Délmagyarország, 1967. október (57. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-06 / 236. szám
A közel-keleti kérdések a színfalak mögött Az arab országok a BT elé akarják terjeszteni a problémát Vukmnnovics a szélsőséges nezetekről Burgiba nyilatkozata a realitásokról # Kairó (MEN A) Az egyiptom sajtó szerint az arab országok miniszteterei egyetértenek abban, hogy a Biztonsági Tanács eié kell terjeszteni a közelkeleti problémát. Az A1 Ahram azt írja, hogy az ENSZ-ben a színfalak mögött több elgondolás is tanulmányozás alatt van. Ezek a következőkben foglalhatók össze: l. NagyBritannia és Brazília határozat-tervezete az izraeli fegyveres erők visszavonására, a béka megkötésére, a határok nemzetközi szavatolására és a tengeri utakon a hajózás szabadságának biztosítására szólít fel; 2. Van egy, az amerikalak által támogatott elgondolás, amelynek első cikkelye az izraeli fegyveres erők viszszavonását követeli, a második egy kifejezést vet fel, határok rögzítését" ebben a térségben, amit úgy magyaráznak, mint a hadiállapot megszüntetését az arabok és Izrael között. # Belgrád (MTI) Szvetozór Vukmanovlcs, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága elnökségének tagja a Megyunarodja Politika című belgrádi külpolitikai folyóirat most megjelent számában kifejtette: fizok a nézetek, amelyek szerint Izrael „az Imperializmus és a kapitalizmus kreációja" szélsőségesek, s fel kell őket számolni. Ugyanakkor megjegyezte- Izraelnek fel kell hagynia minden fajta szélsőséges és faji tendenciával, lehetőséget adva így a zsidó és az arabok békés együttélésére Izrael területén. Más részről viszont ekkor az arab országoknak is el kell ismemiök Izrael létét olyan államként, amelyet az ENSZ hozott létre. Az ENSZ-nek minél gyorsabban megoldást kell találnia a palesztinai menekültek problémájára, s erőfeszítéseket kell tennie, hogy az arabok és zsidók ne csak államközi szinten, de az izraeli államhatárokon belül is együtt éljenek. A bonyolult helyzet szükségessé teszi, hogy egyidejűleg megfékezzék azt az arab nacionalizmust, amely tagadja Izrael létét, s egyszer s mindenkorra véget vessenek az izraeli terjeszkedésnek is. 0 Hamburg (DPA) Burgiba Tunézia elnöke a Stern nyugatnémet képesfolyóiratnak adott interjúban a közel-keleti válságról nyilatkozott. A tunéziai államfő többek között azt tanácsolta az arab vezetőknek, fogadják el a realitásokat, ne engedjék, hogy „a tömegek szenvedélye" Irányítsa politikájukat. Az Izraelieket pedig arra szólította fel, ne feszítsék túl a húrt, mert ha a gyűlölet érzése fokozódik, ez káros a béke ügyére. A béke minden érdekelt féltől engedményeket kíván és áldozatvállalásokat követel. Az izraelieknek — mondotta — tekintetbe kell venniök a szomszédos arab népek érzelmeit. A VDK légelháritásának csütörtöki mérlege Hat amerikai gép megsemmisítése Az USA vietnami veszteséglistája # Hanoi (VNA) O Washington (MTI) borúban a Pentagon szériái., A vietnami néphadsereg A csütörtökön közzétett egyesek azonban úgy vélik^ légelhárító egysége Haiphong hivatalos lista szerint az hogy a tényleges veszteségek városa, valamint Ha Bac és Egyesült Államok vietnami nagyobbak a hivatalosan beNinh Binh tartományok fe- embervesztesége — sebesül- j«mert számnál A harcok lett csütörtökön hat ameri- tekbc-n és halottakban — .... . meghaladja a százezer főt. l««eződését mutatja, hogy a Több mint 13 600 amerikai halottak mintegy fele az katona vesztette életét a há- idén pusztult el. kai gépet semmisítettek meg. Ezzel a VDK-ban lelőtt gépek száma elérte a 2371-et. amerikai űrhajósje!ö!t halála « Tallahassee (AFP, AP) Repülőszerencsétlenség áldozata lett csütörtökön a floridai Tallahassee közelében Cl'fton Williams amerikai tengerészgyalogos-kapitány, egyike azoknak, akik űrhajósképző programon vesznek részt Mint a floridai rendőrség közölte, a délutáni órákban lezuhant egy 5—38-as típusú katonai sugárhajtású repülőgép, és pilótája szörnyethalt. Nem sokkal később derült ki, hogy a texasi Houstonban, az amerikai űrkutatási hivatal kísérleti telepén, Williams kapitány hiányzik* a technikai értekezletre gyülekező űrhajósjelöltek közül. Üt kell rendeznünk sorainkat Tito beszéde £ Licski Oszik (Tanjug) Tito elnök Licski Oszikban, a tiszteletére rendezett ebéden pohárköszöntőjében töb-t bek között a kommunisták* feladatairól beszélt és hangsúlyozta, hogy nekik kell mindenben az élen járniok. Országunkban akadnak az értelmiség körében olyanok is — mondotta —, akik úgy szeretnék beállítani a dolgokat, mintha a kommunisták szövetsége elhalna és csökkenne a kommunisták szerepe társadalmi rendszerünkben, mert mindenki azt csinál, ami neki tetszik és így tovább. Azt hiszem azonban, hogy az ilyenek nagyon tévednek. Elegendő időt és teret adtunk számukra, hogy ilyen tevékenységet fejtsenek ki, de most már itt az ideje, hogy megakadályozzuk őket ebben. Lehet, hogy ez a kijelentésem elég éles, de meggyőződésem. hogy a kommunisták többsége egyetért velem. — Egyesek úgy gondolják, hogy miután a forradalom már befejeződött, mindenki azt csinálhat, amit akar. Pedig szerintem éppen ma', haladásunk felvirágzásának szakaszában, a kommunistáknak gondolkodásukban és tetteikben egységesebbeknek kell lenniök, mint bármikor eddig. Mindenek előtt meg kell valósítani a gazdasági és a társadalmi reformot. E feladatok sikeres elvégzése érdekében át kelll rendeznünk sorainkat. Nem szabad megvárnunk a JKSZ IX. kongresszusát és csak azután foglalni állást szervezési kérdésekben — mondotta Tito i elnök. Kommunista megyei tanácsosok Vasúti szerencsétlenség Belgiumban Genf A genfi úzennyolchatalmi bizottság csütörtöki ülésen folytatódott a vita az atomfegyverek elterjedését megakadályozó szerződések tervezetéről Kairó Az A1 Ahram közlese szerint szerdán letartóztatták Szalun Naszr tábornokot, az egyiptomi hadsereg felderítő szolgalatának volt vezetőjét, akit tisztségéből történt felmentése óla házi őrizetben tartottak I-JlffOS Enugu elfoglalasával a nigériai szövetségi csapatok i legnagyobb katonai sikerű-1 ket érték el. A legújabb je-' lentések arról szólnak, hogy i a szövetségi katonák a vá-1 rosban felgöngyölítő akciókat végeznek, felszámolják az itt-ott még található el'enéllási gócokat. Nincs jelentés viszont arról, hogv merre tartózkodik Ojuktvu alezredesé Biafra vezetője. Kinshasa Mobutu elnök nagyszabású kormányátalakítást hajtott végre Kongohan. , Tizenhét miniszter közül kilencet menesztett. öt miniszter tárcát cserélt a kormányba öt új miniszter és három miniszterelnök-helyettes lépeti: be, nyolcan pedig megtartották korábbi posztjukat releíoto — MTI Külföldi Képszolgálat A belgiumi Llégc- Brüsszel vonalon történt hármas Katasztrófa színhelye vasúti 0 Liege (MTI) A Liege környéki hármas vasúti katasztrófának eddig 12 halálos áldozata van, a 70 sebesült közül pedig 10-nek az állapota még válságos. A belga vasúti szakemberek a következőképpen rekonstruálják a szerdai katasztrófát: Egy gépkocsi — amely után a rendőrség országos hajszát folytat — a szerencsétlenség színhelyétől három kilométerre áttörte a sorompót és tönkretette az automatikus jelzőberendezést. Ennek következtében a szerencsétlenség színhelyén, Fexhe-ben dolgozó vasutas kénytelen volt manuálisan, külön-külön működtetni mind a tönkretett sorompót és annak jelzéseit, mind pedig a fexhe-i állomás sorompóját és berendezéseit. Kitűnt: a szolgálatos vasutas szabad jelzést adott egy gyorsvonatnak, amikor a mellékvágányra terelt tehervonat még nem hagyta el az állomást. Ennek következtében történt az első kisebb összeütközés. A gyorsvonat néhány kocsija emiatt átkerült a szembejövő vonat vágányára, és ezekbe a kocsikba rohant bele 120 kilométeres sebességgel az ellenkező irányból jövő vonat # Párizs (MTI) Két francia megye tanácsának élere kommunista tanácselnököt választottak. A fővárostól északra elterülő új Seine-st. Denis megye tanácsának elnöke lett kommunista: Georges Valbon. Bobignv polgármestere. A fővárostól délre fekvő Val-DeMarne megye tanácsának elnöke Gaston Viens, Orly-i kommunista polgármestere lett. Folytatódnak Kínában a fegyveres összetűzések # Moszkva (TASZSZ) Külföldi hírügynökségek jelentik a Kuanghszi-Csuan autonóm területről érkezett menekültek beszámolóira hivatkozva, hogy e tartományban folytatódnak a fegyveres összetűzések. A menekültektől nyert hírek szerint mintegy 7000 maóista kénytelen volt elhagyni Nanningot, a tartomány fővárosát és visszavonulni a hegyekbe. Más jelentések szerint Kantonban is újabb fegyveres összecsapások zajlottak le a kínai nemzeti ünnep előestéjén. Mao Ce-tung ellenfelei az utcákon letépték Mao kiragasztott portréit és az őt dicsőítő jelszavakat. Az összecsapások következtében számosan meghaltak és megsebesültek. A kínai vidéki sajtó cikkeiből kitűnik, hogy továbbra is folytatódnak a „revizionista ügynökök" feletti bíráskodások és a nyilvános kivégzések. Hangcsouból két, Harbinból öt, Sen-Jangból négy kivégzésről érkeztek jelentések. Husszein hazautazott Szovjet— jordániai közlemény # Moszkva (TASZSZ) Moszkvában csütörtökön szovjet—jordániai közleményt adtak ki azzal kapcsolatban, hogy Husszein jordániai király október 2 —5 között látogatást tett a Szovjetunióban. A Szovjetunió és Jordánia kijelenti — hangzik a közlemény —, hogy Izraelnek haladéktalanul vissza kell vonnia csapatait a megszállt arab területekről; a támadás sújtotta arab államokat kártalanítania kell; haladéktalanul teljesíteni kell az ENSZ-közgyűlés ülésszakának Jeruzsálemre vonatkozó határozatát. Jordánia köszönetet mondott az arab világnak nyújtott szovjet' segítségért. A Szovjetunió biztosította Jordániát, hogy a jövőben is megad az arab államoknak minden szükséges segítséget A tárgyaló felek megállapodtak abban, hogy fejlesztik a gazdasági kereskedelmi kapcsolatokat. A látogatás alatt kulturális és tudományos együttműködési megállapodást írtak alá. Husszein, jordániai király meghívta Nyikolaj Podgornijt, a Legfelső Tanács Elnökségének elnökéi; hogy látogasson Jordániába. A látogatás időpontját később határozzák meg. Husszein jordániai király csütörtökön repülőgépen hazautazott Moszkvából Ammanba. JÓBA TIBOR az NDK-bót Egy délelőtt „halországban" Jóba Tibor, a kecskeméti Petőfi Népe munkatársa. A Kii/.pontl Sajtószolgálat megbízásából a közelmúltban 10 napot töltött az NDK-ban. Körútjáról most, az NDK megalakulásának 18. évfordulója alkalmából közöljük a három részből álló képes riportsorozatát. Csaknem hetven hektár kiterjedésű nagyüzem a Warnow-folyó partján, több mint egv kilométer hosszan húzódó rakpart, Hat és félezer dolgozó — valóságos kisváros —: ez a rostocki halkombinát. A hírhedt Helnckel-cég gyártotta itt annakidején a rosszemlékű években a halálgépeket a náci légikalózok számára. Majd, mikor a felszabadulást követően a nép vette kezébe a hatalmat, itt jött létre az NDK kereskedelmi flottájának egyik legnagyobb bázisa, s épült fel a világszerte ismert halfeldolgozó üzem. , 1 lárom és félmillió köbméter földet mozgattak meg, amíg a meredek parti sávot lecsiszolták és hosszú évek munkájával üzemkésszé tették a Hafen I.-et, az t.-es számú kikötőt. „Halország" határán — a gigantikus nagyüzem bejáItcszleí a rostocki kikötőből a halászhajóktól kezdve a fogást és feldogozást végzőkön át a kizárólag feldolgozással foglalkozó úszó gyárakig — évi negyedmillió tonna átlagteljesítményt mutat fel. — Persze, jócskán ingadozó ez a teljesítmény, hiszen a halász-szerencse is, akárcsak a vadászoké, forgandó — nevet a főtechnológus Halfilé, sóshering, a fejekből pedig a kiváló táptakarmányul szolgáló halliszt készült itt, a Warnow-menti gyárvárosban. Évente mintegy 700 tonna csukamájolajat is exportálnak. A Spitzbergáktól- a Biscayai öbölig mindenfelé találkozhatni nyílttengeri matrózaikkal, akiknek tevékenysége, fogási eredményeik annál jelentősebbek. mivel — az egy lakosra jutó 17 kilogramm körüli évenkénti átlaggal — az NDK a kontinens egyik Jegjelentősebb halhús fogyasztó állama, i — Legfőbb „termékünk" a rátánál"-- Werner KlawTtter sdsher]"g - "orolja tovább Klawitter elvtárs, miközben a szüntelen széljárta rakparton a feldolgozó üzem felé haladunk. — A főtechnológus fogad. Nálánál jobb kalauzt kívánni sem lehet.ne, hiszen már a halkombinát bölcsőjénél — a kezdett tervek készítésénél — Is ott volt. — Jövőre lesz másfél évtizede, hogy teljes üzemmel dolgozunk — így kezdi a tájékoztatást. Aztán végigvezet a gyakori záporok áztatta köveken. A kikötő 12 ezer bruttóregiszter-tonna hajótér befogadására alkalmas. A hűtőházak 18 ezer tonna árut nyelnek el., a het ingből, makrélából, tökehalból, s megannyi halfajtából. Száznál több hajó — hajók 1—3 hónapon át járják a tengert. A legfrissebb fogás még a vízen „beérik", míg az utóiját itt, a kikötő hűtőházában érleljük, majd osztályozzuk és csomagoljuk. Körülöttünk a hordók tízezrei ásítoznak, az ízletes tengeri hal után. Az egykori fahordókat napjainkban mindinkább a jóval tartósabb műanyag edényzet váltja fel. Benn, a heringűzem parancsnoki hídján Anneliese Báron irányítja a csaknem teljesen automatizált munkafolyamatokat. Az érett heringeket futószalag továbbítja a tároló és szállító edényekbe. Kalauzunk a körút végén a nyílttengeri halászat rohamos fejlődését summázza meggyőző szavakkal. — A felszabadulás eőtt csak a parti halászat volt nálunk ismeretes. A negyvenes évek végén már-már eltemették Rostockot, hiszen fiatal államunk jóformán alig rendelkezett szakképzett nyílttengeri halászgárdával. A szakoktatást azonban azóta sikerült olyan alapokra fektetnünk, hogy ma már a nyugati „tengeri medvék" is alig akarják elhinni eredményeinket. Embereink magas fokon sajátítják el a halászat tudományát. Sikereink záloga egyebek közt a flotta-halászatban. a hajóegysegek szoros együttműködésében rejlik. Első lépéseinket mindenekelőtt ,a szovjet szaktársak bátorították, akikkel a kapcsolat azóta is töretlenül gyümölcsöző. Érdekes és hasznos kutatómunka folyik a hálószerkesztés technikáját illetően is, ami a nyersanyagtól kezdve a vízellenállás minél hatásosabb leküzdéséig jelentősen befolyásolható tényező. Nehéz, de szép munka a nyíltengeri halászoké. S a Warnow-pai*ti kikötőbe sűrűn befutó loggerek és trowlerek fedélzetén évről évre több az erre a népszerűvé vált pályára lépett fiatal, akik jogos büszkeséggel járják az NDK lobogója alatt az óceánókat. (FolytatjukJ n i Olt.-mAGrAROPSZAC Péntek. 1967. október 6.