Délmagyarország, 1968. április (58. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-25 / 96. szám

Segítség Vietnamnak A gyarmati ifjúság napja alkalmából szerdán délután 3 óraá kezdettel ifjúsági nagygyűlést tartottak a sze­gedi textilművekben. A nagygyűlés részvevőit — mintegy ezer fiatalt — Laj­kó Ferenc, a textilművek KISZ-bizottságának titkára köszöntötte, majd Harmatos József, a KISZ Csongrád megyei bizottságának mun­katársa mondott beszédet. Készt vett a demonstráción Nguyen Van Nguyen ha­zánkban tanuló vietnami egyetemista is, akit a fiata­lok virággal ajándékoztak meg. A nagygyűlés végén Laj­kó Ferenc ismertette azok­nak a táviratoknak a szö­vegét, amelyekkel a viet­nami néppel való szolidari­tásukat, illetve az amerikai agresszió elleni tiltakozásukat fejezik ki a nagygyűlés rész­vevői. A textilművek fiatalsága más formában is demonst­rálta szolidaritását: tegnapig összesen 30 tranzisztoros rá­dió árát jutatták el a sza­badságáért harcoló nép kép­viselőinek. Vándor­Szerdán megkezdődött a Minisztertanács és a SZOT vörö6 vándorzászlóinak át­adása, amelyeket múlt évi munkájuk, a jubileumi ver­senyben elért eredményeik alapján kaptak a kitüntetett vállalatok. Április 24 és 30-a Között valamennyi kitünte­tett vállalatnak átnyújtják a vándorzászlőt a kormány é$ a SZOT képviselői. Má­jus elseje előtt veszi át a Minisztertanács vándorzász­laját három kisipari szövet­kezet is. A múlt évben elért ered­ményei alapján a Lenin Ko­hászati Művek is elnyerte a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját (MTI) Poznani vásár A poznani nemzetközi vá­sár előkészületei javában folynak. Nyitás: június 9-én. Kz idén Lengyelországgal együtt 47 ország vesz részt a poznani nemzetközi vá­sáron. Virágerdö az Űj Élet Tsz-ben Esőpótló öntözés — Fodros és cakkos öt és fél holdon — ha- cakkos kelyhű virágból a pi­zánk legnagyobb tulipán- ros, a narancssárga és a li­leg nem sokáig tart a virág­zás. Már a kora reggeli kertjében — a szegedi Üj lásfekete színűek az újdon- órákban teljesen szétnyílnak Élet Termelőszövetkezet köz- ságok. Ezekhez hasonló for- a kelyhek. A termelőszövet­ponti majorja melletti ker- májú a már korábban is is- kezetben most első ízben ke­tészetben 800 ezer virág nyi- mert fantázia tulipán, amely rül sor a kertészet e rész­lik, tarka színpompát köl- több színt egyesít magában, legének öntözésére. A csönözve a tájnak. A szinte A legújabb virágokból faj végeláthatatlan lektálás és a sze­virágkelyhek táblában tanként kétezer darabot kap- leszedése után — ha addig nem lesz csapadék — eső­pótló öntözéshez folyamod egészen különleges fajtákat tak továbbszaporításra. is nevelnek, amelyeknek A közös gazdaság hatal­hagymáit tavaly hozatták mas, szemet gyönyörködtető nak> hogy a továbbszaporí­Hollandiából. Köztük is a tarka tulipánszőnyegét so- .. „ . . „.,„., ... legszebbek a papagáj fajták kan megcsodálják az arra- tesr? varo virághagymak jol érdekes változatai. A papa- járók. A száraz, nyárias idő fejlődjenek, gáj tollazatát utánzó fodros, érezteti hatását, s valószínű- t. b. A pp birodalma Az üzembe csak légfolyo- gyedévenként 3—400 forint len rovarok nem férnek át són át lehet bejutni. Az aj- prémiumot kap. Ez nem sok, rajta, de a sátor szellőzése iz „ - de egy kezdő fiatalembernek megfelelő, tón felirat: toroljuk le a ci- nem ig kevég pőnk talpát! Műanyagból az Boldizsár megcáfolja a hí- - - . /M ajtófélfa. A műhelycsarnok resztelést, azt mondja, hogy /nCftnyi fUSS beton padozatán műanyag a nehezebb a Covemában, ' ' ö& szőnyeg. Az asztalon mű- ZVül^PTulé^: QZ embertől? anyagból készült terítő, az perc töredéke alatt cseleked­ablakon műanyagból készült ni. Produktumunk éppen ak- A brigád tavaly alakult, függöny. kora, mint egy közepes fo- november hetedikén. Válla­nodáé. Egy műszak alatt po- lásuk éppen olyan, mint min­A zsákokban műanyag lipropilénből, a pp-ből 350 den szocialista címért ver­„tarhonya". A fehér színű kilogrammot dolgoznak fel. senyző brigádé. Munka, ta­granulátum szemcsék között Ebbő1 2 ezer darab zsákot nulás, kulturális élet, társa­lehet szőni. Univerzálisnak dalmi munka. Sem több, sem kevesebb. Talán még a fel­ajánlásuk pontjai is hason­lítanak a többiekére. — A hulladék csökkentése és a továbbfeldolgozó üze­meknek jó anyagellátás, jó minőség, körülbelül ezek a mélyzöld golyócskák. Mint bűzában a konkoly. Ezek a szemcsék azonban nem kár­tékonyak, halványzöldre festik a műanyag fóliát. /c/)f)f Vagy pirosra, sárgára, kék­re, feketére, barnára, bor- A gépsor igazán modern, termelési feladataink — dóra „„ Az országban csak két darab mondja a brigád vezetője. ilyen masina létezik. A pp- Mutatja az automatikus Automatika bS1 tefiMát'kötél 65 t oí , neg alapanyagot keszitenek. fokig pontosan irányít. Be­Az újszegedi szövőgyár Co- Ez íól megy a gépen is, mert öntik a granulátumot a ga­vema üzemrésze tágas, vi- erre konstruálták, jó a tech- ratba és aztán a csévékre ke lágos és tiszta. a padozat, a falak, a levegő, tiszta; min­den rendes. Nem emelgetnek nehéz bálákat, nem cipe­kednek. Nézik az automa­tikus gépsort. Aki a felszínt látja, így vélekedhet: sétá nológiája. a színes polieti- Mi íügg itt lén és a monofil gyártás va lamivel nehezebb. — Sok minden — figyel fel a kérdésre Boldizsár. — A Marvis 1 sikere Moszkvában Milyen képzettséggel lehet A £f* ITNZrl^rtfPT „ „„ legjobban „megélni ' a Cove- jj^ ^ -^tg­ló emberek, fehér köpeny- ma üzemben? a brigád ve- vő embereken, ben. zető sorolja, hogy minden- Például? Közelebbről nézve nem így 501 ilIik tudni eSy keveset, _ a technológia önmagá­van. Céltudatos, precíz mun- de ha valaki sokat tud, az se ban nem elég. Állandóan fi­ka folyik ebben az üzemben, baj. Ismerni kell a vegyé- 2yfe'lni> ellenőrizni kell, s ha Jól képzett emberek figye- szetet a gépészetet) a elekt. ®zdksEgEf> p/ian,atok alaít lik a gep működését. Az . ? ., .. . . .... . hatarozm, cselekedni, üzem vezetőjének állítólag rotechmkát 03 a textiltech- so^ig beszélgetünk még három diplomája van._ A nikat. a brj ád másfajta céljairók AkTszS . " ff ^ nn.;yCrzálÍS A társadalmi munkáról is. alatt áll. Három műszakban ismeretekre van szükség — Szeretnék széppé tenni az dolgoznak, s egy műszakban summáz. üzem környékét, de ehhez dff AsnovfmbereVé7kebrikád s mit tudnak ezek az em" nem kapnak segítséget. Va­tagjai is négyen vannak.Ve- berek a termékek útjáról, lami anyagot kellene elszál­zetőjük egy fiatal textil- sorsáról? lítani az ajtó szomszédsá­technikus, Boldizsár Mihály. _ ^„yjt _ mondja Bol- gából. a közös harc, a több­Régebben a cérnázóban volt dizsár , hogy külföldön re való törekvés is valahogy segédművezető. Most műve- kellene eladni, mert ilyen természetes náluk. Nekik is zető a beosztása, havonta feltételekkel vásárolták a jó, de a vállalatnak is az. 1850 forint a fizetése és ne- gépsort A zsákok tudomá- Egyöntetűen vallják, hogy som szerint külföldre kerül- az "1 üzem, az űj szakma, nek. Persze az lenne a jó, ha az áj munkatársak lassan a hazai megrendelőket is ki egy úton haladnak, s ebben tudnánk elégíteni műanyag gyorsít a közös akarat, a termékekből. szocialista címért folyó ver­sengés. A hétköznapok is Kimeríthetetlen érdekesek lesznek, ha úgy rvmicrilficicucff akarják Boldizsárék úgy a termékek skálája érde- akarják. Egyedülálló magyar szabadalom Szerdán a moszkvai ma- azonnal a vasútnál haszná­jyar kereskedelmi kirendelt- latos lyukasztott szalagra ke­ség épületében a Fok-Gyem rülnek. Elektronikus számi­Finommechanikai és Elekt- tógéppel összekapcsolva egy ronikus Műszergyártó Ktsz nagy kiterjedésű vasútháló­es az Elektroimpex kiállítást zatról — az egyes szerelvé­•endezett, amelynek során nyékről, kocsikról, ezek egy villanyvonat-modellen helyzetéről — bármikor átte­bemutatták a magyar hír- kinthető képet nyújt, így a adástechnikai ipar egyik leg- kocsipark kihasználását ujabb korszerű berendezését: maximálissá teheti, a számok leolvasására szol- A magyar szabadalmat je­gáló automatikus számazono- ientg és sehol a világon nem síto berendezést — a Mar- gyártott automatikus szám­vis 1-et. azonosító berendezés felhasz­A mágneses elv alapján nálható bányacsillék adatai­működő berendezés időjárási nak leolvasására, a nagyvá­és látási viszonyoktól, a jár- rosok villamos-, földalatti és mű helyzetétől és irányától helyi érdekű vasút forgal­függetlenül óránkénti 160 ki- mának központi ellenőrzésé­lométeres sebesség mellett is re, a garázsból ki- és bejö­teljes biztonsággal olvassa le vő gépkocsik azonosítására is. a vasúti járművek mágneses A bemutatón nagy szám­kód formájában rögzített is- ban megjelent szovjet szak­mertető jeleit és számait emberek elismeréssel nyilat­A leolvasott információk koztak a látottakról. kes. Mire alkalmas a pp, vagy a polietilén? Kimerít­hetetlen a lehetőség: zsák, szőnyeg, függöny, kötél, zsi­neg, szövet, vászon, női tás­kák, kalapok, nyugágyvá­szon és így tovább. — Még „páncélinget" is gyártanak az itt készített pp-ből. Most forgatják az Egri Csillagok című filmet, s ott a szereplőkön a pán­céling a mi fóliánkból ké­szült. Vannak persze érdekes dolgok is. A Kanadában ho­nos szúnyog igen erőszakos és apró kis állatka. Az egyik külkereskedelmi eladó látta meg az újszegedi üzemben a monofil szúnyoghálót és ajánlotta a kanadai partne­reknek. Kitűnő a kemping­Gazdagh István Miért beszélünk annyit a demokráciáról? A szocialista demokrácia fejlődésének jó és valósá­gos vonásait mutatta föl a népfront kongresszusa. Erőteljesebb előrehaladást sürgetett. Az igény te­hát megvan „fent" is és „lent" is. Miért beszélünk akkor ilyen sokat erről a kérdésről? A demokratizmus további terebélyesedéséhez az igény igen fontos, de ehhez megfelelő feltételek szükségesek. Társadalmi és gazdasági életünkben más és más jegyek, feltételek kívántatnak a demokratizmus továbbfejleszté­séhez. A helyzet kedvező voltát mutatja sok olyan intéz­kedés, amely máris érvényesül. A társadalmi alapok irá­nyításában végrehajtott változás (a reform) egyidejűleg igényelte a felépítmény irányításában végrehajtott (vég­rehajtandó) változást A kettő egyidejű hatása nyújt egész­séges feltételeket a szocialista demokrácia erőteljesebb érvényesüléséhez. Két év leforgásában kibővültek a szakszervezetek jo­gai, különösen érdekvédelmi tekintetben; megalakultak a mezőgazdasági tsz-szövetségek, s ezek lényeges paraszti érdekvédelmet is ellátnak. Kibővült a tanácsok jogköre, önálló tevékenységükhöz kedvezőbbek a körülmények, a centrális előírások mennyisége csökkent A mezőgazdasági termelés, felvásárlás stib. átkerült a gazdasági, kereskedel­mi szervekhez. A párt vezető-irányító tevékenysége nem az operatív, közvetlen munkát jelenti, hanem a különböző szervek­ben, gazdasági egységekben dolgozó kommunisták útián irányit a párt. A gazdasági önállóság törvényesített való­sága közismert Vállalatok, szövetkezetek gyakorlati mű­ködése — a meglevő, most még szükséges központi kö­töttségek ellenére — nem azonos már a múlt évivel sem. Központi párt- és kormányszervek az igények „mel­lé" feltételéket, objektíve jó körülményeket teremtettek, s ezek még csak az első lépések. Most a hangsúly azon van, hogy adottságainkat vérbő tartalommal töltsük meg, s ez már az emberek gondolkodásán, magatartásán, cse­lekvő aktivitásán múlik. A kérdés lényege az: közhasznú munkában és vitákban teljesedjen ki az egészséges társa­dalmi demokrácia, amelyre olyannyira szükségünk van, mint a levegőre. S ok az akadályozó tényező is, bár a mögöttünk levő évti­zedekben ezek közül sokat leküzdöttünk. Korábbi megszokását nehéz elhagyni máról holnapra. Egykor elsőrangú szerepet játszott a központi instrukciók tudo­másulvétele és végrehajtása, s kisebb lehetőség nyílt arra, hogy közösségek szellemi energiája is igénybe vé­tessék... Most. amikor ennek éppen a fordítottjára van szükség, a régihez való ragaszkodás, megszokás gyakran nem is szántszándékosan áll ellent az újnak. Van a meg­szokás mellett még egy jellegzetes vonás, a félelemérzet. Ez sem oldható fel egyik hétről a másikra. Ennek az oka lehet — többek között — egzisztenciális eredetű, közöm­bösség a helyi és az országos ügyek iránt, és lehet tájé­kozatlanságból fakadó bizonytalanság. Azért beszélünk annyit a demokráciáról, hogy a meg­nyílt lehetőségekkel bátrabban éljünk, s ez most raj­tunk múlik. Próbáljuk erőteljesebben eloszlatni a ben­nünk levő visszahúzó szellemi, lelki komplexumokat. Ké­pesek legyünk hinni abban, hogy a demokrácia nem tak­tikai lépése a pártnak és az államnak, hanem létszük­ségletünkből eredő természetes módszer állami és társa­dalmi életünkben. Amíg az emberek megszokják, hogy félelem, hátrányos következmények nélkül lehet vitatkozz ni, véleményt mondani, addig erről a kérdésről igen so­kat kell beszélni. Természetesen a beszéd önmagában nem elegendő, sokkal többet ér a példamutató cselek­vés azok részéről, akik értik, érzik politikánknak e lé­nyeges vonását és képesek alkalmazására is. Bővelkedünk gyakorlati példákban, a társadalmi és közéleti fórumo­kon. De ezek még nem általános érvényűek és nem tö­meges méretűek. A demokrácia fejlődésének egy másik akadályozó tényezője a kispolgáriság. Vagyis az az életérzés és élet­cél, miszerint legfontosabb az, hogy „én jól éljek, meg­legyen mindenem és ennek érdekében dolgozom, ha szük­séges, hallgatok, sőt talpnyaló is leszek, mert nincsen más gondolatom, csak az, hogy a lehető legjobban és a legkényelmesebben éljek". Ezzel a gondolattal és érzés­világgal ikertestvér az úgynevezett „nyugalom". „Minek beszéljek, minek vitázzam, majdcsak eldőlnek a dolgok, kár lármáznom." Ez a nyugalom persze csak látszólagos, kimondatlan véleményeket és ellenvéleményeket takar, s ezáltal válik ártalmassá. Ennek megfogalmazottabb for­mája a közöny. A kispolgáriságnak e tipikus vonása vi­szonylag elég széles körben elterjedt és negatív hatása szinte lépten-nyomon tapasztalható. E vonások motiválják azt, amiért ily gyakran beszé­lünk a szocialista demokrácia fejlesztésének prob­lémáiról. A „lenti" és a „fenti" igény a demokrá­cia fejlesztésére és az objektív feltételek megteremtése kedvező körülményeket hozott létre, s most párt-, állami­és társadalmi szerveinknek bátrabban kell élni minde­nütt a meglevő lehetőségekkel. Természetesen úgy, hogy ez nemzeti fejlődésünk szocialista jellegét erősítse. Nem kampányt kívánunk, hanem természetes, szisztematikus munkát, hogy minél több ember részesévé váljon köz­életünknek, szocialista építésünk kis és nagy kérdéseiben hozott döntéseknek. P. F. Műteremlakások épülnek Szegeden csaknem ötven úgy döntött, hogy a Lenin olyan képzőművész él és dol­gozik, aki megszerette a vá­rost, s véglegesen itt akar letelepedni. A művészeket a városi tanács erejéhez mér­ten korábban is támogatta, egyrészt a kiállítási lehető­ségek biztosításával, másrészt az évenként megismétlődő körút és a Károlyi utca sar­kán felépülő bérházat kép­zőművészeti házzá nyilvá­nítja, ahol öt lakást olyan művészeknek juttat, akiknek lakásuk ugyan van, de mű­termük nincs, s ötöt pedig olyanoknak ad, akik eddig esetleg albérletben laktak. 17 vagon export egy nap alatt A kedvezőre fordult idő­járás érezteti hatását: gyor­san fejlődnek a primőrök, s már megkezdődött a nagy­arányú tavaszi zöldségszál­lítás. Kedden már tizenhét vagon salátát indított útnak a Szövetkezetek Csongrád megyei Értékesítő Központja az NDK-ba. Ez mind szabad­földi áru, amit Deszk, Sző­reg, Tiszasziget és Szentes környékén termeltek. jelentős képvásárlásokkal. A közelmúltban pedig a városi CSÜTÍ*RTÖK' 1968 április 25 sátrak ablakára, a kellemet- tanács végrehajtó bizottsága L DÉL-MAGYARORSZÁG 3

Next

/
Thumbnails
Contents