Délmagyarország, 1967. november (57. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-03 / 260. szám

Új Corvinák A Corvina könyvkiadó az elmúlt hetekben több új ízléses kiadvánnyal jelent­kezett. Ezek közül különö­sen kiemelkedik a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 50. évfordulójának tiszteletére megjelentetett nagyméretű, reprezentatív kötet: UITZ művészetét bemutató al­bum. A körültekintő gond­dal összeválogatott 50 rep­rodukció (köztük 16 színes tábla értékét növeli dr. Münnich Ferenc előszava, amelyben meleghangú port­rét nyújt az idén 80 eszten­dős forradalmár művész emberi és művészi egyénisé­géről. Joggal állapítja meg róla, hogy a ma is a Szov­jetunióban lakó, sajátos for­manyelvű művész, ha távol él is tőlünk, mégis közel áll hozzánk, mert a modern festészet kiemelkedő úttö­rője. A magyar kormány ezért tüntette ki idén művé­szetének elismeréséül a Vö­rös Zászló Érdemrenddel. A Szovjetunió Érdemes Mű­vésze címet Uitz Béla egyéb­ként már 1930 óta viseli. Festményeinek, grafikáinak ezzel a válogatott albumá­val méltón köszönti most a kiadó a Nagy Október jubi­leumán azt a művészt, aki­nek egész életét a művé­szeti és politikai munka szerves és szoros összefonó­dása hatotta át. CANALETTO A füzet szerkesztője és be­vezető tanulmányának szer­zője, Bedő Rudolf részlete­sen. gazdag ismeretanyaggal mutatja be a két kiváló 18. századi velencei festőnek, \ntonio Co na ínak és unoka­öccsének Bernardo Belotto­nak művészetét. Mindkét festőt jelöli ugyanis a Ca­valetto név. Az elsőt apja, Bernardo Canal után, aki­nek festőműhelyében kezdte munkásságát, s megkülön­böztetésül ragasztotta nevé­hez a kicsinyítő képzőt. Ezt a közismertté vált nevet másikuk később vette fel, ugyancsak hosszabb ideig dolgozván nagybátyja, Al­berti) Canal műhelyében. Az 52 képet — köztük szí­nes reprodukciókat — tartal­mazó füzet ezúttal is érzék­letes áttekintést nyújt tár­gyáról. HOLLAND ÉLETKÉPEK címmel 48 egészoldalas rep­rodukciót kap az olvasó a budapesti Szépművészeti Múzeum és az egri Dobó István Múzeum anyagából. Az így felsorakozott 17. szá­zadi festők munkásságáról és összefoglalóan a német­alföldi életképfestészet je­gyeiről. törekvéseiről Moj­zer Miklós ad elemző tanul­mányt a kötet bevezetőjé­ben. Ezt igen hasznosan egészítik ki a képeknél köz­vetlenül közölt magyaráza­tai, amelyek mintegy vé­gigvezetik a lapozgatót a holland zsánerfestészet kez­deteitől mindaddig, míg e sajátos témaválasztási és ábrázolási mód képességei­nek határához nem érkezett RÉGI FESTETT ASZTALOSMUNKÁK címmel jelent meg annak — az egyébként jelöletlen — sorozatnak a legújabb kö­tete. amely változatos te­matikával az iparművészeti értékeink hasznos és gyö­nyörködtető gyűjteményét kívánja nyújtani. E kötetben R. Tombor Hona a XV— XIX. századi régi festett asztalosmunkákból ad mint­egy félszáz műremeket köz­re. Ezekben ornamentális fes­tésű famennyezeteket, kar­zatokat. szószékeket, pado­kat, ládákat láthatunk. Több­ségükben inkább egyházi be­rendezések, hiszen ezek ma­radtak fenn inkább. A meg­gondoltan rendszerezett, íz­léses kis kötetben a szerző, a magyar műemlékanyag ki­váló ismerője élvezetesen mutatja be kísérő tanulmá­nyában az egykori mesterek, megrendelők igényeit és magyarázza a helyenként megejtően egyszerű,, naivan szép művészeti törekvései­ket, nemegyszer jellegzetes alkotásaikat­Üj köntösben a MAGYARORSZÁG Holnap jelenik meg elő- nagyobb terjedelmű lapban: ször új köntösében, jóval érdekes cikk szól egy ame­gazdagabb tartalmával a rikai elképzelt ökölvívóver­nepszerü külpolitikai hetila- senyröl, amelynek „részvé­tünk: a MAGYARORSZÁG, vői" minden idők legnagyobb Ügynevezett ofszet-eljárással profibokszolói, a verseny készül ezután: ez a nyomda- „színhelye" pedig korunk technikai újítás sokkal szeb- vívmánya: az elektronikus hé teszi a lap külsejét és le- agy. Olimpiai rejtvénypályá­l-oi övé tette terjedelmének zat és még több más elme­növelését. 24 helyett 32 ol- sport-ötlet egészíti ki a MA­dalon elemzi a világ esemé- GYARORSZÁG e heti szá­"veit. — mostani számában mának sokszínű olvasniva­Ivashatunk például a közel­geti válságban kialakult cülön válságról", két tel­es oldalon pedig a kínai ká­osz szereplőit mutatja be. A özkedvelt külföldi lapszem­lére most már 3 helyett 6 oldal jut a MAGYAROR­SZÁG-ban. Három új cikk­sorozat indult a megújhodott külsejű lapban: az egyik a NATO „regényét" írja meg. a másik — örök női téma! — a divat történetét dolgoz­za fel, a harmadik cikksoro­zat a budai Vár egykori bi­torló-lak ójának, Horthynak gyászos életútját vázolja fel számos eddig ismeretlen rész­let közlésével. A sport is helyet kap a lóját. Sok csapat nevezett a tererrs­kézifahda-bajnokságra Asztaliteniszben első a Kender Hazai győzelmek Az NB I. osztályú labda­rúgó-bajnokság hétvégi prog­ramja már csütörtökön meg­kezdődött Salgótarjánban és Győrött. Salgótarján— Diósgyőr 4:3 (3:3) Góllövők: Szalai, Németh, Kriskó és Répás, illetve Hor­váth (2) és Vas. A hazaiak szerezték meg a vezetést, de a Diósgyőr rö­videsen kiegyenlített, sőt 3:l-es vezetésre tett szert. A vendégek ezután védekezés­re rendezkedtek be, a Sal­gótarján vette át az irányí­tást és a félidő befejezéséig ki is egyen litett, a szünet utáni góljukkal pedig meg­érdemelten győztek. Győr—Vasas 2:1 (0:1) Góllövők: Nell (11-esből) és Győrfi, illetve Puskás. Győrben a vendégek ju­tottak vezetéshez, a szünet után azonban Győr fokozta a nyomást, 11-esből kiegyen­lített, majd a győztes gólt is megszerezte. A kemény küzdelemben Emsberger já­tékvezető Korsóst a 70. perc­ben kiállította. Az ifjúságink a Dél-Magynrország serlegéért mérkőznek A legjobb szegedi asztali­tenisz-csapatok idén az NB II-ben szerepelnek. Közülük a Kender férfiegyüttese a Idén is megrendezik, a tétele érdekében az ifjúsá- legjobb, mert eddig csak Szeged sportéletében im- gi, férfi és női csapatok ré- egyszer vesztett és egy dön­már hagyományossá vált szére a Dél-Magyarország tetlent ért el, többi mérkő­téli teremkézilabda-bajnok- szerkesztősége vándorkupát zését mind megnyerte. Az ságot. A rendezvény célja alapított. Az ifjúsági férfi asztalitenisz-bajnokságok is elsősorban versenyzési lehe- és női csapatok első helye- a vége felé közelednek, és tőséget biztosítani a kézi- zettjei egyéves időtartamra most már majdnem biztos, labda-csapatoknak a téli egy-egy vándorserleget kap- hogy a gyári csapat csoport­holt idényben s elősegíteni nak. A Dél-Magyarország jában véglegesen első, s ez­a tornateremmel nem ren- serlege háromszori megnye- zel visszakerül az NB I-be, delkező egyesületeknek a rés után a csapat tulajdonú- ahonnan tavaly esett ki. felkészülést a következő ba kerül. a női NB II-ben a Szege­bajnoki évre. A versenyek A rendezőség idén azzal a di Spartacus sokáig esélyes elősegítik az alapfokú üze- gondolattal foglalkozik, hogy volt a bajnokságra, de a be­mi és hivatali, valamint a az első osztályban szerep­középiskolás csapatok részé- női ^ férficsapatok ré­jutás számukra nem sike­rült. A nők jelenleg a máso­re a Kilián Testnevelési szére fcéí félidős fordulót ál- dik hely megszerzéséért küz­Mozgalom kereteben a fel- ]ít be. (A két félidő között denek. A SZEAC férfiegyüt­e ifjúsági csapatok mérkőzésé- tese sokáig az alsó régiók­re_ kerülne sor.) A két fél- ban foglalt helyet a táblá­adatok teljesítését és sportág népszerűsítését. A bajnokságba benevez- idős játék szervezésével még zaton, az őszi idényben ja­2tnek az NB-s, a megyei, jobban növelnék a csa"1-' - ­a városi és a járási bajnok- felkészülésének idejét Az asztalitenisz NB II-ben a hét végén nem lesznek hetnek az NB-s, a megyei, jobban növelnék a csapatok vított helyzetén MosTstTm ®V felkészülésének idejét biztos még hogy elkerüli-e ságban szereplő férfi es noi . ielevtkezési határidő a kiesést kézilabda-csapatok felnőtt november hó 6. A je?eS * es ifjúsági igazolt játeko- . k beküldésé'g még van tézményeÜkeleSfokú°férfi 7s n6hány nap" Érteülésünk mérkfeé^ A bajnokság nTk^Lbdtcrapatafkkal szeiint máris ** c'sapat 3Ut" utolsó három fordulóját no­A szegedi teremkézilabda- tetta el írásban nevezéset. bajnokság 1967/68. évi ver­senykiírása alkalmával a Dél-Magyarország szerkesz­tősége megbeszélést folyta­tott Szedő Istvánnal, az MTS Szeged városi Tanácsa Kézilabda Szakszövetsége titkárával. Ennek nyomán a bajnokság színvonalasabbá S=0=R=0=K=B=A=N Beszámoltunk már arról, hogy a Világ Kupa második döntő mérkőzésén Buenos Airesben a Racing 2:l-re győzött a Celtic ellen. Ezért november 4-én harmadik ta­lálkozóra kerül sor, és azt a kiírás értelmében Monte­videóban kell játszani. A külföldi hírügynökségek be­számolnak arról, hogy a Celtic csak akkor áll ki is­mét, ha játékosai biztonsá­gát garantálják. Jock Stein, a skótok menedzsere kijelen­tette: „Inkább legyen a Ra­cingé a kupa, számunkra já­tékosaink épsége fontosabb bármilyen értékes trófeánál." A Celtic labdarúgói közül Simpson súlyosan megsé­rült, ezenkívül a skótok sze­rint az argentinok kímélet­lenül játszottak. * A Csehszlovákiai Sport cí­mű lap részletesen ír Al­bertről. Többek között a kö­vetkezőket olvashatjuk a magyar nyelvű újságban: „Ma már senki sem vitatja, hogy Flóri világklasszis. Be­letartozik a világ legjobb labdarúgóinak csoportjába, egy színvonalon emlegetik Pelével, Eusebióvai, Mazzo­lával és Charltonnal. Nem a pillanatnyi forma, hanem állandósult jó teljesítmény vember 12-étől bonyolítják le. Á SZEAC készülődése a Csepel ellen A Szegedi EAC labdarú- pontokra, hogy véglegesen gó-csapatának játékosai teg- bebiztosítsuk a bennmara­nap erőnléti edzésen vettek dást. Játékostársaim most részt. Dezsőfi kivételével .azt mondják, hogy rúgjak minden számot tevő labda- már egyszer bajnoki mérkő­rúgó kinn volt a stadionban, zésen is három gólt, úgy, mint az ifiválogatottban... Persze ezt könnyű monda­Mégis bízom benne, - ugyanúgy, az Újpesti alapján rangsorolják a Fe- Zádori is edzett, akinek sú rencváros csatárát..lyos sérülése szépen javul. — Régen voltunk már kint ni, de gólt elérni az NB l-es Rotterdamban hatvannégy- ilyen sokan az edzésen — mérkőzéseken annál nehe­ezer néző előtt Jugoszlávia jegyezte meg Rábay László zebb. labdarúgó-válogatottja 2:1 edző. — örvendetes, hogy hogy Csepelen (0:0) arányban győzött Hol- sérültjeink felgyógyultak, mint legutóbb landia ellen. csak Dezsőfi harcképtelen. Dózsa ellen — egyszer beta­-g- Feri az Üjpesti Dózsa elle- lálok az ellenfél kapujába... Madridban barátságos mér- ni mérkőzésen sérült meg. Arról már beszámoltunk, kőzésen a Benfica 2:1 (2:0) Sérülése elég makacsnak lát- hogy az IBUSZ külön autó­arányban nyert az Atletico szik, ezért rá egyelőre nem buszokat indít a hétfői cse Madrid ellen. A portugálok számíthatunk... mindkét gólját Eusebio sze- Megtudtuk, hogy Dezsőfi sérülése miatt az összeáll! rezte. pelt mérkőzésre. Egy kocsi indulása már biztos, de ha ma még újabb jelentkezők tásban változás lesz: Pusztai akadnak, akkor két, vagy esetleg három buszt is biz­részé­« <-. , _ . , . „ visszakerül a csapatba. Cse- esetleg három buszt i A Csongrád megyei teke- valószínűleg a követ- tosítanak a szurkolók bajnoksagban a Szegedi IKV tizeneggyel lép , re. A tartalékcsapatok eredmé­nyei nélkül az élcsoport ál­lása most a következő: l.Sz. JÁRÁSI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG 1. Röszke 23 18 3 2 81:18 39 2. Kübekháza 24 16 4 4 60:29 36 3. Bordány 23 12 7 4 38:28 31 4. UJszentiván 22 14 2 6 43:22 30 5. M.-telek 6. Balástya 7. Deszk 8. Szatymaz 9. Üllés biztosan^ tartja első helyéti SZEAC a pá]yára. Korányi Metzger Károly — — Várhelyi III., Kővári. Vár­helyi I. —• Ambrus, Remé­„„ . , - . „„ . nyik dr. — Pusztai, Nemes, lK Y*4 Trkozeí>79 Kozma, Dobó, Vass. 2. Hódmezővásárhelyi ME- . , , ,, . ~ DOSZ 15 mérkőzés, 76 pont, A Tfu^, u aiÍ f 3. Makói Vasas 15 mérkőzés, Mihallyal beszélget­67 pont. A legutóbbi forduló tunk­legjobb egyéni dobói: Péter — Szeretnénk folytatni a (Szegedi Postás) 477 Bor- sikeres szereplést, amit még bély (Szegedi ÉLIKER) 457, Dunaújvárosban kezdtünk el ^"ásMt Pavlov (Sz. Postás) 445. mondta a fiatal közepcsatar. ,2. Asotthaiom w — Nagy szükség lenne a 13. Rúzsa A szegedi alapfokij labda- . rúgó-bajnokságban a két Tájékozódási versenybfín csoportgyőztes csapatból a következők voltak a legjobb góllövők. Megyei tanács: Bu­sa 25 gólos. SZEAC IV.: Ri­bizsár 25 gólos, Szeles 15 gó­los, Nyári Tibor 14 gólos. 22 11 5 6 38:29 27 23 11 3 9 41:33 23 22 9 5 8 44:30 23 21 9 3 9 35:26 21 23 8 2 13 22:57 18 23 5 3 15 18:58 13 21 5 2 14 19:51 12 22 5 2 15 14:50 12 törölve rádióműsor Kossuth Rádió 4.30 Hírek. Időjárás. 4.32 Haj­naltól reggelig . .. Zenés műsor. Állandó prózai adások: 5.00 Hí­rek. Időjárás. 5.30 Reggeli kró­nika. 5.45 Falurádió. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.30 Hírek. Időjárás. 8.45 Hallgatóink figyelmébe! 7.00 Reggeli krónika II. 7.15 Körzeti időjárás. 7.30 ÜJ könyvek. 8.00 Hirek. Időjárás. 8.05 Műsoris­mertetés. 8.22 Fehér Sándor népi zenekara játszik. 9.00 Költőkkel a Marica völgyében Ütijegyzet. 9.20 A magyar munkásmozgalom dalaiból. 9.30 Könnyűzene. 10.00 Hirek. 10.10 Óvodások műsora. 10.30 Édes anyanyelvünk. 10.35 Sándor Judit énekel. 10.50 Lot­tóeredmények 11.00 Iskolarádió. 11.30 Két nyitány. 12.00 Hírek. Időjárás. 12.15 Tánczenei koktél. 13 00 A budapesti színházak mű­sora. 13.03 Csajkovszkij operái­ból. 13.50 Könnyűzene. 14.04 Her­nádi Lajos Liszt-műveket zon. gorázlk. 14.30 Róka Móka báb­színháza. A Gyermekrádió mű­sora. 15.00 Hírek. 15.15 Üzenetek. 15.55 Beszéljük meg ... Gazda­sági jegyzet. 16.00 KabalevszkiJ: Kantáta a reggelről, a tavaszról és a békéről. 16.12 Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója. Prágai János ezredes. Rádiójáték. 16.45 Operettrészletek. 16.57 Hallgató­ink figyelmébe! 17.00 Hírek. Idő­Járás. 17.10 Mozart-kettősök. 17.35 Nyitott stúdió. 18.00 ÜJ Ze­nei Újság. 18.40 Hozzon egy dalt Budapestre. 18.45 Boros Jo­lán népdalokat énekel. 19.00 Es­ti krónika. 20.05 Esti pihenő — muzsikával. 20.55 Hírek. Időjá­rás. 21.00 Örök erőforrások. Illyés Gyula vallomása. 22.00 Hí­rek. Időjárás. 22.20 John Bar. blrolli világhírű szólistákkal készült lemezeiből. 23.13 Köny. nyűzene. 24.00 Hírek. Időjárás. 0.10—0.25 Régi operamuzsika. Petőfi Rádió 4.30—7.57 Azonos a Kossuth Rádió műsorával. 10.00 Hej, Madrid, Madrid! avagy Fitalnak mindig rokona a fiatal. Zenés komédia. 11.44 Válaszolunk hall­gatóinknak. 11.59 Kamarazene. 12.58 Térképvázlat a művelődés­ről. Riport. 13.13 Szüreti bál. Hegyi Füstös István népdaljáté­ka. 13.47 Vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől hatig . . A Petőfi Rá­dió zenés délutánja. 18.00 Hírek Időjárás. 18.10 Zsákai Aladár népi zenekara játszik. 18.40 Lát­tuk. hallottuk. 19.00 Szemtől szembe John Barblrolltval 19.31 A pszicholingvisztlkáról. BUky Béla Írása. 19.46 Kórusmuzsika, a Csehszlovák Rádió műsorából. 19.50 Jó éjszakát, gverekek! 20.00 Esti krónika II. 20.25 Közvetítés áz ökölvívó olimpiai reménysé­gek tornájáról. 20.35 Közvetítés Rómából: A Római Rádió szim­fonikus zenekarának és énekka­rának hangversenye. 22.18 Tánc­zene. 23.00—23.20 Hírek. Időjá­rás. Tegye az ünnepet kényelmessé, étrendjét változatossá vásároljon vágott baromfit Nagy választékban kapható a Széchenyi téri Haromfi Mintaholtban November 4-én és 5-én is frissen vágott csirke és hízott liba érkezik. Szegedi Élelmiszerkiskeresk. V. S x. K. 636. televízióműsor Magyar televízió 9,00 Egy nap a paradicsomban. TV-film (ism.). 10.20 A vapitik országában. Lengyel kisfilm (ism.) 10.40 Telesport (ism.). 18.58 Ünnepi ülésszak. Részletek az SZKP Központi Bizottságá­nak, valamint az Orosz Föde­ráció Legfelső Tanácsának kö­zös üléséről. felvételről. Kb. 21.15 Ünnepi hangverseny Moszkvából, a Kongresszusi Pa­lotából. Iskola televízió 8.05 Élővilág (ált. isk. 5. oszt) A gyümölcsök összefoglalása. 8 25 Crosz nyelv (középisk. Hl— IV. oszt.) Grisa és Mása a 1ol­mezóalon. 9.05 Orosz nyelv (ált. lak. 5. oszt.) Az, iskola. 13 35 Élővilág (ism.). 14.35 Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.) Ism. Jugozláv televízió 9.40 Iskola-tv. 14 50 Iskola-tv. 17.05 Hirek. 17.10 Keresztrejtvé­nyek. 18.00 Tv-úldonságok. 18.15 Hangverseny Idáknak. 19.0? Objektív 350. 19.54 Jó éjszakát, gverekekl 20.80 Tv-hiradó. 20.10 Játékfilm. 22.10 Tv-hiradó 2>.39 Nemze kö 1 asztail'enisz-verseny Román televízió 16 30 i koti-tv. 17 oo Turisták­nak. 17.30 Gyermekműsor. 18.01 Antológia J3.30 Tv-hlradó. 19.01 Zenei -túdió. 19.30 Ripoitmü/or 20.00 Reflektor. 20.20 Optimista tragédia. Szovjet Játékfilm. 22.00 Tv-hiradó. A vidék bajnoka Kistelek Zala megyében, Kustán- képviselő hódmezővásárhe­szeg körzetében rendezték lyiek, valamint a csongrá­meg az idei országos tájé- diak is alulmaradtak, kozódási csapatbajnokságot összegezve megállapíthat­Az ifjúsági női kategóriá- juk, hogy jó munka folyik ban kiemelkedő megyei si- a kisteleki gimnázium szak­ker született: a kisteleki osztályaiban. Reméljük, az gimnázium Gömöri — Takó utánpótlás neveléséről sem — Hegedűs — Gera össze- feledkeznek el, akkor sok állítású csapata - a nagy termé­fovarosi egyesületek mogott v " a 4. helyen végzett, meg- szétjáró szakosztály tagjaira. előzve az Üjpesti Dózsát, és valamennyi vidéki csapatot. Ezzel a teljesítménnyel a kistelekiek országos vidéki bajnokságot nyertek. Az eredmény a versenyzők mel­lett Rimóczi Károly szak­osztályvezető tanár jó mun­káját is dicséri. Az ifjúsági férfiak kategó­riájában szintén indultak, mint a megye bajnokai a kistelekiek. A Potóczki — Tápjai — Dancsók — Nagy összeállítású csapat tagjai, bár mindkét napion kitűnően szerepeltek tájékozódási szempiontból, mégis csak a középmezőnyben tudtak vé­gezni. A modern — skandi­náv — jellegű versenypályán elsősorban az atlétikus kép­zettség érvényesült. E tekin­tetben nemcsak a kistele­kiek, de a még megyénket Reigl Endre DÉL-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkás­Párt Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága és a tanács lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: dr. Lökös Zoltán Szerkesztőség: Szeged. Magyar Tanácsköztár­saság útja 10. Telefon: 13-535. 13-003 Éjszakai telefon: 13-506 13-438 Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelós kiadó: Kovács László Kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztár­saság útla 10. Telefon: 13-500. 13-118 (Beküldött kéziratokat nem őr­zünk meg és nem adunk vissza.) A lapot nyomja: a Szegedi Nyomda. Szeged Baiesv Zsilinszky u 28 sz INDEX 29 053 Terjeszti a Magyar Posta Előfi­zethető bármely postahivatalnál és a Posta KözpunU Hírlap Iro­dánál (Budapest V József ná­dor tér 1 sz.) Előfizetési dfl • egy hónapra 12.— Ft. e g OiL-MAGtAROMZAQ Péntek, 1967. november 3. t

Next

/
Thumbnails
Contents