Délmagyarország, 1967. november (57. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-11 / 267. szám
II Surveyor—6 leszólít e 0 Kennedy-fok (Reuter, A Surveyor— 8 amerikai űrlaboratórium magyar idő szerint pénteken hajnali 2.01 órakor simán leszállt a Hold felszínére. A la bora* tóriumba szerelt robotműszerek talajmintákat vesznek a Holdról és televíziós felvételeket juttatnak el a földi megfigyelő állomásra. A fékezési manőver kifogástalanul sikerült, s a Surveyor—6 megvetette három lábát a kráter szaggatta Sinus Medil (Központi Öböl) térségében, amely n Hold Földről látható oldalának a közepén helyezkedik eh A Sinus Medii talajtani szempontból gyökeresen különbözik azoktól a Hold-vidékektől, amelyeket ember által készített Hold-szondsik a jövendő űrutasok számára már felderítettek. Kráterek, görgetegek, szikladarabok borítják. Az amerikai kutatók a Surveyor—6 által továbbított adatokból azt akarják megtudni, hogy ennek a körzetnek a talaja megbírja-e majd egykor az űrutasokat szállító objektumokat. A Surveyor—G körülbelül 50 perc elteltével már képeket küldött a földi megfigyelő .állomásra, amelyek sérthetetlen állapotban ábrázolják az űrlaboratórium három „lábát", s körülbelül másfél kilométeres távolságban a kamerától egy sziklacsúcsot mutatnak. Méreteit majd később számítják ki. IIDNFF támadó hadműveletei 0 Saigon (Reuter. AP) An Hoa térségében, Da Nangtól 43 kilométerre délre, amerikai tengerészgyalogosok 26 órás elkeseredett ütközetet vívtak a dél-vietnami szabadságharcosokkal. A harc szerdán hajnalban kezdődött, éjjel ls folytatódott. HM újabb hagytak. Saigontól 66 kilométerre északnyugatra a 25. amerikai gyalogos hadosztály állásai ellen intéztek tüzérségi támadást a DNFF harcoló alakulatai. A központi fennsíkon, Dak To közelében, Saigontól mintegy 450 kilométerre északra, ahol immár egy Csütörtökön reggel hete folynak a csatározások, amerikai erősítések az amerikai parancsnokság érkeztek a térségbe, az ösz- jelentése szerint saját veszszeütközések ekkor alább- teségük élérte a 45 halottat Ütközet Dfil. Arábiában Súlyos ellentétek az NLF és a FLOSY között ultimátum0 Aden (UPI, AP, AFP) A Dél-arábial Nemzeti Felszabadítási Front (NLF), amely a hadsereg támogatásával gyakorlatilag már átvette az ellenőrzést a bomlófélben levő államszövetség fölött, felszólította a rivális FLOSY-t, hogy pénteken 14 óráig tegye le a fegyvert. A kairó rokonszenvét, élvező FLOSY a közelmúltban azt közölte, hogy nem nyugszik bele a vereségbe, folytatja a harcot Aden „igazi függetlenségéért". Az NLF azt ígéri a FLOSY harcosoknak, hogy ha a megadott határidőig ^ őszüket „hamarosan leteszik » fegyvert, nem lesz szabadon bocsátják", semmi bántódásuk. Azt azonban nem közölte: ml történik, ha nem engedelmeskednek nak. Az NLF egységei egyébként már megkezdék az adeni lakosság lefegyverzését. Az angol-ellenes harcok polgári részvevőinek azt mondták, hogy ..már nincs szükségük fegyverekre, hiszen a forradalom megvalósult, a győzelem megszületett". Kiderült, hogy az NLF-hez pártolt szövetségi arab hadsereg, amelyet az angolok képeztek ki, hét. száz, az NLF pedig ezerháromszáz olyan személyt tart internáló táborban, akit a FLOSY híveinek ismernek. Az NLF közölte, hogy Brandt magyarázkodása a véleménykülönbségről 0 Bonn (MTI) Wllly Brandt nyugatnémet külügyminiszter pénteken •ajtóértekezleten válaszolt az újságírók kérdéseire. A megelőző napokban hírek terjedtek el Bonnban arról, hogy Kiesinger és Brandt között nézeteltérések vannak a Szovjetunióval való tárgyalások kérdésében. A kancellár ugyanis negatívan nyilatkozott ilyen tárgyalások kilátásáról. Brandt — nyilván a kancellárral való megbeszélés alapján — igyekezett meggyőzni a tudósítókat, hogy ma már nincs véleménykülönbség közötte és Kieslnger között ebben a kérdésben. Kifejtette: egyetért a kancellárral abban, hogy közvetlen szovjet—nyugatnémet tárgyalások most nem vezethetnek gyors eredményre. Fejtegetései során Brandt kitért a HaUstein-dolctrinára is és azt mondta: ami 10 évvel ezelőtt helyesnek tűnt, az ma már másként áll. A fő kérdés, vajon az NDK külföld-e Bonn számára vagy sem. E pontnál világossá vált, hogy Kiesinger és Brandt között továbbra ls 'nézeteltérés van. Kiesinger ugyanis nemrég a Bundestagban ellene szegült az NDK de facto elismerésének is, Brandt viszont ismételten aláhúzta, hogy számára csak az NDK de jure elismerése elképzelhetetlen. Brandt a Szociáldemokrata Párt elnöke minőségében foglalkozott a jövő héten sorra kerülő országos szociáldemokrata munkakonferenciával is. Brandt többek között kijelentette, nagyon amellett van, hogy legyen Nyugat-Németországban kommunista párt, ehhez azonban újjá kellene alakítani a kommunista pártot és elfogadtatni az alkotmányt a párt részéről. A FLOSY azzal vádolta az angol hadsereget, hogy átjátszotta a hatalmat az NLF-nek. Ezt az NLF cáfolta. Az AFP illetékes forrásra hivatkozva, olyan hírt közölt, hogy angol vadászbombázók csütörtökön közvetlenül beavatkoztak egy ütközetbe. A harc Aden tői nyolcvan kilométernyire, ICirs község mellett zajlott le. A FLOSY-erők aknavetőkkel lőtték az NLF-hez átállt dél-arábiai hadsereg egyik őrjáratát.. A brit vadászbombázók két hullámban támadták a FLOSYalakulatot, amely ezután átmenekült a jemeni határon. és 150 sebesültet. A szabadságharcosok veszteségeit a közlemény 230 halottra és sebesültre becsüli. 0 Hanoi (MTI) A hanoi lapok részletesen beszámolnak a DNFF alakulatai által Saigontól 120 kilométerre északra. Loc Ning térségében aratott nagy győzelméről. A DNFF azon felhívására, hogy nagyobb támadó hadműveleteket indítsanak ez év telén és tavaszán, a népi felszabadító erők e térségében október 28-tól november 2-ig harcképtelenné tettek négy amerikai zászlóaljat, egy tucat amerikai és dél-vietnami századot és súlyosan megtizedelték a saigoni bábkormány egy zászlóalját. ümerikai leleplezés 0 Washington (MTI) A CBS televiziótársaság diplomáciai tudósítója kiderítette, hogy a külügyminisztérium és más amerikai hivatalos szervek már 1964 elején behatóan foglalkoztak a nagyszabású katonai beavatkozás terveivel és csupán ürügyre vártak. Az úgynevezett tonkinl Incidens, amelynek során a VDK torpedónaszádjai amerikai állítás szerint „megtámadták a 7. flotta hajóit" szolgáltatta az ürügyet és a nagyszabású propagandakampány során Johnson elnök jóformán ellenállás nélkül tudta elfogadtatni a szenátussal a katonai beavatkozás gondolatát A tv leleplezése nyomán William Bundy, a távol-keleti kérdésekkel foglalkozó külügyi államtitkár kénytelen volt elismerni, hogy a határozat két pontját, amelyek az elnököt felhatalmazzák az amerik&i fegyveres erők tetszés szerinti bevetésére, a vietnami háborúban, már jó előre kidolgozták. A CBS diplomáciai tudósítójának becslése szerint jelenleg a szenátus tagjainak legalább egyharmada visszautasítaná az elnöknek 1964ben megszavazott felhatalmazást. Lekási-e Wilson a buszt? G eorge Thomson brit nemzetközösségi miniszter elzarándokolt Rhodesiába. A tárgyalások után Ian Smith, a telepes kormány vezetője dicsórően nyilatkozott a brit küldött „belátó álláspontjáról". Ez már magában véve jogos kétellyel töltötte el a közvéleményt Wilson legutóbbi bejelentésével kapcsolatban, amely a Rhodesia irányában hozott szankciók szigorítását javasolja. Ma ugyanis már nyilvánvaló, hogy az eddigi angol szankciók — beleértve az oiajembargót is —' csődöt mondtak, nemcsak azért, mert egy sor állam még fokozta kereskedelmét Rhodesiával, hanem elsősorban annak kihatásaként, hogy maga Anglia is sorozatosan megszegte a kormány által hozott határozatokat. London tehát tárgyal Rhodesiával. Az indító ok nyilvánvaló: a félmegoldás, a tessék-lássék szankciók Angliának súlyosabb gazdasági nehézségeket okoztak, mint Rhodesiának. Jellemzi a londoni irányvonal következetlenségét, hogy Anglia flotta-felvonulással elérte ugyan, hogy a Rhodesiának szánt olajszállítmány — az ENSZ határozatának megfelelően — ne futhasson be a mocambiquei Beira kikötőjébe. Ugyanakkor a Wiison-kormány szemet húnyt afelett, hogy egy másik mocambiquei kikötőn, Lourenco Marques-en át kerüljön az olaj Rhodesiába. A Thomson-látogatást megelőzően — Wilson megbízása alapján — lord Alport volt konzervatív párti miniszter járt Salísburyben. ö azt jelentette, hogy egy London—Salysbury párbeszéd sikerének kilátásai "az idő múlásával csökkennek. Ugyanezet Ian Smith így fejezte ki: „Ha Wilsonék még sokáig késlekednek, azt mondjuk majd addig vártak, amíg lekésték a buszt." A telepes kormány fölényes magatartását alátámasztja, hogy Dél-Afrika minden segítséget megad az amúgy sem túl veszélyes gazdasági bojkott kijátszására. Márpedig a Délafrikai Köztársaságban milliárdos brit érdekeltségek vannak és Pretória London második legfontosabb! kereskedelmi partnere. A jelenlegi angol gazdasági nehézségek mellett Wilson semmiképpen sem engedheti meg magának, hogy Dél-Afrikával ellentétei támadjanak. A Thomson-látogatás ezeknek a tényeknek a tükrében értékelhető. Valószínű, hogy a tárgyalások eredmé-i nyeként London „elvi" álláspontján újabb törések támadnak, hogy Wilson se késsé le azt a bizonyos rhodesiai autóbuszt S. E. Biafra ellentámadása Lagos viszont lanyhulást jelent 0 Port Harcourt (AFP) A biafrai tájékoztatási szervek jelentése szerint a szakadár tartomány csapatai a szövetségi haderővel vívott háborújukban ellentámadásba mentek át Enugu térségében a szövetségi erők két nagyobb egységét kerítették be. A szövetségi csapatok súlyos veszteségeket szenvedtek és Enugu repülőterét még mindig a biafraiak tartják megszállva. Bonny térségében a biafraiaknak sikerült megsemmisíteniük a körülzárt szftJ vetségi csapatokat 0 Lagos (AFP) A biafrai jelentéssel ellentétes közlések láttak napvilágot a nigériai főváros-' ban. Az AFP az általános helyzetet jellemezve azt ál-lítja, hogy a hadműveletek-, ben bizonyos lanyhulás kö* vetkezett be. Számítani lehet azonban arra. hogy a szövetségi haderő hamarosan megindítja a végső offenzívát Egy hét | | SÍ VILÁGPOLITIKÁBAN Háziasszonyok! Több lrtö Jut pihenésre. Gzórakozásni, főzési gondjait megoldja, étkezését változatossá teszi, ha MIRELITTE kész és félkész ételeket vásárol. Bő választék, udvarias kiszolgálás. 25. számú zöldség szaküzlet. Szé. chenyi tér. xS. 101 298 Társasházak építéséhez beépíthető iires lelkeket keresünk. Jelentkezés Írásban. Postaitok 1. xS. 101 205 MOSOPORCSERE! Gyűjtse össze a háztartási zsiradékot. Kitűnő minőségű dobozolt UNIVERZAL, mosó-mosogatóporra cserélik be az UN1VERSAL, KTSZ szappancsere telepei. v xS. 101 296 EVM Vtllanyszerelőiparl Vállalat felvesz villanyszerelőket és segédmunkásokat nagybudapesti és vidéki munkahelyekre. Bérezés: megemelt teljesítménybér keresetkorlátozás nélkül, ehhez 15 '/• idénypótlék. Egyéb járandóságok: munkaruha, étkezési hozzájárulás, saját lakóhelyen kívüli foglalkoztatás esetén — jogosultságtól függően — különélés! pótlék, természetbeni szállás vagy szállásdíj térítés, négyhetenkénti hazautazási költségtérítés. Jelentkezés személyesen budapesti munkahelyre: Bp. VI. MOZSÁR U. 16. Vidéki munkahelyre: Bp VII. SÍP U. 23. (Főporta). Hazánk a Biztonsági Tanácsban A hét nemzetközi krónikájának jelentős magyar vonatkozású eseménye: az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlésében lezajlott a szavazás, a Biztonsági Tanács nem állandó tagjainak kijelölésére és beválasztották a Magyar Népköztársaságot az ENSZ e legfontosabb szervébe. 1968. január 1-től kezdve hazánk képviselője két éven át helyet foglal a| operatív jogkörű ENSZ-szervben es minden alkalommal kifejtheti a magyar kormány álláspontját a világ legidőszerűbb és legégetőbb kérdéseiben, a Biztonsági tanács szavazásaikor pedig érvényre is juttathatja a magyar állásfoglalást. A Magyar Népköztársaság nemzetközi tekintélyének növekedését joggal lemérhetjük az ENSZ-ben való szerepünk állandó nagyobbodásán: 1965-ben az I. számú politikai bizottság elnöke lett hazánk képviselője, tavaly az ENSZ-közgyűlés egyik alelnöki tisztsége jutott Magyarországnak. Mindez azok után, hogy tíz esztendeje még a mondvacsinált .magyar kérdés" ürügyén az imperialista hatalmak képviselői dühödten támadták a világszervezetben a Magyar Népköztársaságot... A nagy évforduló világvisszhang ia Hazánk belső megerősödése, a szocializmus építésének számos sikere adja nemzetközi súlyunk gyarapodásának egyik magyarázatát, a másik döntő ok a szocialista közösséghez tartozásunk. A magyar nép és vezetői együtt ünnepeltek Moszkvában a testvéri szovjet néppel, Október 50. évfordulóján. A világ képét megváltoztató forradalomra emlékezett a héten — túlzás nélkül mondhatjuk — az egész földkerekség. A tőkés világban az ellenséges felhangok sem tudták elnyomni a kényszerű elismerés mondatait: 1917-ben Moszkvában valami nagy, történelemformáló erő Indult el útjára. A szocialista világrendszer, a harmadik világ népei és a kapitalista államokban a haladás hívei őszintén büszkén és bizakodón ünnepeltek. Az VSA fokozódó elszigetelődése A moszkvai ünnepségeken elhangzott politikai megnyilatkozásokban központi helyet foglal el Vietnam megsegítésének ügye. Az ünnepnapokon sem lehetett megfeledkezni napjaink 'elsőszámú nemzetközi problémájáról. Az amerikai hadvezetés —• a Fehér Házból és a Pentagonból ér-"" kező utasítások szerint — mindegyre fokozza erőfeszítéseit, amelyek Északon a légitámadások kegyetlenebbé válásában mutatkoznak meg. Az amerikai légi kalózoknak mind több repülőgéppel kell fizetniök: washingtoni forrásokból tudtuk meg, hogy ma már magasabb a gépek felszállásához viszonyított lelövési arányszám, mint volt a második világháborúban. A Vietnami Demokratikus Köztársaság légiterében már levegő-levegő rakéták, azaz a támadó bombázókra vadászgépekről kilőtt rakéták is tizedeÜk az agresszorok légi kötelékeit Az Egyesült Államok a vietnami agresszió támogatására még a NATO-országok legtöbbjében sem tud híveket toborozni. Az elszigetelődés az úgynevezett harmadik világban talán még veszélyesebb Washington számára: ennek ellensúlyozására járt Humphrey alelnök Malaysiában és Indonéziában, miután Dél-Vietnamban helyszíni szemlét tartott. A jelek szerint az amerikai kormány kitart illúziója mellett, hogy „színes bőrű'j fegyvertársakat verbuválhat vietnami háborújához. A jemeni őrségváltás Az arab világon és Afrika két pontján volt még ezen a héten a világ szeme. A jemeni őrségváltás és a dél-arábiai feíszabaditási szervezetek viszálya csak újabb bizonyítékkal szolgált arra, hogy az imperialista hatalmak „oszd meg és uralkodj* módszerei még mindig hatásosak lehetnek. Különösen Adenre vonatkozik ez, ahol a brit kormány Ígérete szerint küszöbön áll az angol csapatok kivonása és a terület függetlenségének elismerése. A még az angol gyarmatosítók által szervezett délarábiai hadsereg a Nemzeti Felszabadítási Front elnevezésű mozgalmat támogatja, ezt pedig a Megszállt Dél-Jemen Felszabadítási Frontja azzal vádolta, hogy az új-gyarmatosítás kezére játszik. A két rivális arab mozgalom küzdelmének hevessé válása nyivlán összefügg a jemeni eseményekkel is. Szalal marsallt az úgynevezett „mérsékelt köztársaságiak* megfosztották minden politikai és katonai hatalmától. Az új vezetők, a hírek szerint tárgyalásokba kezdtek a királypárti törzsek képviselőivel, — ma még nem tudni bizonyossággal; hogy a kapcsolatfelvétel csak belső kompromisszum elérését célozza-e vagy pedig további fordulat előhírnöke? Ülésezik a BT A Biztonsági Tanács eredménytelenül birkózott a héten a közel-kelet! problémával, amely e pillanatban a két gyökeresen ellentétes állásfoglalás között holtponton vesztegel. A Biztonsági Tanácsnak afrika! üggyel is kellett foglalkoznia: Kongó panaszával Portugália ellen. A kinshasai kormány azzal vádolja a portugál gyarmatosítókat, hogy Angolából segítséget juttat el emberben és hadianyagban azoknak a fehér zsoldosoknak, akik még Csőmbe egykori „birodalmában", Katangában garázdálkodnak. A zsoldosok sorsáról ellentmondó hírek érkeznek, nehéz tisztán látni ebben a sötét ügyben. Pálfy József 2 oéljáagyarorszaa Szombat- 1967- ~»vember 1L