tyúkok kétségbeesetten leröppentek. Feldör.tötték a tejesköcsögöt és tollaikat hullajtva, kiinaltak a kertből. Elől, sűrű csuklósok között, egy ostoba, hosszúlábú kakas szedte a lábát. A kandúr utánavetette magát. Csak úgy repült a kakasról a toll meg a pihe. És bensejében minden ütésre valami puffant, kongott — mintha a macska gumikarddal csapdosta volna. A kakas ezután révetegen feküdt egy darabig, szemeit forgatta és halkan nyögdécselt. Leöntöttük hidegvízzel — erre felocsúdott. Ettől fogva a szárnyasok sem mertek rossz fát tenni a tűzre. Meglátják a kandúrt és máris kotkodácsolva, lökdösődve iszkolnak. A kandúr pedig úgy jár-kel a házban és a kertben föl s alá, mintha a gazda, de legalább is felvigyázó volna. Vagy éjjeliőr. Fejét a lábunkhoz dörzsöli. Vigyázni kell vele, mert szőrcsomókat hagy az ember nadrágszárán. Fordította: Raáh György AZ „OLVASO NÉPÉRT" írta: Darvas József Az írószövetség, az „Ünnepi Könyvhét" alkalmával hirdette meg az „Olvasó népért" mozgalmat. Meghirdetése valójában csak az előkészítés megkezdését jelentette. Előre mondottuk: nem valami rövid kampányról van szó, hanem az egész társadalmat átfogó, évekre, esetleg évtizedekre szóló mozgalomról. Ezt pedig nem lehet rögtönözni, ennek tevékenységét körültekintően meg kell tervezni. A mozgalom meghirdetése: toborzó akart lenni. Azt ugyanis tudtuk a gondolat megszületése óta, hogy az „Olvasó népért" mozgalom csak akkor lehet eredményes, ha csatlakoznak hozzá mindazok a szervezetek, intézmények, amelyeknek egyébként is a tevékenységi körébe tartozik, va«y kellene hogy tartozzék az olvasás megszerettetése, a könyv elterjesztése, propagandája. Nem valamiféle vadonatúj, soha nem volt dolgot akartunk mi kitalálni. Azt akartuk — s azt akarjuk —, hogy az eddig folyt munka tervszerűen összehangoltassék, s így erősítse, hatványozza egymást; hogy az eddigi formákat, módszereket, minden területen, felülvizsgáljuk, jó vonásaikat megerősítsük, az alkalmatlanokat elvessük s újakat alakítsunk ki; hogy az eddigiek mellé új erőket vonjunk be a nevelő, népszerűsítő munkába. Nos, a toborzás, — eddig legalábbis, — jól sikerült. A mozgalom meghirdetése jó visszhangra talált. Részt kért benne, mór eddig is, a Hazafias Népfront, a KISZ, a könyvtári szervezet, a TIT. a rádió, a televízió, a sajtó, a könyvkiadók, a könyvterjesztő vállalatok, a SZOT, a SZÖVOSZ; szinte mindenki, akire számítottunk. Most az a fontos, hogy a kezdeti lelkesedés le ne lohadjon: tartalmas tervek készüljenek s azok, szívós munkával, meg is valósuljanak. Egy komoly szépséghibája van az. eddigi jelentkezéseknek. Illetve: ez több is, mint szépséghiba; súlyos hiányosság. Mégpedig az, hogy nem, vagy alig mozdultak meg azok a szervek, amelyekre az iskolai irodalomoktatás ügye tartozik. Pedig azt is hangoztattuk, a legelső perctől, hogy a mozgalom igazi és tartós sikert csak akkor érhet el, ha szerves része lesz az iskolai irodalomoktatás is; illetve mindaz, amit az iskola, az olvasás, az irodalom megszerettetéséért tenni tud. így mondottuk: a mozgalom egyik fő alakja az irodalom-tanár kell, hogy legyen. S ez természetes is, — hiszen ő neveli a jövő olvasóit... Igaz, egy percig se tagadtuk, hogy irodalomoktatásunknak sok fogyatékosságát érezzük, s a legelső feladat éppen ezek felderítése és megszüntetése lenne. Én magam, e Vonatkozásban. ..pedagógiai forradalmat" sürgettem. Talan a sommás bírálat lett volna sértő, ezért a tartózkodás? Nem tudom Mindenesetre: reméljük, hogy a tartózkodás feloldódik, s őszre, amikor a mozgalom valójában megindul, felzárkózik a „pedagógiai front" is .. A mozgalomhoz eddig csatlakozott szervezetek, intézmények vezetőitől, felelős megbízottaiktól mi legelsőként azt kértük: dolgozzák ki annak a tervét, hogy ők hogyan, milyen formában, s milyen tevékenységgel akarnak résztvenni az „Olvasó népért" mozgalom munkájában? Tulajdonképpen ez a próbája a szándékuk komolyságának. Nos, e tervek sorra beérkeznek. Az tükröződik belőlük. — szinte kivétel nélkül mindegyikből —, hogy akik elkészítették, komolyan veszik a mozgalmat, értik és helyeslik nemcsak a célját, de a jellegét is. Különösen azt, hogy nem látványos parádét akarunk, hanem szívós, tartalmas és maradandó eredményeket hozó munkát. A legtöbb terv éppen ezért a reális helyzetkép felrajzolását tartja a legsürgősebbnek: a lehető legalaposabb, amennyire lehetséges, tudományos módszerekkel felderíteni azt, hogy mi is történt eddig és főleg hol tartunk ma, a rendszeres olvasás (és a könyvvásárlás) elterjedésében? S ez csakugyan nagyon fontos. Bizonyos. — úgynevezett reprezentatív — felmérések már eddig is történtek. A legfontosabb adatok, amelyeket ma ismerünk, s amelyek részben inspirálták is az „Olvasó népért" mozgalom elindítását, ezekből váltak világossá. Például az, hogy az ország felnőtt lakosságának csak alig több mint 25 százaléka olvas rendszeresen; hogy a legjobb az arány az értelmiségnél s a legrosszabb a parasztságnál; hogy az iskolai végzettséggel arányosan női az olvasottság; hogy a legjobb olvasók a legidősebb iskoláskorú gyerekek, — és az iskola befejezése után, általában zuhanásszerűen csökken az olvasás . .. A másik dolog, ami kiderül ezekből az előzetes tervekből — s ez is jó —, hogy a készítőik kerülni látszanak minden olyan formát, ami a kampányokat jellemzi. Nem akarnak látványos versenyeket, nem tűznek ki rohammal elérhető célokat, nem akarnak kidolgozni évekre, vagy éppen hónapokra bontott százalékos terveket, amelyeket lehetőleg még túl is kell teljesíteni. Leginkább talán még a KISZ-nél érezhető valamilyen hajlam, a különböző versenyformákra, — de én remélem, hogy a végén ők is elkerülnek mindent ami formális Adatokkal, számokkal, -ha kell százalékokkal, persze, a mi mozgalmunknak is szükséges operálni. Végeredményben: a mai helyzet jellemzésénél is használunk ilyeneket. De ne a számok hajszolása legyen a döntő, hanem a tartalom, ami a számok mögött van. A statisztikákkal sokmindent ki lehet mutatni-. — a beiratkozott könyvtári olvasók számát például egy „ügyes" könyvtáros viszonylag hamar fel tudja tornászni. Ám csakugyan olvasnak-e ezek az „olvasók"? Es mennvit olvasnak? Mit olvasnak? Fejlődik-e az ízlésük? Van-e maradandó, embert-formáló hatása a könyveknek? Nem véletlenül emiitettem az imént a könyvtárakat. A mozgalomban minden résztvevő szervnek, szervezetnek, intézménynek, személynek egyforma fontosságú a munkája; a részfeladatoknak, mint fogaskerekeknek kell egymásba kapcsolódni De e „fogaskerék-rendszerben" szinte a vezérlő szerepet játszhatják a könyvtárak, a könyvtárosok. Az egész népművelési hálózatnak, s a sok üj problémával küzdő nepmuvelesi munkának ma a könwtarak a legszilárdabb bázisai. Ezt figyelembe keli venni az .Olvasó népért" mozgalomnak is. A nyári hónapokat az előzetes tervek egyeztető sére, összehangolására használjuk és ősszel átgondol! szeleskörű programmal állunk majd az ország közvé leménye elé. És kérjük mindenki részvételét segítséget, akinek álma a művelt, olvasó nép! #