Délmagyarország, 1968. január (58. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-14 / 11. szám

|f«* •« r í Közönség és új mechanizmus Mit hoz az új esztendő? A színházban is ez a leggyakoribb kérdés. Milyen műsorpolitikai, milyen közönségkontaktust igényel az új gazdasági mechanizmus teremtette helyzet, egyáltalán, hogyan kell lefordítani ezeket az elveket, a színházkultúra mindennapos gyakorlatára? S bár az alapelvek már világosak, mégis jónéhány félreértés él a köztudatban Ez bizonyára abból származik, hogy egyesek eleve adottnak, változtathatatlannak veszik a közönségigényt. Bizonyos Ízlésbeli korlátok, műveltségi szintek, érdeklődési körök adottak és ezzel meg is határozzák a publikum kívánságait. Ez a szemléletmód azonban nem veszi figyelembe a sajátos színházi tapasztalatot: a legnagyobb sikerek sohasem abból születnek, amit — az állítólag eleve adott — igények alapján el lehetett várni, hanem legtöbbször egy új igény létrehívásából adódtak. Hogy a közönség mit kíván, mit szeretne látni a színpadon — az a színház ügyes kínálatán is múlik. A közönségigeny tehát nemcsak a publikum felől áramlik a színpad felé, hanem a színpad is sugalmazza, hogy mit akarjon a publikum. Ez a törekvés figyelhető meg a Veszprémi Színház arcula(aban: nemcsak azon fáradozik, hogy otthont adjon az új magyar drámáknak — ami egyébként egyik alapvető feladata a színházkultúrának — hanem arra is képes, hogy minden évadban közönségsikerré is avasson olyan müveket, melyeknek a színházi előítéletek — az „eleve adott' közönségigény alapján, nem sok jót jósolnak. Ilyen siker lett két éve Madách Mózese, vagy Gáspár Margit Ha elmondod, letagadom című szatirikus vígjátéka. A közönségigény tehát nem eleve adott, állandó „keret", melyből nem lehet kilépni, s mely „diktatúrájával elnyomja" a színházat: a színház nézőterén alakul. A művészeti vezetésnek élnie kell ezzel a lehetőséggel — az elkövetkezőkben taktlkusabban, ha úgy tetszik „ravaszabban", mint eddig, mert nem mondhat le a közízlés, a publikum érdeklődési irányának formálásáról, ha izgalmasat, érdekeset akar teremteni. Az új helyzet követeli a színháztól, hogy elevenebben reagáljon a közönség érdeklődési irányának — esetleg: anyagi lehetőségeinek — alakulására, hogy az élettel összefüggő kérdésekbe tudjon belekapaszkodni, és ily m«klon magával ragadni publikumát. A nézőtérhez való közellépős tehát a közönség esztétikai nevelését is jelenti. Csak az igényformálás taktikája változik, s így teremti meg a közönséggel Való újabb, elevenebb kapcsolat formáit. Ezért nem lehet egyetérteni azzal a felfogással, amely a műsortervek átszabásán kezd gondolkozni és csupán a kereskedelmi lehetőségek kihasználásában keres megoldást. A gazdaságban arra törekszünk, hogy a szükségletek felmérésénél minél jobban számba tudjuk venni a fogyasztók differenciálódását, amely az új ösztönzési módszerek alkalmazása miatt erőteljesebbé válik. Mit jelent ez a színház számára? A színikritikusi tapasztalat szerint többek közt annyit jelent, hogy jobban kell alkalmazkodni a nézőtér, a közönségigények differenciálódásához. Az elmúlt 15 év műsorpolitikájában jobbadán az egységes nézőtérrel számoltunk: feltételeztük, hogy a publikum nagyjából azonos érdeklődési körrel, ízléssel, igényekkel jön a színházba, ezért ehhez az egységes igényekhez szabtuk a műsort is. Az utóbbi években aztán kiderült, hogy a műveltségi viszonyok, az ízlésformálás tempója megváltoztatta ezt a képet: a közönség differenciálódott, a „mindenevő" időszak lezárult. Kialakult a klasszikus darabok törzsközönsége, ettől nem elkülönülve, ám mégis önállósulva formálódni kezdett a modern müvek iránt érdeklődők tábora, mint ahogy más publikumréteg látogatja a könnyebb szerkezetű vígjátékokat is. E differenciálódással most még jobban kell számolnunk, — és egyúttal meg kell próbálnunk egészséges arányokat kialakítani, ebben a folynmatban. Pesten, a Madách Színház és a Thália Színház stúdió színpadot hozott lotre, hogy ott mutassa be azokat a műveket, melyek szűkebb közönségréteget érdekelnek, hogy ezzel tehermentesítse a nagy színházat, és ugyanakkor egészséges kereteket teremtsen egy bizonyos közönségigény kielégítésének. Tartalmilag más jellegű törekvés vezette a Pécsi Nemzeti Színházat, mikor létrehozta a Gyermekszfnpndot, ahol nemcsak gyermekműsort, hanem mai magyar művek kísérleti produkcióit is színre tudják állítani. (Hasonló jellegű kamarastúdió szerveződött Debrecenben is.) A technikai keretek azonban nem mindenütt valósíthatók meg, s a differenciálódás színházgyakorlati kérdése nem ls zárult le a technikai lehetőségekkel. A műsoron belül is érezteti hatását. A többműfajú, — tehát elsősorban vidéki —, színházakban eddig is természetes követelmény volt, — különösen egyetemi városokban — Debrecenben, Miskolcon, Pécsett. Szegeden, — a szélesebb skálájú választék kínálata. Fontos, hogy ez a difcrfenciélódás ne csak egyirányú légyen, hogy a színház kezdeményező módon tudja befolyásolni ennek az ízlésbeli és gondolati tagolódásnak irányát. Másszóval: ne engedjünk az előítéleteknek, mely ebben a jelenségben is a komereializálódástól való rettegésnek, vagy éppen a klaszszikus értékek halmozásának ad hangot. Arra kelllene törekedni, hogy egészséges áramlás történjék a friss, szellemes, korszerű rendezésben előadott operett-musical kategóriájából a modern, gondolatilag Izgalmas, művészileg súlyos művek irányában. Az egyik kategória ne zárja ki a másikat, hanem ellenkezőleg: nyisson utat. Vagyis: differenciáljuk a közönségigényt, húzzuk szét az értékek skáláját, — adott esetben menjünk közelebb az egyszerűbb nézőtéri kívánságokhoz is —, de azzal a világos céllal. hogv ez az ízléskorlátok oldását szolgálja, hogy segítségével fogékonyságot teremtsünk a valóságos művészt értékek számára. ALMÁSI miklós Tanulmányi kirándulás Lénárt. a fiatal, lelkes újságíró a* igazság fanatikusa volt. Sokszor előfordult, hogv cikkeiben olyan emberek igazát bizonyította be, akiket már eleve elítélt a közvélemény. Fiatalos Heve olykor elragadta tollát, és — amint bírái mondták —„túllépte a jogos kritika határát". Karlóczy tanácselnök nagyon kedvelte és sokszor próbálta „szelídítgetni" egy kicsit: r- fin is jót nevettem a pékmesterről írt cikkén, aki ellen az volt a panasz, hogv egy kis spárgát és bagót találtak a kenyerében, s ön azt írta, hogv mit akar a kedves vevő? Azért a rongyos negyven fillérjéért nem adhatott neki a pék egv gombolyag spárgát és egy trabukó szivart. Ám, fiatal barátom, ön ezzel átlépte a jogos kritika határát, mivelhogy „nevetség tárgyává tett" egy „közbecsülésben álló" iparost. A nyolcnapos fogházbüntetés jogerőssé vált. Lénárdnak „be kellett vonulnia". A fogházigazgató ezzel fogadta : — Van bent éppen egy bankigazgatónk meg egv telekspekulánsunk. Ha óhajtja, az ő cellájukba tehetem a szerkesztő urat. Mégis.. úriemberek ... — A világért se! — tiltakozott Lénárt. — Azzal a két úrral én találkozhatom a kávéházban is. Tessék csak engem az úgynevezett közönséges bűnözők közé kvártélvozni. Ezt a nyolc napot és amolyan tanulmányi kirándulásnak tekintem. A „szobagazda" Kovalik volt, az öreg betörőkirály. Cinikus, viharvert vén vagány, mindkét kezéről hiányzott néhány ujja. mégis ördöngösen ügves volt az a két csonka kéz, és szörnyen erős. Vastag ácsszögből puszta kézzel tudott „sperhaknit" hajlítani Kovalik. Minden lakatosmunkát ő végzett a fogházban, szabadon járt-kelt itt, ezermester vol. — De hiszen maga remek lakatos, Kovalik! Miért lett hát maga betörő? — próbált lelkére beszélni a vén bűnösnek Lénárt. — Maga meg mért lett pap idebenn a sitiben, szerkesztő úr? Ne prédikáljon nekem, oszt jóba maradunk. Nagyon nehéz fiú vagyok én. De ha olyan igen nagyon kíváncsi, hogy mért lettem én betörő, azt is megmondhatom. De ha majd kimén, oszt megírja, mit látott-hallott idebe, hát akkor ezt úgy írja majd meg, hogy Kovalik mondta, a betörőkirálv, és nem úgy, hogy ez a maga kitalálmánva! Mert az akkor prágilum! — A világért se plagizálok én magától, Kovalik bácsi. — Hát nézze. Most kilencszáznegyvenet írunk. fin igen szegény gyerek voltam. Hatan háltunk egv ágyba, de nem is ágy volt az, hanem amolyan vacok. A kezemmel mindig ügyes voltam, hát apám lakatosinasnak adott be. Még egv évem volt hátra, amikor, a tenger flamózás közbe, rájöttem a dologra ... Rájöttem, hogv hisz' én százanynvl pénzt keresek, ha „elrontok" egv lakatot, mint hngvha száz lakatot megreperálok! Hát osztán így let tem én betörő. De Zsótér. a pénzhamisító is noteszba kívánkozó figura volt. — Fényképész voltam — mesélte keserűen. — Nem ment az üzlet, öt gyerek kért enni tőlem. Nem vol: kit fényképezni, hát lefntografáltam — a tízesbankót Jól sikerült, mert nem mozdult. A kuncsaftjaim mindig izegnek-mozognak, azért nem sikerül aztán a fénykép. A főügyész meg azért haragszik rám. merthogy az én tízesem sz.ebb volt, mint nz államé. — Hányszor mondjam neked. hogy a fogasra akaszd magad, Kúriák, te pocsék cigány! — kiáltott most a cella negvedik lakójára a vén betörő. szobagazdal minőségben. — Én felelek a rendert a cellában, az anyád mindenségit. Az a rendje, hogy ami lóg. az a fogason lógjon! Hát mars le a rácsról! Kunák ugyanis a szalmazsákjában gondosan rejtegetett kötéldarabkával naponta többször is felakasztotta magát. Nyakában a hurokkal feállt az ágyára, s az ablakrácsra erősítette a kötél végét. Így várta, míg a „kukucs" rekesze nyikorog, s az őr betekint. Ekkor Kanak egyik lábával veszettül rúgkapálni kezdett, de vigyázott arra, hogy a másik lábával az ágyon megtámaszkodjék, nehogy valóban megfulladjon. Ott kalimpált az ablakrácson, nyelvét is öltögette. s hörgött rémisztően. Amely látványosságra az őr nyugodtan beszólt a kukueson: — Mán megént csinálod, marha cigány? fis röhögve odébbsétált. Kunáknak ugyanis art mondta egy ,jogvégzett" rabtársa, hogy akinek egy éven belüli büntetése van, azt elbocsátják a fogházból, ha a rabság az életét fenvegeti. Kunák tehát az őrök szemeláttára naponta többször íenvegette az életét, s mind csüggedtebben csüngött a rácson. — Csak nihány kaesácskit loptam a családomnak karácsonyra — siránkozott szüntelenül. — Kiszámítottam, hogy húsvétra kinn leszek, fis hat hónapot kaptam! Nem bírom ki úrfikám, kezicsókolom ... — Mert visszaeső bűnös vagy, buta cigány — oktatta megvetően Kovalik. — Er.t nem számítottad be, ugye? — Hány kacsát loptál, Kunák? — érdeklődött Lénárt. — Csak harmincnyóeat. Nem igazság ez úrfikám! lénárt élénken felfigyelt kedvenc szavára, az „igazságra". — Hogv érted ezt hogy nem igazság. Kunák? — Ügy hogv a feleségemet kéne becsukni. — De hiszen magad mondod, hogy te loptad a kacsákat. — Tppen azér. Azt kéne mondani a bíró úrnak: te fiszek tolvaj Kunák. gazember cigány, elloptad a kacsákat. mars ki. a hidegbe, a putriba, koplalj, fázzál egész tóién' Te meg derék, becsületes Kunákné, a két rajkóval ülj be ide, a jó meleg cellába, és faljál, amennyi beléd fér, mert tik nem loptatok semmit. Nem igazság ez, úrfikám. györgy ferenc G Szabó Lánzló verte Hódolat Mozartnak Nékem esak a szó adatott s a szó bizony dadog a szívhangok finom ütemében hagy résnvi hézagot — így nincs mivel megidéznem angyali arculatod ... Mert minden más a zenében. Tán csak a kertek ciprusai tudnák kilélegzeni tán csak a felhők éteri egymást-üző játékai tudnák kimondani — a titkolt vágy. mit az értelem pallos* zúz nyomban darabokra teret kap benned, s tenveszik szertelen hangok harsogva égő csipkebokra! Beléd-oltott igaz indulatom büntetlen üthet az ostobán — fonákra forgatott elveivel nem düböröghet vissza rám. í. Mindent kifejezni, ml a szívben, az agyban felütheti fészkét — csak te tudod ezt muzsika meg nem torolható merészség — — Nekem csak * szó adatott s az szétmállik a konok falakon .. 1 Röppenj zene tül a güzsbakötött szavakon amíg ez ember végképp felszabadul! Poétika Ungvári Tamás monográfiája Eleve felmentést kérve a teljesség igénye alól harmadik. nasvszabású monográfiájában (Gondolat Kiadó) tesz kísérletet Ungvári Tamás arra, hogy valamiféle kórlapját fektesse le a műfajok „modern tömeghalálának"'. A jelenkori líra és próza válságának (Az eltűnt személyiség nyomában), a klasszikus drámai formavonalak fellazulásának, elmosódásának (Modern tragikum, tragikus modernség) ok-okozati talányaira korábban megfeitést elemző író Poétikája még merészebb, meg bátrabb horizontról Idnul. Az. Irodalom művészi formáinak eredetével. életével foglalkozik, egyaránt vállalva az. általános elméleti-esztétikai eligazítást, meg külön-külön történetileg a líra. epika, dráma főbb müfajalakzatainak fejlődésvonalát. Nem kevesebb és nem több ez a bőséges jegyzetanvaggal ellátott 560 oldalas konglomerátum annak az útnak vázlatos felrajzolásénál, „melyet a forma születésétől egészen a többszörös felhasználásig meglesz, kimutatva, hogy az adott, s új tartalmak mit alakítottak az eredeti forma testén-'. A sarkpontok, mélyek között képzeletbeli ingajáratra indul, meglehetősen távolra szakadnak egymástól. Nemcsak rengeteg idő telt el Arisztotelésztől — aki a görög filozófia művészet-kritériumát az utánzásban tisztázta — a művészi alkotást világtól függetlenítő Hcideggeríg, az egzisztencialistáig („a mű pusztában álló harang. amelvet csak a ráhulló hó csendít meg"), az első esztétikából a romantikus Novalisig („a matematika az elvont szépség egyik magasrendű alakzata"), a művészet törvényeinek a természettől kiszakított vizsgálatát követelő Worrinperig — hanem számtalan labirintus, műfajteremtő és müfaitemető, magyarázó és tagadó folyamat erősítette vagy éppen keresztezte egymást. Ung\ ári Tamás elszánt céltudatossággal tör utat a dzsungelben, járja újra a kitaposott ösvényeket, vagy vágja a csapást — maga jelölte irányban — a műfajok organizmusában; himnusztól a szatíráig, klasszikus novellától az újkori regényig, a görö^ tragédiától a színpadi komikumig, műfajok születésétől a modern poétikáig. Monográfiája hatalmas és érzékeny anvagismeretből. megeitően gazdag skálájú, lebilincselően csiszolt, fogékony irodalomelméleti és esztétikatörténett tájékozottságból fakad, melyben a csapengó-csébító kttekintésekre kalandozást a szerző tudatos szerkesztési módszere biztatja egységes rendbe. , Nlknlényi István F Kolozsvári Gyula: Louis és Denis Furcsa szerelem volt.,. ' Nem hagyományos, amelyben leány és fiú szivet cserél... Louis talán nagyapja lehetett volna a kis Denisnek! De nem ismerték egymást! S a jó Washkanszkyt kvjonnak tartaná most a világ, és nem vértanúnak ... Louis nem Denist, csak az életet szerette. S Denis szintén, — meg a sebesseget... ..ebbe halt bele! Vagy mit tudom én? Mert a szive élt! Csak a teste ... Talán a szürkeállomány váll javíthatatlan ronccsá ... Hát ez volt az alaphelyzet! Aztán Denis testét eltemetitek... S talán vele együtt az öreg Louis holt szivét. Denis szive Louis mellkasában majd három hétig továbbdobogott! S Louis szive Denis testével lassan már porladott... Detiisrőí keveset hallott az öt kontinens. Fiatal volt, s biztos nagyon szép is. Egy alapítvány vette fel nevét is... Louis úgy kezdte tán, hogy nem söpörte le a mérleget s fennhangoií nagyot [köszönt ha új kuncsaftja érkezett. S morgott magában hogy „sok az adó. nagy a bér"... s addig morgott, míg szivében » gyógyíthatatlanná vált egy ér .., De élni akart... S vállalta. — egy kereskedőnél ez bizony rém nagy nztfcő • hogy régi szívét. mint romlott kálót kidobják a bizonytalan újért! Pedig a régi. tán még évekig is elzakatolt volna...' .. . ami nagy szó, ebbe' a korba'... Agyában felült, kedvenc ebédjét jóizűn fogyasztja .'.'. S feszülten figyeli a világ. ,Milliók kívántak jóétvágyat neki... S a kis Denist. már senkisem emlegeti... Hacsak Washkanszkyni fejeben nem fordult meg DEL-MAGYARORSZAG Vasárnap, 1968. Január M.