Délmagyarország, 1967. december (57. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-17 / 298. szám
VASÁRNAPI IMIIVVUPIIIIP HUIIV V Ocullll v Filmesztétikai tanulmányok Gró Lajos írásai A filmművészet Iránt érdeklődők igazán nem panaszkodhatnak: kiadóink bőségesen ellátják őket olvasnivalóval. Szinte sorozatban jelennek meg a jobbnál jobb, izgalmasabbnál izgalmasabb filmművészeti könyvek, tanulmánygyűjtemények, cikkválogatások, imponálóan gazdag tartalmi változatosságban. S nemcsak mai szerzők írásai. Most már. a filmművészet legfontosabb mai kérdéseinek feldolgozása után, úgy látszik, arra is jut erő, hogy kiadóink körülnézzenek a magyar filmesztétikai irodalom egyébként nem túlságosan gazdag múltjában, s közkinccsé tegyék belőle a legértékesebbet, azt aminek a mához is van szólnivalója. Ez az trodalom magától értetődően eddig sem volt teljesen feltáratlan: Balázs Béla és Hevesi Iván munkáit már a kezdő érdeklődők is jól ismerik. De ki tudott például Gró lajos munkásságáról? Azt hiszem, amig a Filmtudományi Intézet Filmesztétikái tanulmányok rímmel nemrégiben közzé nem tette dolgozatainak, kritikáinak gyűjteményét, a szakemberek közül se sokan. Pedig Gró munkássága megerdemelte volna, hogy hamarabb felfigyeljünk rá. A sokáig méltatlanul háttérben maradt filmesztéta és kritikus dolgozatai ugyanis nagyon sok hasznos tanulságokat nyújthattak volna a szakmának és a nagyközönségnek egyaránt Mint a kötetből kiderül, a több mint 25 éve halott kritikus tanulmányai nui ú eleven, izgalmas Írások, napi vitáink számára is tanulságosan sokatmondók. Gró olvasása többek között szerénységre ls taníthatott volna bennünket Mai filmesztétikai irodalmunkban ugyanis sokszor találkozunk bizonyosfajta sajátságos gőggel: sok problémát valamiféle felfedezői öntudattal tálalunk. Nos, Gró írásaiból kiderül, hogy ezek a felfedezés álarcáhan megjelenő megállapítások igen gyakran a kanálban a mélyedést, a spanyolviaszt és a meleg vizet találták fel. Vagyis a va donatüjként ismertetett problémák egyáltalán nem újak, többségük nemcsak szerepelt a több mint 40 évvel ezelőtt született írásokban, hanem mai szemmel nézve is megnyugtató eredménnyel oldódott meg. Több mai cikk, tanulmány vadonatúj dologként, mint a mai filmművészetre sajátosan jellemzőt, azelőtt nem voltat tárgyalja például a filmeknek az irodalmi művektől való elszakadását. Gró már negyven évvel ezelőtt irt erről. S nemcsak egyszerűen írt, hanem úgy beszélt, hogy amit mondott, ma is aláírhatnánk. „A filmnek — írja — mindinkább el kell térni a színpadi drámátói és a novellisztikus irodalmi felépitéstőL" Dolgozatainak egyik alapgondolata ez. S aztán az is, amit úgynevezett szerzőt filmként sok mai tanulmány, mint a rendezői tevékenységnek valamiféle teljesen új értelmezését mutatja be. „A képköltő — Írja Gró —, aki technikus és művész, a fflnf tulajdonképpeni alkotója... s az jellemzi, hogy nem a filmtől függetlenül, például nem irodalmian elképzelt történést transzponál át filmre." A kötet elején Kassák Lajos meleghangú méltatása áll a szerzőről, aki barátja és munkatársa volt; annak idején Kassák lapjának, a Munkának szerkesztőbizottsági tagja. Az 1901-ben született Gró Lajos első Írásai 1922-ben jelentek meg, s filmszakírói munkássága a Népszava hasábjain bontakozott ki. A lapban az ó kezdeményezésére hívták életre a filmkritikai rovatot Marxista szellemű írásaiban kizárólagosan esztétikai szempontból értékelte a filmeket nem volt tekintettel a forgalmazás érdekeire. A forgalmazó vállalatok ezért összefogtak ellene, s nyomásukra a szerkesztőség megszüntette a rovatot. Gró azonban tovább dolgozott, tanulmányai a Korunkban, a Munkában, a Szocializmusban, a Nyugatban és a Dokumentumban jelentek meg. Nézeteit két nagy tanulmányában, A film útjában és Az orosz filmművészetben foglalta össze. Ezekben fejtette ki legrészletesebben gondolatait a film önállóságáról, arról, hogy a film nem lehet az irodalom és a színpadművészet adaléka, naturalisztikus képi illusztrációja, hanem olyan magas hőfokon kell képviselnie eredetiségét, mint a forradalom utáni orosz némafilm, főképpen és elsősorban Eizentstein munkássága. Grónak a filmművészetre vonatkozó gondolatai legmarkánsabban Az orosz filmművészet című kötetének fejtegetéseiben bontakoznak ki. „Egynéhány kivételes alkotáson és a burleszken kíxül az emberiség látását gazdagító filmművészet az orosz filmben kap először tartalmat, mint a tömeg érdekében szóló művészet. A film tömegművészeti jellegét az orosz film emelte ki, t ezzel a film jelentőségét is új oldalról mutatta meg." Ezzel a lényeg tömör összefoglalásai tartalmazó gondolattal kezdi tanulmányát Gró, s a továbbiakban az orosz némafilm olyan fontos vonásait elemzi, amelyek a ma számára is elsőrendűen fontosak. „Az orosz film nevelőmunkát végez — Írja például a többi között. — De ez nem jelenti azt, hogy közkeletű értelemben vett lapos tendenciafilm lenne, és nem jelenti azt, mintha a tömeget ki akarná szolgálni. Az orosz film emberalakító céllal lép fel, s ezt akkor, ha a tömeget kiszolgálná, nem tehetné meg." Gró írásaiban érthető tévedésekkel is találkozhatunk. Legjellemzőbb talán ezek közül: szembenállása a hangos, vagy ahogyan ó mondta, a „beszélő" filmmel. Ismeretes, hogy annak idején a filmművészet nagy alkotói és esztétái közül igen sokan a művészet pusztulását látták a hangosfilm megjelenésében. Gró egyenesen azt írta — 1926-ban —, hogy „a beszélő film végeredményben nem is film", s aztán később, más helyen, hogy „a művészetet a némafilm őrzi." Az élet, a jövő ebben nem igazolta Gró nézeteit, a hangosfilm vált a jövő útjává. A .330 oldalas kötetet dr. Magyar Bálint, a Filmtudománvi Intézet munkatársa rendezte sajtó alá. összeállítása igenyes és magas színvonalú, érzésünk szerint azonban két ponton mégis bírálható. Szerepel a kötetben néhány jelentéktelen, régen elfelejtett film kritikája is; ezek nyugodtan kimaradhattak volna. Túlságosan kevés viszont a kötetben a magyar filmművészetre vonatkozó anyag. Ebből feltótlenül több Zletnyflfovs zorba Igen és nem Művészettörténeti neveletlenség I,e«riaszt)nbb példájával egyik megyénk muzeumáben találkoztam, a látogató és kíváncsiskodó iskoláscsoportot — Lehettek vagy százain — a renertzansz mestereket bemutató reprodukciós kiállításról e szavakíkial vitte másfelé vezető pedagógusuk: — Gyerünk tovább, itt szentképek varvnak..: ! Ezeket a gyerekeket igen nehéz lesz meggyőzni valaha is, hogy a Masacciótól Dürerig látható képek: mesterei nem „szentképfestők", hogy a reneszánsz és egyáltalán a középkor művészete csupán vallási témák köntösében jelentkező művészet, hogy csodálatos szépségű alkotásaik egy mindenben megújulást kereső kornak és képzőművészetünk egészének is legértékesebb alkotásai közé tartoznak: Ez a müveket, művészeket helyére tenni nem tudó tájékozatlanság, ha nem is ilyen mélységes kisiklással és nem is általánosítva — de fellelhető. Az, hogy valaki bánatos hattyúkat tesz a falra, papírvirágot és rokokó nippet a bútorára, annak legelső eredője, hogy gyerekkorában nem vitték el ilyen „szentképes kiállításra, hogy iskolás korában nem kapott elég művészeti, művészettörténeti útmutatót, hogy nem magyarázták el neki rajzórákon és egyéb alkalmakkor sem századunk művészetének előzményeit, vagy egy-egy képen leortardo Mona Lisajának és Michelengélo Mózes-ának szépségeit és bizonyára a mai művészet megértésében sem kapott elég támasztékot. A gyerek ötödike* korától kezdve tantervi rendszerességgel tanulja a vízszintes, függőleges síkok, körök, hasábos testek rajzát; almák, fedők, bögrék és kockák színes látványát próbalja megérteni. Aztán az évi 66 óra rajz mellett. 10—12 órában sor keröl a művészettörténeti óráikra, ahol képzőművészeti alkotások elemzésével szereznek a gyerekek tudomást az őskortól napjainkig terjedő művészetről. Mire nyolcadikosok leoznek, és végére érnek a kötelező anyagoknak, a tanulók már többnyire nem is tudnak foglalkozni behatóan a mai művészeti irányzatokkal, vagy esetleg el is felejtik az addig tanultakat. Hogy miért fontos mindez? Hogy miért foglalkoztathat bennünket ez a sok helyen és sokaknál, nemcsak általános iskolasoknál, felnőtteknél is megnyilvánuló ilyesfajta „neveletlenség"? Mert. az igaz ugyan, hogy képzőművészeti könyvek, albumok sora lát napvilágot és talál gazdára; kiállítások, szobrok, képzőművészeti alkotások adnak útmutatót, ízelítőt, s a közösséggel való állandó találkozásaikkal, megszokással végső soron ízlésalakftó erejük is növekszik. De mennyivel jobb lenne, ha ez valamenvnyire is tudatos, szépet érzékelő és látó alaphoz kötődne. Hiszen az általános iskola az alapvető tómegnevelést, tanítást elősegítő fórum, az általános iskolából kikerülő diákoknak — gimnázium, művészeti szakközépiskola kivételével — nincs alapos irányított pótlási tanulási lehetőségük. Ezzel korántsem akarom a középiskolai művészettörténett oktatást babérjain pihentetni, és mindenképp elégségesnek tartani. Hisz a tantárgv oktatásának pontosan a serdülő, minden iránt érdeklődő fiataloknál vannak korlátlan lehetőségei, És akárcsak itt, az által ártoR iskolákban is a képzőművészet — és mindenfajta művészet — szeretetét. a saját tanulás igényét kellene és kell útravalóul adni. Az általános műveltséghez, az élet szépségeihez, környezetalakító életkultúrához, ezeknek örök értéke lehet csak mérvadó és Ilyen értelemben a legfontosabb is. JAKAB ÁGNES Úl sportágat ff ni uzok Hajdon én igen jól verekedtem, és nagyon bátor voltam. Hajdan. De persze, ez már a múlté ... — Tanulj meg bokszolni! — biztattak a barataim, s tulajdonkeppen ezzel kezdődött el a dolog. Hát igen, akit az istenek el akarnak tenni láb alól, annak legelőször is az eszét veszik el. Így lettem ökölvívó. Másfél esztendő tett el. Késő este volt már, amikor egyszer edzésről bandukoltam hazafelé. Nagyon rózsás hangulatom volt. Rámnevetett a Hold, i megcsillant mellemen a Sport Mestere jelvény. S közben valami külföldi slágert dúdolgattam. Ahogy így andalgók, nótaszó üti meg a fülem, egészen közelről. De nem vidám, hanem inkább igenigen bánatos, s nem is külföldi. hanem valódi hazai termék: „Zúgj, zúgj te nádszál ..." S meg is jelent előttem ez a „zúgó nádszál". Természetesen dülöngözve. Hozzám lépett és megszólított: — Cigarettád van?! — Nincs. — Hazudsz! — Nem én. — Én meg mégis tudom, hogy hazudsz! — Dehogy hazudok. No, ennyi volt csak a dolog szóbeli része, s ezek után mindketten felkészültünk a támadásra. Az első pofonra a bal kezem, ösztönszerűen ökölbeszorult. Még egy mozdulat, és bumm, beledurrantok a májába. Ez holtbiztos kiütéses győzelem lesz. már csak azért is, mert az ilyen részeg paliknak jóval nagyobb a májuk, s egyszerűbb beletalálni. Hanem én még jókor rájöttem, hogy én sportember vagyok, ökölvívó, és nem püfölhetek agyon az utcán egy részeg pókot. Nagy-nagy akaraterővel tudtam csak tírro lenni indulataimon, úgy hog j a bal kezem eredeti hely a hanyatlott vissza. A részeg nádszál máso.'k ütésére a jobb kezem lendült feléje, de csak lendült és nem ütött. Az előbb emiitett okok miatt. S ezek után következett a rsnta. Austerlitz, Borogyino, Waterloo. ., Olyan szánalmas állapotban érkeztem haza, hogy édesanyám azonnal hints a mentőket. S ezzel végleg elbúcsúz tam az ökölvívástól. Hanem én nem vayjok olyan ember, aki idejekorán beijed. Az elmúlt hét óta ú) sportágat űzök. Versenyfutással foglalkozom. S bizton remélem, hogy hamarosan úgy tudok, majd futni, hogy senkitől sem fogok megijedni! Fordította; Krecsmiry László Andró Maurois: kellett volna. \z ö. L. A végrendelet Amikor a Chardeuil-i kastélyt egy idóa, pihenésre és nyugalomra vágyó gyáriparos vette meg, az egész kornyék arról beszélt: mennyi fényűzéssel és milyen >ó Ízléssel állítják helyre az öreg épületet. A Párizsból jött építőművész még a Loue folyó völgyét is elrekesztette, így mesterséges tavat hozott létre, és valóságos kis Versailles-t varázsolt Chardeuilből. A perigordiak bizalmatlanok az újonnan jöttekkel szemben, és senki sem tudta közülük, ki lehet ez a Madame Bernin, a ház úrnője. 35 évesnek látszott, férje pedig hatvanötnek. Az asszony nagyon csinos volt. és még a falusi magányban is naponta háromszor átöltözött. A helybéliek arra gondoltak, hogy a hölgy talán nem is a felesége Berninnek. hanem a szeretője. Amikor Madame de la Gyichardie. a környék előkelőségeinek királynője megerősítette, hogv Madame Bernin valóban Madame Bernin. és hogy szerény, tisztességes polgári családból származott, valamennyien elfogadták ezt a tényt. Gaston ós Valentiné RomfTly. Berninék legközvetlenebbi szomszédai — mivel Berninék is letették náluk névjegykártyájukat — elhatározták, hogy viszonozzák a látogatást Különleges szívélyességgel fogadták őket hiszen a legelső vendégek között voltak. Ott tartották őket teára és felajánlották, hogy körülvezetik őket a kastélyban, a kertben, s a gazdaságban. Bernin mindenható gvárieazSató korából megőrizte tekintélyt parancsoló modorát, és azt a szokását hogv az általa kevésbé ismert témákról is ellentmondást nem túró hangon nyilatkozzék. Egyébként derék embernek látszott. Valentine-t meghatotta a gyöngédsége kicsiny, kövérkés, bájos és vidám felesége iránt. De Madame Romilly szinte fuldokolni kezdett amikor az első emeleten tett látogatásuk után — miután megdicsérték a házban tapasztalt csodával határos változásokat, a vastag falak közé befészkelt kicsiny fürdőszobákat, a tornyokba utólag beépített felvonókat — a dicsérő szavakra Madám Bernin így felelt: — Igen, Adnlphe ragaszkodott hozzá. hogy minden tökéletes legyen . . Pillanatnyilag Chardeutl csak az egvik vidéki házuk, de Adnlphe tudja jól, hogy az ő halála után, adja isten, hogy minél később legven — én itt fogok élni : és ő azt akarja, hogy minden kényelmem meglegyen, akárcsak egy városi házban . . . Taán tudják önök ls, hogy az előző házasságából több gyereke van ? ... így tehát elővigyázatosnak kellett lennie: Chardeuil-t az én nevemre íratta. A kastély melletti réten állt egy régi pajta, s azt istállóvá alakították. Gaston megcsodálta a lovak szépségét. a szerszámok, nyergek tökéletes tisztaságát. — A lovak az én legfőbb kedvteléseim — mondta Madame Bernin lelkesen. — Papám a vérteseknél szolgált. és a bölcsőből egyenesen lóhátra ültette a gyerekeit. Megsimogatta az egyik ló csillogó tomporát, majd felsóhajtott: — Persze, nagyon költséges lesz fenntartani «7. istállókat... De Adnlphe erre is gondolt. A végrendeletében külön alapítványt tett arra, hogy Chardeuil-ben lovakat nemesítsenek ... Ez az alapítvány az én örökrészemen kívül van, ugye, Adolphe? És így ezután nem kell adóznom, értük ugve? A kert még nem vnt egészen kész, de egv nagy négyszögletes medence közepén kis mesterséges sziget vonta magára a figyelmet, másutt pedig gesztenyefasor vezetett a park végébe. Itt egy sor kis ház állt. a perigord-1 parasztházak stílusában építve. — Ezt a falucskát nem is ismertem — szólt Valentiné. — Ez nem falucska — felelt Madame Bernin nevetve —, ezek cselédházak. Aolphe ötlete volt, hogy ígj építsük fel őket. És mindjárt megmondom azt is, mi ebben • zseniális Q DÍL-MAGYAJtOJlSZAtt Vasárnap, 1981. december IT,