Délmagyarország, 1968. május (58. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-05 / 104. szám

Indul a Szeged-expressz Több vonatpár Szeged—Szabadka között Május 26: új MÁV menetrend Május 26-án lép életbe a alatt érkezik végállomásához, natok átszállás nélkül köz­MAV új menetrendje, amely tehát 9 óra 47 perckor lesz vetlen szerelvénnyel közle­mélyfoSomban hA várht Szegeden" Ütközben csak kednek Szeged és Szabadka dr. Susla Kecskeméten áll meg. Az ország déli és északi között. A tájékoztatóban szereplő me­is sor kerül. Ezekről az utazó kö­zönség a hivatalos menet­rendkönyvből, illetve a vas­útállomásokon kaphat tájé­koztatást. tó változásokról János, a MÁV Szegedi Igaz- „ „„u. gatóságának osztályvezetője ^gyéinek közvetlen kapcso- változásokon k£vül több tájékoztatta szerkesztőségim- atanak megteremtese Mis- netrendi korrekcióra ket. Elmondotta többek kö- ^olc—Szeged között korsze­zött, hogy Budapest-Szeged rű távvezérelhető irány­között valamennyi távolsági valtó szerelvénnyel Nyíregy­gyors- és személyvonatnál haza—Debrecen—Szolnok— megszüntetik az eddig hasz- Cegléd érintésével egy új nált hagyományos gőzmoz- motoros gyorsvonatot he­dony vontatást, s helyettük feznek forgalomba. A vonat korszerű nagy- és kisteljesít- Miskolcról 4 óra 56 perckor ményű Diesel-mozdonyokat indul és Szegedre 10 óra 44 állítanak be. Ezzel a gyors- Perckor érkezik. Ellenirány­vonatok menetidőtartama 15 ban Szegedről 16 óra 42 —21 perccel, a személyvona- perckor indul, és 22 óra 33 toké közel 30 perccel lesz perckor érkezik Miskolcra, rövidebb. A magyar—jugoszláv ha­A Budapestről a jelenlegi tárforgalomba várható nyá­menetrendben 7,45 perckor ri nagyobb utasforgalom mi­induló gyorvonat és ellenvo- att Szeged—Szabadka között nata a kora esti órákban 100 perces menetidőtartam­Szeged-expressz elnevezéssel mai három új motoros­ugyancsak rövidített menet- vonatpárt helyeznek forga­időtartammal és reprezenta- lomba. Szegedről a vonatok tív szerelvénnyel közlekedik. 5 óra 50, 11 óra 25, és 19 óra Az új menetrend szerint 20 perckor, Szabadkáról 7 Budapestről a vonat 7 óra óra 52, 12 óra 01, és 16 óra 15 perckor indul és 152 pere 55 perckor indulnak. A vo­Épül a BNV E héten a munkások újabb százai kapcsolódtak be a vásárváros építkezései­be, s a BNV-n dolgozók szá­ma a hét végén elérte a 4500-at. Több szakembercso­port érkezett külföldről is, megkezdődött a munka az angol, az ausztráliai, s a jugoszláv, a lengyel és a koreai pavilonban. A szíriai kiállítók részére új ideigle­nes pavilont állítanak fel, a 27-es pavilonban pedig meg­kezdődött a Siemens-cég nagyméretű automata szá­mológépének a szerelése. Importmeg takarítás — hogyan? Balassa János, a MÉH kesítése. Tavaly a vállalat (Melléktermék és Hulladék- 2,2 milliárd forint értékű hasznosítási Tröszt) vezér- különböző anyagot, köztük igazgatója a Magyar Sajtó 240 ezer tonna vashulladé­házában szombaton megtar- kot, 14 ezer tonna színesfő­tott sajtótájékoztatón elmon- met, 66 ezer tonna papírt és dotta, hogy hazánkban 17 évvel ezelőtt kezdődött meg a hasznos hulladékanyagok szervezett gyűjtése és érté­Indokolatlan óvatoskodás Bozsó István, a zákányszé- hullámzó tenyésztői munka már a megtermelés évében ki Május 1. Tsz csoport el- eredménye, mint a vízbe do- el kell fogyasztani. Minden­nöke nem minden indulat bott kő, gyűrűzik egész a képpen csak a rendelkezésre nélkül tolmácsolta nemrég a kereskedelemig, a feldolgozó álló készletekkel lehet jól homoki gazdák panaszát a iparig, a fogyasztóig érezte- vagy rosszul gazdálkodni, tsz-ek és tsz-csoportok terű- ti rossz hatását. Lehet tehát pallérozni a te­leti szövetségének küldött- A gaz(ják azzal érvelnek, riyésztői munkát, jobban ösz­közgyűlésén. Lényegében ezt hogy nincsenek megfelelő át- szeilleszteni a népgazdaság mondta: Nagy nyugtalansá- húzódó takarmánykészletek, igényeivel. Sokkal inkább got keltett a termelők köré- s a hizlalással mindig meg erről van szó, mint arról, ben a Csongrád megyei Ál- kell várni az ősszel beérke- hogy a túltermelés jelei mu­s?e£&2!?»kxfc 26 termést Ér™ek érv ez is' tatkoznának az állathizla­ken például sorra-rendre de erősen vitatható, hi- lásban. Ettől még messze megtagadja a vállalat a gaz- szen semmi sem indokolja, vagyunk, dáktól az éwégi leadásra hogy a takarmányok, zömét Csépi József szóló szarvasmarha- és ser­téshizlalási szerződések meg­kötését. A kérdésre az állatforgal­mj vállalatnál kerestük a fe­leletet. Azt nem sikerült megtudni, hogy kint a terü­leten miként jelentkezett ez a probléma, s miért beszél­nek elbizonytalanodásról. A vállalat vezérigazgatójának álláspontja mindenesetre ez: a húsra igenis szükség van, azonban nagy nehézségeket jelent, hogy a gazdaságok többsége a régi hagyomá­nyokhoz híven csak az év végén szeretné szállítani az áruk zömét, évközben pedig a kisebb részt. Például de­cemberben mintegy 40—45 ezer hízott sertés átvételére van lehetőség a megyében, s erre a kontingensre a szer­ződések már megvannak. De nincs elég hízott állat bizto­sítva a harmadik negyedévre. Az igazgatóság azon van, hogy az újabban kötendő szerző­déseket előre hozzák, ha nem lehet, akkor átvigyék az új esztendő első hónapjaira, amikor újra jelentkezik az „üresjárat". Többé-kevésbé ez a helyzet a szarvasmarha körül is. Persze — amint Ambrus Ferenc igazgatóhe­lyettes elmondotta — fel­tételek nélkül is hajlandók aláírni azokat a szerződése­ket, melyekre csak az év vé­gére „elkészülő"' állatokat kötnek le, s valóban nem ve­hetők át korábban. A vállalat és a termelök között jelentkező élesedő el­lentmondásra érdemes felfi­gyelni. A gazdák részéről in­dokolatlanul nagj' az óvatos­kodás. Jobb nekik, ha hosz­szabb lejáratú szerződést kötnek, mert ha az állat ha­marabb „elkészül", át lehet adni akkor is, ha a szerző­dés későbbi időre szól. De a lejárt idejű szerződések nem teljesítése szigorú következ­ményekkel járhat. A dolog lényege azonban mégsem ez. Közrejátszik az állattenyész­tés jelenlegi elavult rendsze­re. A sertéstenyésztésben például kora tavasszal több­szöröse a szaporulat az őszi, vagy a téli átlagoknak. S a Négyszázezer hallgató a pártoktatásban Befejezéshez közeledik a tanév a marxizmus—leniniz­mus esti egyetemen és a marxizmus—leninizmus esti középfokú Iskolán is, ahol több mint 53 ezren hallgat­ták az előadásokat. A leg­népesebb az idén is az egyetem hároméves általá­nos tagozata volt. Az év so­rán számos művészeti dolgo­zó a hároméves művészeti tagozaton ismerkedett a marxista esztétikával, a dia­lektikus és történelmi ma­terializmussal. A pártoktatás egyéb, szer­vezett formáiban az elmúit év októberében hangzottak el az első előadások, ame­lyeket csaknem 400 ezren hallgattak. A változatos te­matikájú tanfolyamok rész­vevőinek számát egyébként az elmúlt hónapok során még néhány százezerrel nö­velték a kötetlen formában tanulók a különböző elő­adássorozatok spontán ér­deklődői. A hamarosan véget érő pártoktatási évad statiszti­kájából kitűnik, hogy az ok­tatásban résztvevők között megnőtt a párttagok száma. Az arányeltolódás oka, hogy a pártonkívüliek zömét a szakszervezetek vonták be tanfolyamaikra, a korábbi éveknél lényegesen nagyobb részt vállalva a politikai ok­tatásból. Szabadkai és mórahalmi pedagógusok találkozó ja Kétnapos jugoszláv—ma- megbeszélést trtottak, majd gyar pedagógus és ifjúsági délután Szeged nevezetessé­találkozó kezdődött tegnap geivel ismerkedtek. Ma dél­Mórahalmon. A szabadkai előtt a művelődési otthon­Május 25 iskola ez alkalom­mal viszonozta a mórahalmi­ak korábbi látogatását. A Rálkájev Sztyepáh igazgató által vezetett 20 főnyi tan­testületet a mórahalmiak ban Kik tudnak többet a fa­lunkról? címmel játékos ve­télkedőt rendeznek. Délulán kisdobos és úttö­rőavatás, valamint anyák szombaton reggel a magyar na|M ünnepséget rendeznek. határon fogadták. A 30 tagú pionírküldöttség ma, vasár­nap reggel érkezik. A pajtá­sokat a szülők és a gyerekek saját otthonukban látják vendégül. Tegnap a szabadkai és mó­rahalmi pedagógusok az óra­látogatások után szaktanári Vacsora után, hangulatos tá­bortűz mellett magyar, orosz, kubai énekekkel búcsúztat­ják a mórahalmiak a jugo­szláv vendégeket. 20 ezer tonna textilhulladé­kot juttatott vissza az ipar vérkeringésébe. Az össze­gyűjtött anyagok értéke vi­lágpiaci áron számítva 25 millió dollár, vagyis a hul­ladék felhasználásával ilyen nagyösszegű import takarít­ható meg. A különböző hulladék­anyagok 30—50 százaléka a lakóterületekről gyűlik ösz­sze. A május 6-án kezdődő és június 29-ig tartó vas­gyűjtő heteken ismét nagy mértékben számítanak a la­kosság, főleg a fiatalok, diá­kok segítségére. A MÉH úgy számítja, hogy a kam­pány segítségével 15 000— 20 000 tonnával több hulla­dékvasat juttathatnak a ko­hóknak, ami 600 000— 700 000 dollár megtakarítást jelenthet. A vasgyűjtő heteket tárgy­nyeremény sorsolással kötik egybe. Minden 10 kiló vas­hulladékért az ellenértéken felül ajándék sorsjegyet ad­nak: a nyilvános nyeremény sorsolást július 28-án ren­dezik meg. A főnyeremény Skoda 1000 MB személygép­kocsi, ezen kívül számos ér­tékes nyereménytárgyai, köztük 10 000 forintos vásár­lási utalványokat, Delta Lux tv készülékeket, külföldi IBUSZ utazásokat sorsolnak ki. Forgalom ruházatból Az ipar és a kereskedelem kapcsolatáról, a nyári ellá­tásról, a ruházati kereskede­lem tevékenységéről tájékoz­tatta az újságírókat szomba­ton a Belkereskedelmi Mi­nisztériumban Laután Fe­renc. a ruházati kereskedel­mi főosztály vezetője. Elmondotta egyebek kö­zött, hogv az év első négy hónapjának ruházati forgal­ma — bár igen szeszélyes, változó volt, egészében az elképzeléseknek megfelelően alakult. Márciusban például a forgalom nem érte e! a tavalyinak 90 százalékát, áp­rilis első két hetében viszont 70 százalékkal meghaladta a múlt évi azonos időszakét. Az áruellátás általában ki­elégítő volt. a ko*szerű, di­vatos cikkek iránti fokozot­tabb keresletet azonban rrvg nem tudják kielégíteni. Az ipar és a kereskedeie a kapcsolata örvendetesen ja­vul. Ma már az ellátás töb.)-j ségét nyújtó mintegy 10) könnyűipari nagyüzem fo.i lyamatosan szállít. vasárnap, 1908. május 5. Budapest — helikopterről Az Erzsébet híd budai hídfője. A háttérben a Lánchíd, az előtérben a Rudas fürdő Budapest körszállc Pillantás a Várra Bozsán Endre felvételei A Váci ú( büszkesége az Árpád híd pesti hídfőjének lakótelepe. I

Next

/
Thumbnails
Contents