Délmagyarország, 1968. február (58. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-08 / 32. szám

Határozat a Szövetkezeti Tanácsról VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! magyar szocialista m u n k á $ p á r t l a p j a Ülést tartott a Minisztertanács 58-évfolyiim'szám Ara: 70 fillér Csütörtök, 1968. február 8. A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács szerdán ülést tartott. Tudomásul vette az Országos Szövetkezeti Tanács megalakulásáról szóló tájékoztatót és az alakuló ülésen hozott határoza­tot. A kormány utasította az állami szerveket, hogy tá­mogassák az Országos Szövetkezeti Tanács tevékenységét. A belügy-, az egészségügyi és a külügyminiszter együttes előterjesztésére a kormány rendeletet hozott a nemzetközi egységes kábítószer-egyezmény végrehajtásá­val kapcsolatos feladatok ellátásáról. Az Országos Szövetkezeti A tanácsnak 25 tagja van, Tanács alakuló ülésén hozott megbízatásuk 4 évre szól. A és a Minisztertanács által tu- tanács saját szervezetet nem domásul vett határozat — hoz létre, munkáját a szövet­egyebek között — a követke­zőket tartalmazza: A tanács társadalmi ta­nácskozó testület, amely a szövetkezetek sajátos társa­kezeti szervekre támaszkod­va végzi. Álláspontját javas­latok. illetve ajánlások for­májában alakítja ki. Elő­terjesztéseket tehet a kor­mánynak és más államigaz­dalmi és gazdasági céljaiból gatási szerveknek, eredő szervezeti és működési elvek érvényesítésével és fejlesztésével foglalkozik, s előmozdítja a szövetkezeti demokrácia további szélesí­tését. Az állam gazdaságpoli­A nemzetközi kábítószer­egyezmény végrehajtására vonatkozó kormányrendelet előírja, hogy a kábitószerek tikájának figyelembe vételé- gyártása, forgalomba hozata­la, kivitele és behozatala, illetve használata kizárólag vei rendszeresen értékeli a különféle szövetkezeti szerve­zetek, valamint a szövetkeze­tek és az állami vállalatok gyógyászati és tudományos közötti együttműködés lehe- célra engedélyezhető. A ren­tőségeit és fejlődését Előzete- delet a kábítószerekkel kap­sen véleményt nyilvánít a kormány, illetve a törvény­hozás elé kerülő, átfogó szö­vetkezeti kérdésekben, s jog­csolatos felügyeleti és ellen­őrzési feladatokat, valamint a nemzetközi egyezménye­szabályok meghozatalát kez- ken alapuló kötelezettségek deményezheti. Lehetőséget végrehajtását megosztja a teremt minden olyan kozér- . ,, . . dekű szövetkezeti kérdés Belügyminisztérium es az szabad megvitatására, amely Egészségügyi Minisztérium elvi jelentőségű és a szövet- között: a rendészeti kérdések kezetek több fajtáját is érin- a Belügyminisztérium hatás­ti. Társadalmi úton elősegíti körébe tartoznak, a többi a szövetkezetek nemzetközi tennivaló az Egészségügyi kapcsolatainak koordinálását. Minisztériumra hárul. (MTI) Lcmg Veif amerikai támaszpont elesett Harckocsikkal támadtak a partizánok Szerdára virradóra a dél- ték a rádióösszeköttetést az 4-e között, a felszabadító vietnami szabadságharcosok elszigetelt „végvárral", öt fegyveres erők több mint többórás tüzérségi elökészí- órakor az amerikaiaknak ötvenezer ellenséges katonát Bevezetés egy ujabb támadáshoz Változások a térképen A korábbi évekhez hasonló épült az ország legnagyobb 1975-ig kell befejezni, amely közigazgatási változásokról mesterséges tava. 1967 őszén nek nyomán 120—150 000 ka­ezúttal nem számolhatunk a zsilipek elzárásával meg- tasztrális hold terület válik be, de más jelentősebb új- kezdték a meder feltöltését öntözhetővé. donságokról már számot ad- a környék hegyipatakjainak Az idegenforgalom további hatnak térképeink a múlt vizével és a csapadékvízzel, fellendítését célozzák az esztendőből. 1967 júliusában A tó az épülő Gyöngyösi 1967-ben átadott szállodák, elkészült az M 7-es autóút Hőerőmű hűtővizét tárolja Veszprémben (Hotel Veszp­újabb 12 kilométeres szaka- majd. A hatalmas völgyzá- rém), Körmenden (Hotel Rá­sza. Már Budapesttől Ká- rógát hossza 300 méter, talp- ba), Budapesten (Hotel Bu­polnásnyékig kereszteződé- szélessége 100 méter. A mar- dapest) és Aggteleken sektől és bekötő utaktól kazi tó nyolc és fél millió (Cseppkő Szálló) új szállo­mentes, nyolc és fél méter köbméter víz befogadására dák várják a növekvő szám­széles betonúton haladnak a készült. Teljesen feltöltött ban érkező vendégeket. Balatonhoz igyekező jármű- állapotban a víztükör 300 Jelentős ipari létesítmé­vek. A vasúti közlekedés katasztrális holdnyi területet nyek is felkerültek térképe­meegvorsítása terén jelentős foglal majd el. inkre 1967-ben. Budapesten előrelépést jelentett a Nyír- Folytatódott az 1966 őszén ZTÉ^tL? ^e" eavháza és Záhony közötti kpitt foivószabálvozás gyar ePltesét- üzembe he­villamosított vonalszakasz ^f^tf Ipoly hosszát 52 lyeítók a Dunai Höer6mű üzembe helyezése.. Ezzel ki- Xméterrel me'grövTdm Az°Ndk ból vásáíoReé" alakult az egységes villa- ° gét. Az NDK-bol vásárolt ge­mosvontatás lehetősége Nyu- Vízgazdálkodásunk terv- pekkel megkezdték a vison­„.,, r/.„ <?7ovietunió szerű fejlődését bizonyítja a tai lignitmező fedőkőzetének gat-Európa es a szovjetunio Kiskörei vízlépcs5 és öntö_ iebányászását. Az itt kiter­között is. zőrendszer kivitelezési mun- melt lignitet a Gyöngyösi A Mátra déli lábánál, Mar- kálatainak beindítása. A Hőerőmű üzemeltetéséhez kí­kaz község határában, ki- munkálatok első szakaszát vánják felhasználni. tcs után megrohamozták ?s sikerült ismét rádióösszeköt­elfoglalták az amerikai „kü- cetést teremteni a tábor vé­lönleges erők táborát" Lang dőinek maradványaival. Vei-néi, a demilitarizált öve­zettől 32 kilométerre a laoszi határ közelében. Az ameri­kai parancsnokság közlemé­nye szerint a támadók ki­lenc harckocsit is bevetettek a csatába. Ezúttal először fordult elő, hogy a partiza- A jelentés ekkor arról szólt, nok harckocsi támogatással hogy a partizánok lerombol­támadtak. ták a támaszpont felszíni A Lang Vei tábor az ame- építményeit. A különleges rikaiak Khe Sanh-i támasz- erők visszavonultak és az pont-rendszerének egyik elő- amerikai légierő, valamint a retolt állása volt — Khe Khe Sanh-i támaszpont Sanh-tól kereken 10 kilo- tüzérsége bombákkal és lö­mé ternyire fekszik egy völgy vedékekkel árasztotta el a bejáratánál. A Lang Vei tá- már partizánellenőrzés alatt borban 22 amerikai tanács- álló tábort. Az amerikai ka­adó tartózkodott a dél-viet- tonai vezetők úgy vélik nami kormánycsapatok „kü- hogy a Lang Vei elleni ro­lönleges erőihez" tartozó ham jelenti a bevezetést a négy századával, a védők Khe Sanh elleni régóta várt létszáma tehát mintegy 500 támadáshoz. 15 volt. A támaszpontot az utóbbi hónapokban megerő­sítették. Harcok A szabadságharcosok tá­madása nem sokkal éjfél QíHIMIlllSIII után kezdődött. Három óra- OfligVHUail kor az amerikaiak elvesztet- . .. ... . , A nyugati hírügynökségéi jelentései szerint Saigon bel városában szerdán rövid időre megindult a forgaloir, azonban a kijárási tilalom 17 órakor ismét életbe lé­pett. A külvárosokban ugyanakkor tovább folyik a fegyveres harc. A saigoni hatóságok szerdán reggel „biztonságos" és „nem biz­tonságos" övezetekre osztot­ták a várost. Az AFP leg­frissebb jelentése szei int szerdán délután Saigon bel­városában, a lóversenypá­Ivától nem messze kezdődött heves harc. Hué ('árosában tovább rolytatódott az elkeseredett küzdelem. Az AFP értesülé­se szerint a város fölé ma­gasodó fellegvárat még min­dig a partizánok ellenőrzik. A szabadságharcosok levegő­be röpítették a városon ke­resztül kanyargó Illatok fo­lyójának hídját. Ötvenezer halott és sebesült A dél-vietnami felszaba­dító erők főparancsnokságá­nak február 6-i közleménye szerint, január 29 és február tettek harcképtelenné, és 200 ezer főnyi ellenséges erőt vertek szét. Az ellenség ötvenezer halottja és sebe­sültje közül tízezer amerikai. Ma ülésezik az MSZMP Központi Bizottsága Mára, csütörtökre összehív­ták a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának ülését. A Központi Bizottság időszerű bel- és külpolitikai kérdéseket tár­gyal. Villamosított vasútvoml Autósztráda 4 Ipán létesítmény Közúti határ­átkelőhely A Szálloda jg Vízügy építkezés . víztároló Jó hal, jó eredmény Ritkán fordul elő, hogy telepített mintegy 100 . .iá­február első felében ladikba zsányi halivadék 40 százaié­.„. , „ i - i m- ka elpusztult a víz fertőző­szalljanak a halaszok a Ti- dése ^ Jobban ^^ szán. A folyó szegedi szaka- viszont az élővizek, a Tisza, sza nincs befagyva, csak né- a Maros és a folyókkal ösz­ha ereszkednek alá kisebb szekötött csatornák. Ezekből jégtáblák. Ezeket az ügyes S84 mázsa halat fogtak" halász kikerüli, s jó fogás A vizekből eredő bevétele reményében meríti alá a há- a halászati tsz-nek 1 millió lóját Ifj. Török György ezek- 285 ezer forint Az ered­ben a napokban 12 kilo- ménylista érdekessége, hogy gramm kecsegével, 3 kilón exportra szállítottak 392 ezer felüli márnával és nagyobb forint értékű békát és rá­mennyiségű keszeggel lepte kot- A csárdából származó meg a Kossuth Halászati Tsz jövedelem 4 és fél millió fo­halcsarnokát. rint. A halászok egy mun­kaegységének értéke 1967­ben 72 forint 70 fillér volt, , . „ . . ,, 4 forinttal több, mint 1960­nyári es oszi nagyhalászat , . , ,. ... ... . , ,„ ... ban. A F-'-szati tsz tagjai­utan megfelelő mennyiseget . „ tartalékoltak a könnyebben nak át,; "te tavaly 33 hozzáférhető Búvár-tóban és ezer 760 forint volt. A leg­a tiszai bárkában. Most ér- jobban és legtöbbet dolgozó tékelte a halászati tsz 52 fő- halászok sorából kiemelke­nyi tagságának munkáját, dik ifj Török Gvörgy. aki eredmenyeit. 861 mázsa ha- ' , - 67 lat adtak közfogyasztásra, a Tiszat a Marost jarta egyrészt a halcsarnokból, két fiával együtt. A legtöbb másrészt mint halételt szol- munkaegység az övéké: 1800. ÜáltakroJeí. a ha!ászc.sárdá" Utána következik Pintér An­ban. 1966-hoz viszonyítva ­Hala most is van a Kos­suth Halászati Tsz-nek. A tavalyi esztendő kevesebb íak ,Rózsa „JÓZ3ef NaSV hallal fizetett, mert a Rösz- Istvan és Plnter György, ke alatti Holt-Tisza ágakba L, F. fl tudományok új doktorai Szerdán a Magyar Tudo- bizottság január 10-i ülésén mányos Akadémián Tolnai odaítélte a tudományok dok­Gábor akadémikus, a tudo- lora, illetőleg a kandidátusi mányos minősítő bizottság fokozatot. Ez alkalommal 83 elnöke átnyújtotta az okle­veleket azoknak a tudomá­nyos kutatóknak, akiknek a Tömeggyűlések a Szovjetunióban A Szovjetunióban ezekben a napokban gyárakban, üzemekben, kolhozokban országszerte tömeggyűlések zaj­lanak a vietnami néppel vállalt szolidaritás jegyében. „Vietnam népe győzni fog!" — „Veletek vagyunk vietna­mi testvéreink!" — „Amerikaiak, takarodjatok Vietnam­ból!" — ezek a jelszavai a Moszkvában, Kijevben. Haba­rovszkban, Novoszibirszkben és más városokban lezaj­lott lelkes hangulatú nagygyűléseknek. A gyűlések szónokai hangoztatták: a szovjet em­bereket örömmel és lelkesedéssel töltik el a DNFF-had­sereg katonáinak ragyogó fegyvertényei. A felszólalók nyo­matékosan rámutattak arra, hogy a legutóbbi dél-viet- dalomtudományok és a köz­nami események szemléletesen példázzák az amerikai in­tervenció kudarcát. Hangsúlyozták: a szovjet emberek teljes határozottsággal követelik, hogy az amerikai ag­resszorok távozzanak Dél-Vietnam földiéről Vie+tram népe maga döntsön sorsáról íMfTl tudós vette át oklevelét, nyolcan a tudományok dok­torai, 75-en kandidátusok. A tudományok doktorai között van Szabó Kálmán, a Marx Károly Közgazdaságtudomá­nyi Egyetem rektora, aki az új gazdasági mechanizmus problémakörének szentelt értekezésével nyerte el a közgazdaságtudományok dok­tora címet. A magyar tudományos mi­nősítést újonnan elnyert tu­dósok között a legtöbb kandidátust, szám szerint 19-et, a kémiai tudományok művelői között találjuk. Utánuk sorrendben a mező­gazdasági tudományok mű­velői következnek 16, a mű­szaki tudományok 8, az iro­gazdaságtudományok hét-hét, a biológiai és a filozófiai tu­dományok hat-hat kandidá­tussal. \ 4

Next

/
Thumbnails
Contents