Délmagyarország, 1967. augusztus (57. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-31 / 205. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA M V 1% K A S P A'R T LAPJA 57. évfolyam, 205. szám Ara: 50 fillér Csütörtök, 1967. augusztus 31. Kádár János elvtárs látogatása a mezőgazdasági kiállításon Odaítélték a kiállítás nagydíját — Két Csongrád megyei termelőszövetkezet is nagydijat kapott Kádár János elvtárs, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első titkára és felesé­ge szerdán délután megtekintette a 66. Országos Mezőgazdasági Kiállítást és Vá­tórt. Társaságában volt Németh Károly, a budapesti pártbizottság első titkára, a Politikai Bizottság póttagja, Aczél György, a Központi Bizottság titkára és dr. Di­mény Imre mezőgazdasági és élelmezés­ügyi miniszter. A vendégeket Szőke Má­tyás, a kiállítás igazgatója fogadta, majd kalauzolta a kiállítás területén. Sokoldalúan tesz tanúbizonyságot az életerős szocialista mezőgazdaság A látogatás után Kádár ket bemutatni. Nagyon ör- élelmiszeripar egyesítésé­János nyilatkozott a Magyar vendetes, hogy most a szo- vei és összevonásával el Távirati Iroda munkatársá­nak: cialista mezőgazdasági nagy­üzemek, különösképpen a — Nagyon örülök, hogy termelőszövetkezetek való­akartunk és el akarunk ér­ni. — Annak is örülök, hogy alkalmam nyílt megtekinte- ban korszerű és elfogadható részint a magyar gyárak, ré­ni a 66. mezőgazdasági ki- színvonalú termelési ered- szint a többi szocialista or­állítást Sajnálom, hogy a ményeket és szép terméke- szág együttesen bemutatják rendelkezésre álló idő rövid ket állít a látogatók elé. eredményeiket a korszerű volt, mert a hírekből tudom, — Ugyancsak örülök an- mezőgazdaság számára olyan hogy itt még nagyon sok ér- nak, hogy mindjobban meg- nagyon fontos két ágazat­dekes látnivaló van. tanuljuk magának a bemu­— Nagyon nehéz feladat tatásnak a mesterségét is. így futtában nyilatkozni ar- Ezen a kiállításon már a rói, a sokféle érdekes és mezőgazdasági termelés, a ban, mint a gépesítés és a kemizálás. — Ajánlani tudom mind a városi, mind a mezőgaz­hanein feldolgozás és az értékesítés dasági dolgozóknak, látogas­amivel egész folyamatát lehet szem- sák meg ezt a nagy sereg­nemcsak érdekes, fontos látnivalóról, az ember itt találkozik. Mert léletes módon látni. itt tükröződik a termelés, és szemlét, mert itt igen sok — Az ország közvélemé- olyan hasznos kiállított ter­most már a feldolgozás és nyét talán kevésbé érinti és mék, s olyan fontos mód­az értékesítés is. A legfon- érdekli, de bennünket, akik szer és dokumentum te­intertzívén foglalkozunk a kinthető meg, aminek meg­magyar mezőgazdaság szer- ismerése a mindennapi hói. az alap, a termelés, vezésével, különösen érdekel munkában nagy segítséget vagyis az a nem túl idős, de az, hogy a mezőgazdasági jelent. életerős szocialista magyar termelés a mezőgazdaság — Végezetül gratulálok a mezőgazdaság, amely ezen a termékeinek Ipari feldolgo- termelőknek, az állami gaz­kiállításon sokoldalúan tesz zása hogyan forr össze egy- daságoknak, a termelőszö­legutóbbi séges egésszé. Amit mi itt, vetkezeteknek, az élelmi­mint kezdetet látunk, azt szeripar, a gépipar és a — Régebben csak néhány mutatja, hogy megértettéka vegyipar e területen műkö­mintának tekinthető állami feladatot, amelynek megva- dó dolgozóinak, termékeik­gazdaság volt képes gazdái- lósítását mi e két nagy ága- hez. valamint a kiállítás kodása egész területéről zat, egy részről a mező- és szervezőinek és rendezőinek megfelelő színvonalú termé- erdőgazdaság, más részről az a sikerült összeállításhoz. tosabb természetesen — kü­lönösen politikai szempont­tanúbizonyságot hároméves fejlődéséről. A kiállítás nagydijasai Az Országos Mezőgazda- a legtöbb helyezést — szaporításában elért kima­sági Kiállítás és Vásár bí- arany-, ezüst- és bronzér- gasló eredményekért rálő bizottságai a kiállításon met — nyertek szántóföldi A gépesítési nagydíjakat bemutatott eredmények, tel- növényeikkel. az NDK gyártmányú bur­jesítmények, illetve termé- A kertészeti termények gonyakiszedő és rakodógép, nyek, állatok és gépek elbí- közül a szentesi Üj Baráz- valamint a Mosonmagyar­rálása alapján odaítélték a da Tsz paprikája, a Duna— óvári Mezőgazdasági Gép­nagydíjakat, teljesítmény-, Tiszaközi Mezőgazdasági Ki- gyár egyik félig függesztett és különdíjakat, s az ezek- sérleti Intézet paradicsoma, rendszerű ekéje nyerte el. kel járó nagyértékű tárgy- a tótkomlósi Haladás Ter- A nagydíjas, teljesítmény­jutalmakat. A szántóföldi melőszövetkezet vöröshagy- díjas, illetve különdíjas ál­növénytermesztés kategóriá- mája nyert nagydíjat Kü- latok, termények, gépek ki­löndíjjal jutalmazták a ber- állítói egyenként tizezer-öt­necebaráti Hunyadi Terme- venezer forint értékű tárgy­jutalmat: értékes gépeket, berendezéseket és különfé­törökbálinti gazdaságát pe- le gazdasági felszerelések közül három lett nagydíjas, dig a szamócatermesztésben vásárlására jogosító utalvá­kettő pedig teljesítménydí- elért kimagasló terméshoza- nyokat kapnak, jas. Az állattenyésztésben 17 maiért, a bogyós gyümöl- A díjak ünnepélyes kiosz­csök kitűnő minőségéért. tására szeptember 17-én — Az állattenyésztésben oda- a kiállítás utolsó napján — ítélt jutalmakra ugyancsak kerül sor. jában öt nagydíjat és hat teljesítménydíjat kaptak a termelőüzemek, az eddig el- löszövetkezetet a málna, a bírált kertészeti termények: Kertészeti Kutató Intézet a zöldség- és gyümölcsfélék nagydíj és két teljesítmény­díj, a gépesítésben két nagy­díj talált gazdára. Érdemes megemlíteni né- „rászolgáltak" a díjazottak, hány díj indoklását A bú- A Mezőhegyesi Állami Gaz­Amerikai olajvállalatokat államosítottak Algériában Az algériai kormány szer­dán bejelentette öt nagy amerikai olajvállalat álla­mosítását. Algéria az izraeli—arab háború alatt megszakította a kapcsolatokat Washing­tonnal és bejelentette, hogy az Algériában működő ame­rikai cégeket, köztük az olajvállalatokat és bankokat állami ellenőrzés alá veszi. Az amerikai vállalatok ál­lamosítását a hírügynöksé­gek az algériai—amerikai vi­szonyok további romlása je­lének tekintik. • Az elmúlt három napban mintegy húsz algériai politi­kai foglyot helyeztek ideig­lenesen szabadlábra — je­lenti az AFP megbízható forrásokra hivatkozva. A szabadonbocsátottak több­sége néhány hónappal ez­előtt letartóztatott szakszer­vezeti vezető. Értesülések szerint a hét végéig újabb negyven politikai foglyot bocsátanak szabadon. A hí­reket hivatalosan még nem erősítették meg. Szovjet párt- és kormány­küldöttség látogat hazánkba A küldöttség vezetője: L. /. Brezsnyev elvtárs A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány meg­hívására szeptember elején hivatalos, baráti látogatásra Magyarországra érkezik a Szovjetunió párt- és kormány­küldöttsége. A küldöttséget L. I. Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára vezeti. A látogatás során aláírják a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió közötti új barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződést. A két párt és a két kormány képviselői megvitatják a magyar—szovjet kap­csolatok továbbfejlesztésének kérdéseit és a jelenlegi nem­zetközi helyzet legfontosabb problémáit. (MTI) Szovjet kormányküldöttség érkezett a budapesti jubileumi kiállításra Vlagyimir Kirillinnek, a inagyar tudományos élet Szovjetunió Minisztertaná- tóbb más vezető személyisé­csa elnökhelyettesének ve- ge. Ott volt F. J. Tyitov, a zetésével szerdán délben Szovjetunió budapesti nagy­szovjet kormányküldöttség követe és a nagykövetség érkezett Budapestre A szov- több munkatársa is. jet tudomány és technika ötven éve című jubileumi kiállítás pénteki megnyitása alkalmából. A delegáció tagja Borisz Jegorov űrha­jós-orvos, a Szovjetunió Hőse, és Mihail Lavrentyev akadémikus, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának alelnöke. Lavrentyev akadé­mikus csütörtökön érkezik a magyar fővárosba. A kormányküldöttség fo­gadására a Ferihegyi repü­lőtéren megjelent dr. Ajtai Miklós, a Minisztertanács elnökhelyettese, Kiss Árpád miniszter, az Országos Mű­szaki Fejlesztési Bizottság elnöke, Rusznyák István, a Magyar Tudományos Aka­démia- elnöke, továbbá a Sz. P. Pavlov Magyarországon Sz. P. Pavlov a Komszo­mol Központi Bizottságának első titkára szerdán a Ma­gyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizott­ságának meghívására né­hánynapos látogatásra ha­zánkba érkezett. A szovjet vendéget a Fe­rihegyi repülőtéren a KISZ Központi Bizottságának tit­kárai fogadták Méhes Lajos első titkár vezetésével. A szabadságharcosok folytatják sikeres támadásaikat Az amerikai légierő ismét bombázta Hanoit egy katonai repülőtér el­len is. Szerdán az amerikai légierő újabb támadást intézett Hanoi keleti és északi külvárosai ellen. Ugyancsak szerdán Ha A dél-vietnami szabadság- A szabadságharcosok he- dás érte kedden, itt a halá­harcosok erőteljes aknatűz ves tüzérségi támadást in- los áldozatok száma 150 volt, támogatásával szerdán a ko- téztek egy Huétól 16 kilómé- 50-en megsebesültek, ra reggeli órákban támadást ternyire délnyugatra fekvő intéztek az amerikaiak és a amcríka, katona, tóbor és del-vietnarru kormanycsapa­tok őrségei ellen, Quang Ngai városban, nem messze Da Nangtól. Ez a támadás Saigoni hivatalos közlés sze­is beletartozik a gerillák rint Saigontól körülbelül 500 három napja tartó offenzí- kilométernyire északkeletre, TiI?h tartományban a népi vájába. Quang Tin tertomány máso_ A támadás során dik legnagyobb városát, kai repülőgépet. A pilóta a a szabadságharcosok a vá- Thang Blnh-et heves tárna- géppel együtt zuhant le. ros börtöneiből kiszabadí­tottak ezerkétszáz foglyot, az amerikaiak és a kormány­csapatok 5 halottat vesztet­tek, 53 katonájuk sebesült meg. A börtön kapuját egy partizán kézigránáttal rob­bantotta fel és maga is éle­tét áldozta társainak kimen­téséért. A partizántámadások a szabadságharcosok számá­ra minimális veszteséggel jártak. Tito üzenetei De Gaulle elnök szerdán átadta a francia államfő­közei egyórás megbeszélé- nek Tito üzenetét. sen fogadta Kocsa Popovi- PoPovics • megbeszélés ... utan ujsagiroknak kijelen­csot, a jugoszláv allamszó- tette, hogy az üzenetben fő­vetségi tanács tagját, aki leg közel-keleti problémák­ról volt szó. zatermelési nagydíj tulajdo­nosa, a tiszaföldvári Lenin daság Capi nevű, 14 éves magyar-tarka nagydíjas te­Termelőszövetkezet például hene 11 év alatt 57 600 ki­csaknem kétezer hold átla­gában 24,1 mázsa búzát ter­melt 1966-ban. A kukorica­termesztési nagydíjat azért logramm tejet, s benne 2317 kilogramm tejzsírt produ­kált. A gerdei Béke Terme­lőszövetkezet Csöpi nevű kapta meg a Bolyi Állami magyar-tarka tehene az Gazdaság. mert csaknem utóbbi hét év alatt adott 5000 holdról átlagosan 31 51 176 kilogramm tejjel és a mázsa szemes kukoricát ta- 19 563 kilogramm tejzsírral karított be. A nádudvari érdemelte ki a teljesítmény­Vörös Csillag két nagydíjat is nyert ebben a kategó­díjat A kancák nagydíját a riában: burgonyája 520 hol- székkutasi Űj Élet Termelő­don 140 mázsás, cukorrépá- szövetkezet nyerte 12 éves ja 800 holdon 300 mázsás Cica nevű magyar-félvér átlageal fizetett. Ugyancsak kancájával, amely eddig öt nagvdíias lett a tiszaföldvá- kitűnő csikót adott. A haltenyésztés nagydíját a zsűri a halászati terme­ri Szabad Nép Termelőszö­vetkezet napraforgója, mert 100 hold átlagában 14,8 má- lőszövetkezetek központi in zsa magot adott. Különdíj- téző bizettsága dinnyési iva­/elé jal jutalmazták a Lajtahan­sági Állami Gazdaságot és a tiszaföldvári Lenin Ter­déknevelő gazdaságának ítél­te oda, egyrészt a 10—12 kilós gyönyörű tenyészpon­tyaiért, másrészt a növény­melőszövetkezetet, amelyek evő halfajok mesterséges Iz atomsorompó-egvezmény terve az ENSZ-közgyülés elé kerül A Lityeraturnaja Gazeta gondolom, minden alap meg- ellenállása miatt egyelőre felkérte Roscsint, a genfi van rá, hogy ezt reméljük — még nyitva maradt az ellen­18-as bizottságban helyetfog- akkor fontos lépés történt a őrzés kérdése. Amint az laló szovjet fődelegátust, nyi- nemzetközi feszültség enyhí- IAEA bécsi központjában (átkozzék a Szovjetunió és az tésére, a nukleáris háború rámutatnak, eddig már 27 Egyesült Államok azonos fenyegetésének mérséklésére, állam fogadta el ellenőrzési szövegű atomsorompó-egyez- jóllehet ^ atomsorompó- eIveit és 120 magberende­meny tervezeterol. Roscsin ki- . . .. zést, köztük 60 atomreaktort jelentette: egyezmeny yegleges megszo- heiyeztek nem2etközi kont­Ez kétségtelenül komoly vegezese meg a J°vo felada- ro]l alá megmozdulás az atomsorom- a becsi Nemzetközi Atom- Az JAEA illetékes főosz­pó-szerződés megkötéséhez ^ergia Ügynökség (IAEA) tályanak állományába jelen­vezető úton. A tervezet elő- őreiből származó értesülés eUe^tartuk^w készítése kitartó erőfesz!- szerint az illetékes ENSZ- tdk véleménye szerint az tést, türelmet és állhatatos- szerv máris foglalkozik a . „„ . * . ságot követelt A szerződés nagyjelentőségű egyezmény , atomsorompo-egyezmeny tervezetet megvitatják az végrehajtásából származó kontrolljának esetere is 200 ENSZ-közgyűlés ülésszakán, feladataival. Mint ismeretes alatt maradná1 az ellenörök Ha elfogadják — és úgy több nyugateurópai ország száma. Miso Pavicsevics jugo­szláv külügyminiszter-he­lyettes Tito elnök külön­megbízottjaként szerdán re­pülőgépen Addisz Abebába utazott, ahol átadja I. Hai­lé Szelasszié etióp császár­nak a jugoszláv köztársa­sági elnök személyes üzene­tét. Várható, hogy Pavicsevics etiópiai látogatása befejez­tével más független kelet­afrikai országokba is elláto­gat. Washingtonba és New Yorkba várják Nikezics ju­goszláv külügyminisztert, aki Tito jugoszláv elnöknek a közel-keleti válsággal fog­lalkozó személyes üzenetét fogja átadni Johnson elnök­nek és U Thant ENSZ-fő­titkárnak. Marko Nikezics már elhagyta Belgrádot

Next

/
Thumbnails
Contents