Délmagyarország, 1967. október (57. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-18 / 246. szám

1*61. OKTÓBER 1*.. SrTRDA NÉVNAP: LIKACS VÁLTOZÓ, DE ENYHE IDO Várható Időjárás szerda estig: felhőátvonulások, nyugaton szórványos rutó esővel. Heggel <V délelőtt párásság, helyenként kőd Clcnk, időnként megerősö­dő délnyugati, nyugati szél. Enyhe marad az idő. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet 18—23 f„R kö­zött. (MTI) A Nap kél 6 óra 08 perckor, és nyugszik 16 óra 32 perckor. A Hold kél 16 óra 6:1 perckor, és nyugszik 3 óra 36 perckor. VtzAl.LAS A Tisza vizéllása Szegednél kedden —69 cm. (Anpadó.) •ZAZOTVEN ÉVE l> tüdőbaj vitte sírba Etienne-NI­rolas Méhul (17763—1817) francia zenekőltőt. a nagy francia for­radalom korának egyik vezető muzslkua tehetségét. Öt tekin­tik a romantikus nagyopera egyik előfutárának. Mikor 1793­ben a párizsi zenekonzervatórl­uraot megalapították. ő lett az egyik választott felllgvelőle. Hf­res „Chant du départ" (1794) című dala Farnciaorszácbnn a Marseillaise mellett néphlmnusz­s/á lett. Magyar szövege ls Is­meretes: „Elnyomás, szolgasors. ez volt a rend ezer évig .. .*• SZEGEDI NE3IZETI SZlNHAZ Este 7 órakor: Szegény kis nyomozó. Bérictszünet. Vége kb. 10 órakor. KAMARASZÍNHÁZ Ma nincs előadás. MOZIK Szabadság: Cartouche. Színes. széleaváBz.m't, kalandos francia film Előadások kezdése min. dennap: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor. Vörös Csillag: Hűtlenség olasz módra. Amit szabad Jupiter­nek ... Magyarul beszélő színes olasz film, széles változatban. Előadások kezdése: negyed 6 és fél 8 órakor. Fáklya: Hűtlenség olasz mőd­ra. Előadások kezdése: 6 és 8 órakor. Postás Mozi: A pártfogolt. Fél « és fél 8 órakor sagvári Endre Művelődési Ott­hon: Sakk-matt. Román bűnügyi film. 6 órakor. INSPEKCIÓI ÁLLATORVOSI SZOLGALAT Szeged város területére Október 14-től 2l-lg este 6 órá­tól reggel 6 óráig (vasárnap nappal Es) elsősegély és nehéz, elles esetére ügyeletes dr. Ko­máromi János állami állatorvos. HJszeSed. Toromul tér 3. Tele­fon: 14-064. Az állatorvos kiszállításáról a hivő köteles gondoskodni. Októberi hőrekord Kedden szinte az egész országban ragyogóan szép, napos, meleg volt az idő, s a Budapesten délben mért 22 fokos hőmérséklet 7 fokkal haladta meg a sokévi át­lagot A Meteorológiai Intézet statisztikája szerint októ­ber 17-én 40 év óta nem volt ilyen meleg. Utoljára 1927-ben volt ilyen szép az október 17-1 időjárás, akkor a fővá­rosban 22.9 fokot mutatott a hőmérő. A tapasztalat szerint az októberi Időjárás az utóbbi években nagyot javult. Tavaly például október 12-én 25 fokos rekordmeleget mértek. A múlt évben több mint 8, az idén 2,5 fokkal volt magasabb október első felének középhömérséklete a sokévi átlagnál. A mostani október 17-i majdnem nyárias meleg, száraz, napos idő különösen figyelemre méltó, mert a sokéves statisztika szerint erre a napra 30 százalékos valószínűséggel eső várható. — Az áruház születésnap­ja. Tegnap volt egy éves az új Tisza Áruház: 1966. ok­tóber 17-én nyitották meg, s azóta 2 millió 200 ezer vá­sárlót szolgáltak ki sokféle árujukból. Az egyéves év­fordulón pontosan déli 1 órakor hangosbeszélőn kö­szöntötlék az áruházban tar­tózkodó vevőket, az éppen érkezők közül pedig Borbély Irénkét. Temesvári László­nét és Dobó Miklósnét vi­rágcsokorral és ajándék­tárgeyal üdvözölte Dózsa Pál igazgató. — Moszkvában kedden Borisz Csajkovszkij szovjet zeneszerző új művének, a II. szimfóniának bemutatójáva] megkezdődött a szovjet zene hete. A szovjet muzsika ün­nepén közismert művészek, a legjobb zenekarok és ének­karok lépnek fel. — Wclmari gyermekkórus Szegeden. Az l-es számú gyakorló iskola meghívására cserelátogatásru érkezik Szegedre ma délután a wel­mari német gyermekkórus. Az énekkar pénteken, 20-án este 6 órakor lép fel a Ta­nárképző Főlakola l-es szá­mú gyakorló általános isko­lájában. — Találékony gyógysze­rész, Madridban egy találé­kony patikus újabban kisebb ellenszolgáltatásért speciális szolgáltatást ajánl a patiká­ja kirakatában elhelyezett táblán: „Orvosok menyasz­szonyainak szerelmes leve­leit elolvasom. Hosszú éves tapasztalat; teljes diszkré­ció!" — Hatalmas vihar pusztí­tott végig kedden Nyugat­Európában. A szél —amely­nek sebessége helyenként el­érte a 120 kilométert — fá­kat csavart ki, házakat dön­tött össze. Hollandiában há­rom ember vesztette életét, 34 család vált hajléktalan­ná. Hágába sorra érkeznek a tengeren hányódó hajók segélykérő rádió jelzései. Dá­nia északi részén kedden hózivatar söpört végig. — A Varsói Nagy Szín­házban hétfőn este megtar­tott ünnepi üléssel megkez­dődtek a Maria Sklodowska­Curie születésének 100. év­fordulója alkalmával rende­zett hivatalos ünnepségek. Megnyitották a Maria Sklo­dowska-Curie emlékmúze­umot abban a varsói ház­ban, ahol a rádiumkutatás nagy lengyel úttörője száz esztendővel ezelőtt született. — Mozgó iskolák Angliá­ban. London váras polgár­mesteri hivatala a nagy is­kolahiány miatt hatvan moz­góosztályt rendelt. A mozgó­osztály, amelyben harminc tanuló számára van hely, könnyen szállítható és az építők szerint 30 évig is el­tart. Egy osztály beszerelése egy napot vesz igénybe. — Hatszázadik éves Nagy­kőrös. Nagykőrös a jövő év­ben ünnepli várossá nyilvá­nításának 600. évfordulóját. A jubileum megünneplésére megkezdődtek az előkészü­letek. Az egyhetes gazdag eseménysorozat 1966. augusz­tus 18-án ünnepi tanácsülés­sel kezdődik. — Kedden a prágai Obec­ni Dum kiállítótermeiben nyitotta meg Nagy István kereskedelmi főtanácsos és Erdei Tibor a MEDIMPEX vezérigazgató-helyettese a magyar gyógyszeripar k'állí­tását. Az ízlésesen megren­dezett kiállítás célja hogy » magyar gyógyszeripar számos szív, fekely, neurotikus meg­betegedések elleni, vala­mint daganatok és a leuké­mia kezelésére alkalmas gyógyszerét, valamint görcs­oldókat és altatókat mutas­son be és ajánlja az orvo­soknak, és az egészségügyi intézményeknek, továbbá, hogy elősegítse a két ország gyógyszeripara között a szakosítást. — Gyógyszerésztudományi előadóülés. A Magyar Gyógyszerészeti Társaság Csongrád megyei szervezete és a Szegedi Orvostudomá­nyi Egyetem közös előadó­ülést rendez holnap, csü­törtök délután negyed 7 órai kezdettel a Gyógysze­résztudományi Kar 1 Eötvös utcai épületében,. Az ülésen dr. Antal Attila. Földes Zol­tán, dr. Regdon Géza és dr. Mezey Géza referátumai hangzanak eL — A szabványosítás kér­dései az új mechanizmusban címmel Miklovicz András, a Magyar Szabványügyi Hiva­tal főosztályvezetője tart előadást ma délután 15 órai kezdettel a MTESZ Széche­nyi tér 3. szám alatti helyi­ségében. Az előadásra a Textilipari és Műszaki Tudo­mányos Egyesület Csongrád megvet csoportjának rende­zésében kerül sor. — A legsósabb víz Befe­jeződött a Sárvár melletti Rábasömjén határában fel­tört. rendkívül gazdag sótar­talmú víz vegyvizsgálata. A sárvári cukorgyár laborató­riumában megállapították, hogy a 86 fokos víz literen­ként 41—43 gramm étkezési sót tartalmaz, tehát a ten­gervíznél IV—17 grammal többet Ilyen magas sótar­talmú víz nincs másutt Európában. Munkásokat, alkalmazottakat keresnek Kereskedelmi Vállalat azonna­li belépéssel műszaki előadói munkakör betöltésére, építőipari technikumi végzettséggel rendel­kező férfi munkaerőt keres szo­f iedl munkahellvel. Jelentkezést fásban. Postafiók 59-re kérjük. xs. ion :mo Divatáru szakmában szakkép­zett fiatal eladót felveszünk. Je­lentkezés írásban „Szövetkezet" jellgére a Sajtóházba. X MAv. Szeged-Rendező Szertár­főnökség szenszerelő dolgozókat kerea felvételre. x Szőregi palackozó üzem férfi segédmunkásokat alkalmaz. Bé­rezés teljesítmény szerint. x Lakatos szakmunkásokat, vala­mint segédmunkásokat kerea felvételre a MAV Gépjavító Ü­V. Szeged, Tisza pu. x Szeged környéki mezőgazdasá­gi termelőszövetkezet, azonnali belépésre keres vezetö-kontlrozó könyvelöt, valamint pénzügyi előadót. Pályázatokat „309" jel­igére a Sajtóházba. x Paprikaszedésbe/ éa szeletelés­hez magas kereseti lehetőség mellett dolgozókat felvesz a deszki Kossuth Tsz kertészete. Jelen'keznl lehet a kertészetben. Utókalkulátor több éves gya­korlattal, közgazdasági techniku­mi végzettséggel állást változ­tatna. „Univerzális nöi munka­erő" 100 310 jeligére a Hirdetőbe. xS. 100.110 Gyümölcsfa és dísznövény for­galmazásához értő személyt fel­veszünk. Szőreg és Vidéke Al­talános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. Szőreg, Pctoli utca 9. szám. XS. 100 249 Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk. hogv szeretett férj, édesapa, nagyapa. SZELES ISTVÁN, éle­tének 67 évében elhunyt. Te­metése folyó hó 18-án 13 órakor lesz a szőregi temető ravatalo­zójából. A gyászoló család, Sző­reg. Kilmánv L. u. 3 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapa, nagy­apa és dédapa. Id. CSŰRI MI­HÁLY, életének 93. évében tra­gikus körülmények között el­hunyt. Temetése folyó hó 18-án 11 órakor lesz a Gyevl-temető ravatalozójából. A gyászoló csa­lád, Lugas u. 2L T. 4716. Szomorú szívvel jelentjük, hogv szeretett sógornőm, nagy­nénink, özv. BUGYI ISTVANNÉ Tóth Rozália meghalt. Temetése október 18-án. szerdán délelőtt 11 órakor lesz a református te­mető ravatalozójából. A gyá­szoló család, Lenin krt 46. T. 4715 Közlemény x Szabóné Kovács Manyi táne­prdagógus. Oroszlén utca 1. Magánórák: 10—20 óráig, házas­pároknak ls. A Budapesti Kőolajipari Gépgyár. Budapest XVIII. Gyömrői út 7.9 '83. azonnali belépésre keres központi telephelyre lemez konstrukciók szerkesztésé­ben, kivitelezésében, valamint forgácsolási mun­kában jártas gépésztechnikusokat, szaktechni­kusokat, huzalozási munkában, vezérléstechni­kai tervezésben jártas elektrotechnikusokat, szaktechnikusokat és műszer-automatikatechniku­sokat, szaktechnikusokat, esztergályos, köszö­rűs, marős, géplakatos, csőszerelő-hegesztő, hőszigete­lő, hegesztő, elektroműszerész szakmunkásokat és fér­fi segédmunkásokat. Vidéki dolgozók részére közpon­ti telephelyünkön szükség esetén munkásszállást ls biztosítunk. Műszer és technológiai szerelési munkahelyekre kfttl­szolgálatos munkakörbe csőszerelő hegesztő, központi fűtésszerelő, villanyszerelő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat Vidéki munkahelyen 5 napos munkahét van, mun­kásszállás, étkezés biztosítva. Jelentkezés a vállalat munkaügy! osztályán. HL. 61 LAKÁS Békéscsaba központ­jában levó lakásun­kat elcserélnénk szegediért. ..Meg­egyezünk" 26 51)2 1el­lgcre a Sajtóházba. Nagyméretű üres vagy kevésbé bú­torozott albérletet konyán használóitól keresünk. „Sürgős" 26 582 Jeligére a Saj­tóházba x Öröklakást magos aron veszek. Két fél —háromszobásat, belterületen ami h .marosan beköltöz­hető. „Készpénzzel fizetek" 24 jeligére a Sajtóházba. x Lakásért életjáradé­kot. eltartást ndnék. Megbízható" 26 382 lellgére A Sajtóház­ba. x Gyermektelen egye­temiem házaspár al­bérleti szobát keres. .. Kon y U a b aszn á 1 at­tól" 26 366 Jeligére a Sajtóházba. Külön betáratú köz­ponti fűtéses búto­rozott szoba. 2 fel­sőlskolás leánynak r'lrdöszohn-haszná­lottai klndó novem­ber l-re. Tömör­kény u. 3 . A. 3.. IT. 8. Felvárosi kétszobás. < sszkomfortos loká­•om elcserélném ilj hórházbnn levő más­ról szobás összkom­fortosra. ..Október" V. Iringére a Saj­tóházba. t eválaszthstő belvá­rosi nurrv szoba, konvha. fürdőszoba, óizsknmrás lakásom, két- vagv három­szobás kőzművesí­trit 'skásért kö'tsée. térítéssel elcserél­ném „Sürgős" 39 lellgére n Sattúhaz­ba. Poudes losrltanu'ó­flű azornalra szo­batársai keres. Ró­mai krt. 36. sz. Fürdőszobás albér­let két egyetemi hallgatónak kiadó. Újszeged. Rózsa F. sgt 4.. délután 2—4­lg* Komoly 23 évee le­ány idős néni vagy bácsi gondját visel­né lakásáért. „Szü­lői megbecsülés" 28. jeligére a Sajtóház­ba^ 2 diáklánynak bel­városi. külön bejá­ratú. bútorozott szo­ba fűtéssel, fürdő­szobn-hasznAlattal azonnal kiadó. Ma­ros u 16. Fgyeteml hallgató­hoz fiú lakótársat keresek fürdőszo­bával. Lenin krt. 9„ I. bal. Április 4. útján nagyméretű féleme­leti garzonlnkáso­rnat egyszobás össz­komfortosra cseré­lem. ..Szén lakás" 44 Jellgére a Sal­tóházba. Kecskeméti félkom­fortos utéai lakásom elcserélem szegedi­ért Abonyiné. Kecs­kemét. Móricz Zs. u. 2. Idős nyugdíjas fér­fi részére üres al­bérleti szobát kere­sek bárhol, befoga­dónvtlntkozBttal. — ..Hálás leszek" 25 360 Jeligére u Sajtóház­ba. Kecskeméti félkom­fortos utcai laká­som elcserélem sze­gediért. Azonnal" 83 968 jejllgére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe. Egv és fél szobás. összkomfortos, gáz­fűtéses. I, emeleti lakást elcserélném 2 szobás összkomfor­tosra. „Tnva«zt" BS6 lellgére a Saj­tóházba Ttodsnestl kétszobás lnVásorn elrserélnZoi sze"*dt 2—3 szobás, összkomfortra . ve. 'ett mellett." laosag teligére a Hirdető. be. x Szebnd rendelkezésű tpt.Zaf Umz^.V — költségtérítéssel" 160 336 lellgére a Hirdetőbe X Dunaújvárosi külön bejáruiu 2 szobás, összkomfortom el­cserélem szegedi hasonlóért. „Jó cse­rét kup" 100 267 Jel­igére a Hirdetőbe. x Egyetemi oktató bel­városi albérletet ke­res. „Külön bejára­tú" 100 294 Jeligére a Hirdetőbe. x Külön bejáratú bú­torozott szobában egy, vagy két leány­nak albérlet kiadó. Lehel utca 2/b (Hu­nyadi térnél.) x 1 szoba-konyhás la­kást keresek 4000 kp. vagy 1 szoba összkomfortos szö­vetkezeti lakást át­vennék. „Mielőbbi" 100 237 Jeligére a Hirdetőbe. Elcserélném nagy­méretű szoba, kony­ha. fürdőszobás la­kásom. két-, vagv 3 szobáért. ..Költség­térítés" 100 242 Jel­igére a Hirdetőbe. Idős házaspárt vagy egvrdülálló nénit, bácsit lakásáért el­tartana Jó családból származó műszaki házaspár. „Boldog karácsony" 100 243 lellgére a Hirdető­be. Belvárosi. T. emelet, tl kétszoba össz­komfortot adok nagyméretű kétszo­bás, vflsv háromszo­bás összkomforto­sért. . Megegye­zünk" ion 269 Jeligé­re a Hirdetőbe Fev belvárosi olkő. vos üzlethelyiség, egv szoba mellévhc. l'-lségérí rlrneróine­tő Napos" 106 223 'ebéére a Hirdető­be. s szobás körúton be­tüM lakásom elcse­rélném 1 szoba össz­komfortosért. . Nacv konvhás" ' 106 247 teltgére a Hirdető­be. «rmbetáratú al­hórtetl srobs búto­rozva. vaev anélkoi. nzoonst ktad-s Ság­v«r<teienen. két sze­rnétvncR .fTúzos­náeok is" 160 276 lengére a Hirdető­be Keresünk nénit, vagy bácsit, akivel lakásában közösen csuludi barmomat kialakítana. stabil, gondtalan, nyugodt, bosszú életet tudna biztosítani egy le­informálható fiatál házaspár. „Békes­ség" íoo 244 jeligére a Hirdetőbe. Szegeden. legszebb helyen. közponU fű­téses kétszobás össz­komfortos örökla­kásom budapesti két és fél. három­szobásra elcserél­ném I. emeletig, költségtérítéssel. — ..Betváros előnyben" 100 319 jellgére a Hirdetőbe. Fiatal házaspár kü­lön bejáratú üres. vagy félig bútoro­zott albérleti szo­bát keres. Ajánla­tokat: „Tisztaság" 100 287 jellgére a Hirdetőbe kérem. Elcserélném újsze­ged! kétszobás, ker­tes magúnházunkat kétszobás összkom­fortos lakásért. ..Odesszai előnvben" 100 404 lellgére a Hirdetőbe. Bútorozott szoba fürdőszoba-haszná­lattal férfiaknak ki­adó. Katona József u. 24. Külön bejáratú szo­bát keresek fiatal mérnök számára fű­téssel. lehetőleg me­leg vizes fürdőszo­ba-használattal. vil­lamoshoz közel — ..November" 100 290 Jellgére a Hirdetőbe. Átvennék 2. vagy 3 szobás. összkom­fortos belvárosi la­kást. „Magánház­ban cserealap" — 100 3t7 Jeligére a Hirdetőbe. Két dolgozó nő. vagy diákleány ré­szére albérlet kap­ható. Pacsirta u. 27. Üres albérleti szoba kiadó házaspárnak, akik később a ház­részt megvennék. Petőfitelep. Gerle sor 67.. délután. Elcserélném 2 szo­ba. összkomfortos szép nagyméretű la­kásom kisebb 2 szo­básra. vagv magán­házért „Egy eme­letig" íoo 337 jeligére a Hirdetőbe. Külön bejáratú kis szobát keres értel­miségi dolgozónö. Garzonlakást át­vennék. „Költség­térítéssel" 100 334 jeligére a Hirdető­be. Elcserélnénk nagy­méretű, régi bérű 2 sz.oba. összkomfor­tos lakásunkat, más­fél szobásra. I. eme­letig. Előnyös fel­tételek mellett. „Ré­gi bérű" 100 324 1el­igére a Hirdetőbe. Külön bejáratú bú­torozott szoba für­dőszoba-használattal fiatal házaspárnak kiadó. Odessza. II ép. C. lépcsőház, n. emelet 9. Fiatal, gyermektelen házaspár albérletet keres lehetőleg a Belvárosban. „Tisz­ta. csendes" 100 347 lellgére a Hirdető­be. INGATLAN Domaszéken 4 kh szőlő, szép, termő Jonatánrákkal. élet­Járadékkal eladó, vagy bérbe kiadó. 2 holdanként is eladó. Kendercssv, kisvas­út állomás. Kászo. nyl megálló. x Szeged. Béketelep. Csallóközi u. 2 sz alatti fél ház eladó, szoba-konvhás kam­rás cserelakással. Mindjárt átadó. Ér­deklődni Lenin krt.. .74. sz. 3. sz. Ügyvé­di Munkaközösség, tir Háberm.ann Gusztáv ügyvédnél. Balástya belterüle­ten 1.5 hold sz.ő'ő, parcellázva ls eladó Érd.: Treflikné. Ba. lástva 48. x Pille u. 29Tj nz. ház lakás&tadással eladó x Udvari kétszobás ház eladó nem Igé­nyesnek. Temető u. 7/b. x Kétszobás kis ház 230 n-öl eladó. Pe­tőfitelep. Fürtű 8. U. 12 SZ. X Azonnal beköltözhe­tő 2 szobás össz­komfortos magánház eladó. Esteleg egy­szoba összkomfor­tos cserelakást be­számltok. Puskás u. 3/b. x Házhely eladó. Ver­seczl u. 38. Hattyas­telep. x Házat vagy ház­részt vennék 40 000 kp, többi havi rész­letre „36." jeligére a Sajtóházba. x Üjszegedi társasház­hoz társakat kere­sek. Blaha Lujza u. 1„ fszt. bal. x Eladó szoba-kony­hás. előszobás, spáj­zos elkülönített fél ház. Rózsa u. 2I/a. x Ház eladó lakáscse­rével. elfogadható árért Érdeklődni Tímár u. 3/a. csak vasárnap. x Kétszobás modern leválasztott társas­házrész. rendezett főútvonalon eladó Érdeklődni: Szilágyi u. 6„ műhely, vagy este és vasúmon. Csap u. 59. Petőfi­telep. x Beköltözhető ház­részt. kisebb há­zat vennék „Rész­letre" 20 582 teligé­re a Sajtóházba, x Fladó fél ház (P»»ő­fteleo. IV u 175.) Sellai u. 62. sz. Ér­deklődni délután Adok Ká'mén. Pz»­Petőfitelep. IV 175. x Magánház eladó, sreced—Mihál"te'ek Lenin u 29. szám. x Venzrík házat 56 666 km és h»vt részlet.. ysfzv éleHáz-aóVlre) Sürgős" 166 737 tel­tgére a Hirdetőbe. x T>etör|«eten. Ktntz-' M. 3. 7 szohás fél Ráz stlrcözisn elodő OZOÉSKE-'VOZMÉNC­nvel. F-CoVlőd-i­P s kon vt üteg )1 alatt. Forgóét x Ház eladó. Tápé. Uubu u. 13. X Leválasztott fél ház utcai resze azonnali lakasátadássai eladó. Csillag utca 19. X 2 db 160 n-öl beépít­hető telek eladó, egymás mellett. Bé­ketelep. Csallóközi u. 11. Érdeklődni Sándor u. 28. (Bolt­ban.) Átveszek kétszobás, szövetkezeti vagy társasházrészt sür­gősen „2600" Jel­igére a Sajtóházba. 210 n-öl újonnan te­lepített földiepres a kisiparos kertben eladó. Érdeklődni ugyanott a csősz­nél, vagy Eszperan­tó u. 8/a. II emelet 9. altó. Szélné. Vennék Szeged. Tá­pé. Dorozsma. Sző­reg területén há­zat vagy házrészt beköltözhetően. ár­és helység megjelö­lésével. „Kp 55 000" 26 534 Jellgére a Saj­tóházba. Tanya 1 hold ker­tészkedésre is'alkal­mas kerttel, ország­út mellett eladó — Ugyanott gyümölcs­szállításra ls alkal­mas Skoda 1101 el­adó. Ferencszállás. Czeglédt-tanya. Ér­deklődni még: Sze­ged, Karikás u. 8 Ház eladó. Vasas­szentpéter u 9/u. Épülő társasházré­szemet átadnám. — „Földszint" 26 571 Jeligére a Sajtóház­ba. Ol lebontásra eladó Teréz u. 28/a. 1000 n-ö| kert T)ak­tói kiskerteknél, kö­vezni t mellett, artézi vízzel. 2 kifolyóval eladó. Földiepernek és öntözési kerté­szetre alkalmas Ér­deklődni : Gogol u. 3. Műszerészműhely. Ház eladó. Fodorte­lep. Eperjesi sor li. Beköltözhető kis házrészt, vagy mel­léképületet veszek 35 ezer Ft értékig. Róna utca 13/b. Kétszobás magán­ház beköltözhetően eladó. Hattyaotc­lep. Mokrlnl sor 21. Vennék közművesí­tett 2—3 szobás össz­komfortos fél ház­részt. esetleg tár­saBházréezt belváro­si tágas szoba-kony­hás. fürdőszobás la­káscserével. „Ár­megjelöléssel" — 100 246 Jeligére a Hirdetőbe. Kertes magánház azonnali lakását­adással eladó. Sza­badkai út 35. Azonnal beköltözhe­tő fél házrész el­adó. Fodortelep. Bárt fal u. 27 Ér­deklődni csak szer­dán, csütörtökön a helyszínen. Sziliért iskola kör­nyéken 2 szobás magánház, víz bent eladó. „2 szobás la­káscsere" 26 585 Jel­igére a Sajtóházba. Szöregcn. Valda u 11. sz. alatti ház. eladó. Érdeklődni: Szőreg, Szabadság út 150. sz alatt. Belvárosban 1968-ban beköltözhető tár­snsbázbanl lakásom átadnám. Készpénz, szükséges. „3 szo­bás" 26 522 Jellgére a Sajtóházba. ROVER Bclyegct legelőnyö­sebben vásárolhat, értékesíthet. Falus bélyegkereskedés — Kelemen u. 4 x Bőrkabátját most alakittassa. Javíttassa vízhatlan bőrpuhító festéssel Csordás bőrrohakészftő mes. térnél Szent Miklós u. 7. x Családi okokból építész BOákmérnóle — Jelenleg építés­vezető —. tervező irodai. kivitelezői gyakorlattal (3—5 év) Budapestről ál­lást változtatna. „Szeged vagy kör­nyéke" 100 307 Jel­lgére a Hirdetőbe, x Kiskőröst halász­csárda körül vasár­nap elveszett hege­dűmet jutalom el­lenében kérem le. adnt a Nagyköröst halászcsárdában. Idős nénit vagy bá­csit lakásáért. há­záért eltartanák, életjáradékot fize­tek. „30 000 kp'1 65. leiigére a Sajtóház­ba. Nyugdíjas idős né­nit fiatal házaspár lakásán eltartana. „Komoly" 100 213 lellgére a Hirdető­be Planinót bérbe ven­nék. „Zongora" — 100 331 Jeligére a Hirdetőbe. Aki október 8-án t Gyermekklinikáról elvitte táskámat, legalább Jegyzetei­met és az. Igazolvá­nyokat Juttassa vlsz­sza — Jutalom elle­nében — a benne levő címre. 13-án 2 óra körül kísérő gyűrűmet az. Eötvös utca. Szülé­szeti klinika között elvesztettem. Becsü­letes megtalálót iu­tulmazom Címem: Semmelweis Kollé­gium. Elveszett piros pénz­tárcám Jutalom el­lenében kérem le­adni Kéziszerszám­gyár portáján. Gyermekszerető né­ni gyermekre vi­gyázna saját laká­sán vagv óvodába elkísérné. „Felső­város" 26 549 teligé­re a Sajtóházba. Színiláz női és férfiszabókat kisegítő munkára felvesz. Nyugdíjasokat is alkalmazunk. 4 DÉL-MAGYARORSZÁG Sícrda. 10C7. október 18.

Next

/
Thumbnails
Contents