Délmagyarország, 1968. február (58. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-22 / 44. szám
Száz gép y#z@tés és rutin készül Lipcsébe Berlini kereskedelmi kirendeltségünk vezetője, Tóth László kereskedelmi tanácsos szerdán tájékoztatta a német lapok munkatársait a magyar ipar részvételéről a lipcsei tavaszi vásáron. Elmondotta, hogy az idén több olyan masvar vállalat is jelentkezik Lipcsében, amelyik eddig még nem szerepelt ezen a vásáron. Száz új gépünket Lipcsében mutatják be először külföldi szakembereknek. A sajtótájékoztató után a Hungarofruct Vállalat kóstolót adott mirelite konvhakészítményeiből. Szakemberek véleménye szerint a magyar készételek nagy sikert aratnának az NDK háziasszonyainak körében, sőt a közeli nyugat-berlini piacon is. Több fa az Alföldön Földes László mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes szerdán a MÉMben tájékoztatta a sajtó képviselőit az állami erdőgazdaságok és az elsődleges faipar helyzetéről. Elmondotta többek között, hogy hazánkban az utóbbi húsz év alatt kereken .100 ezer hektár új erdőt, telepítettek, s így az ország erdőterületi aránya az 1 946. évi 12.1 százalékról 15,6 százalékra nőtt. Az erdősítés kívánatos felső határa 20 százalék, tehát a következő években tovább fásitanak. Ennek jegyében rendezik meg március 10. és április 10. között az idei fásítási hónapot is. Különösen az Alföld fásításában kívánnak nagyobb előrehaladást elérni. Az erdőgazdaságok 14.8 millió forintos túlteljesítéssel zárták az 1986—67-es gazdasági évet. Az erdőgazdaságok és a szakvállalatok együttes vállalatai eredménye 196.1 millió forint nyereség. Ebből a nyereségrészesedés összege 16,4 millió forint A kifizethető nyereségrészesedés 9 millió forint körül alakul. A rutin nem megvetendő tulajdonság, hiszen feltételezi az ember gyakorlatát bizonyos területen, bőt beidegzettséget, könnyedséget, gyorsaságot jelent mindennaposnak számító feladatok megoldásában. Azt mondják bizonyos dolgokra: rutinmunka, kirázza a klsujjából, hiszen öt-tíz-tizenót éves praxisa van benne. Eddig stimmel is a dolog, de mégis érdemes melyebben elgondolkodni ezen a rutinon és a mai követelményeken. Elegendő-e manapság a rutin? Szükség van rá. ezután i.s hasznot jelent annak megléte akármilyen szintű vezetőnél. Minden beosztásban előnyös a tapasztalat. Mint mondani szokták: a gyakorlat teszi mesterré az embert. A vezetésre is érvényes e tétel. Csak az a kérdés, milyen közegben tettünk szert erre a rutinra. Igen nagy gyakorlatot szereztünk a merev tervmutatós rendszerben, amikor másokra lehetett hárítani a döntés felelőssegét de a következményeket is. A tervszerű gazdálkodás, a központi tervezés ettől függetlenül elengedhetetlen, különösen az a mi társadalmi rendszerünkben. Más kérdés, hogy milyen módszerekkel kényszerítjük valóra a tervekben meghatározott feladatokat. Lehet így is, s lehet úgy is. Ügy vélem, nem lehet vita tárgya annak a rutinnak az elvetése, amelyet a mutatók teljesítése közben szereztek a vezetők. Csak merev számokat tapasztaltak, nem pedig gazdasági tényezőket. E tekintetben sokan óriási rutint szereztek: a számok bűvöletében csakis arra törekedtek. hogy a százalékkal ne legyen probléma. Inkább aláterveztek a valóságos kapacitásnak, de kijött a 101 százalék. Eközben persze nem tudták, nem is tudhatták, hogy valós igényeket elégítettek-e ki, vagy sem. Számos példát lehetne most felemlíteni, amikor a szövevény olyanná vált, hogy az isten se tudta volna megtalálni azt a személyt, akinek a számlájára lehetett írni bármit is. A legnagyobb rutint talán abban szerezték az emberek, hogy hogyan lehet a felelősség és az önállóság vállalása alól kibújni. Igaz, hogy aki szeretett volna stílust váltani, az sem nagyon tehette, hiszen őt is csak ilyenformán faggatták: hogy állunk a tervékkel? A válasz nem is lehetett más: hozzuk, bármiképpen, de hozzuk. S abba a bármiképpenbe sok minden belefért, néha még a gazdasógtalansag is. Ez a rutin, az ilyen beidegzettség ma már nem vezethet eredményre. Főleg a beidegzettséget kell néhány területen megvizsgálni. Sokan rangsorolni szokták a vezetők iránti követelményeket. De ezeket nehéz sorbaallítani, mivel egyik követelmény a másik nélkül nem is tud megfelelő hatást biztosítani. A szakismeret például nagyon fontos egy vezetőnél. De milyen legyen a szakismeret? Mindenre kiterjedő, aprólékos, vagv csak a főbb vonalakat is elegendő ismerni? Már így sem lehet kategorizálni. Szakismeretre van szükség — s ahány terület, annyiféle variációban, annyiféle mélységben. A felelősség ugyancsak lényeges követelmény. Ezzel kapcsolatban eddig is volt mérce, de aki vállalta, legfeljebb az árnyas oldalt élvezte, a naposat már kevésbé. A felelősséggel együttjáró tulajdonság a bátorság, a kockázatvállalás. Az új gazdasági mechanizmusban erre a két utóbbira igen nagy szükség van. T ermészetesen a kockázatvállalásnál és a bátorságnál nem lehet hazárdírozni. s éppen ezért a vezetőnek csak a megfelelő és megbízható információk után szabad kockáztatnia. Egyébként ez lenne a mondanivaló lényege is: rutinnal nem lehet messzire jutni, csak a mindennapi dolgokat lehet úgy-ahogy megoldani. Előrehaladni ezentúl csakis a gazdasági tényezők szüntelen figyelembevételével lehetséges. A gazdasági tényezők viszont behálózzák az egész vállalatot, bevonják áramkörükbe a vállalat minden vezetőjét, minden dolgozóját. Ezért is helyes, ha a felsőbb gyári vezetés megfelelő jogkört és hatáskört biztosit az alsóbb területek vezetőinek. A dönteseknél pedig támaszkodik az egész kollektíva véleményére. De úgy, hogy a személvi felelősség ebben a szituációban is tiszta é6 látható legyen. GAZDAGH ISTVAN Cipőszövetei eddig is voltak a Kenderfonó- és Szövőipari Vállalatnak, de csak egyszínűek. vagy vonalas mintázással készült anyagok. Az idei év újdonsága az automata Pieanol-gépen gyártott és hatféle színben kapható kockás cipőszövet. A színváltós gépen jelenleg fekete-fehér, fekete-piros és piros-fehér színben szövik a eipőszöveteket de újabb színekkel is rendelkezésre áll a vállalat A gyári zsűri elé kerülnek ezek a szép újdonságok és a bizottság döntése után elküldik a cipőgyáraknak a mintákat. PP-kötelek az olajmezőri A műanyagból készült termékek tovább hódítanak. Az úgynevezett PP- (polipdopilén) árukat lassan mindenütt megtalálhatjuk. Nemrégiben 'a Kőolaj- és Gázipari Tröszt rendelt PP-ből gyártott kö teleket az olajkutatók részére, a fúrási munkahelyekre. Jelenleg a dunántúli olajmezön próbálják ki a műanyagból készült köteleket AliiYásárokon az üzletekben A vállalat idén is részt vesz a jelentősebb hazai vásárokon és árubemutatókon. Készülnek a Budapesti Nemzetközi Vásárra és a Szegedi Ipari Vásárra és Kiállításra. A BNV-n a tavalyi kiállítási helyet kapták meg. tehát kiállítási területük nem változik. A Szegedi Ipari Vásár területi elosztását még nem ismerik, de szeretnének nagyobb helyet kapni, mint tavaly. Ha ez sikerül, a kiállításra szánt termékek körét is bővítik. Érdekes megállapodást kötöttek a szegedi Lenin körúti szónyegüzlet vezetőivel: ez a bolt „saját kezűleg" válogathat a gyár szőnyegtermékei és újdonságai között, s azt üzletében árusítja. Így kívánnak közelebb kerülni a vásárlókhoz. megismerni igényeiket, kívánságaikat Termékkatalógus A textiliparban a Kenderfonó- és Szövőipari Vállalat adott ki elsőként termékkatalógust A katalógus 503 oldalon mutatja be azokat a Tavaszi békedemonstráció Hathatós segítség Vietnamnak — Szolidaritási hónap május—júniusban Az idén május 8 és június 8 között a szolidaritás jegyében rendezik meg a békemozgalmunk hagyományos tavaszi demonstrációját — határozta el szerdai kibővített ülésén az Országos Béketanács elnöksége. A tanácskozáson Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács titkára összegezte békemozgalmunk múlt évi tevékenvségének eredményeit tapasztalatait, és előterjesztette az Országos Béketanács 1968. évi munkaprogramjának. valamint az elnökség állásfoglalásának tervezetét. Egyebek között hangsúlyozta: békemozgalmunk „Egy iskola. egy kórház Vietnamnak" akciójának sikere. több mint 24 millió forintos végeredménye nagyszerű bizonyságot adott, hogy az országainkat elválasztó sok ezer kilométeres távolságot áthidalja a közös eszmékre és mai céljaink azonosságára épülő barátság, összetartozás Rámutatott: a Magyar Szocialista Munkáspárt proletár internacionalista politikájának szellemében az elmúlt hónapokban egyéb területeken is egyetlen hatalmas ívként fogta át az országot a vietnami és a szabadságáért, függetlenségéért küzdő többi nép iránti szolidaritás. Az ..Egy iskolát, egy kórházat Vietnamnak'akció lezárása óta is folytatódnak a felajánlások. A kővetkező hónapokban is arra kell törekednünk, hogy még hatásosabb legyen a vietnami nép számára nyújtott támogatás. Helyes lenne, he a KISZ „Vádoljuk az imperializmustr" akciója mellett a társadalmi és tömegszervezetek, illetve mozgalmak ismét, közös kezdeményezéssel foglalnák keretbe a szolidaritás és segítőkészség megnyilatkozásait. A referátumot sokoldalú véleménycsere követte. Az elnökség kisebb módosításokkal egyhangúlag elfogadta az Országos Béketanács 1968. évi munkaprogramjának tervezetét, és állást foglalt a nemzetközi helyzet néhány fontos, időszerű kérdésében. Az Országos Béketanács 1968. évi munkaprogramjának alapján május 8 és június 8 között szolidaritási hónapot rendez hazánkban. Ennek gyűlésein és más esemenvein a társadalom valamennyi rétegének alkalmat adnak arra. hogy újra megerősítse: támogatja a szabadságukért és függetlenségükért küzdő hazafiak, így a vietnami nép igazságos ügyét, s fölemelje szavát Európa békéje és biztonsága mellett. Az elnökség állásfoglalása hangsúlyozza: — Őszinte aggodalommal és mély felháborodással látjuk. hogy az Egyesült Államok más tőkés hatalmakkal együtt reakciós politikájával. amely a nyílt erőszakra épül, beárnyékolja az egész eiríberiség horizontját. — A világ békéjét, az emberiség jövőjét fen vege tő veszély láttán kötelességünknek tartjuk, hogy újra fölemeljük szavunkat a háborús gyújtogatók mesterkedések az elnyomás. az erőszak minden formája ellen. (MTI) Az Építőipari Minőségvizsgáló Intézet szegedi állomásán a legkorszerűbb eszközökkel vizsgálják az építőanyagokat, ellenőrzik azok szerkezetét, minőségét. Az utóbbi időben új gépekkel is bővült a géppark. Az egészen kicsiny mikroszkópoktól az óriástermetű szilárdságméró gépekig mindent megtalálunk a Deák Ferenc utcai munkateremben. De nemcsak itt dolgoznak, hanem a város és a megye számos építkezésén, sőt a megyehatáron túl is végeznek helyszíni vizsgálatokat a szakemberek. Képünkön Varga Imre technikus egy univerzális gépen betonacélok szakítószilárdságát és hideghajlító vizsgálatát végzi. Somogyi Károlyné íelvétele Pezsgőbb a gyári élet Üj termékek, újdonságok a kenderfeldolgozó iparban Egyre Inkább érződik az új gazdasági mechanizmus hatása a gyárak életében. Valahogy pezsgőbb az általános tevékenység. Mintha jobban igyekeznének új termékekkel, újdonságokkal kirukkolni, vásárlókat toborznl, mint régebben. Ez mindenképpen jó dolog. Szeged legrégibb és egyik legjelentősebb iparága, a kenderfeldolgozó ipar is több érdekességgel jelentkezik partnereinél 1963-ban. Cipőszövetek hat színben tólag ez az anyag jobban bírja a súrlódást és tovább tart, mint a hagyományos kenderkötéL Poliészterből készítenek mentő- és munkavédelmi célokat szolgáló köteleket wtt áramszolgáltató vállalatok megrendelésére. Újdonságnak számít hogy a hagyományos mintázatú szőnyegek helyett modernebb mintákra térnek át ebben az évben a kenderből és jutából készült áruknál, de három újabb változat jelenik meg a PP-anyagokból gyártott szőnyegeknél is. termékeket amelyeket a vállalat gyáraiban készítenek. Minden árut részletes tájékoztatással mutatnak be, s a könyvet sok szép fotóillusztráció teszi szemléletessé. A terjedelmes katalógus — amelynek ízléses kivitelezése a Szegedi Nyomdát dicséri — elsősorban a továbbfeldolgozó iparnak és a kereskedelemnek nyújt részletes tájékoztatást í$izto$ (tfcésok Catttírtők. UO. tebtuir 22. OtL-MAftMUMSIAt 3