Délmagyarország, 1968. január (58. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-24 / 19. szám
Szovjet—angol tárgyalások (Folytatás az 1. oldalról.) a szovjet kormány kedden a Alekszej Koszigin és Ha- Moszkvában tartózkodó brit rold Wilson beszédet mon- miniszterelnök tiszteletére dott azon az ebéden, amelyet adott Koszigin beszéde Koszigin síkraszállt a szovjetbrit együttműködés további fejlesztéséért. Kijelentette, hogy a Szovjetunió és Nagy-Britannia képviselőinek fokozottabb mértékű személyes kapcsolatai kifejezésre juttatják mindkét félnek az együttműködésre és egymás jobb megértésére való törekvését. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok vietnami imperialista agressziója veszélyezteti a békét „Minden államnak, minden kormánynak, mindenkinek, akinek valóban szívügye a béke, követelnie kell, hogy az Egyesült Államok haladéktalanul, minden előfeltétel nélkül szüntesse be bombatámadásait és egyéb háborús cselekményeit a VDK ellen" — mondotta. A szovjet kormány politikája a vietnami kérdésben a VDK kormánya törvényes és jogos követeléseinek támogatására irányuló politika — hangsúlyozta Koszi gin. A szovjet korj mány vezetője kifejezte azt a reményét, hogy az angol fél is a legerélyesebb erőfeszítéseket teszi majd annak érdekében, hogy Izraelt a Biztonsági Tanács idevonatkozó határozatának teljesítésére lehessen kényszeríteni. Koszigin ezután felhívta a figyelmet a nyugat-németországi helyzet veszélyes alakulására. Kijelentette: „Az a mélységes meggyőződésünk, hogy a potsdami egyezmény teljesítése, Nagy-Britannia és a Szovjetunió közös fellépése az említett egyezmény alapelveinek szellemében a béke és minden európai nép biztonságának érdekeit szolgálná". Ötvenéves hadsereg 0 Moszkva (MTI) Február 23-án lesz a szovjet hadsereg megteremtésének 50. évfordulója. A Pravda keddi száma vezércikkben mutat rá, hogy a jubileumra nagyszabású előkészületek folynak, amelyek során még jobban erősödik a hadsereg és a nép egysége, a szovjet emberek felzárkózása az SZKP és a szovjet kormány mögé. A Krasznaja Zvezda, s szovjet hadsereg lapja az évforduló közeledtével téziseket közöl, amelyek visszatekintenek a szovjet hadsereg dicső múltjára, hősies küzdelmeire és győzelmeire. A tézisek hangsúlyozzák, hogy az imperializmus mind gyakrabban provokációban keresi a maga számára a kivezető utat. Ennélfogva a kommunizmus felépítésével összefüggő feladatok sikeres megoldásának döntő felépítésével összefüggő feladatok sikeres megoldásának döntő feltételei közé tartozik a Szovjetunió védelmi képességének erősítése. Partizán tüzérségi sorozat Shell tartályokra 0 Saigon (MTI) A demilitarizált övezettől délre hétfőn és a keddre virradó éjszaka folytatódott a sajátos párbaj az amerikai légierő és a partizán tüzérség között. A szabadságharcosok aknavetői és ágyúi továbbra is lövik Khe Sanh körzetében az amerikai támaszpontrendszert, az amejikai légierő viszont bombázással próbálja felszámolni a partizánok tűzerejét. A szabadságharcosok lelőtték az amerikaiak egyik Phantomtípusú vadászgépét és egyik helikopterét. A B—52-es nehézbombázók a keddre virradó éjszaka négy ízben szórtak sok száz tonna bombát a Khe Sanh térségét övező dombokra, ahol a partizánok beásták magukat Westmoreland tábornok hétfőn 3000 katonát vezényelt a csata körzetébe, továbbá egy zászlóaljjal erősítette a támaszponton az amerikai erőket. Sok száz kilométerrel délebbre, Saigontól 10 kilométerre kedden reggel a partizán tüzérség pusztító sorozatot zúdított az amerikai Shell társaság kőolaj tartályaira,-komoly károkat okozva a legjelentősebb dél-vietnami tároló létesítményekben. A felszabadítás hírügynökség jelentése szerint a DNFF parancsnoksága utasítást adott a szabadságharcosoknak: semmisítsék meg a DélVietnamban működő „pacifikációs" különítményeket. A parancs rámutat, hogy az amerikaiak növelik a „pacifikáció" feladatára kijelölt dél-vietnami és amerikai egységek számát. A „pacifikáció" valójában azonban átfésüléseket és razziákat jelent ,a lakosság lemészárlásával jár, arra vezet, hogy az embereket koncentrációs táborokba zárják, belekényszerítik a dél-vietnami bábhadseregbe, ágyútöltelékként használják fel. A „pacifikációs" különítmények tagjai a gyilkosság, a terror, az elnyomás amerikai szakértői. Wilson válasza Wilson brit miniszterelnök válaszában méltatta azt a baráti légkört, amelyben a szovjet vezetőkkel tárgyal. Nem is tudok elképzelni jobb kilátásokat Anglia és a Szovjetunió közeledése számára, mint a jeleúlégi kilátások — mondotta. Ez azonban nem jelenti azt — fűzte hozzá —, hogy valamennyi kérdésben egységesek a nézeteink és egyetértünk. A legfontosabb azonban, hogy a tárgyalások közben őszintén kifejtjük egymásnak álláspontunkat A vietnami problémáról szólva Wilson kijelentette: Nagy-Britannia kormánya egyetért azzal, hogy véget kell vetni a vérontásnak, be kell szüntetni a háborút, el kell kerülni a hadműveletek kiterjesztését és ezzel a nemzetközi légkör további romlását, -s Leszögezte, hogy be kell tartani a Biztonsági Tanács 1967. november. 22-én a közel-keleti helyzetről elfogadott határozatát A Szovjetunió és NagyBritannia kapcsolatai fejlődésének pozitív jelentőségét méltatva Wilson kijelentette: Nagy-Britannia kormányának az a törekvése, hogy tovább fejleszti és erősíti ezeket a kapcsolatokat. Hidrogénbombák a tengerben 0 New York (MTI) A Grönlandon fekvő Thule légitámaszpont közelében vasárnap lezuhant egy amerikai bombázógép. Legénységének hét tagja közül hait ejtőernyővel kiugrott és így életben maradt. A hetedik a szerencsétlenség következtében életét vesztette. A Pentagon egy hétfői rövid közleményben hangsúlyozta, hogy a B—52-es gépen szállított hidrogénbombák töltete nem volt élesítve és így nem fenyeget a nukleáris robbanás veszélye a gép lezuhanásának színhelyén. A közlemény nem árulta el, hogy a gépen hány hidrogénbomba volt. Egy hivatalos verzió szerint a repülőgépen tűz ütött ki, amelyet a legénység tagjainak nem sikerült megfékezniük. Ekkor határozta el a pilóta, hogy Thule támaszponton kényszerleszálAmerikai kémhajó 0 Washington (MTI) Az amerikai hadügyminisztérium szóvivőjének bejelentése szerint a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság parti őrségének naszádjai kedden a Pueblo nevű „felderítő, könnyű segédhajót", amelyen 83 főnyi személyzet tartózkodott a keleti-öbölben fekvő Vönszan kikötőjébe kísérték. A phenjani rádió közleménye szerint a hajó megsértette a KNDK felségvizeit és ellenséges tevékenységet folytatott, kapcsolatot kívánt létesíteni az amerikai és a dél-koreai katonai erők szárazföldi és tengeri tevékenysége között lást hajt végre. Gépe azonban zuhanni kezdett és az egy-két méter vastag jégréteget áttörve, Thule-tél mintegy tíz kilométernyire elmerült a tengeröbölben. Vannak olyan feltételezések, hogy a bombák nukleáris tölteteit nem lesz nehéz megtalálni, mert ott, ahol a gép elmerült, a víz nem pagyon mély. Amennyiben a nukleáris tölteteket nem találják meg, a bombák külső falának korróziója következtében rárdióaktív fertőzés érheti a sarkvidéki tengerek vizét. Hírügynökségi jelentések megjegyzik, hogy 1958 óta ez a 13. szerencsétlenség, amely B—52-es óriás bombázót ért. Vasil Bilak - a Szlovák KP első titkára 0 Prága (MTI) A Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága keddi ülésén az elnökség javaslatára egyhangúlag dr. Vasil Bilakot választották meg az SZLKP KB első titkárává. Mint ismeretes, az SZLKP első titkárának funkcióját eddig Alexander Dubcelc töltötte be, akit a CSKP KB januári ülésén a CSKP KB első titkárává választottak. Amerikaiak Laoszban 0 Washington (MTI) Az Egyesült Államok nyíltan beavatkozik a laoszi polgárháborúba. Amerikai repülőgépek bombázzák a Patet Lao állásait, a kormánycsapatokat pedig az Egyesült Államok katonai helikopterei szállítják. Az USA az elmúlt hónapokban nagy mennyiségű hadianyagot szállított a kormánynak és kiképző tiszteket irányított Laoszba. Egy amerikai tvhálózat riportja szerint aa amerikai „tanácsadóknak'! nyílt főhadiszállása van Luang Prabangban, s innen szándékoznak irányítani a Patet Lao elleni hadműveleteket Tito indiai tárgyalásai 0 Üj-Delhi (Reuter) Kedden délelőtt sor került Indira Gandhi indiai miniszterelnök és az ötnapos hivatalos látogatásra Indiába érkezett Tito jugoszláv, elnök első megbeszélésére. Liibke — háborús bűnös 0 Berlin (MTI) A Német Demokratikus Köztársaságban először négy esztendővel ezelőtt, és azóta több ízben is, dokumentumokat hoztak nyilvánosságra annak bizonyítására, hogy Heinrich Lübke, a Német Szövetségi Köztársaság elnöke építészmérnökként fontos szerepet vitt náci koncentrációs táborok tervezésében és építésében. Az NDK által közzétett dokumentumokról — az eredeti anyagok vizsgálata nélkül — Bonnban nyilatkozatot tettek közzé, amely tagadta, hogy az NSZK jelenlegi elnöke bármikor is részt vett volna náci koncentrációs táborok építésében vagy tervezésében. Frank Arnau nyugatnémet író kezdeményezésére és közvetítésével az NDK-ban őrzött eredeti dokumentumokat Howard Haring neves amerikai kriminalista és írásszakértő rendelkezésére bocsátották, aki beható vizsgálat alá vette az anyagokat és az eredményről szóló hivatalos szakértől véleményét a Stern című nyugatnémet hetilap rendelkezésére bocsátotta. A szakértői vélemény másodpéldányát megküldték az NDK illetékes szerveinek ls. Az amerikai írásszakértő megállapítása szerint a koncentrációs táborok tervein szereplő Lübke-aláírás kétséget kizáróan azonos a nyugatnémet államfő kézjegyével. A bonni elhallgattatási kísérletek ellensúlyozására a Német Demokratikus Köztársaság nemzeti frontjának országos tanácsa kedden nemzetközi sajtókonferencia keretében ismét lehetővé tette az újságíróknak a betekintést az eredeti dokumentumokba és az amerikai szakértő véleményének másodpéldányába. A sajtókonferencia elnökségében helyet foglaló Foth államügyész kijelentette: az újabb szakértői véleményismertetése után most a nyugatnémet hatóságokon a sor, hogy a háborús bűntettek üldözését előiró nemzetközi jogi és az alkotmányban is lefektetett kötelezettségeik alapján megtegyék a szükséges lépéseket az ügyben. Gyémántok Moszkvában, a Kremlben kiállították a Szovjetunió drágakő kincseit. Ezt a kincstárat 1922-ben hozták létre. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom első napjaitól leltárba vették a volt cári udvar értékelt. Vannak köztük világhírű drágakövek, a XVII—XIX. századi orosz ötvösművészek alkotásai és a koronaékszerek. A Szovjetunió gyémántkincsei azóta állandóan gyarapodtak. Ide kerültek Jakutföld ritka nagyságú és szépségű gyémántjai, és a szovjet gyárakban készült mesterséges brilliánsok. A Szovjetunió — tudvalevően — a világ gyémántpiacának egyik legnagyobb szállítója. A kiállítás látogatói előtt feltárul Mirnij város képe, ahol ma 30 ezren élnek. Ez a város a szovjet gyémántbányászat központja. A fő helyet a legnagyobb szovjet gyémántkristályok foglalják el, köztük a „Marija", amelynek súlya 106 karát. Mellette egy fiatal asszony fényképe, Marija Konyenkináé, aki a mirniii dúsítóban dolgozik, mint gépkezelő, ö talált rá erre a kőre. A terem közepén hatalmas A Jakutföldön bányászott drágakövek üvegvitrinben száz nyers- rülveszik a mintegy 400 kaaranylelet, köztük a világ rátos vörös rubint. Brazil legnagyobb, 36 kg-os „Nagy brilliánsok közé dolgozták be háromszög" nevű aranyröge. a világ legnagyobb és legNagy érdeklődést keltenek szebb, úgynevezett „ceyloni a múlt századi kincsek, öt zafírjait". Itt látható a leezer brilliáns ékesíti a nagy gendák övezte „Orlov" és a uralkodói koronát, ezek kö- „Sah" gyémánt. X Ajánljuk népszerű rádiókészülékeinket! VEJ •V STRAND eniuiPiniG VELENCE DE LUXE MELODYHI 2 DÉL-MAGYARORSZÁG Szerda, 1968. január 24. *