Délmagyarország, 1968. április (58. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-25 / 96. szám

Éljen a hősiesen harcoló testvéri vietnami nép / (Az MSZMP Központi Bizottságának május 1-i jelszavaiból) Rugalmasság és makacsság U Thant EN3Z-íőt!tkár megbízottjának, Jarringnak közel-keleti kőrútjait számos, főleg nyugati kommen­tátor úgy értékelte, hogy a misszió kudarcba fulladt Látszatra valóban nem történt előrehaladás a közel-kele­li válságban — pontosabban Izrael nem hajlandó végre­hajtani a Biztonsági Tanács érvényes, múlt év novemberi határozatát, csapatainak a megszállt arab területekről vall visszavonását. Ezért tért vissza Tel Avivból nicosiai állomáshelyére többször is üres kézzel Jarring, ugyan­akkor — az izraeli makacsság ellenére — Kairóban kö­zöltek: állandóan nyitva hagyják az ajtót az ENSZ-dip­lomata előtt. Amíg Izrael álláspontja a júniusi villámhá­ború óta jóformán semmit nem változott — az EAK folyamatosan politikai rugalmasságot tanúsított. Példa erre többek között az a legfrissebb AFP jelentés, mely egy meg nem nevezett egyiptomi hivatalos személyiség nyilatkozatát idézi: „Teljes egészében elfogadjuk az ENSZ határozatát, nem élünk semmiféle fönntartással, más szóval hajlandók vagyunk a szabad hajózást is biztosí­tani a körzet nemzetközi vizein, cserébe aeért, hogy ren­dezzék az ENSZ határozata értelmében a menekültek kérdését is, kártalanítás, vagy visszaköltözés formájában." Az EAK ugyanakkor nyilvánosan kijelenti, hogy tiszte­letben tartja a BT határozatának valamennyi állam in­tegritásáról szóló pontjait. Az EAK magatartása azt mutatja, hogy az egyip­tomi kormány teljes megértést tanúsít az ENSZ-diplomá­cia iránt, keresi a politikai megoldás módozatait és vi­szonzásul azt várja, hogy Izrael jelentse ki, hajlandó tel­jes egészében végrehajtani a Biztonsági Tanács határo­zatait. Ez az egyoldalú igyekezet a válság megoldására mégis csak némi változást jelent a közel-keleti helyzet­ben, tehát az ENSZ kerülő útja — amelyet az izraeli kor­mány kényszerített a világszervezetre azzal, hogy annak határozatát semmibe vette — vagyis Jarring missziója nem járt teljes kudarccal. Ezt a megállapítást igazolja a kairói lapok legújabb bejelentése is, miszerint Jarring rövidesen ismét az EAK­ba látogat A svéd diplomata néhány nappal ezelótt Te­heránban az ott tartózkodó U Thantnak beszámolt ed­digi tevékenységéről és most az ENSZ főtitkára újabb tájékoztatást kért Jarringtól, aki egy másik jelentést is előterjeszt: Jeruzsálem nemzetközi státuszának lehető­segéről. Ami méginkább alátámasztja azt a feltevést hogy némi előrehaladás mutatkozik a válságrendezés irányá­ba, az ENSZ főtitkárságának keddi közlése tükrözi: Iz­rael, Jordánia, az EAK, és Szíria hozzájárult U Thant ja­vaslatához, hogy külön ENSZ-megbízott ellenőrizze az Izrael által megszállt arab területeken az izraeli hatósá­goknak az arab lakossággal szembeni bánásmódját. Nagy érdeklődést keltett U Thant újabb személyes képviselőjének megbízatása, habár mindjárt hozzá kell lenni, hogy ez még csak nagyon csekély ír a Közel-Kelet súlyos, megoldatlan kérdéseire. Mindenesetre most az ENSZ-közgyúlés ülésszakának folytatása idején, amikor a közel-keleti válság ismét napirendre kerül, nem kö­zömbös U Thant kezdeményezése és újabb felszólítása, hogy Izrael hajtsa végre a BT határozatát. Tel Avivnak, az EAK rugalmasságával és az ENSZ lépéseivel számol­nia kell, mert hajlíthatatlan politikájával méginkább a nemzetközi közvélemény elítélését váltja ki. M. T. A lágyszívű merénylő % Fcriburg (MTI) A rendőrség kedd este letartóztatott egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy merényletet ké­szült elkövetni Kiesin­ger kancellár ellen. A rendőrségi jelentés szerint a választási kör­úton levő kancellár munkatársaival a Karls­ruhe—Basel-1 autóútvo­nal egyik csárdájában vacsorázott, amikor a szomszédos asztaltól fel­állt egy ismeretlen férfi és Kiesinger egyik kí­sérőjéhez lépett: „Nem tudom megten­ni" — mondotta és át­adott egy aktatáskát. A táskából egy vadonatúj revolver került elő. A fegyver töltve volt. A férfit, akiről kide­rült, hogy Arthur Buch­lingernek hívják, 29 éves többgyermekes bulldozervezető, őrizet­be vették. Kihallgatása­kor azt mondotta, hogy a kancellár ellen me­rényletet tervezett Egyelőre nincsenek ada­tok arról, hogy politi­kai merénylettervről, egyéni akcióról, vagy pedig a vasárnapi ba­rién württembergi vá­lasztásokkal összefüggő hangulatkeltésről van-e szó. Ausztria vámkedvez­ményeket nyújt Megnyílt az ENSZ közgyűlése A Todor Zsivkov vezette bolgár párt- és kormányküldöttség meg­kezdte tárgyalásait a csehszlovák kormány és párt vezetőivel, Alexan­der Dubcekkel és munkatársaival. A Csehszlovákiában tartózkodó bolgár párt- és kormányküldöttség szerdán Pozsonyba érke­zett, ahol a nap folyamán látogatást tett a Szlovák Nemzeti Tanács elnökségén éL Bolgár—cseh tárgyalások A csehszlovák nemzetgyűlés ülése # New York (AFP, Reu­ter) Az ENSZ-közgyűlés múlt év őszén megkezdődött és december végén elnapolt XXII. ülésszaka szerdán, magyar idő szerint 21.28 órakor Manescu román kül­ügyminiszter elnökletével folytatta munkáját. A tanácskozás napirendjén a nukleáris fegyverek elter­jedésének megakadályozását célzó szerződős, Délnyugat­Afrika kérdése és a közel­keleti probléma szerepel. A megnyitás után a köz­gyűlés felvette Mauritiust a világszervezet tagjainak so­rába. Ezzel a tagállamok száma 124-re emelkedett. Ezután — az afroázsiai or­szágok kérésére — a közgyű­lés elsőbbséget biztosított a délnyugat-afrikai kérdés vi­tájának. Az USA és a VDK kapcsolatban állnak # Bécs (MTI) Ausztria további vámked­vezményeket kfván nyújtani a kelet-európai országoknak — mondotta Mitterer osztrák kereskedelem- és iparügyi miniszter. A miniszter ki­emelte, hogy Ausztria, Finn­ország, Görögország es Iz­land mellett a legkiterjed­tebb kereskedelmi kapcsola­tokat tartja fenn Kelet-Eu­rópával. Ausztria behozatalá­nak 10—12. százaléka szár­mazik Kelet-Európából és exportjának 13—15 százaléka irányul oda. 1956 óta Auszt­ria kelet-európai importja 125, kivitele pedig 166 szá­zalékkal nőtt. de a háború előtti arányokat még így sem érték el. Ausztria a Kelet-Európá­ból behozott áruk jelentős részét — így Magyarország vonatkozásában is — már nem veti alá behozatali kor­látozásoknak — mondotta a miniszter. DEL-MAGYARORSIAG' CSÜTÖRTÖK, 1968. ÁPRILIS 25. # Prága (CTK) Szerdán a prágai vár spa­nyol termében Josef Smrkovsky, a Csehszlovák Nemzetgyűlés elnöke meg­nyitotta a nemzetgyűlés ülésszakát. A kétnapos ta­nácskozás napirendjén a kormány nyilatkozatának megvitatása és az egyes köz­ponti szerveket érintő hatás­köri és szervezeti változá­sokról szóló törvényjavaslat szerepel. Az ülésszak megnyitása után Oldrich Cernik minisz­terelnök előterjesztette a kormány nyilatkozatát. A kormány szükségesnek tartja hangsúlyozni — mon­dotta többek között Cernik —, hogy köztársaságunkban a szocialista társadalom fej­lődéséért ő viseli a felelős­séget a nép előtt. — Űj lehetőségeket kell adni a politikai pártok, a társadalmi szervezetek és a pártonkivüli állampolgárok részvételére a kormányban — fűzte hozzá. — Az új miniszterhelyettesek kineve­zése ennek az elvnek alap­ján történik majd. A kormány elnöke a to­vábbiakban beszélt a Nem­zeti Front tevékenységének fokozásáról, hangsúlyozta, hogy a kormány tudatában van a munkásosztály törté­nelmi jelentőségének. A munkásosztály aktivitásától, öntudatától, munkában ki­fejtett erőfeszítéseitől és po­litikai érettségétől függ az ország további szocialista fejlődése. Cernik hangsúlyozta: a kormány elsőrendű feladatá­nak tekinti, hogy újszerűen rendezze az óllamjogi vi­szonyt az ország két népe között. Mégpedig a szocialis­ta föderáció alapján. A kormány az alkotmány­nak megfelelően teljes mér­tékben tiszteletben tartja a vallás és a meggyőződés sza­badságát. A kormány új törvényben kívánja rendezni a gyüleke­zési jogot, új sajtótörvényt készít elő, javaslatokat szán­dékozik tenni a külföldi uta­zásra jogosító útlevelek ki­adására és a tartós külföldi utazásra vonatkozólag. A kormányprogram ezután hosszasan foglalkozott az ország gazdasági helyzetével, a csehszlovák nép életszín­vonalával és arra a követ­keztetésre jut, hogy biztosí­tani kell az új gazdasági Irá­nyítási rendszer sikeres meg­valósítását. A kormányelnök ezután különböző szociális intézke­déseket jelentett be, példá­ul az alacsony nyugdijak fel­emelését, a szülési szabadság időtartamának és a családi pótléknak a felemelését. — Külpolitikai téren — folytatta Cernik i— a kor­mány alapvető feladatának tekinti a békés viszonyok biztosítását a demokratikus, virágzó szocialista társada­lom fejlődéséhez, valamint az ország önállóságának és biztonságának szavatolását. — A csehszlovák külpoli­tika szilárd alapja á barát­ság és a szoros együttműkö­dés a Szovjetunióval és más szocialista országokkal. Cernik által elmondott kormánynyilatkozat után megkezdődött a vita, amely­nek első felszólalója Alexan­der Dubcek, a CSKP KB el­ső titkára volt. % Washington (Reuter) Johnson elnök kedden es­te a Fehér Házban a külföldi diplomaták tiszteletére ren­dezett fogadáson bejelentet­te, hogy hétfőn és kedden az Egyesült Államok és a Vi­etnami Demokratikus Köz­társaság között érintkezésre került sor. Ez a kontaktus, amelynek célja az előzetes megbeszélések színhelyének megállapítása, valószínűleg szerdán is folytatódott. Nem közölte, hogy a kapcsolat-lé­tesítés milyen szinten és hol történt. Róbert McCloskey, az ame­rikai külügyminisztérium szóvivője szerdán kijelentet­te, hogy az Egyesült Államok és a VDK képviselői „szemé­lyes és közvetlen kapcsolat­ban állnak egymással" La­osz fővárosában, Vientiane­ban. # New York (AFP) U Thant ENSZ-főtitkár szerdán nyilatkozatban ja­vasolta, hogy a VDK és az Egyesült Államok közötti előzetes érintkezés Varsóban vagy Párizsban kezdődjék meg. A főtitkár az ellenséges­kedések szintjének csökken­tésére szólított fel és figyel­meztetett arra, hogy a har­cok fokozódása nem segíti elő az előzetes érintkezés si­kerét U Thant nyilatkoza­tát szóvivője olvasta fel a sajtó képviselőinek. Bugyonnij 85 éves Szemjon Mlhajlovlca Bugyoo­nij, a Szovjetunió marsallja, a polgárháború legendás hőse SS évea. 1918-ban megszervezte az első vörös lovasalakulatokat. 1919-től 1924-lg az I. Vörös Lo­vashadsereg parancsnoka. Jelen­tős szerepe volt Gyenyikln és a lengyel Intervenciós seregek felett aratott győzelmekben. A II. világháború Idején a hon­védelmi miniszter első helyette­se volt. A testvérországok életéből Ango és Csango Mit csinál egy állatidomár, ha nyuga­lomba vonul? Természetesen: idomít to­vább. Ezt tette a kujbisevi Borisz Zarkov ls, olyan médiumokat választott, amelyeket általában nem szokás szelídíteni. A Volga­parti városban így jelent meg — immár hét esztendeje — két távoli vendég: két krokoctil. Ango és Csango eleinte ugyan zokon vette az idomítási kísérleteket, mes­terük felé csapkodtak farkukkal, utána­kaptak a fogaikkal, de ma mindez a múl­té. A két — egyenkint negyven éves — krokodil megszokta a simogatást és a munkát. Rumba kutyával egyszerűbb mu­tatványokra is hajlandók. A Szputnyik cí­mű szovjet lapból vett képeink tanúsága szerint Ango hátán Rumba akár „kézen is állhat", Csango orráról pedig minden különösebb bonyodalom nélkül leemelheti az odatett kockacukrot. Maga a vállalkozó szellemű állatidomár szívesen nyújtja kezét barátságos kóstolóra kedves kroko­diljainak ...

Next

/
Thumbnails
Contents