Délmagyarország, 1967. december (57. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-10 / 292. szám
Házipatika A lázcsillapító szalicil Pulóverek Az orvosok a múlt század ötvenes évéig a lázat a szervezet gyógyulást elősegítő törekvésének tartották, és ezért nem is akarták csillapítani. Amikor azonban a kínafa kérgéből előállítható kinin pótszere után kutattak, az európai fűzfákban felfedezték a szalicilsavat, amely hamarosan a mindennapos orvosi gyakorlat nélkülözhetetlen kellékévé vált Alig volt olyan betegség, amely ellen a szalicilsavat, illetve a belőle készíthető sókat, a szalicilátokat ki ne próbálták volna több-kevesebb eredménnyel. Ma mindenki tudja, hogy a láz hasznos gyógytényező lehet, ha nem túl magas. Az orvosok gyakran tapasztalták, hogy a lázzal nem járó betegségek (szamárköhögés) hirtelen megszelídülnek és elmúlnak, ha a beteget társfertőzés (influenza, kanyaró) éri. Sőt olyan betegség is volt amelyet úgy gyógyítottak. hogy a beteget más betegséggel (pl. maláriával) megfertőzték, mert a magas láz elpusztította az eredeti betegség kórokozóit. A lázcsökkentés azonban természetesen változatlanul az orvoslás egyik feladata maradt és fő eszközei ma is a szalicilsav különféle sói (Aspirin, Kalmopirin, Istoplrin). Legrégibb ezek közül az Aspirin, amelyet 1899ben állítottak elő a híres Bayer-gyógyszergyárban. A szalicilsav-készítmények lázcsillapító hatása mellett közismert fájdalomcsillapító hatása is. Jó gyógyszerei a reumának és a köszvénynek is. Sajnos azonban a házipatikák leggyakrabban használt gyógyszereinek, a szalicilsav-készítményeknek sok mellékhatása is ismert Más károsító tényezővel együtt például szívizom-elváltozásokat okozhat. Csökkenti a vérben a véralvadásban szerepet játszó anyagnak, a protrombinnak a mennyiságét, ezért megnő a vér alvadási ideje és ez vérzésveszélyt jelent. Ritkán fordul elő, de mégis számolni kell vele, hogy májkárosodást okozhat, központi idegrendszeri hatása folytán pedig súlyos izgalmi tüneteket (tudatzavar, görcsök, hányás, hőemelkedés). Nem jelentéktelen a gyomor-bélrendszerre kifejtett káros hatása sem, bár ez szódabikarbonáttal csökkenthető. Elgondolkoztató az a tény, hogy a szalicilsav-készítményt szedők 70 százalékánál lehet a székletben vért kimutatni, ami gyógyszer hatására keletkező tápcsatornái vérzést jelent. Világstatisztikák szerint a gyomor-bélrendszeri vérzés miatt kórházba került betegek 20 százalékánál kimutatható a szalicilsav-készítmények fogyasztása (vegyes betegeknél ez csak 4 százalék). Műtétek során gyakran megfigyelték, hogy a gyomorban és a nyombélben keletkező vérzés a fel nem oldott tablettamaradványok körül keletkezik. Gyakoriak az allergiás esetek is — melyek szintén a szalicilsavra vezethetők viszsza — az enyhe viszkető csalán göböktől a sokkos állapotig. Előfordult már, hogy egyetlen tabletta bevétele után csaknem halálos allergiás állapot fejlődött ki. Téves az a nézet, hogy a terhes nő nyugodtan szedhet Istopirint vagy Kalmopirint, Üjabb kutatások bebizonyították, hogy ezek az anyagok a terhes méhet görcsös állapotba juttatva, vetélést válthatnak ki. Ennek ellenére nagyon so^ kan a legártalmatlanabb szerként használják a szali cilsav-készítményeket. Ki csiny adagokban és rövid ideig tartó szedés mellett nem jelentkeznek mellékhatások, de a gyógyszercsoport azzal válik kétélű, áldást és bajt egyaránt hozó fegyverré, hogy sokszor és minden fontos indok nélkül is szedik. A statisztikai adatok szerint csak az USA-ban száz ember hal meg évente szalicilsav-mérgezésben (főleg a csecsemők!). A szallcilsav-készítményeket felhasználás előtt száraz helyen tároljuk, ne használjuk éhgyomorra és csak öszszetörve, vízben feloldva fogyasszuk. Fejfájás, fülzúgás, szemkáprázás, rekedtség, izgatottság, köhögés esetén hagyjuk abba a szedését. A terhes nő, a fekélybeteg, az asztmás egyáltalán ne használja. Elindul a baba Otthon is fénycső A kardigán, a szett, a puli kedvelt a nők körében, mert nem gyűrődik és kezelése könnyű. Mindig jól öltöztet Most az őszi erdő színei divatosak, a tűzpiros színtől a vörösesbarnán át a mélybarnáig. A halványdrapp gyapjúszett (felső kép) például fehér és négerbarna szegéllyel készült. Évek óta most először nem szerepel n rózsaszín. Estére a fekete és a fehér. Népszerű a fehér horgolt pulóver (alsó képi. amelyet külföldön különféle alkalmakra nagyon szívesen viselnek. A fekete pulóverek sokszór gyönggyel, aranyszállal. sőt ékkövekkel hímzettek. Az angolok fekete bársony szoknyával viselik. A kötött mellett népszerű a horgolt ls, kombinálni is lehet a kettőt. Például a síkkötött pulóvert, ruhát horgolt dísszel látjuk el. Szilveszter Pécsett Kétnapos társasutazás teljes ellátással december 31— jan. 1-en. Részvételi ctlj: 372.— Ft JeleniKe/és december 15-ig az IBUSZ-liodában Szeged. Klauzál ter 2. Szerte a világon bevonult a lakásokba a legkorszerűbb világítóeszköz: a fénycső. Noha általában a munkahelyeken, hivatalokban megszoktuk. igényeljük is a jobb megvilágítást, az otthonokban még nem találta meg Igazi helyét a modern fény. A Világítástechnikái Állomás egyik feladata, hogy eligazítást, tanácsot adjon, hogyayn kell szakszerűen alkalmazni a fénycsöveket. Bemutató-termükben érdekes megoldásokat láthatunk, vajon miként helyes ós esztétikus az építészeti formák és a megvilágítás egybehangolása. Bemutatják azt is hogy a színskála egyes színeire miként hatnak e különféle fények. Így például a hagyományos izzólámpa melleti a piros színek kissé megsötétednek. a de Luxe fénycső vulamenn3*inek eredeti színét adja vissza. Melyek a fénycső előnyei az izzólámpával szemben? A legfontosabb: több fényt ad. S noha a beruházási költségei magasabbak, ez bizonyos Idő után megtérni, mivel a fénycső élettartama több mint hétszerese az izzólámpát nak. Figyelemre méltó előnye az ls. hogy kisebb az áramkö'tsége, s ez ugyancsak észrevehető a villanyszámlán. Formája újvonalú, s a korszerű lakások modern berendezéséhez jobban is Ülik. Az új lakásokban sok helyütt már nincs központi csillárhelv, csak konnektorok a falakon, helyi megvilágítási célokra. Bevált módszer, hogy a lakás különböző részeit funkciójuknak megfelelően látják el világító testekkel. Más. más fényt igényel a tanulóasztal, a murtkasarok, a hangulatos beszélgető-sarok. megint mást a konyha és a fürdőszoba Az otthoni pihenéshez a tompább fények kellemesebbek is az éles megvilágításnál. A fénycsövek alkalmazásának legkorszerűbb megoldása a függönyvllágítás, vagyis a függöny felső vonalába rejtett fénycső. Ehhez a módszerhez hasonló ha fénycsövet nagyobb bútor. például szekrénysor felső vonala mentén helvezzük el. Az így „takart" világító testek kellemes. otthonos világítást biztosítanak. Ajánlatos lakásokba a 0x20 VV-os, vagy a 6x40 W-os Op-Art díszítésű állólámpát és mennyezeti világító testet alkalmazni. Az Egyesült Izzóban a fénycsövek hétféle színárnyalatban készülnek. A különféle színárnyalatokat ugyanabban a helyiségben nem előfiyös felszerelni. Viszont az izzólámpát, s a F 32-es fénycsövet sokféleképpen alkalmazhatjuk együttesen. Például a menynyezeten süllyesztett fénycső vonul végig a függöny mentén, s a lakás sarkait, a tanulóasztalt, a dolgozó részt, a tévé ás rádió környékét a hagyományos álló vagy asztali lámpákkal világíthatjuk még. Horváth István Gyerekek, szülők egyre gyakrabban állnak meg mostanában a játékboltok kirakatai előtt. Néhol már talán haza is vitték, s alaposan cl is dugták az ajándékot, nehogy megneszelje a család szemefénye, mi lesz a meglepetés. Mert minden kislánynak felcsillan a szeme, akárhol is látja meg ezt a csehszlovák babát, „akinek" igazi a haja, törhetetlen, lemosható a teste, alszik és sír, ha pedig a sarkára állítják és vezetik — elindul. Ö a karácsonyi játékpiac egyik legszebb újdonsága. A fikuszról Közkedvelt dísznövény a fikusz, mely Hátsó-Indiából származik, ahol főleg haszonfaként termelik. Nálunk harminc-negyven éve kedvelik. Azóta rangos helyet kapott, mert — jó gondozás mellett — mutatós, dekoratív minden lakásban. Legismertebb — s köztudomásúan a legkényesebb — fajtája a nagy ovális levelű Ficus olastica. Szép, sötétzöld levelei a legkisebb megfázásra reagálnak. Olajszínű barna folt és fonnyadtság jelzi betegségét. A növény a világos, 15—20 C-fok hőmérsékletű szobát kedveli. A hőingadozást sem szereti. Ezért szellőztetésnél puha fehér ronggyal óvjuk a megfázástól, huzattól. A téli hónapokban nem fejlődik, ezért vízigénye is kevesebb. így hát öntözéskor ügyelni kell arra, hogy talaja csupán nyirkos legyen. A túlöntözéstől levelei megsárgulnak. A Ficus elasticából kedves kis elágazó fácska is nevelhető, visszavágással. A szép, végig leveles törzshöz azonban kár hozzányúlni. A levelét vesztett törzs, ha a cserép felett 10—20 centire visszavágjuk, 2—3 hajtást is hoz. Ahhoz, hogy a fikusz életében ne keletkezzen zavar, megfelelő tápanyagról is gondoskodnunk kell. A tonika tápsótabletták mindazt tartalmazzák, amire a növénynek szüksége van. Időnkénti használatuk fontos, mert a beteges, leromlott fikuszt megtámadja a pajzstetű, melynek szívása helyén világos folt keletkezik. Elszaporodása ellen fnatadorral porozzuk a növényt. Veszedelmes kórokozója még a levéltetű is. Matadoros, vagy nikotinos permettel pusztítható. 11 téli öltözködésről Tűzrendészem tanfolyammal lűz rendészeti vc/előt keres a Szegedi Kenderfonógyár. Az öltözködés jelentősége — köztudott dolog — télen a legnagyobb. A téli ruházat helyes megválasztása már fél egészség. Mai keresztrejtvényünk főbb soraiban a téli öltözködés problémáival foglalkozunk. VÍZSZINTES: 1. Akár fizikai munkát végzünk, akár sétálunk, ne járjunk télen sohasem... (A zárt betűk: T—F) 12. Lap a magyar kártyából. 13. Csigafajta. 14. Kisebb igényű nemesi lakóház volt. 16. Éppen hogy csak. 19. A szabadban. 20. R. A. L. 21. Finom hentesáru. 25. A kálium és a nátrium vegyjele. 26. Korrövidítés. 27. A tisztasággal nem törődő. 29. É. D. 30. Magánszám. 31. Tüzet szüntet. 32. Nagy Mihály. 34. Névelővel, tág. 36. I. N. E. 37. E. A. 38. Az USA lakosságának elnevezése. 40. A betűk glédája. 42. Névelővel, Nagyméretű garázst keresünk 2 m magos bejáróval i.íx4 m alapterülettel. Szeded) • Tervező "Szövetkezel. Merev u. 8. szám. xt. 102 2»U Szövetkezetünk festő részlege szabad kapacitással rendelkezik, közületeknek is vállalunk szobafestő és mázoló munkát egyidejűleg ács szakmunkásokat is felveszünk. Kiszombori Vegyesipari Ktsz, budapesti gépgyár. 44. Juttatni. 45. Mely tárggyal? 47. Római 999-es és 4-es. 48. Tagadás. 49. Cimborák. 51. Vonatkozónévmás. 52. Az argon vegyjele. 53. Kisebb földterület. 54. Létezek. 56. Előd. 57. Hasonlítószó. 59. Az oroszlán latin neve — névelővel. 61. Tiszta, németül (nőnemben). 63. A mondat alkotórésze. 65. Megvásárolják. 67. Kép és víz is van ilyen. 68. Alarm. 70. Hulladék-e? 71. ... gátolja a nyakon és a mellkas elülső felületén a hőleadást. (A zárt betűk: A—L.) FÜGGŐLEGES: 1. Levelet dob a postaládába. 2. Alkoholfaita. 3. D. E. G. 4. Betű. fonetikusan. 5. Folyadék. 6. Az Attila név változata. 7. Mutatószócska. 8. Személynévmás. 9. V. U. K. 10. Férfinév. 11. Svéd természettudós (Kari von). 12. Ha akár szülő, akár az iskola a lányoknál a függőleges 15-öt tiltja, legalább a ... viselését vállalják. (A zárt betűk: S—D—G.) 15. ... a nagy hidegben a nőknek is megfelelő öltözék. (A zárt betűk: R—E—T.) 17. Vágó. 18. A feje fölé tartja. 21. Egy Pest megyei községbe való. 22. A. M. O. 23. Keresztül-e? 24. Női név. 27. Tréfás megszólítás a gyárban. 28. Karolja. 33. A folyó „ágya". 35. Mely helyre? 37. Ritka nöi M 1 7— TT 5 7 | ,8 9 TrjrrsL> ftiS 12 1 t ! m H 1 15 16 w m tM 18 19 20 1 r ,23 ,24 m\25 26 m 27 1 28 Mf 31 1 m mr 32 33 Wr 34 TVK 35 m 36 36 m mr 38 39 Wfer 40 41 m 42 ,43 14 i$r 46 m 47 1 1 48 mr i 50 ^ 51 52 53 mr 55 m 56 m 57 ® 58 ® 59 m\ 51 |62 ® 63 m 65 ,6b 57 i \m 68 1 69 7?fe 70 | 7'l III! IMII 'fl név. 39. N. N. M. 40. Hullt a könnye. 41. Vissza: altatószer. 43. A. M. A. 45. Meghal apott. 46. Idegen női név. 49. Válogatott labdarúgó. 50. Fekete István állatregénye. 53 Fájdalmat okoz. 55. Sziikséges-é? 57. Kedves, szlovákul (nőnem). 58. Illat. 60. Régi időszak. 62. Igekötő. 63. S. I. T. 64. Emelkedett hangú költemény. 66. Egressy Mária. 68. Azonos betűk. 69. Állatlakás. Szűcs Gyula BEKÜLDENDŐ: a vízszintes 1.. 71., a függőleges 12. és 15. sorok megfejtése. A beküldési határidő a megjelenéstől számított egv hét. A megfejtéseket levelezőlapon várjuk. MEGFEJTÉSEK — NYERTESEK A két héttel ezelőtti rejtvény megfejtése: Csoibalszan. Állattenyésztés. Szuhe Balor. Dzsingisz kán utóda. A nadom. — Vásárlási utalványt kap a szegedi Móra Ferenc könyvesboltban (Kárász utca): Fenyvesi György Gogol u„ Mészáros Imréné Arany János u„ Lantos József Árvíz u. Könyvet kapott postán: Hegyes Mária Kübekháza, Pataki József Algyő. % DÉL-MAGYARORSZÁG Vasarnap. 1967. december l«